9.2.1 – Literatur lang

1. A „posztmodern” szó a magyar irodalmi gondolkodásba a hetvenes és nyolcvanas években került be, amikor a kritikusok új fogalmakat kerestek a megváltozott irodalom leírására.

2. A kifejezés eredetileg nem az irodalomból, hanem az építészetből és a filozófiából származik, ezért jelentése kezdettől fogva sokrétű és vitatott volt.

3. A szó szerkezete önmagában is árulkodó, hiszen a „poszt-” előtag azt jelenti, hogy valami a modernség után, mégis annak folytatásában vagy annak ellenében jön létre.

4. A posztmodern tehát nem egyszerűen a modernség tagadása, hanem sokkal inkább egy hozzá fűződő, folyamatos és feszült viszony.

5. A fogalom nemzetközi karrierjében fontos szerepet játszott a francia filozófus, Jean-François Lyotard, aki 1979-ben megjelent könyvében a posztmodern állapotról írt.

6. Lyotard szerint a posztmodern kor legfőbb jellemzője a „nagy elbeszélések” iránti bizalmatlanság, vagyis a mindent magyarázó, átfogó világképek hitelvesztése.

7. Nagy elbeszélésnek nevezhető például a folytonos haladás eszméje, a tudomány mindenhatóságába vetett hit vagy egy tökéletes társadalom megvalósításának ígérete.

8. Amikor ezek a nagy magyarázatok elveszítik hitelüket, az ember már nem bízik abban, hogy egyetlen igazság vagy egyetlen történet átfoghatja az egész valóságot.

9. A posztmodern gondolkodás ezért a sokféleséget, a részlegességet és a nézőpontok együttélését hangsúlyozza, ahelyett hogy egyetlen középpontot keresne.

10. Ez a szemlélet szorosan összefügg a huszadik század történelmi tapasztalataival, mert a világháborúk és a diktatúrák megrendítették a haladásba vetett naiv bizalmat.

11. A posztmodern kifejezés eleinte főként a nyugati kultúrára vonatkozott, de a magyar szerzők hamar felismerték, hogy saját tapasztalataik is leírhatók vele.

12. A magyar irodalomban a fogalom sajátos színezetet kapott, mert itt a „nagy elbeszélés” elsősorban a hivatalos, kötelezővé tett marxista világkép volt.

13. Amikor a szerzők kételkedni kezdtek ebben az egyetlen kötelező igazságban, a posztmodern gyanakvás politikai jelentést is nyert.

14. A posztmodern irodalom egyik alapvető vonása, hogy nem hisz többé a nyelv átlátszóságában, vagyis abban, hogy a szavak egyszerűen leképezik a valóságot.

15. E felfogás szerint a nyelv nem ablak a világra, hanem inkább saját törvényekkel rendelkező közeg, amely maga is alakítja azt, amiről beszél.

16. Ezért a posztmodern szövegek gyakran magára a nyelvre és az írás folyamatára irányítják a figyelmet, ahelyett hogy egy zárt, magabiztos történetet mesélnének el.

17. Az ilyen írásmódot szokás önreflexívnek nevezni, mert a mű mintegy visszahajlik önmagára, és megmutatja saját megalkotottságát.

18. A posztmodern szerző nem titkolja, hogy szöveget hoz létre, hanem éppen ellenkezőleg, játékosan felhívja rá az olvasó figyelmét.

19. Ebből következik a posztmodern irodalom egyik legfontosabb eljárása, az intertextualitás, vagyis a más szövegekre való tudatos utalás.

20. Az intertextualitás azt jelenti, hogy egy mű idézetekből, célzásokból és korábbi művek visszhangjaiból építkezik, ezért soha nem áll teljesen önmagában.

21. A posztmodern felfogás szerint minden szöveg más szövegek hálójában él, hiszen az író óhatatlanul olyan nyelvet és formákat használ, amelyeket mások már előtte alkalmaztak.

22. Ezért a posztmodern író gyakran nem az eredetiséget hangsúlyozza, hanem tudatosan játszik a hagyomány már meglévő anyagával.

23. Ez a játék azonban nem tiszteletlenség, hanem sokszor a régi művek szeretetteljes, ugyanakkor ironikus újraértelmezése.

24. Az irónia a posztmodern egyik meghatározó magatartása, mert lehetővé teszi, hogy a szerző egyszerre használjon és kérdőjelezzen meg egy hagyományt.

25. Az ironikus szöveg úgy beszél valamiről, hogy közben finoman jelzi távolságát is, ezért az olvasónak kettős figyelemmel kell olvasnia.

26. Ez a kettősség szorosan összefügg a posztmodern gyanakvással, amely a nagy, ünnepélyes szavakat mindig egy kis kételkedéssel fogadja.

27. A posztmodern irodalom emellett gyakran fellazítja a magas és a populáris kultúra közötti éles határt, amelyet a modernség még szigorúan őrzött.

28. Egy posztmodern műben a filozófiai gondolat mellett megjelenhet a krimi, a mese, a slágerszöveg vagy a hétköznapi beszéd nyelve is.

29. Ez a keveredés nem rendetlenség, hanem tudatos eljárás, amely a világ sokféleségét és a nyelvek egyenrangúságát kívánja érzékeltetni.

30. A posztmodern szöveg gyakran töredékes, mert nem hisz abban, hogy a valóság egyetlen összefüggő, hézagmentes elbeszélésbe rendezhető.

31. A töredékesség így nem hiba vagy ügyetlenség, hanem magának a világtapasztalatnak a formai megfelelője.

32. A hagyományos regényben a cselekmény rendszerint egyenes vonalban halad, a posztmodern műben viszont az idő gyakran megtörik, ismétlődik vagy szétágazik.

33. A szerző néha több lehetséges befejezést is felkínál, ezzel is jelezve, hogy nincs egyetlen kötelező, végleges igazság.

34. A posztmodern elbeszélő ritkán mindentudó, sokkal inkább bizonytalan, feledékeny vagy éppen megbízhatatlan, ezért az olvasó nem hagyatkozhat rá vakon.

35. Ez a megbízhatatlanság nem az író gyengesége, hanem tudatos eszköz, amely az olvasót éber, aktív részvételre készteti.

36. A posztmodern felfogásban az olvasó nem passzív befogadó, hanem társalkotó, aki maga is részt vesz a jelentés létrehozásában.

37. Ezért a posztmodern mű gyakran nyitva marad, nem ad kész válaszokat, hanem kérdéseket és lehetőségeket kínál.

38. Fontos megérteni, hogy a posztmodern nem egyetlen zárt irányzat, hanem inkább közös érzékenységek és eljárások laza együttese.

39. Egy szerző lehet részben posztmodern, miközben más műveiben a régebbi, realista hagyományt követi, ezért a határok mindig mozgékonyak.

40. A fogalom éppen ezért olykor bírálatot is kap, mert egyesek szerint túl sok különböző jelenséget próbál egyetlen szó alá vonni.

41. Mégis hasznos gyűjtőfogalom marad, mert megmutatja azt a közös szellemi helyzetet, amelyben a hetvenes évek után az irodalom mozgott.

42. A magyar posztmodern próza egyik szellemi előzményének gyakran Ottlik Géza regényét, az Iskola a határon című művet tekintik.

43. Ebben a műben ugyanis az elbeszélés már nem egyszerű, magabiztos történetmondás, hanem az emlékezés megbízhatóságáról szóló állandó kérdés.

44. Fontos elődnek számít Mészöly Miklós is, akinek pontos, mégis rejtélyes prózája sok fiatalabb szerzőre hatott.

45. A magyar posztmodern leggyakrabban emlegetett képviselője Esterházy Péter, aki játékos, idézetekkel átszőtt nyelvével egészen új prózát teremtett.

46. Esterházy műveiben az idézet, a paródia és a nyelvi lelemény nem díszítés, hanem magának a gondolkodásnak a formája.

47. Mellette gyakran említik Nádas Péter nevét is, bár az ő prózája komorabb, lassúbb és filozofikusabb hangvételű.

48. A posztmodern érzékenység tehát a magyar irodalomban nem egyetlen stílusban, hanem több, egymástól különböző életműben bontakozott ki.

49. A posztmodern szövegek olvasása eleinte szokatlan lehet, mert nem a megszokott, folyamatos történetet kínálják, hanem gyakran megszakítják és megbontják azt.

50. Az olvasónak meg kell tanulnia élvezni a nyelvi játékot, a utalások felismerését és a jelentés fokozatos, közös felépítését.

51. A posztmodern nem a tartalom eltűnését jelenti, hanem azt, hogy a hogyan, vagyis a megformálás módja legalább olyan fontossá válik, mint a mit.

52. A forma és a tartalom ebben a szemléletben nem választható szét, mert a mű éppen a maga különös nyelvi alakjában mond valamit a világról.

53. Sokan úgy vélik, hogy a posztmodern gyanakvás végső soron az igazság iránti komoly igényből fakad, nem pedig annak megvetéséből.

54. A nagy elbeszélésekkel szembeni kételkedés ugyanis nem azt jelenti, hogy nincs igazság, hanem azt, hogy egyetlen hang nem sajátíthatja ki.

55. Ebben az értelemben a posztmodern szemlélet mélyen összefügg a demokratikus gondolkodással, amely a különböző hangok együttélését becsüli.

56. Nem véletlen, hogy a magyar posztmodern próza virágzása időben egybeesett a diktatúra fokozatos gyengülésével és a szabadság bővülésével.

57. Amikor a hivatalos, egyetlen igazság meggyengült, az irodalom is felszabadultan kezdett játszani a formákkal és a nyelvekkel.

58. A posztmodern szövegben a humor és a komolyság gyakran szétválaszthatatlanul összefonódik, ezért egy tréfás mondat mögött súlyos gondolat rejtőzhet.

59. Ez a hangvétel eltér a modernség gyakran ünnepélyes, prófétai komolyságától, amely a költőt a nemzet vezetőjének tekintette.

60. A posztmodern szerző ritkán lép fel prófétaként, inkább kételkedő, kíváncsi és önironikus emberként szólal meg.

61. A magyar irodalomban ez a váltás komoly szerepváltozást is jelentett, mert megkérdőjelezte a költő hagyományos, közéleti küldetését.

62. Nem mindenki fogadta örömmel ezt a fordulatot, hiszen sokan attól féltek, hogy az irodalom elveszíti erkölcsi és nemzeti felelősségét.

63. A posztmodern hívei viszont azzal érveltek, hogy a nyelvi tudatosság és a gyanakvás önmagában is erkölcsi magatartás.

64. A hazug, leegyszerűsítő nyelv leleplezése ugyanis fontos ellenállás lehet minden hatalommal szemben, amely egyetlen igazságot akar rákényszeríteni az emberekre.

65. Így a magyar posztmodern nem menekülés a valóság elől, hanem éppen a valóság bonyolultságának pontosabb megragadása.

66. A posztmodern szövegek sokszor keverik a fikciót és a valóságot, ezért nehéz eldönteni, mi a kitalált történet és mi az önéletrajzi elem.

67. Ez a bizonytalanság szándékos, mert a szerző azt sugallja, hogy az emlékezet és az elbeszélés maga is mindig részben kitalálás.

68. A posztmodern felfogásban ugyanis a személyes identitás sem egyetlen, szilárd mag, hanem történetek, szerepek és nyelvek folytonosan alakuló együttese.

69. Ez a gondolat mélyen befolyásolta azt, ahogyan a kortárs próza az ént, az emlékezést és a családtörténetet ábrázolja.

70. Sok posztmodern regény éppen egy család vagy egy nemzedék történetét írja újra, de mindig kételkedve az emlékek megbízhatóságában.

71. A hagyomány ilyenkor nem teher és nem is szent örökség, hanem nyersanyag, amelyet a szerző szabadon átalakíthat.

72. Az idézet és az átírás így a folytonosság és a szakítás egyszerre való kifejezésévé válik, hiszen a régit használja, de újként mondja el.

73. A posztmodern esztétika kedveli a listát, a szótárformát, a lábjegyzetet és a szokatlan tipográfiai megoldásokat is.

74. Ezek az eszközök felbontják a folyamatos olvasás megszokott rendjét, és arra késztetik az olvasót, hogy másképp közeledjen a szöveghez.

75. A könyv így nem egyszerű üzenethordozó, hanem tárgy és játéktér, amelynek külső formája is jelentést hordoz.

76. A posztmodern irodalom nemzetközi rokonai közé tartoznak olyan szerzők, mint Jorge Luis Borges, Italo Calvino vagy Umberto Eco.

77. Az ő műveik gyakran a könyv, a könyvtár és az olvasás témáját állítják középpontba, mert a világot maguk is szövegként fogják fel.

78. A magyar szerzők ismerték és becsülték ezt a nemzetközi hagyományt, de saját történelmi és nyelvi tapasztalataikhoz igazították.

79. Ezért a magyar posztmodern nem egyszerű átvétel, hanem önálló, sajátos válasz a huszadik századi közép-európai tapasztalatra.

80. A fogalom megértéséhez fontos látni, hogy a posztmodern nemcsak irodalmi divat, hanem tágabb kulturális és filozófiai fordulat kifejeződése.

81. Ez a fordulat érintette a képzőművészetet, az építészetet, a filmet és a tudományfelfogást is, nem csupán a szépirodalmat.

82. A közös vonás mindenütt a bizonyosság csökkenése és a nézőpontok sokféleségének elismerése volt.

83. A posztmodern gondolkodás megtanított minket arra, hogy óvatosan bánjunk azokkal, akik túl könnyen kínálnak végleges, egyszerű válaszokat.

84. Ugyanakkor a túlzott gyanakvásnak és a végtelen relativizálásnak is megvan a maga veszélye, amelyre a bírálók joggal figyelmeztetnek.

85. Ha semmi sem biztos és minden csak nézőpont kérdése, akkor nehézzé válhat az erkölcsi és politikai állásfoglalás.

86. A legjobb posztmodern művek éppen ezért nem esnek a puszta játék csapdájába, hanem komoly emberi tapasztalatokról szólnak.

87. Kertész Imre életműve jó példa arra, hogy a posztmodern eljárások miként szolgálhatják a legsúlyosabb történelmi témák ábrázolását.

88. Nála a hivatalos nyelv iránti gyanakvás és a nézőpont elidegenítő megválasztása éppen a holokauszt megértését teszi lehetővé.

89. Ez megmutatja, hogy a posztmodern nem feltétlenül könnyed vagy felszínes, hanem a legmélyebb kérdésekhez is új utat találhat.

90. A posztmodern fogalmának ismerete tehát nem öncélú elmélet, hanem kulcs a kortárs magyar irodalom megértéséhez.

91. Aki ismeri a nagy elbeszélések iránti bizalmatlanságot, az intertextualitást és az iróniát, könnyebben eligazodik a kortárs próza világában.

92. Fontos azonban észben tartani, hogy a posztmodern csupán egyike a kortárs irodalom sok hangjának, nem pedig annak egyetlen kötelező formája.

93. A kilencvenes évektől kezdve sok szerző már a posztmodernen is túllépett, és új, olykor egyszerűbb, közvetlenebb elbeszélésmódot keresett.

94. Ezt a jelenséget néha „poszt-posztmodernnek” nevezik, ami jól mutatja, milyen nehéz a mai irodalmat egyetlen fogalommal leírni.

95. A posztmodern öröksége mégis eleven marad, mert megváltoztatta azt, ahogyan az írók a nyelvhez, a hagyományhoz és az igazsághoz viszonyulnak.

96. A mai olvasó számára a posztmodern fogalma azt is jelenti, hogy egy szöveget mindig több rétegben, több lehetséges jelentéssel érdemes olvasni.

97. Ez a többrétegű olvasás gazdagabbá teszi az irodalmi élményt, mert felfedezteti a szövegek mélyén rejlő utalásokat és játékokat.

98. A posztmodern tehát nem pusztán korszak vagy stílus, hanem az olvasás és a világ értelmezésének egy sajátos, éber módja.

99. Ha megértjük ezt a szemléletet, jobban látjuk, miért írnak a kortárs magyar szerzők annyira másképp, mint elődeik.

100. A posztmodern fogalma ezért nyitja meg számunkra a kortárs magyar próza legfontosabb műveinek, mindenekelőtt Esterházy, Nádas és Kertész életművének kapuját.

1. Das Wort „postmodern“ gelangte in den siebziger und achtziger Jahren in das ungarische literarische Denken, als die Kritiker nach neuen Begriffen suchten, um die veränderte Literatur zu beschreiben.

2. Der Ausdruck stammt ursprünglich nicht aus der Literatur, sondern aus der Architektur und der Philosophie, weshalb seine Bedeutung von Anfang an vielschichtig und umstritten war.

3. Der Aufbau des Wortes ist schon für sich aufschlussreich, denn die Vorsilbe „post-“ bedeutet, dass etwas nach der Moderne, aber dennoch in deren Fortsetzung oder in deren Gegenbewegung entsteht.

4. Die Postmoderne ist also nicht einfach eine Verneinung der Moderne, sondern vielmehr ein zu ihr gehörendes, fortdauerndes und spannungsvolles Verhältnis.

5. In der internationalen Karriere des Begriffs spielte der französische Philosoph Jean-François Lyotard eine wichtige Rolle, der in seinem 1979 erschienenen Buch über den Zustand der Postmoderne schrieb.

6. Nach Lyotard ist das wichtigste Merkmal des postmodernen Zeitalters das Misstrauen gegenüber den „großen Erzählungen“, also der Glaubensverlust an alles erklärende, umfassende Weltbilder.

7. Als große Erzählung kann man etwa die Idee des ständigen Fortschritts, den Glauben an die Allmacht der Wissenschaft oder das Versprechen der Verwirklichung einer vollkommenen Gesellschaft bezeichnen.

8. Wenn diese großen Erklärungen ihre Glaubwürdigkeit verlieren, vertraut der Mensch nicht mehr darauf, dass eine einzige Wahrheit oder eine einzige Geschichte die ganze Wirklichkeit umfassen kann.

9. Das postmoderne Denken betont deshalb die Vielfalt, die Teilhaftigkeit und das Nebeneinander der Blickwinkel, anstatt einen einzigen Mittelpunkt zu suchen.

10. Diese Sichtweise hängt eng mit den historischen Erfahrungen des zwanzigsten Jahrhunderts zusammen, weil die Weltkriege und die Diktaturen das naive Vertrauen in den Fortschritt erschütterten.

11. Der Ausdruck „postmodern“ bezog sich anfangs vor allem auf die westliche Kultur, doch die ungarischen Autoren erkannten bald, dass sich auch ihre eigenen Erfahrungen damit beschreiben lassen.

12. In der ungarischen Literatur erhielt der Begriff eine eigene Färbung, weil hier die „große Erzählung“ vor allem das offizielle, zur Pflicht gemachte marxistische Weltbild war.

13. Als die Autoren an dieser einen verpflichtenden Wahrheit zu zweifeln begannen, gewann das postmoderne Misstrauen auch eine politische Bedeutung.

14. Ein grundlegender Zug der postmodernen Literatur besteht darin, dass sie nicht mehr an die Durchsichtigkeit der Sprache glaubt, also daran, dass die Wörter die Wirklichkeit einfach abbilden.

15. Nach dieser Auffassung ist die Sprache kein Fenster zur Welt, sondern eher ein Medium mit eigenen Gesetzen, das selbst mitgestaltet, wovon es spricht.

16. Deshalb lenken postmoderne Texte die Aufmerksamkeit häufig auf die Sprache selbst und auf den Vorgang des Schreibens, statt eine geschlossene, selbstsichere Geschichte zu erzählen.

17. Eine solche Schreibweise pflegt man selbstreflexiv zu nennen, weil sich das Werk gleichsam auf sich selbst zurückbiegt und seine eigene Gemachtheit vorführt.

18. Der postmoderne Autor verbirgt nicht, dass er einen Text herstellt, sondern lenkt im Gegenteil spielerisch die Aufmerksamkeit des Lesers darauf.

19. Daraus folgt eines der wichtigsten Verfahren der postmodernen Literatur, die Intertextualität, also der bewusste Verweis auf andere Texte.

20. Intertextualität bedeutet, dass ein Werk sich aus Zitaten, Anspielungen und Nachklängen früherer Werke aufbaut und deshalb niemals ganz für sich allein steht.

21. Nach postmoderner Auffassung lebt jeder Text im Netz anderer Texte, denn der Schriftsteller verwendet zwangsläufig eine Sprache und Formen, die andere schon vor ihm benutzt haben.

22. Deshalb betont der postmoderne Autor häufig nicht die Originalität, sondern spielt bewusst mit dem bereits vorhandenen Material der Tradition.

23. Dieses Spiel ist jedoch keine Respektlosigkeit, sondern oft eine liebevolle und zugleich ironische Neudeutung der alten Werke.

24. Die Ironie ist eine der bestimmenden Haltungen der Postmoderne, weil sie es dem Autor ermöglicht, eine Tradition zugleich zu verwenden und in Frage zu stellen.

25. Der ironische Text spricht so über etwas, dass er zugleich seinen Abstand fein andeutet, weshalb der Leser mit einer doppelten Aufmerksamkeit lesen muss.

26. Diese Doppeltheit hängt eng mit dem postmodernen Misstrauen zusammen, das die großen, feierlichen Worte stets mit einem gewissen Zweifel aufnimmt.

27. Die postmoderne Literatur lockert außerdem häufig die scharfe Grenze zwischen hoher und populärer Kultur auf, die die Moderne noch streng bewahrte.

28. In einem postmodernen Werk kann neben dem philosophischen Gedanken auch die Sprache des Kriminalromans, des Märchens, des Schlagertextes oder der alltäglichen Rede erscheinen.

29. Diese Mischung ist keine Unordnung, sondern ein bewusstes Verfahren, das die Vielfalt der Welt und die Gleichrangigkeit der Sprachen spürbar machen will.

30. Der postmoderne Text ist häufig fragmentarisch, weil er nicht daran glaubt, dass sich die Wirklichkeit in eine einzige zusammenhängende, lückenlose Erzählung ordnen lässt.

31. Die Fragmenthaftigkeit ist somit kein Fehler und keine Ungeschicklichkeit, sondern das formale Gegenstück der Welterfahrung selbst.

32. Im herkömmlichen Roman schreitet die Handlung meist in gerader Linie voran, im postmodernen Werk dagegen bricht die Zeit häufig ab, wiederholt sich oder verzweigt sich.

33. Der Autor bietet manchmal mehrere mögliche Schlüsse an und deutet dadurch an, dass es keine einzige verbindliche, endgültige Wahrheit gibt.

34. Der postmoderne Erzähler ist selten allwissend, sondern vielmehr unsicher, vergesslich oder gar unzuverlässig, weshalb sich der Leser nicht blind auf ihn verlassen kann.

35. Diese Unzuverlässigkeit ist keine Schwäche des Autors, sondern ein bewusstes Mittel, das den Leser zu einer wachen, aktiven Teilnahme veranlasst.

36. In der postmodernen Auffassung ist der Leser kein passiver Empfänger, sondern ein Mitschöpfer, der selbst an der Erzeugung des Sinns teilnimmt.

37. Deshalb bleibt das postmoderne Werk häufig offen, es gibt keine fertigen Antworten, sondern bietet Fragen und Möglichkeiten an.

38. Es ist wichtig zu verstehen, dass die Postmoderne keine einzige geschlossene Richtung ist, sondern eher ein lockeres Bündel gemeinsamer Empfindsamkeiten und Verfahren.

39. Ein Autor kann teilweise postmodern sein, während er in anderen Werken der älteren, realistischen Tradition folgt, weshalb die Grenzen stets beweglich bleiben.

40. Der Begriff wird gerade deshalb bisweilen auch kritisiert, weil er nach Ansicht mancher zu viele verschiedene Erscheinungen unter ein einziges Wort zu fassen versucht.

41. Dennoch bleibt er ein nützlicher Sammelbegriff, weil er die gemeinsame geistige Lage sichtbar macht, in der sich die Literatur nach den siebziger Jahren bewegte.

42. Als eine geistige Vorstufe der ungarischen postmodernen Prosa betrachtet man häufig Géza Ottliks Roman „Iskola a határon“ (Die Schule an der Grenze).

43. In diesem Werk ist das Erzählen nämlich schon kein einfaches, selbstsicheres Geschichtenerzählen mehr, sondern eine ständige Frage nach der Verlässlichkeit der Erinnerung.

44. Als wichtiger Vorläufer gilt auch Miklós Mészöly, dessen präzise und dennoch rätselhafte Prosa auf viele jüngere Autoren wirkte.

45. Der am häufigsten genannte Vertreter der ungarischen Postmoderne ist Péter Esterházy, der mit seiner spielerischen, von Zitaten durchwobenen Sprache eine ganz neue Prosa schuf.

46. In Esterházys Werken sind das Zitat, die Parodie und der sprachliche Einfall keine Verzierung, sondern die Form des Denkens selbst.

47. Neben ihm nennt man häufig auch den Namen von Péter Nádas, obwohl seine Prosa düsterer, langsamer und philosophischer im Ton ist.

48. Die postmoderne Empfindsamkeit entfaltete sich in der ungarischen Literatur also nicht in einem einzigen Stil, sondern in mehreren, voneinander verschiedenen Lebenswerken.

49. Das Lesen postmoderner Texte kann anfangs ungewohnt sein, weil sie nicht die vertraute, fortlaufende Geschichte bieten, sondern sie häufig unterbrechen und aufbrechen.

50. Der Leser muss lernen, das Sprachspiel, das Erkennen der Anspielungen und den allmählichen, gemeinsamen Aufbau des Sinns zu genießen.

51. Postmoderne bedeutet nicht das Verschwinden des Inhalts, sondern dass das Wie, also die Art der Gestaltung, mindestens so wichtig wird wie das Was.

52. Form und Inhalt lassen sich in dieser Sichtweise nicht trennen, weil das Werk gerade in seiner besonderen sprachlichen Gestalt etwas über die Welt aussagt.

53. Viele meinen, dass das postmoderne Misstrauen letztlich aus einem ernsthaften Anspruch auf Wahrheit entspringt und nicht aus deren Verachtung.

54. Der Zweifel an den großen Erzählungen bedeutet nämlich nicht, dass es keine Wahrheit gibt, sondern dass keine einzelne Stimme sie für sich beanspruchen darf.

55. In diesem Sinne hängt die postmoderne Sichtweise tief mit dem demokratischen Denken zusammen, das das Nebeneinander der verschiedenen Stimmen schätzt.

56. Es ist kein Zufall, dass die Blüte der ungarischen postmodernen Prosa zeitlich mit der allmählichen Schwächung der Diktatur und der Ausweitung der Freiheit zusammenfiel.

57. Als die offizielle, einzige Wahrheit schwächer wurde, begann auch die Literatur, befreit mit den Formen und den Sprachen zu spielen.

58. Im postmodernen Text verflechten sich Humor und Ernst häufig untrennbar, weshalb sich hinter einem scherzhaften Satz ein schwerwiegender Gedanke verbergen kann.

59. Dieser Ton unterscheidet sich vom oft feierlichen, prophetischen Ernst der Moderne, die den Dichter als Führer der Nation betrachtete.

60. Der postmoderne Autor tritt selten als Prophet auf, sondern spricht eher als zweifelnder, neugieriger und selbstironischer Mensch.

61. In der ungarischen Literatur bedeutete dieser Wandel auch eine erhebliche Rollenveränderung, weil er die traditionelle, öffentliche Sendung des Dichters in Frage stellte.

62. Nicht alle nahmen diese Wende mit Freude auf, denn viele fürchteten, dass die Literatur ihre moralische und nationale Verantwortung verlieren könnte.

63. Die Anhänger der Postmoderne dagegen argumentierten, dass das sprachliche Bewusstsein und das Misstrauen selbst schon eine moralische Haltung darstellen.

64. Die Entlarvung der lügenhaften, vereinfachenden Sprache kann nämlich ein wichtiger Widerstand gegen jede Macht sein, die den Menschen eine einzige Wahrheit aufzwingen will.

65. So ist die ungarische Postmoderne keine Flucht vor der Wirklichkeit, sondern gerade ein genaueres Erfassen der Verwickeltheit der Wirklichkeit.

66. Postmoderne Texte vermischen häufig Fiktion und Wirklichkeit, weshalb es schwer zu entscheiden ist, was erfundene Geschichte und was autobiografisches Element ist.

67. Diese Ungewissheit ist absichtlich, weil der Autor andeutet, dass die Erinnerung und das Erzählen selbst stets zum Teil eine Erfindung sind.

68. In der postmoderne Auffassung ist nämlich auch die persönliche Identität kein einziger, fester Kern, sondern ein sich fortwährend wandelndes Gefüge aus Geschichten, Rollen und Sprachen.

69. Dieser Gedanke beeinflusste tief die Art, wie die Gegenwartsprosa das Ich, die Erinnerung und die Familiengeschichte darstellt.

70. Viele postmoderne Romane schreiben gerade die Geschichte einer Familie oder einer Generation neu, doch stets im Zweifel an der Verlässlichkeit der Erinnerungen.

71. Die Tradition ist dann weder eine Last noch ein heiliges Erbe, sondern ein Rohstoff, den der Autor frei umgestalten kann.

72. Das Zitat und die Umschrift werden so zum gleichzeitigen Ausdruck von Kontinuität und Bruch, denn sie verwenden das Alte, sagen es aber neu.

73. Die postmoderne Ästhetik bevorzugt auch die Liste, die Wörterbuchform, die Fußnote und ungewöhnliche typografische Lösungen.

74. Diese Mittel lösen die gewohnte Ordnung des fortlaufenden Lesens auf und veranlassen den Leser, sich dem Text auf andere Weise zu nähern.

75. Das Buch ist so kein einfacher Botschaftsträger, sondern Gegenstand und Spielraum, dessen äußere Gestalt ebenfalls Bedeutung trägt.

76. Zu den internationalen Verwandten der postmodernen Literatur gehören Autoren wie Jorge Luis Borges, Italo Calvino oder Umberto Eco.

77. Ihre Werke stellen häufig das Thema des Buches, der Bibliothek und des Lesens in den Mittelpunkt, weil sie die Welt selbst als Text auffassen.

78. Die ungarischen Autoren kannten und schätzten diese internationale Tradition, passten sie aber ihren eigenen historischen und sprachlichen Erfahrungen an.

79. Deshalb ist die ungarische Postmoderne keine bloße Übernahme, sondern eine eigenständige, besondere Antwort auf die mitteleuropäische Erfahrung des zwanzigsten Jahrhunderts.

80. Zum Verständnis des Begriffs ist es wichtig zu sehen, dass die Postmoderne nicht nur eine literarische Mode, sondern der Ausdruck einer weiteren kulturellen und philosophischen Wende ist.

81. Diese Wende betraf auch die bildende Kunst, die Architektur, den Film und das Wissenschaftsverständnis, nicht nur die Belletristik.

82. Der gemeinsame Zug war überall die Abnahme der Gewissheit und die Anerkennung der Vielfalt der Blickwinkel.

83. Das postmoderne Denken lehrte uns, vorsichtig mit denen umzugehen, die allzu leicht endgültige, einfache Antworten anbieten.

84. Zugleich haben auch das übermäßige Misstrauen und die endlose Relativierung ihre eigene Gefahr, auf die die Kritiker zu Recht hinweisen.

85. Wenn nichts sicher ist und alles nur eine Frage des Blickwinkels ist, kann die moralische und politische Stellungnahme schwierig werden.

86. Die besten postmodernen Werke fallen gerade deshalb nicht in die Falle des bloßen Spiels, sondern handeln von ernsten menschlichen Erfahrungen.

87. Imre Kertész‘ Lebenswerk ist ein gutes Beispiel dafür, wie die postmodernen Verfahren der Darstellung der schwersten historischen Themen dienen können.

88. Bei ihm ermöglichen das Misstrauen gegenüber der offiziellen Sprache und die verfremdende Wahl des Blickwinkels gerade das Verständnis des Holocaust.

89. Das zeigt, dass die Postmoderne nicht notwendig leicht oder oberflächlich ist, sondern auch zu den tiefsten Fragen einen neuen Weg finden kann.

90. Die Kenntnis des Begriffs der Postmoderne ist also keine Theorie um ihrer selbst willen, sondern ein Schlüssel zum Verständnis der ungarischen Gegenwartsliteratur.

91. Wer das Misstrauen gegenüber den großen Erzählungen, die Intertextualität und die Ironie kennt, findet sich in der Welt der Gegenwartsprosa leichter zurecht.

92. Wichtig ist jedoch im Gedächtnis zu behalten, dass die Postmoderne nur eine der vielen Stimmen der Gegenwartsliteratur ist und nicht deren einzige verbindliche Form.

93. Von den neunziger Jahren an gingen viele Autoren bereits über die Postmoderne hinaus und suchten eine neue, bisweilen einfachere, unmittelbarere Erzählweise.

94. Diese Erscheinung nennt man manchmal „Post-Postmoderne“, was gut zeigt, wie schwer es ist, die heutige Literatur mit einem einzigen Begriff zu beschreiben.

95. Das Erbe der Postmoderne bleibt dennoch lebendig, weil es verändert hat, wie die Schriftsteller sich zur Sprache, zur Tradition und zur Wahrheit verhalten.

96. Für den heutigen Leser bedeutet der Begriff der Postmoderne auch, dass sich ein Text stets in mehreren Schichten und mit mehreren möglichen Bedeutungen lesen lässt.

97. Dieses vielschichtige Lesen macht das literarische Erlebnis reicher, weil es die in der Tiefe der Texte verborgenen Anspielungen und Spiele entdecken lässt.

98. Die Postmoderne ist also nicht bloß eine Epoche oder ein Stil, sondern eine besondere, wache Art des Lesens und der Deutung der Welt.

99. Wenn wir diese Sichtweise verstehen, sehen wir besser, warum die ungarischen Gegenwartsautoren so anders schreiben als ihre Vorgänger.

100. Der Begriff der Postmoderne öffnet uns deshalb das Tor zu den wichtigsten Werken der ungarischen Gegenwartsprosa, vor allem zum Lebenswerk von Esterházy, Nádas und Kertész.