9.4.2 – Literatur lang

1. A Harmonia caelestis és a Javított kiadás Esterházy Péter életművének két legfontosabb, egymással elválaszthatatlanul összefüggő könyve, amelyeket együtt szokás olvasni és értelmezni.

2. E két mű együtt olyan drámai történetet alkot, amilyet a valóság ritkán ír, hiszen az egyik könyv teljesen átértelmezi a másikat.

3. A Harmonia caelestis 2000-ben jelent meg, és azonnal a kortárs magyar próza egyik csúcsteljesítményének ismerték el.

4. A cím egy régi barokk zenemű címét idézi, amelyet a család egyik őse, Esterházy Pál nádor állított össze a tizenhetedik század végén.

5. A latin cím „égi harmóniát” jelent, és már önmagában is összeköti a család arisztokrata múltját, a vallást és a művészetet.

6. A regény középpontjában az apa alakja áll, akit a könyv egyszerre ábrázol mítoszként, történelmi figuraként és hétköznapi, esendő emberként.

7. Esterházy célja az volt, hogy megírja a saját apját, de rajta keresztül az egész Esterházy család és a magyar történelem évszázadait is felidézze.

8. A mű két nagy, egymástól eltérő szerkezetű részből áll, amelyek együtt adják ki a könyv sajátos kettősségét és feszültségét.

9. Az első rész címe Számozott mondatok az Esterházy család életéből, és rövid, számozott bekezdésekből építkezik, amelyek időben és térben szabadon ugrálnak.

10. Ebben a részben minden bekezdés „édesapám” szóval kezdődik, de ez az „édesapám” sohasem ugyanaz a személy, hanem sok különböző apa alakját olvasztja egybe.

11. Az „édesapám” hol fejedelem, hol katona, hol szolga, hol áruló, hol szent, így az apa egyetlen, örök, mégis folyton változó ősképpé válik.

12. Ez a technika lehetővé teszi, hogy Esterházy évszázadokat sűrítsen össze, és a család teljes történetét egyetlen jelképes alakban jelenítse meg.

13. Az első rész így nem lineáris történet, hanem anekdoták, legendák, idézetek és képek hatalmas, mozaikszerű gyűjteménye.

14. Esterházy itt szabadon merít a magyar és a világirodalom szövegeiből, mert számos híres mondatot épít be saját szövegébe, gyakran átalakítva azokat.

15. Ez az intertextualitás nem hivalkodás, hanem azt fejezi ki, hogy egy régi család élete elválaszthatatlan az egész európai kultúra emlékezetétől.

16. Az olvasó a számozott mondatokban egyszerre kap történelmet, mesét, filozófiát és tréfát, amelyek folyamatosan egymásba játszanak.

17. A második rész címe Egy Esterházy család vallomásai, és sokkal közelebb áll a hagyományos, folyamatos elbeszéléshez, mint az első.

18. Ebben a részben az apa már konkrét, huszadik századi ember, akinek életét a történelem nagy fordulatai törik meg és formálják át.

19. Itt jelenik meg a család arisztokrata világának összeomlása, a második világháború, a kommunista hatalomátvétel és a kitelepítés fájdalmas tapasztalata.

20. A második rész elbeszélője egy gyermek, aki a saját családja lassú lecsúszását és megaláztatását éli át a diktatúra éveiben.

21. A gyermeki nézőpont különös feszültséget teremt, mert a nagy történelmi tragédiákat egy naiv, mégis érzékeny tekintet közvetíti.

22. A regény tehát a mítoszból indul, majd fokozatosan a nyers, személyes valóság felé halad, ám a kettőt Esterházy mesteri módon összefonja.

23. A Harmonia caelestis egyik nagy témája az emlékezet, vagyis az a kérdés, hogyan őrizhető meg és adható tovább egy család és egy nemzet múltja.

24. A másik központi téma az apa és fiú kapcsolata, amelyben a szeretet, a csodálat, a szánalom és a titkok bonyolult szövedéke jelenik meg.

25. A könyv az apa alakját szeretettel és tisztelettel rajzolja meg, egyfajta emlékművet állítva neki és az egész családi hagyománynak.

26. A megjelenés után a Harmonia caelestis óriási sikert aratott, számos díjat kapott, és rövid idő alatt sok nyelvre lefordították.

27. A kritika a magyar irodalom egyik legnagyobb szabású családregényeként ünnepelte, amely a történelmet és a nyelvi kísérletet egyaránt magas szinten egyesíti.

28. Éppen ekkor, a diadal pillanatában érte az írót élete egyik legmegrázóbb felfedezése, amely mindent kérdésessé tett.

29. 1999 végén és 2000 elején Esterházy engedélyt kapott, hogy megtekintse a titkosszolgálat rá és családjára vonatkozó régi aktáit.

30. A levéltárban azonban olyasmit talált, amire egyáltalán nem számított, és ami az egész addig megírt könyvét más megvilágításba helyezte.

31. Kiderült, hogy szeretett édesapja, akit a Harmonia caelestisben emlékművel örökített meg, éveken át besúgóként jelentett a titkosrendőrségnek.

32. Az apa a „Csanádi” fedőnév alatt írt jelentéseket, amelyekben ismerőseiről, barátairól és környezetéről szolgáltatott adatokat a hatalomnak.

33. Ez a felfedezés Esterházy számára egyszerre volt személyes tragédia és elviselhetetlen erkölcsi teher, amely megrendítette apjáról alkotott képét.

34. A fiú, aki éppen egy dicsőítő könyvet írt apjáról, most szembesült azzal, hogy ez az apa a diktatúra kiszolgálója és árulója is volt.

35. Esterházy hónapokon át járt a levéltárba, kézzel másolta ki apja jelentéseit, és közben feljegyezte saját reakcióit, fájdalmát és gondolatait.

36. Ebből a megrázó tapasztalatból született meg 2002-ben a Javított kiadás, amely a Harmonia caelestis fájdalmas kiegészítése és felülírása lett.

37. A cím, vagyis a Javított kiadás, iróniával és fájdalommal utal arra, hogy a korábbi könyvet mostantól már nem lehet a régi módon olvasni.

38. A „javítás” szó itt nem egyszerű hibajavítást jelent, hanem az egész korábbi apakép és családtörténet gyökeres átértékelését.

39. A Javított kiadás szerkezete teljesen eltér a Harmonia caelestisétől, mert nem regény, hanem sokkal inkább dokumentum, napló és önvallomás keveréke.

40. A könyv középpontjában az apa eredeti besúgói jelentései állnak, amelyeket Esterházy dőlt betűvel, szó szerint idéz.

41. Ezekhez a hivatalos, hideg szövegekhez fűzi hozzá saját, kézzel írt kommentárjait, amelyekben a döbbenet, a harag és a gyász váltakozik.

42. A könyv így két szöveg párbeszédéből áll: az áruló apa jelentéseiből és a szenvedő fiú válaszaiból, amelyek egymást világítják meg.

43. Ez a szerkezet rendkívüli feszültséget teremt, mert az olvasó egyszerre látja a bűnt és a bűnre adott érzelmi és erkölcsi reakciót.

44. Esterházy a Javított kiadásban nem próbálja mentegetni apját, de nem is tagadja meg tőle a szeretetét és a megértés lehetőségét.

45. A könyv egyik legnehezebb kérdése az, hogyan lehet egyszerre szeretni valakit és elítélni tetteit, gyászolni és haragudni ugyanarra a személyre.

46. Esterházy őszintén megírja, hogy a felfedezés megrendítette hitét az emlékezet és a nyelv erejében, hiszen kiderült, hogy egész korábbi könyve tévedésen alapult.

47. A Javított kiadás ezért nemcsak az apáról szól, hanem az írás lehetőségeiről és határairól, valamint az igazság megismerhetőségéről is.

48. A könyv fájdalmasan mutatja meg, hogy a valóság mindig felülírhatja a szépen megalkotott történetet, és a tények lerombolhatják a mítoszt.

49. Esterházy azt is megírja, milyen érzés volt a hűvös levéltári teremben ülni, és egy szeretett ember kézírásában olvasni az árulás bizonyítékait.

50. A napló feljegyzései között gyakran szerepel dátum és óra, ami a folyamat lassú, gyötrelmes és valós idejű jellegét hangsúlyozza.

51. A könyv nem enged a leegyszerűsítésnek, mert nem festi az apát egyszerű gonosztevőnek, sem pusztán a rendszer áldozatának.

52. Esterházy megmutatja, hogy az apa is a diktatúra áldozata volt, akit megfélemlítettek és megzsaroltak, mégsem menti fel a felelősség alól.

53. Ez a kettősség teszi a könyvet erkölcsileg oly mélységessé, mert nem ítélkezik könnyen, de nem is bocsát meg felelőtlenül.

54. A Javított kiadás egyben tágabb tükröt is tart a magyar társadalom elé, amelyben sokan voltak besúgók, és sok családban rejtőztek hasonló titkok.

55. A könyv így nem csupán egyetlen ember magánügye, hanem az egész ország szembenézése a kommunista diktatúra megrontó örökségével.

56. Esterházy bátorsága abban is megmutatkozik, hogy a saját családja legfájdalmasabb titkát a nyilvánosság elé tárta, ahelyett, hogy eltitkolta volna.

57. Ezzel a döntéssel példát mutatott arra, hogyan lehet őszintén és méltósággal szembenézni a múlt bűneivel, még ha azok a legközelebbi hozzátartozókat érintik is.

58. A Javított kiadás megjelenése után az egész magyar közvéleményt megrázta a mű, és élénk vitát váltott ki a felelősségről és a megbocsátásról.

59. Sokan bátornak és katartikusnak nevezték a könyvet, mások fájdalmasan intimnek érezték, de senki sem tudott közömbös maradni iránta.

60. A két könyv kapcsolata egészen egyedülálló az irodalomban, mert a második mű nem folytatása, hanem kritikus felülvizsgálata az elsőnek.

61. A Harmonia caelestis a szép, felépített mítoszt kínálja, a Javított kiadás pedig a nyers, dokumentumokkal alátámasztott valóságot.

62. E kettő együtt teszi fel a nagy kérdést, hogy vajon az irodalom szépsége vagy a tények igazsága áll-e közelebb az emberi élet lényegéhez.

63. Esterházy nem ad egyszerű választ, hanem együtt hagyja élni a két könyvet, hogy folyamatos, feszült párbeszédet folytassanak egymással.

64. A Harmonia caelestisben az apa mint örök, mesés alak jelenik meg, míg a Javított kiadásban mint bűnbeesett, kiszolgáltatott, valóságos ember.

65. Ez a kontraszt mutatja meg legerősebben, hogy a valóság mennyire képes szétzúzni az irodalmi képzeletet, ugyanakkor új, mélyebb megértést is teremthet.

66. A Harmonia caelestis nyelve gazdag, játékos és ünnepélyes, tele barokk pompával, iróniával és a hagyomány szeretetteljes idézésével.

67. A Javított kiadás nyelve ezzel szemben visszafogottabb, töredezettebb és fájdalmasabb, mert a döbbenet és a gyász nem tűri a díszes stílust.

68. A két mű stílusbeli különbsége tehát nem véletlen, hanem pontosan tükrözi a bennük megjelenő különböző lelki és erkölcsi állapotot.

69. A Harmonia caelestis a teljesség, a harmónia és az emlékezet ünnepe, míg a Javított kiadás a széttöredezettség, a kételkedés és a szembenézés könyve.

70. A latin cím égi harmóniát ígér, a valóság azonban földi diszharmóniát, árulást és fájdalmat hozott, és éppen ez a feszültség adja a mű tétjét.

71. A Harmonia caelestis szerkezeti bátorsága abban áll, hogy Esterházy meri egyetlen műben egyesíteni a mesét és a történelmi krónikát, a mítoszt és a családi emléket.

72. A számozott mondatok technikája révén az olvasó szabadon barangolhat a századokban, és minden mondatban új arcát fedezheti fel az apaság eszméjének.

73. Az apa így nemcsak egy konkrét személy lesz, hanem az egész magyar és európai történelem hordozója, aki minden korban újjászületik.

74. A regény második részének gyermeki elbeszélője révén a nagy történelmi katasztrófák emberi léptékűvé, átélhetővé és megrendítővé válnak.

75. A kitelepítés, a szegénység és a megaláztatás nem statisztikaként, hanem egy konkrét család mindennapi tapasztalataként jelenik meg.

76. Ez az ábrázolásmód teszi a Harmonia caelestist a huszadik századi magyar történelem egyik legérzékletesebb irodalmi tanúságtételévé.

77. A Javított kiadás megírásához Esterházynak rendkívüli lelki erőre volt szüksége, hiszen a saját apja tetteivel kellett nyilvánosan szembenéznie.

78. A könyvben többször felteszi a kérdést, van-e joga egyáltalán megírni és közzétenni apja árulását, vagy inkább hallgatnia kellene.

79. Végül úgy döntött, hogy az igazság kimondása fontosabb, mint a család jó hírének megőrzése, mert csak az őszinteség vezethet valódi feldolgozáshoz.

80. Ez a döntés az író erkölcsi nagyságát mutatja, mert vállalta a fájdalmat és a nyilvános megszégyenülést az igazság és az emlékezet tisztasága érdekében.

81. A Javított kiadás egyik legmegrázóbb mozzanata, amikor Esterházy leírja, hogy a jelentések olvasása közben szinte fizikai rosszullét fogta el.

82. A test reakciója itt a lélek gyötrelmét fejezi ki, és megmutatja, hogy az árulás felfedezése nem elvont tudás, hanem eleven, húsba vágó tapasztalat.

83. A könyv nemcsak az apa bűnét, hanem a fiú egész világképének összeomlását is dokumentálja, ahogy a biztosnak hitt alapok megrendülnek.

84. Esterházy azt is átéli, hogy a Harmonia caelestis megírásakor akaratlanul hazudott, mert olyasmit dicsőített, amiről nem tudta a teljes igazságot.

85. Ez a felismerés az egész irodalomra vonatkozó kérdést vet fel: vajon megbízhatunk-e egyáltalán a szépen megformált történetekben és emlékekben.

86. A két könyv együtt tehát az emlékezet megbízhatatlanságáról, a történetek törékenységéről és az igazság kegyetlen erejéről szól.

87. Esterházy nem hagyja, hogy a Javított kiadás pusztán vádirat legyen, mert a haragot mindig áthatja a veszteség és a szeretet fájdalma is.

88. A könyv végén nem születik megnyugtató feloldás, hanem megmarad a nyitott seb, a megválaszolatlan kérdés és a folytatódó gyász.

89. Ez a lezáratlanság nem hiba, hanem a mű őszinteségének bizonyítéka, mert az ilyen fájdalomra nincs könnyű és megnyugtató válasz.

90. A Harmonia caelestis és a Javított kiadás együtt Esterházy legszemélyesebb és egyben legegyetemesebb alkotása, amely a magánsorsból nagy közös igazságokat bont ki.

91. A két mű bemutatja, hogy a család története sohasem választható el a nemzet történetétől, és a személyes bűn mindig belefonódik a kor bűneibe.

92. A diktatúra nem csupán politikai rendszer volt, hanem olyan gépezet, amely a legszorosabb emberi kapcsolatokat, apa és fia bizalmát is megmérgezte.

93. Esterházy műve ezért figyelmeztetés is, hogy a zsarnokság következményei nemzedékeken át élnek tovább a családok és a lelkek mélyén.

94. A Javított kiadás megjelenése óta a könyvet a besúgómúlttal való szembenézés egyik legfontosabb irodalmi dokumentumaként tartják számon.

95. Sok más közép-európai ország is szembesült hasonló múlttal, ezért Esterházy tapasztalata túlmutat Magyarországon, és egész régiók számára tanulságos.

96. A könyv arra tanít, hogy az igazsághoz vezető út fájdalmas, de csak ez az út teszi lehetővé a valódi gyászt és a lelki megtisztulást.

97. Esterházy nem áll bosszút apján, és nem is tagadja meg őt, hanem megpróbálja megérteni, hogyan válhatott egy szeretett ember a rendszer eszközévé.

98. Ez a megértésre való törekvés emeli a Javított kiadást a puszta leleplezés fölé, és teszi mély, emberi és bölcs művé.

99. A két könyv olvasása közben az olvasó maga is átéli az emlékezet és az igazság közötti feszültséget, és kénytelen elgondolkodni saját családja titkairól.

100. Esterházy éppen ezt akarta elérni, hogy műve ne csak róla és apjáról szóljon, hanem minden emberről, aki szembesül szerettei bonyolult, ellentmondásos örökségével.

101. A Harmonia caelestis irodalmi jelentőségét az is növeli, hogy Esterházy benne a magyar barokk hagyományt köti össze a modern, kísérletező regényformával.

102. A régi Esterházy Pál zeneműve és a modern regény között olyan híd épül, amely évszázadokat és stílusokat kapcsol össze egyetlen alkotásban.

103. Ez a történelmi mélység teszi a Harmonia caelestist nemcsak családregénnyé, hanem az egész magyar kultúra összefoglaló, ünnepi művévé.

104. A regény azt is bizonyítja, hogy a posztmodern játékosság és a mély érzelmi tartalom nem zárja ki egymást, hanem gazdagon egyesülhet.

105. Esterházy iróniája sohasem hideg vagy cinikus, hanem a szeretet és a fájdalom mellett a mű egyik legfontosabb éltető ereje.

106. A Javított kiadás azt is megmutatja, hogy ez az irónia a legnagyobb fájdalom pillanatában sem tűnik el teljesen, csak elkomorul és elhalkul.

107. A két könyv együtt Esterházy egész írói világképét összegzi, amelyben a nyelv, a történelem, a család és az erkölcs kérdései elválaszthatatlanul összefonódnak.

108. A Harmonia caelestis a magyar irodalom egyik legtöbbet fordított és legtöbbet elemzett kortárs regénye lett, amelyet külföldön is nagyra becsülnek.

109. A német nyelvterületen mindkét könyv nagy visszhangot keltett, és hozzájárult ahhoz, hogy Esterházy Európa egyik legismertebb magyar írójává váljon.

110. A két mű sikere azt bizonyítja, hogy a legszemélyesebb magyar tapasztalat is képes egyetemes emberi kérdéssé válni, amely mindenhol megérinti az olvasókat.

111. A Harmonia caelestis olvasásakor az olvasó egy pazar, sokszínű, ünnepélyes világba lép be, amely tele van humorral, bölcsességgel és szépséggel.

112. A Javított kiadáshoz érve azonban ez a ragyogó világ hirtelen megrepedezik, és mögötte feltárul a rideg, dokumentumokkal bizonyított valóság.

113. Ez a kettős olvasói élmény páratlanul erős hatást gyakorol, mert az olvasó a saját bőrén tapasztalja meg a mítosz és a valóság ütközését.

114. Éppen ezért érdemes a két könyvet egymás után elolvasni, mert csak együtt tárul fel teljes mélységükben az apa, a fiú és a történelem drámája.

115. Esterházy műve arra is emlékeztet, hogy az irodalom nem menekülés a valóság elől, hanem éppen a valósággal való bátor szembenézés eszköze.

116. A Javított kiadás bebizonyította, hogy egy író képes a saját életének legmélyebb sebét is műalkotássá formálni anélkül, hogy meghamisítaná az igazságot.

117. Ez a teljesítmény az erkölcsi bátorság és a művészi mesterségbeli tudás ritka egységét mutatja, amely a könyvet maradandóvá teszi.

118. A két mű ma már a magyar irodalmi oktatás és kutatás állandó témája, és számos tanulmány, elemzés és vita foglalkozik kettős szerkezetükkel.

119. A kutatók különösen azt vizsgálják, hogyan viszonyul egymáshoz a fikció és a dokumentum, a mítosz és a bizonyíték a két könyv terében.

120. Ez a kérdés az egész modern irodalom egyik alapproblémája, ezért Esterházy műve messze túlmutat a magyar irodalomtörténet keretein.

121. A Harmonia caelestis címe és a Javított kiadás címe együtt is jelentést hordoz, mert az „égi harmóniát” a fájdalmas „javítás” egészíti ki és árnyalja.

122. A két cím feszültsége előre jelzi a művek belső drámáját: a tökéletes rend ígéretét és e rend kegyetlen felbomlását.

123. Esterházy tudatosan használta ezt a címbeli ellentétet, hogy már a borítón megjelenjen a művek közötti mély és fájdalmas kapcsolat.

124. A Harmonia caelestis megírásának éveiben Esterházy még nem tudta, hogy készülő remekműve fölött ott lebeg egy titok, amely mindent megváltoztat.

125. Ez a tudatlanság utólag az egész első könyvet tragikus fénybe vonja, mert az olvasó már ismeri azt, amit a szerző akkor még nem sejtett.

126. A két mű így az idő és a tudás drámáját is megjeleníti, hiszen a későbbi felfedezés visszamenőleg értelmezi át a korábbi ártatlan szöveget.

127. Esterházy zsenialitása abban is megmutatkozik, hogy nem írta át vagy nem semmisítette meg az első könyvet, hanem meghagyta, és mellé állította a másodikat.

128. Ezzel megőrizte a két igazságot, a szépet és a keserűt, és rábízta az olvasóra, hogy elviselje és összeegyeztesse a kettőt.

129. A magyar irodalomban kevés olyan alkotás létezik, amely ennyire őszintén és fájdalmasan mutatná meg egy család és egy ország kettős természetét.

130. A Harmonia caelestis a méltóság, a tartás és a szépség könyve, a Javított kiadás pedig a bűn, a szégyen és a szembenézés könyve.

131. E kettő együtt teszi teljessé az emberi tapasztalatot, mert az ember élete sem csak fényből, sem csak árnyékból áll, hanem mindkettőből egyszerre.

132. Esterházy nem akart hőst vagy szörnyeteget faragni apjából, hanem embert kívánt megmutatni, akiben egyszerre lakik jóság és gyengeség, méltóság és bűn.

133. Ez az összetett, árnyalt emberkép a két mű legnagyobb erkölcsi és művészi teljesítménye, amely megkülönbözteti minden leegyszerűsítő ábrázolástól.

134. A Javított kiadás olvasása után az ember másképp tér vissza a Harmonia caelestishez, mert minden mondatot a titok tudatában olvas újra.

135. Ez az újraolvasás új jelentésrétegeket tár fel, és megmutatja, milyen sűrű és sokértelmű mindkét szöveg szövete.

136. A két könyv így folyamatosan együtt lélegzik, és minden olvasásnál újabb kérdéseket vet fel az igazság, a szeretet és a felelősség természetéről.

137. Esterházy művészete ebben a kettősségben teljesedik ki, mert képes egyszerre ünnepelni és gyászolni, szeretni és ítélni, emlékezni és leleplezni.

138. A Harmonia caelestis és a Javított kiadás együtt a kortárs magyar próza egyik legnagyobb erkölcsi és művészi vállalkozása, amely maradandó helyet foglal el az irodalomban.

139. E művek arra tanítanak, hogy a múlttal való őszinte szembenézés fájdalmas, de nélkülözhetetlen feltétele az emberi és a nemzeti méltóságnak.

140. Esterházy példája megmutatja, hogy a nagy irodalom nem fél a legnehezebb igazságoktól, hanem éppen azok kimondásában találja meg értelmét.

141. A két könyv arról is tanúskodik, hogy a szeretet és a csalódás együtt élhet a szívben, és hogy a megbocsátás hosszú, nehéz belső út.

142. Esterházy nem jut el a teljes megbocsátásig, de eljut a megértésig, ami talán az emberileg elérhető legmagasabb fokú tisztánlátás.

143. A Harmonia caelestis és a Javított kiadás így nemcsak irodalmi remekművek, hanem az emberi lélek és az erkölcsi felelősség mélységeibe vezető útikalauzok is.

144. Ezek a művek Esterházy pályájának csúcspontját jelentik, és összefoglalják mindazt, amit az író a nyelvről, a történelemről és az emberi sorsról gondolt.

145. Aki meg akarja érteni a huszadik századi Magyarország lelki örökségét, annak elengedhetetlenül el kell olvasnia ezt a két könyvet.

146. A Harmonia caelestis a régi világ fényét és pusztulását őrzi, a Javított kiadás pedig a diktatúra láthatatlan, mérgező hatását tárja fel.

147. E két könyv olvasása nem könnyű, de gazdagon jutalmazza az olvasót mély emberi belátással és a nyelv páratlan szépségével.

148. Esterházy művészete abban éri el csúcspontját, hogy a legfájdalmasabb személyes tapasztalatból is képes időtálló, egyetemes érvényű irodalmat teremteni.

149. A Harmonia caelestis és a Javított kiadás ezért nemcsak egy család vagy egy ország története, hanem az egész huszadik századi ember tükre.

150. E két mű együtt biztosítja Esterházy Péter halhatatlanságát, mert bennük a magyar irodalom egyik legőszintébb és legmegrázóbb vallomása szólal meg.

1. Die „Harmonia caelestis“ (Himmlische Harmonie) und die „Javított kiadás“ (Verbesserte Ausgabe) sind die beiden wichtigsten, untrennbar miteinander verbundenen Bücher im Lebenswerk von Péter Esterházy, die man gemeinsam zu lesen und zu deuten pflegt.

2. Die beiden Werke bilden zusammen eine so dramatische Geschichte, wie sie die Wirklichkeit selten schreibt, denn das eine Buch deutet das andere vollständig um.

3. Die „Harmonia caelestis“ erschien im Jahr 2000 und wurde sogleich als eine der Spitzenleistungen der ungarischen Gegenwartsprosa anerkannt.

4. Der Titel spielt auf den Titel eines alten Barockmusikwerks an, das ein Vorfahre der Familie, der Palatin Pál Esterházy, am Ende des siebzehnten Jahrhunderts zusammenstellte.

5. Der lateinische Titel bedeutet „himmlische Harmonie“ und verbindet schon für sich das aristokratische Vergangenheit der Familie, die Religion und die Kunst.

6. Im Mittelpunkt des Romans steht die Gestalt des Vaters, die das Buch zugleich als Mythos, als historische Figur und als alltäglichen, fehlbaren Menschen darstellt.

7. Esterházys Ziel war es, seinen eigenen Vater zu schreiben, doch durch ihn auch die ganze Familie Esterházy und die Jahrhunderte der ungarischen Geschichte heraufzubeschwören.

8. Das Werk besteht aus zwei großen, in ihrer Struktur voneinander abweichenden Teilen, die zusammen die eigentümliche Doppeltheit und Spannung des Buches ergeben.

9. Der Titel des ersten Teils lautet „Számozott mondatok az Esterházy család életéből“ (Nummerierte Sätze aus dem Leben der Familie Esterházy) und baut sich aus kurzen, nummerierten Abschnitten auf, die in Zeit und Raum frei springen.

10. In diesem Teil beginnt jeder Abschnitt mit dem Wort „mein Vater“, doch dieser „mein Vater“ ist niemals dieselbe Person, sondern verschmilzt die Gestalten vieler verschiedener Väter zu einer.

11. Der „mein Vater“ ist mal Fürst, mal Soldat, mal Diener, mal Verräter, mal Heiliger, sodass der Vater zu einem einzigen, ewigen, dennoch ständig wechselnden Urbild wird.

12. Diese Technik ermöglicht es Esterházy, Jahrhunderte zu verdichten und die gesamte Geschichte der Familie in einer einzigen sinnbildlichen Gestalt darzustellen.

13. Der erste Teil ist somit keine lineare Geschichte, sondern eine gewaltige, mosaikartige Sammlung von Anekdoten, Legenden, Zitaten und Bildern.

14. Esterházy schöpft hier frei aus den Texten der ungarischen und der Weltliteratur, denn er baut zahlreiche berühmte Sätze in seinen eigenen Text ein und gestaltet sie häufig um.

15. Diese Intertextualität ist keine Prahlerei, sondern bringt zum Ausdruck, dass das Leben einer alten Familie untrennbar mit dem Gedächtnis der gesamten europäischen Kultur verbunden ist.

16. Der Leser erhält in den nummerierten Sätzen zugleich Geschichte, Märchen, Philosophie und Scherz, die ständig ineinander übergehen.

17. Der Titel des zweiten Teils lautet „Egy Esterházy család vallomásai“ (Bekenntnisse einer Familie Esterházy) und steht dem traditionellen, durchgehenden Erzählen viel näher als der erste.

18. In diesem Teil ist der Vater bereits ein konkreter Mensch des zwanzigsten Jahrhunderts, dessen Leben die großen Wendungen der Geschichte brechen und umformen.

19. Hier erscheint der Zusammenbruch der aristokratischen Welt der Familie, der Zweite Weltkrieg, die kommunistische Machtübernahme und die schmerzhafte Erfahrung der Zwangsumsiedlung.

20. Der Erzähler des zweiten Teils ist ein Kind, das das langsame Absinken und die Demütigung seiner eigenen Familie in den Jahren der Diktatur miterlebt.

21. Der kindliche Blickwinkel schafft eine besondere Spannung, weil die großen historischen Tragödien ein naiver, dennoch feinfühliger Blick vermittelt.

22. Der Roman geht somit vom Mythos aus und bewegt sich dann allmählich auf die rohe, persönliche Wirklichkeit zu, doch Esterházy verwebt beide auf meisterhafte Weise.

23. Ein großes Thema der „Harmonia caelestis“ ist die Erinnerung, also die Frage, wie sich die Vergangenheit einer Familie und einer Nation bewahren und weitergeben lässt.

24. Das andere zentrale Thema ist die Beziehung von Vater und Sohn, in der sich ein kompliziertes Geflecht aus Liebe, Bewunderung, Mitleid und Geheimnissen zeigt.

25. Das Buch zeichnet die Gestalt des Vaters mit Liebe und Achtung und setzt ihm und der gesamten Familientradition eine Art Denkmal.

26. Nach dem Erscheinen erntete die „Harmonia caelestis“ einen gewaltigen Erfolg, erhielt zahlreiche Preise und wurde in kurzer Zeit in viele Sprachen übersetzt.

27. Die Kritik feierte es als einen der groß angelegtesten Familienromane der ungarischen Literatur, der die Geschichte und das sprachliche Experiment gleichermaßen auf hohem Niveau vereint.

28. Gerade in diesem Augenblick, im Moment des Triumphs, traf den Schriftsteller eine der erschütterndsten Entdeckungen seines Lebens, die alles infrage stellte.

29. Ende 1999 und Anfang 2000 erhielt Esterházy die Erlaubnis, die alten Akten des Staatssicherheitsdienstes einzusehen, die ihn und seine Familie betrafen.

30. Im Archiv fand er jedoch etwas, womit er überhaupt nicht gerechnet hatte und was sein ganzes bis dahin geschriebenes Buch in ein anderes Licht rückte.

31. Es stellte sich heraus, dass sein geliebter Vater, dem er in der „Harmonia caelestis“ ein Denkmal gesetzt hatte, jahrelang als Spitzel für die Geheimpolizei berichtet hatte.

32. Der Vater schrieb unter dem Decknamen „Csanádi“ Berichte, in denen er der Macht Angaben über seine Bekannten, Freunde und sein Umfeld lieferte.

33. Diese Entdeckung war für Esterházy zugleich eine persönliche Tragödie und eine unerträgliche moralische Last, die sein Bild vom Vater erschütterte.

34. Der Sohn, der gerade ein rühmendes Buch über seinen Vater geschrieben hatte, sah sich nun damit konfrontiert, dass dieser Vater auch ein Handlanger und Verräter der Diktatur gewesen war.

35. Esterházy ging monatelang ins Archiv, kopierte die Berichte seines Vaters mit der Hand ab und notierte dabei seine eigenen Reaktionen, seinen Schmerz und seine Gedanken.

36. Aus dieser erschütternden Erfahrung entstand 2002 die „Javított kiadás“, die zur schmerzhaften Ergänzung und Überschreibung der „Harmonia caelestis“ wurde.

37. Der Titel, also die „Javított kiadás“ (Verbesserte Ausgabe), verweist mit Ironie und Schmerz darauf, dass man das frühere Buch von nun an nicht mehr auf die alte Weise lesen kann.

38. Das Wort „Verbesserung“ bedeutet hier keine einfache Fehlerkorrektur, sondern die grundlegende Neubewertung des gesamten früheren Vaterbildes und der Familiengeschichte.

39. Die Struktur der „Javított kiadás“ unterscheidet sich völlig von der der „Harmonia caelestis“, denn sie ist kein Roman, sondern viel eher eine Mischung aus Dokument, Tagebuch und Selbstbekenntnis.

40. Im Mittelpunkt des Buches stehen die originalen Spitzelberichte des Vaters, die Esterházy in Kursivschrift wörtlich zitiert.

41. Zu diesen amtlichen, kalten Texten fügt er seine eigenen, handschriftlichen Kommentare hinzu, in denen Entsetzen, Zorn und Trauer einander abwechseln.

42. Das Buch besteht somit aus dem Dialog zweier Texte: aus den Berichten des verräterischen Vaters und aus den Antworten des leidenden Sohnes, die einander beleuchten.

43. Diese Struktur schafft eine außerordentliche Spannung, weil der Leser zugleich die Schuld und die emotionale und moralische Reaktion auf die Schuld sieht.

44. Esterházy versucht in der „Javított kiadás“ nicht, seinen Vater zu entschuldigen, verweigert ihm aber auch nicht seine Liebe und die Möglichkeit des Verstehens.

45. Eine der schwierigsten Fragen des Buches ist, wie man jemanden zugleich lieben und seine Taten verurteilen, um dieselbe Person trauern und ihr zürnen kann.

46. Esterházy schreibt aufrichtig, dass die Entdeckung seinen Glauben an die Kraft der Erinnerung und der Sprache erschütterte, denn es zeigte sich, dass sein ganzes früheres Buch auf einem Irrtum beruhte.

47. Die „Javított kiadás“ handelt deshalb nicht nur vom Vater, sondern auch von den Möglichkeiten und Grenzen des Schreibens sowie von der Erkennbarkeit der Wahrheit.

48. Das Buch zeigt schmerzhaft, dass die Wirklichkeit die schön gestaltete Geschichte immer überschreiben kann und die Tatsachen den Mythos zu zerstören vermögen.

49. Esterházy schreibt auch, wie es sich anfühlte, im kühlen Archivsaal zu sitzen und in der Handschrift eines geliebten Menschen die Beweise des Verrats zu lesen.

50. Zwischen den Tagebuchaufzeichnungen stehen häufig Datum und Uhrzeit, was den langsamen, quälenden und in Echtzeit ablaufenden Charakter des Prozesses betont.

51. Das Buch gibt der Vereinfachung nicht nach, denn es malt den Vater weder als einfachen Übeltäter noch als bloßes Opfer des Systems.

52. Esterházy zeigt, dass auch der Vater ein Opfer der Diktatur war, das man einschüchterte und erpresste, spricht ihn dennoch nicht von der Verantwortung frei.

53. Diese Doppeltheit macht das Buch moralisch so tiefgründig, weil es nicht leichtfertig richtet, aber auch nicht verantwortungslos vergibt.

54. Die „Javított kiadás“ hält der ungarischen Gesellschaft zugleich einen weiteren Spiegel vor, in der viele Spitzel waren und in vielen Familien ähnliche Geheimnisse verborgen lagen.

55. Das Buch ist somit nicht bloß die Privatangelegenheit eines einzigen Menschen, sondern die Auseinandersetzung des ganzen Landes mit dem verderblichen Erbe der kommunistischen Diktatur.

56. Esterházys Mut zeigt sich auch darin, dass er das schmerzhafteste Geheimnis seiner eigenen Familie an die Öffentlichkeit brachte, statt es zu verschweigen.

57. Mit dieser Entscheidung gab er ein Beispiel dafür, wie man den Sünden der Vergangenheit aufrichtig und mit Würde begegnen kann, selbst wenn sie die nächsten Angehörigen betreffen.

58. Nach dem Erscheinen der „Javított kiadás“ erschütterte das Werk die gesamte ungarische Öffentlichkeit und löste eine lebhafte Debatte über Verantwortung und Vergebung aus.

59. Viele nannten das Buch mutig und kathartisch, andere empfanden es als schmerzhaft intim, doch niemand konnte ihm gegenüber gleichgültig bleiben.

60. Die Verbindung der beiden Bücher ist in der Literatur ganz einzigartig, weil das zweite Werk keine Fortsetzung, sondern eine kritische Überprüfung des ersten ist.

61. Die „Harmonia caelestis“ bietet den schönen, aufgebauten Mythos, die „Javított kiadás“ dagegen die rohe, mit Dokumenten belegte Wirklichkeit.

62. Die beiden zusammen stellen die große Frage, ob die Schönheit der Literatur oder die Wahrheit der Tatsachen dem Wesen des menschlichen Lebens näherstehe.

63. Esterházy gibt keine einfache Antwort, sondern lässt die beiden Bücher gemeinsam weiterleben, damit sie einen ständigen, spannungsvollen Dialog miteinander führen.

64. In der „Harmonia caelestis“ erscheint der Vater als ewige, märchenhafte Gestalt, während er in der „Javított kiadás“ als sündig gewordener, ausgelieferter, wirklicher Mensch auftritt.

65. Dieser Kontrast zeigt am stärksten, wie sehr die Wirklichkeit die literarische Vorstellung zerschlagen kann, zugleich aber auch ein neues, tieferes Verständnis schaffen kann.

66. Die Sprache der „Harmonia caelestis“ ist reich, spielerisch und feierlich, voller barockem Prunk, Ironie und der liebevollen Anspielung auf die Tradition.

67. Die Sprache der „Javított kiadás“ ist dagegen zurückhaltender, brüchiger und schmerzhafter, weil Entsetzen und Trauer den geschmückten Stil nicht ertragen.

68. Der stilistische Unterschied der beiden Werke ist somit kein Zufall, sondern spiegelt genau den verschiedenen seelischen und moralischen Zustand wider, der in ihnen erscheint.

69. Die „Harmonia caelestis“ ist ein Fest der Ganzheit, der Harmonie und der Erinnerung, während die „Javított kiadás“ das Buch der Zerbrochenheit, des Zweifels und der Auseinandersetzung ist.

70. Der lateinische Titel verspricht himmlische Harmonie, die Wirklichkeit brachte jedoch irdische Disharmonie, Verrat und Schmerz, und gerade diese Spannung macht den Einsatz des Werkes aus.

71. Der strukturelle Mut der „Harmonia caelestis“ liegt darin, dass Esterházy es wagt, in einem einzigen Werk das Märchen und die historische Chronik, den Mythos und die Familienerinnerung zu vereinen.

72. Durch die Technik der nummerierten Sätze kann der Leser frei durch die Jahrhunderte wandern und in jedem Satz ein neues Gesicht der Idee der Vaterschaft entdecken.

73. Der Vater wird somit nicht nur eine konkrete Person, sondern der Träger der gesamten ungarischen und europäischen Geschichte, der in jeder Epoche neu geboren wird.

74. Durch den kindlichen Erzähler des zweiten Romanteils werden die großen historischen Katastrophen menschlich fassbar, nacherlebbar und erschütternd.

75. Die Zwangsumsiedlung, die Armut und die Demütigung erscheinen nicht als Statistik, sondern als alltägliche Erfahrung einer konkreten Familie.

76. Diese Darstellungsweise macht die „Harmonia caelestis“ zu einem der eindringlichsten literarischen Zeugnisse der ungarischen Geschichte des zwanzigsten Jahrhunderts.

77. Zum Schreiben der „Javított kiadás“ brauchte Esterházy außerordentliche seelische Kraft, denn er musste sich öffentlich mit den Taten seines eigenen Vaters auseinandersetzen.

78. In dem Buch stellt er mehrmals die Frage, ob er überhaupt das Recht habe, den Verrat seines Vaters aufzuschreiben und zu veröffentlichen, oder ob er lieber schweigen sollte.

79. Letztlich entschied er, dass das Aussprechen der Wahrheit wichtiger sei als die Bewahrung des guten Rufs der Familie, weil nur die Aufrichtigkeit zu einer echten Verarbeitung führen kann.

80. Diese Entscheidung zeigt die moralische Größe des Schriftstellers, weil er den Schmerz und die öffentliche Beschämung um der Wahrheit und der Reinheit der Erinnerung willen auf sich nahm.

81. Einer der erschütterndsten Momente der „Javított kiadás“ ist, wenn Esterházy beschreibt, dass ihn beim Lesen der Berichte fast eine körperliche Übelkeit erfasste.

82. Die Reaktion des Körpers drückt hier die Qual der Seele aus und zeigt, dass die Entdeckung des Verrats kein abstraktes Wissen, sondern eine lebendige, ins Fleisch schneidende Erfahrung ist.

83. Das Buch dokumentiert nicht nur die Schuld des Vaters, sondern auch den Zusammenbruch des gesamten Weltbildes des Sohnes, während die für sicher gehaltenen Grundlagen ins Wanken geraten.

84. Esterházy erlebt auch, dass er beim Schreiben der „Harmonia caelestis“ unabsichtlich gelogen hat, weil er etwas rühmte, dessen volle Wahrheit er nicht kannte.

85. Diese Erkenntnis wirft eine die gesamte Literatur betreffende Frage auf: ob wir den schön geformten Geschichten und Erinnerungen überhaupt trauen können.

86. Die beiden Bücher zusammen handeln somit von der Unzuverlässigkeit der Erinnerung, von der Zerbrechlichkeit der Geschichten und von der grausamen Kraft der Wahrheit.

87. Esterházy lässt nicht zu, dass die „Javított kiadás“ bloß eine Anklageschrift wird, weil den Zorn stets auch der Schmerz des Verlustes und der Liebe durchdringt.

88. Am Ende des Buches entsteht keine beruhigende Auflösung, sondern es bleibt die offene Wunde, die unbeantwortete Frage und die fortdauernde Trauer.

89. Diese Unabgeschlossenheit ist kein Fehler, sondern ein Beweis für die Aufrichtigkeit des Werkes, denn auf einen solchen Schmerz gibt es keine leichte und beruhigende Antwort.

90. Die „Harmonia caelestis“ und die „Javított kiadás“ sind zusammen Esterházys persönlichstes und zugleich allgemeingültigstes Werk, das aus dem Privatschicksal große gemeinsame Wahrheiten entfaltet.

91. Die beiden Werke zeigen, dass die Geschichte der Familie sich niemals von der Geschichte der Nation trennen lässt und die persönliche Schuld sich stets in die Sünden der Epoche verflicht.

92. Die Diktatur war nicht bloß ein politisches System, sondern ein Getriebe, das auch die engsten menschlichen Beziehungen, das Vertrauen von Vater und Sohn, vergiftete.

93. Esterházys Werk ist deshalb auch eine Warnung, dass die Folgen der Tyrannei über Generationen hinweg in der Tiefe der Familien und der Seelen weiterleben.

94. Seit dem Erscheinen der „Javított kiadás“ gilt das Buch als eines der wichtigsten literarischen Dokumente der Auseinandersetzung mit der Spitzelvergangenheit.

95. Auch viele andere mitteleuropäische Länder sahen sich einer ähnlichen Vergangenheit gegenüber, weshalb Esterházys Erfahrung über Ungarn hinausweist und für ganze Regionen lehrreich ist.

96. Das Buch lehrt, dass der Weg zur Wahrheit schmerzhaft ist, doch nur dieser Weg die echte Trauer und die seelische Reinigung ermöglicht.

97. Esterházy rächt sich nicht an seinem Vater und verleugnet ihn auch nicht, sondern versucht zu verstehen, wie ein geliebter Mensch zum Werkzeug des Systems werden konnte.

98. Dieses Streben nach Verständnis hebt die „Javított kiadás“ über die bloße Enthüllung hinaus und macht sie zu einem tiefen, menschlichen und weisen Werk.

99. Beim Lesen der beiden Bücher erlebt der Leser selbst die Spannung zwischen Erinnerung und Wahrheit und ist gezwungen, über die Geheimnisse seiner eigenen Familie nachzudenken.

100. Esterházy wollte gerade dies erreichen, dass sein Werk nicht nur von ihm und seinem Vater handelt, sondern von jedem Menschen, der sich mit dem komplizierten, widersprüchlichen Erbe seiner Liebsten auseinandersetzt.

101. Die literarische Bedeutung der „Harmonia caelestis“ wird auch dadurch gesteigert, dass Esterházy darin die ungarische Barocktradition mit der modernen, experimentellen Romanform verbindet.

102. Zwischen dem alten Musikwerk von Pál Esterházy und dem modernen Roman entsteht eine Brücke, die Jahrhunderte und Stile in einem einzigen Werk verbindet.

103. Diese historische Tiefe macht die „Harmonia caelestis“ nicht nur zu einem Familienroman, sondern zu einem zusammenfassenden, festlichen Werk der gesamten ungarischen Kultur.

104. Der Roman beweist auch, dass die postmoderne Verspieltheit und der tiefe emotionale Gehalt einander nicht ausschließen, sondern sich reich vereinen können.

105. Esterházys Ironie ist niemals kalt oder zynisch, sondern neben der Liebe und dem Schmerz eine der wichtigsten belebenden Kräfte des Werkes.

106. Die „Javított kiadás“ zeigt auch, dass diese Ironie selbst im Augenblick des größten Schmerzes nicht völlig verschwindet, sondern nur düsterer und leiser wird.

107. Die beiden Bücher fassen zusammen Esterházys gesamtes Schriftsteller-Weltbild zusammen, in dem sich die Fragen der Sprache, der Geschichte, der Familie und der Moral untrennbar verflechten.

108. Die „Harmonia caelestis“ wurde zu einem der meistübersetzten und meistanalysierten zeitgenössischen Romane der ungarischen Literatur, den man auch im Ausland hochschätzt.

109. Im deutschen Sprachraum riefen beide Bücher ein großes Echo hervor und trugen dazu bei, dass Esterházy zu einem der bekanntesten ungarischen Schriftsteller Europas wurde.

110. Der Erfolg der beiden Werke beweist, dass auch die persönlichste ungarische Erfahrung zu einer allgemeinmenschlichen Frage werden kann, die überall die Leser berührt.

111. Beim Lesen der „Harmonia caelestis“ betritt der Leser eine prächtige, farbenreiche, feierliche Welt, die voller Humor, Weisheit und Schönheit ist.

112. Bei der „Javított kiadás“ angelangt, bekommt diese strahlende Welt jedoch plötzlich Risse, und dahinter tut sich die kalte, mit Dokumenten belegte Wirklichkeit auf.

113. Dieses doppelte Leseerlebnis übt eine unvergleichlich starke Wirkung aus, weil der Leser am eigenen Leib den Zusammenstoß von Mythos und Wirklichkeit erfährt.

114. Gerade deshalb lohnt es sich, die beiden Bücher nacheinander zu lesen, weil sich nur zusammen das Drama des Vaters, des Sohnes und der Geschichte in seiner vollen Tiefe erschließt.

115. Esterházys Werk erinnert auch daran, dass die Literatur keine Flucht vor der Wirklichkeit ist, sondern gerade ein Mittel der mutigen Auseinandersetzung mit der Wirklichkeit.

116. Die „Javított kiadás“ bewies, dass ein Schriftsteller selbst die tiefste Wunde seines eigenen Lebens zu einem Kunstwerk formen kann, ohne die Wahrheit zu verfälschen.

117. Diese Leistung zeigt die seltene Einheit von moralischem Mut und künstlerischem Können, die das Buch bleibend macht.

118. Die beiden Werke sind heute bereits ein ständiges Thema des ungarischen Literaturunterrichts und der Forschung, und zahlreiche Studien, Analysen und Debatten beschäftigen sich mit ihrer doppelten Struktur.

119. Die Forscher untersuchen besonders, wie sich die Fiktion und das Dokument, der Mythos und der Beweis im Raum der beiden Bücher zueinander verhalten.

120. Diese Frage ist eines der Grundprobleme der gesamten modernen Literatur, weshalb Esterházys Werk weit über den Rahmen der ungarischen Literaturgeschichte hinausweist.

121. Auch die Titel der „Harmonia caelestis“ und der „Javított kiadás“ tragen zusammen eine Bedeutung, denn die „himmlische Harmonie“ ergänzt und relativiert die schmerzhafte „Verbesserung“.

122. Die Spannung der beiden Titel kündigt das innere Drama der Werke an: das Versprechen der vollkommenen Ordnung und das grausame Zerfallen dieser Ordnung.

123. Esterházy verwendete diesen titelmäßigen Gegensatz bewusst, damit schon auf dem Umschlag die tiefe und schmerzhafte Verbindung zwischen den Werken erscheint.

124. In den Jahren des Schreibens der „Harmonia caelestis“ wusste Esterházy noch nicht, dass über seinem entstehenden Meisterwerk ein Geheimnis schwebte, das alles verändern würde.

125. Diese Unwissenheit taucht das ganze erste Buch nachträglich in ein tragisches Licht, weil der Leser bereits das kennt, was der Autor damals noch nicht ahnte.

126. Die beiden Werke stellen somit auch das Drama der Zeit und des Wissens dar, denn die spätere Entdeckung deutet den früheren unschuldigen Text rückwirkend um.

127. Esterházys Genialität zeigt sich auch darin, dass er das erste Buch nicht umschrieb oder vernichtete, sondern es bestehen ließ und ihm das zweite zur Seite stellte.

128. Damit bewahrte er die beiden Wahrheiten, die schöne und die bittere, und überließ es dem Leser, die beiden zu ertragen und miteinander zu versöhnen.

129. In der ungarischen Literatur gibt es wenige Werke, die die doppelte Natur einer Familie und eines Landes so aufrichtig und schmerzhaft zeigen würden.

130. Die „Harmonia caelestis“ ist das Buch der Würde, der Haltung und der Schönheit, die „Javított kiadás“ dagegen das Buch der Schuld, der Scham und der Auseinandersetzung.

131. Die beiden zusammen machen die menschliche Erfahrung vollständig, denn auch das Leben des Menschen besteht weder nur aus Licht noch nur aus Schatten, sondern aus beidem zugleich.

132. Esterházy wollte aus seinem Vater weder einen Helden noch ein Ungeheuer machen, sondern einen Menschen zeigen, in dem zugleich Güte und Schwäche, Würde und Schuld wohnen.

133. Dieses vielschichtige, differenzierte Menschenbild ist die größte moralische und künstlerische Leistung der beiden Werke, die sie von jeder vereinfachenden Darstellung unterscheidet.

134. Nach dem Lesen der „Javított kiadás“ kehrt man anders zur „Harmonia caelestis“ zurück, weil man jeden Satz im Bewusstsein des Geheimnisses erneut liest.

135. Diese erneute Lektüre legt neue Bedeutungsschichten frei und zeigt, wie dicht und vieldeutig das Gewebe beider Texte ist.

136. Die beiden Bücher atmen somit ständig gemeinsam und werfen bei jeder Lektüre neue Fragen über das Wesen der Wahrheit, der Liebe und der Verantwortung auf.

137. Esterházys Kunst kommt in dieser Doppeltheit zur vollen Entfaltung, weil er zugleich feiern und trauern, lieben und richten, sich erinnern und enthüllen kann.

138. Die „Harmonia caelestis“ und die „Javított kiadás“ sind zusammen eines der größten moralischen und künstlerischen Unternehmen der ungarischen Gegenwartsprosa, das einen bleibenden Platz in der Literatur einnimmt.

139. Diese Werke lehren, dass die aufrichtige Auseinandersetzung mit der Vergangenheit schmerzhaft, aber eine unentbehrliche Voraussetzung der menschlichen und der nationalen Würde ist.

140. Esterházys Beispiel zeigt, dass die große Literatur die schwierigsten Wahrheiten nicht fürchtet, sondern gerade in deren Aussprechen ihren Sinn findet.

141. Die beiden Bücher zeugen auch davon, dass Liebe und Enttäuschung gemeinsam im Herzen leben können und dass die Vergebung ein langer, schwerer innerer Weg ist.

142. Esterházy gelangt nicht bis zur vollständigen Vergebung, aber er gelangt bis zum Verständnis, das vielleicht die höchste menschlich erreichbare Stufe der Klarsicht ist.

143. Die „Harmonia caelestis“ und die „Javított kiadás“ sind somit nicht nur literarische Meisterwerke, sondern auch Wegweiser in die Tiefen der menschlichen Seele und der moralischen Verantwortung.

144. Diese Werke bilden den Höhepunkt von Esterházys Laufbahn und fassen all das zusammen, was der Schriftsteller über die Sprache, die Geschichte und das menschliche Schicksal dachte.

145. Wer das seelische Erbe Ungarns im zwanzigsten Jahrhundert verstehen will, muss unbedingt diese beiden Bücher lesen.

146. Die „Harmonia caelestis“ bewahrt den Glanz und den Untergang der alten Welt, die „Javított kiadás“ dagegen legt die unsichtbare, giftige Wirkung der Diktatur offen.

147. Das Lesen dieser beiden Bücher ist nicht leicht, doch es belohnt den Leser reich mit tiefer menschlicher Einsicht und der unvergleichlichen Schönheit der Sprache.

148. Esterházys Kunst erreicht darin ihren Höhepunkt, dass er selbst aus der schmerzhaftesten persönlichen Erfahrung eine zeitlose, allgemeingültige Literatur schaffen kann.

149. Die „Harmonia caelestis“ und die „Javított kiadás“ sind deshalb nicht nur die Geschichte einer Familie oder eines Landes, sondern der Spiegel des gesamten Menschen des zwanzigsten Jahrhunderts.

150. Die beiden Werke zusammen sichern Péter Esterházys Unsterblichkeit, denn in ihnen erklingt eines der aufrichtigsten und erschütterndsten Bekenntnisse der ungarischen Literatur.