3.1.2 Homok, lösz és a síkság kialakulása – Sand, Löss und die Entstehung der Ebene

1. Fülöpháza közelében, Kecskeméttől nyugatra, homokdűnék fekszenek a Nagy-Alföld közepén.

2. Világos oldaluk és hullámzó gerincük alig illeszkedik a teljesen sík felületről alkotott elképzeléshez.

3. Tovább keletre, Debrecen közelében, Hajdúságon viszont a löszben gazdag talajon elterülő kiterjedt szántóterületek határozzák meg a tájképet.

4. Mindkét táj az Alföldhöz tartozik, amelynek magyar neve „Alföldet” jelent.

5. Ugyanakkor ugyanazon a kiterjedés alatt olyan anyagok találhatók, amelyek eltérő módon veszik fel a vizet, és különböző feltételeket biztosítanak a növények számára.

6. Az ellentét már jóval az első szántás előtt kialakult.

7. Azért jött létre, mert a folyók kőzetanyagot szállítottak a medencébe, és a szél ennek egy részét újra elosztotta.

8. Egy síkság nem egyszerűen a hegyek eltűnésével jön létre.

9. Az Alföldön a talaj hosszú időn át tartó süllyedése teret teremtett új üledékek számára.

10. Ahol a földfelszín süllyedt, a folyók üledéket rakodhattak le anélkül, hogy a medencét azonnal teljesen feltöltötték volna.

11. Ez a süllyedés sem mindenhol egyformán erős volt, sem pedig folyamatosan azonos ütemben zajlott.

12. Ezért változtak azok a területek is, ahol különösen sok üledék halmozódott fel.

13. Az üledék lerakódott anyag, például kavics, homok vagy finom iszap.

14. A sík felszín tehát olyan talajt takar, amelynek egyes részei eltérő történettel rendelkeznek.

15. A fiatalabb folyami üledékek ráadásul egy régebbi feltöltődésen nyugszanak.

16. Millió évvel ezelőtt a Pannóniai-tó a mai medence nagy részét borította.

17. A folyók anyagot szállítottak hozzá, és torkolataiknál deltákat alakítottak ki, vagyis elágazó üledékterületeket, amelyek a tóba benőttek.

18. A feltöltődés előrehaladtával a partok és a torkolatok egyre beljebb tolódtak a vízbe.

19. Az egykori tavi területekből fokozatosan folyami tájak alakultak ki.

20. A mai síkság azonban nem egy változatlanul feltárt tavi fenék.

21. Az idősebb rétegekre új üledékek rakódtak le, miközben a folyók medre változott, és a szél átformálta a felszínt.

22. A látható tájmintázatot különösen ezek a újabb folyamatok határozzák meg.

23. A síkság kialakulásához szükséges anyag jelentős része a környező hegyvidékekről származott.

24. Ott a kőzetet az időjárás hatására szétbontotta a mállás, és a patakok a törmeléket nagyobb folyókba mosták.

25. A Duna a nyugatra messze nyúló vízgyűjtő területéről hozott anyagot, a Tisza és mellékfolyói pedig elsősorban a Kárpátok térségéből.

26. A vízgyűjtő terület minden olyan területet magában foglal, amelynek vize egy közös folyóba ömlik.

27. A síkabb területekre érve megváltoztak a lejtés, az áramlás és az anyag továbbszállításának lehetőségei.

28. Ahol a szállítóerő gyengült, az anyag egy része ott maradt.

29. Így az alföld minden üledékhelye saját történetét kötötte össze a távoli hegyekben zajló folyamatokkal.

30. Eközben a folyó által szállított anyagok szétválogattak.

31. A kavics és a durva homok főként a mederfenéken mozgott, és erős áramlásra volt szükségük ahhoz, hogy továbbhaladjanak.

32. A finomabb részecskék hosszabb ideig lebeghettek a vízben.

33. Ha egy folyó kilépett a partjairól, a víz szétterült, és a főmedren kívül gyakran veszített sebességéből.

34. A folyó közelében inkább a durvább szemcsék rakódtak le, míg távolabb a finomabb iszap és agyag gyűlhetett össze.

35. Az iszap a homok és az agyag közötti szemcseméretet jelenti; szemcséit szabad szemmel alig lehet megkülönböztetni.

36. Az árvíz ezért nem mindenhol egyforma réteget hagyott hátra, hanem térben fokozatos lerakódást.

37. A folyómeder sem maradt a helyén.

38. A külső kanyarokban az áramlás elmosta a partokat, míg a belső kanyarokban anyag halmozódott fel.

39. Hosszú idő alatt ezáltal a folyó kanyarulatai eltolódtak.

40. Az árvíz új utat nyithatott, és elválaszthatta a régi medret a főágától.

41. Ahol a meder az üledékek miatt magasabban feküdt, ott könnyebben történt az átmenet egy mélyebb szomszédos területre.

42. A természetes síkság így számos, egymást követő és egymás mellett folyó folyómederből alakult ki.

43. Egy mai szántóföld egy egykori folyómeder felett fekhet, annak ellenére, hogy ott már nem látható nyílt víz.

44. A mai Duna vagy Tisza folyásának alakulása ezért nem elegendő ahhoz, hogy megmagyarázza régi üledékeik eloszlását.

45. A Duna és a Tisza között ez a különbség különösen jól látható.

46. A területet magyarul Duna–Tisza köze-nek hívják, vagyis a két folyó közötti vidéknek.

47. Homokos gerince a szomszédos folyómedrek nagy részén fekszik.

48. A Duna fejlődésének korábbi szakaszaiban a mai medrénél keletebbre fekvő területeken haladt át.

49. Eközben olyan anyagot hagyott hátra, amely később a szél rendelkezésére állt.

50. Amikor fő medrei eltolódtak, a régebbi üledékes területeket ritkábban árasztotta el a víz.

51. Egy folyó így szolgáltathatta a nyersanyagot egy olyan tájhoz, amelynek későbbi alakját túlnyomórészt a szél alakította ki.

52. Az Alföld északkeleti részén található a Nyírség, egy további nagy homokvidék.

53. Ez egy régi alluviális deltoidán alakult ki, amelyet a Kárpátok északkeleti részéről és a szomszédos területekről érkező folyók alakítottak ki.

54. Az alluviális deltoid egy olyan üledékterület, amelyen a folyó rakománya – amikor a síkabb területre lép – több irányba oszlik szét.

55. Felülete enyhén domború lehet, bár az alföld részét képezi.

56. Amikor a folyók a süllyedési területek változása miatt új útvonalakat kerestek, homokos területek maradtak hátra.

57. A szél ebből dűnéket formált, és helyenként elmélyítette a köztes területeket.

58. A Duna és a Tisza közötti, valamint a Nyírségen található homokos területek ezért külső megjelenésükben hasonlítanak egymásra, de eredetük nem azonos.

59. Ehhez az átalakuláshoz a szélnek hozzáférhető anyagra volt szüksége.

60. A nedves homok erősebben tapad össze, mint a száraz, és a zárt növénytakaró védi a szemcséket.

61. A jégkorszak hideg és száraz időszakai alatt sok területen kedvezőbbek voltak a homokszállás feltételei.

62. A Nagy-Alföld ekkor nem volt zárt gleccsertakaró alatt.

63. A hideg ennek ellenére hatással volt a növényzetre, a kőzetek mállására és a vízfolyásra.

64. A kiszáradt üledékeken a szél homokszemcséket vehetett fel, és rövid ugrásokkal hajthatta azokat a talajon.

65. Ahol ereje alábbhagyott, vagy a növényzet gátolta a szállítást, a homok dűnékbe torlódott.

66. A finom por másképp viselkedett.

67. Részecskéi hosszabb ideig maradhattak a levegőben, és nagyobb távolságokat tudtak megtenni, mint az ugráló homokszemcsék.

68. A lerakódott, túlnyomórészt iszapos szélporból lösz keletkezett.

69. Gyakran sárgás színű, és az iszap mellett kisebb mennyiségű homokot és agyagot is tartalmaz.

70. A termékeny szántóföld sötét színe viszont elsősorban a felette kialakult, humuszos talajrétegből származik.

71. A humusz átalakult szerves maradványokból áll, amelyek keverednek az ásványi anyaggal.

72. A lösz és az abból kialakult talaj ezért szorosan összefügg, de nem azonos.

73. A folyók és a szél együttműködtek a lösz kialakulásában, anélkül, hogy mindenhol ugyanazt a feladatot vállalták volna.

74. A folyók finom anyagot szállíthattak a vízgyűjtő területeikről, és lerakodhatták azokat az időnként kiszáradó területeken.

75. A szél felkapta ebből a port, és más, gyakran valamivel magasabban fekvő területekre szállította.

76. Más pormegforrások is hozzájárulhattak a lerakódáshoz.

77. Ahol a por felhalmozódott, és nem sodródott el vagy mosódott le azonnal, ott fokozatosan kialakult egy löszréteg.

78. A melegebb, stabilabb szakaszokban ezen talajok alakultak ki, amelyeket később újra beboríthattak.

79. Egy feltárt aljzat ezért világos üledékeket és sötétebb, régi talajhorizontokat mutathat egymás felett.

80. Az ilyen rétegek nem őriznek hiánytalan, mindenhol egyformán jól értelmezhető krónikát.

81. Egy folyó elmoshatta a korábbi üledékeket, a szél pedig újra megtisztíthatta a már meglévő felszínt.

82. Egyes helyeken a lösz és a homok keveredett, vagy a lefolyó víz átrendezte őket.

83. A tiszta homokos területek és a vastag löszréteg között ezért számos átmenet található.

84. A fúrások, a feltárt rétegek és a szemcsék vizsgálata segít felismerni ezeket a rejtett összefüggéseket.

85. A látható felszín csupán a legfiatalabb szakasza egy olyan fejlődésnek, amely messze túlnyúlik az emberi mezőgazdaság évezredein.

86. Egy vékony árvízi üledék egyetlen esemény során megfigyelhető; egy egész síkság kialakulásához számtalan ilyen folyamatra és a köztük lévő hosszú szünetekre van szükség.

87. Ennek a történetnek az eredménye befolyásolja, hogy az emberek hogyan tudják hasznosítani a területet.

88. A laza homokos talajokban a víz általában gyorsan beszivárog, és a növények számára felvehető vízkészletük gyakran kisebb, mint a hasonló, iszapos talajokban.

89. A nyílt dűnékön ez súlyosbítja a szárazságot, míg ugyanazon homokterület alacsonyabban fekvő mélyedései közelebb lehetnek a talajvízhez.

90. A homokos táj ezért korántsem mindenhol egyformán száraz vagy egyformán alacsony terméshozamú.

91. Gyümölcsösök és szőlőtermesztés itt is lehetségessé vált, amennyiben a helyszín, a vízellátás és a gazdálkodás összhangban voltak egymással.

92. A löszön sok helyen olyan talajok alakultak ki, amelyek vízmegtartó képessége és szerkezete kedvező feltételeket biztosít a szántóföldi gazdálkodáshoz.

93. Ahol azonban ehhez még a vizesedés, a kedvezőtlen talajjellemzők vagy a vízhiány is társul, a hasznosíthatóságot nem lehet kizárólag a szemcseméretből levezetni.

94. Még a növényzettel borított dűne sem végleges, lezárt forma.

95. Ha növénytakaróját erős legeltetés, kiirtás vagy talajművelés miatt megnyitják, a szél újra mozgásba hozhatja a homokot.

96. A Kiskunhalas környékén végzett vizsgálatok igazolják az ilyen, a jégkorszak utáni időszakban kialakult újabb homokfúvásokat.

97. A Nemzeti Park Igazgatóság által leírt, Fülöpháza közelében található nyílt dűnék részben a fokozott legeltetésnek, valamint a 17. és 18. század éghajlati viszonyainak köszönhetők.

98. Alakjuk ezért egyaránt tanúskodik a régi folyami üledékekről, valamint a felszínen bekövetkezett sokkal fiatalabb változásokról.

99. Az Alföld nyugodt kiterjedése olyan anyagból áll, amelyet többször is szállítottak, lerakódott, majd újra felvett.

100. A Fülöpháza közelében található dűne ezért nem idegen test a síkságon, hanem azoknak az erőknek a látható nyoma, amelyek kialakították.

1. Bei Fülöpháza, westlich von Kecskemét, liegen Sanddünen mitten in der Großen Ungarischen Tiefebene.

2. Ihre hellen Flanken und gewellten Rücken passen schlecht zu der Vorstellung einer vollkommen ebenen Fläche.

3. Weiter östlich, in der Hajdúság bei Debrecen, bestimmen dagegen ausgedehnte Ackerflächen auf lössreichem Untergrund das Landschaftsbild.

4. Beide Landschaften gehören zum Alföld, dessen ungarischer Name „Niederland“ bedeutet.

5. Doch unter derselben Weite liegen Materialien, die Wasser verschieden aufnehmen und Pflanzen unterschiedliche Bedingungen bieten.

6. Der Gegensatz beginnt lange vor dem ersten Pflug.

7. Er entstand, weil Flüsse Gesteinsmaterial ins Becken brachten und der Wind einen Teil dieser Fracht erneut verteilte.

8. Eine Tiefebene entsteht nicht einfach dadurch, dass Berge verschwinden.

9. Im Alföld schuf das Absinken des Untergrunds über lange Zeiträume Platz für neue Ablagerungen.

10. Wo sich die Erdoberfläche senkte, konnten Flüsse Material absetzen, ohne das Becken sofort vollständig aufzufüllen.

11. Diese Senkung verlief weder überall gleich stark noch ununterbrochen im gleichen Tempo.

12. Deshalb wechselten auch die Gebiete, in denen besonders viel Sediment zusammenkam.

13. Sediment ist abgelagertes Material, etwa Kies, Sand oder feiner Schlamm.

14. Die flache Oberfläche verdeckt also einen Untergrund, dessen einzelne Teile eine unterschiedliche Geschichte besitzen.

15. Die jüngeren Flussablagerungen ruhen zudem auf einer älteren Füllung.

16. Vor Millionen Jahren bedeckte der Pannonische See große Teile des heutigen Beckens.

17. Flüsse führten ihm Material zu und bauten an ihren Mündungen Deltas auf, also verzweigte Ablagerungsflächen, die in den See vorwuchsen.

18. Mit der fortschreitenden Auffüllung rückten Ufer und Mündungen weiter in das Gewässer hinein.

19. Aus einstigen Seeflächen wurden nach und nach Flusslandschaften.

20. Die heutige Ebene ist dennoch kein unverändert freigelegter Seeboden.

21. Über die älteren Schichten legten sich neue Ablagerungen, während Flussläufe wanderten und der Wind die Oberfläche umformte.

22. Für das sichtbare Landschaftsmuster sind besonders diese jüngeren Vorgänge entscheidend.

23. Das Material für den Aufbau der Ebene kam zu einem erheblichen Teil aus den umliegenden Gebirgen.

24. Verwitterung zerlegte dort das Gestein, und Bäche spülten die Bruchstücke in größere Flüsse.

25. Die Donau brachte Fracht aus ihrem weit nach Westen reichenden Einzugsgebiet, die Theiß und ihre Nebenflüsse vor allem aus dem Karpatenraum.

26. Ein Einzugsgebiet umfasst alle Flächen, deren Wasser einem gemeinsamen Fluss zufließt.

27. Beim Eintritt in flacheres Land änderten sich Gefälle, Strömung und die Möglichkeiten, diese Fracht weiterzutragen.

28. Wo die Transportkraft nachließ, blieb ein Teil des Materials liegen.

29. So verband jeder Ablagerungsort in der Ebene seine eigene Geschichte mit Vorgängen in weit entfernten Bergen.

30. Dabei wurde die Flussfracht sortiert.

31. Kies und grober Sand bewegten sich überwiegend am Grund und verlangten kräftige Strömungen, um weiterzukommen.

32. Feinere Teilchen konnten länger im Wasser schweben.

33. Trat ein Fluss über seine Ufer, breitete sich das Wasser aus und verlor außerhalb des Hauptbetts häufig an Geschwindigkeit.

34. Nahe am Fluss lagerten sich eher gröbere Körner ab, weiter entfernt konnten sich feiner Schluff und Ton sammeln.

35. Schluff bezeichnet eine Korngröße zwischen Sand und Ton; seine Körnchen sind einzeln mit bloßem Auge kaum zu erkennen.

36. Eine Überschwemmung hinterließ deshalb keine überall gleiche Decke, sondern einen räumlich abgestuften Auftrag.

37. Auch das Flussbett blieb nicht an seinem Platz.

38. An Außenkurven trug die Strömung Ufer ab, während sich an Innenkurven Material ansammelte.

39. Über längere Zeit verschoben sich dadurch die Flussschlingen.

40. Hochwasser konnte einen neuen Weg öffnen und einen alten Lauf vom Hauptstrom trennen.

41. Wo das Bett durch Ablagerungen höher lag, wurde ein Wechsel in eine tiefere Nachbarfläche leichter.

42. Die natürliche Ebene entstand somit aus vielen nacheinander und nebeneinander tätigen Flussläufen.

43. Ein heutiger Acker kann über einem ehemaligen Flussbett liegen, obwohl dort kein offenes Wasser mehr zu sehen ist.

44. Der Verlauf der heutigen Donau oder Theiß reicht deshalb nicht aus, um die Verteilung ihrer alten Ablagerungen zu erklären.

45. Zwischen Donau und Theiß zeigt sich dieser Unterschied besonders deutlich.

46. Das Gebiet heißt auf Ungarisch Duna–Tisza köze, also das Land zwischen den beiden Flüssen.

47. Sein sandiger Rücken liegt über großen Teilen der benachbarten Flussniederungen.

48. Die Donau durchquerte in früheren Abschnitten ihrer Entwicklung Flächen weiter östlich als ihr heutiger Lauf.

49. Dabei hinterließ sie Material, das später dem Wind zur Verfügung stand.

50. Als sich ihre Hauptläufe verlagerten, wurden ältere Ablagerungsflächen seltener überschwemmt.

51. Ein Fluss konnte auf diese Weise den Rohstoff einer Landschaft liefern, deren spätere Formen überwiegend der Wind schuf.

52. Im Nordosten des Alföld liegt mit der Nyírség eine weitere große Sandlandschaft.

53. Sie entstand auf einem alten Schwemmfächer, den Flüsse aus dem nordöstlichen Karpatenraum und benachbarten Gebieten aufbauten.

54. Ein Schwemmfächer ist eine Ablagerungsfläche, auf der sich die Fracht eines Flusses beim Austritt in flacheres Gelände über mehrere Wege verteilt.

55. Seine Oberfläche kann sanft gewölbt sein, obwohl sie zur Tiefebene gehört.

56. Als sich die Flüsse infolge veränderter Senkungsgebiete andere Wege suchten, blieben sandige Flächen zurück.

57. Wind formte daraus Dünen und vertiefte stellenweise die Zwischenräume.

58. Die Sandgebiete zwischen Donau und Theiß und in der Nyírség ähneln sich deshalb im Erscheinungsbild, haben aber nicht dieselbe Herkunftsgeschichte.

59. Für diese Umformung brauchte der Wind zugängliches Material.

60. Nasser Sand haftet stärker zusammen als trockener, und eine geschlossene Pflanzendecke schützt die Körner.

61. Während kalter und trockener Abschnitte des Eiszeitalters waren die Bedingungen für Verwehung auf vielen Flächen günstiger.

62. Die Große Ungarische Tiefebene lag dabei nicht unter einer geschlossenen Gletscherdecke.

63. Die Kälte wirkte dennoch auf Pflanzenwuchs, Verwitterung und Wasserführung.

64. Auf trockengefallenen Ablagerungen konnte der Wind Sandkörner aufnehmen und in kurzen Sprüngen über den Boden treiben.

65. Wo seine Kraft nachließ oder Pflanzen den Transport bremsten, häufte sich der Sand zu Dünen.

66. Feiner Staub verhielt sich anders.

67. Seine Teilchen konnten länger in der Luft bleiben und größere Entfernungen zurücklegen als die springenden Sandkörner.

68. Aus abgelagertem, überwiegend schluffigem Windstaub entstand Löss.

69. Er ist häufig gelblich und enthält neben Schluff auch kleinere Anteile von Sand und Ton.

70. Die dunkle Farbe eines fruchtbaren Ackers entsteht dagegen vor allem in der darüber entwickelten, humushaltigen Bodenschicht.

71. Humus besteht aus umgewandelten organischen Resten, die sich mit dem mineralischen Material mischen.

72. Löss und der aus ihm entstandene Boden sind daher eng verbunden, aber nicht dasselbe.

73. Fluss und Wind arbeiteten bei der Lössbildung zusammen, ohne überall dieselbe Aufgabe zu übernehmen.

74. Flüsse konnten feines Material aus ihren Einzugsgebieten heranführen und auf zeitweise trockenen Flächen absetzen.

75. Der Wind nahm davon Staub auf und trug ihn auf andere, oft etwas höher gelegene Flächen.

76. Auch weitere Staubquellen konnten zur Ablagerung beitragen.

77. Wo sich Staub ansammelte und nicht gleich wieder fortgetragen oder weggespült wurde, wuchs allmählich eine Lössdecke.

78. In wärmeren, stabileren Abschnitten entwickelten sich darauf Böden, die später erneut überdeckt werden konnten.

79. Ein aufgeschlossener Untergrund kann deshalb helle Ablagerungen und dunklere alte Bodenhorizonte übereinander zeigen.

80. Solche Schichten bewahren keine lückenlose, überall gleich gut lesbare Chronik.

81. Ein Fluss konnte frühere Ablagerungen wieder abtragen, und Wind konnte eine bereits vorhandene Oberfläche erneut ausräumen.

82. Mancherorts wurden Löss und Sand vermischt oder durch abfließendes Wasser umgelagert.

83. Zwischen reinem Sandland und einer mächtigen Lössdecke liegen deshalb zahlreiche Übergänge.

84. Bohrungen, freigelegte Schichten und die Untersuchung ihrer Körner helfen, diese verborgenen Beziehungen zu erkennen.

85. Die sichtbare Oberfläche ist nur der jüngste Ausschnitt einer Entwicklung, die weit über die Jahrtausende menschlicher Landwirtschaft hinausreicht.

86. Eine dünne Hochwasserablagerung lässt sich in einem einzelnen Ereignis beobachten; eine ganze Tiefebene erfordert unzählige solcher Vorgänge und lange Unterbrechungen dazwischen.

87. Das Ergebnis dieser Geschichte beeinflusst, wie Menschen die Fläche nutzen können.

88. In lockeren Sandböden versickert Wasser meist rasch, und ihr Vorrat an pflanzenverfügbarem Wasser ist häufig geringer als in vergleichbaren schluffreichen Böden.

89. Auf offenen Dünen verschärft dies die Trockenheit, während tiefer gelegene Mulden desselben Sandgebiets näher am Grundwasser liegen können.

90. Die Sandlandschaft ist deshalb keineswegs überall gleich trocken oder gleich ertragsarm.

91. Obstgärten und Weinbau wurden auch hier möglich, sofern Standort, Wasserversorgung und Bewirtschaftung zusammenpassten.

92. Auf Löss entwickelten sich vielerorts Böden, deren Wasserhaltevermögen und Struktur günstige Voraussetzungen für Ackerbau bieten.

93. Wo aber Vernässung, ungünstige Bodeneigenschaften oder Wassermangel hinzukommen, lässt sich die Nutzung nicht allein aus der Korngröße ableiten.

94. Auch eine bewachsene Düne ist keine endgültig abgeschlossene Form.

95. Wird ihre Pflanzendecke durch starke Beweidung, Rodung oder Bodenbearbeitung geöffnet, kann der Wind den Sand erneut bewegen.

96. Untersuchungen im Raum Kiskunhalas belegen solche jüngeren Verwehungen innerhalb der Zeit nach dem Eiszeitalter.

97. Die von der Nationalparkverwaltung beschriebenen offenen Dünen bei Fülöpháza gehen teilweise auf verstärkte Beweidung und klimatische Bedingungen des siebzehnten und achtzehnten Jahrhunderts zurück.

98. Ihre Gestalt erzählt deshalb sowohl von alten Flussablagerungen als auch von viel jüngeren Veränderungen an der Oberfläche.

99. Die ruhige Weite des Alföld besteht aus Material, das mehrfach transportiert, abgesetzt und wieder aufgenommen wurde.

100. Eine Düne bei Fülöpháza ist deshalb kein Fremdkörper in der Ebene, sondern eine sichtbare Spur der Kräfte, die sie aufgebaut haben.