5.1.4 Mellékfolyók, szabályozás és árvíz – Nebenflüsse, Regulierung und Hochwasser

1. A szolnoki gáton egy homokzsák kicsinek tűnhet, amíg a folyó messze van.

2. Árvízhullám esetén ez az arány megváltozik, mert ilyenkor a gát mögött egy mozgó víztömeg áll, amely magasabban fekhet, mint a mögötte lévő mezők és házak.

3. A víz gyakran nem a folyó magyarországi szakaszáról származik.

4. A Kárpátokban esőként hullott, vagy ott hó formájában feküdt, és csak napokkal később éri el a Magyar Alföldet.

5. Magyarország a Kárpát-medence mélyen fekvő gyűjtőpontján helyezkedik el, ezért egy nagy terület lefolyásait veszi át.

6. Az ország határa egy esőcsepp számára nem jelent hidrológiai határt.

7. Döntő jelentőségű a vízgyűjtő terület, vagyis az a teljes terület, amelynek vize ugyanabba a folyóba torkollik.

8. A Duna és a Tisza esetében ez a terület messze túlnyúlik Magyarország határain.

9. Az árvízveszély ezért gyakran ott kezdődik, ahol a magyar gátak még egyáltalán nem láthatók.

10. A Duna az országon átfolyó útja során több irányból is vizet kap.

11. Nyugatról a Leitha, az Alpok előteréből a Raab (magyarul Rába), délről pedig a Drau (magyarul Dráva) ömlik bele.

12. Kisebb folyók és mesterségesen alakított vízfolyások is összekötik a magyar tájat a szomszédos területekkel.

13. A Dráva az Alpokból és a Nyugat-Balkánról vezeti a vizet a Dunába.

14. Áradása ezért egybeeshet a Duna vízállásával, és súlyosbíthatja a déli térség vízelvezetési viszonyait.

15. A Tisza vízgyűjtő területén a hálózat még inkább a Kárpátok felé orientálódik.

16. A Szamos a Kárpátok északkeleti részéről ered, a Bodrog a szlovák–ukrán határvidékről gyűjti össze a vizet, a Sajó pedig a Hernáddal együtt a hegyvidék északi részeit vízelvezeti.

17. Tovább dél felé a Körös-rendszer és a Maros (magyarul Maros) viszi a vizet Erdélyből a Tisza felé.

18. Ezen mellékfolyók mindegyike saját mederben folyik, de árhullámaik a sík medencében egymásra rakódhatnak.

19. A hegyvidéken a patakok gyorsan reagálnak az erős esőzésekre, mert a meredek lejtők gyorsan a szűk völgyekbe vezetik a vizet.

20. Az síkságon viszont a folyó lejtése csökken, szélesebbé, lassabbá válik, és egyre inkább függ a partjaitól.

21. Ez a két tulajdonság találkozik a Kárpát-medencében.

22. Egy esőfront egyszerre több hegyvidéki peremen is csapadékot hozhat.

23. Tavasszal a hóolvadás további impulzust jelent.

24. Ha enyhe időjárás mellett olvad a hó, és egyidejűleg esik az eső, a lefolyó vízmennyiség különösen gyorsan növekszik.

25. A talaj ekkor már vízzel telített lehet, és csak kevés vizet képes felvenni.

26. A mellékfolyók hullámaikat a főfolyókba viszik, miközben az alföldről további patakok és vízelvezető árkok torkollanak bele.

27. Az árvíz ezért számos, időben eltolódó folyamat összege, és nem egyszerűen „túl sok eső egy helyen”.

28. A sík magyar táj különleges módon fokozza a veszélyt.

29. Egy folyó ott nem tud egyszerűen mélyen visszahúzódni egy szűk völgybe, ha vízmennyisége növekszik.

30. A medrében emelkedik, nyomást gyakorol a partokra, és gátáttörés esetén elterjed a szomszédos területeken.

31. A nagy szabályozás előtt a Duna, a Tisza és mellékfolyóik mentén kiterjedt árterületek, mocsarak és időnként elárasztott rétek terültek el.

32. Az árvíz pusztító hatással volt az ott élő emberekre, ugyanakkor a folyami táj természetes ritmusának is része volt.

33. Termékeny iszapot hozott, feltöltötte az oldalágakat és nyitva tartotta a vizes élőhelyeket.

34. Az állandó mezőgazdasági területek, utak és települések számára azonban ezt a ritmust nehéz volt tervezni.

35. Egy száraz nyár azt a benyomást kelthette, hogy a folyót megszelídítették, míg egy tavaszi árhullám néhány nap alatt feloldotta ezt a biztonságérzetet.

36. A probléma tehát nem csupán a vízszint magasságában rejlett, hanem a változó folyóterület és az állandóan hasznosított földterületek összeegyeztethetetlenségében is.

37. A 19. században Magyarország ezért megkezdte folyóinak nagyszabású átalakítását.

38. Különösen a Tisza esetében az árvízvédelem összekapcsolódott a jobb hajózhatóság és a további termőföld iránti igényekkel.

39. A mérnökök átfúrták a nagy folyóhurokokat, új medreket építettek, és gátakat emeltek a veszélyeztetett szakaszok mentén.

40. A csatornázás egy mesterségesen kialakított, rövidebb út, amelyen keresztül a folyó levágja egy régi kanyarulatot.

41. A régi kanyarulat eleinte holtágként marad meg, vagy fokozatosan elveszíti kapcsolatát a főágával.

42. Az új meder lerövidíti az utat, és ezáltal megfelelő vízállás mellett növeli a lejtést.

43. A víz gyorsabban folyhat le, de a gyorsabb hullám a folyó alsóbb szakaszán is hamarabb éri el a következő szakaszt.

44. A szabályozás tehát nem egyszerűen a víz eltávolítását jelentette, hanem annak útjának, sebességének és rendelkezésre álló terének megváltoztatását.

45. A munkálatok a széles körben elágazó folyóvidéket szűkebb, irányítottabb rendszerré alakították át.

46. A Tisza esetében több mint száz nagy áttörésről van szó, amelyek számát a számlálási módtól és a határolt szakasztól függően eltérően adják meg.

47. A korábban erősen kanyargós szakaszt a szabályozás során több száz kilométerrel rövidítették.

48. A történelmi leírások a szabályozás előtti folyóhosszt körülbelül 1 400 kilométerre, az azt követőt pedig alig 1 000 kilométerre becsülik.

49. Ezek az értékek nem egy változatlan természeti adatot jelentenek, hanem attól függnek, hogy mely torkolati szakaszt és mely régi medreket vesznek figyelembe.

50. A nagyságrend mindazonáltal jól mutatja, milyen mélyre hatolt a folyó alakjába való beavatkozás.

51. A Tisza és mellékfolyói mentén több ezer kilométer hosszú gátrendszer jött létre.

52. A gátak elválasztották a folyókat korábbi árterületeik nagy részétől.

53. Mögöttük megművelhetővé váltak a mezők, bővülhettek a falvak, és megbízhatóbbá váltak a közlekedési útvonalak.

54. Ennek ára az volt, hogy az árvíznek mostantól a gátak közötti szűkebb folyosón kellett maradnia.

55. A gát nem akadályozza meg, hogy a víz lehulljon vagy a folyó felső szakaszáról érkezzen.

56. Elsősorban csak azt akadályozza meg, hogy ez a víz egy bizonyos ponton bejusson a védett területre.

57. Amíg a létesítmény kitart, és a folyó keresztmetszete elegendő, ez jelentős biztonsági előnyt jelent.

58. Ha azonban a vízszint tovább emelkedik, nő a nyomás a partfalakon, az átereszeken és az aljzaton.

59. Egy gátszakadás esetén egy korlátozott probléma rövid időn belül kiterjedt áradássá válhat.

60. A veszély nem csupán a látható áramlásban rejlik, hanem abban a vízben is, amely a műtárgy alatt szivárog át.

61. Ez a szivárgó víz felpuhíthatja a szárazföld felőli partfalat, és előkészítheti az úgynevezett talajrepedéseket.

62. Ezért a megfigyelés, a karbantartás, a mobil védőfalak és a vészhelyzeti tervek ugyanúgy hozzátartoznak az árvízvédelemhez, mint a gát magassága.

63. A gát nem egy fal a tenger ellen, hanem egy olyan rendszer technikai eleme, amely folyamatosan vizet szállít.

64. A szabályozás vitathatatlan előnyökkel járt az alföld hasznosítása szempontjából.

65. Sok területen csökkentette a szokásos árvizek gyakoriságát, és nagy területeket tett alkalmassá a szántóföldi gazdálkodásra.

66. Egyes szakaszokon javította a hajózhatóságot, és lerövidítette a települések és piacok közötti utakat.

67. Ugyanakkor csökkentette azt a területet is, ahol a árvíz károsodás nélkül elterjedhetett.

68. Ha ugyanannyi víznek szűkebb térben kell maradnia, a vízszint magasabbra emelkedhet.

69. A átvágások emellett növelik az áramlási sebességet, és időben összpontosíthatják az árhullámot.

70. Ami feljebb gyorsabban folyik le, az bizonyos körülmények között koncentráltabban érkezik meg lejjebb.

71. Ez a hatás nem minden hullámnál egyformán erősen jelentkezik, mert a vízszint, a jég, a mellékfolyók, a meder alakja és az árterületeken történő visszatartás kölcsönhatásba lépnek egymással.

72. Ez azonban megmagyarázza, miért nem szabad a folyó rövidítését az árvíz megszűnésével egyenértékűnek tekinteni.

73. A mellékfolyókat is gátak, partmegerősítések, vízelvezető árkok és visszatartó medencék segítségével illesztették be az új rendszerbe.

74. A Bodrog, a Sajó, a Körös-folyók, a Szamos és a Maros különböző időjárási körülmények között eltérő árhullámokat okozhatnak.

75. Előfordulhat, hogy egy a Kárpátokból érkező hullám már lecseng, miközben egy másik, egy szomszédos vízgyűjtő területről érkező hullám még mindig növekszik.

76. Az előrejelzéshez ezért nem elegendő egyetlen folyó vízállását figyelni.

77. A mérőállomásokat, az időjárási adatokat, a hómennyiségeket és a mellékfolyók vízállásait össze kell kapcsolni egy folyamatos értékelés érdekében.

78. A magyar állami vízügyi hatóság ennek érdekében ma több ezer kilométernyi állami árvízvédelmi vonalat gondoz; emellett egyes szakaszok önkormányzati felelősség alá tartoznak.

79. A védelmi vonalak pontos hossza és állapota az új építkezések, az áthelyezések, a felújítások és az új felmérések következtében változik.

80. A visszatartó területek száma sem tekinthető rögzített, történelmi értéknek, mivel a létesítményeket építik, átalakítják vagy más módon üzemeltetik.

81. A 20. század vége óta ezért a szabályozott vízmegtartás kiegészíti a gát egyszerű vonalát.

82. A vész- és vízmegtartó területek rendkívül magas vízállás esetén ideiglenesen felvehetik a vizet.

83. Ezáltal csökken az árhullám csúcsa, miközben az elárasztott területet szándékosan határozzák meg és készítik elő.

84. Egy ilyen tér nem egy második folyómeder, amely minden veszélyt kiküszöböl.

85. Ez egy időszakosan megnyitott biztonsági tartalék, amelynek igénybevétele az előrejelzéstől, az engedélyezéstől és az érintett területek készenlététől függ.

86. A magyar árvízvédelmi koncepció ezért ötvözi az építészeti intézkedéseket a földhasználati szabályokkal, a riasztásokkal és az evakuációs tervekkel.

87. Ahol az árterületen növekszik a beépítés, ott nő a lehetséges károkozás mértéke, még akkor is, ha a gát változatlan marad.

88. Ahol az árterületek ismét több teret kapnak, a táj képes felvenni, lassítani és ideiglenesen tárolni a vizet.

89. Az árvízvédelem így a területrendezés kérdésévé válik, és nem csupán a mérnöki technika kérdésévé.

90. A célok közötti konfliktus különösen jól látható a régi folyóágak esetében.

91. Egy régi folyóág értékes ökológiai menedékhely lehet, ugyanakkor az iszapodás és a növényzet miatt elveszítheti kapcsolatát az árvízzel.

92. Ha megfelelő helyen újra összekötik a folyóval, képes felvenni a vizet és helyreállítani az élőhelyeket.

93. Ha azonban az áramlás és az üledék figyelembevétele nélkül nyitják meg, az eróziót vagy nemkívánatos vízállásokat okozhat.

94. Minden intézkedésnek ezért figyelembe kell vennie az egyes szakaszokat, a mellékfolyókat és a teljes lefolyási útvonalat.

95. Egy folyót nem lehet úgy helyreállítani, mint egy elszigetelt csatornát, mert okai és következményei számos határon átnyúlnak.

96. Ez különösen igaz a Tisza folyóra, amelynek vízgyűjtő területe Magyarországra, Ukrajnára, Romániára, Szlovákiára és Szerbiára terjed ki.

97. Az árvízvédelemhez ott adatokra és egyeztetésekre van szükség azok között az államok között, amelyek vízállásai kölcsönösen befolyásolják egymást.

98. Egy gát tervezése országos szinten történhet, de a hullám, amely ellen védelmet kell nyújtania, gyakran a határon túl keletkezik.

99. Magyarország folyóit tehát nem egyszerűen „megszelídítették”.

100. Szorosabb kapcsolatba hozták őket a mezőgazdasági területekkel, városokkal, közlekedési útvonalakkal és műszaki építményekkel.

101. Ez a kapcsolat biztonságosabb, mint a nyílt árterület régi kiszámíthatatlansága, de továbbra is függ a rendkívüli árhullámoktól.

102. Száraz években az alföld vízhiányt szenvedhet, míg ugyanaz a folyó kedvezőtlen esőzések és hóolvadás együttes hatására áttörheti a gátakat.

103. A vízhiány és az árvíz ezért nem ellentétek, hanem egy erősen ingadozó vízgyűjtő terület két lehetséges állapota.

104. Az éves ritmus nem nyújt garanciát, csupán egy várakozást, amelyet az időjárás és a víztározók töltöttségi szintje változtat meg.

105. A gáton elhelyezett homokzsákok végső soron nem a folyó feletti győzelmet jelzik.

106. Egy ideiglenes határt jelölnek, amelyet egy ország húz a sok hegyről, völgyből és szomszédos országból egyszerre érkező víz ellen.

107. Minél szűkebbre terelte Magyarország a folyót, annál pontosabban kell figyelnie, merre tart a következő hullám.

108. A szabályozás valódi feladata ezért nem az, hogy eltüntesse az árvizet, hanem hogy annak erejét, terét és idejét úgy ossza el, hogy az emberek együtt tudjanak élni vele.

1. Auf dem Deich von Szolnok kann ein Sandsack klein wirken, solange der Fluss weit entfernt ist.

2. Bei einer Hochwasserwelle verändert sich dieses Verhältnis, denn dann steht hinter dem Deich eine bewegte Wassermasse, die höher liegen kann als die Felder und Häuser dahinter.

3. Das Wasser stammt dabei oft nicht aus dem ungarischen Abschnitt des Flusses.

4. Es ist in den Karpaten als Regen gefallen oder hat dort als Schnee gelegen und erreicht die ungarische Tiefebene erst Tage später.

5. Ungarn liegt am tiefen Sammelpunkt des Karpatenbeckens und erbt deshalb die Abflüsse eines großen Raumes.

6. Die Grenze des Landes ist für einen Regentropfen keine hydrologische Grenze.

7. Entscheidend ist das Einzugsgebiet, also die gesamte Fläche, deren Wasser in denselben Fluss gelangt.

8. Bei Donau und Theiß reicht dieses Gebiet weit über Ungarn hinaus.

9. Die Hochwassergefahr beginnt daher oft dort, wo ungarische Deiche noch gar nicht sichtbar sind.

10. Die Donau erhält auf ihrem Weg durch das Land Wasser aus mehreren Richtungen.

11. Aus dem Westen kommt die Leitha, aus dem Alpenvorland die Raab, ungarisch Rába, und aus dem Süden die Drau, ungarisch Dráva.

12. Auch kleinere Flüsse und künstlich beeinflusste Wasserläufe verbinden die ungarische Landschaft mit den Nachbargebieten.

13. Die Drau führt Wasser aus den Alpen und aus dem westlichen Balkan zur Donau.

14. Ihr Hochwasser kann deshalb mit dem Wasserstand der Donau zusammentreffen und die Abflussverhältnisse im Süden verschärfen.

15. Im Einzugsgebiet der Theiß ist das Netz noch stärker auf die Karpaten ausgerichtet.

16. Der Szamos kommt aus den nordöstlichen Karpaten, der Bodrog sammelt Wasser aus dem slowakisch-ukrainischen Grenzraum, und der Sajó mit dem Hernád entwässert Teile des nördlichen Berglands.

17. Weiter südlich führen das Körös-System und der Maros, ungarisch Maros, Wasser aus Siebenbürgen in die Theiß.

18. Jeder dieser Zuflüsse hat seinen eigenen Lauf, aber ihre Hochwasserwellen können sich im flachen Becken überlagern.

19. Im Gebirge reagieren Bäche auf starken Regen schnell, weil steile Hänge das Wasser rasch in enge Täler leiten.

20. In der Ebene verliert der Fluss dagegen Gefälle und wird breiter, langsamer und stärker von seinen Ufern abhängig.

21. Diese beiden Eigenschaften treffen im Karpatenbecken aufeinander.

22. Eine Regenfront kann an mehreren Gebirgsrändern zugleich Niederschlag bringen.

23. Im Frühjahr kommt die Schneeschmelze als zusätzlicher Impuls hinzu.

24. Taut der Schnee bei milder Witterung und fällt gleichzeitig Regen, wächst die Abflussmenge besonders schnell.

25. Der Boden kann dann bereits wassergesättigt sein und nur noch wenig Wasser aufnehmen.

26. Die Zuflüsse tragen ihre Wellen in die Hauptströme, während aus der Ebene selbst weitere Bäche und Entwässerungsgräben zufließen.

27. Hochwasser ist deshalb die Summe vieler zeitlich verschobener Vorgänge und nicht einfach „zu viel Regen an einem Ort“.

28. Die flache ungarische Landschaft verstärkt die Gefahr auf besondere Weise.

29. Ein Fluss kann sich dort nicht einfach tief in ein enges Tal zurückziehen, wenn seine Wassermenge wächst.

30. Er steigt im Bett an, drückt gegen die Ufer und breitet sich bei einem Bruch über die angrenzende Fläche aus.

31. Vor der großen Regulierung lagen an Donau, Theiß und ihren Nebenflüssen ausgedehnte Auen, Sümpfe und zeitweise überflutete Wiesen.

32. Die Überschwemmung war für die dort lebenden Menschen zerstörerisch, gehörte aber zugleich zum natürlichen Rhythmus der Flusslandschaft.

33. Sie brachte fruchtbaren Schlamm, füllte Seitenarme und hielt Feuchtgebiete offen.

34. Für dauerhafte Felder, Straßen und Siedlungen war dieser Rhythmus jedoch schwer planbar.

35. Ein trockener Sommer konnte den Eindruck erwecken, der Fluss sei gezähmt, während eine Frühjahrshochwasserwelle dieselbe Sicherheit in wenigen Tagen auflöste.

36. Das Problem bestand somit nicht nur in der Höhe des Wassers, sondern in der Unvereinbarkeit von beweglichem Flussraum und dauerhaft genutztem Land.

37. Im 19. Jahrhundert begann Ungarn deshalb mit einer großräumigen Umgestaltung seiner Flüsse.

38. Besonders an der Theiß verband sich der Hochwasserschutz mit dem Wunsch nach besserer Schifffahrt und nach zusätzlichem Ackerland.

39. Ingenieure durchstachen große Flussschlingen, bauten neue Gerinne und errichteten Deiche entlang der gefährdeten Abschnitte.

40. Ein Durchstich ist ein künstlich hergestellter kürzerer Weg, durch den der Fluss eine alte Schleife abschneidet.

41. Die alte Schleife bleibt zunächst als Altarm zurück oder verliert nach und nach ihre Verbindung zum Hauptstrom.

42. Der neue Lauf verkürzt die Strecke und vergrößert dadurch bei ausreichendem Wasserstand das Gefälle.

43. Das Wasser kann schneller abfließen, doch die schnellere Welle erreicht flussabwärts auch rascher den nächsten Abschnitt.

44. Regulierung war daher kein einfaches Entfernen des Wassers, sondern eine Veränderung seines Weges, seiner Geschwindigkeit und seines verfügbaren Raumes.

45. Die Arbeiten machten aus einer weit verzweigten Flusslandschaft ein enger geführtes System.

46. Für die Theiß sind mehr als hundert große Durchstiche überliefert, deren Zahl je nach Zählweise und abgegrenztem Abschnitt unterschiedlich angegeben wird.

47. Die früher stark gewundene Strecke wurde im Verlauf der Regulierung um mehrere hundert Kilometer verkürzt.

48. Historische Darstellungen nennen für den Flusslauf vor der Regulierung ungefähr 1.400 Kilometer und danach knapp 1.000 Kilometer.

49. Solche Werte beschreiben keine unveränderliche Naturzahl, sondern hängen davon ab, welche Mündungsstrecke und welche alten Gerinne mitgerechnet werden.

50. Die Größenordnung zeigt dennoch, wie tief der Eingriff in die Flussgestalt reichte.

51. Entlang der Theiß und ihrer Nebenflüsse entstand ein Deichsystem von mehreren tausend Kilometern.

52. Die Deiche trennten die Flüsse von großen Teilen ihrer früheren Überschwemmungsflächen.

53. Hinter ihnen konnten Felder bestellt, Dörfer erweitert und Verkehrswege verlässlicher geführt werden.

54. Der Preis dafür war, dass das Hochwasser nun auf einem schmaleren Korridor zwischen den Deichen bleiben musste.

55. Ein Deich verhindert nicht, dass Wasser fällt oder aus dem Oberlauf kommt.

56. Er verhindert zunächst nur, dass dieses Wasser an einer bestimmten Stelle in die geschützte Fläche tritt.

57. Solange die Anlage hält und der Flussquerschnitt genügt, ist das ein großer Gewinn an Sicherheit.

58. Steigt der Wasserspiegel jedoch weiter, wächst der Druck auf Böschungen, Durchlässe und den Untergrund.

59. Ein Deichbruch kann dann aus einem begrenzten Problem innerhalb kurzer Zeit eine breite Überflutung machen.

60. Die Gefahr liegt nicht nur in der sichtbaren Strömung, sondern auch im Wasser, das unter dem Bauwerk durchsickert.

61. Dieses Sickerwasser kann die landseitige Böschung aufweichen und sogenannte Grundbrüche vorbereiten.

62. Deshalb gehören Beobachtung, Instandhaltung, mobile Schutzwände und Notfallpläne ebenso zum Hochwasserschutz wie die Höhe des Deiches.

63. Ein Deich ist keine Mauer gegen ein Meer, sondern ein technisches Bauteil in einem System, das ständig Wasser nachliefert.

64. Die Regulierung brachte unbestreitbare Vorteile für die Nutzung der Tiefebene.

65. Sie verringerte die Häufigkeit gewöhnlicher Überschwemmungen auf vielen Flächen und machte große Gebiete für den Ackerbau verfügbar.

66. Sie verbesserte an manchen Abschnitten die Schiffbarkeit und verkürzte Wege zwischen Siedlungen und Märkten.

67. Sie verringerte aber auch die Fläche, auf der ein Hochwasser schadlos ausufern konnte.

68. Wenn dieselbe Wassermenge in einem engeren Raum bleiben muss, kann der Wasserstand höher steigen.

69. Durchstiche erhöhen zudem die Fließgeschwindigkeit und können die Hochwasserwelle zeitlich bündeln.

70. Was oberhalb schneller abläuft, kommt unterhalb unter Umständen konzentrierter an.

71. Diese Wirkung tritt nicht bei jeder Welle gleich stark auf, weil Wasserstand, Eis, Zuflüsse, Gerinneform und Rückhalt in den Auen wechselwirken.

72. Sie erklärt jedoch, warum eine Verkürzung des Flusses nicht mit einer Abschaffung des Hochwassers gleichgesetzt werden darf.

73. Auch die Nebenflüsse wurden durch Dämme, Uferbefestigungen, Entwässerungsgräben und Rückhaltebecken in das neue System eingepasst.

74. Der Bodrog, der Sajó, die Körös-Flüsse, der Szamos und der Maros können bei unterschiedlichen Wetterlagen verschiedene Hochwasserwellen liefern.

75. Eine Welle aus den Karpaten kann bereits abklingen, während eine andere aus einem benachbarten Einzugsgebiet noch anschwillt.

76. Für die Vorhersage genügt deshalb der Blick auf den Pegel eines einzigen Flusses nicht.

77. Messstellen, Wetterdaten, Schneemengen und die Wasserstände der Zuflüsse müssen zu einer laufenden Einschätzung verbunden werden.

78. Die staatliche ungarische Wasserverwaltung betreut dafür heute mehrere tausend Kilometer staatlicher Hochwasserschutzlinien; zusätzlich liegen Abschnitte in kommunaler Verantwortung.

79. Die genaue Länge und der Zustand der Schutzlinien verändern sich durch Neubau, Rückverlegung, Sanierung und neue Vermessungen.

80. Auch die Zahl der Rückhalteräume ist kein festes historisches Maß, weil Anlagen gebaut, umgerüstet oder anders bewirtschaftet werden.

81. Seit dem späten 20. Jahrhundert ergänzt daher der kontrollierte Rückhalt die reine Linie des Deiches.

82. Not- und Rückhalteräume können bei außergewöhnlich hohen Wasserständen vorübergehend Wasser aufnehmen.

83. Dadurch sinkt die Spitze einer Hochwasserwelle, während die überflutete Fläche bewusst festgelegt und vorbereitet wird.

84. Ein solcher Raum ist kein zweiter Flusslauf, der jede Gefahr beseitigt.

85. Er ist eine zeitweise geöffnete Sicherheitsreserve, deren Einsatz von Vorhersage, Genehmigung und der Bereitschaft betroffener Gebiete abhängt.

86. Das ungarische Hochwasserschutzkonzept verbindet deshalb bauliche Maßnahmen mit Landnutzungsregeln, Warnungen und Evakuierungsplänen.

87. Wo Bebauung im Überschwemmungsraum zunimmt, steigt das mögliche Schadensausmaß selbst dann, wenn der Deich unverändert bleibt.

88. Wo Auen wieder mehr Raum erhalten, kann die Landschaft Wasser aufnehmen, bremsen und zeitweise speichern.

89. Der Schutz vor Hochwasser wird damit zu einer Frage der Raumordnung und nicht nur der Ingenieurtechnik.

90. Besonders anschaulich zeigt sich der Zielkonflikt an den alten Flussarmen.

91. Ein Altarm kann als ökologischer Rückzugsraum wertvoll sein, zugleich aber durch Verlandung und Bewuchs seine Verbindung zum Hochwasser verlieren.

92. Wird er an geeigneter Stelle wieder an den Fluss angeschlossen, kann er Wasser aufnehmen und Lebensräume erneuern.

93. Wird er ohne Rücksicht auf Strömung und Sediment geöffnet, können Erosion oder unerwünschte Wasserstände entstehen.

94. Jede Maßnahme muss deshalb den einzelnen Abschnitt, die Nebenflüsse und den gesamten Abflussweg berücksichtigen.

95. Ein Fluss lässt sich nicht wie eine isolierte Rinne reparieren, weil seine Ursachen und Folgen über viele Grenzen hinweg verteilt sind.

96. Das gilt besonders für die Theiß, deren Einzugsgebiet sich über Ungarn, die Ukraine, Rumänien, die Slowakei und Serbien erstreckt.

97. Hochwasserschutz braucht dort Daten und Absprachen zwischen Staaten, deren Wasserstände sich gegenseitig beeinflussen.

98. Ein Deich kann national geplant sein, aber die Welle, gegen die er schützen soll, entsteht oft jenseits der Grenze.

99. Die Flüsse Ungarns wurden also nicht einfach „gezähmt“.

100. Sie wurden in ein engeres Verhältnis zu Feldern, Städten, Verkehrswegen und technischen Bauwerken gebracht.

101. Dieses Verhältnis ist sicherer als die alte Unberechenbarkeit des offenen Überschwemmungsraums, aber es bleibt von außergewöhnlichen Wellen abhängig.

102. In trockenen Jahren kann die Ebene unter Wassermangel leiden, während derselbe Fluss bei einer ungünstigen Folge von Regen und Schneeschmelze über die Deiche drückt.

103. Wasserknappheit und Hochwasser sind deshalb keine Gegensätze, sondern zwei mögliche Zustände eines stark schwankenden Einzugsgebiets.

104. Der jährliche Rhythmus liefert keine Garantie, sondern nur eine Erwartung, die durch Wetter und Speicherfüllung verändert wird.

105. Sandsäcke auf dem Deich markieren am Ende nicht den Sieg über den Fluss.

106. Sie markieren eine vorläufige Grenze, die ein Land gegen Wasser zieht, das aus vielen Bergen, Tälern und Nachbarländern zugleich kommt.

107. Je enger Ungarn den Strom geführt hat, desto genauer muss es beobachten, wohin die nächste Welle unterwegs ist.

108. Die wirkliche Aufgabe der Regulierung besteht daher nicht darin, das Hochwasser verschwinden zu lassen, sondern seine Kraft, seinen Raum und seine Zeit so zu verteilen, dass Menschen mit ihm leben können.