1.3.1 Mi is a Kárpát-medence? – Was das Karpatenbecken ist

1. A Hortobágy nyílt füves területein, a Nagy-Alföldön fekvő tájban, a láthatár gyakran szinte egyenes vonalként terül el a szemlélő előtt.

2. A tekintet tágasságot lát, de nincs körülötte hegyvonulat.

3. Ennek ellenére ez a síkság egy nagy medence belsejéhez tartozik.

4. A látható részlet és a teljes táj alakja között méretaránybeli különbség van.

5. A földön álló ember csak egy kis részét látja annak a térnek, amely több száz kilométerre terjed ki.

6. A hegyek, amelyek körülveszik, messze a láthatáron túl fekhetnek.

7. Az, hogy a határait nem látjuk, még nem jelenti azt, hogy a síkság határtalan lenne.

8. A földrajzi medence a környezetéhez képest alacsonyabban fekvő tér, amelyet nagyrészt magasabb domborzat vesz körül.

9. Döntő jelentőségű itt a relatív elhelyezkedés, vagyis a belső rész és a környezete közötti magasságkülönbség.

10. A medence aljának nem kell feltétlenül a tengerszint alatt lennie, és nem is kell mindenhol síknak lennie.

11. Dombok, fennsíkok és egyes hegyek is emelkedhetnek a medence kiterjedt határain belül.

12. A szó elsősorban egy domborzati formát jelöl, és nem egy meghatározott talajtípust.

13. Ugyanígy nem feltételezi azt sem, hogy a víz elfolyás nélkül zárva maradjon.

14. Egy folyó behatolhat a medence peremén lévő résen keresztül, vagy egy szurdokon keresztül elhagyhatja a területet.

15. A medence tehát felismerhető határokkal rendelkezik, anélkül, hogy hermetikusan zárt lenne.

16. A Kárpát-medence a nagy Kárpát-ív belsejében fekszik, és tágabb tájképi értelemben a szomszédos medenceterületeket és hegyvidéki részeket is magába foglalja.

17. Magyarul Kárpát-medence a neve, ahol a „medence” szó itt „medencét” jelent.

18. Északon, keleten és délkeleten a Kárpátok alkotják a legszembetűnőbb külső keretét.

19. Nyugaton a Keleti-Alpok és azok előhegyei csatlakoznak hozzá.

20. Délnyugaton és délen a Dinári-hegység és további déli hegyvidékek tartoznak a határoló vonalhoz.

21. A Kárpátok önmagukban ezért nem alkotnak teljes kört az alföld körül.

22. A név kiemeli ezt a különösen markáns hegységet, de nem írja le a határ minden szakaszát.

23. Aki a térképen csak a Kárpátokat keresi, egy ívet talál, és annak nyugati és déli kiegészítő részeit is figyelembe kell vennie.

24. A tál képe segít megérteni a belső terület mélyebb fekvését ehhez a kerethez képest.

25. Ez azonban félrevezető, ha sima aljzatot és egyenletesen magas peremet képzelünk el.

26. A Nagy Magyar Alföld az Alföld alkotja a belső terület kiterjedt, alacsony részét.

27. Mellette fekszik a Kisalföld, a Duna mentén elterülő síkságokkal.

28. E síkságok között és mellett dombvidékek és közepes magasságú hegyvidékek emelkednek.

29. A Duna nyugati oldalán található például a Transdanubiai Középhegység és további magasabb fekvésű tájak.

30. Az Északi Középhegység is azt mutatja, hogy a mai Magyarország nem csupán egyetlen sík területből áll.

31. A medence alakját tekintve a tagolt belső terület nagyméretű körülhatárolása számít, nem pedig az egyes helyek sík volta.

32. Az alföldről a hegyek felé vezető út során először a hegyalja válik láthatóvá.

33. Ott egy kis magasságkülönbséggel rendelkező terület átmegy egy olyan domborzatba, amely meredekebben emelkedik és völgyek tagolják.

34. Ez az átmenet kifejezett lehet, például amikor egy meredek lejtő közvetlenül egy síkság fölé magasodik.

35. Gyakran azonban alacsony dombok és előtte fekvő fennsíkok közvetítenek a kettő között.

36. Ilyenkor a határnak van egy bizonyos szélessége.

37. A térképen egy határvonal ezt az átmeneti területet egy vonallá sűríti, hogy a táj ábrázolható és összehasonlítható legyen.

38. A vonal tehát nem tetszőleges, de pontos lefutása attól függ, hogy mely jellemzőt vesszük alapul.

39. Az első emelkedés a sík medencefenék szélét jelöli, nem feltétlenül a teljes medenceterület külső határát.

40. Egy tágabb értelmezésű határolás esetén a belső terület felé irányuló hegyoldalak is ide tartozhatnak.

41. Felső határukat gyakran vízválasztók segítségével lehet meghatározni.

42. A vízválasztó olyan területeket választ el egymástól, amelyek felszíni lefolyó vize különböző utakat követ.

43. A hegygerinc egyik oldalán a víz az egyik völgybe, a másik oldalán egy másikba folyik.

44. Így a lefolyás iránya elárulja, melyik tájterület felé fordul egy lejtő.

45. Ehhez a vízválasztónak nem kell feltétlenül látványos csúcsnak lennie.

46. Egy alacsony hegygerinc is elválaszthat két vízelvezető területet.

47. Ezzel szemben a hegyvidéken belül nem minden vízválasztót lehet a Kárpátok-medence külső határaként kezelni, mivel sok közülük csupán a medence belső területének kisebb részeit választja el egymástól.

48. A nagy folyók esetében is gondosan meg kell különböztetni a domborzati formát és a vízgyűjtő területet.

49. A vízgyűjtő terület az a terület, amelyről a felszíni lefolyás egy adott folyószakaszba vagy egy közös torkolatba ömlik.

50. A Duna vízgyűjtő területe messze túlnyúlik a Kárpátok-medencén.

51. A Duna már felső szakaszáról is hoz magával vizet, amikor Pozsonynál belép a Kis-alföldre.

52. Tovább lefelé haladva a Duna a Szerbia és Románia közötti Vaskapun keresztül hagyja el a Közép-Duna-vidéket.

53. Ez a áttörési szakasz azt mutatja, hogy egy magas perem irányíthatja a lefolyást anélkül, hogy teljesen megakadályozná azt.

54. A „medence” kifejezés tehát itt nem egy lefolyás nélküli mélyedést jelent.

55. Aki a teljes Duna-hálózatot követi, nagyobb területet rajzol le, mint az, aki a környező hegyeket és a körülzárt síkságokat határolja el.

56. A medence alakjára utaló további jel a talajban található.

57. A mélyebb rétegekben hatalmas üledékrétegek helyezkednek el, vagyis olyan anyagok, amelyek szállítás és lerakódás után halmozódtak fel.

58. Ide tartozik a homok, az iszap, az agyag és a kavics.

59. Ezek hosszú geológiai időtartamok alatt töltötték ki a területeket, miközben a talaj különböző mértékben süllyedt.

60. A korábbi tengeri és tavi tájak, valamint a későbbi folyók különböző üledékeket hagytak hátra.

61. A mai felszín ezért nem egyszerűen egy egykor kialakult mélyedés változatlan talaja.

62. Sok esetben egy hatalmas feltöltésen fekszik, amely eltakarja a talajréteg régebbi egyenetlenségeit.

63. Egy sík szántóföld egy olyan geológiai szerkezet felett fekhet, amelynek mélységét és alakját csak fúrások és egyéb vizsgálatok révén lehet feltárni.

64. A hegyvidék szélén a laza üledékek és a szabadon fekvő szilárd kőzetek közötti átmenet hangsúlyozhatja a táj változását.

65. Egy ilyen kőzethatár azonban nem helyettesítheti megbízhatóan a domborzat vizsgálatát.

66. Az üledékek akár a lejtőkre is kiterjedhetnek, és a folyók egy medence belsejében is feltárhatnak régebbi kőzeteket.

67. Ráadásul a talaj nem csupán az alatta lévő kőzet megnevezése.

68. A felszínen a mállás, valamint a víz, a levegő és az élőlények együttes hatása révén alakul ki.

69. Ezért a medence külső határait nem lehet kizárólag a talaj eltérő színe alapján meghatározni.

70. A domborzati emelkedés, a lefolyás iránya és az altalaj különböző jelzéseket nyújtanak, amelyek kiegészíthetik egymást.

71. Éppen ott, ahol ezek a jelek nem egyeznek meg, a határolásnak egyértelművé kell tennie, hogy a sík talajra, a táj egész területére vagy a geológiai szerkezetre vonatkozik-e.

72. Ez a megkülönböztetés magyarázza azt is, hogy a „Kárpátok-medence” és a „Pannóniai-medence” miért nem jelent ugyanazt minden ábrázolásban.

73. Mindkét elnevezést gyakran használják egymással szorosan összefüggő területekre, de kontúrjaik eltérhetnek egymástól.

74. A Pannon-medence – különösen a geológiában – az Alpok, a Kárpátok és a Dinári-hegység között elterülő, üledékkel kitöltött részmedencék rendszerét jelöli.

75. A Kárpát-medence tágabb értelmezése emellett magában foglalhatja az Apuseni-hegységtől keletre fekvő erdélyi belső területet is.

76. Ez a Romániában fekvő hegység elválasztja a nyugati síkságokat a Kárpátok ívén belüli magasabban fekvő tájakról.

77. A magyar „Kárpát-medence” kifejezést emellett történelmi és kulturális összefüggésekben is használják.

78. Az ilyen használatok nem válhatnak észrevétlenül egy domborzati forma meghatározásává.

79. Attól függően, hogy csak az összefüggő, alacsony medencei területeket vesszük-e figyelembe, vagy a belső lejtőket és a körülzárt magasabb területeket is, eltérő területadatok adódnak.

80. Egy látszólag pontos szám elrejtheti ezt a különbséget.

81. Csak akkor lesz értelmezhető, ha egyértelmű, hogy melyik kontúrt mérték.

82. Egy magassági térképen nyomon követhetők egy ilyen döntés alapjai.

83. A színek ott a magassági tartományokat jelölik, és nem közvetlenül bizonyos tájtípusokat.

84. Az árnyékolás kiegészíti a mesterségesen kiszámított fény- és árnyékhatásokat, hogy a lejtők és a hegygerincek jobban kiemelkedjenek.

85. A magassági vonalak viszont azonos magasságú pontokat kötnek össze, és távolságuk révén mutatják, milyen meredeken emelkedik a terep.

86. Ezek az ábrázolások együttesen olyan összefüggéseket tesznek láthatóvá, amelyeket a földről csak sok-sok különálló útvonalon lehet megtapasztalni.

87. Az így feltárt tér túllép a mai államhatárokon.

88. Magyarország a térség központi részén fekszik, de sem a teljes medencefeneket, sem a teljes hegyvidéki keretet nem birtokolja.

89. Szlovákiában többek között a déli síkságok tartoznak a szomszédos belső térséghez.

90. Ukrajnában a medence a Kárpátalja alföldjén folytatódik, míg Románia részesedik a nyugati síkságokból, és – tágabb értelemben véve – az erdélyi belső térségből is.

91. Délen a medencés tájak a szerbiai Vajdaságba, valamint Észak- és Kelet-Horvátországba nyúlnak.

92. Ehhez jönnek még a kelet-ausztriai és az északkelet-szlovéniai peremterületek.

93. Így ebben a térbeli megközelítésben Magyarországnak és hét szomszédos államának egyes részei is részesei a medencének.

94. Ebből azonban nem következik közös politikai hovatartozás, hiszen a domborzati alakzat sem az államhatárokat, sem a lakosság nyelvét nem határozza meg.

95. Az alföldön egy államhatárt átléphetünk anélkül, hogy a tengerszint feletti magasság vagy a táj jellege észrevehetően megváltozna.

96. Ugyanakkor egy hegyalja ugyanazon állam területén belül is jelentős változást jelezhet.

97. A két vonal különböző kérdésekre ad választ.

98. Az egyik a hatásköröket határozza meg, a másik a terep térbeli viszonyait írja le.

99. A Hortobágy nyílt területein a környező keret mégis a közvetlen látómezőn kívül marad.

100. A Föld görbülete korlátozza a látótávolságot, és a köd, valamint az előtte fekvő terep tovább elrejtheti a távoli hegyeket.

101. Ezért még egy magasabb kilátópontról sem látható egyértelműen a teljes környezet.

102. Csak akkor nyer formát a táj látszólagos határtalan kiterjedése, ha a helyi síkságot összekapcsoljuk a magassági térképekkel és a távoli szélein található átjárókkal.

103. Az egyenes horizont ekkor már nem ellentmondás, hanem egy olyan táj belsejéből nyíló kilátás, amely nagyobb, mint a látható kép.

1. Auf den offenen Grasflächen des Hortobágy, einer Landschaft in der Großen Ungarischen Tiefebene, liegt der Horizont oft als fast gerade Linie vor dem Betrachter.

2. Der Blick findet Weite, aber keinen umlaufenden Gebirgsrand.

3. Trotzdem gehört diese Ebene zum Inneren eines großen Beckens.

4. Zwischen dem sichtbaren Ausschnitt und der Form der gesamten Landschaft liegt ein Unterschied des Maßstabs.

5. Ein Mensch am Boden überblickt nur einen kleinen Teil eines Raumes, der sich über Hunderte Kilometer erstreckt.

6. Die Gebirge, die ihn einfassen, können weit jenseits des Horizonts liegen.

7. Dass man die Ränder nicht sieht, macht die Ebene nicht grenzenlos.

8. Ein geografisches Becken ist ein gegenüber seiner Umgebung tiefer liegender Raum, den höheres Gelände weitgehend umschließt.

9. Entscheidend ist dabei die relative Lage, also der Höhenunterschied zwischen dem Inneren und seiner Umgebung.

10. Der Boden eines Beckens muss weder unter dem Meeresspiegel liegen noch überall eben sein.

11. Auch Hügel, Hochflächen und einzelne Gebirge können sich innerhalb seiner großräumigen Umfassung erheben.

12. Das Wort bezeichnet zunächst eine Geländeform und keine bestimmte Bodenart.

13. Ebenso wenig setzt es voraus, dass Wasser ohne Abfluss eingeschlossen bleibt.

14. Ein Fluss kann durch eine Lücke im Rand eintreten oder den Raum durch eine Schlucht verlassen.

15. Ein Becken hat also eine erkennbare Umfassung, ohne hermetisch abgeschlossen zu sein.

16. Das Karpatenbecken liegt im Inneren des großen Karpatenbogens und umfasst in einem weiten landschaftlichen Verständnis auch angrenzende Beckenräume und Gebirgsteile.

17. Auf Ungarisch heißt es Kárpát-medence, wobei medence hier „Becken“ bedeutet.

18. Im Norden, Osten und Südosten bilden die Karpaten seinen auffälligsten äußeren Rahmen.

19. Im Westen schließen die östlichen Alpen und ihr Vorland an.

20. Nach Südwesten und Süden gehören die Dinariden und weitere südliche Bergländer zur Umfassung.

21. Die Karpaten allein bilden deshalb keinen vollständigen Kreis um das Tiefland.

22. Der Name hebt das besonders markante Gebirge hervor, beschreibt aber nicht jeden Abschnitt des Randes.

23. Wer auf einer Karte nur nach den Karpaten sucht, findet einen Bogen und muss dessen westliche und südliche Ergänzungen mitlesen.

24. Das Bild einer Schüssel hilft, die tiefere Lage des Inneren gegenüber diesem Rahmen zu erfassen.

25. Es führt jedoch in die Irre, sobald man sich einen glatten Boden und einen gleichmäßig hohen Rand vorstellt.

26. Die Große Ungarische Tiefebene, auf Ungarisch Alföld, bildet einen ausgedehnten niedrigen Teil des Innenraums.

27. Daneben liegt die Kleine Tiefebene, das Kisalföld, mit ihren an die Donau angeschlossenen Ebenen.

28. Zwischen und neben diesen Flachlandschaften erheben sich Hügelländer und Mittelgebirge.

29. Westlich der Donau liegen etwa das Transdanubische Mittelgebirge und weitere höhere Landschaften.

30. Auch das Nördliche Mittelgebirge zeigt, dass das heutige Ungarn mehr als eine einzige flache Fläche besitzt.

31. Für die Beckenform zählt die großräumige Einfassung dieses gegliederten Inneren, nicht die Ebenheit jedes einzelnen Ortes.

32. Eine Fahrt aus dem Tiefland zum Gebirge macht zunächst den Gebirgsfuß erkennbar.

33. Dort geht eine Fläche mit geringen Höhenunterschieden in Gelände über, das stärker ansteigt und durch Täler gegliedert ist.

34. Dieser Übergang kann deutlich ausfallen, etwa wenn ein steiler Hang unmittelbar über einer Ebene aufragt.

35. Häufig vermitteln jedoch niedrige Hügel und vorgelagerte Hochflächen zwischen beiden.

36. Dann besitzt der Rand eine gewisse Breite.

37. Eine Grenze auf der Karte verdichtet diesen Übergangsraum zu einer Linie, damit sich die Landschaft darstellen und vergleichen lässt.

38. Die Linie ist deshalb nicht beliebig, doch ihr genauer Verlauf hängt davon ab, welches Merkmal man verwendet.

39. Der erste Anstieg markiert den Rand des ebenen Beckenbodens, nicht zwangsläufig die äußere Grenze des gesamten Beckenraums.

40. Für eine weiter gefasste Umgrenzung können auch die zum Inneren gerichteten Gebirgshänge dazugehören.

41. Deren obere Begrenzung lässt sich vielfach mithilfe von Wasserscheiden bestimmen.

42. Eine Wasserscheide trennt Gebiete, deren oberflächlich abfließendes Wasser unterschiedliche Wege nimmt.

43. Auf der einen Seite eines Rückens gelangt es in das eine Tal, auf der anderen Seite in ein anderes.

44. So verrät die Richtung des Abflusses, welchem Landschaftsraum ein Hang zugewandt ist.

45. Dazu muss die Wasserscheide kein spektakulärer Gipfel sein.

46. Auch ein niedriger Rücken kann zwei Entwässerungsgebiete trennen.

47. Umgekehrt lässt sich nicht jede Wasserscheide innerhalb des Gebirges als Außenrand des Karpatenbeckens behandeln, denn viele trennen lediglich kleinere Teile seines Innenraums.

48. Auch die großen Flüsse verlangen eine sorgfältige Unterscheidung zwischen Geländeform und Einzugsgebiet.

49. Ein Einzugsgebiet umfasst das Land, aus dem oberflächlich abfließendes Wasser einem bestimmten Flussabschnitt oder einem gemeinsamen Auslass zufließt.

50. Das Einzugsgebiet der Donau reicht weit über das Karpatenbecken hinaus.

51. Die Donau bringt bereits Wasser aus ihrem oberen Lauf mit, wenn sie bei Bratislava in die Kleine Tiefebene eintritt.

52. Weiter flussabwärts verlässt sie den mittleren Donauraum durch das Eiserne Tor zwischen Serbien und Rumänien.

53. Diese Durchbruchsstrecke zeigt, dass ein hoher Rand den Abfluss lenken kann, ohne ihn vollständig zu verhindern.

54. Die Bezeichnung „Becken“ meint hier also keine abflusslose Senke.

55. Wer dem gesamten Donaunetz folgt, zeichnet einen größeren Raum nach als jemand, der die umgebenden Gebirge und die eingeschlossenen Tiefländer abgrenzt.

56. Ein weiterer Hinweis auf die Beckenform steckt im Untergrund.

57. In den tieferen Bereichen lagern mächtige Sedimente, also Material, das sich nach Transport und Ablagerung angesammelt hat.

58. Dazu gehören Sand, Schluff, Ton und Kies.

59. Sie füllten über lange geologische Zeiträume Räume auf, während sich der Untergrund unterschiedlich stark absenkte.

60. Frühere Meeres- und Seelandschaften sowie spätere Flüsse hinterließen dabei verschiedene Ablagerungen.

61. Die heutige Oberfläche ist deshalb nicht einfach der unveränderte Boden einer einst ausgehobenen Vertiefung.

62. Sie liegt vielfach auf einer mächtigen Füllung, die ältere Unebenheiten des Untergrunds verdeckt.

63. Ein flacher Acker kann über einer geologischen Struktur liegen, deren Tiefe und Form sich erst durch Bohrungen und andere Untersuchungen erschließen.

64. Am Gebirgsrand kann der Wechsel von lockeren Ablagerungen zu freiliegendem Festgestein die Veränderung der Landschaft unterstreichen.

65. Eine solche Gesteinsgrenze ist jedoch kein zuverlässiger Ersatz für die Untersuchung der Geländeform.

66. Sedimente können bis auf Hänge reichen, und Flüsse legen auch innerhalb eines Beckens ältere Gesteine frei.

67. Überdies ist ein Boden keine bloße Bezeichnung für das Gestein darunter.

68. Er entsteht an der Oberfläche durch Verwitterung und durch das Zusammenwirken von Wasser, Luft und Lebewesen.

69. Aus einer anderen Bodenfarbe allein lässt sich die Außengrenze des Beckens daher nicht bestimmen.

70. Geländeanstieg, Abflussrichtung und Untergrund liefern verschiedene Hinweise, die einander ergänzen können.

71. Gerade wo diese Hinweise nicht zusammenfallen, muss eine Abgrenzung offenlegen, ob sie den flachen Boden, den landschaftlichen Gesamtbereich oder die geologische Struktur meint.

72. Diese Unterscheidung erklärt auch, warum „Karpatenbecken“ und „Pannonisches Becken“ nicht in jeder Darstellung dasselbe bedeuten.

73. Beide Namen werden häufig für eng miteinander verbundene Räume verwendet, ihre Umrisse können aber voneinander abweichen.

74. Das Pannonische Becken bezeichnet besonders in der Geologie ein System sedimentgefüllter Teilbecken zwischen Alpen, Karpaten und Dinariden.

75. Ein weiter gefasster Begriff des Karpatenbeckens kann außerdem den siebenbürgischen Innenraum östlich des Apuseni-Gebirges einbeziehen.

76. Dieses in Rumänien liegende Gebirge trennt die westlichen Ebenen von höher gelegenen Landschaften innerhalb des Karpatenbogens.

77. Der ungarische Ausdruck Kárpát-medence wird überdies in historischen und kulturellen Zusammenhängen gebraucht.

78. Solche Verwendungen dürfen nicht unbemerkt zur Definition einer Geländeform werden.

79. Je nachdem, ob man nur die zusammenhängenden niedrigen Beckenflächen oder auch die inneren Hänge und eingeschlossenen höheren Räume betrachtet, ergeben sich unterschiedliche Flächenangaben.

80. Eine scheinbar genaue Zahl kann diesen Unterschied verdecken.

81. Aussagekräftig wird sie erst, wenn feststeht, welcher Umriss gemessen wurde.

82. Auf einer Höhenkarte lassen sich die Grundlagen einer solchen Entscheidung nachvollziehen.

83. Die Farben stehen dort für Höhenbereiche und nicht unmittelbar für bestimmte Landschaftstypen.

84. Eine Schummerung ergänzt künstlich berechnete Licht- und Schattenwirkungen, damit Hänge und Rücken deutlicher hervortreten.

85. Höhenlinien verbinden dagegen Punkte gleicher Höhe und zeigen durch ihren Abstand, wie steil das Gelände ansteigt.

86. Zusammen machen diese Darstellungen Beziehungen sichtbar, die sich vom Boden aus nur auf vielen einzelnen Wegen erfahren lassen.

87. Der so erschlossene Raum überschreitet die heutigen Staatsgrenzen.

88. Ungarn liegt in seinem zentralen Bereich, besitzt aber weder den gesamten Beckenboden noch den ganzen Gebirgsrahmen.

89. In der Slowakei gehören unter anderem die südlichen Tiefländer zum anschließenden Innenraum.

90. In der Ukraine setzt er sich im Tiefland von Transkarpatien fort, während Rumänien Anteile an den westlichen Ebenen und, bei weiter Umgrenzung, am siebenbürgischen Innenraum hat.

91. Im Süden reichen die Beckenlandschaften in die serbische Vojvodina und in das nördliche und östliche Kroatien.

92. Hinzu kommen Randbereiche im Osten Österreichs und im Nordosten Sloweniens.

93. Damit haben in dieser räumlichen Betrachtung Ungarn und Teile seiner sieben Nachbarstaaten Anteil am Becken.

94. Daraus folgt keine gemeinsame politische Zugehörigkeit, denn eine Geländeform legt weder Staatsgrenzen noch die Sprache ihrer Bewohner fest.

95. Eine Staatsgrenze im Tiefland kann überschritten werden, ohne dass sich die Höhenlage oder der Charakter der Landschaft merklich ändert.

96. Ein Gebirgsfuß innerhalb desselben Staates kann dagegen einen deutlichen Wechsel markieren.

97. Die beiden Linien beantworten unterschiedliche Fragen.

98. Die eine ordnet Zuständigkeiten, die andere beschreibt räumliche Verhältnisse des Geländes.

99. Auf den offenen Flächen des Hortobágy bleibt der umgebende Rahmen dennoch außerhalb des unmittelbaren Blicks.

100. Die Erdkrümmung begrenzt die Sichtweite, und Dunst sowie vorgelagertes Gelände können entfernte Berge zusätzlich verbergen.

101. Auch ein erhöhter Aussichtspunkt zeigt deshalb nicht ohne Weiteres die gesamte Umfassung.

102. Erst wenn man die örtliche Ebene mit den Höhenkarten und den Übergängen an ihren fernen Rändern verbindet, erhält ihre scheinbare Grenzenlosigkeit eine Form.

103. Der gerade Horizont ist dann kein Gegenbeweis mehr, sondern der Blick aus dem Inneren einer Landschaft, die größer ist als das sichtbare Bild.