8.5 – Részvétel: a beleszólás és a túlterhelés között – Beteiligung zwischen Mitsprache und Überforderung

1. 2023. január 21-én az ír Biológiai Sokféleség-veszteséggel Foglalkozó Állampolgári Közgyűlés tagjai befejezték tanácskozásaikat, és szavaztak az állam számára szóló javaslatokról.

2. A téma határai nem voltak egyértelműek.

3. Érintette a mezőgazdaságot, a lakhatást, a közkiadásokat, a védett területeket és az oktatást, miközben a szóban forgó élő rendszerek átléptek éppen azokat az adminisztratív határokat, amelyek mentén az állam általában felosztja tevékenységét.

4. Kilencvenkilenc polgár vett részt a független elnök vezetésével.

5. Az utolsó ülésre 159 ajánlásban állapodtak meg, amelyek közül néhány általános jellegű volt, mások pedig a gazdaság meghatározott szektoraira irányultak, anélkül, hogy bármelyikük végrehajtására felhatalmazást kaptak volna.

6. Ezek a számok az elvégzett munkát mutatják, nem pedig az átruházott hatalmat.

7. A közgyűlés kérhette az államtól, hogy változtasson irányt, de a választott intézményeknek továbbra is nekik kellett eldönteniük, mit kezdjenek a kéréseivel.

8. Ez a rés az a pont, ahol a részvétel vagy politikai súlyt nyer, vagy pedig csupán egy költséges „meghallgatási” gyakorlattá válik.

9. A záró ülésig hónapokig tartó meghallgatások és viták vezettek.

10. A tagok meghallgatták a szakértőket és az érdekcsoportokat, megvizsgálták a lakosságtól beérkezett beadványokat, vitáztak egymással, és végül szavazásra bocsátották a javaslatokat.

11. Minden egyes szakasz többet igényelt, mint egy távolról kialakított véleményt.

12. A résztvevőknek időt kellett szánniuk, ismeretlen anyagokat kellett elsajátítaniuk, és döntéseket kellett hozniuk egymással versengő javaslatokról, amelyek gyakorlati következményei túlnyúlnak a közgyűlés időtartamán, és a szavazás után is bizonytalanok maradnak.

13. Egy ilyen erőfeszítés az elhanyagolt tapasztalatokat is bevonhatja a döntés tudásalapjába.

14. Ugyanakkor a részvételre szóló meghívást olyan követeléssé is változtathatja, hogy az emberek szánjanak rá a szűkös figyelmükből, különösen ha senki sem magyarázza el, mit fog változtatni a munkájuk.

15. Az a folyamat, ahogyan az ember bekerül a terembe, éppoly fontos, mint a teremben folyó beszélgetés.

16. Írország leveleket küldött 20 000, a nemzeti címadatbázisból véletlenszerűen kiválasztott háztartásnak; a meghívókat a megyék között a népesség arányában osztották szét, ahelyett, hogy a már környezetvédelmi szervezetekben aktív önkéntesekre támaszkodtak volna.

17. A levél csak egy lehetőséget jelentett, nem pedig biztos helyet.

18. Minden háztartás egy felnőtt lakost jelölhetett a jelentkezésre, beleértve az ír állampolgársággal nem rendelkezőket vagy a választói névjegyzékben nem szereplőket is.

19. A válaszadók közül a szervezők az ország sokszínűségét szem előtt tartva állították össze a nyilvános tagságot.

20. Az első véletlenszerű lépés kiterjesztette a kört a jól ismert aktivistákon és párttagokon túlra.

21. A végleges csoportot azonban azok alkották, akiknek háztartása megkapta a levelet, jelölt valakit, és akik egy egész sorozatnyi találkozón keresztül tudták biztosítani a részvételt, nem pedig egyetlen délutánon.

22. A véletlenszerű meghívás és a véletlenszerű tagság két különböző dolog.

23. Az, aki változó műszakokban dolgozik, kevesebb lehetőséget kaphat az önkéntes munkára, mint az, akinek kiszámítható a munkaideje, még akkor is, ha mindketten ugyanazt a borítékot kapják.

24. A gyermek vagy gondozásra szoruló felnőtt ellátása tovább szűkítheti ezt a lehetőséget, különösen akkor, ha az ülésekhez utazás szükséges.

25. Az utazási költségek, a nyelv, a fogyatékosság és a hivatalos dokumentumok kezelésében való magabiztosság szintén befolyásolhatja, hogy ki jelentkezik vagy marad-e a folyamatban.

26. Ezek lehetséges akadályok, nem pedig az ír tagság összetételét magyarázó, mérhető tényezők.

27. Anélkül, hogy bizonyíték lenne arra, ki és miért utasította el a felkérést, a közgyűlés kiválasztási eljárása nem bizonyíthatja, hogy minden csoportnak egyenlő gyakorlati esélye volt a csatlakozásra, még akkor sem, ha a szervezők széles körűen sokszínű végleges tagságot törekedtek elérni.

28. A szervezők eltávolítottak egy olyan formális akadályt, amelyet a választókra alapuló kiválasztás esetleg meghagyott volna.

29. A részvételi jogosultság kiterjedt azokra a felnőtt lakosokra is, akik sem állampolgárok, sem bejegyzett választópolgárok nem voltak, lehetővé téve néhány, a politikát érintett személy számára, hogy a választói névjegyzéken túl is belépjenek a fórumba.

30. A közgyűlés szabályzata névleges tiszteletdíjat is biztosított a tagok számára.

31. A kifizetés elismerte a köz érdekében végzett munkát, de egy névleges összeg önmagában nem helyettesíti a bért, nem oldja meg a gondozást, és nem téríti meg a felkészüléssel töltött órákat, így a részvétel terhe továbbra is jelentősen eltérhetett a meghívottak között.

32. A részvételnek költségei vannak, még akkor is, ha a tárgyalóterem ingyenes.

33. Az, hogy ki viseli ezt a költséget, meghatározza, milyen tapasztalatokkal járulhat hozzá egy tanácskozó csoport egy politikai probléma megoldásához.

34. A közgyűlés értéke viszont attól függött, hogy a tagok mit tudtak megtanulni az érkezésük után.

35. Feladatköre kifejezetten magában foglalta a szakértők, érdekvédelmi csoportok, politikai döntéshozók és a nagyközönség nézőpontjait a biológiai sokféleség csökkenésének okairól és következményeiről.

36. A nyilvános üléseket élőben közvetítették, így a közgyűlés hivatalos munkája a termen túl is láthatóvá vált.

37. Ez az átláthatóság lehetővé tette a kívülállók számára, hogy megvizsgálják a bizonyítékok és érvek egy részét, ahelyett, hogy pusztán bizalomból kellett volna elfogadniuk a közgyűlés zárójelentését – ez fontos különbség, amikor a résztvevők nem csupán saját érdekeiket képviselik.

38. Ugyanakkor egy nyilvános közvetítés nem tud minden olyan magánjellegű bizonytalanságot vagy informális eszmecserét átadni, amely segít valakinek meggondolni magát.

39. Az sem garantálja, hogy ha több fél is felszólal, mindegyiküknek egyenlő esélye legyen a vita alakítására.

40. A szervezőknek el kell dönteniük, mely tanúk lépnek fel, mennyi időt kapnak, és hogy a résztvevők összevethetik-e az állításokat az azokkal ellentétes bizonyítékokkal, mivel a tanúvallomások sorrendje és keretei befolyásolhatják, mely kérdések tűnnek sürgetőnek.

41. Ezek a döntések már a szavazás megkezdése előtt meghatározzák a válasz alakulását.

42. A független moderálás segíthet a tagoknak abban, hogy megkérdőjelezzék a magabiztos felszólalót, összekapcsolják a szakmai bizonyítékokat a saját tapasztalatokkal, és ellentmondjanak anélkül, hogy a legtapasztaltabb hang dominálna.

43. Nem teheti minden állítást egyformán hitelesvé pusztán azzal, hogy minden felszólalónak ugyanannyi percet biztosít.

44. Valaki, aki egy vizes élőhely helyreállításának helyi akadályait írja le, tudhat olyasmit, ami kimarad egy országos adatbázisból, míg egy tudós olyan következményeket azonosíthat, amelyek egy adott helyszínen nem láthatók.

45. A jó megfontolás lehetővé teszi, hogy ezek a hozzájárulások kiegészítsék egymást.

46. Nem követeli meg a csoporttól, hogy a személyes beszámolót a mérések helyettesítőjeként, vagy a modellt a helyi ismeretek helyettesítőjeként kezelje.

47. Az OECD polgári közgyűlésekre vonatkozó iránymutatása hangsúlyozza a tanuláshoz szükséges elegendő időt és erőforrásokat, az átlátható eljárásokat és a független moderálást, valamint azt az elkötelezettséget, hogy a megfontolás befejezése után nyilvánosan válaszoljanak az ajánlásokra.

48. Ezek tervezési elvek, nem pedig a bölcs eredmények garanciája.

49. Fontosak, mert egy kis csoport, amelyet egy nagy kérdés megvitatására kérnek fel, könnyen túlterheltté válhat a hatalmas anyagmennyiség, a szakszókincs és az egymással ellentétes állítások elbírálásának szükségessége miatt.

50. A lapok számának csökkentése önmagában nem oldaná meg ezt a problémát.

51. A tagoknak szükségük van egy olyan kérdésre, amelyre ténylegesen tudnak válaszolni, olyan magyarázatokra, amelyek érthetővé teszik az egyet nem értéseket, valamint arra a lehetőségre, hogy megkérdezzék, milyen bizonyítékok hiányoznak, mielőtt a végleges ajánlások kidolgozására irányuló nyomás átveszi az irányítást.

52. Arra is szükségük van, hogy tudják, ki fog cselekedni utána.

53. Az ír testület feladatmeghatározása előírta, hogy jelentését továbbítsák egy parlamenti bizottságnak, és hogy a kormány minden egyes ajánlásra reagáljon.

54. A kormánynak meg kellett határoznia az általa elfogadott ajánlások várható ütemtervét, így a külsősöknek alapot biztosítva az előrehaladásra vonatkozó későbbi állítások ellenőrzéséhez.

55. Ez az ígéret utat nyitott a munkának a jogalkotás és a költségvetés felett hatalommal rendelkező intézmények felé, bár nem ígérte meg a javaslatok elfogadását, és nem rendezte a javaslatok közötti ellentéteket sem.

56. Ez a megkülönböztetés kétféle elszámoltathatósági formát védett meg.

57. A tagok nyilvánosan felszólalhattak anélkül, hogy törvényhozónak tettették volna magukat, míg a miniszterek és a törvényhozók nem tudták csendjüket hallgatólagos beleegyezésként beállítani.

58. 2023 decemberében egy közös parlamenti bizottság közzétette válaszát, miután megvizsgálta a közgyűlés jelentését és meghallgatta a további véleményeket.

59. A munka ezután átlépett egy újabb intézményi küszöböt.

60. 2024. október 30-án az ír kormány jóváhagyott egy választ, amely egy közzétett jelentésben foglalkozott a közgyűlés ajánlásaival.

61. A jelentés az egyes ajánlásokkal kapcsolatos intézkedéseket, terveket és elutasításokat rögzítette, ahelyett, hogy egyetlen ítéletet mondott volna a testületről.

62. Ezek a kategóriák lehetővé teszik az olvasók számára, hogy egy javaslatot a záróülésen elhangzott tapson túl is nyomon kövessenek, de nem mutatják, hogy egy erdő, folyó vagy mező helyreállt-e.

63. Vegyük például a helyi biodiverzitási tisztviselők kinevezésére vonatkozó kérést.

64. A testület azt javasolta, hogy minden helyi önkormányzatnál legyen legalább egy teljes munkaidős tisztviselő, az általános létszámot pedig a népesség, a terület és a partvonal hossza alapján határozzák meg – ez a megoldás a különböző helyszínek közötti egyenlőtlen igényeket hivatott tükrözni.

65. A kormány 2024-es válaszában azt állította, hogy az év márciusában Írország 31 helyi önkormányzatából 24-nek volt ilyen tisztviselője, így a jelentés készítésének időpontjában hét önkormányzatnál nem volt ilyen tisztviselő.

66. A cél az volt, hogy az év végére mind a 31 önkormányzatot lefedjék.

67. A válasz azonban azt is kimondta, hogy a létszám nem függ a lakosságszámtól, a terület nagyságától, a partvonal hosszától vagy az ajánlásban megnevezett biodiverzitási gócpontoktól, így a kinevezésekkel kapcsolatos látszólagos egyetértés mögött elrejtőzött egy nézeteltérés az elosztás tekintetében.

68. A jelentés a kérdést „folyamatban lévőnek” minősítette.

69. Ez a megfogalmazás tükrözi a jelentett előrelépést, ugyanakkor láthatóvá teszi a testület elképzelése és a kormány megközelítése közötti lényeges különbséget – egy olyan különbséget, amelyet a kedvező válaszok egyszerű összesítése elrejtene.

70. Arra, hogy a célkitűzést később teljesítették-e, későbbi bizonyítékokra van szükség.

71. Arra pedig, hogy a kiválasztott létszámszintek valóban javítják-e az ökológiai védelmet, még egy másikfajta bizonyítékra van szükség.

72. Egyik kérdés sem dönthető el a válasz táblázatban szereplő megjelölés alapján.

73. A példa megmutatja, miért van szükség a politikai nyomon követéshez többre, mint a elfogadott javaslatok számlálására.

74. Egy hivatalban dolgozó tisztviselő nem ugyanaz, mint egy olyan tisztviselő, akinek elegendő ideje, hatásköre és erőforrása van a helyi döntések megváltoztatásához.

75. A közgyűlés elosztási szabályt kért.

76. A kormány beszámolt a kinevezésekről, de kifejezetten elutasította, hogy azok számát összekapcsolja a közgyűlés által meghatározott földrajzi és demográfiai tényezőkkel.

77. Ez a különbség egyértelműen látható, mivel a javaslat és a kormány válasza egymás mellett szerepel egy nyilvános dokumentumban.

78. Az olvasók megkérdezhetik a tisztviselőket az indokokról, összehasonlíthatják a végleges személyzeti felállást a helyi szükségletekkel, és ennek megfelelően értékelhetik a következő költségvetést, még akkor is, ha maga a közgyűlésnek nincs hatásköre a költségvetés megállapítására.

79. A nyilvános dokumentum nem hozza meg helyettük ezt az ítéletet.

80. Nehezebbé teszi a kitérést.

81. A közgyűlés elnöke úgy foglalta össze a kormány 2024-es válaszát, hogy 134 ajánlást „folyamatban lévő”, 15-öt „megvalósított”, tízet pedig „nem megvalósítandó” kategóriába sorolt.

82. Ezek a 2024-es intézményi állapotra vonatkozó leírások voltak.

83. Ezeket nem szabad összetéveszteni a végrehajtás független ellenőrzésével vagy Írország ökológiai állapotának mérésével, mivel egy politikát jóval azelőtt be lehet jelenteni, hogy hatásai ismertté válnának.

84. Egy javaslat évekig folyamatban lehet anélkül, hogy elérné a kívánt eredményt.

85. Ezzel szemben egy ajánlás elutasítása nem feltétlenül jelenti azt, hogy az azt alátámasztó minden aggályt figyelmen kívül hagytak, ha a kormány alternatívát javasol és elmagyarázza a kompromisszumot.

86. A válasz minősége a konkrétumokban rejlik, beleértve azokat a pontokat is, ahol a tisztviselők nem hajlandók követni a tanácsot.

87. Hasznosabb tudni, hogy melyik intézmény felelős, a javaslat mely részét fogadja el, mit módosít, és mikor ellenőrizhető az előrehaladás, mint egy meleg hangú támogató nyilatkozat.

88. Itt fontos szerepet játszik a bizottság közbenső jelentése.

89. A bizottság meghallgatások és írásbeli beadványok révén vizsgálta meg a közgyűlés ajánlásait, lehetőséget adva a választott képviselőknek, hogy felmérjék azok következményeit, mielőtt a kormányzati szervek elkészítették volna saját válaszaikat.

90. Ez a kiegészítő szakasz finomíthatja a javaslatot.

91. Ugyanakkor gyengítheti is azt, és az olvasónak nyilvános nyomon követésre van szüksége ahhoz, hogy megkülönböztesse ezeket a lehetőségeket anélkül, hogy feltételezné, hogy minden módosítás árulásnak minősül.

92. A közgyűlés tehát sem helyettesítő parlament, sem díszítő jellegű felmérés nem volt.

93. Tagjai hónapokig dolgoztak a nyilvános megbízatás alapján kialakított véleményeken, míg a választott tisztségviselők megtartották a hatalmat és a felelősséget annak eldöntésére, hogy mely vélemények váljanak politikává, és hogyan használják fel a közpénzeket.

94. Ez a felosztás csalódást okozhat azoknak a résztvevőknek, akik azt várják, hogy a közgyűlési szavazásból közvetlenül új törvény szülessen.

95. Az automatikus elfogadás ígérete azonban olyan törvényhozói hatalmat adna egy ideiglenes testületnek, amelyet sem a kiválasztási folyamat, sem a megbízatás nem biztosított számára, miközben a választott képviselőket mentesítené a védelmezniük kellő döntésekért viselt felelősség alól.

96. A becsületes alku szűkebb keretek között zajlik, és mind a polgárok, mind a tisztségviselők számára nagyobb követelményeket támaszt.

97. A polgárok időt, információt és egy meghatározott közérdekű kérdést kapnak; a tisztségviselőknek pedig a polgárok javaslataira olyan módon kell válaszolniuk, hogy azok később vitathatók legyenek.

98. A francia Klímaügyi Polgári Konvent rövid összehasonlítási alapot nyújt.

99. 2019-től 2020-ig 150 kiválasztott résztvevő 149 javaslatot dolgozott ki azzal a megbízatással, hogy társadalmi szempontból igazságos módszereket határozzanak meg az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, ami a konvent számára hasonlóan igényes feladatot jelentett, de utána eltérő politikai útvonalat követett.

100. A javaslatok célja az volt, hogy népszavazás, parlamenti eljárás vagy végrehajtási rendelet útján haladjanak tovább, kezdeti politikai szűrés nélkül; ez a célra vonatkozó ígéret azonban nyitva hagyta az esetleges törvény formáját.

101. A további folyamatban továbbra is szerepet játszottak a konventen kívüli szereplők politikai döntései.

102. Egy későbbi hivatalos értékelés szerint a francia 2021-es éghajlat- és reziliencia-törvény csak a konvent javaslatainak egy részét építette be.

103. Ez a megállapítás nem ad értelmezhető sikerarányt: egy javaslat több törvény között is felosztható, a parlamentben módosítható, vagy más úton is megvalósítható, míg a jogszabályi cikkek száma teljesen más logikát követ.

104. A módosított törvényjavaslat önmagában sem bizonyítja, hogy a konzultációnak nem volt értelme.

105. Azt bizonyítja, hogy a megfontolás és a jogalkotás különböző cselekmények, amelyeket különböző emberek hajtanak végre különböző korlátok mellett.

106. A francia eset élesebbé teszi azt a kérdést, amely Írországban már korábban is felmerült.

107. Mit gondoltak ésszerűen a résztvevők, mi fog történni munkájukkal, amikor a találkozó véget ér?

108. Ha a tisztviselők csupán meghallgatást kínálnak, azt el kell mondaniuk, mielőtt az emberek hónapokat fektetnének az ajánlások előkészítésébe, mert az ajánlások számára ígért út befolyásolja a befektetett erőfeszítés értékét.

109. Ha hivatalos választ ígérnek, annak ki kell térnie az eltérésekre éppúgy, mint az egyetértésekre.

110. Ellenkező esetben a részvétel a megterhelő munkát a polgárokra háríthatja át, miközben a hatalom és a döntések magyarázatának kötelezettsége pontosan ott marad, ahol korábban volt.

111. A munkaterhelés nem mellékes.

112. Egy széles körű téma nyomást gyakorol arra, hogy többet olvassanak, több tanút hallgassanak meg és több javaslatot dolgozzanak ki, mint amennyit egy kis csoport megfelelően megvizsgálhat, még akkor is, ha minden további téma túl fontosnak tűnik ahhoz, hogy kihagyják.

113. Egy bizonyos ponton a teljesség verseng a megítéléssel.

114. A szervezőknek el kell dönteniük, hogy egy szűkebb megbízatás lehetővé tenné-e a mélyebb vizsgálatot, hogy a résztvevőknek van-e elegendő támogatása, és hogy egy intézmény képes-e teljesíteni azt, amit tőlük elvárnak.

115. Ezek a döntések a demokratikus rendszer részét képezik.

116. Ezeket nem lehet utólag orvosolni azzal, hogy dicsérjük a kimerült önkéntesek elkötelezettségét, miután már elszaladt a lehetőség arra, hogy a részvételt kezelhetővé tegyük.

117. A testület tagságán túl is vannak határok.

118. Azok, akik soha nem kaptak meghívót, mégis viselhetik a politika költségeit, és egy 99 fős, sokszínű csoport nem állíthatja magáról, hogy minden gazdát, bérlőt, természetvédelmi dolgozót vagy jövőbeli lakost képvisel.

119. A nyílt eljárások és a közzétett beadványok segítenek másoknak a folyamat ellenőrzésében, bár sokan soha nem lesznek képesek azt szorosan követni.

120. Ezek azonban nem alakítják a 99 életrajzot a közérdekek teljes térképévé.

121. Ez egy további ok arra, hogy a választott intézményekkel való kapcsolatot láthatóvá tegyük, ahelyett, hogy hagyjuk, hogy egy polgári testület csupán kényelmes beleegyezési igazolásként szolgáljon.

122. 2023 januárjáig az ír tagok megtették, amit megbízatásuk lehetővé tett: egy széles körű közérdekű kérdést olyan javaslatokká alakítottak, amelyekre a tisztviselők már nem tudtak csupán általánosságokban válaszolni.

123. A biológiai sokféleséggel foglalkozó tisztviselőkről szóló válasz egyszerre mutatja ennek az eredménynek a hatókörét és a korlátait.

124. A kinevezési célkitűzés bekerült a hivatalos tervekbe, míg a közgyűlés által javasolt személyzeti elosztási alapelv kívül maradt rajtuk, és megoldatlan döntésként került napvilágra, ahelyett, hogy egy állítólagos megállapodásba temetve maradt volna.

125. A különbség egy kormányzati táblázat néhány sorában foglalható össze.

126. Hónapokig tartó polgári munkára volt szükség ahhoz, hogy ezek a sorok megjelenhessenek, és folyamatos közfigyelemre van szükség ahhoz, hogy ne váljanak végleges döntéssé.

1. Am 21. Januar 2023 schlossen die Mitglieder der irischen Bürgerversammlung zum Thema Biodiversitätsverlust ihre Beratungen ab und stimmten über Vorschläge an den Staat ab.

2. Das Thema hatte keine klaren Grenzen.

3. Es betraf Landwirtschaft, Wohnungswesen, öffentliche Ausgaben, Schutzgebiete und Bildung, während die betreffenden Lebenssysteme genau jene Verwaltungsgrenzen überschritten, nach denen der Staat normalerweise seine Aufgaben aufteilt.

4. 99 Bürger saßen unter der Leitung eines unabhängigen Vorsitzenden zusammen.

5. Bis zur Abschlusssitzung hatten sie sich auf 159 Empfehlungen geeinigt – einige davon allgemein gehalten, andere auf bestimmte Wirtschaftssektoren ausgerichtet –, ohne jedoch die Befugnis zu erhalten, auch nur eine davon umzusetzen.

6. Diese Zahlen beschreiben die geleistete Arbeit, nicht die Übertragung von Macht.

7. Die Versammlung konnte den Staat zwar auffordern, seinen Kurs zu ändern, doch die gewählten Institutionen mussten weiterhin entscheiden, wie sie mit ihren Forderungen umgehen wollten.

8. In dieser Lücke entscheidet sich, ob Partizipation politisches Gewicht erlangt oder zu einer kostspieligen Übung im Zuhören wird.

9. Bis zur Abschlusssitzung waren monatelange Anhörungen und Diskussionen nötig gewesen.

10. Die Mitglieder hörten Fachleute und Interessengruppen an, prüften Stellungnahmen aus der Öffentlichkeit, diskutierten miteinander und stellten schließlich Anträge zur Abstimmung.

11. Jede Phase erforderte mehr als nur eine aus der Ferne geäußerte Meinung.

12. Die Teilnehmer mussten sich Zeit nehmen, sich in unbekanntes Material einarbeiten und Urteile über konkurrierende Vorschläge fällen, deren praktische Folgen über die Versammlung hinausreichen und auch nach deren Abstimmungen ungewiss bleiben würden.

13. Ein solcher Aufwand kann vernachlässigte Erfahrungen in die Wissensgrundlage der Entscheidung einfließen lassen.

14. Er kann aber auch eine Einladung zur Teilnahme in eine Forderung verwandeln, dass die Menschen ihre knappe Aufmerksamkeit opfern, insbesondere wenn niemand erklärt, was sich durch ihre Arbeit ändern wird.

15. Der Weg in den Raum ist genauso wichtig wie das Gespräch darin.

16. Irland verschickte Briefe an 20.000 Haushalte, die zufällig aus einer nationalen Adressdatenbank ausgewählt wurden, wobei die Einladungen proportional zur Einwohnerzahl auf die Grafschaften verteilt wurden, anstatt sich auf Freiwillige zu verlassen, die bereits in einer Umweltorganisation aktiv waren.

17. Ein Brief war eine Einladung, kein Sitzplatz.

18. Jeder Haushalt konnte einen erwachsenen Bewohner für die Bewerbung vorschlagen, darunter auch Personen ohne irische Staatsbürgerschaft oder Eintragung im Wählerverzeichnis.

19. Aus denjenigen, die geantwortet hatten, stellten die Organisatoren die öffentliche Mitgliedschaft unter Berücksichtigung der Vielfalt des Landes zusammen.

20. Der erste Zufallsschritt erweiterte das Feld über bekannte Aktivisten und Parteimitglieder hinaus.

21. Die endgültige Gruppe setzte sich jedoch aus Personen zusammen, deren Haushalte den Brief erhalten hatten, jemanden vorgeschlagen hatten und deren Teilnahme über eine Reihe von Treffen hinweg möglich war, statt nur an einem einzigen Nachmittag.

22. Zufällige Einladung und zufällige Mitgliedschaft sind zwei verschiedene Dinge.

23. Eine Person mit unregelmäßigen Schichten hat möglicherweise weniger Spielraum für ehrenamtliches Engagement als jemand mit vorhersehbaren Arbeitszeiten, selbst wenn beide denselben Umschlag erhalten.

24. Die Betreuung eines Kindes oder eines pflegebedürftigen Erwachsenen kann diesen Spielraum weiter einschränken, insbesondere wenn für die Sitzungen Anfahrtswege erforderlich sind.

25. Reisekosten, Sprachbarrieren, Behinderungen und der Umgang mit offiziellen Unterlagen können ebenfalls Einfluss darauf haben, wer sich bewirbt oder weiterhin beteiligt bleibt.

26. Dies sind mögliche Hindernisse, keine quantifizierten Erklärungen für die Zusammensetzung der irischen Versammlung.

27. Ohne Belege darüber, wer abgelehnt hat und warum, kann das Auswahlverfahren der Versammlung nicht nachweisen, dass jede Gruppe eine gleich große praktische Chance auf Teilnahme hatte, selbst wenn die Organisatoren eine möglichst vielfältige endgültige Mitgliederzusammensetzung angestrebt haben.

28. Die Organisatoren haben jedoch eine formale Hürde beseitigt, die bei einer wählerbasierten Auswahl möglicherweise bestehen geblieben wäre.

29. Die Teilnahmeberechtigung erstreckte sich auf erwachsene Einwohner, die weder Staatsbürger noch registrierte Wähler waren, wodurch einige von der Politik betroffene Personen Zugang zu einem Forum erhielten, das über das Wählerverzeichnis hinausging.

30. Die Geschäftsordnung der Versammlung sah zudem ein symbolisches Honorar für die Mitglieder vor.

31. Die Zahlung würdigte den öffentlichen Beitrag, doch ein symbolischer Betrag ersetzt an sich weder das Gehalt, noch regelt er die Betreuung oder gleicht die für die Vorbereitung aufgewendete Zeit aus, sodass die Belastung durch die Teilnahme unter den Eingeladenen weiterhin stark variieren konnte.

32. Die Teilnahme ist mit Kosten verbunden, selbst wenn der Tagungsraum kostenlos zur Verfügung steht.

33. Wer diese Kosten trägt, bestimmt, welche Bandbreite an Erfahrungen eine beratende Gruppe in ein politisches Problem einbringen kann.

34. Der Wert der Versammlung hing wiederum davon ab, was die Mitglieder nach ihrer Ankunft lernen konnten.

35. Zu ihrem Auftrag gehörten ausdrücklich die Perspektiven von Experten, Interessenverbänden, politischen Entscheidungsträgern und der breiten Öffentlichkeit zu den Ursachen und Folgen des Verlusts der biologischen Vielfalt.

36. Die öffentlichen Sitzungen sollten live übertragen werden, um die formelle Arbeit der Versammlung über den Sitzungssaal hinaus sichtbar zu machen.

37. Diese Transparenz ermöglichte es Außenstehenden, einen Teil der Beweise und Argumente zu prüfen, anstatt den Abschlussbericht der Versammlung allein auf Vertrauensbasis akzeptieren zu müssen – ein wichtiger Unterschied, wenn Teilnehmer nicht nur für ihre eigenen Interessen sprechen.

38. Dennoch kann eine öffentliche Übertragung nicht jede private Unsicherheit oder jeden informellen Austausch wiedergeben, der dazu beiträgt, dass jemand seine Meinung ändert.

39. Auch die Anhörung mehrerer Parteien garantiert nicht, dass jede von ihnen die gleiche Chance hat, die Diskussion mitzugestalten.

40. Die Organisatoren müssen entscheiden, welche Zeugen auftreten, wie viel Zeit jeder erhält und ob die Teilnehmer Behauptungen anhand gegensätzlicher Beweise hinterfragen können, da die Reihenfolge und die Gestaltung der Zeugenaussagen beeinflussen können, welche Fragen als dringlich erscheinen.

41. Diese Entscheidungen können die Antwort bereits vor Beginn der Abstimmung vorgeben.

42. Eine unabhängige Moderation kann den Mitgliedern helfen, einen selbstbewussten Redner zu hinterfragen, fachliche Erkenntnisse mit gelebten Erfahrungen zu verknüpfen und Widerspruch einzulegen, ohne dass die erfahrenste Stimme dominiert.

43. Sie kann nicht jede Behauptung allein dadurch gleichermaßen glaubwürdig machen, dass sie jedem Redner die gleiche Anzahl an Minuten einräumt.

44. Jemand, der ein lokales Hindernis für die Renaturierung eines Feuchtgebiets beschreibt, weiß möglicherweise etwas, das in einem nationalen Datensatz fehlt, während ein Wissenschaftler Folgen aufzeigen kann, die an einem einzelnen Standort nicht erkennbar sind.

45. Eine gute Deliberation lässt diese Beiträge sich gegenseitig korrigieren.

46. Dabei muss die Gruppe einen persönlichen Erfahrungsbericht nicht als Ersatz für Messungen oder ein Modell als Ersatz für lokales Wissen betrachten.

47. Die Leitlinien der OECD zu Bürgerversammlungen betonen neben der Verpflichtung, nach Abschluss der Beratung öffentlich auf Empfehlungen einzugehen, auch ausreichend Zeit und Ressourcen zum Lernen, transparente Verfahren und eine unabhängige Moderation.

48. Dies sind Gestaltungsprinzipien, keine Garantie für kluge Ergebnisse.

49. Sie sind wichtig, weil eine kleine Gruppe, die gebeten wird, sich mit einem großen Thema auseinanderzusetzen, von der Menge an Material, dem Fachvokabular und der Notwendigkeit, widersprüchliche Behauptungen zu beurteilen, überfordert sein kann.

50. Allein die Reduzierung der Seitenzahl würde dieses Problem nicht lösen.

51. Die Mitglieder brauchen eine Frage, die sie tatsächlich beantworten können, Erklärungen, die Meinungsverschiedenheiten verständlich machen, und die Möglichkeit, nachzufragen, welche Belege fehlen, bevor der Druck, eine endgültige Reihe von Empfehlungen zu erarbeiten, überhandnimmt.

52. Sie müssen außerdem wissen, wer anschließend handeln wird.

53. Die Bedingungen der irischen Versammlung sahen vor, dass ihr Bericht an einen parlamentarischen Ausschuss weitergeleitet werden musste und dass die Regierung auf jede Empfehlung reagieren musste.

54. Die Regierung sollte einen voraussichtlichen Zeitplan für die von ihr akzeptierten Empfehlungen vorlegen, um Außenstehenden eine Grundlage zu geben, spätere Fortschrittsbehauptungen zu überprüfen.

55. Dieses Versprechen ebnete der Arbeit den Weg in die Institutionen, die für Gesetzgebung und Haushaltsausgaben zuständig sind, auch wenn es weder die Annahme der Empfehlungen garantierte noch Konflikte zwischen den Vorschlägen selbst beilegte.

56. Diese Unterscheidung schützte zwei Formen der Rechenschaftspflicht.

57. Die Mitglieder konnten sich öffentlich äußern, ohne vorzugeben, eine gesetzgebende Körperschaft zu sein, während Minister und Abgeordnete ihr Schweigen nicht stillschweigend als Zustimmung auslegen konnten.

58. Im Dezember 2023 veröffentlichte ein gemeinsamer parlamentarischer Ausschuss seine Stellungnahme, nachdem er den Bericht der Versammlung geprüft und weitere Standpunkte angehört hatte.

59. Die Arbeit überschritt daraufhin eine weitere institutionelle Schwelle.

60. Am 30. Oktober 2024 verabschiedete die irische Regierung eine Stellungnahme, in der sie in einem veröffentlichten Bericht auf die Empfehlungen der Versammlung einging.

61. Der Bericht hielt Maßnahmen, Pläne und Ablehnungen zu einzelnen Empfehlungen fest, anstatt ein einheitliches Urteil über die Versammlung abzugeben.

62. Diese Kategorien ermöglichen es den Lesern, einen Vorschlag über den Beifall einer Abschlusssitzung hinaus zu verfolgen, zeigen jedoch nicht, dass sich ein Wald, ein Fluss oder ein Feld erholt hat.

63. Betrachten wir die Forderung nach lokalen Biodiversitätsbeauftragten.

64. Die Versammlung empfahl mindestens einen Vollzeitbeauftragten in jeder Kommune, wobei die Gesamtpersonalausstattung von Einwohnerzahl, Fläche und Küstenlänge abhängen sollte – ein Konzept, das die ungleichen Anforderungen in den verschiedenen Orten widerspiegeln sollte.

65. In der Antwort der Regierung aus dem Jahr 2024 hieß es, dass 24 der 31 irischen Kommunen im März desselben Jahres über einen Beauftragten verfügten, während sieben zum Zeitpunkt der Berichterstattung noch keinen hatten.

66. Ziel war es, bis zum Jahresende alle 31 Behörden abzudecken.

67. In der Antwort hieß es jedoch auch, dass die Gesamtpersonalstärke nicht an die Einwohnerzahl, die Fläche, die Küstenlänge oder die in der Empfehlung genannten Biodiversitäts-Hotspots geknüpft sei; somit verbarg die scheinbare Zustimmung zu den Ernennungen eine Uneinigkeit hinsichtlich der Zuteilung.

68. Der Bericht stufte die Angelegenheit als „in Bearbeitung“ ein.

69. Diese Formulierung fasst die gemeldeten Fortschritte zusammen, lässt jedoch einen wesentlichen Unterschied zwischen dem Konzept der Versammlung und dem Ansatz der Regierung sichtbar werden – einen Unterschied, den eine einfache Zählung der positiven Antworten verschleiern würde.

70. Ob das Ziel später erreicht wurde, muss durch spätere Belege belegt werden.

71. Ob die festgelegten Personalstärken tatsächlich den Umweltschutz verbessern, erfordert wiederum eine andere Art von Belegen.

72. Keine dieser Fragen lässt sich durch die Bezeichnung in einer Antworttabelle klären.

73. Das Beispiel zeigt, warum politische Nachverfolgung mehr erfordert als eine Zählung der angenommenen Vorschläge.

74. Ein Beamter in einem Amt ist etwas anderes als ein Beamter, der über genügend Zeit, Befugnisse und Ressourcen verfügt, um lokale Entscheidungen zu beeinflussen.

75. Die Versammlung forderte eine Verteilungsregel.

76. Die Regierung berichtete über Ernennungen, lehnte es jedoch ausdrücklich ab, deren Anzahl mit den von der Versammlung festgelegten geografischen und demografischen Faktoren in Verbindung zu bringen.

77. Dieser Unterschied ist erkennbar, da der Vorschlag und die Antwort der Regierung in einem öffentlichen Dokument nebeneinander stehen.

78. Leser können Beamte nach ihren Gründen fragen, die letztendliche Personalbesetzung mit den lokalen Bedürfnissen vergleichen und den nächsten Haushalt entsprechend beurteilen, auch wenn die Versammlung selbst keine Befugnis hat, diesen Haushalt festzulegen.

79. Die öffentlichen Unterlagen treffen diese Beurteilung nicht für sie.

80. Sie erschweren Ausflüchte.

81. Der Vorsitzende der Versammlung fasste die Antwort der Regierung von 2024 so zusammen, dass 134 Empfehlungen als „in Bearbeitung“, 15 als „umgesetzt“ und zehn als „nicht umgesetzt“ eingestuft wurden.

82. Dies waren Beschreibungen des institutionellen Status im Jahr 2024.

83. Sie sollten nicht mit einer unabhängigen Überprüfung der Umsetzung oder mit einer Bewertung des ökologischen Zustands Irlands verwechselt werden, da eine politische Maßnahme lange vor Bekanntwerden ihrer Auswirkungen angekündigt werden kann.

84. Ein Vorschlag kann über Jahre hinweg in Bearbeitung sein, ohne das beabsichtigte Ergebnis zu erzielen.

85. Umgekehrt muss die Ablehnung einer Empfehlung nicht bedeuten, dass alle dahinter stehenden Bedenken ignoriert wurden, wenn die Regierung eine Alternative nennt und die Vor- und Nachteile erläutert.

86. Die Qualität der Antwort liegt in ihrer Konkretheit, einschließlich der Punkte, an denen die Beamten sich weigern, den Ratschlägen zu folgen.

87. Welche Institution zuständig ist, welchen Teil des Vorschlags sie akzeptiert, was sie ändert und wann Fortschritte überprüft werden können, ist aussagekräftiger als eine wohlklingende Unterstützungserklärung.

88. Der Zwischenbericht des Ausschusses spielt hier eine wichtige Rolle.

89. Er prüfte die Empfehlungen der Versammlung im Rahmen von Anhörungen und schriftlichen Stellungnahmen und gab den gewählten Vertretern so die Möglichkeit, deren Auswirkungen zu hinterfragen, bevor die Ministerien ihre eigenen Antworten ausarbeiteten.

90. Diese zusätzliche Phase kann einen Vorschlag verfeinern.

91. Sie kann ihn aber auch verwässern, und der Leser benötigt eine öffentliche Nachverfolgung, um diese Möglichkeiten voneinander zu unterscheiden, ohne anzunehmen, dass jede Überarbeitung einem Verrat gleichkommt.

92. Die Versammlung war daher weder ein Ersatzparlament noch eine rein dekorative Umfrage.

93. Ihre Mitglieder verbrachten Monate damit, im Rahmen eines öffentlichen Mandats Urteile zu fällen, während die gewählten Amtsträger die Befugnis und die Verantwortung behielten, zu entscheiden, welche Urteile in Politik umgesetzt und wie öffentliche Gelder verwendet werden sollten.

94. Diese Aufgabenteilung kann Teilnehmer enttäuschen, die einen direkten Weg von einer Abstimmung in der Versammlung zu einem neuen Gesetz erwarten.

95. Doch das Versprechen einer automatischen Verabschiedung würde einem vorübergehenden Gremium Gesetzgebungsbefugnisse einräumen, die weder durch seine Zusammensetzung noch durch sein Mandat begründet sind, während gleichzeitig die gewählten Vertreter von der Verantwortung für die Entscheidungen entbunden würden, die sie verteidigen müssen.

96. Der ehrliche Kompromiss ist enger gefasst und stellt sowohl an die Bürger als auch an die Amtsträger höhere Anforderungen.

97. Die Bürger erhalten Zeit, Informationen und eine klar definierte gesellschaftliche Fragestellung; die Amtsträger müssen auf die Vorschläge der Bürger in einer Weise antworten, die später hinterfragt werden kann.

98. Frankreichs Bürgerkonvent zum Klima bietet einen kurzen Vergleich.

99. Von 2019 bis 2020 erarbeiteten 150 ausgewählte Teilnehmer 149 Vorschläge im Rahmen eines Mandats, sozial gerechte Wege zur Reduzierung der Treibhausgasemissionen zu ermitteln, womit der Konvent eine ähnlich anspruchsvolle Aufgabe erhielt, deren politischer Weg im Anschluss jedoch ein anderer war.

100. Die Vorschläge sollten ohne einen vorläufigen politischen Filter über ein Referendum, das Parlament oder eine Verordnung der Exekutive weiterverfolgt werden – eine Zusage hinsichtlich ihres Ziels, die die Form eines eventuellen Gesetzes jedoch offen ließ.

101. Der weitere Weg erforderte nach wie vor politische Entscheidungen durch Akteure außerhalb der Versammlung selbst.

102. Das französische Klima- und Resilienzgesetz von 2021 übernahm laut einer späteren offiziellen Bewertung nur einen Teil der Vorschläge der Versammlung.

103. Diese Feststellung lässt keinen aussagekräftigen Erfolgsprozentsatz zu: Ein Vorschlag kann auf mehrere Gesetze aufgeteilt, im Parlament überarbeitet oder auf anderem Wege weiterverfolgt werden, während die Anzahl der Gesetzesartikel einer ganz anderen Logik folgt.

104. Auch ein geänderter Gesetzentwurf allein beweist nicht, dass die Konsultation sinnlos war.

105. Er zeigt vielmehr, dass Beratung und Verabschiedung unterschiedliche Handlungen sind, die von unterschiedlichen Personen unter unterschiedlichen Rahmenbedingungen durchgeführt werden.

106. Der französische Fall schärft eine Frage, die in Irland bereits besteht.

107. Was haben die Teilnehmer vernünftigerweise davon ausgegangen, was mit ihrer Arbeit geschehen würde, wenn die Sitzung beendet war?

108. Wenn Beamte lediglich ein Gehör gewähren, sollten sie dies sagen, bevor die Menschen Monate in die Ausarbeitung von Empfehlungen investieren, denn der versprochene Weg für diese Empfehlungen beeinflusst den Wert des Aufwands.

109. Wenn sie eine formelle Antwort versprechen, sollte diese sowohl Abweichungen als auch Übereinstimmungen benennen.

110. Andernfalls könnte die Beteiligung dazu führen, dass die anspruchsvolle Arbeit auf die Bürger abgewälzt wird, während die Macht und die Verpflichtung, Entscheidungen zu begründen, genau dort verbleiben, wo sie zuvor waren.

111. Der Arbeitsaufwand ist nicht nebensächlich.

112. Ein weit gefasstes Thema erzeugt den Druck, mehr zu lesen, mehr Zeugen anzuhören und mehr Vorschläge zu erarbeiten, als eine kleine Gruppe angemessen prüfen kann – selbst wenn jedes zusätzliche Thema zu wichtig erscheint, um es auszulassen.

113. Ab einem bestimmten Punkt steht die Vollständigkeit im Widerspruch zum Urteilsvermögen.

114. Die Organisatoren müssen entscheiden, ob ein enger gefasster Auftrag eine gründlichere Prüfung ermöglichen würde, ob die Teilnehmer genügend Unterstützung haben und ob eine Institution die Kapazität besitzt, die von ihr geforderten Ergebnisse zu liefern.

115. Diese Entscheidungen sind Teil des demokratischen Konzepts.

116. Sie lassen sich nicht dadurch beheben, dass man im Nachhinein das Engagement erschöpfter Freiwilliger lobt, wenn die Chance, die Beteiligung überschaubar zu gestalten, bereits verpasst ist.

117. Es gibt auch eine Grenze jenseits der Mitgliederzahl der Versammlung.

118. Menschen, die nie eine Einladung erhalten haben, tragen möglicherweise dennoch die Kosten der Politik, und eine vielfältige Gruppe von 99 Personen kann nicht behaupten, jeden Landwirt, Pächter, Naturschutzmitarbeiter oder zukünftigen Einwohner zu repräsentieren.

119. Offene Verfahren und veröffentlichte Beiträge helfen anderen, den Prozess zu überprüfen, auch wenn viele Menschen nie die Zeit haben werden, ihn genau zu verfolgen.

120. Sie verwandeln 99 Lebensläufe jedoch nicht in eine vollständige Übersicht über die öffentlichen Interessen.

121. Das ist ein weiterer Grund, die Verbindung zu gewählten Institutionen sichtbar zu halten, anstatt zuzulassen, dass ein Bürgergremium als bequeme Zustimmungsbescheinigung dient.

122. Bis Januar 2023 hatten die irischen Mitglieder das getan, was ihr Mandat zuließ: Sie hatten ein weitreichendes öffentliches Thema in Vorschläge umgewandelt, auf die Beamte nicht mehr nur mit Allgemeinplätzen antworten konnten.

123. Die Antwort bezüglich der Biodiversitätsbeauftragten zeigt sowohl die Tragweite als auch die Grenzen dieser Errungenschaft.

124. Ein Ernennungsziel war in die offiziellen Pläne aufgenommen worden, während die von der Versammlung vorgeschlagene Grundlage für die Personalverteilung außerhalb dieser Pläne blieb – offen als ungelöste Entscheidung, anstatt in einer Behauptung der Einigung begraben zu sein.

125. Der Unterschied passt in wenige Zeilen einer Regierungstabelle.

126. Es bedurfte monatelanger bürgerschaftlicher Arbeit, um diese Zeilen möglich zu machen, und es bedarf anhaltender öffentlicher Aufmerksamkeit, damit sie nicht zum letzten Wort werden.