2.3.2 Mész, karszt és barlangok – Kalk, Karst und Höhlen

1. A magyar karsztvidéken egy patak eltűnhet egy sziklahasadékban, és csak messze onnan bukkanhat fel újra forrásként.

2. A táj szempontjából ez azt jelenti, hogy egy folyó nem mindig ott folyik tovább, ahol a szem a medrét látja.

3. Vize rétek, erdők és csupasz sziklafelületek alatt haladhat egy rejtett hasadékokból és járatokból álló hálózatban.

4. A felszínen látszólagos eltűnés ezért nem a folyó vége, hanem a tájszint váltása.

5. Ez a jelenség olyan kőzettel kezdődik, amelyet a víz nem csupán körülmos, hanem lassan fel is oldhat.

6. A mészkő túlnyomórészt kalcit nevű ásványból, azaz kalcium-karbonátból áll.

7. A tiszta víz ezt az ásványt csak nehezen oldja fel, az esővíz azonban a levegőn és a talajon áthaladva szén-dioxidot vesz fel.

8. Ezáltal gyenge szénsav keletkezik, amely kémiailag reaktívabbá teszi a vizet.

9. A sav nem elég erős ahhoz, hogy gyorsan feloldja a sziklát.

10. Inkább nagyon hosszú idő alatt és nagyon sok apró hatási ponton fejt ki hatást.

11. Döntő fontosságú, hogy a mészkő ritkán alkot teljesen sűrű tömböt.

12. A tektonikai erők meggörbítették, összetörték és hasadékokkal áttörték.

13. Ezekbe a finom nyílásokba beszivárog a csapadék, amint a gravitáció a felszín alá húzza.

14. Minden csepp felvehet egy apró mennyiségű kalcitot a hasadék falairól.

15. A sok apró változásból végül kialakul egy út, amelyet egyre több víz tud használni.

16. Karsztnak nevezzük azt a tájat, amelynek alakját jelentősen a kőzetek oldódása és a felszín alatti vízlefolyás határozza meg.

17. A kifejezés a szlovén karsztfennsíkról származik, de a folyamat a Föld számos részén elterjedt.

18. Magyarországon különösen jól látható a mészkő- és dolomithegységekben.

19. A dolomit hasonlít a mészkőhöz, de magnéziumot is tartalmaz, ezért nem reagál pontosan ugyanúgy a vízre.

20. Mindkét kőzet azonban hasadékokat és üregeket képezhet, ha a csapadék hosszú ideig beszivárog beléjük.

21. A karszt felszíne ezért nem csupán egy közönséges közepes hegyvidék köves változata.

22. Ez egy vízvezető rendszer felső része, amelynek lefutása csak részben látható.

23. Ahol egy hasadék kiszélesedik, a következő vízfolyás könnyebben követheti azt.

24. A víz így megerősíti azokat az utakat, amelyeket már megtalált.

25. Ennek a visszacsatolási folyamatnak köszönheti a karszt a gyakran meglepően nagy üregeit.

26. Egy apró hasadék eleinte kiszélesedik, majd elmélyül, és végül összekapcsolódik más hasadékokkal.

27. A felszínen eközben tölcsér alakú mélyedések alakulhatnak ki.

28. Ezeket a mélyedéseket dolináknak nevezik, és gyakran gyűjtenek vizet, amely később a felszín alatt tűnik el.

29. A dolina tehát nem egy szokványos kis tó, és nem is egyszerűen egy becsapódási kráter.

30. A felszíni oldódás vagy az anyag alatta lévő üregbe való besüllyedése révén jön létre.

31. Az egyes dolinák között keskeny gerincek maradhatnak fenn, amelyek ellenállóbb kőzetből állnak.

32. Heves esőzések után a mélyedések rövid időre megtelnek, bár a táj éves átlagban száraznak tűnhet.

33. A víz a hasadékokon és a kőzetporózus részeken keresztül folyik tovább, ahelyett, hogy egy állandó felszíni patakba torkollna.

34. Ezért a karsztvidéken gyakran kevesebb látható patak található, mint egy ugyanolyan nedves, vízhatlan kőzetből álló területen.

35. A két tájtípus közötti határ hirtelennek tűnhet.

36. Egy patak, amely agyagon vagy homokon még a felszínen folyik, néhány méterrel arrébb a hasadékos mészkőben eltűnhet.

37. A föld alatt nem feltétlenül követi az egyenes vonalat.

38. Útját hasadékokon, rétegek közötti hézagokon és már kiszélesedett csatornákon keresztül teszi meg.

39. Ezek közül néhány a felszínhez közel fekszik, és gyorsan reagál az esőre.

40. Mások nagyobb mélységbe vezetnek, és hosszabb ideig tárolják a vizet.

41. A föld alatti vízelvezetés így több szintet is kialakíthat.

42. A régi járatok szárazak maradnak, ha a folyómeder a hegyvidék emelkedése vagy a mélyebb eróziós alap miatt süllyed.

43. A fiatalabb vízfolyások ekkor mélyebbre vágják magukat a hegybe.

44. Egy barlangrendszer tehát nem feltétlenül egyetlen alagút, hanem gyakran a változó vízszintek archívuma.

45. Szintjei arról árulkodnak, hogy a víz a tájtörténet különböző szakaszaiban hol folyt.

46. Magyarország északkeleti részén az Aggteleki-karszt különösen lenyűgöző formában mutatja be ezt az összefüggést.

47. Az ott található mészkövek körülbelül kétszáz–kétszázharminc millió évvel ezelőtt egy tengerben keletkeztek.

48. Később a terület a tengerszint fölé emelkedett, és tektonikus mozgások következtében erősen szaggatottá vált.

49. Ezáltal a víz hozzáférést nyert azokhoz a kőzetekhez, amelyek korábban vastag rétegekben a tengeri üledékek alatt feküdtek.

50. A mai karszt ezért nemcsak üregeket őriz, hanem egy nagyon hosszú geológiai előtörténet nyomait is.

51. A Baradla–Domica-barlang ott egy Magyarország és Szlovákia közötti, határokon átnyúló rendszert alkot.

52. Baradla és Domica nem két teljesen független látnivaló, hanem egy nagyobb barlangrendszer egymással összekapcsolt részei.

53. Egy földalatti patak szeli át e rendszer jelentős szakaszait.

54. Folyása magyarázza, miért váltakoznak a barlangokban nagy folyosók, szűkületek, medencék és időnként vízzel teli szakaszok.

55. Az UNESCO az Aggteleki- és a Szlovák-karsztot a mérsékelt éghajlati övezet jelentős karsztterületei közé sorolja.

56. A határokon átnyúló világörökségi területen mára több mint ezer barlangot ismernek.

57. A pontos szám folyamatosan változik, mivel új üregeket fedeznek fel, felmérnek és összekapcsolnak a már ismert rendszerekkel.

58. Ez a szám ezért a kutatások jelenlegi állását tükrözi, és nem egy végleges leltárlistát.

59. A terület különlegessége nem csupán méretében rejlik.

60. Szűk téren különböző barlangtípusok, felszíni alakzatok és geológiai fejlődési szakaszok találkoznak egymással.

61. A Baradla legismertebb termei a cseppköveknek köszönhetik lenyűgöző látványukat.

62. A cseppkő akkor keletkezik, amikor a mésztartalmú víz a barlang mennyezetén az oldott ásványi anyag egy részét újra lerakja.

63. Amikor a csepp a barlangi levegőbe kerül, szén-dioxid szabadulhat fel.

64. Ezáltal csökken a víz kalcit iránti oldóképessége.

65. Vékony ásványi réteg marad hátra, amely a következő cseppekkel lassan tovább növekszik.

66. A mennyezetről lefelé nő a cseppkő, míg a talajról felfelé nő a cseppkőoszlop.

67. Ha a két forma találkozik, oszlop alakulhat ki.

68. Függönyök, cseppkőmedencék és finoman elágazó formák alakulnak ki, ha a víz nem mindig ugyanazon a helyen csepeg.

69. A cseppkövek tehát nem olyan díszek, amelyeket utólag helyeztek el egy már kialakult barlangban.

70. Ezek a víz látható kicsapódásai, amely víz korábban oldódás révén maga is hozzájárult az üreg kialakulásához.

71. Kialakulásuk ugyanazon kémiai folyamat visszafordulása.

72. A barlang felső részén a víz kalcitot vesz fel, alul pedig megfelelő körülmények között azt újra leadja.

73. A „speleothem” kifejezés az ilyen ásványi barlangképződményeket jelöli, függetlenül azok sajátos alakjától.

74. Növekedésük általában olyan lassú, hogy egy emberi élet alig elegendő ahhoz, hogy szabad szemmel nyomon lehessen követni.

75. Ennek ellenére a cseppkövek nem változatlanok.

76. Az árvíz károsíthatja őket, az üledék beboríthatja őket, és a megváltozott vízfolyás megszakíthatja növekedésüket.

77. A látogatók is befolyásolják a barlangokat, mert a hő, a por, az érintés és a mesterséges megvilágítás megváltoztathatja az érzékeny körülményeket.

78. A védelem ezért nem csupán azt jelenti, hogy nem szabad megérinteni a cseppköveket.

79. Azt is megköveteli, hogy a barlang feletti vízgyűjtő területet megóvjuk a szennyeződéstől és az erős talajeróziótól.

80. A műtrágyák és a szennyvízanyagok a beszivárgó vízzel együtt bejuthatnak a földalatti rendszerbe.

81. Ami a felszínen helyi problémának tűnik, az így ronthatja egy alatta fekvő forrás vízminőségét.

82. A karsztvidéken a felszíni vizek és a talajvíz közelebb vannak egymáshoz, mint sok más tájon.

83. Ez teszi a karsztvizet értékessé, de egyúttal sebezhetővé is.

84. A Bükk-hegységben ez az összefüggés különösen nyilvánvaló, mivel ott kiterjedt mészkőbarlang- és karsztvíztározó-hálózat található.

85. A Bükk-hegység barlangjai nem mind ugyanolyan mélységben helyezkednek el, és nem mindegyiket ugyanaz a vízfolyás alakította ki.

86. Néhányuk egykori folyómeder, mások aknákban vagy különböző kőzetrétegek közötti átjárókban találhatók.

87. A hegység földalatti domborzata ezért egy többszintes épületre emlékeztet.

88. Az analógia ott ér véget, ahol egy épületnek szilárd emeletei és egyenes falai vannak.

89. A karsztban a szintek szabálytalanul kapcsolódnak egymáshoz, és a víz megnyithat, elzárhat vagy átirányíthat egy utat.

90. A Bükkben több mint ezer barlangot ismernek, köztük nagy hosszúságú és jelentős mélységű rendszereket is.

91. A hegy mély aknái azt mutatják, hogy a karszt nem csupán vízszintes járatokat hoz létre.

92. A víz meredek hasadékok mentén ereszkedhet lefelé, amíg el nem éri egy vízzáró réteget vagy egy mélyebb talajvízszintet.

93. Ott összegyűlik, oldalirányban folyik tovább, vagy forrásként tör a felszínre.

94. Egy mészkőhegy lábánál található forrás ezért gyakran egy olyan út látható kijárata, amely magasan a hegyben egy észrevehetetlen beszivárgásként kezdődött.

95. A forrásvíz származhat egy egyszeri esőzésből, vagy hosszú ideig tárolódhatott a hegyben.

96. A reakcióidő a karsztrendszer méretétől, mélységétől és áteresztőképességétől függ.

97. Ez magyarázza, miért duzzadnak meg hirtelen egyes források heves esőzések után, míg mások egyenletesebben folynak.

98. Ez magyarázza azt is, miért nem bizonyítja a száraz felszín, hogy alatta nincs víz.

99. A látható szárazság éppen egy különösen hatékony földalatti vízelvezetés eredménye lehet.

100. Más esetekben meleg víz emelkedik fel a mélyebb rétegekből, és olyan barlangokat alakít ki, amelyeket nem lehet egyszerűen csak meghosszabbított esővízcsatornáknak tekinteni.

101. Az ilyen üregeket hipogénnek nevezzük, ha kialakulásuk döntő mértékben alulról felszálló víznek vagy különböző vizek keverékének köszönhető.

102. Ez a víz mélyebb kőzetrétegekből származhat, és geotermikus hő hatására felmelegedhet.

103. A melegebb víz több oldott anyagot képes szállítani, és kémiailag másképp reagál, mint a hideg csapadékvíz.

104. Budapesten a termálvizek ilyen módon alakították ki a buda-hegyvidék mészkő- és dolomitkőzeteiben található barlangrendszereket.

105. A Pálvölgyi- és a Szemlőhegyi-barlang e városi karsztterület ismert barlangjai közé tartoznak.

106. Kialakulásuk azt mutatja, hogy a karszt nem csak távoli hegyvidékeken fordul elő.

107. Egy nagyváros olyan üregek felett fekhet, amelyek története jóval régebbi, mint a felszínen található utak, házak és csőhálózatok.

108. A Budai-hegységben a csapadék, a talajvíz mozgása és a felszínre törő termálvizek hatásai egymásra hatnak.

109. A meleg vizek kiszélesítették a meglévő hasadékokat, és olyan formákat hoztak létre, amelyek eltérhetnek a tipikus patakbarlangoktól.

110. Az ilyen barlangok geológiai bizonyítékot nyújtanak arra, hogy a felszín alatti víz nem csupán fentről lefelé áramlik.

111. Nyomás hatására felfelé is áramolhat, ha a hőmérséklet, a sűrűség és a kőzet áteresztőképessége ezt elősegíti.

112. A barlang így különböző vízútvonalak találkozási pontjává válik, és nem csupán egy üres térré a sziklában.

113. Maga a szikla is tárolja hasadékaiban az információkat e vízmozgások irányáról, sebességéről és kémiai hatásáról.

114. A föld alatti élőlények is alkalmazkodtak ehhez a különleges környezethez.

115. Egyes barlangi állatok teljesen elkerülik a fényt, és olyan szerves anyagokkal táplálkoznak, amelyek vízzel vagy hasadékokon keresztül jutnak le a mélybe.

116. Élőhelyeik érzékenyen reagálhatnak a vízminőség és a barlangi éghajlat változásaira.

117. Ezért egy barlang megőrzése egyidejűleg egy geológiai, hidrológiai és biológiai rendszer védelmét is jelenti.

118. Aki a felszínen látja, ahogy egy patak eltűnik a mészkőben, az egy olyan táj bejáratát figyeli, amely kívül esik a szokásos mércéken.

119. A legszembetűnőbb karsztvidék gyakran az, amelyet nem látunk, mert legfontosabb alakzatai a szikla alatt rejtőznek.

120. Magyarország csendes mészkőlejtői alatt a víz tovább alakítja azt a földrajzot, amelynek valódi térképe az üregekben rejtőzik.

1. Ein Bach kann im ungarischen Karst an einer Felsspalte verschwinden und erst weit entfernt als Quelle wieder auftauchen.

2. Für die Landschaft bedeutet das, dass ein Fluss nicht immer dort weiterfließt, wo das Auge sein Bett erkennt.

3. Sein Wasser kann unter Wiesen, Wäldern und nackten Felsflächen in einem verborgenen Netz aus Klüften und Gängen unterwegs sein.

4. Der scheinbare Verlust an der Oberfläche ist deshalb kein Ende, sondern ein Wechsel der Landschaftsebene.

5. Dieses Verhalten beginnt mit einem Gestein, das Wasser nicht nur umspült, sondern langsam auflösen kann.

6. Kalkstein besteht überwiegend aus dem Mineral Kalzit, also aus Calciumcarbonat.

7. Reines Wasser löst dieses Mineral nur schlecht, doch Regenwasser nimmt auf seinem Weg durch die Luft und den Boden Kohlendioxid auf.

8. Dabei entsteht eine schwache Kohlensäure, die das Wasser chemisch reaktiver macht.

9. Die Säure ist nicht stark genug, um den Fels rasch aufzuzehren.

10. Sie wirkt vielmehr über sehr lange Zeit und an sehr vielen kleinen Angriffsstellen.

11. Entscheidend ist, dass Kalkstein selten ein vollkommen dichter Block ist.

12. Tektonische Kräfte haben ihn gefaltet, zerbrochen und von Klüften durchzogen.

13. In diese feinen Öffnungen sickert Niederschlag ein, sobald die Schwerkraft ihn unter die Oberfläche zieht.

14. Jeder Tropfen kann an den Wänden einer Kluft eine winzige Menge Kalzit aufnehmen.

15. Aus vielen winzigen Veränderungen entsteht schließlich ein Weg, den immer mehr Wasser benutzen kann.

16. Karst nennt man eine Landschaft, deren Formen wesentlich durch die Lösung von Gestein und den unterirdischen Wasserabfluss geprägt sind.

17. Der Begriff geht auf das slowenische Karstplateau zurück, doch das Verfahren ist in vielen Teilen der Erde verbreitet.

18. In Ungarn tritt es besonders deutlich in Kalk- und Dolomitgebirgen auf.

19. Der Dolomit ähnelt dem Kalkstein, enthält aber zusätzlich Magnesium und reagiert deshalb nicht genau gleich auf Wasser.

20. Beide Gesteine können jedoch Klüfte und Hohlräume bilden, wenn Niederschlag über lange Zeit in sie eindringt.

21. Die Oberfläche eines Karsts ist daher nicht bloß eine steinige Variante eines gewöhnlichen Mittelgebirges.

22. Sie ist die obere Seite eines Wasserleitungssystems, dessen Verlauf nur teilweise sichtbar ist.

23. Wo eine Kluft erweitert wird, kann der nächste Wasserlauf leichter folgen.

24. Das Wasser verstärkt damit jene Wege, die es bereits gefunden hat.

25. Dieser Rückkopplung verdankt der Karst seine oft überraschend großen Hohlräume.

26. Ein winziger Spalt wird zunächst breiter, dann tiefer und schließlich mit anderen Spalten verbunden.

27. An der Oberfläche können sich dabei trichterförmige Senken bilden.

28. Diese Senken heißen Dolinen und sammeln häufig Wasser, das anschließend im Untergrund verschwindet.

29. Eine Doline ist also kein gewöhnlicher kleiner See und auch nicht einfach ein Einschlagkrater.

30. Sie entsteht durch Lösung an der Oberfläche oder durch das Nachsacken von Material in einen darunterliegenden Hohlraum.

31. Zwischen einzelnen Dolinen können schmale Rücken aus widerstandsfähigerem Gestein stehen bleiben.

32. Nach heftigen Regenfällen füllen sich die Senken kurzfristig, obwohl die Landschaft im Jahresmittel trocken wirken kann.

33. Das Wasser wird durch die Klüfte und Gesteinsporen weitergeleitet, statt in einem dauerhaften Oberflächenbach zusammenzulaufen.

34. Deshalb besitzt ein Karst häufig weniger sichtbare Bäche als ein gleich feuchtes Gebiet aus wasserundurchlässigem Gestein.

35. Die Grenze zwischen beiden Landschaftstypen kann unvermittelt wirken.

36. Ein Bach, der auf Ton oder Sand noch an der Oberfläche fließt, kann wenige Meter weiter in zerklüftetem Kalk verschwinden.

37. Unterirdisch folgt er dann nicht unbedingt einer geraden Linie.

38. Er nimmt den Weg durch Klüfte, Schichtfugen und bereits erweiterte Kanäle.

39. Manche dieser Wege liegen nahe an der Oberfläche und reagieren schnell auf Regen.

40. Andere führen in größere Tiefen und speichern Wasser über längere Zeit.

41. Die unterirdische Entwässerung kann dadurch mehrere Stockwerke ausbilden.

42. Alte Gänge bleiben trocken, wenn sich das Flussbett durch Hebung des Gebirges oder durch eine tiefere Erosionsbasis absenkt.

43. Jüngere Wasserläufe schneiden sich dann tiefer in den Berg ein.

44. Ein Höhlensystem ist somit nicht zwangsläufig ein einzelner Tunnel, sondern oft ein Archiv wechselnder Wasserstände.

45. Seine Ebenen erzählen davon, wo das Wasser in verschiedenen Abschnitten der Landschaftsgeschichte floss.

46. Im Nordosten Ungarns zeigt der Aggtelek-Karst diesen Zusammenhang in besonders eindrucksvoller Form.

47. Die dortigen Kalksteine entstanden vor rund zweihundert bis zweihundertdreißig Millionen Jahren in einem Meer.

48. Später wurde das Gebiet über den Meeresspiegel gehoben und durch tektonische Bewegungen stark zerklüftet.

49. Wasser erhielt dadurch Zugang zu Gestein, das zuvor in mächtigen Schichten unter Meeresablagerungen gelegen hatte.

50. Der heutige Karst bewahrt deshalb nicht nur Hohlräume, sondern auch die Spuren einer sehr langen geologischen Vorgeschichte.

51. Die Baradla-Domica-Höhle bildet dort ein grenzüberschreitendes System zwischen Ungarn und der Slowakei.

52. Baradla und Domica sind nicht zwei völlig unabhängige Attraktionen, sondern miteinander verbundene Teile eines größeren Höhlenraums.

53. Ein unterirdischer Bach durchzieht wesentliche Abschnitte dieses Systems.

54. Sein Lauf erklärt, warum sich in den Höhlen große Gänge, Engstellen, Becken und zeitweise wasserführende Strecken abwechseln.

55. Die UNESCO zählt den Aggtelek- und Slowakischen Karst zu den bedeutenden Karstgebieten der gemäßigten Zone.

56. In dem grenzüberschreitenden Welterbegebiet sind inzwischen mehr als tausend Höhlen bekannt.

57. Die genaue Zahl verändert sich, weil neue Hohlräume entdeckt, vermessen und mit bekannten Systemen verbunden werden können.

58. Eine solche Zahl beschreibt deshalb den Stand der Forschung und keine endgültige Inventarliste.

59. Die Besonderheit des Gebiets liegt nicht nur in seiner Größe.

60. Auf engem Raum kommen verschiedene Höhlentypen, Oberflächenformen und geologische Entwicklungsphasen zusammen.

61. Die bekanntesten Räume der Baradla verdanken ihre Wirkung den Tropfsteinen.

62. Ein Tropfstein entsteht, wenn kalkhaltiges Wasser an einer Höhlendecke einen Teil des gelösten Minerals wieder absetzt.

63. Beim Austritt des Tropfens in die Höhlenluft kann Kohlendioxid entweichen.

64. Dadurch sinkt die Löslichkeit des Wassers für Kalzit.

65. Ein dünner Mineralfilm bleibt zurück und wächst mit den folgenden Tropfen langsam weiter.

66. Von der Decke wächst ein Stalaktit nach unten, während ein Stalagmit vom Boden nach oben wächst.

67. Treffen beide Formen zusammen, kann eine Säule entstehen.

68. Vorhänge, Sinterbecken und fein verzweigte Formen bilden sich, wenn Wasser nicht immer an derselben Stelle tropft.

69. Die Tropfsteine sind damit keine Dekoration, die nachträglich in einer fertigen Höhle angebracht wurde.

70. Sie sind sichtbare Niederschläge des Wassers, das den Hohlraum zuvor durch Lösung mitgeschaffen hat.

71. Ihre Bildung ist die Umkehrung desselben chemischen Vorgangs.

72. Oberhalb der Höhle nimmt das Wasser Kalzit auf, unterhalb gibt es ihn unter passenden Bedingungen wieder ab.

73. Der Begriff Speleothem bezeichnet solche mineralischen Höhlenbildungen unabhängig von ihrer besonderen Form.

74. Ihr Wachstum ist meist so langsam, dass ein Menschenleben kaum ausreicht, um es mit bloßem Auge zu verfolgen.

75. Trotzdem sind Tropfsteine nicht unveränderlich.

76. Hochwasser kann sie beschädigen, Sediment kann sie bedecken und eine veränderte Wasserführung kann ihr Wachstum unterbrechen.

77. Auch Besucher beeinflussen Höhlen, weil Wärme, Staub, Berührung und künstliche Beleuchtung die empfindlichen Bedingungen verändern können.

78. Schutz bedeutet deshalb nicht nur, Stalagmiten nicht anzufassen.

79. Er verlangt auch, das Einzugsgebiet über der Höhle vor Verschmutzung und starker Bodenerosion zu bewahren.

80. Dünge- und Abwasserstoffe können mit dem versickernden Wasser in das unterirdische System gelangen.

81. Was an der Oberfläche wie ein lokales Problem aussieht, kann dadurch die Qualität einer Quelle weiter unten beeinträchtigen.

82. Im Karst liegen Oberflächengewässer und Grundwasser enger beieinander als in vielen anderen Landschaften.

83. Das macht Karstwasser wertvoll, aber zugleich verletzlich.

84. Im Bükk-Gebirge ist dieser Zusammenhang besonders deutlich, weil dort ein ausgedehntes Netz aus Kalksteinhöhlen und Karstwasserspeichern liegt.

85. Die Höhlen des Bükk liegen nicht alle in derselben Tiefe und wurden nicht alle durch denselben Wasserlauf geschaffen.

86. Einige sind ehemalige Flussgänge, andere liegen in Schächten oder an Übergängen zwischen verschiedenen Gesteinsschichten.

87. Das Gebirge besitzt deshalb eine unterirdische Topografie, die an ein mehrstöckiges Gebäude erinnert.

88. Die Analogie endet dort, wo ein Gebäude feste Geschosse und gerade Wände besitzt.

89. Im Karst verbinden sich die Ebenen unregelmäßig, und Wasser kann einen Weg öffnen, verschließen oder verlagern.

90. Im Bükk sind mehr als tausend Höhlen bekannt, darunter Systeme mit großer Länge und beträchtlicher Tiefe.

91. Die tiefen Schächte des Gebirges zeigen, dass Karst nicht nur waagerechte Gänge hervorbringt.

92. Wasser kann entlang steiler Klüfte absteigen, bis es auf eine wasserstauende Schicht oder auf einen tieferen Grundwasserspiegel trifft.

93. Dort sammelt es sich, fließt seitwärts oder tritt als Quelle wieder aus.

94. Eine Quelle am Fuß eines Kalkgebirges ist daher oft der sichtbare Ausgang eines Weges, der hoch oben als unscheinbare Versickerung begann.

95. Quellwasser kann dabei von einem einzelnen Regenguss stammen oder lange im Gebirge gespeichert worden sein.

96. Die Reaktionszeit hängt von der Größe, Tiefe und Durchlässigkeit des Karstsystems ab.

97. Das erklärt, warum manche Quellen nach Starkregen plötzlich anschwellen, während andere gleichmäßiger fließen.

98. Es erklärt auch, warum eine trockene Oberfläche nicht beweist, dass unter ihr kein Wasser vorhanden ist.

99. Die sichtbare Trockenheit kann gerade das Ergebnis einer besonders wirksamen unterirdischen Entwässerung sein.

100. In anderen Fällen steigt warmes Wasser aus tieferen Bereichen auf und formt Höhlen, die nicht einfach als verlängerte Regenwasserkanäle verstanden werden können.

101. Solche Hohlräume heißen hypogen, wenn ihre entscheidende Ausformung von unten aufsteigendem Wasser oder von Mischungen verschiedener Wässer ausgeht.

102. Dieses Wasser kann aus tieferen Gesteinsschichten stammen und durch geothermische Wärme erwärmt werden.

103. Wärmeres Wasser kann mehr gelöste Stoffe transportieren und chemisch anders reagieren als kaltes Niederschlagswasser.

104. In Budapest haben Thermalwässer auf diese Weise Höhlensysteme in den Kalk- und Dolomitgesteinen des Budaer Berglandes mitgeprägt.

105. Die Pálvölgyi- und die Szemlőhegyi-Höhle gehören zu den bekannten Höhlen dieses städtischen Karstgebiets.

106. Ihre Entstehung zeigt, dass Karst nicht nur in abgelegenen Gebirgen vorkommt.

107. Eine Großstadt kann über Hohlräumen liegen, deren Geschichte weit älter ist als Straßen, Häuser und Leitungsnetze auf ihrer Oberfläche.

108. Im Budaer Bergland überlagern sich dabei die Wirkungen von Niederschlag, Grundwasserbewegung und aufsteigenden Thermalwässern.

109. Die warmen Wässer erweiterten vorhandene Risse und schufen Formen, die sich von typischen Bachhöhlen unterscheiden können.

110. Solche Höhlen sind ein geologischer Hinweis darauf, dass Wasser im Untergrund nicht nur von oben nach unten fließt.

111. Es kann unter Druck auch aufsteigen, wenn Temperatur, Dichte und Gesteinsdurchlässigkeit dies begünstigen.

112. Die Höhle wird damit zu einem Treffpunkt verschiedener Wasserwege und nicht bloß zu einem leeren Raum im Fels.

113. Der Fels selbst speichert in seinen Klüften Informationen über die Richtung, Geschwindigkeit und chemische Wirkung dieser Wasserbewegungen.

114. Auch die Lebewesen des Untergrunds sind an diese besondere Umwelt angepasst.

115. Manche Höhlentiere meiden Licht vollständig und leben von organischem Material, das mit Wasser oder durch Spalten in die Tiefe gelangt.

116. Ihre Lebensräume können empfindlich auf Veränderungen der Wasserqualität und des Höhlenklimas reagieren.

117. Deshalb schützt der Erhalt einer Höhle zugleich ein geologisches, hydrologisches und biologisches System.

118. Wer an der Oberfläche einen Bach im Kalk verschwinden sieht, beobachtet somit den Eingang zu einer Landschaft, die sich den üblichen Maßstäben entzieht.

119. Die auffälligste Karstlandschaft ist oft die, die man nicht sieht, weil ihre wichtigsten Formen unter dem Fels liegen.

120. Unter Ungarns stillen Kalkhängen arbeitet das Wasser weiter an einer Geografie, deren eigentliche Karte im Hohlraum verborgen ist.