1-3 Geschichte Ungarns lang

1. Néha egy ország története nem egy néppel kezdődik, hanem egy határral – és pontosan így lép a mai Nyugat-Magyarország, mint a római Pannonia província, az ókor színpadára.

2. Majdnem öt évszázadon át, az 1. századtól az 5. századig, ez a földdarab a korszak leghatalmasabb birodalmához tartozott.

3. Ez egy elképesztően hosszú időtartam – hosszabb, mint amennyi ideje az Egyesült Államok egyáltalán létezik.

4. A Kárpát-medence számára ez a korszak egy önálló, meghatározó fejezetet jelent, amely jelentősen különbözik mindaztól, ami előtte és utána történt.

5. Aki Pannóniát a birodalom meleg szívében fekvő, nyugodt, biztonságos tartományként képzeli el, az hatalmas tévedésben van.

6. Valójában a vidék a római világ legszélén feküdt, ott, ahol a biztonság a szerencsén múlott.

7. Hosszú szakaszokon a Duna képezte a birodalom határát – egy folyó, mint a sors vonala.

8. E folyón túl egy másik világ kezdődött, amelyet olyan népek laktak, akik soha nem válhattak római polgárokká.

9. Pannónia így egyfajta találkozási hely volt, két világ metszéspontja, amelyek gyanakodva méregették egymást, mégis kereskedtek egymással.

10. Pontosan ez a küszöbön való elhelyezkedés határozta meg a tartomány életét a római történelem egész során.

11. Ez egyszerre volt átok és kitüntetés: állandó veszély forrása, de egyben oka is annak, hogy különleges jelentőséget kapott a birodalmi struktúrában.

12. A következő szakaszok pontosan ezt a kettős természetet világítják meg különböző szempontokból.

13. Több nagy témakörön vezetnek végig, amelyek együttesen alkotják a teljes képet.

14. Az első a hódítás – egy folyamat, amely sokkal nehezebb és hosszabb volt, mint azt a tankönyvek gyakran sugallják.

15. Ezt követi a tartomány felépítése, annak közigazgatásával és mindenütt jelen lévő katonai erőivel együtt.

16. A további fejezetek a határvidéken, a civilizáció szigeteiként kialakult városokkal, valamint az azokat összekötő infrastruktúrával foglalkoznak.

17. Szó esik továbbá a kereskedelemről, a jólétről és a birodalom többi részével folytatott kulturális cseréről is.

18. Egy külön fejezet bemutatja az itt élő emberek mindennapi életét, harcoltak és dolgoztak.

19. A záró fejezet a tartomány vallási fejlődését mutatja be – a sok istenről az egyetlen hitre való áttérésig.

20. Ezek a témák együttesen a római Pannónia sokrétű portréját alkotják.

21. Aki azt hiszi, hogy a hódítás egyetlen hadjárattal lezárult, az mélyen téved.

22. A hódítás évtizedeken át húzódott, sok életet követelt, és egyáltalán nem ment egyenes úton.

23. Végül csak egy hatalmas felkelés véres leverése biztosította véglegesen a római uralmat.

24. Csak ezután alakult át a meghódított terület rendezett, jól irányított provinciává.

25. A római rendszerben egy provincia egy állandó közigazgatási egység volt, egyértelmű hatáskörökkel.

26. Élén egy helytartó állt, akit a császár személyesen választott ki és nevezett ki.

27. Aki egy szóval kellene leírnia Pannóniát, valószínűleg a „katonai vidék” kifejezést választaná – annyira meghatározó szerepet játszottak a katonák a tartomány képében.

28. A Duna mentén egy erődített határvonal, az úgynevezett Limes húzódott, mint egy kőből faragott gerinc az országon keresztül.

29. A légiótáborok, a kisebb erődök és az őrtornyok úgy sorakoztak ezen a vonalon, mint a gyöngyök egy zsinóron.

30. A hadsereg nem csupán a határt védte, hanem puszta jelenlétével is meghatározta az ország egész fejlődését.

31. A rómaiakkal egy teljesen új civilizációs forma jelent meg, amely korábban a Kárpátok térségében egyszerűen nem létezett.

32. Itt alakultak ki először a római mintára épült városok – minden hozzájuk tartozó elemmel együtt.

33. A fórumok, templomok, fürdők és vízvezetékek a falvakat városi központokká alakították.

34. Sűrű úthálózat húzódott át a provincián, összekötve azt a birodalom többi részével.

35. Ezen az utakon katonák, kereskedők, áruk és hírek egyaránt közlekedtek – az ország egy sokkal nagyobb körforgás részévé vált.

36. Pannónia így egy hatalmas gazdasági térségbe csúszott bele, amely három kontinensen terült el.

37. A tartomány részesült egy olyan világbirodalom kereskedelmében és jólétében, amiről a lakosok generációkkal korábban alig álmodhattak volna.

38. Az árukkal együtt emberek, nyelvek és szokások is utaztak – semmi sem maradt olyan, mint korábban.

39. A helyi lakosság lépésről lépésre átvette a római életmódot, néha önként, néha puszta szükségszerűségből.

40. Ezt a fokozatos, generációkon átívelő változást romanizációnak nevezik.

41. A tartomány társadalma kezdettől fogva a legkülönbözőbb származású emberek színes keveréke volt.

42. Helyiek, bevándorlók, katonák, szabad polgárok és rabszolgák éltek egymás mellett, gyakran szorosabban, mint ahogyan azt a társadalmi rangrend előírta.

43. Pannónia vallási térképe is minden, csak nem statikus volt.

44. A pogány kultuszok burjánzó sokféleségét lépésről lépésre a kereszténység térnyerése követte.

45. Mint minden nagy történet, ez is véget ért – méghozzá az úgynevezett népvándorlás zűrzavarával.

46. Az ötödik században a Duna mentén a római uralom végleg összeomlott, akárcsak egy gát, amely már nem bírta elviselni a nyomást.

47. Ezen a ponton érdemes egy fontos pontosítást tenni: a Pannónia tartomány és a későbbi magyar nép történelmileg semmi közvetlen kapcsolatban nem áll egymással.

48. Maguk a magyarok csak körülbelül négy évszázaddal később érkeztek a Kárpát-medencébe, amikor a római romokon már régóta új fű nőtt.

49. A római korszak tehát az ország ókori előtörténetét jelenti, nem pedig maguknak a magyaroknak a korai történelmét.

50. És mégis olyan kulturális örökséget hagyott hátra, amelynek hatása a mai napig érezhető – látható minden múzeumban, minden régészeti lelőhelyen, minden falmaradványban a magyar föld alatt.

1. Manchmal beginnt die Geschichte eines Landes nicht mit einem Volk, sondern mit einer Grenze – und genau so betritt das heutige Westungarn als römische Provinz Pannonia die Bühne der Antike.

2. Fast fünf Jahrhunderte lang, vom ersten bis zum fünften Jahrhundert nach Christus, gehörte dieses Stück Land zum mächtigsten Reich seiner Zeit.

3. Das ist eine erstaunlich lange Zeitspanne – länger, als die Vereinigten Staaten heute überhaupt existieren.

4. Für das Karpatenbecken markiert diese Epoche ein eigenständiges, prägendes Kapitel, das sich deutlich von allem davor und danach unterscheidet.

5. Wer sich Pannonia als ruhige, sichere Provinz im warmen Kern des Imperiums vorstellt, irrt gewaltig.

6. Tatsächlich lag das Land am äußersten Rand der römischen Welt, dort, wo Sicherheit zur Glückssache wurde.

7. Über weite Strecken bildete die Donau die Grenze des Reiches – ein Fluss als Schicksalslinie.

8. Jenseits dieses Stroms begann eine andere Welt, bewohnt von Völkern, die niemals römische Bürger werden sollten.

9. Pannonia war damit so etwas wie ein Begegnungsraum, eine Schnittstelle zwischen zwei Welten, die sich misstrauisch beäugten und doch miteinander handelten.

10. Genau diese Lage an der Schwelle prägte das Leben in der Provinz über ihre gesamte römische Geschichte hinweg.

11. Sie war Fluch und Auszeichnung zugleich: Quelle ständiger Gefahr, aber auch Grund für ihre besondere Bedeutung im Reichsgefüge.

12. Die folgenden Abschnitte beleuchten genau diese Doppelnatur aus verschiedenen Blickwinkeln.

13. Sie führen durch mehrere große Themenfelder, die zusammen ein Gesamtbild ergeben.

14. Den Anfang macht die Eroberung – ein Prozess, der weit härter und länger dauerte, als es Schulbücher oft vermuten lassen.

15. Danach folgt die Einrichtung der Provinz mit ihrer Verwaltung und ihrem allgegenwärtigen Militär.

16. Weitere Kapitel widmen sich den Städten, die wie Inseln der Zivilisation in der Grenzregion entstanden, und der Infrastruktur, die sie verband.

17. Auch Handel, Wohlstand und der kulturelle Austausch mit dem übrigen Imperium kommen zur Sprache.

18. Ein eigener Abschnitt taucht ein in den Alltag der Menschen, die hier lebten, kämpften und arbeiteten.

19. Den Abschluss bildet die religiöse Entwicklung der Provinz – von vielen Göttern zu einem einzigen Glauben.

20. Zusammen ergeben diese Themen ein facettenreiches Porträt des römischen Pannonien.

21. Wer denkt, die Eroberung sei mit einem einzigen Feldzug erledigt gewesen, der irrt sich gründlich.

22. Sie zog sich über Jahrzehnte hin, kostete viele Leben und verlief alles andere als geradlinig.

23. Erst die blutige Niederschlagung eines gewaltigen Aufstands sicherte am Ende die römische Herrschaft endgültig ab.

24. Danach erst verwandelte sich das eroberte Land in eine geordnete, verwaltete Provinz.

25. Eine Provinz war im römischen System eine feste Verwaltungseinheit mit klaren Zuständigkeiten.

26. An ihrer Spitze stand ein Statthalter, den der Kaiser persönlich auswählte und einsetzte.

27. Wer Pannonien in einem Wort beschreiben müsste, würde wohl „Militärland“ wählen – so sehr prägten Soldaten das Bild der Provinz.

28. Entlang der Donau zog sich eine befestigte Grenzlinie, der sogenannte Limes, wie ein steinernes Rückgrat durch das Land.

29. Legionslager, kleinere Kastelle und Wachtürme reihten sich an dieser Linie wie Perlen an einer Schnur.

30. Das Heer schützte nicht nur die Grenze, es formte mit seiner bloßen Anwesenheit die gesamte Entwicklung des Landes.

31. Mit den Römern hielt eine völlig neue Form von Zivilisation Einzug, die es im Karpatenraum zuvor schlicht nicht gegeben hatte.

32. Erstmals entstanden hier Städte nach römischem Muster – mit allem, was dazugehörte.

33. Foren, Tempel, Bäder und Wasserleitungen ließen aus Dörfern urbane Zentren werden.

34. Ein dichtes Straßennetz spannte sich über die Provinz und verknüpfte sie mit dem Rest des Imperiums.

35. Auf diesen Wegen bewegten sich Truppen ebenso wie Händler, Waren und Nachrichten – das Land wurde Teil eines viel größeren Kreislaufs.

36. Pannonien rutschte damit in einen gewaltigen Wirtschaftsraum hinein, der sich über drei Kontinente erstreckte.

37. Die Provinz nahm Anteil am Handel und am Wohlstand eines Weltreichs, von dem die Bewohner Generationen zuvor kaum geträumt hätten.

38. Mit den Waren reisten auch Menschen, Sprachen und Gewohnheiten – nichts blieb, wie es vorher war.

39. Die einheimische Bevölkerung übernahm Schritt für Schritt römische Lebensformen, manchmal freiwillig, manchmal aus schlicher Notwendigkeit.

40. Diesen schleichenden, über Generationen reichenden Wandel nennt man Romanisierung.

41. Von Beginn an war die Gesellschaft der Provinz eine bunte Mischung verschiedenster Herkünfte.

42. Einheimische, Zuwanderer, Soldaten, freie Bürger und Sklaven lebten Seite an Seite, oft enger, als es die Standesordnung vorsah.

43. Auch die religiöse Landkarte Pannoniens war alles andere als statisch.

44. Auf eine wuchernde Vielfalt heidnischer Kulte folgte, Schritt für Schritt, der Aufstieg des Christentums.

45. Wie jede große Geschichte endete auch diese – und zwar mit den Wirren der sogenannten Völkerwanderung.

46. Im fünften Jahrhundert zerbrach die römische Herrschaft an der Donau endgültig, wie ein Damm, der dem Druck nicht mehr standhielt.

47. An dieser Stelle lohnt sich eine wichtige Klarstellung: Die Provinz Pannonia und das spätere ungarische Volk haben historisch nichts unmittelbar miteinander zu tun.

48. Die Ungarn selbst erreichten das Karpatenbecken erst etwa vier Jahrhunderte später, als längst neues Gras über den römischen Ruinen wuchs.

49. Die römische Epoche bildet damit die antike Vorgeschichte des Landes, nicht die Frühgeschichte der Ungarn selbst.

50. Und doch hinterließ sie ein kulturelles Erbe, das bis in die Gegenwart nachwirkt – sichtbar in jedem Museum, jeder Ausgrabung, jedem Stück Mauerwerk unter ungarischem Boden.

1. Néha egy ország története nem egy néppel kezdődik, hanem egy határral – és pontosan így lép a mai Nyugat-Magyarország az ókor színpadára.

2. Több mint négy évszázadon át a mai Dunántúl jelentős része ahhoz a Római Birodalomhoz tartozott, amely akkoriban a mediterrán világot uralta.

3. Pannonia azonban jóval nagyobb volt a mai Nyugat-Magyarországnál, hiszen területe több jelenlegi közép- és délkelet-európai országra is kiterjedt.

4. Északon és keleten a Duna, nyugaton Noricum, délen pedig Dalmatia és Moesia határolta ezt a stratégiailag rendkívül fontos provinciát.

5. Aki Pannoniát a birodalom védett belsejében fekvő, nyugodt tartományként képzeli el, az alapvetően félreérti földrajzi és katonai helyzetét.

6. Valójában a vidék a római világ peremén feküdt, ahol a béke, a kereskedelem és a háború állandóan közel került egymáshoz.

7. Hosszú szakaszokon a Duna alkotta a birodalom határát – egy hatalmas folyó, amely egyszerre választott el és kötött össze különböző világokat.

8. A folyón túl germán és szarmata népek éltek, amelyek hol ellenségként, hol szövetségesként, hol pedig kereskedelmi partnerként jelentek meg.

9. A határ tehát nem áthatolhatatlan fal volt, hanem ellenőrzött találkozási övezet, amelyen emberek, áruk, hírek és szokások haladtak át.

10. Pannonia története éppen ezért nem pusztán a római hódítás története, hanem különböző népek hosszú és gyakran ellentmondásos együttéléséé is.

11. Mielőtt a római légiók megjelentek, a térségben pannon, illír és kelta közösségek éltek, amelyek saját településekkel és hagyományokkal rendelkeztek.

12. A kelta törzsek megerősített településeket alapítottak, pénzt vertek, és bekapcsolódtak azokba a kereskedelmi útvonalakba, amelyek Észak- és Dél-Európát összekötötték.

13. Róma kezdetben nem egy kész provincia elfoglalását tervezte, hanem fokozatosan próbálta ellenőrzése alá vonni a fontos folyóvölgyeket és útvonalakat.

14. Octavianus, a későbbi Augustus császár, már Kr. e. 35-ben hadjáratot vezetett a térségben, és elfoglalta a stratégiai jelentőségű Sisciát.

15. A Száva völgyének birtoklása megnyitotta az utat a Duna felé, miközben biztosította az összeköttetést Itália és a Balkán között.

16. A római terjeszkedés nem egyetlen nagy csatában dőlt el, hanem évtizedeken át tartó hadjáratok, tárgyalások és helyi megállapodások eredménye volt.

17. Augustus uralkodása alatt a római seregek végül elérték a Dunát, amely ettől kezdve a birodalmi stratégia egyik legfontosabb vonalává vált.

18. A meghódított népek azonban nem fogadták el ellenállás nélkül az idegen uralmat, az adókat és a római hadsereg számára elrendelt sorozásokat.

19. Kr. u. 6-ban hatalmas felkelés tört ki Pannonia és Dalmatia területén, amely három éven keresztül komoly veszélyt jelentett Rómára.

20. A rómaiaknak rendkívül nagy haderőt kellett mozgósítaniuk, mert attól tartottak, hogy a lázadás akár Itália északkeleti vidékeit is elérheti.

21. Tiberius csak Kr. u. 9-ben tudta végleg leverni az ellenállást, miután a harcok és az éhínség teljesen kimerítették a felkelőket.

22. A katonai győzelmet lassú közigazgatási átalakulás követte, amelynek során a meghódított területeket fokozatosan beillesztették a birodalomba.

23. Az új tartomány a Pannonia nevet kapta, amely valószínűleg az itt élő pannon népcsoportok elnevezéséből származott.

24. A hódítás nem tüntette el a korábbi lakosságot, hanem új politikai rendszert helyezett a már létező települések és közösségek fölé.

25. A romanizáció hosszú, területenként eltérő folyamat volt, amelyben a kényszer, az alkalmazkodás, az érdek és a kulturális vonzerő egyaránt szerepet játszott.

26. A római közigazgatás a helyi közösségeket civitasokba szervezte, amelyek adót fizettek, katonákat biztosítottak és kapcsolatot tartottak a tartományi hatóságokkal.

27. A provincia élén a császár által kinevezett helytartó állt, aki egyszerre gyakorolt polgári, bírói és katonai hatalmat.

28. A római jog, az adórendszer és az írásos ügyintézés fokozatosan megváltoztatta a mindennapi életet, még akkor is, ha vidéken sok régi szokás fennmaradt.

29. A városok különböző jogállást kaphattak, és a colonia vagy municipium rangja jelentős kiváltságokat biztosított lakóik egy részének.

30. A római polgárjogot kezdetben csak kevesen birtokolták, de katonai szolgálattal, felszabadítással vagy császári adománnyal egyre többen megszerezhették.

31. Amikor Caracalla császár 212-ben szinte minden szabad birodalmi lakosnak polgárjogot adott, Pannonia társadalma jogilag is közelebb került Rómához.

32. Traianus császár a 2. század elején két részre osztotta a tartományt: Pannonia Superiorra és Pannonia Inferiorra.

33. A felosztás megkönnyítette a kormányzást, ugyanakkor lehetővé tette, hogy a helytartók gyorsabban reagáljanak a különböző határszakaszokon jelentkező veszélyekre.

34. Pannoniában több légió állomásozott, mert Róma különösen veszélyesnek tartotta a germán és szarmata népekkel szomszédos dunai határt.

35. A nagy légiótáborok mellett kisebb erődök, őrtornyok és ideiglenes táborok egész hálózata biztosította a folyó menti területeket.

36. A légiók katonái római polgárok voltak, míg a segédcsapatok tagjai gyakran a provinciák különböző népeiből származtak.

37. Sok helyi férfi azért vállalt hosszú katonai szolgálatot, mert leszerelése után polgárjogot, pénzt vagy földbirtokot remélhetett.

38. A veteránok gyakran egykori szolgálati helyük közelében telepedtek le, családot alapítottak, és gazdasági kapcsolatokat építettek ki a helyiekkel.

39. A táborok körül kereskedők, kézművesek, fogadósok és katonacsaládok települései alakultak ki, amelyekből később virágzó városok fejlődhettek.

40. A hadsereg így nemcsak a határt védte, hanem munkaadóként, vásárlóként és építtetőként az egész tartomány gazdaságát alakította.

41. A római uralom egyik legmaradandóbb eredménye az úthálózat volt, amely összekötötte a katonai táborokat, városokat, folyami kikötőket és vidéki birtokokat.

42. A gondosan megépített utak nemcsak a légiók gyors mozgását szolgálták, hanem a kereskedelmet, a postát és az állami igazgatást is.

43. A mérföldkövek feltüntették a távolságokat és az uralkodó nevét, így egyszerre segítették az utazókat és hirdették a császári hatalmat.

44. Különösen fontos volt a Borostyánkő út, amely az Adria vidékét Pannonián keresztül a Balti-tenger térségével kötötte össze.

45. Ezen az útvonalon nemcsak borostyán, hanem bor, kerámia, fémáru, luxuscikk és számtalan hír is eljutott egyik vidékről a másikra.

46. Savariát, a mai Szombathely elődjét, Claudius császár idején alapították, és a város hamarosan Nyugat-Pannonia egyik központjává vált.

47. Szabályos utcái, fóruma, templomai és középületei azt mutatták, hogy a római várostervezés a birodalom távoli peremén is érvényesült.

48. Scarbantia, a mai Sopron, a Borostyánkő út mellett feküdt, ezért gazdasági jelentőségét elsősorban kedvező közlekedési helyzetének köszönhette.

49. Carnuntum katonai táborból és polgári településből hatalmas várossá fejlődött, amely fénykorában Pannonia Superior fővárosa lett.

50. A fontos kereskedelmi utak találkozásánál fekvő Carnuntumban katonák, hivatalnokok, kereskedők és kézművesek tízezrei élhettek.

51. Aquincum, amelynek romjai ma Budapest területén találhatók, Pannonia Inferior katonai, közigazgatási és gazdasági központjává emelkedett.

52. Aquincumban a légiótábor, a katonaváros és a polgárváros egymás mellett létezett, mégsem alkotott teljesen egységes települést.

53. Brigetio, a mai Komáromhoz tartozó Szőny közelében, fontos légiótábornak és a körülötte kialakuló városi életnek adott otthont.

54. A déli Pannoniában fekvő Sirmium a késő római korban olyan jelentőssé vált, hogy császári székhelyként is szolgált.

55. Sopianae, a mai Pécs római elődje, különösen a 4. században fejlődött, amikor közigazgatási és keresztény központtá vált.

56. A római városokban vízvezetékek szállították a vizet, csatornák vezették el a szennyvizet, a kutak pedig egész városrészeket láttak el.

57. A közfürdők nem csupán tisztálkodásra szolgáltak, hanem találkozóhelyek voltak, ahol az emberek beszélgettek, üzleteket kötöttek és híreket cseréltek.

58. Néhány előkelő házban és fürdőben padlófűtés működött, amely meleg levegőt vezetett a helyiségek padlója és falai alatt.

59. Az amphitheatrumokban gladiátorviadalokat, állatbemutatókat és más látványosságokat rendeztek, amelyek egyszerre szórakoztatták és fegyelmezték a közönséget.

60. A piacokon helyi termékek és távoli vidékekről érkező áruk sorakoztak, miközben a műhelyekben fazekasok, kovácsok és bőrművesek dolgoztak.

61. A városi pompa azonban nem jelentette azt, hogy mindenki kényelmesen élt, hiszen a lakosság nagy része szerény házakban vagy zsúfolt külvárosokban lakott.

62. Pannonia határvédelmi rendszerét általában limesnek nevezzük, bár itt nem hosszú kőfal, hanem összetett katonai infrastruktúra védte a birodalmat.

63. Az erődök, őrtornyok, utak, kikötők és átkelőhelyek láncolata alkalmazkodott a Duna folyásához és a környező táj sajátosságaihoz.

64. A római folyami flotta járőrhajói ellenőrizték a Dunát, katonákat és ellátmányt szállítottak, valamint szükség esetén gyorsan beavatkozhattak.

65. Az őrtornyokból fény-, füst- vagy kürtjelekkel továbbíthatták a figyelmeztetéseket, ha gyanús mozgást észleltek a túlparton.

66. A határállomások az átkelőket is felügyelték, vámot szedtek, és ellenőrizték, hogy kik és milyen árukkal lépnek a birodalom területére.

67. Békeidőben a folyó két oldala között élénk kereskedelem folyt, ezért a rómaiaknak érdekükben állt a kiszámítható kapcsolatok fenntartása.

68. A germán markomannok és kvádok főként Pannonia északnyugati határaival, a szarmata jazigok pedig a keleti szakaszokkal kerültek kapcsolatba.

69. Róma hol pénzzel és ajándékokkal nyerte meg a szomszédos vezetőket, hol túszokat követelt, máskor pedig katonai erővel kényszerítette őket engedelmességre.

70. Egyes csoportok szövetségesként katonákat biztosítottak a birodalomnak, míg mások menedéket vagy letelepedési engedélyt kértek a határon belül.

71. A határ menti piacokon római kereskedők találkoztak a túlpart lakóival, bár az ilyen kereskedelmet a hatóságok időnként korlátozták vagy megtiltották.

72. A békés kapcsolatok gyorsan fegyveres konfliktussá válhattak, ha egy szövetség felbomlott, egy törzs vándorolni kezdett vagy Róma gyengének mutatkozott.

73. A 2. század második felében kitörő markomann háborúk különösen súlyosan érintették Pannoniát, és hosszú időre megrendítették a határ biztonságát.

74. Germán és szarmata harcosok többször áttörték a védelmet, településeket pusztítottak el, és még Itália északi területeit is fenyegették.

75. Marcus Aurelius császár éveken át személyesen irányította a dunai hadjáratokat, mert felismerte, hogy a birodalom sorsa ezen a határon is eldőlhet.

76. A háborúk után az erődöket újjáépítették, a hadsereget megerősítették, és számos elnéptelenedett területre új lakosságot telepítettek.

77. Pannonia katonai jelentősége ettől kezdve tovább nőtt, és a tartományi légiók egyre nagyobb befolyást gyakoroltak a birodalmi politikára.

78. Amikor 193-ban a pannoniai csapatok Septimius Severust császárrá kiáltották ki, világossá vált, hogy a dunai hadsereg uralkodókat is hatalomra segíthet.

79. A Severus-dinasztia idején számos várost és katonai létesítményt helyreállítottak, miközben a császári udvar különös figyelmet fordított a térségre.

80. A tartomány gazdaságának egyik legfontosabb mozgatóereje továbbra is a hadsereg maradt, amely hatalmas mennyiségű élelmiszert, ruhát és felszerelést igényelt.

81. A vidéki lakosság gabonát termesztett, állatokat tenyésztett, gyümölcsöt szüretelt, és egyes területeken szőlőműveléssel is foglalkozott.

82. A nagyobb birtokok terményeik egy részét a városoknak és a hadseregnek adták el, míg a kisebb gazdaságok elsősorban saját szükségletre termeltek.

83. A Duna olcsó és hatékony szállítási útvonalat kínált, amelyen gabonát, építőanyagot, katonai felszerelést és más tömegárukat mozgattak.

84. Itáliából és a nyugati provinciákból bort, olívaolajat és finom kerámiát hoztak, amit a megtalált amphorák és edények ma is bizonyítanak.

85. A pannoniai fazekasműhelyek idővel saját termékeikkel látták el a helyi piacot, miközben a téglagyárak a hadsereg építkezéseit szolgálták.

86. A katonai bélyeggel ellátott téglák ma megmutatják, mely egységek építettek erődöt, fürdőt, raktárt vagy más középületet.

87. A pénz használata a távoli falvakban is elterjedt, mert az adókat, a béreket és a kereskedelmi ügyleteket egyre gyakrabban érmékben számolták el.

88. A gazdasági fellendülés azonban mindig a politikai biztonságtól függött, ezért egy-egy háború vagy járvány egész települések fejlődését törhette meg.

89. A kézművesek és kereskedők gyakran collegiumokba tömörültek, amelyek szakmai közösségként, vallási egyesületként és temetkezési társaságként egyaránt működhettek.

90. Az aquincumi víziorgonát 228-ban egy textilkereskedők egyesületének ajándékozták, és ez a különleges lelet a városi kultúra magas színvonaláról tanúskodik.

91. A pannoniai társadalomban szabad polgárok, idegen származású kereskedők, katonák, veteránok, felszabadítottak és rabszolgák éltek egymás mellett.

92. A rabszolgák háztartásokban, műhelyekben és birtokokon dolgoztak, ám egy részük később szabadságot kapott és önálló életet kezdhetett.

93. A sírfeliratok sok olyan nőt is megneveznek, akik családi vagyon fölött rendelkeztek, üzleti tevékenységet folytattak vagy vallási közösségeket támogattak.

94. A családokban gyakran keveredtek a helyi és a birodalmi hagyományok, amit a nevek, a ruházat és a temetkezési szokások változatossága is tükröz.

95. A gazdagok freskókkal, mozaikokkal és faragott kövekkel díszített házakban élhettek, míg a szegényebb lakók otthonai alig hagytak látványos nyomokat.

96. A régészek ezért nemcsak palotákat és templomokat vizsgálnak, hanem kutakat, szemétgödröket és latrinákat is, amelyek sokat elárulnak a mindennapokról.

97. Pannonia vallási élete ugyanolyan sokszínű volt, mint lakossága, hiszen a római istenek mellett helyi és keleti kultuszok is fennmaradtak.

98. Jupiter, Juno és Minerva tisztelete az állami rendhez tartozott, ünnepeik és szertartásaik pedig a birodalom egységét fejezték ki.

99. Számos helyi istenséget római istenekkel azonosítottak, így a régi hiedelmek nem feltétlenül tűntek el, hanem új formában éltek tovább.

100. A birodalom távoli részeiből érkező katonák és kereskedők magukkal hozták Mithras, Isis és más istenségek kultuszát is.

101. A császárkultusz vallási nyelven fejezte ki a Rómához való hűséget, ezért különösen fontos szerepet játszott a hivatalos városi életben.

102. A 2. és 3. század folyamán Pannoniában is megjelentek keresztény közösségek, bár kezdetben csak kevés írásos nyomot hagytak maguk után.

103. A keresztények időnként üldöztetést szenvedtek, mert nem voltak hajlandók áldozatot bemutatni a császár és a hagyományos istenek tiszteletére.

104. Quirinus sisciai püspököt a hagyomány szerint a 4. század elején Savariában végezték ki keresztény hite miatt.

105. Miután a kereszténység engedélyezett, majd támogatott vallássá vált, templomok, kápolnák és díszes keresztény sírépítmények jelentek meg a provinciában.

106. Sopianae 4. századi temetőjének festett sírkamrái bibliai jeleneteket őriznek, és a pannoniai kereszténység legfontosabb emlékei közé tartoznak.

107. A vallási átalakulás nem egyik napról a másikra történt, mert a keresztény és a hagyományos szokások hosszú ideig egymás mellett éltek.

108. A 3. században a birodalmat polgárháborúk, gazdasági válságok, járványok és külső támadások rázták meg, amelyek Pannoniát különösen érzékenyen érintették.

109. A császárok gyors egymásutánja bizonytalanságot teremtett, miközben a dunai légióknak egyszerre kellett a határt védeniük és a trónharcokban részt venniük.

110. Diocletianus császár átfogó reformokkal próbálta megerősíteni a birodalmat, ezért a túl nagy tartományokat kisebb, könnyebben irányítható egységekre osztotta.

111. A korábbi Pannonia helyén négy új provincia jött létre: Pannonia Prima, Valeria, Savia és Pannonia Secunda.

112. Savaria, Sopianae, Siscia és Sirmium közigazgatási szerepe megnőtt, miközben a katonai vezetés egyre inkább elkülönült a polgári kormányzattól.

113. A késő római erődök magasabb falakat és erősebb tornyokat kaptak, mert a korábbi nyitott határvédelem már nem nyújtott elegendő biztonságot.

114. A vidéki birtokokat is megerősítették, a városok pedig kisebb, jobban védhető területekre húzódtak vissza, ami jól mutatja a növekvő bizonytalanságot.

115. Valentinianus császár még egyszer nagy erővel próbálta megszilárdítani a dunai határt, de 375-ben Brigetióban váratlanul meghalt.

116. A gótok, hunok és más vándorló népcsoportok megjelenése után Róma egyre kevésbé tudta katonailag és gazdaságilag fenntartani pannoniai uralmát.

117. A határ összeomlása nem egyetlen csatában vagy napon történt, hanem erődök feladásából, csapatkivonásokból és fokozatos területvesztésből állt.

118. A nyugatrómai kormányzat 433 körül jelentős pannoniai területeket engedett át a hunoknak, és ezzel a római uralom döntő szakasza véget ért.

119. A római állam eltűnt, de a lakosság egy része helyben maradt, tovább használta a régi utakat, és az elhagyott épületek anyagából új otthonokat emelt.

120. Pannonia öröksége ma romokban, feliratokban, városnevekben és föld alatti falakban él tovább – egy letűnt birodalom tartós lenyomataként Magyarország történetében.

1. Manchmal beginnt die Geschichte eines Landes nicht mit einem Volk, sondern mit einer Grenze – und genau so betritt das heutige Westungarn die Bühne der Antike.

2. Mehr als vier Jahrhunderte lang gehörte ein bedeutender Teil des heutigen Transdanubiens zum Römischen Reich, das damals die Mittelmeerwelt beherrschte.

3. Pannonia war jedoch wesentlich größer als das heutige Westungarn, denn sein Gebiet erstreckte sich über mehrere heutige Staaten Mittel- und Südosteuropas.

4. Im Norden und Osten begrenzte die Donau, im Westen Noricum und im Süden Dalmatia und Moesia diese strategisch außerordentlich wichtige Provinz.

5. Wer sich Pannonia als ruhige Provinz im geschützten Inneren des Reiches vorstellt, missversteht seine geografische und militärische Lage grundlegend.

6. Tatsächlich lag das Gebiet am Rand der römischen Welt, wo Frieden, Handel und Krieg ständig eng nebeneinanderlagen.

7. Über weite Strecken bildete die Donau die Reichsgrenze – ein mächtiger Strom, der verschiedene Welten zugleich trennte und miteinander verband.

8. Jenseits des Flusses lebten germanische und sarmatische Völker, die den Römern bald als Feinde, bald als Verbündete und bald als Handelspartner begegneten.

9. Die Grenze war daher keine undurchdringliche Mauer, sondern ein kontrollierter Begegnungsraum, durch den Menschen, Waren, Nachrichten und Bräuche gelangten.

10. Die Geschichte Pannonias ist deshalb nicht nur eine Geschichte der römischen Eroberung, sondern auch des langen und häufig widersprüchlichen Zusammenlebens verschiedener Völker.

11. Bevor die römischen Legionen erschienen, lebten in der Region pannonische, illyrische und keltische Gemeinschaften mit eigenen Siedlungen und Traditionen.

12. Die keltischen Stämme gründeten befestigte Siedlungen, prägten Münzen und beteiligten sich an Handelswegen, die Nord- und Südeuropa miteinander verbanden.

13. Rom plante zunächst nicht die Eroberung einer fertigen Provinz, sondern versuchte schrittweise, wichtige Flusstäler und Verkehrswege unter seine Kontrolle zu bringen.

14. Octavian, der spätere Kaiser Augustus, führte bereits 35 vor Christus einen Feldzug in der Region und eroberte das strategisch bedeutende Siscia.

15. Die Beherrschung des Save-Tals öffnete den Weg zur Donau und sicherte zugleich die Verbindung zwischen Italien und dem Balkan.

16. Die römische Expansion wurde nicht in einer einzigen großen Schlacht entschieden, sondern war das Ergebnis jahrzehntelanger Feldzüge, Verhandlungen und lokaler Vereinbarungen.

17. Unter Augustus erreichten die römischen Heere schließlich die Donau, die fortan zu einer der wichtigsten Linien der imperialen Strategie wurde.

18. Die unterworfenen Völker akzeptierten die Fremdherrschaft, die Steuern und die Einberufungen für das römische Heer jedoch nicht ohne Widerstand.

19. Im Jahr 6 nach Christus brach in Pannonia und Dalmatia ein gewaltiger Aufstand aus, der Rom drei Jahre lang ernsthaft bedrohte.

20. Die Römer mussten außergewöhnlich große Streitkräfte mobilisieren, weil sie befürchteten, der Aufstand könne sogar den Nordosten Italiens erreichen.

21. Erst im Jahr 9 nach Christus konnte Tiberius den Widerstand endgültig brechen, nachdem Kämpfe und Hunger die Aufständischen völlig erschöpft hatten.

22. Auf den militärischen Sieg folgte eine langsame administrative Umgestaltung, bei der die eroberten Gebiete schrittweise in das Reich eingegliedert wurden.

23. Die neue Provinz erhielt den Namen Pannonia, der vermutlich von der Bezeichnung der hier lebenden pannonischen Volksgruppen stammte.

24. Die Eroberung ließ die frühere Bevölkerung nicht verschwinden, sondern legte ein neues politisches System über die bereits bestehenden Siedlungen und Gemeinschaften.

25. Die Romanisierung war ein langer, regional unterschiedlicher Prozess, bei dem Zwang, Anpassung, Eigeninteresse und kulturelle Anziehungskraft gleichermaßen eine Rolle spielten.

26. Die römische Verwaltung organisierte die lokalen Gemeinschaften in Civitates, die Steuern zahlten, Soldaten stellten und mit den Provinzbehörden zusammenarbeiteten.

27. An der Spitze der Provinz stand ein vom Kaiser ernannter Statthalter, der zugleich zivile, richterliche und militärische Macht ausübte.

28. Römisches Recht, Steuersystem und schriftliche Verwaltung veränderten allmählich den Alltag, auch wenn sich auf dem Land viele ältere Bräuche erhielten.

29. Städte konnten unterschiedliche Rechtsstellungen erhalten, wobei der Rang einer Colonia oder eines Municipiums einem Teil ihrer Bewohner erhebliche Vorrechte gewährte.

30. Das römische Bürgerrecht besaßen zunächst nur wenige, doch durch Militärdienst, Freilassung oder kaiserliche Verleihung konnten es immer mehr Menschen erwerben.

31. Als Kaiser Caracalla im Jahr 212 fast allen freien Reichsbewohnern das Bürgerrecht verlieh, rückte Pannonias Gesellschaft auch rechtlich näher an Rom.

32. Kaiser Trajan teilte die Provinz zu Beginn des zweiten Jahrhunderts in zwei Teile: Pannonia Superior und Pannonia Inferior.

33. Die Teilung erleichterte die Verwaltung und ermöglichte es den Statthaltern zugleich, schneller auf Gefahren an unterschiedlichen Grenzabschnitten zu reagieren.

34. In Pannonia waren mehrere Legionen stationiert, weil Rom die Donaugrenze zu den germanischen und sarmatischen Völkern als besonders gefährlich betrachtete.

35. Neben den großen Legionslagern sicherte ein ganzes Netz kleinerer Kastelle, Wachtürme und provisorischer Lager die Gebiete entlang des Flusses.

36. Die Soldaten der Legionen waren römische Bürger, während die Angehörigen der Hilfstruppen häufig aus verschiedenen Völkern der Provinzen stammten.

37. Viele einheimische Männer entschieden sich für den langen Militärdienst, weil sie nach ihrer Entlassung auf Bürgerrecht, Geld oder Land hoffen konnten.

38. Veteranen ließen sich häufig in der Nähe ihres früheren Dienstortes nieder, gründeten Familien und knüpften wirtschaftliche Beziehungen zur einheimischen Bevölkerung.

39. Rund um die Lager entstandene Siedlungen von Händlern, Handwerkern, Wirten und Soldatenfamilien, aus denen sich später blühende Städte entwickeln konnten.

40. Das Heer verteidigte somit nicht nur die Grenze, sondern prägte als Arbeitgeber, Abnehmer und Bauherr die Wirtschaft der gesamten Provinz.

41. Zu den dauerhaftesten Leistungen der römischen Herrschaft gehörte das Straßennetz, das Militärlager, Städte, Flusshäfen und Landgüter miteinander verband.

42. Die sorgfältig angelegten Straßen dienten nicht nur der schnellen Bewegung der Legionen, sondern auch dem Handel, der Post und der staatlichen Verwaltung.

43. Meilensteine gaben Entfernungen und den Namen des Herrschers an, sodass sie zugleich Reisenden halfen und die kaiserliche Macht verkündeten.

44. Besonders wichtig war die Bernsteinstraße, die den Adriaraum über Pannonia mit der Region der Ostsee verband.

45. Auf dieser Route gelangten nicht nur Bernstein, sondern auch Wein, Keramik, Metallwaren, Luxusgüter und zahllose Nachrichten von einer Region in die andere.

46. Savaria, der Vorläufer des heutigen Szombathely, wurde unter Kaiser Claudius gegründet und entwickelte sich bald zu einem Zentrum Westpannonias.

47. Seine geraden Straßen, sein Forum, seine Tempel und öffentlichen Gebäude zeigten, dass römische Stadtplanung selbst am fernen Rand des Reiches wirksam war.

48. Scarbantia, das heutige Sopron, lag an der Bernsteinstraße und verdankte seine wirtschaftliche Bedeutung vor allem seiner günstigen Verkehrslage.

49. Carnuntum entwickelte sich aus einem Militärlager und einer Zivilsiedlung zu einer gewaltigen Stadt, die in ihrer Blütezeit Hauptstadt von Pannonia Superior wurde.

50. Im an wichtigen Handelswegen gelegenen Carnuntum lebten vermutlich Zehntausende Soldaten, Beamte, Händler und Handwerker.

51. Aquincum, dessen Ruinen heute auf dem Gebiet Budapests liegen, stieg zum militärischen, administrativen und wirtschaftlichen Zentrum von Pannonia Inferior auf.

52. In Aquincum bestanden Legionslager, Militärstadt und Zivilstadt nebeneinander, bildeten jedoch keine vollständig einheitliche Siedlung.

53. Brigetio bei Szőny, das heute zu Komárom gehört, beherbergte ein wichtiges Legionslager und das darum entstandene städtische Leben.

54. Das im südlichen Pannonia gelegene Sirmium wurde in der Spätantike so bedeutend, dass es zeitweise sogar als kaiserliche Residenz diente.

55. Sopianae, der römische Vorläufer des heutigen Pécs, entwickelte sich besonders im vierten Jahrhundert zu einem Verwaltungs- und christlichen Zentrum.

56. In den römischen Städten transportierten Wasserleitungen das Wasser, Kanäle leiteten Abwasser ab und Brunnen versorgten ganze Stadtviertel.

57. Öffentliche Bäder dienten nicht nur der Körperpflege, sondern waren Treffpunkte, an denen Menschen sprachen, Geschäfte abschlossen und Nachrichten austauschten.

58. In manchen vornehmen Häusern und Bädern gab es Fußbodenheizungen, die warme Luft unter den Böden und in den Wänden entlangführten.

59. In den Amphitheatern fanden Gladiatorenkämpfe, Tierhetzen und andere Darbietungen statt, die das Publikum zugleich unterhielten und disziplinierten.

60. Auf den Märkten lagen einheimische Produkte neben Waren aus fernen Regionen, während in den Werkstätten Töpfer, Schmiede und Lederhandwerker arbeiteten.

61. Der städtische Glanz bedeutete jedoch nicht, dass alle bequem lebten, denn ein großer Teil der Bevölkerung wohnte in bescheidenen Häusern oder dicht besiedelten Vorstädten.

62. Das Grenzsystem Pannonias wird gewöhnlich als Limes bezeichnet, obwohl hier keine lange Steinmauer, sondern eine komplexe militärische Infrastruktur das Reich schützte.

63. Die Kette aus Kastellen, Wachtürmen, Straßen, Häfen und Übergängen passte sich dem Lauf der Donau und den Besonderheiten der Landschaft an.

64. Die Patrouillenboote der römischen Flotte überwachten die Donau, transportierten Soldaten und Nachschub und konnten bei Bedarf schnell eingreifen.

65. Von den Wachtürmen konnten Warnungen durch Licht-, Rauch- oder Hornsignale weitergegeben werden, wenn am gegenüberliegenden Ufer verdächtige Bewegungen beobachtet wurden.

66. Die Grenzposten überwachten auch die Übergänge, erhoben Zölle und kontrollierten, wer mit welchen Waren das Reichsgebiet betrat.

67. In Friedenszeiten herrschte zwischen beiden Seiten des Flusses ein reger Handel, weshalb die Römer ein Interesse an berechenbaren Beziehungen hatten.

68. Die germanischen Markomannen und Quaden standen vor allem mit Pannonias nordwestlicher Grenze, die sarmatischen Jazygen dagegen mit den östlichen Abschnitten in Verbindung.

69. Rom gewann benachbarte Anführer bald mit Geld und Geschenken, verlangte bald Geiseln und zwang sie ein anderes Mal mit militärischer Gewalt zum Gehorsam.

70. Manche Gruppen stellten dem Reich als Verbündete Soldaten zur Verfügung, während andere innerhalb der Grenze Schutz oder eine Ansiedlungserlaubnis suchten.

71. Auf den Grenzmärkten begegneten römische Händler den Bewohnern des anderen Ufers, obwohl die Behörden diesen Handel zeitweise einschränkten oder verboten.

72. Friedliche Beziehungen konnten rasch in bewaffnete Konflikte umschlagen, wenn ein Bündnis zerbrach, ein Stamm zu wandern begann oder Rom Schwäche zeigte.

73. Die in der zweiten Hälfte des zweiten Jahrhunderts ausbrechenden Markomannenkriege trafen Pannonia besonders schwer und erschütterten die Sicherheit der Grenze für lange Zeit.

74. Germanische und sarmatische Krieger durchbrachen mehrfach die Verteidigung, zerstörten Siedlungen und bedrohten sogar die nördlichen Gebiete Italiens.

75. Kaiser Mark Aurel leitete jahrelang persönlich die Feldzüge an der Donau, weil er erkannte, dass sich das Schicksal des Reiches auch an dieser Grenze entscheiden konnte.

76. Nach den Kriegen wurden die Kastelle wiederaufgebaut, das Heer verstärkt und in vielen entvölkerten Gebieten neue Bewohner angesiedelt.

77. Pannonias militärische Bedeutung nahm von da an weiter zu, und die Legionen der Provinz gewannen immer größeren Einfluss auf die Reichspolitik.

78. Als die pannonischen Truppen Septimius Severus im Jahr 193 zum Kaiser ausriefen, wurde deutlich, dass das Donauheer sogar Herrscher an die Macht bringen konnte.

79. Unter der severischen Dynastie wurden zahlreiche Städte und Militäranlagen erneuert, während der kaiserliche Hof der Region besondere Aufmerksamkeit widmete.

80. Eine der wichtigsten Triebkräfte der Provinzwirtschaft blieb das Heer, das gewaltige Mengen an Lebensmitteln, Kleidung und Ausrüstung benötigte.

81. Die Landbevölkerung baute Getreide an, züchtete Tiere, erntete Obst und betrieb in manchen Gebieten auch Weinbau.

82. Größere Güter verkauften einen Teil ihrer Erzeugnisse an Städte und Heer, während kleinere Höfe vor allem für den eigenen Bedarf produzierten.

83. Die Donau bot einen günstigen und leistungsfähigen Transportweg, auf dem Getreide, Baumaterial, Militärausrüstung und andere Massengüter befördert wurden.

84. Aus Italien und den westlichen Provinzen kamen Wein, Olivenöl und feine Keramik, wie gefundene Amphoren und Gefäße bis heute belegen.

85. Pannonische Töpfereien versorgten den lokalen Markt zunehmend mit eigenen Erzeugnissen, während Ziegeleien für die Bauprojekte des Heeres produzierten.

86. Ziegel mit militärischen Stempeln zeigen heute, welche Einheiten ein Kastell, ein Bad, ein Lagerhaus oder ein anderes öffentliches Gebäude errichteten.

87. Der Gebrauch von Geld verbreitete sich selbst in abgelegenen Dörfern, weil Steuern, Löhne und Handelsgeschäfte zunehmend in Münzen abgerechnet wurden.

88. Der wirtschaftliche Aufschwung hing jedoch stets von politischer Sicherheit ab, weshalb Kriege oder Epidemien die Entwicklung ganzer Siedlungen unterbrechen konnten.

89. Handwerker und Händler schlossen sich häufig in Collegia zusammen, die zugleich als Berufsverband, Kultgemeinschaft und Begräbnisverein dienen konnten.

90. Die Wasserorgel von Aquincum wurde im Jahr 228 einer Vereinigung von Textilhändlern geschenkt und zeugt vom hohen Niveau der städtischen Kultur.

91. In der pannonischen Gesellschaft lebten freie Bürger, fremde Händler, Soldaten, Veteranen, Freigelassene und Sklaven nebeneinander.

92. Sklaven arbeiteten in Haushalten, Werkstätten und auf Landgütern, doch manche wurden später freigelassen und konnten ein eigenständiges Leben beginnen.

93. Grabinschriften nennen auch zahlreiche Frauen, die über Familienvermögen verfügten, Geschäfte betrieben oder religiöse Gemeinschaften unterstützten.

94. In den Familien vermischten sich häufig lokale und reichsweite Traditionen, was sich in der Vielfalt von Namen, Kleidung und Bestattungsbräuchen zeigt.

95. Wohlhabende konnten in Häusern mit Fresken, Mosaiken und Steinverzierungen leben, während die Wohnungen ärmerer Menschen kaum eindrucksvolle Spuren hinterließen.

96. Archäologen untersuchen deshalb nicht nur Paläste und Tempel, sondern auch Brunnen, Abfallgruben und Latrinen, die viel über den Alltag verraten.

97. Das religiöse Leben Pannonias war ebenso vielfältig wie seine Bevölkerung, denn neben römischen Göttern bestanden lokale und östliche Kulte fort.

98. Die Verehrung Jupiters, Junos und Minervas gehörte zur staatlichen Ordnung, und ihre Feste und Rituale brachten die Einheit des Reiches zum Ausdruck.

99. Zahlreiche lokale Gottheiten wurden mit römischen Göttern gleichgesetzt, sodass ältere Glaubensvorstellungen nicht unbedingt verschwanden, sondern in neuer Form fortlebten.

100. Soldaten und Händler aus entfernten Teilen des Reiches brachten auch die Kulte des Mithras, der Isis und anderer Gottheiten mit.

101. Der Kaiserkult drückte die Treue zu Rom in religiöser Sprache aus und spielte daher im offiziellen städtischen Leben eine besonders wichtige Rolle.

102. Im Verlauf des zweiten und dritten Jahrhunderts entstanden auch in Pannonia christliche Gemeinden, obwohl sie zunächst nur wenige schriftliche Spuren hinterließen.

103. Christen wurden zeitweise verfolgt, weil sie sich weigerten, dem Kaiser und den traditionellen Göttern Opfer darzubringen.

104. Bischof Quirinus von Siscia wurde der Überlieferung zufolge zu Beginn des vierten Jahrhunderts in Savaria wegen seines christlichen Glaubens hingerichtet.

105. Nachdem das Christentum zunächst erlaubt und später gefördert wurde, entstanden in der Provinz Kirchen, Kapellen und prächtige christliche Grabbauten.

106. Die bemalten Grabkammern des Friedhofs von Sopianae aus dem vierten Jahrhundert zeigen biblische Szenen und gehören zu den wichtigsten Zeugnissen des pannonischen Christentums.

107. Der religiöse Wandel vollzog sich nicht von einem Tag auf den anderen, denn christliche und traditionelle Bräuche bestanden lange Zeit nebeneinander.

108. Im dritten Jahrhundert erschütterten Bürgerkriege, Wirtschaftskrisen, Epidemien und äußere Angriffe das Reich, von denen Pannonia besonders stark betroffen war.

109. Der schnelle Wechsel der Kaiser schuf Unsicherheit, während die Donaulegionen zugleich die Grenze verteidigen und an Thronkämpfen teilnehmen mussten.

110. Kaiser Diokletian versuchte das Reich durch umfassende Reformen zu stärken und teilte deshalb zu große Provinzen in kleinere, leichter lenkbare Einheiten.

111. Auf dem Gebiet des früheren Pannonia entstanden vier neue Provinzen: Pannonia Prima, Valeria, Savia und Pannonia Secunda.

112. Die administrative Bedeutung von Savaria, Sopianae, Siscia und Sirmium nahm zu, während die militärische Führung zunehmend von der Zivilverwaltung getrennt wurde.

113. Spätrömische Kastelle erhielten höhere Mauern und stärkere Türme, weil die frühere offene Grenzsicherung keinen ausreichenden Schutz mehr bot.

114. Auch Landgüter wurden befestigt, während sich Städte auf kleinere, besser zu verteidigende Flächen zurückzogen, was die wachsende Unsicherheit deutlich zeigt.

115. Kaiser Valentinian versuchte noch einmal mit großer Kraft, die Donaugrenze zu festigen, starb jedoch im Jahr 375 unerwartet in Brigetio.

116. Nach dem Auftreten der Goten, Hunnen und anderer wandernder Gruppen konnte Rom seine Herrschaft in Pannonia militärisch und wirtschaftlich immer weniger aufrechterhalten.

117. Der Zusammenbruch der Grenze vollzog sich nicht in einer einzigen Schlacht oder an einem bestimmten Tag, sondern durch Kastellaufgaben, Truppenabzüge und schrittweise Gebietsverluste.

118. Um das Jahr 433 überließ die weströmische Regierung den Hunnen bedeutende Gebiete Pannonias, womit die entscheidende Phase der römischen Herrschaft endete.

119. Der römische Staat verschwand, doch ein Teil der Bevölkerung blieb, nutzte weiterhin die alten Straßen und errichtete aus dem Material verlassener Gebäude neue Häuser.

120. Pannonias Erbe lebt heute in Ruinen, Inschriften, Städtenamen und unterirdischen Mauern fort – als dauerhafte Spur eines untergegangenen Reiches in der Geschichte Ungarns.