6.3.1 A nemzeti parkok rendszere – Das System der Nationalparks

1. Egy magyar védett terület szélén gyakran áll egy tájékoztató tábla, de mögötte nem kezdődik el egy kerítéssel körülvett, mesterségesen kijelölt határokkal rendelkező park.

2. A legelők, a nádasok és a sekély vizek egymásba olvadnak, és ugyanaz a nyílt táj, amelyet a látogató szemléli, egyben a védelem tárgyát is képezi.

3. Éppen ebben rejlik a magyar nemzeti parkok sajátossága.

4. Nem csupán egyes ritka állat- vagy növényfajokat védik, hanem teljes élőhelyeket a talajukkal, vizeikkel, évszakokkal és hasznosításukkal együtt.

5. A nemzeti park egy törvényileg védett, kiterjedt terület, amelyen belül a különösen értékes természetet meg kell őrizni, kutatni és népszerűsíteni.

6. A védelem azonban nem jelenti azt, hogy minden emberi beavatkozás megszűnne.

7. Magyarországon egy nemzeti park gyakran magában foglal falvakat, utakat, legelőket, szántókat, halastavakat vagy erdőgazdálkodási célokra használt területeket.

8. Határai ezért nem annyira egy ember nélküli vadon kezdetét jelzik, mint inkább a különleges szabályok kezdetét.

9. Ezek a szabályok hivatottak biztosítani azokat az ökológiai feltételeket, amelyektől a védett élő közösségek függenek.

10. A rendszert csak akkor lehet megérteni, ha a védelmet egy élő tér tartós szervezésének tekintjük.

11. A rendszer kiépítése a Hortobágyi Nemzeti Parkkal kezdődött, amelynek létrehozásáról 1972-ben döntöttek, és 1973-ban valósult meg.

12. A választás a Tisza keleti oldalán elterülő kiterjedt sztyeppére esett, mert ott megmaradt egy nagy, összefüggő legelőterület sós talajjal, nedves területekkel és fontos madárpihenőhelyekkel.

13. Később olyan nemzeti parkok is csatlakoztak a hálózathoz, amelyek más ökológiai viszonyokat képviselnek.

14. A Kiskunság száraz homok- és sós tájakat őriz, míg a Körös-Maros Nemzeti Park a délkeleti rész nyílt síkságait és vizes élőhelyeit köti össze.

15. A Fertő-Hanság Nemzeti Park a Neusiedler-tó és a Hanság nádasait és vizes réteit képviseli.

16. A Duna-Dráva Nemzeti Park többek között a Duna és a Dráva folyóparti árterületeit és mellékágait követi.

17. A Balaton-felföldi Nemzeti Park tavakat, vulkáni dombokat, karsztterületeket és hagyományos kulturális tájakat köt össze az ország nyugati részén.

18. Északon a Bükk-, az Aggteleki és a Duna-Ipoly Nemzeti Park hegyi erdőket, szurdokokat, folyóvölgyeket és karsztterületeket véd.

19. Az Őrségi Nemzeti Park kiegészíti ezt a hálózatot a nyugati határvidéken kis kiterjedésű erdőkkel, rétekkel és települési tájakkal.

20. Ezek a tíz park együttesen nem egységes tájképet alkotnak, hanem a különböző sebezhetőségi formákra adott válaszok hálózatát.

21. E hálózat mögött álló állami szervezet tíz nemzeti park igazgatóságból áll.

22. Minden igazgatóságnak megvan a saját közigazgatási székhelye és kijelölt működési területe.

23. Ezek a működési területek együttesen lefedik Magyarország teljes területét.

24. Ez nem jelenti azt, hogy egy igazgatóság területe megegyezne az azonos nevű nemzeti park területével.

25. Egy igazgatóság a tényleges parkmagon kívül más védett területeket, egyes természeti értékeket és feladatokat is gondoz.

26. Ide tartozik az élőhelyek gondozása, az állami területek kezelése, a tudományos munka és a károsodott természet helyreállítása.

27. Feladataik közé tartozik továbbá a védett értékek ellenőrzése és az állami természetvédelmi szolgálat működtetése is.

28. Így egy igazgatóság hatásköre messze túlnyúlik azon a helyen, ahol a látogatóközpontja található.

29. A szervezeti felépítés ezért ötvözi a helyi ismereteket az országos szintű felelősséggel.

30. Ebben a struktúrában a természetvédelem nem egyes rezervátumok magánjellegű hobbija, hanem állandó közfeladat.

31. A nemzeti parkok kiválasztása nem csupán a táj szépségének kritériuma alapján történik.

32. Sokkal inkább az a döntő, hogy egy terület ritka élőhelyeket, érzékeny fajokat vagy különösen fontos ökológiai funkciókat őriz-e meg.

33. Egy sík víztest értékesebb lehet, mint egy látványos kilátópont, ha ott minden évben nagy számú vonuló madár pihen meg.

34. Egy jelentéktelennek tűnő sós pusta is védelemre szorulhat, mert növényei olyan körülményekhez alkalmazkodtak, amelyek Európában már ritkák.

35. Egy barlangrendszer önálló védelmi indokot igényelhet, annak ellenére, hogy legfontosabb élőhelye a föld alatt található.

36. Egy folyószakasz is jelentőségre tesz szert, ha még mindig összeköti a part menti erdőket, a mellékágakat és az ívóhelyeket.

37. A nemzeti park térképe ezért egyben az ökológiai sajátosságok térképe is.

38. Még egyértelműbben mutatja meg, hol hagyott meg a föld intenzív hasznosítása különösen sokat az eredeti élőhelyből.

39. Gyakran nem a legnagyobbat védik, hanem egy egykor sokkal nagyobb egész utolsó összefüggő darabját.

40. A ritkaság ebben az esetben nem díszítő jellegű tulajdonság, hanem arra utal, hogy a veszteséget aligha lehet más helyszínen pótolni.

41. A parkok több élőhelyet is lefednek, mert az állatok és növények nem az adminisztratív határok szerint élnek.

42. A síkságon a száraz füves területek váltakoznak az időszakosan elárasztott mélyedésekkel, csatornákkal és tavakkal.

43. A folyók mentén árterületi erdők, iszapos partok és holtágak helyezkednek el, mint egy olyan rendszer mozgó elemei, amely a vízszint változásával együtt változik.

44. A közepes hegyvidékeken a lejtő iránya, a tengerszint feletti magasság, a kőzet és a nedvesség határozza meg, hogy tölgyek, bükkök, száraz gyepek vagy szikla növényzet jellemzi-e a területet.

45. A nyugati tavak a nyílt vízfelületeket nádasokkal, rétekkel és sekély partvidékekkel kötik össze.

46. Egy park ezért gyakran olyan mozaikot véd, amelynek egyes elemei csak együttesen működnek.

47. Ha egy sík árterületi rét eltűnik, egy madár nem csupán egy zöld területet veszít el, hanem táplálékot és biztonságos pihenőhelyet is.

48. Ha két nyílt élőhely között egy erdei sávot eltávolítanak, egy állatpopuláció elveszítheti a kapcsolatot a szomszédos állományokkal.

49. A nagy kiterjedésű védelem inkább fenntartja ezeket a kapcsolatokat, mint az egymástól elszigetelt pontszerű területek védelme.

50. A nemzeti park így kevésbé a fajok bemutatóterme, mint inkább egy kísérlet arra, hogy megőrizze az együttélésük feltételeit.

51. Ez a feladat a természet pontos megfigyelését igényli, és nem csupán egyszeri feltüntetést a térképen.

52. A munkatársak nyilvántartják a fajokat, a vízszinteket, a növényzet változásait és az emberi beavatkozások hatását.

53. A kutatások tisztázzák, hogy egy ritka növény valóban egy bizonyos gazdálkodási módtól függ-e, vagy csak véletlenül találták meg egy adott helyen.

54. A madarak esetében a rendszeres számlálások megmutathatják, hogy egy vizes élőhely megőrzi-e pihenőhelyként betöltött funkcióját.

55. Az erdők esetében a korösszetétel, az elhalt faanyag és az aljnövényzet összetétele árulja el, mennyire természetes a fejlődésük.

56. Az ilyen információk befolyásolják a gondozást és azt a döntést, hogy a látogatókat hová vezessék, illetve hol tartsák távol.

57. A nemzeti parkban a tudomány ezért nem a tényleges munka kiegészítője, hanem a megalapozott döntések alapja.

58. Ugyanakkor nem helyettesíti a védett területen vagy annak szomszédságában élő emberekkel folytatott egyeztetést.

59. Egy mérési eredmény jelezheti, hogy egy réten ritka fajok élnek, de önmagában nem dönti el, hogyan szervezzék és finanszírozzák a hasznosítását.

60. A természetvédelem akkor válik tartósvá, ha az ökológiai ismeretek és a megvalósítható megállapodások összefonódnak.

61. Sok nemzeti park lakott kulturális táj, amelynek mai értéke éppen egy hosszú, meghatározott hasznosítás eredményeként jött létre.

62. A nyílt füves területeken a legeltetés megakadályozza, hogy cserjék jelenjenek meg és kiszorítsák a fényigényes növényeket.

63. A vizes élőhelyeken az óvatos kaszálás megakadályozhatja, hogy a nádas vagy a sűrű bozót teljesen átvegye az uralmat a nyílt területeken.

64. Egyes erdőkben viszont célszerű a régi fákat állva hagyni, a kidőlt fát pedig a helyén hagyni.

65. A helyes hasznosítás tehát az élőhelytől és attól a fejlődési folyamattól függ, amelyet a védelem meg kíván őrizni.

66. Egy általános recept minden parkra éppen azok különbségeit semmisítené meg.

67. A látogatóforgalmat is irányítani kell, mert egy érzékeny fészkelőkolónián átvezető ösvény nagyobb hatást gyakorolhat, mint egy egyetlen nagy beavatkozás.

68. A látogatóközpontok, a kijelölt ösvények és az időszakos lezárások ötvözik a hozzáférhetőséget a környezettudatossággal.

69. Az oktatásnak nem csupán neveket kell közvetítenie, hanem meg kell magyaráznia, miért szükséges egy adott szabály az adott terület számára.

70. Aki megérti, hogy egy nedves völgy pihenőhely, és nem kihasználatlan terület, az a megőrzésében egy másfajta értéket lát.

71. A védelem és a hasznosítás közötti határ mindazonáltal politikai és gazdasági határ marad.

72. A mezőgazdaság nyitottá teheti az élőhelyeket, de a műtrágyázás, a vízelvezetés vagy a túl intenzív legeltetés egyúttal terhelheti is azokat.

73. A vízre a városoknak, a mezőknek, a halastavaknak és az iparnak egyaránt szükségük van, míg a vizes élőhelyek éppen a megfelelő vízszinttől függenek.

74. Az utak és a települések megkönnyítik az emberek életét, de szétdarabolják az állatok vándorlási útvonalait és menedékhelyeit.

75. Az idegenforgalom bevételt és figyelmet hoz, de érzékeny területeken zajt, hulladékot és talajtömörödést okozhat.

76. Egy nemzeti park nem oldja meg ezeket az ellentéteket pusztán a nevével.

77. Inkább olyan intézményt hoz létre, amelyben ezek láthatóvá, ellenőrizhetővé és jogilag kezelhetővé válnak.

78. Bizonyos döntések továbbra is vitatottak maradnak, mert a védelmi intézkedések a költségeket megosztják, az előnyök pedig nem jutnak egyidejűleg minden érintettnek.

79. A méltányos tervezésnek ezért meg kell határoznia, ki gazdálkodik a területeken, ki viseli a korlátozásokat, és ki profitál az egészséges élőhelyből.

80. A védelem hitelessége attól is függ, hogy ezeket az elosztásokat nyíltan kezelik-e.

81. A rendszerhez tartoznak továbbá olyan területek is, amelyek nem rendelkeznek nemzeti park státusszal.

82. A tájvédelmi területek, a természetvédelmi területek és más védelmi kategóriák kiegészítik a nagy parkokat kisebb vagy specializáltabb területekkel.

83. Ezek védelmet nyújthatnak forrásoknak, lápoknak, erdőknek, egyes réteknek vagy geológiailag különleges helyeknek.

84. Ezáltal a természetvédelem sűrűbbé válik, mint amire a tíz nagy park neve alapján számítani lehetne.

85. Az európai Natura 2000-területek tovább bővítik ezt a hálózatot olyan területekkel, amelyeket közös európai szabályok alapján választottak ki bizonyos fajok és élőhelyek védelme érdekében.

86. Védelmük nem mindig egyetlen, összefüggő parkterülethez kötődik.

87. Döntő fontosságú, hogy egy élőhely ökológiai funkciói megmaradjanak, és a fontos állományok egymással összekapcsolódjanak.

88. Egy nemzeti park ebben a tágabb keretben különösen erős szervezeti és jogi központot képez.

89. Más védett területek ugródeszkaként vagy összekötő folyosókként működhetnek, amelyeken keresztül az állatok és növények terjedhetnek.

90. Csak a nagy és kis területek együttműködése révén jön létre egy ellenállóbb védelmi rendszer.

91. E rendszer határai és területi adatai a jelenlegi közigazgatási adatokon alapulnak, és új kijelölések vagy a jogi helyzet változásai miatt módosulhatnak.

92. Alapvető szerkezete azonban a legutóbbi nemzeti park 2002-es létrehozása óta figyelemre méltóan stabil.

93. A tízes szám itt a nemzeti parkok számát jelöli, nem pedig az összes védett terület számát.

94. A védelem jelentős része a park tényleges magterületein kívül helyezkedik el.

95. Még egy nemzeti parkon belül sem érvényesek mindenhol ugyanazok a szabályok, mivel különböző zónák és használati formák találkoznak egymással.

96. A különösen érzékeny területekre szigorúbb korlátozások vonatkozhatnak, mint az ösvényekre, legelőkre vagy a látogatói létesítményekre.

97. Ez a belső differenciálás rugalmasabbá teszi a védelmet, ugyanakkor pontos tájékoztatást és ellenőrzést igényel.

98. Ezenkívül azt is mutatja, hogy önmagában egy határ még nem ment meg egy élőhelyet.

99. Döntő fontosságú, hogy az igazgatás, a kutatás, a tulajdonosok, a használók és a látogatók megőrizzék-e azokat a feltételeket, amelyekből ez az élőhely táplálkozik.

100. Magyarország nemzeti parkjai ezért az ország sebezhetőségének térképét jelentik: ott helyezkednek el, ahol a legértékesebb természet a legritkábban található és a legkönnyebben elveszíthető.

1. Am Rand eines ungarischen Schutzgebiets steht oft eine Schautafel, doch hinter ihr beginnt kein umzäunter Park mit künstlich gesetzten Grenzen.

2. Weideland, Röhricht und flaches Wasser gehen ineinander über, und dieselbe offene Landschaft, die der Besucher betrachtet, ist zugleich der Gegenstand des Schutzes.

3. Gerade darin liegt eine Besonderheit ungarischer Nationalparks.

4. Sie schützen nicht nur einzelne seltene Tiere oder Pflanzen, sondern ganze Lebensräume mit ihren Böden, Gewässern, Jahreszeiten und Nutzungen.

5. Ein Nationalpark ist dabei eine gesetzlich geschützte, großräumige Einheit, in der besonders wertvolle Natur erhalten, erforscht und vermittelt werden soll.

6. Schutz bedeutet jedoch nicht, dass jeder menschliche Einfluss endet.

7. In Ungarn umfasst ein Nationalpark häufig Dörfer, Wege, Weiden, Äcker, Fischteiche oder forstwirtschaftlich genutzte Flächen.

8. Seine Grenze markiert deshalb weniger den Beginn einer menschenleeren Wildnis als den Beginn besonderer Regeln.

9. Diese Regeln sollen die ökologischen Bedingungen sichern, von denen die geschützten Lebensgemeinschaften abhängen.

10. Das System lässt sich nur verstehen, wenn man Schutz als dauernde Organisation eines lebendigen Raumes begreift.

11. Der Aufbau dieses Systems begann mit dem Hortobágyi Nemzeti Park, dessen Einrichtung 1972 beschlossen und 1973 verwirklicht wurde.

12. Die Wahl fiel auf die weite Steppe östlich der Theiß, weil dort eine große, zusammenhängende Weidelandschaft mit salzigen Böden, Feuchtstellen und wichtigen Vogelrastplätzen erhalten geblieben war.

13. Später kamen Nationalparks hinzu, die andere ökologische Bedingungen repräsentieren.

14. Die Kiskunság bewahrt trockene Sand- und Salzlandschaften, während der Körös-Maros-Nationalpark offene Ebenen und Feuchtgebiete im Südosten verbindet.

15. Der Fertő-Hanság-Nationalpark steht für die Schilfränder und Feuchtwiesen am Neusiedler See und im Hanság.

16. Der Duna-Dráva-Nationalpark folgt unter anderem Flussauen und Nebenarmen an der Donau und an der Drau.

17. Der Balaton-Oberland-Nationalpark verbindet Seen, Vulkanhügel, Karstflächen und traditionelle Kulturlandschaften im Westen des Landes.

18. Im Norden schützen der Bükk-, der Aggteleki- und der Duna-Ipoly-Nationalpark Bergwälder, Schluchten, Flusstäler und Karstgebiete.

19. Der Őrségi-Nationalpark ergänzt dieses Netz im westlichen Grenzraum mit kleinräumigen Wäldern, Wiesen und Siedlungslandschaften.

20. Zusammen bilden diese zehn Parks kein einheitliches Landschaftsbild, sondern ein Netz von Antworten auf unterschiedliche Formen der Verletzlichkeit.

21. Die staatliche Organisation hinter diesem Netz besteht aus zehn Nationalparkdirektionen.

22. Jede Direktion hat einen eigenen Verwaltungssitz und ein festgelegtes Arbeitsgebiet.

23. Diese Arbeitsgebiete decken zusammengenommen das gesamte Staatsgebiet Ungarns ab.

24. Das bedeutet nicht, dass die Fläche einer Direktion mit der Fläche des gleichnamigen Nationalparks identisch ist.

25. Eine Direktion betreut auch andere geschützte Gebiete, einzelne Naturwerte und Aufgaben außerhalb des eigentlichen Parkkerns.

26. Dazu gehören die Pflege von Lebensräumen, die Verwaltung staatlicher Flächen, die wissenschaftliche Arbeit und die Wiederherstellung geschädigter Natur.

27. Auch die Kontrolle geschützter Werte und der Betrieb des staatlichen Naturschutzdienstes gehören zu ihren Aufgaben.

28. So reicht die Zuständigkeit einer Direktion weit über den Ort hinaus, an dem ihr Besucherzentrum steht.

29. Der organisatorische Zuschnitt verbindet deshalb lokale Kenntnis mit einer landesweiten Verantwortung.

30. Naturschutz erscheint in dieser Struktur nicht als private Liebhaberei einzelner Reservate, sondern als öffentliche Daueraufgabe.

31. Die Auswahl eines Nationalparks folgt nicht einfach dem Kriterium landschaftlicher Schönheit.

32. Entscheidend ist vielmehr, ob ein Gebiet seltene Lebensräume, empfindliche Arten oder besonders wichtige ökologische Funktionen bewahrt.

33. Ein flaches Gewässer kann wertvoller sein als ein spektakulärer Aussichtspunkt, wenn dort jedes Jahr große Mengen Zugvögel rasten.

34. Eine unscheinbare Salzsteppe kann geschützt werden, weil ihre Pflanzen an Bedingungen angepasst sind, die in Europa selten geworden sind.

35. Ein Höhlensystem kann eine eigene Schutzbegründung verlangen, obwohl sein wichtigster Lebensraum unter der Erde liegt.

36. Auch ein Flussabschnitt gewinnt Bedeutung, wenn er noch Uferwälder, Seitenarme und Laichplätze miteinander verbindet.

37. Die Nationalparkkarte ist deshalb zugleich eine Karte ökologischer Besonderheiten.

38. Noch deutlicher zeigt sie, wo die intensive Nutzung des Landes besonders viel vom ursprünglichen Lebensraum übrig gelassen hat.

39. Geschützt wird häufig nicht das Größte, sondern das letzte zusammenhängende Stück eines ehemals viel größeren Ganzen.

40. Seltenheit ist dabei kein dekoratives Merkmal, sondern ein Hinweis darauf, dass ein Verlust kaum durch einen anderen Ort ausgeglichen werden kann.

41. Die Parks decken mehrere Lebenswelten ab, weil Tiere und Pflanzen nicht nach Verwaltungsgrenzen leben.

42. In der Ebene wechseln trockene Grasflächen mit periodisch überschwemmten Senken, Kanälen und Teichen.

43. An den Flüssen liegen Auwälder, Schlammbänke und Altarme wie bewegliche Teile eines Systems, das sich mit dem Wasserstand verändert.

44. In den Mittelgebirgen bestimmen Hangrichtung, Höhenlage, Gestein und Feuchtigkeit, ob Eichen, Buchen, Trockenrasen oder Felsvegetation den Raum prägen.

45. Die Seen im Westen verbinden offene Wasserflächen mit Röhrichten, Wiesen und flachen Uferzonen.

46. Ein Park schützt daher oft ein Mosaik, dessen Einzelteile nur gemeinsam funktionieren.

47. Fällt eine flache Überschwemmungswiese weg, verliert ein Vogel nicht bloß eine grüne Fläche, sondern Nahrung und einen sicheren Rastplatz.

48. Wird ein Waldstreifen zwischen zwei offenen Lebensräumen beseitigt, kann eine Tierpopulation den Austausch mit benachbarten Beständen verlieren.

49. Großräumiger Schutz hält solche Beziehungen eher aufrecht als die Sicherung voneinander isolierter Einzelpunkte.

50. Der Nationalpark ist damit weniger ein Schaukasten für Arten als ein Versuch, die Bedingungen ihres Zusammenlebens zu erhalten.

51. Diese Aufgabe verlangt eine genaue Beobachtung der Natur und nicht nur einmalige Ausweisung auf einer Karte.

52. Mitarbeiter erfassen Arten, Wasserstände, Vegetationsveränderungen und die Wirkung menschlicher Eingriffe.

53. Forschung klärt, ob eine seltene Pflanze tatsächlich von einer bestimmten Bewirtschaftung abhängt oder nur zufällig an einem Ort gefunden wurde.

54. Bei Vögeln können regelmäßige Zählungen zeigen, ob ein Feuchtgebiet seine Funktion als Rastplatz behält.

55. Bei Wäldern verraten Altersstruktur, Totholz und die Zusammensetzung des Unterwuchses, wie naturnah ihre Entwicklung ist.

56. Solche Informationen beeinflussen die Pflege und die Entscheidung, wo Besucher geführt oder ferngehalten werden.

57. Wissenschaft ist im Nationalpark deshalb kein Zusatz zur eigentlichen Arbeit, sondern eine Grundlage für vernünftige Entscheidungen.

58. Sie ersetzt allerdings nicht die Abwägung mit den Menschen, die in oder neben dem Schutzgebiet leben.

59. Ein Messwert kann zeigen, dass eine Wiese seltene Arten trägt, aber nicht allein entscheiden, wie ihre Nutzung organisiert und finanziert wird.

60. Naturschutz wird dauerhaft, wenn ökologische Erkenntnis und praktikable Vereinbarung zusammenfinden.

61. Viele Nationalparks sind bewohnte Kulturlandschaften, deren heutiger Wert gerade durch eine lange, bestimmte Nutzung entstanden ist.

62. Auf offenen Grasflächen verhindert Beweidung, dass Gehölze aufkommen und die lichtliebenden Pflanzen verdrängen.

63. In Feuchtgebieten kann eine vorsichtige Mahd verhindern, dass Röhricht oder dichtes Gebüsch die offenen Bereiche vollständig übernimmt.

64. In manchen Wäldern ist es dagegen sinnvoll, alte Bäume stehen und umgestürztes Holz liegen zu lassen.

65. Die richtige Nutzung hängt somit vom Lebensraum und von dem Entwicklungsprozess ab, den der Schutz erhalten möchte.

66. Ein allgemeines Rezept für alle Parks würde ihre Unterschiede gerade zerstören.

67. Auch der Besuch muss gelenkt werden, weil ein Weg durch eine empfindliche Brutkolonie mehr bewirken kann als ein einzelner großer Eingriff.

68. Besucherzentren, markierte Wege und zeitweise Sperrungen verbinden Zugänglichkeit mit Rücksicht.

69. Bildung soll dabei nicht bloß Namen vermitteln, sondern erklären, warum eine bestimmte Regel für das Gebiet notwendig ist.

70. Wer versteht, dass eine nasse Senke ein Rastplatz und keine ungenutzte Fläche ist, sieht in ihrer Erhaltung eine andere Form von Wert.

71. Die Grenze zwischen Schutz und Nutzung bleibt trotzdem eine politische und wirtschaftliche Grenze.

72. Landwirtschaft kann Lebensräume offen halten, aber Düngung, Entwässerung oder zu intensive Beweidung können sie zugleich belasten.

73. Wasser wird für Städte, Felder, Fischteiche und Industrie gebraucht, während Feuchtgebiete gerade auf ausreichende Wasserstände angewiesen sind.

74. Straßen und Siedlungen erleichtern den Menschen das Leben, zerschneiden aber Wanderwege und Rückzugsräume von Tieren.

75. Tourismus bringt Einnahmen und Aufmerksamkeit, kann an empfindlichen Stellen jedoch Lärm, Abfall und Bodenverdichtung erzeugen.

76. Ein Nationalpark löst diese Gegensätze nicht durch seinen Namen auf.

77. Er schafft vielmehr eine Institution, in der sie sichtbar, prüfbar und rechtlich bearbeitbar werden.

78. Manche Entscheidungen bleiben umstritten, weil Schutzmaßnahmen Kosten verteilen und Vorteile nicht allen Beteiligten zugleich zugutekommen.

79. Faire Planung muss deshalb benennen, wer Flächen bewirtschaftet, wer Einschränkungen trägt und wer von einem gesunden Lebensraum profitiert.

80. Die Glaubwürdigkeit des Schutzes hängt auch davon ab, ob solche Verteilungen offen behandelt werden.

81. Zum System gehören außerdem Gebiete, die nicht den Rang eines Nationalparks besitzen.

82. Landschaftsschutzgebiete, Naturschutzgebiete und andere Schutzkategorien ergänzen die großen Parks mit kleineren oder stärker spezialisierten Flächen.

83. Sie können Quellen, Moore, Wälder, einzelne Wiesen oder geologisch besondere Stellen sichern.

84. Dadurch wird der Naturschutz dichter, als es die zehn großen Parknamen vermuten lassen.

85. Die europäischen Natura-2000-Gebiete erweitern dieses Geflecht zusätzlich um Flächen, die nach gemeinsamen europäischen Regeln für bestimmte Arten und Lebensräume ausgewählt wurden.

86. Ihr Schutz richtet sich nicht immer nach einer einzigen zusammenhängenden Parkfläche.

87. Entscheidend ist, dass die ökologischen Funktionen eines Lebensraums erhalten bleiben und wichtige Bestände miteinander verbunden sind.

88. Ein Nationalpark bildet in diesem größeren Gefüge einen besonders starken organisatorischen und rechtlichen Schwerpunkt.

89. Andere Schutzflächen können als Trittsteine oder Verbindungskorridore wirken, über die sich Tiere und Pflanzen ausbreiten.

90. Erst aus dem Zusammenspiel großer und kleiner Gebiete entsteht ein belastbareres Schutzsystem.

91. Die Grenzen und Flächenangaben dieses Systems sind gegenwartsbezogene Verwaltungsdaten und können sich durch neue Ausweisungen oder Änderungen der Rechtslage verändern.

92. Seine grundlegende Struktur ist jedoch seit der Einrichtung des jüngsten Nationalparks im Jahr 2002 bemerkenswert stabil.

93. Die Zahl zehn bezeichnet dabei die Nationalparks, nicht die Gesamtzahl aller geschützten Gebiete.

94. Ein erheblicher Teil des Schutzes liegt außerhalb der eigentlichen Parkkernflächen.

95. Auch innerhalb eines Nationalparks gelten nicht überall dieselben Regeln, weil unterschiedliche Zonen und Nutzungsformen aufeinanderstoßen.

96. Besonders empfindliche Bereiche können stärker eingeschränkt sein als Wege, Weiden oder Besuchereinrichtungen.

97. Diese innere Abstufung macht den Schutz beweglicher, verlangt aber genaue Information und Kontrolle.

98. Sie zeigt außerdem, dass eine Grenze allein noch keinen Lebensraum rettet.

99. Entscheidend ist, ob Verwaltung, Forschung, Eigentümer, Nutzer und Besucher die Bedingungen erhalten, von denen dieser Lebensraum lebt.

100. Ungarns Nationalparks sind deshalb eine Karte seiner Verletzlichkeit: Sie liegen dort, wo die kostbarste Natur am dünnsten gesät und am leichtesten zu verlieren ist.