3.2.1 A transdanubiai dombvidék jellege – Charakter des transdanubischen Hügellands

1. Egy földút kanyarog fel egy lapos dombtetőn, és minden emelkedő után új völgy nyílik meg, benne egy falucskával, egy templomtoronnyal és egy napsütötte lejtővel.

2. Ezen az úton semmi sem látványos, de a kis kilátások sorozata megmutatja a transdanubiai dombvidék alapvető jellegét.

3. A vidék nem úgy tűnik, mint egy egyetlen síkság, és nem is mint egy zárt hegyvidék, hanem mint egy sok kamrából álló táj.

4. Az északi Balaton és a déli Dráva között kiterjedt dombvidékek terülnek el, amelyek gerincei többnyire enyhén emelkednek, völgyeik pedig szélesre tárulnak.

5. E dombvidék legfontosabb részei a Somogy- és a Zala-dombok, valamint a déli irányban hozzájuk csatlakozó dombvidékek.

6. Határaik ritkán futnak éles vonalakként, mert a domborzati formák, a talajok és a vízfolyások fokozatosan átmennek egymásba.

7. Éppen ezek az átmenetek nehezítik, hogy a dombvidéket a térképen egyszerű alakzatként felismerjük.

8. A terepen viszont ez közvetlenül érzékelhető, hiszen a láthatárot újra és újra dombvonulatok szakítják meg, és a völgyek újrarendezik.

9. A magasságok általában olyan alacsonyak, hogy alapvetően nem akadályozzák a közlekedést.

10. Ugyanakkor a dombtető, a lejtő és a völgy közötti különbségek elegendőek ahhoz, hogy a talaj, a víz és a használat eltérően oszlik el.

11. Az aljzat nem egy egységes, szilárd kőzetblokk.

12. A felszínen elsősorban fiatal üledékek találhatók, amelyeket a folyók, a tavak és a szél különböző időpontokban rakódtak le.

13. Ezen rétegek alatt a Pannóniai-medence régebbi üledékei helyezkednek el, amelyek homokból, iszapból és agyagból állhatnak.

14. Az iszap egy finomszemcsés anyag, amelynek szemcsemérete a homok és az agyag között helyezkedik el.

15. A tájkép szempontjából különösen fontos a lösz.

16. A lösz túlnyomórészt finom, a szél által szállított porból áll, amely hideg és száraz jégkorszakok alatt vastag rétegekben rakódott le.

17. Magyarországon ennek a pornak nagy része száraz folyómedrekből és olyan üledékekből származott, amelyeket a szél újra felkavart.

18. A lösz ezért nem mindenhol egyforma vastagságú, hanem részben a régebbi domborzati formákat követi.

19. Ahol vastag rétegben található, lágy lejtőket képezhet, amelyeket a víz könnyen bevághat.

20. Ahol a régebbi rétegek közelebb érnek a felszínhez, meredekebb lejtők, keményebb gerincek vagy keskenyebb völgyek alakulnak ki.

21. A mai dombvidék tehát nem egyetlen folyamat eredményeként jött létre.

22. Egy régebbi üledékes tájat a folyók fokozatosan tagoltak, majd később sok helyen löss borította be.

23. A folyók bevésődtek az üledékekbe, mert a Balaton, a Duna, a Dráva vagy azok mellékfolyói felé vezető lejtést követték.

24. Ennek során völgyek, teraszok és azok között húzódó hegygerincek alakultak ki.

25. A terasz egy megmaradt, többnyire lapos lépcső a völgy lejtőjén, amely egy korábbi folyómederre vagy egy régebbi völgytalpra vezethető vissza.

26. Több ilyen lépcső arra utalhat, hogy a folyómeder fokozatosan mélyült.

27. A szélesebb völgyekben emellett fiatal öntési üledékek is felhalmozódtak, amelyeket az árvíz rakott le.

28. A lejtőkön a lefolyó víz eltávolította a finom részecskéket, és barázdákat, mélyedéseket és kis oldalvölgyeket alakított ki.

29. A lösz megkönnyítette ezt a folyamatot, mivel bár termékeny, ugyanakkor a vízi erózió hatására sérülékeny.

30. Egy fedetlen löszlejtő erős esőzések után gyorsan megváltozhat, különösen akkor, ha a növényzet sérült.

31. A völgyek ezért nem csupán a domborzat bevágásai, hanem a víz, a talaj és az utak gyűjtőterei.

32. Eső után a víz több lejtőről is ugyanabba a mélyedésbe folyik, és ott patakokká összpontosul.

33. Ezek közül a patakok közül sok nyáron kevés vizet vezet, de zivatarok után hirtelen erősen megduzzadhatnak.

34. Áramlási mennyiségük a csapadék eloszlásától, a talajnedvességtől, a lejtő meredekségétől és a növényzettől függ.

35. A vízáteresztő lösz- és homokrétegek a víz egy részét beszivárogtatják.

36. A sűrűbb agyagrétegek viszont visszatartják a vizet, és helyenként nedves területek vagy források kialakulását segítik elő.

37. Ahol a víz egy vízzáró rétegen tör a felszínre, ott gyakran kialakult egy településre alkalmas hely.

38. Egy patak ott nem csupán ivóvizet jelentett, hanem állatok itatására szolgáló helyet, malomenergiát és megbízhatóbb tájékozódási pontot is a terepen.

39. A vízfolyások kicsik a Duna vagy a Dráva mellett, mégis ezek adják a dombos vidék belső tagoltságát.

40. Völgyeik összekötik a szomszédos medencéket, és a szétszórt falvakból összefüggő élettérré alakítják a területet.

41. A talajok is követik a hegygerincek, lejtők és völgyek váltakozását.

42. A löszön mély, tápanyagban gazdag talajok alakulhatnak ki, ha az erózió és a kimosódás nem túl erős.

43. Különösen kedvezőek azok a területek, ahol a finom talaj képes vizet tárolni anélkül, hogy tartósan nedves maradna.

44. A magasabb hegygerinceken a talaj a szél és a napsugárzás hatására könnyebben kiszárad.

45. A völgyekben viszont több nedvesség maradhat meg, de az árvizek vagy a talajvíz-túlcsordulás korlátozzák ott a hasznosítást.

46. A meredek lejtőkön az erózió miatt csökken a talajvastagság.

47. Ugyanaz az eső, amely egy szántóföldet vízzel lát el, egy nyílt lejtőn elmoshatja a termékeny talajt.

48. Ezért nem csupán a talaj kémiai összetétele határozza meg annak minőségét.

49. Ugyanilyen fontosak a lejtő meredeksége, a kitettség, a vízháztartás és a gazdálkodás módja.

50. A kitettség a lejtő tájolását jelenti, és ezzel többek között azt is, hogy mennyi napsugárzás éri azt.

51. Egy déli fekvésű lejtő az év folyamán általában jobban felmelegszik, mint egy hasonló északi lejtő.

52. Ott sok növény hajtása korábban kezdődik, és ez elősegítheti a gyümölcsök vagy a szőlő érését.

53. Az északi lejtők hűvösebbek és nedvesebbek maradnak, és inkább erdőkre vagy rétekre alkalmasak.

54. A keleti és nyugati lejtők e két szélsőség között helyezkednek el, wobei a reggeli és az esti nap különböző hatással bír.

55. Ezek a különbségek a dombos vidéken elég kicsiek ahhoz, hogy szomszédosak legyenek, de elég nagyok ahhoz, hogy láthatóan megváltoztassák a területek hasznosítását.

56. A napos lejtőkön sok helyen szőlőültetvények és gyümölcsösök találhatók.

57. A sorok gyakran követik a domborzat vonalait, mivel a gazdáknak csökkenteniük kell az eróziót, és biztonságosan kell vezetniük a gépeket.

58. A szőlőtermesztéshez nem csupán melegre van szükség, hanem jól vízelvezetett talajra és olyan lejtőkre is, ahonnan a hideg levegő el tud áramlani.

59. A lapos völgyekben éjszaka hideg levegő gyűlik össze, ami miatt ott nagyobb a fagykárosodás valószínűsége.

60. Ezért egy magasabban fekvő lejtő kedvezőbb lehet az érzékeny növénykultúrák számára, mint egy alacsonyabban fekvő, látszólag vízben gazdag terület.

61. A laposabb gerinceket és a enyhe lejtőket elsősorban szántóföldi gazdálkodásra használják.

62. A gabonafélék, a kukorica, az olajos magvak és más szántóföldi növények ott profitálnak a mély talajból és egy olyan domborzatból, amely még lehetővé teszi a nagy kiterjedésű művelést.

63. A mezők azonban ritkán alkotnak teljesen egyenletes felületet.

64. Sövények, mezőszélek, kis erdőcsoportok és elzárt kis völgyek szakítják meg őket, és őrzik a régebbi tájszerkezetek maradványait.

65. Ahol a lejtők meredekebbek vagy a talaj sekélyebb, ott inkább a gyepterületek maradnak fenn.

66. A dombcsúcsokon és a nehezen megközelíthető lejtőkön erdők vagy újonnan kinőtt cserjések találhatók.

67. Az eloszlás a hasznosíthatóság csendes gradációjának tűnik.

68. Az eke a széles és közepesen lejtős területeket részesíti előnyben, a szőlő a napot, az erdő pedig a kevésbé kedvező vagy meredekebb helyeket.

69. Ez a szabály nem mindenhol látható teljes mértékben, mert a tulajdonviszonyok, a technika, a piaci árak és az állami támogatások szintén befolyásolják a földhasználatot.

70. A fizikai lehetőségek azonban meghatározzák azt a keretet, amelyen belül az ilyen döntések meghozatalra kerülnek.

71. A települések gyakran völgyekben fekszenek, amelyek szélén források, patakok vagy termékeny öntéstalajok voltak elérhetők.

72. Egy völgyben fekvő falu kihasználhatta a vizet, és egyúttal a szomszédos lejtőket és hegygerinceket is megművelhette.

73. Ezért sok település nem a völgy legalján fekszik, hanem kissé magasabban, egy lejtő lábánál vagy egy teraszon.

74. Ez a fekvés inkább védelmet nyújt a rendszeres nedvességtől, és több irányból is lehetővé teszi a mezőkhöz való hozzáférést.

75. Az ilyen településeket gyakran már nagyobb távolságból is templomtornyok és facsoportok jelzik.

76. Láthatóságuk azonban nem jelenti azt, hogy a táj üres lenne.

77. A falvak között sűrű hálózat húzódik utakból, szántóföldekből, szőlőültetvényekből, rétekből, patakokból és kis erdőrészekből.

78. Az utak gyakran a völgyeket követik, mert ott kisebb a lejtés.

79. Ahol egy hegygerincet kell átkelni, a terep lejtése határozza meg, hogy az út egyenesen emelkedik-e, vagy kanyarokban halad.

80. A domborzat így nemcsak a mezőgazdaságot, hanem az emberek, állatok és áruk mindennapi mozgását is meghatározza.

81. A hosszú távú hasznosítás a természeti területet művelhető területté alakította.

82. A művelhető terület olyan táj, amelynek megjelenését és funkcióit az emberi gazdálkodás tartósan alakította.

83. A Dunán túli dombvidéken a természetes talajszerkezet azonban továbbra is felismerhető.

84. A folyók jelzik a mélyebb vonalakat, a löszrétegek határozzák meg sok lejtőt, az erdőmaradványok pedig azt mutatják, hol nehezebb vagy kevésbé jövedelmező a hasznosítás.

85. Még a domborzat látszólagos enyhesége is különböző ellenállások eredménye.

86. A víz elmosja a puha üledékeket, a keményebb rétegek fékezik a bevágódást, a növénygyökerek pedig a talaj egy részét rögzítik.

87. Az ember szántással, vízelvezetéssel, útépítéssel és növénytelepítéssel erősíti vagy gyengíti ezeket a folyamatokat.

88. Egy gondosan beültetett mező lassabban vezeti el az esővizet, mint egy tömörödött, fedetlen talaj.

89. A köztes növények, a füves sávok és a lejtővel keresztirányban végzett talajművelés csökkenthetik a talajveszteséget.

90. Ezzel szemben a védő növényzet nélküli nagy, összefüggő területek erős esőzések esetén felgyorsíthatják a talajmosódást.

91. A dombos vidék ezért kedvező a mezőgazdaság számára, de nem jelenti azt, hogy nem kell odafigyelni rá.

92. Talajai értékesek, mert mélyek és tápanyagban gazdagok lehetnek.

93. Lejtői figyelmet igényelnek, mert a víz ott nem csak beszivárog, hanem bevágódik és kimosódik is.

94. Völgyei vizet és közlekedési útvonalakat kínálnak, de árvíz vagy túlnedvesedés esetén problémát jelenthetnek.

95. Erdői vizet tárolnak, védik a talajt és hűtik a környezetet, ugyanakkor versenyben állnak a szántóterületekkel, legelőkkel és településekkel.

96. A terület kihasználása ezért akkor a legsikeresebb, ha figyelembe veszi a domborzat finom különbségeit.

97. Az összes terület egységes kezelése éppen azokat az előnyöket semmisítené meg, amelyek a sokféleségükből fakadnak.

98. Ez magyarázza, miért tűnik a Dunán túli dombvidék alacsony magassága ellenére is ilyen változatosnak.

99. Formái elég nagyok ahhoz, hogy rendezzenek az éghajlatban, a vízben és a talajban, és elég kicsik ahhoz, hogy szűk téren egymás mellett jelenjenek meg.

100. Barátságossága éppen ebben rejlik: elég magas a szőlőtermesztéshez és a kilátáshoz, elég enyhe a szántáshoz és az utakhoz – egy olyan vidék, amely kedvez az embernek, mindaddig, amíg az ember nem téveszti össze hajlamát a síksággal.

1. Ein Feldweg steigt über eine flache Kuppe, und hinter jedem Anstieg öffnet sich ein neues Tal mit einem Dorf, einem Kirchturm und einem sonnenbeschienenen Hang.

2. Nichts an diesem Weg ist spektakulär, doch seine Folge kleiner Aussichten zeigt den Grundcharakter des transdanubischen Hügellands.

3. Das Land wirkt nicht wie eine einzige Ebene und auch nicht wie ein geschlossenes Gebirge, sondern wie eine aus vielen Kammern zusammengesetzte Landschaft.

4. Zwischen dem Balaton im Norden und der Drau im Süden liegen weite Hügelgebiete, deren Rücken meist sanft ansteigen und deren Täler sich weit auffächern.

5. Die wichtigsten Teilräume dieses Hügellands sind die Somogyer und die Zalaer Hügel sowie die südlich anschließenden Hügellandschaften.

6. Ihre Grenzen verlaufen selten als scharfe Linien, weil sich Geländeformen, Böden und Wasserläufe allmählich ineinander verwandeln.

7. Gerade diese Übergänge machen es schwer, das Hügelland auf einer Karte als einfache Figur zu erkennen.

8. Im Gelände ist es dagegen unmittelbar zu spüren, denn der Horizont wird immer wieder von Rücken unterbrochen und durch Täler neu geordnet.

9. Die Höhen sind gewöhnlich so gering, dass sie den Verkehr nicht grundsätzlich sperren.

10. Zugleich reichen die Unterschiede zwischen Kuppe, Hang und Tal aus, um Boden, Wasser und Nutzung verschieden zu verteilen.

11. Der Untergrund ist kein einheitlicher Block aus festem Gestein.

12. An der Oberfläche liegen vor allem junge Sedimente, die Flüsse, Seen und der Wind in verschiedenen Zeiten abgelagert haben.

13. Unter diesen Decken liegen ältere Ablagerungen des Pannonischen Beckens, die aus Sand, Schluff und Ton bestehen können.

14. Schluff ist ein feinkörniges Material, dessen Korngröße zwischen Sand und Ton liegt.

15. Für das Landschaftsbild besonders wichtig ist der Löss.

16. Löss besteht überwiegend aus feinem, vom Wind verfrachtetem Staub, der sich während kalter und trockener Eiszeiten in mächtigen Decken ablagerte.

17. In Ungarn stammte ein großer Teil dieses Staubs aus trockenen Flussauen und aus Sedimenten, die durch Wind erneut ausgeblasen wurden.

18. Der Löss liegt deshalb nicht überall gleich dick, sondern folgt teilweise älteren Geländeformen.

19. Wo er mächtig ist, kann er weiche Hänge bilden, die sich leicht durch Wasser einschneiden lassen.

20. Wo ältere Schichten näher an die Oberfläche reichen, treten steilere Böschungen, härtere Rücken oder schmalere Täler hervor.

21. Das heutige Hügelland entstand also nicht durch einen einzigen Vorgang.

22. Eine ältere Ablagerungslandschaft wurde allmählich von Flüssen gegliedert und später vielerorts mit Löss überzogen.

23. Die Flüsse schnitten sich in die Sedimente ein, weil sie dem Gefälle zum Balaton, zur Donau, zur Drau oder zu deren Nebenflüssen folgten.

24. Dabei entstanden Täler, Terrassen und dazwischenliegende Rücken.

25. Eine Terrasse ist eine erhaltene, meist flache Stufe an einem Talhang, die auf ein früheres Flussbett oder eine ältere Talsohle zurückgeht.

26. Mehrere solche Stufen können anzeigen, dass sich ein Flussbett schrittweise tiefer legte.

27. In den breiteren Tälern sammelten sich zusätzlich junge Schwemmsedimente, die bei Hochwasser abgelagert wurden.

28. An den Hängen entfernte das abfließende Wasser feine Teilchen und formte Rinnen, Mulden und kleine Seitentäler.

29. Der Löss erleichterte diesen Vorgang, weil er zwar fruchtbar, aber zugleich durch Wassererosion verwundbar ist.

30. Ein unbedeckter Lösshang kann sich nach starken Regenfällen rasch verändern, besonders wenn die Vegetationsdecke beschädigt ist.

31. Die Täler sind deshalb keine bloßen Einschnitte im Gelände, sondern Sammelräume für Wasser, Boden und Wege.

32. Nach einem Regen fließt das Wasser von mehreren Hängen in dieselbe Mulde und konzentriert sich dort zu Bächen.

33. Viele dieser Bäche führen im Sommer wenig Wasser, können aber nach Gewittern plötzlich stark anschwellen.

34. Ihre Abflussmenge hängt von der Niederschlagsverteilung, der Bodenfeuchte, der Hangneigung und der Pflanzendecke ab.

35. Durchlässige Löss- und Sandlagen lassen einen Teil des Wassers versickern.

36. Dichtere Tonlagen können es dagegen stauen und örtlich feuchte Stellen oder Quellen begünstigen.

37. Wo Wasser an einer undurchlässigen Schicht austritt, entstand häufig ein geeigneter Platz für eine Siedlung.

38. Ein Bach bedeutete dort nicht nur Trinkwasser, sondern auch Viehtränke, Mühlenkraft und eine verlässlichere Orientierung im Gelände.

39. Die Wasserläufe sind klein im Vergleich zu Donau oder Drau, doch sie geben dem Hügelland seine innere Gliederung.

40. Ihre Täler verbinden benachbarte Becken und machen aus verstreuten Dörfern einen zusammenhängenden Lebensraum.

41. Auch die Böden folgen dem Wechsel von Rücken, Hängen und Tälern.

42. Auf Löss können sich tiefgründige, nährstoffreiche Böden entwickeln, wenn Erosion und Auswaschung nicht zu stark sind.

43. Besonders günstig sind Bereiche, in denen der feine Boden Wasser speichern kann, ohne dauerhaft nass zu bleiben.

44. Auf höheren Rücken trocknet der Boden durch Wind und Sonneneinstrahlung leichter aus.

45. In den Tälern kann sich dagegen mehr Feuchtigkeit halten, doch Hochwasser oder Staunässe begrenzen dort die Nutzung.

46. An steilen Hängen wird die Bodenmächtigkeit durch Abtragung verringert.

47. Der gleiche Regen, der einen Acker mit Wasser versorgt, kann an einem offenen Hang fruchtbare Erde forttragen.

48. Deshalb entscheidet nicht nur die chemische Zusammensetzung des Bodens über seine Qualität.

49. Ebenso wichtig sind Hangneigung, Exposition, Wasserhaushalt und die Art der Bewirtschaftung.

50. Exposition bezeichnet die Ausrichtung eines Hangs und damit unter anderem die Menge an Sonnenstrahlung, die ihn erreicht.

51. Ein nach Süden gerichteter Hang erwärmt sich im Jahreslauf meist stärker als ein vergleichbarer Nordhang.

52. Dort beginnt der Austrieb vieler Pflanzen früher, und die Reife von Obst oder Wein kann begünstigt werden.

53. Nordhänge bleiben kühler und feuchter und eignen sich eher für Wald oder Wiesen.

54. Ost- und Westhänge liegen zwischen diesen Extremen, wobei Morgen- und Abendsonne unterschiedliche Wirkungen haben.

55. Diese Unterschiede sind im Hügelland klein genug, um benachbart zu sein, aber groß genug, um die Nutzung sichtbar zu verändern.

56. Auf sonnigen Hängen liegen vielerorts Weinberge und Obstgärten.

57. Ihre Reihen folgen oft den Geländeformen, weil die Bewirtschafter Erosion vermindern und die Maschinen sicher führen müssen.

58. Weinbau benötigt nicht einfach Wärme, sondern auch gut drainierte Böden und Hänge, auf denen kalte Luft abfließen kann.

59. In flachen Mulden sammelt sich nachts kalte Luft, wodurch dort Frostschäden wahrscheinlicher sein können.

60. Ein höherer Hang kann deshalb für empfindliche Kulturen günstiger sein als ein tieferer, scheinbar wasserreicher Platz.

61. Die flacheren Rücken und die sanften Hänge werden vor allem ackerbaulich genutzt.

62. Getreide, Mais, Ölsaaten und andere Feldfrüchte profitieren dort von tiefen Böden und einem Relief, das großflächige Bewirtschaftung noch zulässt.

63. Die Felder bilden jedoch selten eine vollkommen gleichmäßige Fläche.

64. Hecken, Feldraine, kleine Gehölze und abgeschnittene Tälchen unterbrechen sie und bewahren Reste älterer Landschaftsstrukturen.

65. Wo die Hänge steiler oder die Böden flachgründiger sind, bleibt eher Grünland erhalten.

66. Auf den Kuppen und an schwer zugänglichen Hängen stehen Wälder oder neu aufgewachsene Gehölze.

67. Die Verteilung wirkt wie ein stilles Gefälle der Nutzbarkeit.

68. Der Pflug bevorzugt breite und mäßig geneigte Flächen, der Wein die Sonne, der Wald die weniger günstigen oder steileren Standorte.

69. Diese Regel ist nicht überall vollständig sichtbar, weil Eigentum, Technik, Marktpreise und staatliche Förderung die Landnutzung ebenfalls beeinflussen.

70. Physische Möglichkeiten setzen jedoch den Rahmen, innerhalb dessen solche Entscheidungen getroffen werden.

71. Die Siedlungen liegen häufig in Tälern, an deren Rand Quellen, Bäche oder fruchtbare Schwemmböden erreichbar waren.

72. Ein Dorf im Tal konnte Wasser nutzen und zugleich die angrenzenden Hänge und Rücken bewirtschaften.

73. Viele Orte liegen deshalb nicht auf der tiefsten Talsohle, sondern etwas erhöht an einem Hangfuß oder auf einer Terrasse.

74. Dieser Standort schützt eher vor regelmäßiger Nässe und lässt den Zugang zu Feldern in mehrere Richtungen offen.

75. Kirchtürme und Baumgruppen markieren solche Siedlungen oft schon aus größerer Entfernung.

76. Ihre Sichtbarkeit bedeutet aber nicht, dass die Landschaft leer wäre.

77. Zwischen den Dörfern liegt ein dichtes Netz aus Wegen, Äckern, Weinbergen, Wiesen, Bächen und kleinen Waldstücken.

78. Die Wege folgen häufig den Tälern, weil dort die Steigung geringer ist.

79. Wo ein Rücken überschritten werden muss, entscheidet die Geländeneigung darüber, ob der Weg geradlinig ansteigt oder sich in Kurven legt.

80. Das Relief prägt dadurch nicht nur die Landwirtschaft, sondern auch die alltägliche Bewegung von Menschen, Tieren und Waren.

81. Die lange Nutzung hat aus dem Naturraum ein Kulturland gemacht.

82. Kulturland ist eine Landschaft, deren Erscheinung und Funktionen durch menschliche Bewirtschaftung dauerhaft mitgeformt wurden.

83. Im transdanubischen Hügelland bleibt der natürliche Untergrund dennoch erkennbar.

84. Die Flüsse markieren die tieferen Linien, die Lössdecken bestimmen viele Hänge, und die Waldreste zeigen, wo Nutzung schwieriger oder weniger lohnend ist.

85. Selbst die scheinbare Sanftheit des Geländes ist ein Ergebnis verschiedener Widerstände.

86. Wasser trägt weiche Sedimente ab, härtere Schichten bremsen den Einschnitt, und Pflanzenwurzeln halten einen Teil des Bodens fest.

87. Der Mensch verstärkt oder schwächt diese Prozesse durch Pflügen, Entwässern, Wegebau und Bepflanzung.

88. Ein sorgfältig begrüntes Feld kann Regenwasser langsamer ableiten als ein verdichteter, unbedeckter Boden.

89. Zwischenfrüchte, Grasstreifen und quer zum Hang verlaufende Bearbeitung können den Bodenverlust verringern.

90. Umgekehrt können große, zusammenhängende Flächen ohne schützende Vegetation die Abtragung bei Starkregen beschleunigen.

91. Das Hügelland ist daher freundlich zur Landwirtschaft, aber nicht sorglos gegenüber ihr.

92. Seine Böden sind wertvoll, weil sie tief und nährstoffreich sein können.

93. Seine Hänge verlangen Aufmerksamkeit, weil Wasser dort nicht nur versickert, sondern auch schneidet und abträgt.

94. Seine Täler bieten Wasser und Verkehrswege, können aber bei Hochwasser oder Vernässung zum Problem werden.

95. Seine Wälder speichern Wasser, schützen Böden und kühlen die Umgebung, stehen aber zugleich in Konkurrenz zu Acker, Weide und Siedlung.

96. Die Nutzung des Raums gelingt deshalb am besten, wenn sie die feinen Unterschiede des Reliefs berücksichtigt.

97. Eine einheitliche Behandlung aller Flächen würde gerade jene Vorteile zerstören, die aus ihrer Verschiedenheit entstehen.

98. Das erklärt, warum das transdanubische Hügelland trotz seiner geringen Höhen so abwechslungsreich wirkt.

99. Seine Formen sind groß genug, um Klima, Wasser und Boden zu ordnen, und klein genug, um auf engem Raum nebeneinander aufzutreten.

100. Seine Freundlichkeit liegt in diesem Maß: hoch genug für Wein und Aussicht, sanft genug für Pflug und Weg, ein Land, das dem Menschen entgegenkommt, solange er seine Neigung nicht mit Ebenheit verwechselt.