3.1.3 A puszta: természet, hasznosítás, mítosz – Die Puszta: Natur, Nutzung, Mythos

1. A Hortobágyi pusztán egy csikós a látogatók előtt bemutatja a lovasművészetet, amely egyszerre hagyományos mesterség és gondosan őrzött előadás.

2. Mellette szürke szarvasmarhák állnak, amelyek szélesre nyúló szarvai a sík tájban szinte olyan feltűnőek, mint egy kézi kút magas kútkarja.

3. Ebben a pillanatban a természet, a munka és az emlékek láthatóan egymásra rétegződnek.

4. A puszta ezért sem egyszerűen egy érintetlen sztyeppe, sem pusztán egy ember által elpusztított terület.

5. Olyan táj, ahol a természeti adottságok és a több évszázados hasznosítás egymást erősítették, változtatták meg, és néha ellentmondtak egymásnak.

6. A magyar „puszta” szót a német nyelvben leggyakrabban az „öde” (kopár) vagy „leer” (üres) szavakkal társítják.

7. Magyarul azonban jelenthet legelőt vagy a falu határain kívül fekvő települést is.

8. Már ez a jelentésbeli sokszínűség is arra figyelmeztet, hogy ne tekintsük a pusztát teljesen üres térnek.

9. Elsősorban egy kiterjedt, nyílt füves táj látható, kevés fával, szórványos víztestekkel és alig megszakított láthatárral.

10. Nyitottsága azonban nem mindenhol ugyanazon okra vezethető vissza.

11. A sós talajon a fűfélék és gyógynövények jól megélnek, míg sok cserjefajnak nehézségei vannak.

12. A nedvesebb völgyekben az időszakos áradások és a sókoncentráció szintén gyakran megakadályozták a zárt erdő kialakulását.

13. Más területeken a fás növényzetet kivágták, hogy szántóterületet vagy legelőt nyerjenek.

14. A hosszú ideig tartó legeltetés, a tűzifa-kitermelés és a talajvízszint csökkenése pedig ismét más hatást gyakorolt.

15. A puszta fátlansága tehát a természetes korlátok és az emberi beavatkozások mozaikja.

16. Ez a keveredés különösen jól felismerhető Hortobágyon, amelyet a puszta klasszikus képének tekintenek.

17. A mai kutatási eredmények szerint ott már az utolsó jégkorszak vége óta kiterjedt természetes gyepterületek voltak, köztük fátlan, lúgos területek.

18. Ez nem jelenti azt, hogy a mai táj változatlanul alakult volna ki a jégkorszakból.

19. Azt jelenti viszont, hogy az ember már meglévő nyílt területeket talált, és nem kellett minden egyes réteket először létrehoznia.

20. A puszta tehát sem sűrű őserdő volt, amelyet az emberek teljesen kiirtottak, sem pedig történelem nélküli, kész természeti díszlet.

21. Száraz füves területekből, nedves rétekből, sós foltokból, sekély víztestekből és egyes magasabban fekvő dombvonulatokból állt.

22. Ezek a részek eltérően reagáltak a csapadékra, az árvízre, a legeltetésre és a talajsósodásra.

23. Aki a pusztáról beszél, azért inkább egy rokon tájakból álló csoportot ért alatta, mint egy mindenhol azonos felszínt.

24. Egységét a kiterjedés és a ritkás növényzet adja, nem pedig az azonos talaj- vagy vízviszonyok.

25. Évszázadokon át a legfontosabb gazdálkodási módszer nem a szántás, hanem a legeltetés volt.

26. A csordák képesek voltak hasznosítani azt a füvet, amely sós vagy száraz területeken a szántóföldi gazdálkodáshoz kevéssé alkalmas volt.

27. Az évszaknak megfelelően a száraz legelők, a nedvesebb rétek és a folyók partvidékei között vándoroltak.

28. Ez a kiterjedt állattartási forma nagy területet igényel, mivel egy adott földterületen csak korlátozott mennyiségű takarmány nő vissza.

29. Ezért a mércéjük nem az egyes mezők voltak, hanem a csorda és a közösen használt legelő.

30. A pásztoroknak össze kellett hangolniuk a vízforrásokat, az évszakokhoz igazodó takarmánykínálatot és a talaj teherbíró képességét.

31. A száraz nyár miatt döntő fontosságúvá vált a kutakhoz és a mélyebb itatóhelyekhez való hozzáférés.

32. Egy csapadékos tavasz viszont járhatatlanná tehette a mélyedéseket, és az állatokat magasabban fekvő területekre kényszeríthette.

33. A tájat így nem csupán hasznosították, hanem a változó állapotairól szerzett pontos ismeretek révén értelmezhetővé is vált.

34. A puszta lakói számára nem üres horizont volt, hanem egy finoman tagolt munkaterület.

35. Azok közé az állatok közé, amelyek meghatározták ezt a legeltetési rendszert, tartozik a magyar szürke szarvasmarha.

36. Ez a szívós fajta jobban boldogul a szűkös takarmánnyal és a változékony körülményekkel, mint sok, magas istállói teljesítményre tenyésztett szarvasmarha.

37. Tartásuk ezért jól illeszkedett egy olyan tájhoz, ahol a hosszú utak, a hőség és az időszakos vízhiány a legeltetés mindennapjainak részét képezték.

38. A csavarszerűen tekeredő szarvaikkal rendelkező racka juhok a szarvasmarháktól eltérő részeket használtak ki a gyepállományból.

39. A lovak képezték a csikósok munkájának alapját, és egyúttal csordát és haszonállatokat is tartottak.

40. A mangalica sertés is a hagyományos magyar állattartás képéhez tartozik, bár a sertések nem minden nyílt sós pusztán játszottak ugyanolyan szerepet.

41. Nem az egyes „régi fajták” romantikus kiválasztása volt a döntő, hanem a különböző állatok alkalmazkodása a különböző takarmányozási és tartási körülményekhez.

42. A vegyes hasznosítás révén jobban ki lehetett aknázni a növényállományt, és el lehetett osztani a kockázatot.

43. Túl sok állat túl kis területen azonban éppen ellenkező hatást váltott ki.

44. A túllegeltetés gyengítette a gyepborítást, felfedte a talajt, és növelte az erózió és a további kiszáradás veszélyét.

45. A puszta történetét ezért nem lehet az ember és a természet közötti folyamatos harmóniaként elmesélni.

46. Bizonyos időszakokban a legeltetés jól alkalmazkodott a fennálló körülményekhez.

47. Más időszakokban viszont a terhelés olyan nagy lett, hogy a növényzet és a takarmánytermelés romlott.

48. Fontos fordulópontot jelentett a Tisza és mellékfolyói szabályozása a 19. század közepe óta.

49. A gátak, a folyószabályozások és a vízelvezetési intézkedések célja az volt, hogy korlátozzák az árvizeket, és területeket nyerjenek a mezőgazdaság és a közlekedés számára.

50. Az egykori árterületek ennek következtében elvesztették rendszeres vízellátásuk egy részét.

51. Egyes nedves területek gyepekké alakultak, másokat szántóföldként lehetett hasznosítani.

52. Ahol a vízszint visszahúzódott, ott egyidejűleg nőtt az oldott sók koncentrációja a talaj felső rétegeiben.

53. A párolgás következtében a mélyebb rétegekből származó víz felfelé emelkedhet, és eközben sókat hagyhat hátra a felszínen.

54. Az ilyen területeken világos, foltos sós rétek alakulnak ki, amelyek sok cserje és haszonnövény számára alkalmatlanok.

55. A vízgazdálkodás tehát szárazabbá tette a pusztát, és egyúttal megváltoztatta élőhelyeinek eloszlását is.

56. A modern vízgazdálkodás azonban nem csak egy irányba hat.

57. A csatornák, gátak és mesterséges tavak vizet vezethetnek be, visszatarthatnak, vagy halgazdálkodásra hasznosíthatnak.

58. Az ilyen beavatkozások új élőhelyeket hoznak létre, de nem pótolják automatikusan a korábbi árvíz és kiszáradás dinamikáját.

59. Egy mesterséges tó nem pótolhatja teljes mértékben azt a folyórendszert, amely évtizedeken át változtatja medrének irányát.

60. Egy vízelvezető árok is megmenthet egy legelőt, ugyanakkor kiszáríthatja azt a mélyedést, amelytől ritka növények függnek.

61. Ezért a védett pusztai területek mai gondozása gyakran a természetgazdálkodás egy irányított formája.

62. A pásztoroknak, a parkigazgatásoknak és a gazdáknak meg kell határozniuk, hogy mikor mely területeket legeltetik, kaszálják vagy ideiglenesen kímélik.

63. A túlzott legeltetés veszélyeztetheti a nyílt jelleget, mert cserjék és erős versenyképességű növények terjednek el.

64. A túllegeltetés ugyanezt a tájat kimerítheti, mivel a gyep már nem táplálja megfelelően az állatokat.

65. A megőrzés itt sem az ember teljes távollétét, sem a terület feletti szabad rendelkezést nem jelenti.

66. Azt jelenti, hogy a hasznosítást úgy kell korlátozni, hogy a fű, a só, a víz és a legelő állatok közötti jellegzetes kapcsolatok fennmaradjanak.

67. Pontosan ebben rejlik az oka annak, hogy a pusztát kulturális tájnak lehet nevezni.

68. A kulturális táj nem egyszerűen egy mesterséges táj, hanem olyan tér, amelynek mai alakját a hosszú távú emberi hasznosítás is formálta.

69. Hortobágyon ide tartoznak a legelők, a kutak, az időszakos menedékhelyek, a vendéglők, az utak és a csordák rendje.

70. Ezen elemek közül sok kicsi, mégis tájékozódási pontot jelentenek a látszólag üres területen.

71. Egy húzókút nem csupán egy vízforrást jelöl, hanem azt a hatótávolságot is, amelyen belül egy csordát el lehetett látni.

72. Egy csárda, azaz egy vidéki vendéglő, az utazókra, kereskedőkre és pásztorokra utal, akik átkeltek ezen a hatalmas térségen.

73. Egy híd azt mutatja, hogy egy látszólag jelentéktelen vízfolyás is komoly akadályt jelenthetett a szekerek és az állatok számára.

74. A puszta ezért olyan infrastruktúrával rendelkezik, amely méretéhez igazodik, anélkül, hogy sűrű beépítéssel borítaná be.

75. Látszólagos üressége részben egy takarékos, szétszórt rend eredménye.

76. Csak a tizenkilencedik században vált ez a munkatáj különösen erőteljesen Magyarország nemzeti képévé.

77. Utazók, írók, festők és politikai értelmezők olyan tájat kerestek benne, amely eltér a városoktól és Európa udvari jellegű központjaitól.

78. A hatalmas síkság számukra a függetlenséget, az eredetiséget és a mozgásszabadságot testesítette meg.

79. A lovas így annak a szimbólumává vált, aki nem falakkal, utakkal vagy határokkal, hanem ügyességével uralja a teret.

80. Ebben az ábrázolásban a pásztorból könnyen a magyar lényeg szabad képviselője lett.

81. Ez nem természettudományos leírás volt, hanem kulturális értelmezés.

82. Ez a megközelítés fel tudta venni a valós hagyományokat, ugyanakkor sok mindent elhallgatott, ami a pásztorok életének valóságához tartozott.

83. A kemény munka, a társadalmi függőség, a szegénység, valamint az időjárás és a takarmány bizonytalansága kevésbé illett a határtalan szabadság képébe.

84. Az a tény is, hogy a legelőket közösségileg szabályozták, gazdaságilag hasznosították és politikailag irányították, eltűnt az érintetlen tágasság elképzelése mögött.

85. A pusztai mítosz ezért nem egyszerűen hamis.

86. Megőrzi az emlékeket a valódi állattartási formákról, a különleges fajtákról, a lovaglási művészetről és egy olyan tájról, amelynek láthatára valóban szokatlanul nyílt.

87. Csak akkor válna hamissá, ha ezt a válogatást teljes valóságként tálalná.

88. A látogatóknak tartott bemutató egyszerre mutathat be egy hagyományosan átadott készséget és lehet egy modern színpadi előadás is.

89. A kettő nem zárja ki egymást, amíg nem keverjük össze a szinteket.

90. A hagyomány nem csupán abból él, hogy valamikor régen így volt, hanem abból is, hogy az emberek ma tudatosan folytatják.

91. A védett Hortobágyon ezért a hagyományos legeltetés nem csupán a folklór szolgálatában áll.

92. Megakadályozhatja, hogy a nyílt füves táj bozótossá váljon, és ezzel támogatja bizonyos élőhelyek megőrzését.

93. A történelmi táj védelme tehát egy jelenbeli döntést igényel.

94. A megőrzött értékek csak akkor maradnak fenn, ha a tulajdonjog, a természetvédelem, az állattartás és a regionális jövedelmek összeegyeztethetők egymással.

95. A puszta tehát eredetileg elég kiterjedt volt ahhoz, hogy önálló füves tájat tápláljon, és elég változatos ahhoz, hogy kulturális tájként felismerhető legyen.

96. Nyitottsága a só, a víz, az éghajlat, a tűzifaigény, az erdőirtás és a legeltetés kölcsönhatásából alakult ki.

97. Gazdasági jelentősége azon alapult, hogy az állatok olyan területeket tudtak hasznosítani, amelyek a szántóföldi gazdálkodáshoz alkalmatlanok voltak.

98. Nemzeti arculata azért alakult ki, mert a művészek és a társadalom ebben a végtelen tágasságban a szabadság nyelvét találták meg.

99. E mondatok egyike sem helyettesítheti a többit.

100. Ha ma egy csikós a pusztán lovagol, nem egy üres természetben halad át, hanem egy olyan terepen, ahol a fű, a só, az állatok, a munka és az emlékek osztoznak ugyanazon a nyitott színpadon.

101. A megzabolázhatatlan táj képe az ember keze nyomát viseli, de ez a nyom nem törli ki a természetes hátteret.

102. A puszta azért tűnik szabadnak, mert alig építették be, és azért maradt nyitott, mert az emberek hosszú ideig legelőként kezelték.

103. Pontosan ez a kapcsolat teszi érthetővé.

104. Tágassága nem a történelem hiánya, hanem annak láthatóvá vált formája.

1. Ein Csikós führt auf der Hortobágy-Puszta vor Besuchern eine Reiterkunst vor, die zugleich überliefertes Können und sorgfältig bewahrte Darstellung ist.

2. Neben ihm stehen graue Rinder, deren weit ausladende Hörner in der flachen Landschaft beinahe so auffällig sind wie der hohe Schwengel eines Ziehbrunnens.

3. In diesem Augenblick liegen Natur, Arbeit und Erinnerung sichtbar übereinander.

4. Die Puszta ist deshalb weder einfach eine unberührte Steppe noch bloß eine von Menschen verwüstete Fläche.

5. Sie ist ein Landschaftsraum, in dem natürliche Bedingungen und jahrhundertelange Nutzung einander verstärkt, verändert und manchmal widersprochen haben.

6. Das ungarische Wort puszta wird im Deutschen meist mit „öde“ oder „leer“ verbunden.

7. Im Ungarischen kann es jedoch auch eine Weidefläche oder eine außerhalb des Dorfes gelegene Siedlung bezeichnen.

8. Schon diese Bedeutungsbreite warnt davor, die Puszta als vollkommen leeren Raum zu betrachten.

9. Sichtbar ist vor allem eine weite, offene Graslandschaft mit wenigen Bäumen, verstreuten Gewässern und einem Horizont, der kaum unterbrochen wird.

10. Ihre Offenheit ist aber nicht überall auf dieselbe Ursache zurückzuführen.

11. Auf salzhaltigen Böden können Gräser und Kräuter gedeihen, während viele Gehölze Schwierigkeiten haben.

12. In feuchteren Senken verhinderten wechselnde Überschwemmungen und die Salzkonzentration ebenfalls häufig einen geschlossenen Wald.

13. Auf anderen Flächen wurden Gehölze gerodet, um Ackerland oder Weide zu gewinnen.

14. Wieder anders wirkten lang anhaltende Beweidung, Brennholznutzung und die Absenkung des Grundwassers.

15. Die Baumlosigkeit der Puszta ist daher ein Mosaik aus natürlichen Grenzen und menschlichen Eingriffen.

16. Besonders deutlich lässt sich diese Mischung im Hortobágy erkennen, der als klassisches Bild der Puszta gilt.

17. Dort gab es nach heutigen Forschungsergebnissen schon seit dem Ende der letzten Kaltzeit ausgedehnte natürliche Grasländer, darunter baumlose alkalische Flächen.

18. Das bedeutet nicht, dass die heutige Landschaft unverändert aus der Eiszeit hervorgegangen wäre.

19. Es bedeutet aber, dass der Mensch eine vorhandene Offenheit vorfand und nicht jede einzelne Wiese erst herstellen musste.

20. Die Puszta war also weder ein dichter Urwald, den die Menschen vollständig beseitigten, noch eine fertige Naturkulisse ohne Geschichte.

21. Sie bestand aus trockenen Grasflächen, feuchten Wiesen, salzigen Stellen, flachen Gewässern und einzelnen höher liegenden Rücken.

22. Diese Teile reagierten unterschiedlich auf Niederschlag, Hochwasser, Weide und Bodenversalzung.

23. Wer von der Puszta spricht, meint deshalb eher eine Gruppe verwandter Landschaften als eine überall gleiche Oberfläche.

24. Ihre Einheit entsteht durch die Weite und die offene Vegetation, nicht durch identische Böden oder Wasserverhältnisse.

25. Über Jahrhunderte war die wichtigste Nutzung nicht der Pflug, sondern das Weidetier.

26. Herden konnten Gras verwerten, das auf salzigen oder trockenen Standorten für den Ackerbau wenig geeignet war.

27. Sie bewegten sich je nach Jahreszeit zwischen trockenen Weiden, feuchteren Wiesen und den Randbereichen der Flüsse.

28. Diese Form der extensiven Viehhaltung benötigt viel Fläche, weil auf einem Stück Land nur begrenzt Futter nachwächst.

29. Ihr Maßstab war deshalb nicht das einzelne Feld, sondern die Herde und die gemeinsam genutzte Weide.

30. Hirten mussten Wasserstellen, jahreszeitliche Futterangebote und die Tragfähigkeit des Bodens miteinander verbinden.

31. Ein trockener Sommer machte den Zugang zu Brunnen und tieferen Tränken entscheidend.

32. Ein nasses Frühjahr konnte dagegen Senken unpassierbar machen und Tiere auf höher gelegene Flächen drängen.

33. Die Landschaft wurde dadurch nicht nur genutzt, sondern durch ein genaues Wissen über ihre wechselnden Zustände lesbar.

34. Die Puszta war für ihre Bewohner kein leerer Horizont, sondern ein fein gegliedertes Arbeitsgebiet.

35. Zu den Tieren, die dieses Weidesystem prägten, gehört das Ungarische Graurind.

36. Die robuste Rasse kann mit kargerem Futter und wechselhaften Bedingungen besser umgehen als viele auf hohe Stallleistung gezüchtete Rinder.

37. Ihre Haltung passte deshalb zu einer Landschaft, in der lange Wege, Hitze und zeitweise Wassermangel zum Alltag der Weide gehörten.

38. Die Racka-Schafe mit ihren korkenzieherartig gedrehten Hörnern nutzten andere Teile des Grasbestands als die Rinder.

39. Pferde bildeten die Grundlage der Arbeit des Csikós und wurden zugleich als Herden- und Nutztiere gehalten.

40. Auch das Mangalica-Schwein gehört zum Bild traditioneller ungarischer Tierhaltung, obwohl Schweine nicht auf jeder offenen Salzsteppe dieselbe Rolle spielten.

41. Entscheidend war nicht die romantische Auswahl einzelner „alter Rassen“, sondern die Anpassung verschiedener Tiere an unterschiedliche Futter- und Haltungsbedingungen.

42. Eine gemischte Nutzung konnte den Pflanzenbestand stärker ausnutzen und das Risiko verteilen.

43. Zu viele Tiere auf zu kleiner Fläche bewirkten allerdings das Gegenteil.

44. Überweidung schwächte die Grasnarbe, ließ den Boden offen liegen und erhöhte die Gefahr von Erosion und weiterer Austrocknung.

45. Die Geschichte der Puszta lässt sich daher nicht als ununterbrochene Harmonie zwischen Mensch und Natur erzählen.

46. In manchen Zeiten war die Weidenutzung an die vorhandenen Bedingungen gut angepasst.

47. In anderen Zeiten wurde die Belastung so groß, dass sich die Vegetation und die Futterleistung verschlechterten.

48. Ein wichtiger Einschnitt kam mit der Regulierung der Theiß und ihrer Nebenflüsse seit der Mitte des neunzehnten Jahrhunderts.

49. Deiche, Begradigungen und Entwässerungsmaßnahmen sollten Überschwemmungen begrenzen und Flächen für Landwirtschaft und Verkehr gewinnen.

50. Ehemalige Überschwemmungsräume verloren dadurch einen Teil ihrer regelmäßigen Wasserzufuhr.

51. Manche Feuchtflächen wurden zu Grasland, andere konnten ackerbaulich genutzt werden.

52. Wo Wasser zurückging, nahm zugleich die Konzentration gelöster Salze in den oberen Bodenschichten an Bedeutung zu.

53. Durch Verdunstung kann Wasser aus tieferen Schichten nach oben steigen und dabei Salze an der Oberfläche zurücklassen.

54. Auf solchen Flächen entstehen helle, lückenhafte Salzrasen, die für viele Gehölze und Kulturpflanzen ungeeignet sind.

55. Die Wasserwirtschaft machte die Puszta also trockener und veränderte zugleich die Verteilung ihrer Lebensräume.

56. Moderne Wasserwirtschaft wirkt dabei nicht nur in eine Richtung.

57. Kanäle, Stauanlagen und künstliche Teiche können Wasser zuführen, zurückhalten oder für Fischzucht nutzbar machen.

58. Solche Eingriffe schaffen neue Lebensräume, ersetzen aber nicht automatisch die frühere Dynamik von Hochwasser und Austrocknung.

59. Ein künstlicher Teich ist kein vollständiger Ersatz für ein Flusssystem, das über viele Jahrzehnte seine Arme verlagert.

60. Auch ein Entwässerungsgraben kann eine Weide retten und zugleich die Senke austrocknen, von der seltene Pflanzen abhängen.

61. Deshalb ist die heutige Pflege geschützter Pusztaflächen häufig eine gesteuerte Form von Naturmanagement.

62. Hirten, Parkverwaltungen und Landwirte müssen festlegen, wann welche Flächen beweidet, gemäht oder zeitweise geschont werden.

63. Unterweidung kann die Offenheit gefährden, weil Gehölze und konkurrenzstarke Pflanzen vordringen.

64. Überweidung kann dieselbe Landschaft auszehren, weil die Grasnarbe die Tiere nicht mehr ausreichend ernährt.

65. Erhaltung bedeutet hier weder völlige Abwesenheit des Menschen noch freie Verfügung über die Fläche.

66. Sie bedeutet, eine Nutzung so zu begrenzen, dass die charakteristischen Beziehungen zwischen Gras, Salz, Wasser und Weidetieren bestehen bleiben.

67. Gerade darin liegt der Grund, warum die Puszta als Kulturlandschaft bezeichnet werden kann.

68. Eine Kulturlandschaft ist nicht einfach eine künstliche Landschaft, sondern ein Raum, dessen heutige Gestalt durch langfristige menschliche Nutzung mitgeprägt wurde.

69. Im Hortobágy gehören dazu Weiden, Brunnen, saisonale Unterstände, Gasthäuser, Wege und die Ordnung der Herden.

70. Viele dieser Elemente sind klein, doch sie geben der scheinbar leeren Fläche Orientierung.

71. Ein Ziehbrunnen markiert nicht nur eine Wasserstelle, sondern auch die Reichweite, innerhalb derer eine Herde versorgt werden konnte.

72. Eine Csárda, also ein ländliches Gasthaus, verweist auf Reisende, Händler und Hirten, die diese Weite durchquerten.

73. Eine Brücke zeigt, dass ein unscheinbarer Wasserlauf für Wagen und Vieh ein echtes Hindernis sein konnte.

74. Die Puszta besitzt deshalb eine Infrastruktur, die sich ihrer Größe anpasst, ohne sie mit dichter Bebauung zu überziehen.

75. Ihre scheinbare Leere ist teilweise das Ergebnis einer sparsamen, weit auseinandergezogenen Ordnung.

76. Erst im neunzehnten Jahrhundert wurde diese Arbeitslandschaft besonders stark zum nationalen Bild Ungarns.

77. Reisende, Schriftsteller, Maler und politische Deuter suchten in ihr eine Landschaft, die sich von den Städten und den höfisch geprägten Zentren Europas unterschied.

78. Die weite Ebene schien ihnen Unabhängigkeit, Ursprünglichkeit und Bewegungsfreiheit zu verkörpern.

79. Der Reiter wurde dabei zum Symbol eines Menschen, der den Raum nicht durch Mauern, Straßen oder Grenzen, sondern durch Können beherrscht.

80. Aus dem Hirten wurde in dieser Darstellung leicht ein freier Repräsentant des ungarischen Wesens.

81. Das war keine naturwissenschaftliche Beschreibung, sondern eine kulturelle Deutung.

82. Sie konnte reale Traditionen aufnehmen und zugleich vieles ausblenden, was zur Lebenswirklichkeit der Hirten gehörte.

83. Harte Arbeit, soziale Abhängigkeit, Armut und die Unsicherheit von Wetter und Futter passten weniger gut in das Bild grenzenloser Freiheit.

84. Auch die Tatsache, dass Weiden gemeinschaftlich geregelt, wirtschaftlich genutzt und politisch verwaltet wurden, verschwand hinter der Vorstellung von unberührter Weite.

85. Der Puszta-Mythos ist deshalb nicht einfach falsch.

86. Er bewahrt Erinnerungen an echte Formen der Tierhaltung, an besondere Rassen, an Reitkünste und an eine Landschaft, deren Horizont tatsächlich ungewöhnlich offen ist.

87. Falsch würde er erst dann, wenn er diese Auswahl als vollständige Wirklichkeit ausgibt.

88. Eine Vorführung für Besucher kann eine überlieferte Fähigkeit zeigen und zugleich eine moderne Inszenierung sein.

89. Beides schließt sich nicht aus, solange man die Ebenen nicht verwechselt.

90. Tradition lebt nicht nur davon, dass etwas früher einmal so war, sondern auch davon, dass Menschen es heute bewusst weiterführen.

91. Im geschützten Hortobágy dient traditionelle Beweidung deshalb nicht allein der Folklore.

92. Sie kann verhindern, dass die offene Graslandschaft verbuscht, und unterstützt damit den Erhalt bestimmter Lebensräume.

93. Der Schutz einer historischen Landschaft verlangt somit eine Gegenwartsentscheidung.

94. Was bewahrt wird, bleibt nur erhalten, wenn Eigentum, Naturschutz, Tierhaltung und regionale Einkommen miteinander vereinbar werden.

95. Die Puszta war also ursprünglich genug, um eine eigene Graslandschaft zu tragen, und verändert genug, um als Kulturlandschaft erkennbar zu sein.

96. Ihre Offenheit entstand aus dem Zusammenspiel von Salz, Wasser, Klima, Feuerholzbedarf, Rodung und Weide.

97. Ihre wirtschaftliche Bedeutung beruhte darauf, dass Tiere Flächen nutzen konnten, die für den Ackerbau ungünstig waren.

98. Ihr nationales Bild entstand, weil Künstler und Gesellschaft in dieser Weite eine Sprache für Freiheit fanden.

99. Keiner dieser Sätze kann die anderen ersetzen.

100. Wenn heute ein Csikós über die Puszta reitet, bewegt er sich daher nicht durch eine leere Natur, sondern durch ein Gelände, in dem Gras, Salz, Tiere, Arbeit und Erinnerung dieselbe offene Bühne teilen.

101. Das Bild der ungebändigten Landschaft trägt die Handschrift des Menschen, aber die Handschrift löscht den natürlichen Untergrund nicht aus.

102. Die Puszta ist frei erschienen, weil sie wenig verbaut ist, und sie blieb offen, weil Menschen sie über lange Zeit als Weide behandelten.

103. Gerade diese Verbindung macht sie verständlich.

104. Ihre Weite ist nicht die Abwesenheit von Geschichte, sondern deren sichtbar gewordene Form.