7.2.2 Németek, szlovákok és más nemzetiségek – Deutsche, Slowaken und andere Nationalitäten

1. Egy nyári estén egy magyar falu egyszerre tűnhet nagyon magyarosnak és egyértelműen többnyelvűnek.

2. A téren egy német fúvószenekar játszik, a temető szélén szlovák vezetéknevek láthatók, a templomban pedig feliratok emlékeztetnek horvátokra, szerbekre vagy románokra.

3. A beszélgetések többsége ennek ellenére magyarul folyik.

4. Ez az ellentét magyarázza, miért válnak a kisebb nemzetiségek Magyarországon könnyen láthatatlanná, noha sok település történelmét ők formálták.

5. Magyarország évszázadokon át nem volt nyelvileg egységes térség.

6. Olyan királyság volt, ahol különböző nyelvű, vallású és regionális származású emberek éltek egymás mellett.

7. A mai határok ezért csupán egy kivágást jelenítenek meg a régebbi településszerkezetből.

8. Sok közösség nem zárt népcsoportként érkezett egy már kialakult országba, hanem több, hosszú időtartamra elosztott vándorlási hullámban.

9. Mások már ott éltek, mielőtt a modern nemzeti hovatartozás rendezte volna mindennapi életüket.

10. Csak később váltak a nyelv és a származás olyan politikai jellemzőkké, amelyek alapján az államok elkezdték értékelni lakosságukat.

11. Ez a változás különösen jól láthatóvá vált az Oszmán Birodalom elleni háborúk után.

12. A háborúk, a járványok és a menekülés a középső és déli vidékek nagy részét elnéptelenítették, vagy jelentősen csökkentették lakosságukat.

13. A földesurak és az állami közigazgatások újra akarták benépesíteni a mezőket, falvakat és kézműves településeket.

14. Ezért különböző irányokból toboroztak embereket, vagy megkönnyítették számukra a letelepedést.

15. A németek elsősorban a Szent Római Birodalom különböző területeiről, később pedig a Habsburg-birodalom országaiból érkeztek.

16. A szlovákok a Magyar Királyság északi területeiről vándoroltak az alacsonyabban lakott Alföldre.

17. Délenről szerbek és horvátok, keletről románok, északkeletről pedig rutének érkeztek.

18. Ezek a vándorlások nem mindig voltak államilag tervezettek.

19. Egyes családok rokonokat követtek, mások földet, adómentességet vagy védelmet kerestek a nyomor ellen.

20. Így nem egy egyszerű, egyértelműen elkülönített népcsoportokat ábrázoló térkép jött létre, hanem falvak, szomszédságok és egymást átfedő nyelvi területek hálózata.

21. A 18. századi német nyelvű telepeseket gyakran „dunai svábok” néven foglalják össze.

22. Ez a név azért hasznos, mert egy közös történelmi tapasztalatra utal, de nem írja le valamennyi család tényleges származását.

23. A telepesek között voltak svábok, frankok, bajorok, hesseniak, pfalziak és más német régiókból érkezők.

24. Sokan Dél-Tran-Duna vidékén, a Batcska térségében, a Bánátban és a Magyar Korona egyéb területein telepedtek le.

25. A Bakonyban és a Balaton környéki vidéken is német falvak vagy német falurészek jöttek létre.

26. A telepítés gyakran a földesurak érdekeit követte, akik a kihalt birtokokat gazdaságilag hasznosítani akarták.

27. Az új lakosok erdőket irtottak, házakat építettek, szőlőket műveltek, és helyi mezőgazdasági formákat fejlesztettek ki.

28. Falvaik nem csupán idegen kolóniák voltak, hanem néhány generáció alatt szülőhelyekké váltak.

29. A nyelvjárások, a népviseletek, a temetők és a házformák megőrizték származásuk nyomait.

30. Ugyanakkor a magyar és más szomszédokkal való kapcsolattartás már a kezdetektől fogva fokozódott.

31. A szlovák települések hasonló, de nem azonos mintát követtek.

32. A szlovák csoportok különösen a 18. században érkeztek az Alföldre és a mai Délkelet-Magyarország területére.

33. Békéscsaba a szlovák lakosság egyik fontos központjává fejlődött.

34. Nyíregyházát és más településeket is a szlovák telepesek jellemezték.

35. Ezen emberek közül sokan lutheránusok voltak, míg új szomszédaik más felekezetekhez tartoztak.

36. A vallás, a nyelv és a település így kezdetben közös határt képezhetett a környezettel szemben.

37. Ez a határ azonban soha nem volt teljes.

38. A kereskedelem, a munka, az iskolák és a házasságok összekötötték a szlovák falvakat a magyar nyelvű városokkal és szomszédos településekkel.

39. Egyes családok már néhány generáció után megváltoztatták mindennapi nyelvüket.

40. Mások ragaszkodtak a szlovák nyelvhez, még akkor is, ha egyidejűleg a magyart is használták.

41. Hasonló történetek figyelhetők meg a horvát, szerb és román közösségek esetében is.

42. A horvát csoportok több, történelmileg eltérő települési térségben élnek, többek között Transdanubia déli részén, valamint a nyugati és déli határvidékeken.

43. A szerb közösségek elsősorban a Duna mentén, Dél-Magyarországon, valamint régi kereskedelmi és egyházi kapcsolatokkal rendelkező településeken alakultak ki.

44. Szentendre a mai napig emlékeztet a szerb bevándorlás és a városi hálózatok jelentőségére.

45. A román közösségek inkább az ország keleti részén és a határ közelében koncentrálódtak.

46. A szlovén falvak elsősorban a délnyugati részen, a Szlovénia határán maradtak fenn.

47. A rutének, majd később az ukránok létszámukban kisebbek maradtak, és térbelileg kevésbé zárt eloszlásban éltek.

48. Az örmények, görögök, bolgárok és lengyelek gyakran a kereskedelem, a kézművesség, az egyház, a katonaság vagy a modern munkaerő-migráció révén kerültek a magyar városokba.

49. Történelmük ezért nem mindig követhető nyomon egy összefüggő falusi területen.

50. Egy nemzetiség a vidéken falusi közösségként jelenhet meg, városokban pedig elsősorban egyesületek, iskolák és vallási intézmények révén létezhet.

51. A magyar jog ma tizenhárom történelmi nemzetiséget ismer el.

52. Ide tartoznak a németek és a szlovákok mellett a horvátok, a románok, a szerbek, a szlovénok, a rutének, az ukránok, a lengyelek, a görögök, a bolgárok, az örmények és a romák is.

53. A jogi kategória alatt egy régóta az országban letelepedett közösséget értünk, amelynek saját nyelve, kultúrája és közös hovatartozási tudata van.

54. Ez nem azonos az állampolgársággal.

55. Egy személy lehet magyar állampolgár és egyben valamely nemzetiség tagja is.

56. Fordítva: egy külföldi állampolgár élhet Magyarországon anélkül, hogy a törvény által elismert történelmi nemzetiségek bármelyikéhez tartozna.

57. Ez a megkülönböztetés azért fontos, mert a migráció és a nemzeti kisebbségek különböző történelmi folyamatokat jelölnek.

58. A 2022-es népszámlálás kérdéseket tett fel a nemzetiségről, az anyanyelvről, valamint a családi és baráti körben használt nyelvről.

59. A nemzetiségre vonatkozó adatok megadása önkéntes alapon történt, és a lakosság 86 százaléka válaszolt a vonatkozó kérdésekre.

60. Ezért a számba vett nemzetiségi hovatartozók számát nem szabad egyszerűen úgy értelmezni, mint az ilyen ősökkel vagy kulturális kötődéssel rendelkező összes ember teljes számát.

61. A Magyar Közstatisztikai Hivatal végleges adatai szerint 2022-ben körülbelül 143 000 ember vallotta magát német nemzetiségűnek, ha a Hivatal által alkalmazott nemzetiségi hovatartozás-összefoglalást vesszük alapul.

62. A szlovák nemzetiség esetében körülbelül 30 000 embert jelöltek meg.

63. A román és ukrán kötődések ugyanebben a kimutatásban körülbelül 28 000, illetve 25 000 embert tettek ki.

64. Ezek az értékek egy önkéntes önbevallás pillanatképei, és nem a megváltoztathatatlan származás mérései.

65. Az emberek egy része már csak passzívan ismeri a nagyszülei nyelvét.

66. Mások a kisebbségi nyelvet egyesületekben használják, de otthon nem.

67. Megint mások egyszerre több csoporthoz is kötődnek.

68. A statisztikának ezért többféle hovatartozási formát kell egymás mellett figyelembe vennie.

69. Egy falu kulturálisan erősen német jellegű lehet, annak ellenére, hogy csak kevés lakosa beszél még német dialektust.

70. Ezzel szemben nagyobb számú ember jelölhet meg egy nemzetiséget anélkül, hogy zárt települési területen élne.

71. A mai sok csoport láthatatlansága mögött álló legfontosabb hosszú távú mechanizmus az asszimiláció.

72. Az asszimiláció azt jelenti, hogy egy kisebbség tagjai generációkon át átveszik a többség elemeit, és eközben részben vagy nagyrészt elveszítik eredeti kollektív sajátosságukat.

73. Ez a folyamat önkéntes lehet, mivel a többségi nyelv jobb oktatási és szakmai lehetőségeket nyit meg.

74. Ugyanakkor az állami oktatáspolitika, a társadalmi nyomás vagy egy nyelv leértékelődése is felgyorsíthatja.

75. A mindennapi életben a nyelvváltás gyakran nem egy tudatos identitásbeli döntéssel kezdődik.

76. Egy gyermek otthon a nagyszülei nyelvjárását hallja, az iskolában magyarul tanul, majd később olyan városban dolgozik, ahol a többségi nyelv természetes.

77. Ha magyar anyanyelvű személlyel házasodik össze, a magyar gyakran a család közös nyelvévé válik.

78. Néhány generáció elteltével talán csak a családnév, egy recept, egy ünnepnap vagy a korábbi származási helyre vonatkozó emlék marad meg.

79. A nyelv eltűnhet, miközben a különleges származás érzése továbbra is fennmarad.

80. Hasonlóképpen egy közösség elveszítheti nyelvét, és mégis kialakíthat egy új formát a kulturális önérvényesítésre.

81. Az iskolák ebben a folyamatban különösen fontosak, mert nem csupán tanítják a nyelvet, hanem láthatóvá teszik annak társadalmi értékét is.

82. A kisebbségi iskolák, a kétnyelvű osztályok és az anyanyelvi oktatás visszavezethetik a nyelvet a magánszférából a közösségi életbe.

83. Hatásuk attól függ, hogy van-e elegendő tanár, tankönyv és olyan család, amely ténylegesen igénybe veszi ezeket a lehetőségeket.

84. Az egyesületek, kórusok, tánccsoportok és egyházak kiegészítik az iskolát, de nem helyettesítik azt teljes mértékben.

85. Egy ünnepség nyilvánosan bemutathat egy hagyományt, de egy nyelv csak akkor marad életben, ha a beszélgetésekben és a kapcsolatokban is használják.

86. Ezért sok falu a megőrzés és a elvesztés között áll.

87. A fiatalabb generáció talán viseli a népviseletet a falunapon, de a nagyszülőkkel már csak a régi dialektus egyes szavait használja.

88. Ez nem bizonyíték egy kultúra kudarcára.

89. Inkább azt mutatja, hogy a kulturális hovatartozás különböző rétegekből áll, amelyek eltérő sebességgel változnak.

90. A nevek, a zene, a vallási szokások és a mesék hosszabb ideig fennmaradhatnak, mint az a nyelv, amely egykor összekötötte őket.

91. A huszadik század történelme további töréseket hozott, amelyek nem a nyelv lassú változásából fakadtak.

92. A második világháború után sok németet űztek el Magyarországról, vagy kényszerítették őket áttelepülésre.

93. Az intézkedések olyan politikai légkörben érintették az embereket, amelyben a német nemzeti hovatartozást általánosan a náci Németország bűnéhez kötötték.

94. Egy ilyen kollektív felelősségre vonás az egyes élettörténeteket politikai gyanú tárgyává tette.

95. Házak, tanyák és mezők gazdát cseréltek, miközben sok családnak el kellett hagynia szülőföldjét.

96. Ugyanakkor Magyarország és Csehszlovákia 1946-ban népességcseréről állapodott meg, amely Magyarországon élő szlovákokat és Szlovákiában élő magyarokat is érintett.

97. Az ilyen áttelepítések megcsappantották a régóta fennálló közösségeket, és megváltoztatták egész falvak nyelvi összetételét.

98. Ez magyarázza, miért látszik ma egyes helyeken már csak a nevekből, a temetőkből vagy az egyesületi archívumokból, hogy korábban ott egy másik nyelv határozta meg a mindennapokat.

99. A háború utáni törések azonban nem törölték ki teljesen ezt a történelmet.

100. A kétnyelvű helynévtáblák, a kisebbségi iskolák, a templomok, a vezetéknevek és az újraéledt ünnepségek révén látható marad, hogy Magyarország nemzetiségei nem egyszerűen eltűntek, hanem formájukat változtatták meg.

1. An einem Sommerabend kann ein ungarisches Dorf zugleich sehr ungarisch und deutlich mehrsprachig wirken.

2. Auf dem Platz spielt eine deutsche Blaskapelle, am Rand des Friedhofs stehen slowakische Familiennamen, und in der Kirche erinnern Inschriften an Kroaten, Serben oder Rumänen.

3. Die meisten Gespräche finden trotzdem auf Ungarisch statt.

4. Dieser Gegensatz erklärt, warum kleinere Nationalitäten in Ungarn leicht unsichtbar werden, obwohl sie die Geschichte vieler Orte geprägt haben.

5. Ungarn war über Jahrhunderte kein sprachlich einheitlicher Raum.

6. Es war ein Königreich, in dem Menschen verschiedener Sprachen, Religionen und regionaler Herkunft nebeneinander lebten.

7. Die heutigen Grenzen bilden deshalb nur einen Ausschnitt aus älteren Siedlungslandschaften ab.

8. Viele Gemeinschaften kamen nicht als geschlossene Völker in ein fertiges Land, sondern in mehreren Wanderungen, die sich über lange Zeiträume verteilten.

9. Andere lebten schon dort, bevor eine moderne nationale Zugehörigkeit ihren Alltag ordnete.

10. Erst später wurden Sprache und Abstammung zu politischen Merkmalen, an denen Staaten ihre Bevölkerung zu messen begannen.

11. Besonders sichtbar wird dieser Wandel nach den Kriegen gegen das Osmanische Reich.

12. Kriege, Seuchen und Flucht hatten weite Teile der mittleren und südlichen Landschaften entvölkert oder ihre Bevölkerung stark vermindert.

13. Grundherren und staatliche Verwaltungen wollten Äcker, Dörfer und Handwerksorte wieder besetzen.

14. Sie warben deshalb Menschen aus verschiedenen Richtungen an oder erleichterten ihnen die Ansiedlung.

15. Deutsche kamen vor allem aus unterschiedlichen Gegenden des Heiligen Römischen Reiches und später aus den habsburgischen Ländern.

16. Slowaken zogen aus den nördlichen Gebieten des Königreichs Ungarn in die dünner besiedelte Tiefebene.

17. Aus dem Süden kamen Serben und Kroaten, aus dem Osten Rumänen, und aus dem Nordosten Ruthenen.

18. Diese Bewegungen waren nicht immer staatlich geplant.

19. Manche Familien folgten Verwandten, andere suchten Land, Steuerfreiheit oder Schutz vor Not.

20. So entstand keine einfache Karte mit klar getrennten Völkern, sondern ein Geflecht aus Dörfern, Nachbarschaften und überlappenden Sprachräumen.

21. Die deutschsprachigen Siedler des achtzehnten Jahrhunderts werden häufig unter dem Namen „Donauschwaben“ zusammengefasst.

22. Dieser Name ist nützlich, weil er eine gemeinsame historische Erfahrung bezeichnet, aber er beschreibt nicht die tatsächliche Herkunft aller Familien.

23. Unter den Siedlern waren Menschen aus Schwaben, Franken, Bayern, Hessen, der Pfalz und anderen deutschen Regionen.

24. Viele wurden in Südtransdanubien, in der Batschka, im Banat und in weiteren Gebieten der ungarischen Krone angesiedelt.

25. Auch im Bakony und in den Landschaften um den Balaton entstanden deutsche Dörfer oder deutsche Dorfteile.

26. Die Ansiedlung folgte oft den Interessen von Grundherren, die verödete Güter wirtschaftlich nutzbar machen wollten.

27. Die neuen Bewohner rodeten, bauten Häuser, bestellten Weinberge und entwickelten lokale Formen der Landwirtschaft.

28. Ihre Dörfer waren nicht bloß fremde Kolonien, sondern wurden innerhalb weniger Generationen zu Heimatorten.

29. Dialekte, Trachten, Friedhöfe und Hausformen bewahrten dabei Spuren der Herkunft.

30. Gleichzeitig nahm der Austausch mit ungarischen und anderen Nachbarn von Anfang an zu.

31. Die slowakischen Siedlungen folgten einem ähnlichen, aber nicht identischen Muster.

32. Slowakische Gruppen gelangten besonders im achtzehnten Jahrhundert in Gebiete der Tiefebene und des heutigen Südostungarns.

33. Békéscsaba entwickelte sich zu einem wichtigen Zentrum der slowakischen Bevölkerung.

34. Auch Nyíregyháza und weitere Orte wurden durch slowakische Ansiedler geprägt.

35. Viele dieser Menschen waren lutherisch, während ihre neuen Nachbarn anderen Konfessionen angehörten.

36. Religion, Sprache und Siedlung konnten dadurch zunächst eine gemeinsame Grenze gegenüber der Umgebung bilden.

37. Diese Grenze war jedoch nie vollständig.

38. Handel, Arbeit, Schulen und Ehen verbanden die slowakischen Dörfer mit ungarischsprachigen Städten und Nachbarorten.

39. Manche Familien wechselten ihre Alltagssprache schon nach wenigen Generationen.

40. Andere hielten an der slowakischen Sprache fest, auch wenn sie zugleich Ungarisch verwendeten.

41. Ähnliche Geschichten lassen sich bei den kroatischen, serbischen und rumänischen Gemeinschaften beobachten.

42. Kroatische Gruppen leben in mehreren, historisch unterschiedlichen Siedlungsräumen, unter anderem im Süden Transdanubiens und entlang der westlichen und südlichen Grenzgebiete.

43. Serbische Gemeinden entstanden besonders an der Donau, in Südungarn und in Orten mit alten Handels- und Kirchenverbindungen.

44. Szentendre erinnert bis heute an die Bedeutung serbischer Zuwanderung und städtischer Netzwerke.

45. Rumänische Gemeinschaften konzentrierten sich stärker im Osten des Landes und in Grenznähe.

46. Slowenische Dörfer bewahrten sich vor allem im Südwesten an der Grenze zu Slowenien.

47. Ruthenen und später Ukrainer blieben zahlenmäßig kleiner und waren räumlich weniger geschlossen verteilt.

48. Armenier, Griechen, Bulgaren und Polen kamen häufig über Handel, Handwerk, Kirche, Militär oder moderne Arbeitsmigration in ungarische Städte.

49. Ihre Geschichte lässt sich deshalb nicht immer an einem zusammenhängenden Dorfgebiet ablesen.

50. Eine Nationalität kann in der Landschaft als Dorfverband sichtbar sein oder in einer Stadt vor allem durch Vereine, Schulen und religiöse Einrichtungen bestehen.

51. Das ungarische Recht erkennt heute dreizehn historische Nationalitäten an.

52. Dazu gehören neben Deutschen und Slowaken auch Kroaten, Rumänen, Serben, Slowenen, Ruthenen, Ukrainer, Polen, Griechen, Bulgaren, Armenier und Roma.

53. Die rechtliche Kategorie meint dabei eine seit langer Zeit im Land ansässige Gemeinschaft mit eigener Sprache, Kultur und einem Bewusstsein gemeinsamer Zugehörigkeit.

54. Sie ist nicht dasselbe wie die Staatsangehörigkeit.

55. Ein Mensch kann ungarischer Staatsbürger und zugleich Angehöriger einer Nationalität sein.

56. Umgekehrt kann ein ausländischer Staatsbürger in Ungarn leben, ohne zu einer der gesetzlich anerkannten historischen Nationalitäten zu gehören.

57. Diese Unterscheidung ist wichtig, weil Migration und nationale Minderheiten unterschiedliche historische Vorgänge bezeichnen.

58. Die Volkszählung von 2022 stellte Fragen nach Nationalität, Muttersprache und der im Familien- und Freundeskreis verwendeten Sprache.

59. Die Angaben zur Nationalität waren freiwillig, und 86 Prozent der Bevölkerung beantworteten die entsprechenden Fragen.

60. Deshalb darf man die gezählten Angehörigen einer Nationalität nicht einfach als vollständige Zahl aller Menschen mit entsprechenden Vorfahren oder kulturellen Bezügen verstehen.

61. Nach den endgültigen Angaben des ungarischen Statistikamtes bekannten sich 2022 rund 143.000 Menschen zu einer deutschen Nationalität, wenn die vom Amt verwendete Zusammenfassung der Nationalitätsbindung zugrunde gelegt wird.

62. Für die slowakische Nationalität wurden rund 30.000 Menschen genannt.

63. Rumänische und ukrainische Bindungen lagen in derselben Darstellung bei ungefähr 28.000 beziehungsweise 25.000 Menschen.

64. Diese Werte sind Momentaufnahmen einer freiwilligen Selbstauskunft und keine Messung unveränderlicher Abstammung.

65. Ein Teil der Menschen kennt die Sprache der Großeltern nur noch passiv.

66. Andere verwenden die Minderheitensprache im Verein, aber nicht zu Hause.

67. Wieder andere fühlen sich mehreren Gruppen zugleich verbunden.

68. Die Statistik muss deshalb mehrere Formen von Zugehörigkeit nebeneinander betrachten.

69. Ein Dorf kann kulturell stark deutsch geprägt sein, obwohl nur wenige Einwohner noch einen deutschen Dialekt sprechen.

70. Umgekehrt kann eine größere Zahl von Menschen eine Nationalität angeben, ohne in einem geschlossenen Siedlungsgebiet zu leben.

71. Der wichtigste langfristige Mechanismus hinter der heutigen Unsichtbarkeit vieler Gruppen ist Assimilation.

72. Assimilation bedeutet, dass Mitglieder einer Minderheit über Generationen Elemente der Mehrheit übernehmen und dabei ihre ursprüngliche kollektive Eigenart teilweise oder weitgehend verlieren.

73. Dieser Vorgang kann freiwillig sein, weil die Mehrheitssprache bessere Bildungs- und Berufschancen eröffnet.

74. Er kann aber auch durch staatliche Schulpolitik, gesellschaftlichen Druck oder die Abwertung einer Sprache beschleunigt werden.

75. Im Alltag beginnt der Sprachwechsel oft nicht mit einer bewussten Entscheidung über Identität.

76. Ein Kind hört zu Hause den Dialekt der Großeltern, lernt in der Schule Ungarisch und arbeitet später in einer Stadt, in der die Mehrheitssprache selbstverständlich ist.

77. Wenn es eine ungarischsprachige Person heiratet, wird Ungarisch in der Familie häufig zur gemeinsamen Sprache.

78. Nach einigen Generationen bleiben vielleicht der Familienname, ein Rezept, ein Festtag oder eine Erinnerung an den früheren Herkunftsort.

79. Die Sprache kann verschwinden, während das Gefühl einer besonderen Herkunft fortbesteht.

80. Ebenso kann eine Gemeinschaft ihre Sprache verlieren und dennoch eine neue Form kultureller Selbstbehauptung entwickeln.

81. Schulen sind in diesem Prozess besonders wichtig, weil sie Sprache nicht nur unterrichten, sondern ihren öffentlichen Wert sichtbar machen.

82. Minderheitenschulen, zweisprachige Klassen und muttersprachlicher Unterricht können eine Sprache aus dem privaten Bereich in das Gemeindeleben zurückführen.

83. Ihre Wirkung hängt davon ab, ob genügend Lehrkräfte, Bücher und Familien vorhanden sind, die diese Angebote tatsächlich nutzen.

84. Vereine, Chöre, Tanzgruppen und Kirchen ergänzen die Schule, ersetzen sie aber nicht vollständig.

85. Ein Fest kann eine Tradition öffentlich zeigen, doch eine Sprache bleibt nur lebendig, wenn sie auch in Gesprächen und Beziehungen gebraucht wird.

86. Deshalb stehen viele Dörfer zwischen Bewahrung und Verlust.

87. Die jüngere Generation trägt vielleicht die Tracht beim Dorffest, spricht aber mit den Großeltern nur noch einzelne Wörter des alten Dialekts.

88. Das ist kein Beweis für eine gescheiterte Kultur.

89. Es zeigt vielmehr, dass kulturelle Zugehörigkeit aus verschiedenen Schichten besteht, die sich unterschiedlich schnell verändern.

90. Namen, Musik, religiöse Bräuche und Erzählungen können länger überleben als die Sprache, die sie einst verbunden hat.

91. Die Geschichte des zwanzigsten Jahrhunderts brachte zusätzlich Brüche, die nicht aus langsamem Sprachwechsel entstanden.

92. Nach dem Zweiten Weltkrieg wurden viele Deutsche aus Ungarn vertrieben oder zur Umsiedlung gezwungen.

93. Die Maßnahmen trafen Menschen in einem politischen Klima, in dem deutsche Volkszugehörigkeit pauschal mit der Schuld des nationalsozialistischen Deutschlands verknüpft wurde.

94. Eine solche Kollektivzurechnung machte aus einzelnen Lebensgeschichten ein politisches Verdachtsmerkmal.

95. Häuser, Höfe und Felder wechselten den Besitzer, während viele Familien ihre Heimat verlassen mussten.

96. Zugleich vereinbarten Ungarn und die Tschechoslowakei 1946 einen Bevölkerungsaustausch, der auch slowakische Bewohner Ungarns und ungarische Bewohner der Slowakei betraf.

97. Solche Umsiedlungen verkleinerten gewachsene Gemeinschaften und veränderten die sprachliche Zusammensetzung ganzer Dörfer.

98. Sie erklären, warum manche Orte heute nur noch an Namen, Friedhöfen oder Vereinsarchiven erkennen lassen, dass dort früher eine andere Sprache den Alltag prägte.

99. Die Nachkriegsbrüche löschten diese Geschichte jedoch nicht vollständig aus.

100. In zweisprachigen Ortsschildern, Minderheitenschulen, Kirchen, Familiennamen und wiederbelebten Festen bleibt sichtbar, dass Ungarns Nationalitäten nicht einfach verschwunden sind, sondern ihre Form verändert haben.