9.1.1 – Literatur lang

1. A kortárs magyar irodalom kezdetét nehéz egyetlen évszámhoz kötni, mert az irodalmi folyamatok ritkán igazodnak pontosan a történelem nagy fordulópontjaihoz.

2. A „kortárs” szó eredetileg azt jelenti, hogy valaki velünk egy időben él, ezért tartalma nemzedékről nemzedékre folyamatosan változik.

3. Az irodalomtörténet mégis kénytelen bizonyos határokat kijelölni, mert e nélkül nem tudná áttekinthetően rendezni a művek és életpályák hatalmas anyagát.

4. A magyar irodalom kortárs korszakának megjelölésére a szakirodalom leggyakrabban két évszámot használ: 1975-öt és 1989-et.

5. E két dátum azonban nem ugyanolyan jellegű, hiszen az egyik elsősorban irodalmi, a másik pedig mindenekelőtt politikai fordulatot jelöl.

6. Az 1975 körüli évek azért kaptak kitüntetett szerepet, mert ekkoriban kezdett átalakulni a magyar próza egész szemlélete és nyelve.

7. Ezt a folyamatot az irodalomtörténet „prózafordulatnak” nevezi, mert a hetvenes évek közepétől egy új írásmód vált egyre láthatóbbá.

8. A fiatalabb írók már nem elsősorban a valóság hű ábrázolására törekedtek, hanem magára a nyelvre és az elbeszélés lehetőségeire figyeltek.

9. Az 1975-ös határ tehát nem egyetlen esemény évfordulója, hanem egy lassan érő szemléletváltás jelképes kezdőpontja.

10. Sok irodalomtörténész ezért óvatosan fogalmaz, és inkább a hetvenes évek második feléről beszél, mint egyetlen éles évszámról.

11. Az 1989-es évszám ezzel szemben egy jól meghatározható történelmi eseményhez, a kommunista diktatúra bukásához kapcsolódik.

12. Ebben az évben zajlott le Magyarországon a rendszerváltás, amely megszüntette az egypártrendszert és megnyitotta az utat a demokrácia felé.

13. A politikai fordulat az irodalom számára mindenekelőtt azért volt döntő, mert vele együtt megszűnt az állami cenzúra.

14. A diktatúra évtizedeiben az irodalmi életet a hírhedt „három T” elve irányította, amely a műveket támogatott, tűrt és tiltott csoportokra osztotta.

15. E kultúrpolitika legfőbb alakja Aczél György volt, akinek neve a korszak irodalmi ellenőrzésének szinte jelképévé vált.

16. 1989 után a szerzők először írhattak szabadon a korábban tiltott témákról, például 1956 forradalmáról vagy a diktatúra bűneiről.

17. A két évszám együttes használata azt fejezi ki, hogy a kortárs irodalom kialakulásában egyszerre játszottak szerepet belső művészi és külső történelmi okok.

18. Az irodalmi megújulás ugyanis már jóval a rendszerváltás előtt megkezdődött, tehát nem a politikai szabadság hozta létre.

19. Ez a felismerés fontos, mert cáfolja azt az egyszerű elképzelést, amely szerint a jó irodalom csak a diktatúra bukása után születhetett meg.

20. A legjelentősebb kortárs művek egy része éppen a hetvenes és nyolcvanas években, tehát még a cenzúra árnyékában íródott.

21. Nádas Péter Egy családregény vége című regénye 1977-ben jelent meg, és a prózafordulat egyik korai, meghatározó darabjának számít.

22. Esterházy Péter Termelési-regény című műve 1979-ben látott napvilágot, és merész formájával az új írásmód jelképévé vált.

23. Ezek a művek már azt mutatták, hogy a magyar próza képes elszakadni a hagyományos, folyamatos történetmondástól.

24. Az 1980-as évek közepe különösen gazdag időszak volt, mert ekkor egyszerre több nagy formátumú mű is megjelent.

25. Nádas Péter Emlékiratok könyve 1986-ban jelent meg, és sokan a korszak egyik legjelentősebb európai regényének tartják.

26. Ugyanebben az évben adta ki Esterházy Péter a Bevezetés a szépirodalomba című nagy, kísérletező jellegű kötetét is.

27. Emiatt egyes irodalomtörténészek nem 1975-öt, hanem inkább 1986-ot tekintik a kortárs korszak igazi belső csúcspontjának.

28. A korszakhatárok körüli viták tehát nem pusztán évszámokról szólnak, hanem arról a kérdésről, hogy mi számít az irodalomban valódi fordulatnak.

29. Az irodalmi korszakolás mindig utólagos rendezés, mert a kortársak ritkán érzik pontosan, mikor kezdődik egy új korszak.

30. A határévek ezért nem éles falak, hanem inkább jelzőtáblák, amelyek segítenek eligazodni egy folyamatos és bonyolult fejlődésben.

31. A politikai és az irodalmi időszámítás gyakran elválik egymástól, mert egy rendszer bukása nem feltétlenül jelent azonnali művészi változást.

32. Sok író már a nyolcvanas években úgy alkotott, mintha a cenzúra nem is létezne, és ezzel belülről bontotta le a diktatúra korlátait.

33. A rendszerváltás így bizonyos értelemben csak megerősítette és nyilvánossá tette azt a szabadságot, amelyet az irodalom már korábban kivívott magának.

34. Az 1989 utáni évek mégis mélyen átalakították az irodalmi élet egészét, hiszen megváltoztak a kiadás, a nyilvánosság és a piac feltételei.

35. A korábban tiltott vagy emigrációban élő szerzők művei végre szabadon eljuthattak a hazai olvasókhoz.

36. Márai Sándor, Kertész Imre vagy a nyugatra menekült írók életműve így fokozatosan visszakerült a magyar irodalom fő áramába.

37. A kortárs korszak egyik jellemzője éppen az, hogy benne a régi megosztottságok, a hazai és az emigrációs irodalom szembenállása fokozatosan feloldódtak.

38. A két korszakhatár tehát nem egymás versenytársa, hanem két különböző nézőpont ugyanarra a folyamatra.

39. Aki 1975-öt választja, az irodalom belső, művészi megújulását tekinti döntőnek, és a formák változásából indul ki.

40. Aki viszont 1989-et hangsúlyozza, az a történelmi és társadalmi feltételek gyökeres átalakulását állítja a középpontba.

41. A legkiegyensúlyozottabb szemlélet mindkét dátumot figyelembe veszi, mert az irodalom soha nem független sem a nyelvtől, sem a történelemtől.

42. A korszakolás nehézségét fokozza, hogy sok író pályája átível a határévéken, tehát munkásságuk egyszerre tartozik több korszakhoz.

43. Ottlik Géza például már 1959-ben megírta az Iskola a határon című regényét, mégis erős hatással volt a kortárs próza egész nemzedékére.

44. Az ilyen összekötő életművek jól mutatják, hogy a korszakhatárok inkább áteresztő szűrők, mint zárt kapuk.

45. A kortárs jelző idővel maga is problematikussá válik, hiszen ami ma új, az néhány évtized múlva már irodalomtörténeti múlttá lesz.

46. A hetvenes években élő olvasók számára a kortárs irodalom mást jelentett, mint a mai fiatalok számára, akik már az internet korában nőttek fel.

47. Ezért a korszakhatárokat időről időre újra kell gondolni, hogy megfeleljenek a folyamatosan bővülő irodalmi anyagnak.

48. Egyes kutatók már a kétezres évek elejét is új korszakküszöbnek tekintik, mert ekkor jelent meg a fiatal írók egy egészen új nemzedéke.

49. A korszakhatárok tehát nemcsak a múltat rendezik, hanem folyamatosan alakulnak, ahogy az irodalom maga is tovább él és változik.

50. Fontos látni, hogy a periodizáció nem maga az irodalom, hanem csak eszköz, amely segít megérteni és tanítani a műveket.

51. A művek értéke nem attól függ, hogy melyik korszakba soroljuk őket, hanem attól, hogyan szólnak a mai olvasóhoz.

52. A két évszám ismerete mégis hasznos kiindulópont, mert megmutatja, milyen erők formálták a mai magyar irodalom arculatát.

53. A hetvenes évek nyelvi és formai megújulása nélkül nem érthető, miért lett a kortárs magyar próza olyan tudatosan megszerkesztett és sokrétű.

54. A rendszerváltás nélkül viszont nem érthető, miért tudott az irodalom végre szabadon szembenézni a huszadik század nagy traumáival.

55. A diktatúra idején az írók gyakran a „sorok között” fejezték ki gondolataikat, mert a nyílt kimondás veszélyes vagy lehetetlen volt.

56. Ez a rejtett beszédmód sajátos, összetett nyelvet alakított ki, amelyet a művelt olvasók megtanultak érteni és megfejteni.

57. 1989 után a nyílt beszéd lehetősége új helyzetet teremtett, mert az íróknak nem kellett többé a cenzúra kijátszásán gondolkodniuk.

58. Ez a szabadság ugyanakkor új kihívást is jelentett, hiszen az irodalomnak meg kellett találnia szerepét egy piaci és sokhangú világban.

59. A korszakhatárok vizsgálata így nemcsak a múltról, hanem az irodalom társadalmi helyzetének egész átalakulásáról is beszél.

60. Az 1975 és 1989 közötti időszak átmeneti jellegű, mert benne a régi és az új rendszer feszültsége egyszerre volt jelen.

61. Ebben az átmenetben született meg az a művészi öntudat, amely a kortárs magyar irodalom legfontosabb közös vonása lett.

62. A korszak írói már nem hittek abban, hogy az irodalom egyszerűen visszatükrözheti a valóságot, ezért a nyelv teremtő erejét helyezték előtérbe.

63. Ez a szemlélet szorosan összefügg a posztmodern gondolkodással, amely a következő fejezetek egyik központi témája lesz.

64. A két határév megértése tehát előkészíti azt a kérdést, amelyet a posztmodern próza kapcsán majd részletesen tárgyalunk.

65. Érdemes hangsúlyozni, hogy a korszakhatárok mindig valamilyen szemléletet és értékelést is tartalmaznak, nemcsak semleges időpontokat.

66. Aki egy határévet kijelöl, az egyben állást foglal abban, hogy szerinte mi a legfontosabb változás egy irodalom életében.

67. Ezért a korszakolás mindig vitatható, és a különböző irodalomtörténeti iskolák gyakran eltérő évszámokat javasolnak.

68. A tanulónak nem az a feladata, hogy egyetlen helyes dátumot megjegyezzen, hanem hogy megértse a különböző javaslatok mögötti gondolkodást.

69. A magyar irodalom kortárs korszakát így leginkább egy tágabb átmeneti időszakként képzelhetjük el, amely a hetvenes évektől napjainkig tart.

70. Ebben az időszakban több nemzedék dolgozott egymás mellett, ezért a korszak nem egységes stílusú, hanem sokszínű és rétegzett.

71. A legidősebb szerzők még a háború és a diktatúra tapasztalatát hordozták, míg a legfiatalabbak már a szabadság és a globalizáció világában alkottak.

72. Ez a nemzedéki sokféleség teszi különösen izgalmassá és nehezen áttekinthetővé a kortárs magyar irodalmat.

73. A korszakhatárok ismerete segít abban, hogy ebben a gazdag anyagban felismerjük a nagy irányokat és összefüggéseket.

74. Az 1975-ös dátum a nyelvi és formai tudatosság felé mutat, míg az 1989-es a témák és a nyilvánosság kitágulása felé.

75. A kettő együtt rajzolja ki azt a teret, amelyben a mai magyar irodalom mozog és állandóan újraértelmezi önmagát.

76. A nyugati irodalmakban a posztmodern korszak kezdetét gyakran a hatvanas évekre teszik, tehát a magyar fejlődés némi késéssel követte az európai folyamatokat.

77. Ez a késés nagyrészt a diktatúra elszigeteltségével magyarázható, amely megnehezítette a nyugati szellemi áramlatok szabad befogadását.

78. Amikor azonban az új szemlélet megérkezett, a magyar írók rendkívüli erővel és eredetiséggel dolgozták fel a lehetőségeit.

79. Ezért a magyar kortárs irodalom nem pusztán utánozta a nyugati mintákat, hanem saját, önálló változatát hozta létre.

80. A korszakhatárok kérdése így egyben arról is szól, hogyan kapcsolódik a magyar irodalom a tágabb európai összefüggésekhez.

81. A rendszerváltás után a magyar irodalom végleg kilépett elszigeteltségéből, és íróit egyre gyakrabban fordították idegen nyelvekre.

82. Kertész Imre 2002-es Nobel-díja jelképesen is megmutatta, hogy a kortárs magyar irodalom része lett a világirodalom élő áramának.

83. Ez a nemzetközi elismerés visszamenőleg is megerősítette azt a fordulatot, amely a hetvenes és nyolcvanas években kezdődött.

84. A korszakhatárok tehát nemcsak a magyar irodalmon belüli változásokat jelzik, hanem a világirodalomhoz fűződő kapcsolat átalakulását is.

85. A két évszám mögött végső soron egyetlen nagy kérdés áll: mikortól tekinthető egy irodalom valóban „mainak” és „kortársnak”.

86. Erre a kérdésre nincs egyetlen végleges válasz, mert minden korszak újra és újra megvonja a maga határait.

87. A kortárs irodalom fogalma ezért mozgó fogalom, amely mindig az éppen élő nemzedék tapasztalatához igazodik.

88. Ennek ellenére az 1975 és 1989 közötti időszak kiemelkedő jelentőségű, mert benne dőlt el a mai magyar irodalom alapvető jellege.

89. Ekkor alakult ki az a nyelvi tudatosság és történelmi felelősség, amely azóta is meghatározza a legjobb kortárs műveket.

90. A korszakhatárok tanulmányozása tehát nem száraz évszámok magolása, hanem az irodalom élő önértelmezésének megismerése.

91. A tanuló akkor jár helyesen, ha a két dátumot nem elszigetelten, hanem egymással és a művekkel összefüggésben nézi.

92. Az 1975-ös évszám az írás módjának, az 1989-es pedig a beszéd szabadságának változását képviseli.

93. E kettő nélkül a kortárs magyar irodalom sem formájában, sem tartalmában nem lenne az, ami ma.

94. A következő fejezetek éppen ezért ebből a kettős fordulatból indulnak ki, amikor a posztmodern prózát és az új nyelvet vizsgálják.

95. A korszakhatárok így nem lezárják, hanem megnyitják a kortárs irodalom megértésének útját.

96. Végül fontos megjegyezni, hogy a korszakolás sohasem kész, mert az irodalom minden új művel újra megkérdőjelezi korábbi határait.

97. A ma élő írók művei egyszer maguk is történelemmé válnak, és akkor új korszakhatárokat kell majd kijelölni.

98. Ez a folyamatos újrarendeződés nem az irodalom gyengesége, hanem éppen elevenségének és termékenységének a jele.

99. A korszakhatárok ismerete ezért nem a végső igazság birtoklása, hanem egy folyamatos beszélgetésbe való bekapcsolódás.

100. Aki megérti, miért éppen 1975 és 1989 lett a két jelképes évszám, az már beleláthat a kortárs magyar irodalom egész gondolkodásmódjába.

1. Der Beginn der ungarischen Gegenwartsliteratur lässt sich schwer an eine einzige Jahreszahl binden, weil sich literarische Prozesse selten genau an den großen Wendepunkten der Geschichte ausrichten.

2. Das Wort „kortárs“, also „zeitgenössisch“, bedeutet ursprünglich, dass jemand in derselben Zeit wie wir lebt, weshalb sich sein Inhalt von Generation zu Generation ständig verschiebt.

3. Die Literaturgeschichte muss dennoch bestimmte Grenzen ziehen, weil sie ohne diese das gewaltige Material der Werke und Lebensläufe nicht übersichtlich ordnen könnte.

4. Zur Kennzeichnung der zeitgenössischen Epoche der ungarischen Literatur verwendet die Fachliteratur am häufigsten zwei Jahreszahlen: 1975 und 1989.

5. Diese beiden Daten sind jedoch nicht von gleicher Art, denn das eine bezeichnet vor allem eine literarische, das andere hingegen in erster Linie eine politische Wende.

6. Die Jahre um 1975 erhielten deshalb eine hervorgehobene Rolle, weil sich damals die ganze Anschauung und Sprache der ungarischen Prosa zu verändern begann.

7. Diesen Prozess nennt die Literaturgeschichte „Prosawende“, weil von der Mitte der siebziger Jahre an eine neue Schreibweise immer sichtbarer wurde.

8. Die jüngeren Schriftsteller strebten nicht mehr in erster Linie nach einer getreuen Abbildung der Wirklichkeit, sondern richteten ihre Aufmerksamkeit auf die Sprache selbst und auf die Möglichkeiten des Erzählens.

9. Die Grenze von 1975 ist also nicht der Jahrestag eines einzigen Ereignisses, sondern der symbolische Ausgangspunkt eines langsam reifenden Anschauungswandels.

10. Viele Literaturhistoriker formulieren deshalb vorsichtig und sprechen lieber von der zweiten Hälfte der siebziger Jahre als von einer einzigen scharfen Jahreszahl.

11. Die Jahreszahl 1989 hingegen ist mit einem klar bestimmbaren historischen Ereignis verbunden, nämlich mit dem Sturz der kommunistischen Diktatur.

12. In diesem Jahr vollzog sich in Ungarn der Systemwechsel, der das Einparteiensystem beendete und den Weg zur Demokratie öffnete.

13. Die politische Wende war für die Literatur vor allem deshalb entscheidend, weil mit ihr die staatliche Zensur verschwand.

14. In den Jahrzehnten der Diktatur wurde das literarische Leben vom berüchtigten Prinzip der „drei T“ gelenkt, das die Werke in geförderte, geduldete und verbotene Gruppen einteilte.

15. Die wichtigste Gestalt dieser Kulturpolitik war György Aczél, dessen Name geradezu zum Sinnbild der literarischen Kontrolle jener Epoche wurde.

16. Nach 1989 konnten die Autoren zum ersten Mal frei über zuvor verbotene Themen schreiben, etwa über die Revolution von 1956 oder über die Verbrechen der Diktatur.

17. Die gemeinsame Verwendung der beiden Jahreszahlen bringt zum Ausdruck, dass bei der Entstehung der Gegenwartsliteratur zugleich innere künstlerische und äußere historische Ursachen wirkten.

18. Die literarische Erneuerung hatte nämlich schon lange vor dem Systemwechsel begonnen und wurde folglich nicht erst durch die politische Freiheit hervorgebracht.

19. Diese Einsicht ist wichtig, weil sie die einfache Vorstellung widerlegt, gute Literatur habe erst nach dem Sturz der Diktatur entstehen können.

20. Ein Teil der bedeutendsten zeitgenössischen Werke entstand gerade in den siebziger und achtziger Jahren, also noch im Schatten der Zensur.

21. Der Roman „Egy családregény vége“ (Das Ende eines Familienromans) von Péter Nádas erschien 1977 und gilt als eines der frühen, prägenden Werke der Prosawende.

22. Péter Esterházys Werk „Termelési-regény“ (Produktionsroman) erschien 1979 und wurde mit seiner kühnen Form zum Sinnbild der neuen Schreibweise.

23. Diese Werke zeigten bereits, dass sich die ungarische Prosa vom traditionellen, durchgehenden Erzählen zu lösen vermochte.

24. Die Mitte der 1980er Jahre war ein besonders reicher Zeitraum, weil damals gleichzeitig mehrere großformatige Werke erschienen.

25. Péter Nádas’ „Emlékiratok könyve“ (Buch der Erinnerung) erschien 1986 und wird von vielen als einer der bedeutendsten europäischen Romane der Epoche angesehen.

26. Im selben Jahr veröffentlichte Péter Esterházy auch seinen großen, experimentell angelegten Band „Bevezetés a szépirodalomba“ (Einführung in die schöne Literatur).

27. Deshalb betrachten manche Literaturhistoriker nicht 1975, sondern eher 1986 als den eigentlichen inneren Höhepunkt der zeitgenössischen Epoche.

28. Die Debatten um die Epochengrenzen drehen sich folglich nicht bloß um Jahreszahlen, sondern um die Frage, was in der Literatur als wirkliche Wende gilt.

29. Jede literarische Periodisierung ist eine nachträgliche Ordnung, weil die Zeitgenossen selten genau spüren, wann eine neue Epoche beginnt.

30. Die Grenzjahre sind deshalb keine scharfen Mauern, sondern eher Wegweiser, die helfen, sich in einer kontinuierlichen und komplizierten Entwicklung zurechtzufinden.

31. Die politische und die literarische Zeitrechnung fallen häufig auseinander, weil der Sturz eines Systems nicht unbedingt einen sofortigen künstlerischen Wandel bedeutet.

32. Viele Schriftsteller schrieben schon in den achtziger Jahren, als existiere die Zensur gar nicht, und bauten damit von innen her die Schranken der Diktatur ab.

33. Der Systemwechsel bestätigte in gewissem Sinn nur jene Freiheit und machte sie öffentlich, die sich die Literatur schon zuvor erkämpft hatte.

34. Dennoch veränderten die Jahre nach 1989 das gesamte literarische Leben tiefgreifend, denn die Bedingungen des Verlagswesens, der Öffentlichkeit und des Marktes wandelten sich.

35. Die Werke der zuvor verbotenen oder im Exil lebenden Autoren konnten endlich frei zu den heimischen Lesern gelangen.

36. Das Lebenswerk von Sándor Márai, Imre Kertész oder der nach Westen geflohenen Schriftsteller kehrte so allmählich in den Hauptstrom der ungarischen Literatur zurück.

37. Ein Kennzeichen der zeitgenössischen Epoche ist gerade, dass in ihr die alten Spaltungen, der Gegensatz zwischen heimischer und Exilliteratur, sich allmählich auflösten.

38. Die beiden Epochengrenzen sind folglich keine Konkurrenten, sondern zwei verschiedene Blickwinkel auf denselben Prozess.

39. Wer 1975 wählt, hält die innere, künstlerische Erneuerung der Literatur für entscheidend und geht vom Wandel der Formen aus.

40. Wer dagegen 1989 betont, stellt die grundlegende Umgestaltung der historischen und gesellschaftlichen Bedingungen in den Mittelpunkt.

41. Die ausgewogenste Betrachtung berücksichtigt beide Daten, weil die Literatur niemals unabhängig ist, weder von der Sprache noch von der Geschichte.

42. Die Schwierigkeit der Periodisierung wird dadurch verstärkt, dass die Laufbahn vieler Schriftsteller über die Grenzjahre hinwegreicht, ihr Schaffen also zugleich mehreren Epochen angehört.

43. Géza Ottlik etwa schrieb seinen Roman „Iskola a határon“ (Die Schule an der Grenze) schon 1959, wirkte jedoch stark auf die ganze Generation der zeitgenössischen Prosa.

44. Solche verbindenden Lebenswerke zeigen anschaulich, dass die Epochengrenzen eher durchlässige Filter als geschlossene Tore sind.

45. Das Attribut „zeitgenössisch“ wird mit der Zeit selbst problematisch, denn was heute neu ist, wird in einigen Jahrzehnten bereits zur literaturgeschichtlichen Vergangenheit.

46. Für die in den siebziger Jahren lebenden Leser bedeutete Gegenwartsliteratur etwas anderes als für die heutigen jungen Menschen, die schon im Zeitalter des Internets aufwuchsen.

47. Deshalb müssen die Epochengrenzen von Zeit zu Zeit neu überdacht werden, damit sie dem sich ständig erweiternden literarischen Material gerecht werden.

48. Manche Forscher betrachten schon den Beginn der zweitausender Jahre als eine neue Epochenschwelle, weil damals eine ganz neue Generation junger Schriftsteller auftrat.

49. Die Epochengrenzen ordnen also nicht nur die Vergangenheit, sondern verändern sich fortwährend, so wie auch die Literatur selbst weiterlebt und sich wandelt.

50. Es ist wichtig zu erkennen, dass die Periodisierung nicht die Literatur selbst ist, sondern nur ein Werkzeug, das hilft, die Werke zu verstehen und zu lehren.

51. Der Wert der Werke hängt nicht davon ab, in welche Epoche wir sie einordnen, sondern davon, wie sie zum heutigen Leser sprechen.

52. Die Kenntnis der beiden Jahreszahlen ist dennoch ein nützlicher Ausgangspunkt, weil sie zeigt, welche Kräfte das Gesicht der heutigen ungarischen Literatur geformt haben.

53. Ohne die sprachliche und formale Erneuerung der siebziger Jahre lässt sich nicht verstehen, warum die zeitgenössische ungarische Prosa so bewusst konstruiert und vielschichtig wurde.

54. Ohne den Systemwechsel wiederum lässt sich nicht verstehen, warum die Literatur endlich frei den großen Traumata des zwanzigsten Jahrhunderts ins Auge sehen konnte.

55. Zur Zeit der Diktatur drückten die Schriftsteller ihre Gedanken oft „zwischen den Zeilen“ aus, weil die offene Aussprache gefährlich oder unmöglich war.

56. Diese verdeckte Sprechweise brachte eine eigentümliche, vielschichtige Sprache hervor, die die gebildeten Leser zu verstehen und zu entschlüsseln lernten.

57. Nach 1989 schuf die Möglichkeit der offenen Rede eine neue Lage, weil die Schriftsteller nicht mehr über das Überlisten der Zensur nachdenken mussten.

58. Diese Freiheit bedeutete zugleich eine neue Herausforderung, denn die Literatur musste ihre Rolle in einer marktwirtschaftlichen und vielstimmigen Welt finden.

59. Die Untersuchung der Epochengrenzen erzählt somit nicht nur von der Vergangenheit, sondern auch von der gesamten Umgestaltung der gesellschaftlichen Stellung der Literatur.

60. Der Zeitraum zwischen 1975 und 1989 hat Übergangscharakter, weil in ihm die Spannung zwischen dem alten und dem neuen System gleichzeitig gegenwärtig war.

61. In diesem Übergang entstand jenes künstlerische Selbstbewusstsein, das zum wichtigsten gemeinsamen Zug der zeitgenössischen ungarischen Literatur wurde.

62. Die Schriftsteller der Epoche glaubten nicht mehr daran, dass die Literatur die Wirklichkeit einfach widerspiegeln könne, und stellten deshalb die schöpferische Kraft der Sprache in den Vordergrund.

63. Diese Anschauung hängt eng mit dem postmodernen Denken zusammen, das eines der zentralen Themen der folgenden Kapitel sein wird.

64. Das Verständnis der beiden Grenzjahre bereitet somit jene Frage vor, die wir im Zusammenhang mit der postmodernen Prosa noch ausführlich behandeln werden.

65. Es lohnt sich zu betonen, dass Epochengrenzen stets auch eine bestimmte Sichtweise und Wertung enthalten und nicht nur neutrale Zeitpunkte.

66. Wer ein Grenzjahr festlegt, bezieht damit zugleich Stellung dazu, was seiner Meinung nach die wichtigste Veränderung im Leben einer Literatur ist.

67. Deshalb ist jede Periodisierung stets anfechtbar, und die verschiedenen literaturgeschichtlichen Schulen schlagen häufig unterschiedliche Jahreszahlen vor.

68. Die Aufgabe des Lernenden besteht nicht darin, ein einziges richtiges Datum auswendig zu lernen, sondern das Denken hinter den verschiedenen Vorschlägen zu verstehen.

69. Die zeitgenössische Epoche der ungarischen Literatur lässt sich daher am ehesten als ein weiterer Übergangszeitraum vorstellen, der von den siebziger Jahren bis in unsere Tage reicht.

70. In diesem Zeitraum arbeiteten mehrere Generationen nebeneinander, weshalb die Epoche keinen einheitlichen Stil aufweist, sondern vielfarbig und geschichtet ist.

71. Die ältesten Autoren trugen noch die Erfahrung des Krieges und der Diktatur in sich, während die jüngsten bereits in der Welt der Freiheit und der Globalisierung schufen.

72. Diese generationelle Vielfalt macht die zeitgenössische ungarische Literatur besonders spannend und zugleich schwer überschaubar.

73. Die Kenntnis der Epochengrenzen hilft dabei, in diesem reichen Material die großen Richtungen und Zusammenhänge zu erkennen.

74. Das Datum 1975 weist zum sprachlichen und formalen Bewusstsein hin, während 1989 auf die Erweiterung der Themen und der Öffentlichkeit verweist.

75. Beide zusammen zeichnen jenen Raum, in dem sich die heutige ungarische Literatur bewegt und sich beständig neu auslegt.

76. In den westlichen Literaturen wird der Beginn der postmodernen Epoche oft in die sechziger Jahre gelegt, sodass die ungarische Entwicklung den europäischen Prozessen mit einer gewissen Verspätung folgte.

77. Diese Verspätung erklärt sich weitgehend aus der Abgeschlossenheit der Diktatur, die die freie Aufnahme der westlichen geistigen Strömungen erschwerte.

78. Als jedoch die neue Anschauung eintraf, verarbeiteten die ungarischen Schriftsteller ihre Möglichkeiten mit außergewöhnlicher Kraft und Originalität.

79. Deshalb ahmte die ungarische Gegenwartsliteratur die westlichen Muster nicht bloß nach, sondern schuf ihre eigene, selbstständige Fassung.

80. Die Frage der Epochengrenzen handelt somit zugleich davon, wie sich die ungarische Literatur in die weiteren europäischen Zusammenhänge einfügt.

81. Nach dem Systemwechsel trat die ungarische Literatur endgültig aus ihrer Abgeschlossenheit heraus, und ihre Autoren wurden immer häufiger in fremde Sprachen übersetzt.

82. Der Nobelpreis von Imre Kertész im Jahr 2002 zeigte auch symbolisch, dass die zeitgenössische ungarische Literatur Teil des lebendigen Stroms der Weltliteratur geworden war.

83. Diese internationale Anerkennung bestätigte rückwirkend auch jene Wende, die in den siebziger und achtziger Jahren begonnen hatte.

84. Die Epochengrenzen bezeichnen folglich nicht nur die Veränderungen innerhalb der ungarischen Literatur, sondern auch den Wandel der Beziehung zur Weltliteratur.

85. Hinter den beiden Jahreszahlen steht letztlich eine einzige große Frage: von wann an eine Literatur wirklich als „gegenwärtig“ und „zeitgenössisch“ gelten kann.

86. Auf diese Frage gibt es keine einzige endgültige Antwort, weil jede Epoche ihre eigenen Grenzen immer wieder neu zieht.

87. Der Begriff der Gegenwartsliteratur ist deshalb ein beweglicher Begriff, der sich stets an der Erfahrung der jeweils lebenden Generation ausrichtet.

88. Trotzdem ist der Zeitraum zwischen 1975 und 1989 von herausragender Bedeutung, weil sich in ihm der grundlegende Charakter der heutigen ungarischen Literatur entschied.

89. Damals entstand jenes sprachliche Bewusstsein und jene historische Verantwortung, die seither die besten zeitgenössischen Werke prägen.

90. Das Studium der Epochengrenzen ist folglich kein trockenes Auswendiglernen von Jahreszahlen, sondern das Kennenlernen der lebendigen Selbstdeutung der Literatur.

91. Der Lernende geht dann richtig vor, wenn er die beiden Daten nicht isoliert, sondern im Zusammenhang miteinander und mit den Werken betrachtet.

92. Die Jahreszahl 1975 steht für den Wandel der Art des Schreibens, 1989 hingegen für den Wandel der Freiheit des Sprechens.

93. Ohne beide wäre die zeitgenössische ungarische Literatur weder in ihrer Form noch in ihrem Inhalt das, was sie heute ist.

94. Die folgenden Kapitel gehen gerade deshalb von dieser doppelten Wende aus, wenn sie die postmoderne Prosa und die neue Sprache untersuchen.

95. Die Epochengrenzen schließen den Weg zum Verständnis der Gegenwartsliteratur somit nicht ab, sondern eröffnen ihn.

96. Schließlich ist wichtig anzumerken, dass die Periodisierung niemals abgeschlossen ist, weil die Literatur mit jedem neuen Werk ihre früheren Grenzen erneut infrage stellt.

97. Die Werke der heute lebenden Schriftsteller werden einst selbst zur Geschichte, und dann werden neue Epochengrenzen zu ziehen sein.

98. Diese fortwährende Neuordnung ist keine Schwäche der Literatur, sondern gerade ein Zeichen ihrer Lebendigkeit und Fruchtbarkeit.

99. Die Kenntnis der Epochengrenzen bedeutet daher nicht den Besitz der endgültigen Wahrheit, sondern das Sicheinschalten in ein fortlaufendes Gespräch.

100. Wer versteht, warum gerade 1975 und 1989 zu den beiden symbolischen Jahreszahlen wurden, kann bereits einen Einblick in die gesamte Denkweise der zeitgenössischen ungarischen Literatur gewinnen.