7.7 – Kártérítés és határai – Entschädigung und ihre Grenzen

1. 2011 júniusában a christchurchi, újonnan kijelölt lakóövezeti vörös zónákban található, biztosított házak tulajdonosai két árat tartalmazó választási lehetőséget kaptak.

2. Az első lehetőség szerint az új-zélandi kormány a földet és a házat a földrengés előtti utolsó értékbecslés szerinti áron vásárolná meg, átvállalva azokat a biztosítási kárigényeket, amelyek rendezése egyébként időbe telne.

3. Vagy csak a földet vásárolná meg, a ház károsodásával kapcsolatos kárigényeket pedig a tulajdonosokra hagyva.

4. Mindkét ajánlat kiutat ígért.

5. A canterbury-i földrengések után a talajfolyósodás károsította a város egyes részeinek talaját, míg a törött csövek és egyéb infrastruktúra megnehezítette egész városrészek újjáépítését, még ott is, ahol az egyes házakat meg lehetett volna javítani.

6. A hatóságoknak döntést kellett hozniuk, mielőtt bárki is tudta volna, hogyan alakulnak majd azok a városrészek, az ingatlanpiac vagy a lakóhelyüket elhagyni kényszerült lakosok élete.

7. A régi értékelésen alapuló kifizetés üdvözlendő bizonyosságot hozhatott.

8. Nem tudta megmondani a címzettnek, mennyibe kerülne egy hasonló élet máshol.

9. A különbség az értékelési űrlapon szereplő 2007-es dátummal kezdődik.

10. A minősítő értékelés a földrengések előtti ingatlanértéket becsülte meg; a pótlás azt jelentette, hogy a földrengések után kellett találni egy másik lakható házat, egy megváltozott piacon és olyan körülmények között, amelyeket a régi űrlap nem tudott előre jelezni.

11. A biztosítási kártérítés a biztosítási szerződés szerinti károkat fedezte, saját fedezeti körrel és kárigény-elbírálási eljárással, míg a költözés pénzbe és időbe került, függetlenül attól, hogy a tulajdonos melyik vásárlási lehetőséget választotta.

12. Ezek az összegek nem feltétlenül egyeznek meg.

13. Előfordulhat, hogy egy háztartás jelentős ingatlan-kártérítést kap, és mégis szembesül a régi lakcím és egy megfizethető új lakcím közötti különbséggel.

14. Az ajánlat a tulajdonosoknak döntési lehetőséget is biztosított a kárigényekkel kapcsolatban: vagy elfogadják az ingatlan egyszeri kártérítési összegét, és átruházzák azt a Koronára, vagy megtartják a házzal kapcsolatos kárigényeket, és maguk kezelik a velük járó bizonytalanságot.

15. Ennek a választásnak volt értéke, még akkor is, ha egyik út sem állította helyre azt, amit elvesztettek.

16. A ház előtti utcát az értékelés nem vette külön figyelembe.

17. A szomszédokkal való kölcsönös szívességek, az iskolába vagy a munkába vezető megszokott útvonalak, valamint a közeli szolgáltatások nem vihetők át egy másik telek tulajdonjogával együtt, függetlenül attól, hogy a telek korábbi tulajdonosát milyen pontosan kártalanították.

18. E veszteségek közül néhánynak kézzelfogható hatása volt, bár egyetlen ingatlanértékbecslés sem tudta pontosan visszaadni azt a közösséget, amely a földrengés előtt létezett.

19. A kártérítésből finanszírozható egy másik lakóhely.

20. Nem lehet azonban ugyanazt a helyet máshol megvásárolni.

21. Ez nem jelenti azt, hogy a kifizetés jelentéktelen lenne: egy készpénzzel rendelkező háztartás bérelhet, vásárolhat, letétet fizethet, vagy elkerülheti az adósságot, amit egy üres ígéret nem oldana meg.

22. A nehezebb kérdés az, hogy a kifizetés valójában az élet felfordulásának melyik részét fedezi.

23. A Nagy-Christchurch területén a Korona végül nem néhány kivételes kárigénnyel, hanem nagyszámú ingatlannal foglalkozott.

24. 2015 decemberére a Nagy-Christchurch-i 8 060 vörös zónás ingatlan közül 7 720 tulajdonosa elfogadta az ajánlatot, a független Számvevőszék helyreállítási ügynökségről készített felülvizsgálata szerint.

25. Ez a program hatókörének bizonyítéka.

26. Az elfogadás önmagában nem bizonyítja, hogy minden tulajdonosnak tetszettek a feltételek, vagy hogy ugyanolyan praktikus lehetőségük lett volna a maradásra.

27. A Számvevőszék a biztosítási kárigények bonyolultsága, a megszerzett ingatlanok átvétele és a számos változó elemből álló tranzakció magyarázata ellenére is többnyire hatékonynak ítélte az ügynökség vásárlási tevékenységének irányítását.

28. A vörös zónában lévő ingatlantulajdonosok körében 2015-ben végzett felmérésben a többség úgy nyilatkozott, hogy az ajánlat bizonyosságot és bizalmat adott nekik a továbblépéshez.

29. A pénz itt valódi eredményeket hozott.

30. Ugyanakkor a felmérésben résztvevők 22 százaléka nem értett egyet azzal, hogy a döntéshez a rendelkezésre álló legjobb információkat kapták volna, és ez a hiányosság jelentőséggel bír, amikor az ajánlat elfogadása megváltoztatja a jogi és pénzügyi lehetőségeket.

31. A két kifizetés közötti választás részben attól függ, hogy az ember megérti-e, mit kell feladnia az egyes lehetőségekért cserébe.

32. Ha egy biztosító még nem rendezte a kárigényt, a lehetőségek összehasonlítása különösen nehéz, mert az egyik ár ismert, a másik viszont vitatott vagy késleltetett.

33. Egy ajánlat hasznossága ezért nemcsak a névértékétől, hanem az időzítésétől és a magyarázatától is függ.

34. Egyes tulajdonosok számára a kezdeti feltételek sokkal szigorúbbak voltak.

35. 2012 szeptemberében a kormány azt javasolta, hogy a biztosítás nélküli, beépített lakóingatlanok tulajdonosainak a földjük földrengés előtti értékelési értékének felét fizessék ki, az épületeikért pedig semmit.

36. A biztosítási státusz éles határt húzott a felvásárlási programon belül.

37. Volt ok arra, hogy ezt figyelembe vegyék: amikor egy biztosított tulajdonos kárigényét a Koronára ruházta át, a kormány visszaszerezhette a vásárlási költségének egy részét.

38. Ha minden esetben azonos összegeket fizetnének, figyelmen kívül hagynák ezt a különbséget, valamint az egyes biztosítási szerződések mögött álló döntéseket és körülményeket, amelyeket a közpénzeket költő kormány ésszerűen megvizsgálhatna.

39. De egy releváns különbség nem feltétlenül jelent teljes választ.

40. Egy biztosítás nélküli épület is lehet valakinek az otthona, és egy egész területre kiterjedő döntés akkor is élhetetlenné teheti az ottlakást, ha az adott épület maga ép maradt.

41. A földrengések okozták a kezdeti anyagi károkat.

42. Az állam által kijelölt „vörös zóna” és a felvásárlási politika megváltoztatta a később rendelkezésre álló lehetőségeket.

43. Ahogy a szomszédok elköltöztek, és a kormány megvásárolta ingatlanjaikat, az utak, a közművek és a szokásos szolgáltatások fenntartásának kilátásai egyre bizonytalanabbá váltak azok számára, akik szétszórt házakban maradtak hátra.

44. Az ajánlat elutasítására vonatkozó formális jog nem garantálta, hogy a környék lakói elutasíthassák azt, különösen akkor, amikor a környező területeken hozott döntések sok más lakost is távozásra ösztönöztek.

45. Ezek a hatások fontosak annak eldöntésekor, hogy mire szolgál egy állami kifizetés.

46. Ha a kifizetés kizárólag a földrengés okozta károkra vonatkozik, akkor a biztosítás tűnhet a döntő választóvonalnak; ha azonban az is segít a lakosoknak elhagyni a felszámolandó területet, akkor az állam saját politikája is beleszámít a mérlegelésbe.

47. Egy háztartás hiányzó biztosítása nem magyarázhatja meg a közösségszintű elvándorlás által okozott összes költséget.

48. A biztosítással nem rendelkező tulajdonosok megtámadták a 2012-es döntéseket.

49. 2015-ben Új-Zéland Legfelsőbb Bírósága a vonatkozó 2012-es döntéseket jogellenesnek nyilvánította, és elrendelte, hogy a kormány a törvény céljainak és a lakosok helyzetének figyelembevételével vizsgálja felül azokat.

50. A bíróság nem határozott meg általános kártérítési összeget.

51. Elfogadta, hogy a biztosítási státusznak jelentősége lehet, ugyanakkor megállapította, hogy ezt túl döntő tényezőként kezelték, és hogy a vonatkozó törvény helyreállítási céljait nem vették kellőképpen figyelembe.

52. A bírák azt is elismerték, hogy a romló szolgáltatások mellett maradni gyakran nem jelentett reális alternatívát a távozással szemben.

53. Érvelésükben egyszerre két okot tartottak szem előtt.

54. A Korona nem okozta a földrengést, de a térségre kiterjedő reagálása hozzájárult ahhoz, hogy milyen lehetőségek maradtak a tulajdonosok számára utána, beleértve azokat is, akiknek az épületei viszonylag csekély károkat szenvedtek.

55. Ez a különbség a kár okozása és a helyreállítás alakítása között megakadályozza, hogy a számlát egyszerűen a természetre vagy az államra terheljék.

56. Ez megakadályozza azt is, hogy az állam ajánlatát olyan magánügyletként ábrázolja, amely elszakad attól a környéktől, amelynek kiürítését segítette, és amelynek következményei vannak azok számára, akik elutasították az eladást.

57. A kérdés nem az volt, hogy minden elvesztett dollár megérdemli-e a közpénzből történő megtérítést.

58. Hanem az volt a kérdés, hogy a kormány igazolhatja-e ezt a konkrét megkülönböztetést, miközben egy egész közösség helyreállítását tűzte ki célul.

59. Egy biztosítási kötvény megváltoztathatja a mérleget.

60. Önmagában azonban nem rendezheti azt a kérdést, hogy egy közigazgatási döntés mivel tartozik azoknak az embereknek, akiknek a döntés szűkítette a fennmaradó alternatíváit, függetlenül attól, hogy a földrengések előtt megköthették-e volna a biztosítást.

61. Az újbóli megfontolás nem vetett véget a vitának.

62. A helyreállítási terv új ajánlatokat eredményezett, amelyeket további peres eljárások követtek azok megfelelőségét illetően, annak ellenére, hogy a Számvevőszék jelentése szerint ezek a felülvizsgált ajánlatok 2016-ban kiállták a jogi próbát.

63. 2017-ben a kormány bejelentette, hogy megegyezést kötött a „Quake Outcasts” csoport 16 peres felével.

64. Ezek a korábbi tulajdonosok már korábban megkapták telkeik teljes régi értékelési értékét.

65. A megállapodás értelmében mindegyikük a földrengés előtti, biztosítatlan felújítások értékelési értékének 80 százalékát kapta meg, valamint egy egyszeri kifizetést a felmerült bizonytalanság és költségek fedezésére.

66. Az adatok e 16 személyre vonatkozó megállapodást írnak le, nem pedig általános képletet minden vörös zónában lévő ingatlanra.

67. Megmutatják, hogy egy értékelési szabály következményei mennyi ideig maradhatnak rendezetlenek a fizikai költözés után.

68. A késedelem önmagában is költséget jelent.

69. Egy megígért összeg, amely akkor érkezik meg, amikor a bérleti díjak, az adósságok és az ingatlanárak már megváltoztak, kevesebb lehetőséget nyithat meg, mint amennyit ugyanaz az összeg korábban, amikor a háztartásnak először kellett költöznie, megnyitott volna.

70. Az értékelés megtámadásának lehetősége ugyanezen okból fontos: egy papíron szereplő hiba visszafordíthatatlan lakhatási döntéssé válhat, amíg a fellebbezés elbírálás alatt áll.

71. A gyorsaság fontos, de a helyesbítés is.

72. A kártérítési hatóságnak nyomás alatt több ezer döntést kell meghoznia, ami éppen akkor kölcsönöz adminisztratív erőt az egyszerű kategóriáknak, amikor az egyéni körülmények a legkevésbé egyszerűek, és amikor a késedelmek saját terheket róhatnak a felekre.

73. Az értékelés időpontja határozza meg, melyik piacot veszi figyelembe a kifizetés.

74. A jogosultsági szabályok határozzák meg, kinek a veszteségeit veszi figyelembe a program.

75. Egyik szabály sem pusztán adminisztratív jellegű, ha eredménye meghatározza, hogy valaki biztonságos lakóhelyet szerezhet-e magának.

76. A tulajdonosok és a bérlők különböző helyzetből léptek be ebbe a rendszerbe.

77. A Korona ingatlanokat vásárolt a tulajdonosoktól; a bérlőnek nem volt eladható telke vagy háza, annak ellenére, hogy elvesztette a hozzáférést ugyanahhoz a környékhez, és talán rövid határidőn belül új bérleti szerződésre volt szüksége.

78. A bérlőnek továbbra is szüksége lehet kaucióra, költözési költségekre, új ingázási útvonalra és a munkából való távollétre.

79. Az ingatlanvásárlás nem oldotta meg automatikusan ezeket az igényeket.

80. Ahogyan egy, a bérbeadónak kifizetett csekk sem állíthatta helyre a bérlő kapcsolatait a szomszédokkal.

81. Ez annak a korlátja, hogy egy vagyontárgyért fizetnek, ahelyett, hogy támogatnák mindazokat, akiket az adott vagyontárgyra vonatkozó döntés miatt elköltöztettek, mivel a tulajdonjog nem fedi le mindazokat, akik egy helyet használnak.

82. A helyben maradt lakosok helyzete feltárja az alkunak egy másik oldalát.

83. A Vörös Zónában maradt lakosokról szóló, 2016-os Emberi Jogi Bizottság-tanulmányban a válaszadók a maradás okai között a pénzügyi korlátokat, az otthonhoz és a szomszédsághoz fűződő kötődést, valamint saját ingatlanjaik állapotát említették.

84. Ezek egy korlátozott csoport beszámolói voltak, nem pedig az összes korábbi lakos felmérése.

85. Mindazonáltal rámutatnak arra, miért nem értelmezhető a maradás elutasítása úgy, mintha az kifizetés felesleges lett volna.

86. Valaki azért maradhat, mert a távozás meghaladja anyagi lehetőségeit, mert az otthona a közeli károsodások ellenére továbbra is használható, vagy mert a hely számára továbbra is mélyen fontos, még akkor is, ha a szolgáltatások és a szomszédok eltűnnek.

87. Ezek az okok különböző válaszlépéseket igényelnek.

88. Több pénz enyhíthetné a pénzügyi korlátokat, míg a megbízható infrastruktúra és a helyi tervekkel kapcsolatos valódi beleszólás olyan különböző szükségleteket elégítene ki, amelyek akkor is fennmaradnának, ha a tulajdonos megkapná a teljes becsült árat.

89. A kártérítés csökkentheti az áttelepülés költségeit anélkül, hogy az áttelepülést szabadon választott lehetőséggé tenné.

90. Thoa Hoang és Ilan Noy kutatók egy másik olyan költséget vizsgáltak, amelyet az ingatlanértékelés figyelmen kívül hagyna.

91. A 2004-től 2018-ig terjedő időszak közigazgatási adatai alapján összehasonlították a veszélyes övezetből áttelepített emberek jövedelmét azokéval, akiket nem telepítettek át.

92. Az áttelepített csoport esetében a bér és a teljes jövedelem kezdetben csökkenést mutatott az összehasonlító csoporthoz képest.

93. Elemzésük a kutatási terv keretein belül csoportszintű hatást becsül, nem pedig egyedi kárszámlát állít fel bármely konkrét lakos számára, akinek a foglalkoztatása, biztosítása, háztartási pénzügyei és költözése eltérő módon alakult.

94. Emellett nem tudja mérni a szomszédok értékét, a megszokott útvonalat, vagy azt a biztonságérzetet, amit az ad, ha az ember tudja, hova tartozik.

95. A jövedelem azonban kétségtelenül lényeges tényező.

96. Egy olyan kártérítés, amely fedezi a ház árát, de a munkavállalónak hosszabb utazási időt vagy megszakított munkaviszonyát eredményez, nem feltétlenül támogatja azt az új életet, amelyet a kártérítésnek lehetővé kellett volna tennie.

97. A jövedelemre vonatkozó megállapítás bonyolítja azt a vonzó képet, miszerint a kártérítés egy egyszeri átutalás, amely lezárja az ügyet.

98. Bizonyos költségek később jelentkeznek.

99. Mások attól függenek, hogy az emberek kapnak-e segítséget a lakáskeresésben, a kárigények intézésében és a mindennapi rutinok újjáépítésében az eladás után.

100. Egy igazságos rendszer ezért megkülönböztetné azokat a feladatokat, amelyeket gyakran egyetlen szóba sűrítenek.

101. A már elszenvedett veszteség megtérítése eltér a jövőbeli, nagyobb kockázatért fizetett összegtől, és mindkettő eltér attól, hogy segítséget nyújtsanak egy háztartásnak abban, hogy máshol letelepedjen, miközben munkát keres és újjáépíti a mindennapi rutinjait.

102. Az elismerési kifizetés elismerheti a valós veszteséget anélkül, hogy úgy tenné, mintha minden barátság vagy közös múlt árát kiszámolná.

103. Ezek a megkülönböztetések nem eredményeznek egy tökéletes számot.

104. Lehetővé teszik viszont annak a megkérdőjelezését, hogy egy megadott összeg mely költségeket fedez, és melyek maradnak a kitelepített személy terhére.

105. Ugyanez a világosság fontos a következő katasztrófa előtt is.

106. Ha a hatóságok tudják, hogy egy hely veszélyt rejt, az esetleges kivásárlás nem helyettesítheti a figyelmeztetést, az alapvető szolgáltatások fenntartását vagy a kitettség csökkentését – amennyiben ez megvalósítható –, amíg a lakosok még együtt élnek ezzel a veszéllyel.

107. Ellenkező esetben a kártérítés felhatalmazássá válik a védelem elhalasztására, és az ebből következő költözést teljes körű orvoslásként tünteti fel.

108. Christchurchben a fizikai veszély, a „vörös zóna” politika és az egyes ajánlatok feltételei a történet különálló részei voltak.

109. Ezek elkülönítése nem csökkenti azt a gyakorlati sikert, amelyről sok tulajdonos beszámolt.

110. Ez magyarázza, miért tudott ez a siker együtt létezni sikeres jogi kifogásokkal, elégedetlen válaszadókkal és olyan költségekkel, amelyeket az ingatlanvásárlás soha nem vett figyelembe, anélkül, hogy bármelyik megfigyelést teljes körű ítéletként kezelnénk.

111. Nincs olyan eredmény, amely minden távozót leírna.

112. És egy nem tökéletes kártérítés sem válik értéktelenné pusztán azért, mert nem képes helyreállítani egy városrészt.

113. Összege eldöntheti, hogy valaki adósság nélkül jut-e biztonságosabb otthonhoz, időzítése pedig azt, hogy az az otthon még rendelkezésre áll-e, amikor a háztartás készen áll – vagy kénytelen – a távozásra.

114. A lényeges korlát pontosabb, mint azt mondani, hogy a pénzzel nem lehet mindent megvenni.

115. Az ár egy követeléshez, egy eszközhöz vagy egy meghatározott teherhez kapcsolódik; a kitelepítés utáni élet az eszközök, a jövedelem, a szolgáltatások és más emberek közötti kapcsolatoktól függ.

116. Egy hatóság kompenzálhatja ennek a zavarnak egy részét, miközben továbbra is felelős marad azokért a feltételekért, amelyek mellett az emberek választanak, elmennek vagy maradnak, beleértve azokat az információkat és szolgáltatásokat is, amelyek az ajánlatnak gyakorlati értelmet adnak.

117. A régi christchurchi értékelési űrlap működőképes kiindulási értéket adott a tisztviselőknek.

118. Az ajánlat megtétele után ez az összeg abban is segített, hogy eldöntsék, milyen jövőt engedhetnek meg maguknak az emberek.

119. Rögzíthette a telket és az épületet.

120. Nem hagyott teret annak a lehetőségnek, hogy az adott címen, azokkal a szomszédokkal folytassák az életüket.

1. Im Juni 2011 erhielten Eigentümer versicherter Häuser in den neu ausgewiesenen roten Wohnzonen von Christchurch ein Angebot mit zwei Preisoptionen.

2. Bei der ersten Option würde die neuseeländische Regierung das Grundstück und das Haus zum letzten Bewertungswert vor dem Erdbeben kaufen und dabei Versicherungsansprüche übernehmen, deren Klärung andernfalls Zeit in Anspruch nehmen könnte.

3. Oder sie würde nur das Grundstück kaufen, sodass die Eigentümer ihre Ansprüche auf Schadenersatz für das Haus selbst geltend machen müssten.

4. Beide Angebote versprachen einen Ausweg.

5. Nach den Erdbeben in Canterbury hatte Bodenverflüssigung den Untergrund unter Teilen der Stadt beschädigt, während gebrochene Rohrleitungen und andere Infrastrukturprobleme den Wiederaufbau ganzer Stadtviertel erschwerten – selbst dort, wo einzelne Häuser repariert werden konnten.

6. Die Behörden mussten eine Entscheidung treffen, bevor irgendjemand wusste, wie sich diese Stadtviertel, der Immobilienmarkt oder das Leben der vertriebenen Bewohner entwickeln würden.

7. Ein Scheck auf der Grundlage einer alten Bewertung konnte willkommene Sicherheit bringen.

8. Er konnte dem Empfänger jedoch nicht sagen, was ein vergleichbares Leben an einem anderen Ort kosten würde.

9. Der Unterschied beginnt mit dem Datum „2007“ auf dem Bewertungsformular.

10. Die Bewertungsschätzung bezog sich auf den Immobilienwert vor den Erdbeben; „Ersatz“ bedeutete, nach den Erdbeben ein anderes bewohnbares Haus zu finden – in einem veränderten Markt und unter Bedingungen, die das alte Formular nicht vorhersagen konnte.

11. Eine Versicherungszahlung deckte Schäden im Rahmen einer Police ab, mit eigenem Versicherungsschutz und eigenem Schadenregulierungsverfahren, während ein Umzug Geld und Zeit erforderte, unabhängig davon, für welche Kaufoption sich ein Eigentümer entschied.

12. Diese Beträge müssen nicht übereinstimmen.

13. Ein Haushalt könnte eine beträchtliche Zahlung für die Immobilie erhalten und dennoch mit einer Finanzlücke zwischen der alten und einer bezahlbaren neuen Adresse konfrontiert sein.

14. Das Angebot stellte die Eigentümer zudem vor eine Entscheidung bezüglich der Ansprüche: Entweder sie nahmen einen einmaligen Immobilienpreis an und traten ihre Ansprüche an die Krone ab, oder sie behielten die Ansprüche auf das Haus und mussten mit der damit verbundenen Ungewissheit umgehen.

15. Diese Wahl hatte ihren Wert, auch wenn keiner der Wege das Verlorene wiederherstellen konnte.

16. Die Straße vor dem Haus wurde in der Wertermittlung nicht gesondert berücksichtigt.

17. Nachbarn, die sich gegenseitig Gefälligkeiten erwiesen, vertraute Wege zur Schule oder zur Arbeit sowie nahegelegene Einrichtungen ließen sich nicht zusammen mit dem Eigentumsrecht auf ein anderes Grundstück übertragen, ganz gleich, wie genau der ehemalige Eigentümer dieses Grundstücks entschädigt wurde.

18. Einige dieser Verluste hatten greifbare Auswirkungen, auch wenn keine Immobilienbewertung die genaue Gemeinschaft wiedergeben konnte, die vor dem Erdbeben bestanden hatte.

19. Eine Entschädigung kann eine neue Wohnmöglichkeit finanzieren.

20. Sie kann jedoch nicht denselben Ort an einem anderen Standort kaufen.

21. Das macht die Zahlung nicht unbedeutend: Ein Haushalt mit Bargeld kann mieten, kaufen, eine Kaution hinterlegen oder Schulden vermeiden, die durch ein leeres Versprechen unberührt geblieben wären.

22. Die schwierigere Frage ist, welchen Teil eines zerstörten Lebens die Zahlung tatsächlich abdeckt.

23. Im Großraum Christchurch befasste sich die Krone letztendlich mit einer großen Anzahl von Immobilien und nicht nur mit einigen wenigen Ausnahmefällen.

24. Bis Dezember 2015 hatten laut einer Überprüfung der Wiederaufbaubehörde durch das unabhängige Rechnungsprüfungsamt die Eigentümer von 7.720 der 8.060 Immobilien in der „roten Zone“ im Großraum Christchurch das Angebot angenommen.

25. Das ist ein Beleg für die Reichweite des Programms.

26. Die bloße Annahme allein kann nicht belegen, dass jeder Eigentümer mit den Bedingungen zufrieden war oder eine ebenso praktikable Alternative zum Verbleib hatte.

27. Das Rechnungsprüfungsamt bewertete die Abwicklung der Käufe durch die Behörde trotz der Komplexität der Versicherungsansprüche, der Klärung der erworbenen Immobilien und der Erläuterung einer Transaktion mit mehreren variablen Faktoren als überwiegend effektiv.

28. In einer Umfrage unter Eigentümern von Immobilien in der „Red Zone“ aus dem Jahr 2015 gab eine Mehrheit an, das Angebot habe ihnen Sicherheit und Zuversicht gegeben, um weiterzumachen.

29. Geld hat hier wirklich etwas bewirkt.

30. Dennoch stimmten 22 Prozent der Befragten in dieser Umfrage nicht zu, dass sie die bestmöglichen Informationen für ihre Entscheidung erhalten hätten – eine Diskrepanz, die von Bedeutung ist, wenn die Annahme eines Angebots rechtliche und finanzielle Optionen verändert.

31. Die Wahl zwischen zwei Zahlungsoptionen hängt zum Teil davon ab, zu verstehen, worauf man bei jeder Option verzichten muss.

32. Hat ein Versicherer einen Schadenfall noch nicht geregelt, ist der Vergleich der Optionen besonders schwierig, da ein Preis bekannt ist, während der andere umstritten ist oder sich verzögert.

33. Der Nutzen eines Angebots hängt daher sowohl von seinem Zeitpunkt und seiner Erläuterung als auch von seinem Nennwert ab.

34. Für einige Eigentümer waren die ursprünglichen Bedingungen weitaus härter.

35. Im September 2012 schlug die Regierung vor, den Eigentümern von nicht versicherten bebauten Wohnimmobilien die Hälfte des vor dem Erdbeben festgestellten Schätzwerts ihres Grundstücks zu zahlen und nichts für ihre Gebäude.

36. Der Versicherungsstatus zog eine scharfe Grenze durch das Aufkaufprogramm.

37. Es gab einen Grund, dies zu berücksichtigen: Wenn ein versicherter Eigentümer seine Ansprüche an den Staat abtrat, konnte die Regierung einen Teil ihrer Kaufkosten zurückerhalten.

38. Die Zahlung identischer Beträge in jedem Fall würde diesen Unterschied ignorieren, ebenso wie die Entscheidungen und Umstände hinter den einzelnen Policen, die eine Regierung, die öffentliche Gelder ausgibt, vernünftigerweise prüfen könnte.

39. Aber ein relevanter Unterschied ist nicht automatisch eine vollständige Antwort.

40. Ein nicht versichertes Gebäude konnte dennoch das Zuhause einer Person sein, und eine gebietsweite Entscheidung konnte das Leben dort dennoch unhaltbar machen, selbst wenn dieses bestimmte Gebäude noch intakt war.

41. Die Erdbeben verursachten die anfänglichen Sachschäden.

42. Die Ausweisung als „rote Zone“ durch den Staat und die Aufkaufpolitik veränderten die anschließend verfügbaren Optionen.

43. Als Nachbarn wegzogen und die Regierung ihre Grundstücke erwarb, wurde die Aufrechterhaltung von Straßen, Versorgungsnetzen und alltäglichen Dienstleistungen für diejenigen, die in vereinzelten Häusern zurückblieben, immer unsicherer.

44. Ein formelles Recht, ein Angebot abzulehnen, garantierte nicht, dass eine funktionierende Nachbarschaft vorhanden war, um es zugunsten eines Verbleibs abzulehnen – insbesondere, wenn die Entscheidungen in der Umgebung viele andere Bewohner zum Wegzug ermutigten.

45. Diese Auswirkungen spielen eine Rolle bei der Entscheidung, wofür eine öffentliche Zahlung bestimmt ist.

46. Wenn die Zahlung lediglich für Erdbebenschäden erfolgt, mag die Versicherung als entscheidende Trennlinie erscheinen; wenn sie den Bewohnern jedoch auch dabei hilft, ein Gebiet zu verlassen, das stillgelegt wird, fließt die staatliche Politik selbst in die Abwägung ein.

47. Das Fehlen einer Versicherung bei einem einzelnen Haushalt kann nicht alle Kosten erklären, die durch einen gemeinschaftsweiten Rückzug entstehen.

48. Die nicht versicherten Eigentümer fochten die Entscheidungen von 2012 an.

49. Im Jahr 2015 erklärte der Oberste Gerichtshof Neuseelands die entsprechenden Entscheidungen von 2012 für rechtswidrig und wies die Regierung an, diese im Lichte der Ziele des Gesetzes und der Bedingungen, mit denen die Bewohner konfrontiert waren, erneut zu prüfen.

50. Das Gericht legte keinen pauschalen Entschädigungsbetrag fest.

51. Es räumte ein, dass der Versicherungsstatus eine Rolle spielen könne, stellte jedoch fest, dass dieser zu entscheidend gewichtet worden sei und dass die Sanierungsziele des geltenden Gesetzes nicht ausreichend berücksichtigt worden seien.

52. Die Richter erkannten zudem an, dass ein Verbleiben inmitten sich verschlechternder Versorgungsleistungen oft kein realistisches Äquivalent zum Wegzug darstellte.

53. In ihrer Argumentation hielten sie zwei Ursachen gleichzeitig im Blick.

54. Die Krone hatte das Erdbeben zwar nicht verursacht, doch ihre flächendeckende Reaktion trug dazu bei, welche Optionen den Eigentümern danach noch offenstanden – einschließlich jener, deren jeweilige Gebäude relativ wenig Schaden erlitten hatten.

55. Dieser Unterschied zwischen der Verursachung von Schäden und der Gestaltung des Wiederaufbaus verhindert, dass die Rechnung einfach der Natur oder dem Staat in Rechnung gestellt werden kann.

56. Er verhindert auch, dass der Staat sein Angebot als private Transaktion darstellt, losgelöst von der Nachbarschaft, zu deren Entvölkerung er beitrug – mit Konsequenzen für diejenigen, die einen Verkauf ablehnten.

57. Die Frage war nicht, ob jeder verlorene Dollar eine Rückzahlung aus öffentlichen Mitteln verdiente.

58. Es ging darum, ob die Regierung diese besondere Unterscheidung rechtfertigen konnte, während sie den Wiederaufbau für eine ganze Gemeinschaft vorantrieb.

59. Eine Versicherungspolice kann eine Bilanz verändern.

60. Sie kann jedoch für sich allein nicht regeln, was eine öffentliche Entscheidung den Menschen schuldet, deren verbleibende Alternativen durch diese Entscheidung eingeschränkt wurden – unabhängig davon, ob sie vor den Erdbeben eine Versicherung hätten abschließen können oder nicht.

61. Die erneute Prüfung beendete den Streit nicht.

62. Ein Wiederaufbauplan führte zu neuen Angeboten, woraufhin weitere Rechtsstreitigkeiten über deren Angemessenheit folgten, obwohl der Rechnungshof berichtete, dass diese überarbeiteten Angebote einer rechtlichen Anfechtung im Jahr 2016 standgehalten hatten.

63. Im Jahr 2017 gab die Regierung einen Vergleich mit 16 Klägern der Gruppe „Quake Outcasts“ bekannt.

64. Diese ehemaligen Eigentümer hatten bereits den vollen alten Schätzwert ihres Grundstücks erhalten.

65. Im Rahmen des Vergleichs sollte jeder 80 Prozent des vor dem Erdbeben geltenden Steuerwerts der nicht versicherten baulichen Aufwendungen erhalten, zuzüglich einer einmaligen Zahlung als Ausgleich für zusätzliche Unsicherheiten und Kosten.

66. Die Zahlen beschreiben einen Vergleich für diese 16 Personen, nicht eine allgemeine Formel für jede Immobilie in der „roten Zone“.

67. Sie zeigen, wie lange die Folgen einer Bewertungsregel auch nach einem physischen Umzug ungeklärt bleiben können.

68. Verzögerung ist ein Kostenfaktor für sich.

69. Eine versprochene Summe, die erst eintrifft, nachdem sich Mieten, Schulden und Immobilienpreise verändert haben, eröffnet möglicherweise weniger Möglichkeiten, als dieselbe Summe zu einem früheren Zeitpunkt eröffnet hätte, als der Haushalt erstmals umziehen musste.

70. Die Möglichkeit, eine Bewertung anzufechten, ist aus demselben Grund wichtig: Ein Fehler auf dem Papier kann zu einer irreversiblen Wohnentscheidung werden, während ein Einspruch noch anhängig ist.

71. Schnelligkeit ist wichtig, aber Korrektur ist es ebenso.

72. Eine Entschädigungsbehörde muss unter Druck Tausende von Entscheidungen treffen, was einfachen Kategorien gerade dann administrative Durchsetzungskraft verleiht, wenn die individuellen Umstände am wenigsten einfach sind und wenn Verzögerungen ihre eigenen Belastungen mit sich bringen können.

73. Der Bewertungsstichtag entscheidet, welchen Markt die Zahlung berücksichtigt.

74. Die Anspruchsvoraussetzungen entscheiden, wessen Verluste das Programm erkennen kann.

75. Keine dieser Regeln ist rein administrativer Natur, wenn ihr Ergebnis darüber entscheidet, ob jemand einen sicheren Wohnort erhalten kann.

76. Eigentümer und Mieter traten aus unterschiedlichen Positionen in dieses System ein.

77. Die Krone kaufte Immobilien von Eigentümern; ein Mieter hatte weder Grundstücks- noch Hauswert, den er verkaufen konnte, obwohl er den Zugang zu derselben Nachbarschaft verlor und möglicherweise kurzfristig einen neuen Mietvertrag benötigte.

78. Ein Mieter benötigt möglicherweise weiterhin eine Kaution, Umzugskosten, einen neuen Arbeitsweg und Freistellung von der Arbeit.

79. Der Immobilienkauf hat diese Bedürfnisse nicht automatisch erfüllt.

80. Ebenso wenig konnte eine Zahlung an den Vermieter die Beziehungen eines Mieters zu den Menschen in seiner Nachbarschaft wiederherstellen.

81. Dies ist eine Grenze des Kaufs eines Vermögenswerts anstelle der Unterstützung aller, die durch die Entscheidung über diesen Vermögenswert vertrieben wurden, da das Eigentumsrecht nicht alle Menschen umfasst, die einen Ort nutzen.

82. Die Situation der Bewohner, die geblieben sind, offenbart eine weitere Seite des Deals.

83. In einer Studie der Menschenrechtskommission aus dem Jahr 2016 über in der „roten Zone“ verbliebene Bewohner nannten die Befragten finanzielle Engpässe, die Verbundenheit mit ihrem Zuhause und ihrer Nachbarschaft sowie den Zustand ihrer eigenen Immobilien als Gründe für ihren Verbleib.

84. Dabei handelte es sich um Aussagen einer begrenzten Gruppe, nicht um eine Erhebung aller ehemaligen Bewohner.

85. Sie zeigen dennoch, warum eine Weigerung nicht als Beweis dafür gewertet werden kann, dass eine Zahlung unnötig war.

86. Eine Person bleibt möglicherweise, weil ein Wegzug unerschwinglich ist, weil das Haus trotz Schäden in der Nähe weiterhin bewohnbar ist oder weil ein Ort ihr nach wie vor sehr am Herzen liegt, auch wenn Versorgungsangebote und Nachbarn verschwinden.

87. Diese Gründe erfordern unterschiedliche Reaktionen.

88. Mehr Geld könnte finanzielle Engpässe lindern, während eine zuverlässige Infrastruktur und ein echtes Mitspracherecht bei lokalen Planungen andere Bedürfnisse erfüllen, die auch dann bestehen blieben, wenn ein Eigentümer den vollen geschätzten Preis erhalten hätte.

89. Eine Zahlung kann die Kosten eines Umzugs verringern, ohne dass der Umzug dadurch zu einer frei gewählten Präferenz wird.

90. Die Forscher Thoa Hoang und Ilan Noy untersuchten einen weiteren Kostenfaktor, der bei einer Hausbewertung unberücksichtigt bliebe.

91. Anhand von Verwaltungsdaten aus den Jahren 2004 bis 2018 verglichen sie die Einkommen von Menschen, die aus der „roten Zone“ umgesiedelt wurden, mit denen von Menschen, die nicht umgesiedelt wurden.

92. Die umgesiedelte Gruppe wies im Vergleich zur Kontrollgruppe zunächst einen Rückgang der Löhne und des Gesamteinkommens auf.

93. Ihre Analyse schätzt einen Effekt auf Gruppenebene im Rahmen ihres Forschungsdesigns, nicht jedoch den individuellen Schaden für einen bestimmten Bewohner, dessen Beschäftigungssituation, Versicherungsstatus, Haushaltsfinanzen und Umzug sich unterschiedlich entwickelt haben.

94. Sie kann auch nicht den Wert von Nachbarn, eines vertrauten Weges oder das Selbstvertrauen messen, das entsteht, wenn man weiß, wo man hingehört.

95. Dennoch sind die Einkünfte zweifellos von wesentlicher Bedeutung.

96. Eine Zahlung, die zwar die Kosten für ein Haus deckt, einem Arbeitnehmer jedoch einen längeren Arbeitsweg oder eine Unterbrechung der Beschäftigung beschert, kann möglicherweise nicht das neue Leben ermöglichen, das durch diese Zahlung eigentlich ermöglicht werden sollte.

97. Die Erkenntnis bezüglich des Einkommens verkompliziert das verlockende Bild einer Entschädigung als einmaliger Transfer, der eine Angelegenheit abschließt.

98. Manche Kosten treten erst später zutage.

99. Andere hängen davon ab, ob Menschen Hilfe bei der Wohnungssuche, der Abwicklung von Ansprüchen und der Wiederherstellung ihrer Alltagsroutinen nach dem Verkauf erhalten.

100. Ein faires Konzept würde daher verschiedene Aufgaben unterscheiden, die oft unter einem Begriff zusammengefasst werden.

101. Die Erstattung eines bereits erlittenen Verlusts unterscheidet sich von der Zahlung für ein höheres zukünftiges Risiko, und beides unterscheidet sich von der Unterstützung eines Haushalts bei der Neuansiedlung an einem anderen Ort, während er nach Arbeit sucht und seine Routinen wieder aufbaut.

102. Eine Anerkennungszahlung kann einen realen Verlust anerkennen, ohne vorzugeben, den Preis jeder Freundschaft oder gemeinsamer Geschichte zu berechnen.

103. Diese Unterscheidungen führen nicht zu einer einzigen perfekten Zahl.

104. Sie ermöglichen es jedoch zu fragen, welche Kosten eine angegebene Zahl abdeckt und welche Kosten bei der Vertriebenen verbleiben.

105. Dieselbe Klarheit ist auch vor der nächsten Katastrophe wichtig.

106. Wenn Behörden wissen, dass ein Ort eine Gefahr birgt, kann ein eventueller Aufkauf weder die Warnung noch die Aufrechterhaltung grundlegender Versorgungsleistungen noch die Minderung der Gefährdung ersetzen – soweit dies möglich ist –, solange die Bewohner noch mit dieser Gefahr leben.

107. Andernfalls wird die Entschädigung zu einer Erlaubnis, Schutzmaßnahmen aufzuschieben und den daraus resultierenden Umzug als abgeschlossene Abhilfe darzustellen.

108. In Christchurch waren die physische Gefahr, die „Red-Zone“-Politik und die Bedingungen der einzelnen Angebote getrennte Teile der Geschichte.

109. Diese Trennung schmälert nicht den praktischen Erfolg, von dem viele Eigentümer berichteten.

110. Sie erklärt, warum dieser Erfolg neben erfolgreichen rechtlichen Anfechtungen, unzufriedenen Befragten und Kosten bestehen konnte, die beim Grundstückskauf nie berücksichtigt wurden, ohne dass eine dieser Beobachtungen als endgültiges Urteil gewertet wird.

111. Kein einzelnes Ergebnis beschreibt alle, die weggezogen sind.

112. Auch wird eine unvollkommene Zahlung nicht wertlos, nur weil sie ein Viertel nicht wiederherstellen kann.

113. Ihre Höhe kann darüber entscheiden, ob jemand ohne Schulden ein sichereres Zuhause erreicht, und ihr Zeitpunkt kann darüber entscheiden, ob dieses Zuhause noch verfügbar ist, wenn ein Haushalt bereit ist – oder gezwungen wird –, wegzuziehen.

114. Die aussagekräftige Grenze ist präziser als die Aussage, dass Geld nicht alles kaufen kann.

115. Der Preis bezieht sich auf einen Anspruch, einen Vermögenswert oder eine definierte Belastung; das Leben nach der Vertreibung hängt von den Verbindungen zwischen Vermögenswerten, Einkommen, Dienstleistungen und anderen Menschen ab.

116. Eine Behörde kann einen Teil dieser Beeinträchtigung entschädigen und bleibt gleichzeitig verantwortlich für die Bedingungen, unter denen Menschen entscheiden, wegziehen oder bleiben – einschließlich der Informationen und Dienstleistungen, die einem Angebot praktische Bedeutung verleihen.

117. Das alte Bewertungsformular von Christchurch lieferte den Beamten einen brauchbaren Ausgangswert.

118. Sobald das Angebot unterbreitet war, half dieser Wert auch dabei, zu bestimmen, welche Zukunftsperspektiven sich die Menschen leisten konnten.

119. Es konnte das Grundstück und das Gebäude erfassen.

120. Es bot keinen Spielraum für die Möglichkeit, das Leben an dieser Adresse mit diesen Nachbarn fortzusetzen.