3.1 A Nagyalföld – Die Große Tiefebene (Alföld)

1. A Hortobágyon egy gémeskút hosszú fa karjával emelkedik ki a nyílt füves terület fölé.

2. Emelőszerkezete lehetővé teszi, hogy egy ellensúllyal ellátott vödör vizet emeljen ki a kútból.

3. A „gémeskút” magyar név jelöli ezt a pásztorkörnyezetből jól ismert tárgyat.

4. A fű, az ég és a kút között hiányzik sok olyan elem, amely máshol tagolja a tájképet.

5. Éppen ezért egy-egy építmény itt nagy jelentőséget kap.

6. A kút azonban nem csupán egy természeténél fogva vízszegény vidéket mutat be.

7. Azt is jelzi, hogy az embereknek ezen a hatalmas síkságon vizet kellett kitermelniük és állataikat ellátniuk.

8. A Hortobágy az Alföldhöz tartozik, amelynek magyar neve „Alföldet” jelent.

9. Ez Magyarország legnagyobb tájegysége, amely elsősorban az ország keleti és délkeleti részét jellemzi.

10. A Duna és a Tisza között, valamint a Tisza keleti oldalán is kiterjedt, csekély magasságkülönbségekkel rendelkező területek húzódnak.

11. Északon a középhegységek előterületei határolják ezt a területet, míg délre és keletre az alföld az országhatárokon túl is folytatódik.

12. A politikai határvonal sem a talajt, sem a víz mozgását nem szakítja meg.

13. A Duna sem tekinthető kivétel nélkül érvényes természeti térségi határnak, hiszen a folyótól nyugatra fekvő Mezőföldet a szokásos természeti térségi felosztásokban az Alföldhöz sorolják.

14. A táj megértése szempontjából döntőbb, hogy mennyire sík a domborzata, és hogy egyes részei hogyan kapcsolódnak egymáshoz.

15. Ez a síkság jóval a szántóföldek, gátak és kutak kialakulása előtt jött létre.

16. Az Alföld a Kárpát-medencében fekszik, amely egy nagy síksági terület a környező hegyvidékek között.

17. A földkéreg mozgásai miatt a talaj egyes részei süllyedtek, és helyet teremtettek hatalmas üledékrétegeknek.

18. Történelmének korábbi szakaszaiban kiterjedt víztestek borították e terület egyes részeit.

19. Később a folyók homokból, iszapból és agyagból álló rakományukat elosztották az alacsonyabban fekvő területeken.

20. Az iszap olyan szemcsékből áll, amelyek finomabbak a homoknál, de durvábbak az agyagnál.

21. Ahogy a talaj tovább süllyedt, az ilyen üledékek, azaz a lerakódott anyagok, újra és újra kitöltötték a kialakuló teret.

22. Egy síkság ezért nem feltétlenül olyan terület, amelyet valaha simára csiszoltak.

23. Létrejöhet úgy is, hogy a mélyedéseket hosszú időn át anyaggal töltik fel.

24. A folyók különösen sok ilyen anyagot hagynak hátra, amikor árvíz idején túlcsordulnak medrükön.

25. Ahol a víz lassabban folyik, a magával sodort anyag egy része lerakódik.

26. A szél is hozzájárult a felszín kialakításához azzal, hogy a laza anyagot áthelyezte.

27. Így nem egységes talajréteg jött létre, hanem különböző üledékekből és alig észrevehető domborulatokból álló szerkezet.

28. A mai földhasználat ezeket a különbségeket követi, még akkor is, ha távolról egy közös horizont mögött eltűnnek.

29. A termékeny, jól gyökerezhető talajokon nagy szántóterületek helyezkedhetnek el, míg a szomszédos homokos területek más feltételeket kínálnak.

30. A laza homoktalaj gyorsan elszivárogtatja a vizet, és általában kevesebbet tart fenn a növények számára, mint egy megfelelő, finomszemcsés talaj.

31. Más helyeken a talajban lévő só vagy az időszakos vizesedés nehezíti a szántóföldi gazdálkodást.

32. Ami a térképen egyenletesen síknak tűnik, az egy mezőgazdasági üzem számára nagyon egyenlőtlen lehet.

33. Már egy kis magasságkülönbség is befolyásolja, hogy a víz összegyűlik-e vagy elfolyik.

34. A hegyvidéken egy alacsony gerinc alig tűnik fel, a síkságon viszont elválaszthat egy szárazabb területet egy nedves völgytől.

35. A csekély domborzati tagoltság így növeli a kis különbségek jelentőségét.

36. A víz a kulcsa ennek a térségnek, bár a róla kialakult általános kép gyakran szárazságot ábrázol.

37. A Tisza átszeli az Alföldet, és egy Magyarországon messze túlnyúló vízgyűjtő területről veszi fel a vizet.

38. A vízgyűjtő terület azokat a területeket foglalja magában, ahonnan a víz egy adott folyóba áramlik.

39. A távoli hegyekben hulló eső és az ott olvadó hó ezért emelheti a vízszintet a síkvidéken.

40. A folyók átfogó szabályozása előtt az árvizek az alföld nagy részén elterjedtek.

41. A folyókarok, a nedves rétek, a mocsarak és a magasabban fekvő száraz területek változatos együttesét alkották.

42. A nyílt síkság nem volt mindenhol száraz, és nem is volt mindenhol állandóan elárasztva.

43. Aki ebben a tájban élt, annak ismernie kellett annak időbeli változásait éppúgy, mint az útjait.

44. Egy nyáron használható terület árvíz után hosszú ideig vizes maradhatott.

45. A valamivel magasabban fekvő területek kedvezőbb feltételeket nyújtottak házak építéséhez és tartósan művelt mezőkhöz.

46. A nedves területeken másféle hasznosítások is lehetségesek voltak, például halászat, nádkitermelés vagy a rétek hasznosítása.

47. A régebbi táj ezért korántsem volt ember nélküli természeti tér.

48. Az emberek hasznosították, anélkül hogy már mindenhol képesek lettek volna szabályozni a víz éves változásait.

49. A későbbi átalakítás elsősorban azt változtatta meg, hogy mennyi bizonytalanságot kellett elviselniük a mindennapi életben és a gazdálkodás során.

50. 1846-ban kezdődött a Tisza nagy szabályozási vállalkozása, amely évtizedeken át folytatódott.

51. A gátaknak kellett távol tartaniuk az árvizet a településektől és a hasznosított területektől.

52. Az áttörések lerövidítették a folyó medrét, mivel a nagy kanyarokat közvetlenebb összeköttetésekkel váltották fel.

53. A vízelvezető árkok és csatornák elvezették a vizet a területekről, amelyeket ezután könnyebben lehetett művelni.

54. A korábban rendszeresen elárasztott alföldi területekből sok helyen szántóföldek lettek.

55. Az előny nem csupán a megszerzett új termőterületben állt, hanem a jobban tervezhető munkamenetekben és terméshozamokban is.

56. Az érintettek számára az átalakítás válasz volt a nagyon konkrét veszélyekre és gazdasági szükségletekre.

57. Az árvízvédelemmel azonban nem csupán az árvíz valószínűsége változott meg.

58. A gát elválasztja a folyót azoktól a területektől is, amelyeket korábban az árvíz táplált vízzel.

59. Ha ezt a vizet kizárják, és a megmaradt nedvességet elvezetik, a talajok és az élőhelyek vízellátása megváltozik.

60. A hatások az altalajtól, a domborzattól és a helyi vízfolyásoktól függenek.

61. A vízelvezetés nem teszi automatikusan minden területet egyformán szárazzá.

62. Ugyanakkor megváltoztatja a beáramlás, a tárolás és a lefolyás közötti arányt.

63. A kiterjedt folyami táj így sok helyen mezőgazdasági területté vált, amelynek vízfolyásait célzottan szabályozzák.

64. A szabadon látható tágas táj az erdőirtás, a legeltetés és az ismételt talajművelés nyomait is hordozza.

65. Ahol a cserjések eltűntek, és a mezőket összefüggő területeken művelték, a kilátás nagyobb területekre nyílt.

66. Mindazonáltal téves lenne minden fátlan területet kivágott erdőnek tekinteni.

67. Egyes sós vagy időszakosan elárasztott helyeken már jóval a modern folyószabályozások előtt is fennmaradhattak nyílt gyepterületek.

68. A Hortobágy esetében történelmi megfigyelések és természettudományi vizsgálatok igazolják az ilyen régebbi nyílt területek létezését.

69. A természetes élőhelyi viszonyok és az emberi hasznosítás ott egymást kiegészítik, ahelyett, hogy kizárnák egymást.

70. Egy kultúrtáj, vagyis egy emberi tevékenység által formált térség ezért nagyon régi természetes élőhelyeket is magában foglalhat.

71. A puszta ennek a nyílt tájnak egy különösen jól ismert megnyilvánulása, de nem az Alföld egészének másik neve.

72. A pusztához a kiterjedt füves területek, legelésző állatcsordák és elszórt kutak képe társul.

73. A romantikus kép a nyíltságot szabadságként és eredetiségként értelmezi.

74. A valós táj viszont magában foglalja a munkát, az ellátást és a hasznosításra vonatkozó szabályokat.

75. A legelő állatok növényi anyagot vesznek fel, és megfelelő helyeken hozzájárulhatnak a terület nyitott állapotának fenntartásához.

76. A legeltetési terület ezért mind a használaton kívüli vadontól, mind a gabonamezőtől különbözik.

77. Aki az egész alföldet a pusztára redukálja, figyelmen kívül hagyja annak városait, kertjeit és gazdasági valóságának nagy részét.

78. A Tisza-parti Szeged, a keleti Debrecen és a Duna és a Tisza között fekvő Kecskemét ugyanúgy ehhez a nagy tájhoz tartoznak, mint a legelőik.

79. Az síkság egy lakott és összekapcsolt tér, nem pedig üres háttér az egyes nevezetességek számára.

80. Az utak, a vasútvonalak és a mezők szélei ember alkotta rendet kölcsönöznek neki.

81. A nagyobb települések között sok helyen elszórt tanyák találhatók, amelyekre a magyar nyelv a „tanya” szót használja.

82. A lakó- és gazdálkodási funkciók összekapcsolódása láthatóvá teszi, hogy a mezőgazdasági terület egyben életteret is jelent.

83. Különösen a Duna és a Tisza közötti területek egyes részein szőlőültetvények, gyümölcsösök és cserjések egészítik ki a képet.

84. Mindezeknek a helyeknek a közös vonása nem annyira egy adott hasznosítási módban rejlik, hanem inkább azokban a feltételekben, amelyek mellett az emberek a talajt és a vizet hasznosítják.

85. Ezen a háttéren a szárazság sem kizárólag az éghajlatnak, sem kizárólag az emberi beavatkozásoknak tulajdonítható.

86. Hosszú távú összehasonlításban az Alföld egyes részei Magyarország csapadékban szegényebb területei közé tartoznak.

87. A meleg nyarakon egyidejűleg nő a növények vízszükséglete, és a talaj, valamint a növényzet is jelentős mennyiségű nedvességet bocsát ki a levegőbe.

88. Egy ilyen szezonális vízhiány összekapcsolódhat a vízelvezetés és a vízkivétel következményeivel.

89. Egy adott terület esetében az a döntő, hogy mennyi víz érkezik oda, mennyi ideig marad ott tárolva, és mennyire jut el a gyökerekhez.

90. Az árvíz és a száraz talaj sem zárja ki egymást ugyanazon a nagy tájon belül.

91. A folyó távoli területekről hozhat vizet, míg a gátjai mögötti mezők alig kapnak belőle.

92. Ezáltal a látszólag egyszerű, kiterjedt terület második jelentést nyer.

93. Hasznosíthatósága egy természetes tájtesten és az emberi döntéseken alapul, amelyek megváltoztatták a vízáramlásait.

94. A szántóföldnek más feltételekre van szüksége, mint egy nedves réten, és ami az egyik hasznosításnak segít, az a másiknak árthat.

95. A víz hosszabb ideig történő visszatartása a területen ezért olyan helyi megoldásokat igényel, amelyek egyszerre veszik figyelembe a talajt, a gazdálkodást és a települések védelmét.

96. A hortobágyi húzókútnál ez a függőség egy egyszerű szerkezetben is felismerhető: a talaj felett áll a hosszú emelőkar, alatta pedig a csorda életének feltétele rejlik.

97. A szabad horizont egy síkságról mesél, a kút pedig arról a munkáról, amely az ottani életet lehetővé teszi.

98. Kettőjük között terül el az Alföld, egy olyan vidék, amelynek nyitottsága természetes eredetű, és amelyet évszázadok során az ember alakított ki.

1. Ein Ziehbrunnen im Hortobágy ragt mit seinem langen hölzernen Schwengel über eine offene Grasfläche.

2. Seine Hebelvorrichtung erlaubt es, einen Wassereimer mit einem Gegengewicht aus dem Brunnen zu ziehen.

3. Der ungarische Name gémeskút bezeichnet diesen vertrauten Gegenstand der Hirtenlandschaft.

4. Zwischen Gras, Himmel und Brunnen fehlt vieles, was anderswo einen Landschaftsblick gliedert.

5. Gerade deshalb erhält ein einzelnes Bauwerk hier großes Gewicht.

6. Doch der Brunnen zeigt nicht einfach ein von Natur aus wasserarmes Land.

7. Er zeigt auch, dass Menschen in dieser Weite Wasser erschließen und ihre Tiere versorgen mussten.

8. Der Hortobágy gehört zum Alföld, der Großen Tiefebene, deren ungarischer Name „Niederland“ bedeutet.

9. Sie ist die größte Großlandschaft Ungarns und prägt vor allem den Osten und Südosten des Landes.

10. Zwischen Donau und Theiß ebenso wie östlich der Theiß erstrecken sich weite Flächen mit geringen Höhenunterschieden.

11. Im Norden begrenzen die Vorländer der Mittelgebirge diesen Raum, während sich die Ebene nach Süden und Osten über die Staatsgrenzen fortsetzt.

12. Eine politische Grenzlinie unterbricht weder einen Boden noch die Bewegung des Wassers.

13. Auch die Donau ist keine ausnahmslos gültige Naturraumgrenze, denn das westlich des Stroms gelegene Mezőföld wird in gebräuchlichen naturräumlichen Gliederungen zum Alföld gerechnet.

14. Für das Verständnis der Landschaft ist entscheidender, wie flach ihr Gelände ist und wie seine einzelnen Teile miteinander verbunden sind.

15. Diese Flachheit entstand lange vor den Äckern, Deichen und Brunnen.

16. Der Alföld liegt innerhalb des Karpatenbeckens, eines großen Tieflandraums zwischen den umliegenden Gebirgen.

17. Bewegungen der Erdkruste ließen Teile seines Untergrunds absinken und schufen Platz für mächtige Ablagerungen.

18. In älteren Abschnitten seiner Geschichte bedeckten ausgedehnte Gewässer Teile dieses Raums.

19. Später verteilten Flüsse ihre Fracht aus Sand, Schluff und Ton über die tiefer liegenden Flächen.

20. Schluff besteht aus Körnern, die feiner als Sand, aber gröber als Ton sind.

21. Während der Untergrund weiter absank, füllten solche Sedimente, also abgelagerte Stoffe, den entstehenden Raum immer wieder auf.

22. Eine Ebene ist deshalb nicht notwendig eine Fläche, die einmal glatt geschliffen wurde.

23. Sie kann auch entstehen, weil Vertiefungen über lange Zeit mit Material gefüllt werden.

24. Flüsse hinterlassen besonders viel davon, wenn sie sich bei Hochwasser über ihr Bett hinaus ausbreiten.

25. Wo das Wasser langsamer fließt, setzt sich ein Teil der mitgeführten Fracht ab.

26. Auch der Wind trug zur Gestaltung der Oberfläche bei, indem er lockeres Material verlagerte.

27. So entstand keine einheitliche Bodenplatte, sondern ein Gefüge aus unterschiedlichen Ablagerungen und kaum auffälligen Erhebungen.

28. Die heutige Landnutzung folgt diesen Unterschieden, selbst wenn sie aus der Ferne hinter einem gemeinsamen Horizont verschwinden.

29. Auf fruchtbaren, gut durchwurzelbaren Böden können große Ackerflächen liegen, während benachbarte Sandgebiete andere Bedingungen bieten.

30. Ein lockerer Sandboden lässt Wasser rasch versickern und hält meist weniger davon für Pflanzen bereit als ein geeigneter, feinkörniger Boden.

31. An anderen Stellen erschweren Salz im Boden oder zeitweilige Vernässung den Ackerbau.

32. Was auf der Karte gleichmäßig flach erscheint, kann für einen landwirtschaftlichen Betrieb sehr ungleichwertig sein.

33. Schon ein geringer Höhenunterschied beeinflusst, ob Wasser zusammenläuft oder abfließt.

34. Im Gebirge fällt ein niedriger Rücken kaum auf, in der Ebene kann er einen trockeneren Standort von einer nassen Senke trennen.

35. Die geringe Gliederung vergrößert damit die Bedeutung kleiner Unterschiede.

36. Wasser ist der Schlüssel zu diesem Raum, obwohl sein verbreitetes Bild häufig Trockenheit zeigt.

37. Die Theiß, auf Ungarisch Tisza, durchzieht die Tiefebene und nimmt Wasser aus einem weit über Ungarn hinausreichenden Einzugsgebiet auf.

38. Ein Einzugsgebiet umfasst die Flächen, von denen Wasser einem bestimmten Fluss zufließt.

39. Regen und Schneeschmelze in entfernten Gebirgen können daher die Wasserstände im flachen Land erhöhen.

40. Vor der umfassenden Regulierung der Flüsse breiteten sich Hochwasser über große Teile ihrer Niederungen aus.

41. Flussarme, feuchte Wiesen, Sümpfe und höher gelegene trockene Flächen bildeten ein wechselndes Nebeneinander.

42. Die offene Ebene war nicht überall trocken und nicht überall ständig überschwemmt.

43. Wer diese Landschaft bewohnte, musste ihre zeitlichen Veränderungen ebenso kennen wie ihre Wege.

44. Ein im Sommer nutzbarer Standort konnte nach einem Hochwasser lange vernässt bleiben.

45. Etwas höheres Gelände bot günstigere Voraussetzungen für Häuser und dauerhaft bestellte Felder.

46. Auf feuchten Flächen waren andere Nutzungen möglich, etwa Fischfang, Schilfgewinnung oder die Nutzung von Wiesen.

47. Die ältere Landschaft war deshalb keineswegs ein menschenleerer Naturraum.

48. Menschen nutzten sie, ohne bereits überall den jährlichen Wechsel des Wassers kontrollieren zu können.

49. Die spätere Umgestaltung veränderte vor allem, wie viel Unsicherheit sie im Alltag und bei der Bewirtschaftung hinnehmen mussten.

50. Im Jahr 1846 begann das große Regulierungsunternehmen an der Theiß, das über Jahrzehnte fortgeführt wurde.

51. Deiche sollten das Hochwasser von Siedlungen und Nutzflächen fernhalten.

52. Durchstiche verkürzten den Flusslauf, indem sie große Schleifen durch direktere Verbindungen ersetzten.

53. Entwässerungsgräben und Kanäle leiteten Wasser aus Flächen ab, die anschließend leichter bewirtschaftet werden konnten.

54. Aus vormals regelmäßig überfluteten Niederungen wurden vielerorts Äcker.

55. Der Gewinn bestand nicht allein in zusätzlichem Boden, sondern auch in besser planbaren Arbeitsabläufen und Ernten.

56. Für die Betroffenen war die Umgestaltung eine Antwort auf sehr konkrete Gefahren und wirtschaftliche Bedürfnisse.

57. Mit dem Hochwasserschutz änderte sich jedoch mehr als die Wahrscheinlichkeit einer Überschwemmung.

58. Ein Deich trennt den Fluss auch von Flächen, die zuvor durch seine Hochwasser Wasser erhielten.

59. Wird dieses Wasser ausgeschlossen und verbliebene Nässe abgeleitet, verändert sich die Versorgung von Böden und Lebensräumen.

60. Die Auswirkungen hängen dabei vom Untergrund, vom Gelände und von den örtlichen Wasserverbindungen ab.

61. Entwässerung macht nicht automatisch jede Fläche gleichermaßen trocken.

62. Sie verändert aber das Verhältnis zwischen Zufluss, Speicherung und Abfluss.

63. Die weit ausgreifende Flusslandschaft wurde dadurch vielerorts zu einem Agrarraum, dessen Wasserwege gezielt geregelt werden.

64. Die sichtbare Weite trägt auch die Spuren von Rodung, Beweidung und wiederholter Bodenbearbeitung.

65. Wo Gehölze verschwanden und Felder zusammenhängend bewirtschaftet wurden, öffnete sich der Blick über größere Flächen.

66. Dennoch wäre es falsch, jede baumlose Stelle als gerodeten Wald zu verstehen.

67. Auf manchen salzhaltigen oder zeitweilig überfluteten Standorten konnten sich schon lange vor den neuzeitlichen Flussregulierungen offene Graslandschaften erhalten.

68. Für den Hortobágy belegen historische Beobachtungen und naturkundliche Untersuchungen solche älteren offenen Bereiche.

69. Natürliche Standortbedingungen und menschliche Nutzung überlagern sich dort, statt sich gegenseitig auszuschließen.

70. Eine Kulturlandschaft, also ein durch menschliche Tätigkeit geprägter Raum, kann deshalb sehr alte natürliche Lebensräume enthalten.

71. Die Puszta ist eine besonders bekannte Ausprägung dieser offenen Landschaft, aber kein anderer Name für den gesamten Alföld.

72. Mit ihr verbindet sich das Bild weiter Grasflächen, weidender Herden und vereinzelter Brunnen.

73. Das romantische Bild deutet die Offenheit als Freiheit und Ursprünglichkeit.

74. Die tatsächliche Landschaft enthält dagegen Arbeit, Versorgung und Regeln für die Nutzung.

75. Weidetiere entnehmen Pflanzenmasse und können auf geeigneten Standorten dazu beitragen, das Gelände offen zu halten.

76. Ein Hirtenraum unterscheidet sich deshalb sowohl von ungenutzter Wildnis als auch von einem Getreidefeld.

77. Wer die ganze Tiefebene auf die Puszta reduziert, übersieht ihre Städte, ihre Gärten und einen großen Teil ihrer wirtschaftlichen Wirklichkeit.

78. Szeged an der Theiß, Debrecen im Osten und Kecskemét zwischen Donau und Theiß gehören ebenso zu dieser Großlandschaft wie ihre Weiden.

79. Die Ebene ist ein bewohnter und verbundener Raum, kein leerer Hintergrund für einzelne Wahrzeichen.

80. Straßen, Bahnlinien und die Ränder von Feldern geben ihr eine vom Menschen geschaffene Ordnung.

81. Zwischen größeren Siedlungen liegen vielerorts Einzelhöfe, für die das Ungarische das Wort tanya verwendet.

82. Ihre Verbindung von Wohnen und Bewirtschaften macht sichtbar, dass landwirtschaftliche Fläche zugleich Lebensraum ist.

83. Besonders in Teilen des Lands zwischen Donau und Theiß ergänzen Weinberge, Obstkulturen und Gehölzbestände das Bild.

84. Die Gemeinsamkeit all dieser Orte liegt weniger in einer einzigen Nutzung als in den Bedingungen, unter denen Menschen Boden und Wasser erschließen.

85. Trockenheit lässt sich vor diesem Hintergrund weder allein dem Klima noch allein den Eingriffen zuschreiben.

86. Teile des Alföld gehören im langjährigen Vergleich zu den niederschlagsärmeren Gebieten Ungarns.

87. In warmen Sommern steigt zugleich der Wasserbedarf der Pflanzen, und Boden und Vegetation geben viel Feuchtigkeit an die Luft ab.

88. Eine solche jahreszeitliche Wasserknappheit kann sich mit den Folgen von Entwässerung und Wasserentnahme verbinden.

89. Für eine konkrete Fläche kommt es darauf an, wie viel Wasser ankommt, wie lange es gespeichert bleibt und wie gut die Wurzeln es erreichen.

90. Auch Hochwasser und trockene Böden schließen sich innerhalb derselben Großlandschaft nicht aus.

91. Der Fluss kann Wasser aus fernen Gebieten heranführen, während die Felder hinter seinen Deichen kaum etwas davon erhalten.

92. Damit bekommt die scheinbar einfache Weite eine zweite Bedeutung.

93. Ihre Nutzbarkeit beruht auf einem natürlichen Landschaftskörper und auf menschlichen Entscheidungen, die seine Wasserverbindungen verändert haben.

94. Ein Acker benötigt andere Bedingungen als eine Feuchtwiese, und was der einen Nutzung hilft, kann der anderen schaden.

95. Wasser länger im Gelände zu halten verlangt deshalb örtliche Lösungen, die Boden, Bewirtschaftung und den Schutz von Siedlungen zusammen berücksichtigen.

96. Am Ziehbrunnen des Hortobágy lässt sich diese Abhängigkeit in einer schlichten Vorrichtung erkennen: Über dem Boden steht der lange Hebel, unter ihm liegt die Voraussetzung für das Leben der Herde.

97. Der freie Horizont erzählt von einer Ebene, der Brunnen von der Arbeit, die das Leben darin ermöglicht.

98. Zwischen beiden liegt der Alföld als ein Land, dessen Offenheit natürlich begründet und über Jahrhunderte menschlich geformt ist.