2.4 – A gerinc és öröksége – Die Wirbelsäule und ihre Altlasten

1. Ha egy szerkezetmérnököt megbíznak egy nehéz fej megtámasztására szolgáló tartószerkezet megtervezésével, akkor talán egy egyenes oszlopot vázolna fel, de a gerinc nem csupán egy oszlop.

2. Emellett hajlania, csavarodnia kell, el kell nyelnie az ütéseket, rögzítenie kell a bordákat és az izmokat, védenie kell a gerincvelőt, és egyensúlyban kell maradnia, miközben az alapja két mozgó láb között váltakozik.

3. A mérnök kiválaszthatja az anyagokat, kicserélheti a meghibásodott prototípust, és az átépítés ideje alatt lezárhatja a szerkezetet.

4. Egy fejlődő fajnak nincs ilyen kiváltsága.

5. Legközelebbi építészeti megfelelője egy lakott épület, amelynek lakói minden szobában tovább kell élniük, miközben az alapok, a lépcsők és a teherhordó falak apránként változnak.

6. Még ennek az analógiának is vannak határai, mert az evolúciónak nincs építésze, tervrajza vagy előre megtervezett célja.

7. A variációk mutáció, rekombináció, fejlődés és környezeti hatások révén keletkeznek, míg a szelekció és a genetikai sodródás határozza meg, mely változatok maradnak fenn.

8. Az emberi gerinc tehát sem egy egyszerűen felállított halgerinc, sem egy modern torony sikertelen változata.

9. Ez egy mélyen örökölt szerkezet, amelyet kiterjedten átalakítottak anélkül, hogy valaha is átment volna egy nem funkcionális időszakon.

10. Ez a megkülönböztetés a kulcsa annak pályafüggőségének.

11. Egy ősi, szegmentált tengely biztosította a későbbi gerincesek számára azt a sajátos alkatrész-, ízület-, fejlődési jel- és kapcsolatrendszert, amelyet módosítani tudtak.

12. Minden sikeres módosítás ezután meghatározta, hogy mely további módosítások voltak könnyűek, költségesek vagy megvalósíthatók.

13. A gerincoszlopok a vízi gerincesekben alakultak ki, jóval azelőtt, hogy a végtagok a testeket a szárazföldön hordozták volna.

14. Számos úszó fajvonalban a rugalmas tengelycsontváz hullámzások révén továbbítja az izomerőket, miközben körülveszi és védi a gerincvelőt.

15. A szegmentáció lehetővé teszi, hogy a szomszédos régiók egymáshoz képest mozogjanak anélkül, hogy az egész tengely folytonossága csorbulna.

16. Amikor a gerincesek a szárazföldre léptek, a gravitáció nem változtatta hirtelen azt a tengelyt négy oszlop között felfüggesztett egyetlen gerendává.

17. A bordák, a csigolyák közötti ízületek, az ínszalagok, az izmok, a vállöv és a medenceöv olyan elrendezésben osztották meg az új terheléseket, amely folyamatosan továbbfejlődött.

18. Ennek következtében olyan különböző négylábúak, mint a macskák, a lovak és a gyíkok, nem rendelkeznek egyetlen szabványos vízszintes megoldással.

19. Az emberhez vezető leszármazási vonal egy még specifikusabb örökséggel indult: az ősi majmok mozgékony törzsével, fogó végtagjaival, rövidült alsó hátával és mászó múltjával.

20. Ezek az ősök nem csimpánzok voltak, és az állandó kétlábas járásra való átmenet nem egy modern, ököljáró majomtól a modern emberig vezető egyenes út volt.

21. A fosszíliák inkább a tulajdonságok mozaikját rögzítik, ahol a mászásra és az egyenes testtartású mozgásra való képességek különböző arányokban léteztek egymás mellett.

22. Mire az australopitekek már rendszeresen két lábon jártak, gerincük, medencéjük, csípőjük, térdük és lábuk már ötvözte a régi és a kialakult szerkezeteket.

23. Ezt a kombinációt nem egyetlen változás hozta létre.

24. A medence tájolását, az alsó hát hosszát és mozgékonyságát, a csigolyák alakját, valamint a törzsizmok irányítását befolyásoló variánsok halmozódtak fel olyan testekben, amelyeknek továbbra is mozogniuk, táplálkozniuk, elkerülniük a sérüléseket és szaporodniuk kellett.

25. A természetes szelekció nem hozott létre fejlesztéseket igény szerint, és nem hasonlította össze a teljes alternatív csontvázakat.

26. A már meglévő anatómiai és fejlődési rendszerben felmerülő variációkat szűrte ki.

27. Egy működőképes köztes állapot utat nyithatott a további változás felé, míg egy instabil vagy a fejlődést zavaró köztes állapot elzárhatta azt.

28. A mechanizmus ezért pontosabb, mint az a megállapítás, hogy a történelemnek van jelentősége.

29. A korábbi anatómia megváltoztatta a későbbi anatómiai állapotok valószínűségét és költségét.

30. Maga a gravitáció nem pályafüggő, mert minden földi kétlábúnak ugyanazon fizikai törvény alapján kell megakadályoznia az elesést.

31. Az a örökölt mód, ahogyan egy leszármazási vonal képes megfelelni ennek a követelménynek, pályafüggő, amikor a korábbi struktúrák egyes megoldásokat elérhetővé, másokat pedig elérhetetlenné tesznek.

32. Az emberi egyenes testtartású járás a probléma különösen igényes változatát jelenti.

33. A szokásos járás során a test tömegközéppontját minden lépés egy részében egy támasztó végtagon keresztül kell irányítani.

34. A törzsnek a csípő felett egyensúlyban kell maradnia akkor is, amikor a medence forog, a karok lengnek, és erők hatnak a talajról.

35. Az emberi megoldás jelentős részét a lumbális lordózis képezi, az alsó hát előre irányuló domborulata, amely segít a törzsnek a medence felett való elhelyezkedésében.

36. Oldalról nézve a felnőtt gerincoszlop a nyaki lordózis, a háti kifózis és a lumbális lordózis váltakozásával halad, mielőtt a keresztcsonttal találkozna.

37. Ez az ismerős S-alakú profil nem egy egyébként ideális oszlopra ráerőltetett díszítő jellegű tökéletlenség.

38. Ez része annak a mechanizmusnak, amely lehetővé teszi az egyenes, mozgékony testtartást.

39. Az ívek segítenek a testtömeg kiegyensúlyozásában, az erők elosztásában, és olyan mozgásokat tesznek lehetővé, amelyekre egy merev, egyenes rúd nem lenne képes.

40. A porckorongok terhelés hatására deformálódnak, a csigolyaközi ízületek irányítják a mozgást, az ínszalagok korlátozzák a túlzott mozgást, a törzsi izmok pedig folyamatosan stabilizálják az egész szerkezetet.

41. A gerinc ezért kevésbé viselkedik kőoszlopként, mint inkább egymáshoz kapcsolódó mozgási szegmensekből álló, szabályozott láncként.

42. Az emberi csigolyatestek általában a hát alsó része felé egyre nagyobbak, ahol a felettük lévő szegmensekből érkező egyre nagyobb terhelést viselik.

43. Az alsó gerinc egy széles, rövid medencével és egy keresztcsonttal is összekapcsolódik, amelyek tájolása segít meghatározni a törzs és a csípő közötti viszonyt.

44. A csigolyatestek és a porckorongok ék alakú kialakítása segít kialakítani az ágyéki lordózist, ahelyett, hogy minden elemet síkban hagyna, mint egy falban lévő téglát.

45. A fosszilis csigolyák azt mutatják, hogy az ágyéki lordózissal kapcsolatos fontos jellemzők már az ausztralopitekeknél is jelen voltak, bár a hiányos leletek miatt egyes rekonstrukciók bizonytalanok maradnak.

46. Az emberi testfelépítés tehát nem egy változatlan ősi gerinc, amely idegen feladatot lát el.

47. Bőséges bizonyítékot hordoz a kétlábon járáshoz való alkalmazkodásra.

48. Ezen alkalmazkodás egy része minden gyermekkorban újra kibontakozik.

49. Egy újszülött gerince még nem mutatja a felnőttekre jellemző teljes görbületi mintázatot.

50. A nyaki lordózis akkor alakul ki, amikor a csecsemő megtanulja irányítani a fejét, az ágyéki lordózis pedig az állás és a járás során válik egyre kifejezettebbé.

51. A csontok, a porckorongok, az izmok és a motoros kontroll az örökölt fejlődési határok keretein belül reagálnak a növekedésre és a terhelésre.

52. Még az egyenes testtartásra betanított makákók is kifejleszthetnek egy kifejezettebb ágyéki görbületet, ami azt mutatja, hogy a testtartás részben fejlődési válasz, nem pedig a csontokban megfagyott, változatlan fosszília.

53. A fejlődési plaszticitás nem törli ki az evolúciós történelmet, mert e válasz hatótávolsága és szerveződése maga is az örökölt anatómia terméke.

54. Ez viszont megmutatja, miért nem elegendő az a leegyszerűsített magyarázat, miszerint a négylábú gerincet kilencven fokkal elforgatták.

55. A felnőttkori S-alak mind az evolúció során kialakult morfológiából, mind az egész életen át tartó, mechanikai erők hatására történő növekedésből fakad.

56. Értékét legkönnyebben úgy lehet megérteni, ha elképzeljük annak hiányát.

57. Megfelelő lumbális lordózis hiányában a törzs tömegközéppontja inkább a csípő előtt marad, ahogyan az afrikai majmoknál is megfigyelhető, amikor hajlított csípővel és térddel járnak egyenesen.

58. Az emberek általában kinyújtottabb csípővel és térddel tudnak állni és járni, ami csökkenti az izomterhelést, amely ahhoz szükséges, hogy a test ne dőljön előre.

59. A görbék emellett megőrzik a mozgékonyságot a nyúláshoz, a forduláshoz, a futáshoz és az egyenetlen ütések tompításához.

60. Ez a megoldás rendkívül jól működik.

61. A legtöbb emberi gerinc évtizedeken át bírja az állást és a mozgást anélkül, hogy katasztrofális meghibásodás lépne fel.

62. Ugyanakkor éppen az a mozgékonyság, amely ezeket a tevékenységeket lehetővé teszi, megakadályozza, hogy az alsó hát olyan mereven stabil legyen, mint egy összenőtt támasz.

63. A stabilitás és a mozgékonyság ugyanazokat az ízületeket, porckorongokat, szalagokat és izmokat igénybe veszi, így egyik sem maximalizálható a másik befolyásolása nélkül.

64. Ez valódi kompromisszum, de a kompromisszum még nem bizonyíték a pályafüggőségre.

65. Bármely mozgékony, terhelést viselő szerkezet ellentmondó követelményekkel szembesül, még akkor is, ha nincs biológiai előzménye.

66. A történelmi mechanizmus a rendelkezésre álló konkrét alkatrészekben, azok fejlődésének összekapcsolódásában, valamint abban a sorrendben jelenik meg, amelyben a kétlábon járás jellemzői összeállíthatók voltak.

67. A porckorongok esetében ez a különbség különösen egyértelmű.

68. A porckorong egy összetett szerkezet, amelynek rostos külső gyűrűje egy nedvességtartalmúbb magot vesz körül; nem csupán az úszásból megmaradt porcpárna.

69. A tengelyirányú nyomás a jelenlegi funkciójának normális része, és az emberi porckorongok olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik a mozgást, miközben ellenállnak a terhelésnek.

70. Az ismételt terhelés, az öregedés, a gének, a sérülések, a gyulladás, a foglalkozás, a dohányzás, a testösszetétel és a fizikai aktivitás mind befolyásolhatják a porckorong-degeneratív elváltozásokat és a tüneteket.

71. A porckorong kidudorodása vagy porckorongsérv irritálhatja vagy összenyomhatja az ideggyökeret, és sugárzó fájdalmat okozhat, de a rendellenesen kinéző porckorong nem feltétlenül jár fájdalommal.

72. A képalkotó vizsgálatok sok olyan embernél is kimutatnak degenerációt, kidudorodásokat és kiemelkedéseket, akik nem jelentenek fájdalmat, és ezek a leletek az életkor előrehaladtával egyre gyakoribbak.

73. Az alsó ágyéki szintek gyakran nagy terhelésnek vannak kitéve, és gyakran mutatnak degeneratív elváltozásokat, ez azonban nem indokolja, hogy minden hátfájást két evolúciós görbe találkozási pontjára vezessünk vissza.

74. A merev nyak sem bizonyítja, hogy a gerincoszlopot vízszintes használatra tervezték volna.

75. Ezek a panaszok különböző szövetekből és mechanizmusokból erednek, és anatómiai eredetüket gyakran nem lehet biztosan azonosítani.

76. Az alsó hátfájás rendkívül gyakori, és világszerte a fogyatékosság egyik fő okaként szerepel.

77. A legtöbb beteg esetében azonban az orvosok nem tudják a fájdalmat egyetlen konkrét sérült struktúrához kötni.

78. A fizikai igénybevétel, az alvás, a stressz, egyéb egészségügyi állapotok, a társadalmi körülmények és az elvárások befolyásolhatják, hogy a fájdalom hogyan alakul ki, hogyan tart fenn, és hogyan korlátozza a tevékenységet.

79. A kétlábon járás anatómiája részben magyarázza a mechanikai hátteret, de ez nem jelent diagnózist, és ritkán ad teljes körű magyarázatot az ok-okozati összefüggésekre.

80. Az evolúciós orvoslás akkor a leghasznosabb, ha azonosítja az örökletes sebezhetőségeket és a változó környezeti tényezőket, amelyek tesztelhetők, nem pedig akkor, amikor minden tünetet ősi tervezési hibának minősít.

81. A fájdalom létezését sem lehet egyszerűen azzal magyarázni, hogy az ősi emberek még mielőtt a hátuk elkopott volna, utódokat nemzettek.

82. A szelekció gyakran gyengül az életkor előrehaladtával, de nem közömbös szó szerint minden későbbi életkori hatás iránt.

83. A túlélés, a rokonok gondozása, az ismételt szaporodás, valamint a korai és késői tulajdonságok közötti összefüggések mind evolúciós jelentőséget adhatnak a későbbi következményeknek.

84. Egy olyan variáns, amely a gerinc kopásának egy formáját csökkentette, egyúttal csökkentheti a mozgékonyságot, megváltoztathatja a fejlődést, vagy más hátrányt okozhat az élet korai szakaszában.

85. A szelekció ezekre a kombinált következményekre hat bizonyos környezetekben, nem pedig egy mérnök elszigetelt követelményére, miszerint a hát alsó részének fájdalommentesnek kell lennie.

86. Ezért pontosabb a „kompromisszum” szó, mint a „hibája”, feltéve, hogy nem arra használják, hogy utólag minden sebezhetőséget mentegessenek vele.

87. Az emberi gerinc ötvözi a szokatlan ágyéki mozgékonyságot, az egyenes testtartású egyensúlyt, a rázkódáscsillapítást és az idegszövet védelmét a terhelésnek és sérüléseknek való elkerülhetetlen kitettséggel.

88. Bizonyos sebezhetőségek valószínűsíthetően ebből a kombinációból fakadnak, míg mások betegségeket, véletlent, öregedést vagy olyan környezeteket tükröznek, amelyek messze eltérnek attól, amelyekben az anatómia kialakult.

89. A serdülőkori idiopátiás scoliosis hasznos figyelmeztetést jelent az egyoldalú evolúciós magyarázatokkal szemben.

90. Gyakran a gyors növekedés során válik nyilvánvalóvá, de okait továbbra is összetettnek és több tényezőre visszavezethetőnek tekintik, nem pedig úgy, mintha a felnőttkori S-görbék csupán a helyükre állnának.

91. Egy állapot előfordulhat egy örökölt szerkezetben anélkül, hogy az adott szerkezet mély történetének közvetlen nyoma lenne.

92. A medence még egyértelműbbé teszi a kapcsolt magyarázatok problémáját.

93. Átviszi a terhelést a gerinc és a lábak között, rögzíti az izmokat, támasztja a medencei szerveket, és kialakítja a szülőcsatorna csontos határait.

94. Méreteinek vagy tájolásának megváltozása egyszerre több funkciót is befolyásolhat, míg a hátsó keresztcsont egyúttal megváltoztatja azt az alapot is, amelyen az ágyéki lordózis kialakul.

95. A régebbi leírások ezt a komplexitást egy szülészeti dilemmává sűrítették össze: egyrészt a hatékony járáshoz állítólag szükséges keskeny medence, másrészt a szüléshez szükséges széles medence között.

96. Az emberi szülés mechanikailag igényes folyamat, és a magzat mérete, valamint a medence alakja nyilvánvalóan fontos szerepet játszik benne.

97. Kísérletek mindazonáltal kimutatták, hogy a szélesebb medence önmagában nem jelzi a járás vagy futás magasabb energiaigényét.

98. Más kutatások az anyai anyagcserére, a medencefenék támasztására, a hőszabályozásra, a fejlődésre és a populáció történetére mutatnak rá, mint a terhességet és a medence alakját befolyásoló további korlátozó tényezőkre.

99. A klasszikus dilemmát tehát nem lehet egy lezárt, kétváltozós egyenletként kezelni.

100. Inkább olyan, egymással kölcsönhatásban álló igények hálózataként érdemes kezelni, amelyek relatív fontossága a hominidák evolúciója során megváltozott.

101. A terhesség a szülés bekövetkezte előtt a gerincet érintő mechanikai problémát is megváltoztatja.

102. Ahogy a magzat tömege a csípő előtt növekszik, a törzs tömegközéppontja előre tolódik.

103. Élő nőkön végzett vizsgálatok a terhesség alatt fokozott ágyéki görbületet mutatnak, míg az ágyéki csigolyák alakjában megfigyelhető nemi különbségek segíthetnek ellenállni az ebből eredő terhelésnek.

104. Az australopitekus fosszíliáknál jelentett hasonló jellemzők arra utalnak, hogy a kétlábon járás során a terhességhez való bizonyos mértékű alkalmazkodás már ősi eredetű, bár a fosszília-mintavétel szükségszerűen kicsi.

105. Ez a sikeres alkalmazkodás bizonyítéka, nem csupán a károsodásé.

106. A gerinc és a medence együttesen annyira megváltozott, hogy képes legyen támogatni a rendszeres járást, futást, teherhordást, terhességet és szülést, még ha egyetlen felépítés sem teszi minden feladatot erőfeszítésmentessé vagy kockázatmentessé.

107. Integrációjuk pályafüggőséget is teremt, mivel az egyik részben előnyös változásnak összeegyeztethetőnek kell maradnia a növekedéssel, az izmokkal, az ízületekkel, az idegekkel és a máshol végzett funkciókkal.

108. Egy nagy, folytonosságot megszakító átalakítás aligha jelenik meg egyetlen életképes, örökölhető variációként, míg a kisebb változások azoknak a csatornáknak a nyomán haladnak, amelyeket a már együtt fejlődő elemek nyitottak meg.

109. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az emberi csontváz egy rögzített helyi csúcson állna, vagy hogy minden elképzelhető alternatíva halálos köztes állapotot igényelne.

110. A valódi adaptációs tájakat nem térképezték fel elég pontosan ahhoz, hogy ilyen abszolút állításokat alátámasszanak.

111. A keresztcsont alá rejtőző farokcsont egy kisebb tanulságot nyújt arról, hogyan léteznek egymás mellett az öröklődés és a jelenlegi funkció.

112. Több, változó mértékben összenőtt végső csigolyaszegmensből áll, és homológ más főemlősök gerincoszlopának farokvégével.

113. A külső farok az emberszabású majmok közös őseiben veszett el, több millió évvel azelőtt, hogy kialakult volna a jellegzetesen emberi formájú, szokásos kétlábon járás.

114. Az emberi embriók a fejlődés korai szakaszában még mindig kialakítanak egy hátsó nyúlványt további szegmensekkel, amelynek nagy része visszafejlődik, ahogy a farokcsont kialakul.

115. A felnőttkori farokcsontot maradványnak nevezni helyes, de haszontalannak nevezni nem az.

116. Az oda kapcsolódó izmok és szalagok segítik a medencefenék megtámasztását, és a csont hozzájárul a testsúly megtartásához, amikor az ülő személy hátra hajol.

117. Egy esés pontosan azért okozhat sérülést és tartós fájdalmat, mert a farokcsont mechanikailag kapcsolatban marad az élő szövetekkel.

118. Fennmaradását nem lehet arra a megállapításra redukálni, hogy a természetes szelekció túl lusta volt ahhoz, hogy eltávolítsa.

119. Az eltávolítás nem egy egyszeri művelet, és ugyanaz a fejlődési struktúra elveszíthet egy szerepet, miközben másokat megtart vagy újakat szerez.

120. A farokcsont tehát nem annyira haszontalan „emléktárgy”, mint inkább egy örökölt alkotóelem, amelyet egy megváltozott anatómiai rendszerben új funkcióval ruháztak fel.

121. Más gerinces leszármazási vonalakból kiderül, hogy hány ilyen rendszer lehetséges.

122. A madarak két lábon járnak, törzsük nagyrészt vízszintes, az alsó gerinc és a medence környékén kiterjedt csontösszenövések vannak, és a tömegközéppontjuk a hátsó végtagok közelében helyezkedik el.

123. Megoldásuk nem egy olyan kiváló tervezés, amelyet a homininok valamilyen módon figyelmen kívül hagytak, mert ez egy archoszaurusz testfelépítésből alakult ki, amelyet egy egészen más változássorozat alakított át.

124. Az összehasonlítás azért fontos, mert elválasztja az univerzális mechanikát a történelmi hozzáféréstől.

125. A gravitáció több mint egy működőképes kétlábú elrendezést tesz lehetővé, de az emberi leszármazási vonal nem szerezhette meg a teljes madárszerű elrendezést úgy, hogy azt egy katalógusból választotta volna ki.

126. Ugyanakkor a nem rokon kétlábúak konvergens jellemzői azt mutatják, hogy a történelem nem teszi minden kimenetelt egyedivé.

127. Hasonló mechanikai követelmények elősegíthetik hasonló funkciók kialakulását akkor is, ha az alapul szolgáló csontok, ízületek és fejlődési útvonalak eltérőek.

128. Az útfüggőség szűkíti és súlyozza a lehetőségeket; nem határozza meg egyetlen elkerülhetetlen formát.

129. Maga az emberi gerinc is alátámasztja ezt a tényt, mivel a kétlábúság evolúciója során jelentősen megváltozott, és az emberek között továbbra is eltérő.

130. A növekedés, a fizikai igénybevétel, a sérülések, a táplálkozás és az orvosi beavatkozások bizonyos határok között megváltoztathatják alakját vagy működését.

131. Ezek a határok sem tiszta lapok, sem áttörhetetlen ketrecek.

132. Ezek a korábbi változások és a jelenlegi körülmények által együttesen kialakított lehetőségek térének jelenlegi határai.

133. A gerincoszlop ősi szegmentációja függőségeket kényszerített rá, ugyanakkor olyan ismétlődő modulokat is biztosított, amelyeket az evolúció átméretezhetett, egymásba illeszthetett, összeolvaszthatott és másképp összekapcsolhatott.

134. Ebben az értelemben az örökölt felépítés a korlátozások mellett az evolúciós képességet is megőrizte.

135. A változások sorrendje azért volt fontos, mert minden új konfiguráció a következő kiindulási alapjává vált, de a sorrend nem csupán változatlanul továbbvitte a régi szerkezetet.

136. Az a emlékezetes kép, amelyen egy vízszintes híd álló helyzetben látható, csak akkor adja vissza az újrafelhasználás megdöbbentő hatását, ha nem tévesztjük össze a szó szerinti anatómiai történelemmel.

137. A valódi átalakulás magában foglalta a csigolyák átalakítását, a görbék megváltozását, a medence új tájolását, az új arányokat, a fejlődési válaszokat és az aktív izomvezérlést.

138. Sebezhetőségei szintén több forrásból származnak, nem pedig egy ősi hibából, amely végül megköveteli az árát.

139. Némelyik a mozgékonyság árát tükrözi, mások az öregedés és a terhelés halmozódó hatásait, megint mások a modern környezetet, és vannak olyan okok is, amelyeket az orvostudomány még mindig nem tud pontosan meghatározni.

140. Egy mérnök, aki megvizsgálná az eredményt, nem azt az oszlopot látná, amelyet egy üres lapról rajzolt volna meg, de nem is egy elrontott tornyot látna.

141. Egy élő szerkezetet látna, amelynek öreg ízületei korlátozták a felújítást, amelynek felújításai új felhasználási lehetőségeket nyitottak meg, és amelynek lakói soha nem költöztek ki.

142. A gerinc legmélyebb történelmi jellemzője nem abban rejlik, hogy rosszul készült, hanem abban a tényben, hogy minden megvalósítható jövőnek a már meglévő test belsejében kellett kezdődnie.

1. Ein Bauingenieur, der beauftragt wird, eine Stütze für einen schweren Kopf zu entwerfen, würde vielleicht eine gerade Säule skizzieren, doch eine Wirbelsäule ist nicht bloß eine Säule.

2. Sie muss sich zudem biegen, verdrehen, Stöße abfedern, Rippen und Muskeln verankern, das Rückenmark schützen und das Gleichgewicht halten, während ihre Basis zwischen zwei sich bewegenden Füßen wechselt.

3. Der Ingenieur kann Materialien auswählen, einen defekten Prototyp ersetzen und die Konstruktion während des Umbaus stilllegen.

4. Eine sich entwickelnde Abstammungslinie verfügt über keines dieser Privilegien.

5. Ihr nächstliegendes architektonisches Äquivalent ist ein bewohntes Gebäude, dessen Bewohner weiterhin in jedem Raum leben müssen, während sich Fundamente, Treppen und tragende Wände nach und nach verändern.

6. Selbst diese Analogie stößt an ihre Grenzen, denn die Evolution hat weder einen Architekten noch einen Bauplan noch ein angestrebtes Ziel.

7. Variationen entstehen durch Mutation, Rekombination, Entwicklung und Umwelteinflüsse, während Selektion und Drift bestimmen, welche Varianten fortbestehen.

8. Die menschliche Wirbelsäule ist daher weder ein einfach aufgerichtetes Fischgerüst noch eine missglückte Version eines modernen Turms.

9. Sie ist eine tief verwurzelte, vererbte Struktur, die umfassend umgestaltet wurde, ohne jemals eine nichtfunktionale Phase zu durchlaufen.

10. Diese Unterscheidung ist der Schlüssel zu ihrer Pfadabhängigkeit.

11. Eine uralte, segmentierte Achse gab späteren Wirbeltieren eine bestimmte Reihe von Teilen, Gelenken, Entwicklungssignalen und Verbindungen, die sie modifizieren konnten.

12. Jede erfolgreiche Modifikation bestimmte dann, welche weiteren Modifikationen einfach, aufwendig oder überhaupt möglich waren.

13. Wirbelsäulen entstanden bei aquatischen Wirbeltieren, lange bevor Gliedmaßen den Körper an Land trugen.

14. In vielen schwimmenden Abstammungslinien überträgt ein flexibles Achsenskelett Muskelkräfte durch Wellenbewegungen und umgibt und schützt gleichzeitig das Rückenmark.

15. Die Segmentierung ermöglicht es benachbarten Bereichen, sich relativ zueinander zu bewegen, ohne die Kontinuität der gesamten Achse zu beeinträchtigen.

16. Als Wirbeltiere an Land gingen, verwandelte die Schwerkraft diese Achse nicht plötzlich in einen einzelnen Balken, der zwischen vier Säulen schwebte.

17. Rippen, Wirbelgelenke, Bänder, Muskeln, Schultergürtel und Beckengürtel verteilten die neuen Belastungen in Anordnungen, die sich weiter entwickelten.

18. So unterschiedliche Vierbeiner wie Katzen, Pferde und Eidechsen verfügen folglich nicht über eine einheitliche horizontale Lösung.

19. Die zum Menschen führende Abstammungslinie begann mit einem noch spezifischeren Erbe: dem beweglichen Rumpf, den Greifgliedmaßen, dem verkürzten unteren Rücken und der Klettergeschichte der Vorfahren unter den Menschenaffen.

20. Diese Vorfahren waren keine Schimpansen, und der Übergang zum gewohnheitsmäßigen Zweibeinergang war kein geradliniger Weg von einem modernen Knöchelgänger zum modernen Menschen.

21. Fossilien belegen vielmehr ein Mosaik von Merkmalen, bei dem die Fähigkeiten zum Klettern und zur aufrechten Fortbewegung in unterschiedlichen Anteilen nebeneinander existierten.

22. Zu dem Zeitpunkt, als die Australopithecinen bereits gewohnheitsmäßig auf zwei Beinen gingen, vereinten ihre Wirbelsäule, ihr Becken, ihre Hüften, Knie und Füße bereits alte Strukturen mit abgeleiteten.

23. Keine einzelne Veränderung führte zu dieser Kombination.

24. Varianten, die die Ausrichtung des Beckens, die Länge und Beweglichkeit des unteren Rückens, die Form der Wirbel und die Steuerung der Rumpfmuskulatur betrafen, sammelten sich in Körpern an, die sich weiterhin bewegen, ernähren, Verletzungen vermeiden und sich fortpflanzen mussten.

25. Die natürliche Selektion erzeugte keine Verbesserungen auf Abruf und verglich auch keine vollständigen alternativen Skelette.

26. Sie filterte Variationen heraus, die in der bereits vorhandenen Anatomie und im bereits vorhandenen Entwicklungssystem entstanden.

27. Ein funktionsfähiges Zwischenstadium konnte einen Weg für weitere Veränderungen eröffnen, während ein instabiles oder die Entwicklung störendes Zwischenstadium diesen Weg versperren konnte.

28. Der Mechanismus ist daher präziser als die Behauptung, dass die Geschichte eine Rolle spielt.

29. Die frühere Anatomie veränderte die Wahrscheinlichkeit und die Kosten späterer anatomischer Zustände.

30. Die Schwerkraft selbst ist nicht pfadabhängig, da jeder terrestrische Zweibeiner nach demselben physikalischen Gesetz vor dem Sturz bewahrt werden muss.

31. Die vererbte Art und Weise, wie eine Abstammungslinie diese Anforderung erfüllen kann, ist pfadabhängig, wenn frühere Strukturen manche Lösungen zugänglich und andere unwahrscheinlich machen.

32. Das aufrechte Gehen des Menschen stellt eine besonders anspruchsvolle Variante dieses Problems dar.

33. Beim normalen Gang muss der Massenschwerpunkt des Körpers während eines Teils jedes Schritts über einem Stützbein gehalten werden.

34. Der Rumpf muss über den Hüften im Gleichgewicht bleiben, selbst wenn sich das Becken dreht, die Arme schwingen und Kräfte vom Boden aufsteigen.

35. Ein wesentlicher Teil der menschlichen Lösung ist die Lendenlordose, die nach vorne gerichtete Wölbung des unteren Rückens, die dabei hilft, den Rumpf über dem Becken zu positionieren.

36. Von der Seite betrachtet wechselt die Wirbelsäule eines Erwachsenen zwischen Halslordose, Brustkyphose und Lendenlordose, bevor sie auf das Kreuzbein trifft.

37. Dieses bekannte S-förmige Profil ist keine dekorative Unvollkommenheit, die einer ansonsten idealen Säule auferlegt wurde.

38. Es ist Teil des Mechanismus, der eine aufrechte, bewegliche Körperhaltung ermöglicht.

39. Die Krümmungen helfen dabei, die Körpermasse auszurichten, Kräfte zu verteilen und Bewegungen zu ermöglichen, denen eine starre, gerade Stange nicht gerecht werden könnte.

40. Bandscheiben verformen sich unter Belastung, Facettengelenke führen die Bewegung, Bänder verhindern übermäßige Bewegungen, und die Rumpfmuskulatur stabilisiert das gesamte System kontinuierlich.

41. Die Wirbelsäule verhält sich daher weniger wie eine Steinsäule als vielmehr wie eine kontrollierte Kette miteinander verbundener Bewegungssegmente.

42. Die menschlichen Wirbelkörper vergrößern sich im Allgemeinen zum unteren Rücken hin, wo sie zunehmende Belastungen aus den darüber liegenden Segmenten aufnehmen.

43. Die untere Wirbelsäule ist zudem mit einem breiten, kurzen Becken und einem Kreuzbein verbunden, dessen Ausrichtung dazu beiträgt, das Verhältnis zwischen Rumpf und Hüften festzulegen.

44. Keilförmige Beiträge der Wirbelkörper und Bandscheiben tragen zur Bildung der Lendenlordose bei, anstatt jedes Element flach wie einen Baustein in einer Mauer zu belassen.

45. Fossile Wirbel zeigen, dass wichtige Merkmale im Zusammenhang mit der Lendenlordose bereits bei den Australopithecinen vorhanden waren, obwohl unvollständige Fundstücke einige Rekonstruktionen ungewiss lassen.

46. Die menschliche Gestalt ist somit keine unveränderte, von den Vorfahren geerbte Wirbelsäule, die einer fremden Aufgabe dient.

47. Sie weist zahlreiche Anzeichen einer Anpassung an den aufrechten Gang auf.

48. Ein Teil dieser Anpassung vollzieht sich in jeder Kindheit aufs Neue.

49. Die Wirbelsäule eines Neugeborenen weist noch nicht das vollständige Kurvenmuster eines Erwachsenen auf.

50. Die zervikale Lordose entwickelt sich, wenn ein Säugling die Kontrolle über den Kopf erlangt, und die Lendenlordose wird durch Stehen und Gehen ausgeprägter.

51. Knochen, Bandscheiben, Muskeln und motorische Steuerung reagieren auf Wachstum und Belastung innerhalb vererbter Entwicklungsgrenzen.

52. Selbst Makaken, die darauf trainiert wurden, aufrecht zu gehen, können eine ausgeprägtere Lendenkrümmung entwickeln, was zeigt, dass die Körperhaltung teilweise eine entwicklungsbedingte Reaktion ist und nicht ein in den Knochen unverändert eingefrorenes Fossil.

53. Entwicklungsplastizität löscht die Evolutionsgeschichte nicht aus, da der Umfang und die Organisation dieser Reaktion selbst Produkte der vererbten Anatomie sind.

54. Sie zeigt jedoch, warum eine vereinfachte Erklärung, bei der die Wirbelsäule eines Vierfüßlers um neunzig Grad gedreht wird, unzureichend ist.

55. Die S-Form des Erwachsenen ergibt sich sowohl aus der evolutionär geprägten Morphologie als auch aus einem lebenslangen Wachstum unter mechanischen Kräften.

56. Ihren Wert lässt sich am einfachsten erkennen, wenn man sich ihr Fehlen vorstellt.

57. Ohne ausreichende Lendenlordose neigt der Schwerpunkt des Rumpfes dazu, weiter vor den Hüften zu liegen, so wie es bei afrikanischen Menschenaffen der Fall ist, wenn sie aufrecht gehen und dabei Hüften und Knie angewinkelt halten.

58. Menschen können in der Regel mit stärker gestreckten Hüften und Knien stehen und gehen, wodurch der Kraftaufwand der Muskulatur verringert wird, der erforderlich ist, um ein Nachvorne-Kippen des Körpers zu verhindern.

59. Die Krümmungen bewahren zudem die Beweglichkeit zum Greifen, Drehen, Laufen und zum Abfedern unregelmäßiger Stöße.

60. Diese Lösung funktioniert bemerkenswert gut.

61. Die meisten menschlichen Wirbelsäulen halten jahrzehntelangem Stehen und Bewegen stand, ohne katastrophal zu versagen.

62. Dieselbe Beweglichkeit, die diese Aktionen ermöglicht, verhindert jedoch, dass der untere Rücken so starr stabil ist wie eine versteifte Stütze.

63. Stabilität und Beweglichkeit greifen auf dieselben Gelenke, Bandscheiben, Bänder und Muskeln zurück, sodass keines von beiden maximiert werden kann, ohne das andere zu beeinträchtigen.

64. Das ist ein echter Kompromiss, aber ein Kompromiss ist noch kein Beweis für Pfadabhängigkeit.

65. Jede bewegliche, tragende Struktur steht vor widersprüchlichen Anforderungen, selbst wenn sie keine biologische Vorgeschichte hat.

66. Der historische Mechanismus zeigt sich in den jeweils verfügbaren Teilen, der Art und Weise, wie ihre Entwicklung miteinander verknüpft ist, und der Abfolge, in der sich zweibeinige Merkmale zusammenfügen konnten.

67. Bei den Bandscheiben wird dieser Unterschied besonders deutlich.

68. Eine Bandscheibe ist eine zusammengesetzte Struktur mit einem faserigen Außenring, der einen feuchteren Kern umgibt, und nicht einfach ein Knorpelpolster, das aus der Schwimmphase übrig geblieben ist.

69. Axiale Kompression ist ein normaler Bestandteil ihrer heutigen Funktion, und menschliche Bandscheiben weisen Merkmale auf, die mit der Aufnahme von Belastungen bei gleichzeitiger Bewegungsfreigabe verbunden sind.

70. Wiederholte Belastung, Alterung, Gene, Verletzungen, Entzündungen, Beruf, Rauchen, Körperzusammensetzung und Aktivität können die Bandscheibendegeneration und die damit verbundenen Symptome beeinflussen.

71. Eine Bandscheibenvorwölbung oder ein Bandscheibenvorfall kann eine Nervenwurzel reizen oder komprimieren und ausstrahlende Schmerzen verursachen, doch eine abnormal aussehende Bandscheibe ist nicht automatisch schmerzhaft.

72. Bildgebende Untersuchungen zeigen Degenerationen, Vorwölbungen und Protrusionen bei vielen Menschen, die keine Schmerzen berichten, wobei solche Befunde mit zunehmendem Alter häufiger auftreten.

73. Die unteren Lendenwirbel sind oft hohen Belastungen ausgesetzt und weisen häufig degenerative Veränderungen auf; dies rechtfertigt jedoch nicht, jeden Rückenschmerz auf den Schnittpunkt zweier evolutionärer Kurven zurückzuführen.

74. Auch ein steifer Nacken beweist nicht, dass die Wirbelsäule für eine horizontale Nutzung konzipiert wurde.

75. Diese Beschwerden entstehen durch unterschiedliche Gewebe und Mechanismen, und ihre anatomische Ursache lässt sich oft nicht mit Sicherheit identifizieren.

76. Schmerzen im unteren Rückenbereich sind äußerst häufig und zählen weltweit zu den Hauptursachen für Behinderungen.

77. Bei den meisten Patienten können Ärzte diese Schmerzen jedoch nicht einer bestimmten geschädigten Struktur zuordnen.

78. Körperliche Belastungen, Schlaf, Stress, andere Gesundheitszustände, soziale Umstände und Erwartungen können beeinflussen, wie Schmerzen entstehen, anhalten und die Aktivität einschränken.

79. Die Anatomie des aufrechten Gangs liefert einen Teil des mechanischen Hintergrunds, stellt jedoch keine Diagnose dar und liefert selten eine vollständige Erklärung der Ursachen.

80. Die Evolutionsmedizin ist hier am nützlichsten, wenn sie vererbte Anfälligkeiten und sich verändernde Umweltbedingungen identifiziert, die überprüft werden können – nicht jedoch, wenn sie jedes Symptom als einen Konstruktionsfehler unserer Vorfahren bezeichnet.

81. Das Vorhandensein von Schmerzen lässt sich auch nicht einfach damit erklären, dass sich die frühen Menschen fortpflanzten, bevor ihr Rücken verschlissen war.

82. Die Selektion lässt mit zunehmendem Alter oft nach, ist jedoch nicht buchstäblich gleichgültig gegenüber allen Auswirkungen im späteren Leben.

83. Überleben, die Versorgung von Angehörigen, wiederholte Fortpflanzung und Zusammenhänge zwischen frühen und späten Merkmalen können späteren Folgen evolutionäre Bedeutung verleihen.

84. Eine Variante, die eine Form der Wirbelsäulenabnutzung verringert, könnte auch die Mobilität einschränken, die Entwicklung verändern oder früher im Leben andere Nachteile mit sich bringen.

85. Die Selektion wirkt auf diese kombinierten Folgen in bestimmten Umgebungen ein, nicht auf die isolierte Anforderung eines Ingenieurs nach einem schmerzfreien unteren Rücken.

86. Deshalb ist der Begriff „Kompromiss“ treffender als „Defekt“, vorausgesetzt, er wird nicht dazu benutzt, jede Anfälligkeit im Nachhinein zu entschuldigen.

87. Die menschliche Wirbelsäule vereint ungewöhnliche Beweglichkeit im Lendenbereich, aufrechte Haltung, Stoßdämpfung und Schutz des Nervengewebes mit einer unvermeidbaren Belastung und Verletzungsgefahr.

88. Einige Anfälligkeiten ergeben sich plausibel aus dieser Kombination, während andere auf Krankheit, Zufall, Alterung oder Umgebungen zurückzuführen sind, die weit von jenen entfernt sind, in denen sich die Anatomie entwickelt hat.

89. Die idiopathische Skoliose im Jugendalter bietet eine nützliche Warnung vor einer einseitigen evolutionären Erklärung.

90. Sie tritt oft während des schnellen Wachstums zutage, doch ihre Ursachen werden nach wie vor als komplex und multifaktoriell verstanden und nicht als bloße „Einpendelung“ der S-Kurven des Erwachsenen.

91. Eine Erkrankung kann in einer vererbten Struktur auftreten, ohne ein direktes Zeugnis der tiefgreifenden Geschichte dieser Struktur zu sein.

92. Das Becken verdeutlicht das Problem gekoppelter Erklärungen noch stärker.

93. Es überträgt Belastungen zwischen Wirbelsäule und Beinen, verankert Muskeln, stützt die Beckenorgane und bildet die knöchernen Begrenzungen des Geburtskanals.

94. Eine Veränderung seiner Abmessungen oder Ausrichtung kann mehrere Funktionen gleichzeitig beeinflussen, während das Kreuzbein an seiner Rückseite zudem die Grundlage verändert, auf der die Lendenlordose organisiert ist.

95. Ältere Darstellungen reduzierten diese Komplexität auf ein geburtshilfliches Dilemma zwischen einem schmalen Becken, das angeblich für effizientes Gehen erforderlich ist, und einem breiten Becken, das für die Geburt benötigt wird.

96. Die menschliche Geburt ist mechanisch anspruchsvoll, und die Größe des Fötus sowie die Beckenform spielen eindeutig eine Rolle.

97. Experimente haben jedoch gezeigt, dass ein breiteres Becken an sich keinen höheren Energieaufwand beim Gehen oder Laufen bedeutet.

98. Andere Arbeiten weisen auf den Stoffwechsel der Mutter, die Stützfunktion des Beckenbodens, die Thermoregulation, die Entwicklung und die Populationsgeschichte als weitere Einflussfaktoren auf Schwangerschaft und Beckenform hin.

99. Das klassische Dilemma ist daher keine eindeutig gelöste Gleichung mit zwei Variablen.

100. Es lässt sich besser als ein Netzwerk miteinander interagierender Anforderungen betrachten, deren relative Bedeutung sich im Laufe der Evolution der Hominiden verändert hat.

101. Eine Schwangerschaft verändert zudem die mechanische Belastung, der die Wirbelsäule vor der Geburt ausgesetzt ist.

102. Wenn die Masse des Fötus vor den Hüften zunimmt, verlagert sich der Schwerpunkt des Rumpfes nach vorne.

103. Untersuchungen an lebenden Frauen zeigen eine verstärkte Lendenwirbelsäulenkrümmung während der Schwangerschaft, während geschlechtsspezifische Unterschiede in der Form der Lendenwirbel dazu beitragen können, der daraus resultierenden Belastung standzuhalten.

104. Ähnliche Merkmale, die bei Australopithecus-Fossilien beschrieben wurden, deuten darauf hin, dass eine gewisse Anpassung an die Schwangerschaft im Rahmen der aufrechten Gangart schon seit Urzeiten besteht, auch wenn die Fossilienauswahl zwangsläufig klein ist.

105. Dies ist ein Beleg für eine erfolgreiche Anpassung, nicht bloß ein Hinweis auf eine Schädigung.

106. Wirbelsäule und Becken haben sich gemeinsam so weit verändert, dass sie gewohnheitsmäßiges Gehen, Laufen, Tragen, Schwangerschaft und Geburt unterstützen, auch wenn keine einzelne Anordnung jede Aufgabe mühelos oder risikofrei macht.

107. Ihre Integration führt zudem zu Pfadabhängigkeit, da eine in einem Teil vorteilhafte Veränderung mit Wachstum, Muskeln, Gelenken, Nerven und Funktionen an anderen Stellen kompatibel bleiben muss.

108. Es ist unwahrscheinlich, dass eine große, diskontinuierliche Neugestaltung als eine einzige lebensfähige, vererbbare Variation auftritt, während kleinere Veränderungen den Bahnen folgen, die durch das bereits gemeinsam Entwickelte eröffnet wurden.

109. Doch nichts davon bedeutet, dass das menschliche Skelett auf einem festen lokalen Höchstwert steht oder dass jede denkbare Alternative eine fatale Zwischenform erfordern würde.

110. Echte Anpassungslandschaften sind nicht gut genug kartiert, um solche absoluten Behauptungen zu stützen.

111. Das Steißbein, das unter dem Kreuzbein verborgen liegt, liefert eine kleine Lektion darüber, wie Vererbung und gegenwärtige Funktion nebeneinander bestehen.

112. Es besteht aus mehreren unterschiedlich verwachsenen endständigen Wirbelsegmenten und ist homolog zum schwanztragenden Ende der Wirbelsäule anderer Primaten.

113. Der äußere Schwanz ging bei den gemeinsamen Vorfahren der Menschenaffen verloren, Millionen von Jahren bevor sich die für den Menschen charakteristische Form des gewohnheitsmäßigen aufrechten Gangs entwickelte.

114. Menschliche Embryonen bilden in einem frühen Entwicklungsstadium noch eine kaudale Verlängerung mit zusätzlichen Segmenten, von der ein Großteil zurückbildet, während sich das Steißbein ausbildet.

115. Es ist zutreffend, das Steißbein des Erwachsenen als Überbleibsel zu bezeichnen, aber es als nutzlos zu bezeichnen, ist nicht richtig.

116. Die dort ansetzenden Muskeln und Bänder stützen den Beckenboden, und der Knochen trägt zur Gewichtsabstützung bei, wenn sich eine sitzende Person nach hinten lehnt.

117. Ein Sturz kann ihn verletzen und anhaltende Schmerzen verursachen, gerade weil er mechanisch mit lebendem Gewebe verbunden bleibt.

118. Sein Fortbestehen lässt sich nicht auf die Behauptung reduzieren, die natürliche Selektion sei zu faul gewesen, ihn zu entfernen.

119. Das Wegfallen ist kein einmaliger Vorgang, und dieselbe Entwicklungsstruktur kann eine Funktion verlieren, während sie andere beibehält oder neu erwirbt.

120. Das Steißbein ist daher weniger ein nutzloses Überbleibsel als vielmehr ein vererbter Bestandteil, der innerhalb eines veränderten anatomischen Systems eine neue Funktion erhalten hat.

121. Andere Wirbeltierlinien zeigen, wie viele solcher Systeme möglich sind.

122. Vögel laufen auf zwei Beinen, wobei ihr Rumpf weitgehend horizontal ausgerichtet ist, die untere Wirbelsäule und das Becken weitgehend verwachsen sind und der Schwerpunkt nahe den Hinterbeinen liegt.

123. Ihre Lösung ist kein überlegenes Design, das die Hominiden irgendwie übersehen haben, denn sie entstand aus einem Körperbauplan der Archosaurier, der durch eine ganz andere Abfolge von Veränderungen umgestaltet wurde.

124. Der Vergleich ist wichtig, weil er universelle Mechanik von historischem Zugang trennt.

125. Die Schwerkraft lässt mehr als eine funktionsfähige zweibeinige Anordnung zu, aber eine menschliche Abstammungslinie konnte nicht die gesamte Anordnung der Vögel erwerben, indem sie diese aus einem Katalog auswählte.

126. Gleichzeitig zeigen konvergente Merkmale bei nicht miteinander verwandten Zweibeinern, dass die Geschichte nicht jedes Ergebnis einzigartig macht.

127. Ähnliche mechanische Anforderungen können ähnliche Funktionen begünstigen, selbst wenn sich die zugrunde liegenden Knochen, Gelenke und Entwicklungswege unterscheiden.

128. Pfadabhängigkeit schränkt Möglichkeiten ein und gewichtet sie; sie bestimmt jedoch keine einzige unvermeidliche Form.

129. Die menschliche Wirbelsäule selbst veranschaulicht diesen Punkt, da sie sich im Laufe der Evolution des aufrechten Gangs erheblich verändert hat und sich auch heute noch von Mensch zu Mensch unterscheidet.

130. Wachstum, körperliche Beanspruchung, Verletzungen, Ernährung und medizinische Eingriffe können ihre Form oder Leistungsfähigkeit innerhalb bestimmter Grenzen verändern.

131. Diese Grenzen sind weder ein unbeschriebenes Blatt noch ein unüberwindbarer Käfig.

132. Sie sind die gegenwärtige Begrenzung eines Möglichkeitsraums, der sich aus früheren Veränderungen und aktuellen Bedingungen zusammensetzt.

133. Die uralte Segmentierung der Wirbelsäule erzwang zwar Abhängigkeiten, lieferte aber auch wiederkehrende Module, deren Größe die Evolution anpassen, die sie zusammenfügen, verschmelzen und anders artikulieren konnte.

134. In diesem Sinne bewahrte die vererbte Architektur sowohl die Evolutionsfähigkeit als auch die Einschränkungen.

135. Die Abfolge der Veränderungen war von Bedeutung, da jede neue Konfiguration zum Ausgangsmaterial für die nächste wurde, doch die Abfolge übertrug nicht einfach eine alte Struktur unverändert weiter.

136. Das einprägsame Bild einer aufrecht stehenden horizontalen Brücke fängt den Schock der Wiederverwendung nur dann ein, wenn es nicht mit der wörtlichen anatomischen Geschichte verwechselt wird.

137. Die tatsächliche Transformation umfasste umgestaltete Wirbel, veränderte Krümmungen, ein neu ausgerichtetes Becken, neue Proportionen, entwicklungsbedingte Reaktionen und aktive muskuläre Kontrolle.

138. Auch ihre Schwachstellen haben mehrere Ursachen und sind nicht auf einen einzigen alten Fehler zurückzuführen, der nun endlich seine Folgen zeigt.

139. Einige spiegeln den Preis der Beweglichkeit wider, andere die kumulativen Auswirkungen von Alterung und Belastung, wieder andere moderne Lebensumstände und manche Ursachen, die die Medizin noch nicht genau benennen kann.

140. Eine Ingenieurin, die das Ergebnis untersucht, würde weder die Säule sehen, die sie von einem leeren Blatt Papier aus entworfen hätte, noch würde sie einen verpfuschten Turm sehen.

141. Sie würde eine lebendige Struktur sehen, deren alte Gelenke die Renovierung einschränkten, deren Renovierungen neue Nutzungsmöglichkeiten eröffneten und deren Bewohner nie auch nur ein einziges Mal ausgezogen sind.

142. Das tiefste historische Merkmal der Wirbelsäule liegt nicht darin, dass sie schlecht gebaut ist, sondern in der Tatsache, dass jede realisierbare Zukunft in dem Körper beginnen musste, der bereits stand.