6.7 – Felelősség, elszámoltathatóság és kártérítés – Haftung, Rechenschaft und Wiedergutmachung

1. 2016. április 4-én egy szövetségi bíró jóváhagyott egy megállapodást, amely több milliárd dollárt rendelt a Deepwater Horizon-katasztrófa különböző következményeinek fedezésére, külön rendelkezéseket tartalmazva a büntetésekre, a közpénzből származó veszteségekre és a károsodott természeti erőforrásokra vonatkozóan.

2. A megállapodáshoz kapcsolódó összeg 20,8 milliárd dollár volt.

3. Ez az összeg a BP Exploration & Production, az Egyesült Államok és öt öbölmenti állam közötti polgári peren kívüli egyezség becsült értékét jelentette, nem pedig az olajszennyezés által okozott összes veszteség összegét.

4. Az összeg különböző célokra és feladatokra volt szánva.

5. Egy részét a Tiszta Víz Törvény (Clean Water Act) alapján kiszabott 5,5 milliárd dolláros polgári bírság tette ki, amely jogi szankció bevételeit egy külön törvény alapján nagyrészt az öböl helyreállítására fordították.

6. További 8,1 milliárd dollár a természeti erőforrások károsodásának orvoslására szolgált, beleértve a korai helyreállításra már elkülönített összegeket is.

7. A megállapodás emellett legfeljebb 700 millió dollárt biztosított a később feltárt természeti erőforrás-állapotok és az adaptív gazdálkodási igények fedezésére.

8. Egyéb kifizetések a kormányzati követeléseket fedezték, beleértve a Mexikói-öbölbeli államok gazdasági veszteségeit is.

9. A számok ugyanabban a megállapodásban szerepelnek, de céljaik felcserélhetőnek tekintése ugyanolyan félrevezető lenne, mintha a kifizetéseket kétszer összeadnánk, és az eredményt új kötelezettségnek neveznénk.

10. A megállapodás kötelezettségeket határozott meg; nem igazolta, hogy a károsodott mocsarak a bíró aláírásának napján már helyreálltak volna.

11. Nem rendezte továbbá minden munkavállaló vagy vállalkozás kárigényét sem.

12. Hogy megértsük, miért fontosak ezek a különbségek, térjünk vissza 2010. április 20-ra, amikor a Deepwater Horizonon történt robbanás és tűz tizenegy munkavállalót ölt meg.

13. A sérült Macondo-kútból közel három hónapig szivárgott az olaj.

14. A halálesetek azonnaliak voltak, míg a megszakadt megélhetés, a mentési költségek és az ökológiai károk különböző időpontokban halmozódtak fel, és a fúrótoronytól távol eső embereket és helyeket is érintettek.

15. Mindegyik másfajta megoldást igényelt.

16. Május 3-ára a BP megkezdte a sürgősségi kifizetéseket azoknak az embereknek és vállalkozásoknak, akik gazdasági veszteségeket állítottak az olajszennyezés miatt.

17. Egy bevételre képtelen halászati vállalkozásnak készpénzre lehetett szüksége, amíg a vizek még lezárva voltak, és amíg veszteségének teljes mértéke bizonytalan maradt.

18. Ez az azonnali szükség nem várhatott a halállományok, a part menti élőhelyek vagy az olaj hosszú távú hatásának végleges felmérésére, mert a számlák megérkeznek, mielőtt a tudományos és jogi bizonytalanságok megoldódnának.

19. Augusztus 23-án egy különálló Gulf Coast Claims Facility vette át számos magánszemély és vállalkozás kárigényének feldolgozását.

20. Feladata az volt, hogy megvizsgálja a kárigénylőket és veszteségeiket, nem pedig az, hogy eldöntse, mennyit kell a kormánynak polgári jogi bírságként beszednie.

21. Még ezen kárigény-elbírálási folyamaton belül is eltérő szerepet töltött be a sürgősségi előleg és a végleges kártérítés.

22. Az előbbi segíthetett valakinek a jelenlegi kiadásainak fedezésében; az utóbbi pedig meghatározott feltételek mellett rendezhette a múltbeli és várható károkra vonatkozó kárigényt.

23. A bizonyíték azért volt fontos, mert a kárigényhez szükség volt a veszteség és az olajszennyezés közötti összefüggés bizonyítására.

24. A bizonyíték összegyűjtése azonban időt igényel, különösen akkor, ha a jövedelem egy olyan halászattól függ, amelynek újraindítása és jövőbeli fogása még bizonytalan, és a kárigénylőnek egy még mindig alakuló veszteséget kell dokumentálnia.

25. Egy olyan rendszer, amely teljes körű ismereteket követel meg, mielőtt bármilyen segítség érkezne, a bizonytalanságot a kárigénylő által viselendő további költséggé alakíthatja.

26. Az a rendszer, amely anélkül fizet, hogy megkérdezné, mi történt, gyorsan eloszthatja a pénzt, miközben a jogosultsággal és a megfelelőséggel kapcsolatos súlyos vitákat megoldatlanul hagyja.

27. A lényeg az, hogy láthatóvá tegyük ezt a kompromisszumot.

28. A 2016-os megállapodás a nyilvános kárigényeket egy másik csatornán keresztül kezelte: a szövetségi és állami hatóságok részben olyan károsodott természeti erőforrások megbízottjaként jártak el, amelyeket egyetlen magánigénylő sem képviselhetett volna egyedül.

29. Egy mocsár nem nyújthat be számlát az elvesztett élőhelyért, és az ott élő madarak sem tárgyalhatnak meg egyezséget.

30. A vagyonkezelők ezért felmérik a kárt, és olyan munkákat választanak ki, amelyek célja az erőforrások helyreállítása, valamint azoknak az előnyöknek a pótlása, amelyeket az emberek az erőforrások károsodása alatt elvesztettek – ez a feladat inkább az ökológiai eredményekről szóló döntéseket igényel, mint az egyéni bevételekről.

31. Ez a munka megtervezhető, finanszírozható, mérhető és felülvizsgálható.

32. Nem adhatja vissza azt az időt, amely alatt a vizes élőhely károsodott.

33. A polgári jogi bírság ismét más jellegű: törvényi jogsértésre reagál, nem pedig az egyes munkavállalók elmaradt fizetésének kiszámítására.

34. Még akkor is, ha a bírságból származó bevétel egy része a helyreállítást támogatja, ez a későbbi felhasználás nem alakítja át a szankciót egyéni kártérítési kifizetéssé.

35. A kedvezményezett és a jogi cél jelzi, hogy milyen felelősséget szolgál a kifizetés.

36. Éppen ezért a megállapodás magas összege nem ad kielégítő választ arra az egyszerű kérdésre, hogy az érintett személy kárát teljes mértékben megtérítették-e, még akkor sem, ha az összeg pontosan leírja a közjogi kötelezettségek hatókörét.

37. Ahhoz, hogy ezt megítélhessük, tudnunk kellene, hogy az adott személy milyen igényt terjesztett elő, milyen bizonyítékok álltak rendelkezésre, mennyit fizettek ki, és milyen veszteség maradt a kifizetés után – ahelyett, hogy a kormányzati megállapodás összegét egy elképzelt áldozati számmal osztanánk el.

38. Egy olyan család számára, amelynek tagja a fúrótoronyon halt meg, a „teljes kártalanítás” kifejezés különösen erőltetett.

39. A pénz kielégítheti a szükségleteket és elismerheti a jogi igényt, de nem hozhatja vissza az életet.

40. Ugyanez a korlát más formában az ökológiára is vonatkozik: a pénzeszközök támogathatják a jövőbeli élőhelyeket, de nem hozhatják vissza minden elveszett élőlényt vagy évszakot.

41. A felelősségnek tehát több célközönsége is van.

42. A kártérítést igénylőknek méltányos eljárásokra és érdemi kártérítésre van szükségük, a kormányok szankciókat és költségtérítést kérhetnek, a nyilvánosságnak pedig elszámolásra van szüksége arról, mi nem működött, hogy a válaszlépések a veszélyre és a veszteségre egyaránt kiterjedjenek.

43. Ezek a követelések átfedik egymást, ám az egyikben elért siker nem jelenti a többiben elért sikert.

44. A BP Exploration & Production-t 2013-ban külön ítélték el, miután bűnösnek vallotta magát a katasztrófából eredő büntetőügyben.

45. Ez a büntetőjogi döntés – amely saját pénzügyi kötelezettségeket is magában foglalt – nem vált a 2016-os polgári jogi összeg részévé pusztán azért, mert mindkettő a Macondo-ügyre vonatkozott.

46. Az eljárások szétválasztása megőrzi az egyes összegek jelentőségét.

47. Emellett megakadályozza, hogy egy nagyobb szám helyettesítse a magyarázatot.

48. Egy nyilvános beszámolónak meg kell neveznie a kitöréssel kapcsolatos döntéseket, biztonsági intézkedéseket és sikertelen teszteket, miközben bizonyítékait vitathatóvá kell tennie, és meg kell különböztetnie azt, ami akkor ismert volt, attól, amit a későbbi vizsgálat megállapított.

49. A jogi megállapítások és a vizsgálatok a beszámoló egyes részeit szolgáltathatják, de egy bocsánatkérés vagy kifizetés önmagában nem bizonyíthatja, hogy biztonságosabb gyakorlatot vezettek be.

50. A büntetőjogi megállapodás meghatározott változtatásokat írt elő a mélytengeri fúrás biztonságára vonatkozóan, beleértve a kitörésgátlók független ellenőrzését és a biztonsági rendszerek auditálását, így követelései túlmutattak a bírság megfizetésén.

51. Ezek a követelmények azért fontosak, mert olyan feladatokat határoznak meg, amelyek ellenőrizhetők lesznek, miután a bejelentés hatása elhalványult.

52. Ezek nem teszik lehetetlenné a jövőbeli baleseteket.

53. A felügyelő jelenléte sem bizonyítja, hogy minden ajánlás hatékony volt minden későbbi művelet során.

54. Egy esemény feldolgozása magában foglalja annak a kérdését is, hogy mi változott, ki ellenőrizte a változást, és milyen új bizonyítékok kényszeríthetnek újabb korrekcióra, amikor a gyakorlatok az írásbeli követelményekből a rutinműveletek részévé válnak.

55. Az elismerésnek megvan a maga helye ebben a folyamatban.

56. Az emberek ésszerűen elvárhatják egy szervezettől, hogy ismerje el az általuk elszenvedett sérelmet, még akkor is, ha egy csekk fedezi a dokumentált költségeket, mert a veszteség elszámolása nem azonos a kár elismerésével.

57. Egyetlen számviteli kategória sem garantálja, hogy ilyen elismerés megtörtént, vagy hogy a bizalom helyreállt.

58. Ugyanakkor az, hogy egy vállalat képes-e fizetni egy olajszennyezés után, befolyásolhatja, hogy mit választ a vállalat annak megelőzésére, mielőtt az bekövetkezne.

59. A jövőbeli ösztönzők és a múltbeli felelősség közötti kapcsolat miatt gondosan figyelni kell a ténylegesen alkalmazott szabályokra.

60. Az 1990. évi Olajszennyezésről szóló törvény általában a tengeri létesítményért felelős felet terhelte az összes eltávolítási költséggel, miközben 75 millió dolláros alapkorlátot szabott a fedezett károkra.

61. A tisztítási költségek és a károk közötti különbséget könnyű figyelmen kívül hagyni.

62. Az olaj eltávolítása hatalmas költségeket eredményezhet anélkül, hogy az említett szabály értelmében 75 millió dolláros felső határ alá esne.

63. Az alapvető kártérítési felső határ olyan körülmények esetén is elmaradt, mint a súlyos gondatlanság, a szándékos jogsértés vagy a vonatkozó szövetségi szabályok megsértése, így az alkalmazandó jogi norma és az ügyben megállapított tények váltak döntővé.

64. Ez sem egyetemes felső határ, sem pedig ígéret nem volt arra, hogy a BP teljes kötelezettsége ennél a pontnál véget ér.

65. A BP 2010 májusában kijelentette, hogy a felső határtól függetlenül kifizeti a jogos kárigényeket.

66. Egyéb jogalapok és az azokat követő megállapítások tovább bonyolítják azt a kísérletet, hogy a végső kifizetéseket közvetlenül az eredeti törvényi összegből olvassuk ki, amely csupán egy kiindulási pontot jelöl egy sokkal szélesebb körű jogi folyamatban.

67. Mindazonáltal az alapvető felső határ hasznos kérdést vet fel a katasztrófa előtt hozott döntésekkel kapcsolatban.

68. Képzeljük el, hogy egy üzemeltetőnek döntenie kell arról, hogy fizet-e egy olyan további óvintézkedésért, amely csökkenti egy nagyon nagy olajszennyezés csekély esélyét, miközben csak azokat a veszteségeket számolja be, amelyekkel várhatóan számolnia kell.

69. Ha a kártérítési felső határ valóban megóvja azt az üzemeltetőt a lehetséges veszteség nagy részétől, akkor az óvintézkedés magánszempontú pénzügyi haszna kisebbnek tűnhet, mint az a haszon, amelyet az összes érintett számára jelentene.

70. Ez a különbség vonzóbbá teheti a beruházás elmaradását, még akkor is, ha a várható teljes kár meghaladja a megtakarítást.

71. Ez az ösztönzők elemzése, nem pedig megállapítás arról, hogy mi okozta a Macondo-kút kitörését.

72. Nem árulja el, hogy egy adott vezető milyen óvintézkedést fontolgatott, milyen információkkal rendelkezett, vagy hogy egy eltérő jogi korlát megváltoztatta volna-e egy konkrét döntést.

73. Egy szabály önmagában is megváltoztathatja az ösztönzőket anélkül, hogy magyarázatot adna egy eseményre.

74. Valójában a felső határt eltörlő körülmények is az ösztönzőszerkezet részét képezik, mivel az ezeket a határokat átlépő magatartás nagyobb kockázatot jelenthet, ha a jogsértéseket felderítik és megállapítják.

75. Az, hogy mennyire megbízhatóan állapíthatók meg a tények, ugyanolyan fontos, mint a névleges összeg.

76. Ha a káros magatartást nehéz észlelni vagy bizonyítani, egy elméletileg nagy kártérítési kötelezettség a tény bekövetkezte előtt kevesebb nyomást gyakorolhat, mint amit a címlapon szereplő összeg sugall, mivel a vállalatok inkább a várható következményekre reagálnak, mint pusztán a számokra.

77. A tesztek dokumentálására, a berendezések karbantartására és a rendellenességek jelentésére vonatkozó, végrehajtható kötelezettség ezért alakíthatja a magatartást, még mielőtt bárki tudná, hogy bekövetkezik-e valaha katasztrofális veszteség.

78. Ezek az ellenőrzések emellett nyomon követhetőséget biztosítanak, amelyet a nyomozók összehasonlíthatnak azzal, amit az üzemeltetők akkoriban tudtak.

79. A pénzügyi felelősség tehát egy tervezési eszköz, de nem tökéletes.

80. Arra kéri a vállalatokat, hogy vállaljanak felelősséget olyan következményekért, amelyeket egyébként másokra háríthatnának át, miközben a bíróságokra és a károsultakra hárul az a nehéz feladat, hogy bizonyítsák, mi történt és mire terjed ki a törvény.

81. A Deepwater Horizon-ügy jól illusztrálja e probléma mindkét oldalát.

82. A számos eljárás során az alapvető kártérítési felső határt messze meghaladó kötelezettségek születtek, ám ezek mértéke önmagában kevéssé árulkodik arról, hogy az egyes károsultak milyen gyorsan kaptak tényleges segítséget.

83. A magas végösszeg sem árulja el, hogy minden megelőzhető kockázat előre látható volt-e a döntéshozók számára.

84. A kártérítést úgy is kialakíthatják, hogy kevesebb bizonyítékot igényeljen a hibára vonatkozóan.

85. Az Egyesült Államok 1986-os törvényével létrehozott Nemzeti Vakcina-károsodási Kártérítési Programja egy másik példát nyújt, amelynek hatályát szándékosan korlátozták, mivel célja, hogy meghatározott útvonalat biztosítson a jogosult kérelmezők számára.

86. A program a fedezett oltások és a jogosult kérelmek esetében olyan kártérítési útvonalat biztosít, amely nem igényel a gyártó vagy az orvos hibás magatartásának bizonyítását, még akkor sem, ha a kérelmezőnek meg kell felelnie a program saját követelményeinek.

87. A program nem nyilvánít minden bejelentett károsodást oltás okozta károsodásnak.

88. Jogosultsági szabályokat és elbírálási eljárást alkalmaz, és egyes kérelmeket anélkül rendeznek, hogy megállapítanák, hogy az oltás okozta-e a bejelentett károsodást.

89. Felépítése azt mutatja, hogy a károsult személy segítése és a felelősség megállapítása egymástól független döntések.

90. Ez nem szünteti meg az ok-okozati összefüggéssel vagy a fizetendő összeggel kapcsolatos nézeteltéréseket, de megváltoztatja, hogy a kérelmezőnek milyen kérdésekre kell válaszolnia az eljárásba való belépéshez.

91. Ez az elkülönítés értékes lehet, amikor a hibát nehéz megállapítani, de a kérelmek egy meghatározott kategóriája indokolja a kártérítési eljárást, mivel a segítségnyújtásnak nem kell attól függenie, hogy megtalálják-e a gondatlan személyt.

92. Ennek azonban vannak korlátai is: az ilyen eljárás keretében történő kifizetés nem helyettesítheti a biztonság független vizsgálatát, sem egy adott hiba ténybeli feltárását.

93. A példa nem változtatja az olajszennyezést oltóanyag-ügygé.

94. A szennyezés által feltárt egyik feltételezést teszteli, nevezetesen azt, hogy minden hasznos kifizetésnek meg kell várnia a valakinek a jogsértéséről szóló ítéletet.

95. Amint ezt a feltételezést elvetjük, a fennmaradó kérdések élesebbé válnak.

96. Milyen veszteséget pótol a kártérítés, hogyan dől el a jogosultság, és mely intézménynek kell még kivizsgálnia a veszélyt?

97. A Macondo-ügy nyilvános peren kívüli egyezsége ezek közül a kérdések közül néhányra választ adott azzal, hogy különböző alapokat és felügyelőket rendelt különböző feladatokhoz.

98. A szövetségi és állami vagyonkezelőket például azzal bízták meg, hogy helyreállítási projekteket válasszanak ki, ahelyett, hogy minden lakosnak elküldték volna a természeti erőforrások károsodásáért járó kártérítés egy részét, mivel a károsodott erőforrások és azok közcélú hasznosítása kollektív munkát igényelt.

99. Feladatuk túlmutatott azon, hogy pénzt utaljanak át egyik számláról a másikra.

100. Fel kellett mérniük a károsodott erőforrásokat, meg kellett határozniuk a megvalósítható munkákat, és figyelemmel kellett kísérniük, hogy a munkák hozták-e a kívánt ökológiai hasznot, tudva, hogy egy befejezett projekt is elmaradhat a várt hatástól.

101. Ez lassabb folyamat, mint sürgősségi segélyt küldeni egy olyan vállalkozásnak, amelynek bevételei megszűntek.

102. Emellett túl is tarthat azon a figyelmen, amely egy bírósági végzés után kialakul.

103. Vegyük példának a louisianai Upper Barataria Marsh Creation projektet, amelyet az állami és szövetségi vagyonkezelők hajtottak végre a Deepwater Horizon-katasztrófa helyreállítási erőfeszítéseinek részeként.

104. 2022 és 2023 között a munkások a Mississippi-folyó üledékét szállították át a medencében vizes élőhelyek és árapályi jellegzetességek létrehozása céljából, így egy elvont helyreállítási feladatot földdé, vízcsatornákká és a fajok visszatérésének helyszínévé alakítottak.

105. A talajon lévő üledék kézzelfogható eredmény, de a kialakított mocsár nem azonos egy teljes mértékben működőképes ökoszisztémával, amelynek növényei, állatai és vízáramlásai hosszú távon is egészségesek maradnak.

106. A megbízottak monitoringterve húsz évre szól, így figyelemmel kísérhetik, hogyan alakul a növényzet, az élőhelyhasználat és a vízmozgás, és szükség esetén korrekciókat hajthatnak végre.

107. A korai megfigyelések már jelezték az élőhelyhasználat jeleit és az őshonos növények megtelepedését.

108. Ezek a korai intézkedések magára az új területre vonatkoznak; önmagukban nem tudják mérni az olajszennyezés és a kivitelezés közötti években elvesztett összes ökológiai szolgáltatást.

109. Ezek a megfigyelések figyelmet érdemelnek, anélkül hogy abból azt a következtetést vonnánk le, hogy az olajszennyezésből eredő összes kár megszűnt.

110. A projekt értéke részben attól függ, hogy mi történik azután, hogy a földmunkagépek elhagyják a területet.

111. A vízszintek változhatnak, a növényzet egyenetlenül telepedhet meg, és a mért eredmények szükségessé tehetik az eredeti terv módosítását.

112. A nyomon követés láthatóvá teszi ezeket a korlátokat, ahelyett, hogy az építési szerződést a felelősség végének tekintené.

113. Ha egy beültetett területen a növényzet nem gyökerezik meg, vagy a vízmozgás nem támogatja a várt élőhely kialakulását, a monitoring-jegyzőkönyv a megbízottakat a helyesbítés irányába terelheti, ahelyett, hogy csupán a teljesített kiadást rögzítené.

114. Emellett a nyilvánosságnak is konkrétabb vizsgálati alapot nyújt, mint a kártérítési összeg.

115. A megbízottak beszámolhatnak arról, hogy milyen terület jött létre, milyen fajok használják azt, mely célok maradtak teljesítetlenek, és miért indokolt egy javasolt kiigazítás, lehetővé téve mások számára, hogy összehasonlítsák az ígéreteket a megfigyelhető eredményekkel.

116. Ez a fajta beszámoló nem pótolhatja a munkást, az elvesztett halászati szezont vagy azt a mocsarat, amely az olaj megérkezése előtt létezett.

117. Megmutathatja azonban, hogy a helyreállításra ígért pénz olyan munkává vált-e, amely kiállja a kritika próbáját.

118. Ez a megkülönböztetés fontos az új mocsár szélén.

119. Egy bíró aláírása 2016-ban kötelezettségek sorozatát hagyta jóvá; az évekkel később elhelyezett üledék egy kísérletet indított el egy élő partvidék helyreállítására, amelynek kimenetelét az árapály és az idő fogja próbára tenni.

120. A múltat nem lehet visszavásárolni, míg a partvidék jövőbeli állapota továbbra is olyan dolog marad, amelyet az emberek mérhetnek, megkérdőjelezhetnek és javíthatnak.

1. Am 4. April 2016 erließ ein Bundesrichter eine Vereinbarung, in der Milliarden von Dollar für verschiedene Folgen der Deepwater-Horizon-Katastrophe zugewiesen wurden, mit separaten Bestimmungen für Strafen, öffentliche Verluste und geschädigte natürliche Ressourcen.

2. Der damit verbundene Betrag belief sich auf 20,8 Milliarden Dollar.

3. Diese Summe entsprach dem geschätzten Wert eines zivilrechtlichen Vergleichs zwischen BP Exploration & Production, den Vereinigten Staaten und fünf Golfstaaten und stellte keine Bestimmung aller durch die Ölkatastrophe verursachten Schäden dar.

4. Die einzelnen Bestandteile waren für unterschiedliche Zwecke bestimmt und hatten unterschiedliche Aufgaben.

5. Ein Teil davon war eine Zivilstrafe in Höhe von 5,5 Milliarden US-Dollar gemäß dem „Clean Water Act“ – eine rechtliche Sanktion, deren Erlöse größtenteils zur Wiederherstellung des Golfs im Rahmen eines separaten Gesetzes verwendet werden sollten.

6. Weitere 8,1 Milliarden Dollar waren für Schäden an natürlichen Ressourcen bestimmt, einschließlich bereits für frühzeitige Sanierungsmaßnahmen zugesagter Mittel.

7. Die Vereinbarung sah zudem bis zu 700 Millionen Dollar für später festgestellte Zustände der natürlichen Ressourcen und den Bedarf an adaptivem Management vor.

8. Andere Zahlungen dienten der Begleichung staatlicher Forderungen, darunter die wirtschaftlichen Verluste der Golfstaaten.

9. Die Zahlen sind zwar in derselben Vereinbarung enthalten, doch ihre Zwecke als austauschbar zu betrachten, wäre ebenso irreführend, wie die Zahlungen doppelt zu addieren und das Ergebnis als neue Verpflichtung zu bezeichnen.

10. Der Vergleich legte Verpflichtungen fest; er bestätigte nicht, dass sich die geschädigten Feuchtgebiete bereits an dem Tag, an dem der Richter ihn unterzeichnete, erholt hatten.

11. Er regelte auch nicht jeden Anspruch von Arbeitnehmern oder Unternehmen.

12. Um zu verstehen, warum diese Unterscheidungen wichtig sind, blicken wir zurück auf den 20. April 2010, als bei einer Explosion und einem Brand auf der „Deepwater Horizon“ elf Arbeiter ums Leben kamen.

13. Aus dem beschädigten Macondo-Bohrloch trat fast drei Monate lang Öl aus.

14. Die Todesfälle traten unmittelbar ein, während die Unterbrechung der Existenzgrundlagen, die Kosten für die Bekämpfung der Katastrophe und die ökologischen Schäden sich nach unterschiedlichen Zeitplänen akkumulierten und Menschen und Orte weit entfernt von der Bohrinsel betrafen.

15. Jede dieser Folgen erforderte eine andere Art von Reaktion.

16. Am 3. Mai hatte BP mit Notfallzahlungen an Personen und Unternehmen begonnen, die wirtschaftliche Verluste aufgrund der Ölkatastrophe geltend machten.

17. Ein Fischereiunternehmen, das kein Einkommen erzielen konnte, benötigte möglicherweise Bargeld, solange das Gewässer noch gesperrt war und das volle Ausmaß seines Verlusts ungewiss blieb.

18. Dieser unmittelbare Bedarf konnte nicht auf eine endgültige Bewertung der Fischbestände, der Lebensräume an der Küste oder der weitreichenden Auswirkungen des Öls warten, denn Rechnungen kommen an, bevor wissenschaftliche und rechtliche Unsicherheiten geklärt sind.

19. Am 23. August übernahm eine separate „Gulf Coast Claims Facility“ die Bearbeitung vieler Ansprüche von Privatpersonen und Unternehmen.

20. Ihre Aufgabe bestand darin, die Antragsteller und ihre Verluste zu prüfen, nicht zu entscheiden, wie viel eine Regierung als zivilrechtliche Strafe einziehen sollte.

21. Selbst innerhalb dieses Schadenersatzverfahrens hatten ein Notfallvorschuss und eine endgültige Abfindung unterschiedliche Funktionen.

22. Ersterer konnte jemandem helfen, eine aktuelle Ausgabe zu bestreiten; Letztere konnte einen Anspruch auf vergangene und erwartete Schäden unter festgelegten Bedingungen regeln.

23. Der Nachweis war wichtig, da ein Anspruch eine Darstellung des Schadens und dessen Zusammenhang mit der Ölkatastrophe erforderte.

24. Doch auch die Beweisführung braucht Zeit, insbesondere wenn das Einkommen von einer Fischerei abhängt, deren Wiedereröffnung und zukünftige Fangmengen ungewiss sind, und der Antragsteller einen sich noch entwickelnden Schaden dokumentieren muss.

25. Ein System, das vollständige Kenntnis der Sachlage verlangt, bevor Hilfe geleistet wird, kann Unsicherheit in einen weiteren Kostenfaktor verwandeln, den der Antragsteller zu tragen hat.

26. Ein System, das Zahlungen leistet, ohne nach den Umständen zu fragen, kann zwar schnell Geld verteilen, lässt jedoch schwerwiegende Streitigkeiten über Anspruchsberechtigung und Angemessenheit ungelöst.

27. Es geht darum, diesen Zielkonflikt sichtbar zu machen.

28. Die Vereinbarung von 2016 regelte öffentliche Ansprüche über einen anderen Kanal, wobei Bundes- und Landesbehörden teilweise als Treuhänder für geschädigte natürliche Ressourcen fungierten, die kein privater Anspruchsteller allein vertreten konnte.

29. Ein Feuchtgebiet kann keine Rechnung für den Verlust von Lebensraum stellen, und die Vögel, die es genutzt haben, können keinen Vergleich aushandeln.

30. Treuhänder bewerten daher den Schaden und wählen Maßnahmen aus, die darauf abzielen, die Ressourcen und die Vorteile wiederherzustellen, die den Menschen entgangen sind, während diese Ressourcen beeinträchtigt waren – eine Aufgabe, die Entscheidungen über ökologische Ergebnisse und nicht über individuelle Einnahmen erfordert.

31. Diese Maßnahmen lassen sich planen, finanzieren, messen und überarbeiten.

32. Sie kann jedoch nicht die Zeit zurückgeben, in der ein Feuchtgebiet geschädigt war.

33. Die zivilrechtliche Geldstrafe ist wiederum anders: Sie reagiert auf einen Gesetzesverstoß und beziffert nicht den entgangenen Lohn jedes einzelnen Arbeitnehmers.

34. Selbst wenn ein Teil der Einnahmen aus Geldstrafen der Wiederherstellung zugutekommt, verwandelt diese spätere Verwendung die Sanktion nicht in eine individuelle Entschädigungszahlung.

35. Der Empfänger und der rechtliche Zweck geben Aufschluss darüber, welcher Art von Verantwortung die Zahlung dient.

36. Deshalb ist die hohe Gesamtsumme des Vergleichs eine unzureichende Antwort auf die einfache Frage, ob eine betroffene Person vollständig entschädigt wurde, auch wenn die Zahl den Umfang dieser öffentlichen Verpflichtungen genau beschreibt.

37. Man müsste wissen, welchen Anspruch diese Person geltend gemacht hat, welche Beweise vorlagen, was gezahlt wurde und welcher Verlust nach der Zahlung verblieb, anstatt einen staatlichen Vergleich durch eine imaginäre Zahl von Opfern zu teilen.

38. Für eine Familie, deren Angehöriger auf der Bohrinsel ums Leben kam, ist der Ausdruck „vollständig entschädigt“ besonders dehnbar.

39. Geld kann Bedürfnisse decken und einen Rechtsanspruch anerkennen, aber es kann kein Leben wiederherstellen.

40. Die gleiche Grenze gilt in anderer Form auch für die Ökologie: Finanzmittel können zukünftige Lebensräume sichern, aber nicht jeden verlorenen Organismus oder jede verlorene Jahreszeit zurückbringen.

41. Verantwortung richtet sich somit an mehr als nur eine Zielgruppe.

42. Die Anspruchsteller benötigen faire Verfahren und sinnvolle Entschädigungen, Regierungen können Sanktionen und Kostenerstattungen einfordern, und die Öffentlichkeit benötigt eine Aufarbeitung dessen, was versagt hat, damit die Reaktion sowohl die Gefahr als auch den Verlust berücksichtigt.

43. Diese Forderungen überschneiden sich, doch der Erfolg in einem Bereich bedeutet nicht automatisch den Erfolg in den anderen.

44. BP Exploration & Production wurde 2013 separat verurteilt, nachdem das Unternehmen sich in einem Strafverfahren im Zusammenhang mit der Katastrophe schuldig bekannt hatte.

45. Diese strafrechtliche Einigung mit ihren eigenen finanziellen Verpflichtungen wurde nicht Teil des zivilrechtlichen Gesamtbetrags von 2016, nur weil beide Fälle Macondo betrafen.

46. Die Trennung der Verfahren bewahrt die Aussagekraft der einzelnen Zahlen.

47. Außerdem wird dadurch verhindert, dass eine größere Zahl anstelle einer Erklärung steht.

48. Eine öffentliche Darstellung muss die Entscheidungen, Sicherheitsvorkehrungen und fehlgeschlagenen Tests benennen, die für die Explosion relevant waren, dabei die Beweise für eine Anfechtung offenhalten und unterscheiden, was damals bekannt war und was eine Untersuchung später ergab.

49. Rechtliche Feststellungen und Untersuchungen können Teile dieser Darstellung liefern, aber eine Entschuldigung oder eine Zahlung allein kann nicht zeigen, dass sich sicherere Praktiken durchgesetzt haben.

50. Die strafrechtliche Vereinbarung sah konkrete Änderungen an der Sicherheit bei Tiefseebohrungen vor, darunter unabhängige Überprüfungen von Blowout-Preventern und Audits der Sicherheitssysteme, sodass ihre Forderungen über die Zahlung einer Geldstrafe hinausgingen.

51. Diese Anforderungen sind wichtig, weil sie Maßnahmen benennen, die auch nach dem Abklingen der öffentlichen Aufmerksamkeit überprüft werden können.

52. Sie machen einen zukünftigen Unfall nicht unmöglich.

53. Auch die Anwesenheit eines Beobachters beweist nicht, dass jede Empfehlung bei jedem späteren Einsatz wirksam war.

54. Die Aufarbeitung eines Vorfalls beinhaltet die Frage, was sich geändert hat, wer die Änderung überprüft hat und welche neuen Erkenntnisse eine weitere Korrektur erzwingen könnten, wenn Praktiken von einer schriftlichen Vorgabe in den Routinebetrieb übergehen.

55. Das Eingeständnis hat in dieser Abfolge seinen eigenen Platz.

56. Menschen können zu Recht erwarten, dass eine Organisation das Unrecht anerkennt, das ihnen widerfahren ist, selbst wenn ein Scheck eine dokumentierte Ausgabe abdeckt, denn die Erfassung eines Verlusts ist nicht gleichbedeutend mit dem Eingeständnis des Schadens.

57. Keine buchhalterische Kategorie garantiert, dass eine solche Anerkennung stattgefunden hat oder dass das Vertrauen wiederhergestellt wurde.

58. Gleichzeitig kann die Zahlungsfähigkeit nach einer Ölkatastrophe Einfluss darauf haben, welche Präventionsmaßnahmen ein Unternehmen ergreift, um eine solche zu verhindern.

59. Dieser Zusammenhang zwischen zukünftigen Anreizen und vergangener Haftung erfordert eine sorgfältige Beachtung der tatsächlich geltenden Vorschriften.

60. Der „Oil Pollution Act“ von 1990 legte generell alle Beseitigungskosten der für eine Offshore-Anlage verantwortlichen Partei auf, während er eine Grundobergrenze von 75 Millionen Dollar für die abgedeckten Schäden festlegte.

61. Die Unterscheidung zwischen Sanierungskosten und Schadensersatz ist leicht zu übersehen.

62. Die Beseitigung von Öl könnte enorme Kosten verursachen, ohne dass diese nach dieser Regelung auf 75 Millionen Dollar begrenzt wären.

63. Die Grundgrenze für Schadensersatz entfiel zudem unter bestimmten Umständen wie grober Fahrlässigkeit, vorsätzlichem Fehlverhalten oder Verstößen gegen einschlägige Bundesvorschriften, wodurch der anwendbare Maßstab und die in einem Fall festgestellten Tatsachen entscheidend wurden.

64. Es handelte sich weder um eine allgemeine Obergrenze noch um ein Versprechen, dass die Gesamtverpflichtung von BP dort enden würde.

65. BP erklärte im Mai 2010, dass es berechtigte Ansprüche ungeachtet dieser Obergrenze begleichen werde.

66. Andere Rechtsgrundlagen und spätere Feststellungen erschweren es zusätzlich, die endgültigen Zahlungen direkt aus dem ursprünglichen gesetzlichen Betrag abzuleiten, der lediglich einen Ausgangspunkt in einem viel umfassenderen Rechtsverfahren darstellt.

67. Dennoch wirft die Grundobergrenze eine nützliche Frage hinsichtlich der Entscheidungen auf, die vor einer Katastrophe getroffen werden.

68. Stellen Sie sich einen Betreiber vor, der darüber entscheidet, ob er für eine zusätzliche Vorsichtsmaßnahme aufkommen soll, die die geringe Wahrscheinlichkeit einer sehr großen Ölkatastrophe verringert, während er dabei nur jene Verluste kalkuliert, die er voraussichtlich selbst tragen muss.

69. Wenn eine Schadensobergrenze diesen Betreiber tatsächlich vor einem Großteil des möglichen Verlusts schützt, mag der private finanzielle Nutzen der Vorsichtsmaßnahme geringer erscheinen als ihr Nutzen für alle Betroffenen.

70. Diese Diskrepanz kann eine Unterinvestition attraktiver machen, selbst wenn der insgesamt zu erwartende Schaden die Einsparung übersteigt.

71. Das ist eine Analyse der Anreize, keine Feststellung darüber, was die Macondo-Explosion verursacht hat.

72. Sie kann uns nicht sagen, welche Vorsichtsmaßnahme ein bestimmter Manager in Betracht gezogen hat, über welche Informationen dieser Manager verfügte oder ob eine andere gesetzliche Obergrenze eine bestimmte Entscheidung verändert hätte.

73. Eine Vorschrift kann Anreize verändern, ohne ein Ereignis an sich zu erklären.

74. Tatsächlich sind auch die Umstände, unter denen eine Obergrenze aufgehoben wird, Teil der Anreizstruktur, da ein Verhalten, das diese Grenzen überschreitet, ein höheres Risiko mit sich bringen kann, wenn Verstöße aufgedeckt und nachgewiesen werden.

75. Wie zuverlässig Fakten festgestellt werden können, ist ebenso wichtig wie der nominelle Betrag.

76. Wenn schädliches Verhalten schwer zu beobachten oder nachzuweisen ist, übt eine theoretisch hohe Haftung im Vorfeld möglicherweise weniger Druck aus, als ihr Nennwert vermuten lässt, da Unternehmen eher auf erwartete Konsequenzen reagieren als auf Zahlen allein.

77. Eine durchsetzbare Pflicht zur Dokumentation von Tests, zur Wartung von Ausrüstung und zur Meldung von Anomalien kann daher das Verhalten beeinflussen, noch bevor jemand weiß, ob es jemals zu einem katastrophalen Schaden kommen wird.

78. Diese Kontrollen hinterlassen zudem eine Dokumentation, die Ermittler mit dem vergleichen können, was den Betreibern zum jeweiligen Zeitpunkt bekannt war.

79. Die finanzielle Haftung ist daher ein Gestaltungsinstrument, allerdings ein unvollkommenes.

80. Sie verlangt von Unternehmen, für Folgen aufzukommen, die sie andernfalls auf andere abwälzen könnten, während sie den Gerichten und Anspruchstellern die mühsame Aufgabe überlässt, nachzuweisen, was geschehen ist und was der gesetzliche Schutz umfasst.

81. Der Fall „Deepwater Horizon“ veranschaulicht beide Seiten dieses Problems.

82. Die zahlreichen Verfahren führten zu Verpflichtungen, die weit über die grundlegende Schadensersatzobergrenze hinausgingen, doch sagt ihr Umfang für sich genommen wenig darüber aus, wie schnell ein einzelner Anspruchsteller nützliche Hilfe erhielt.

83. Auch lässt eine hohe Endabrechnung nicht erkennen, ob jedes vermeidbare Risiko den Entscheidungsträgern im Vorfeld erkennbar war.

84. Entschädigungsregelungen können auch so gestaltet werden, dass weniger Nachweise für ein Verschulden erforderlich sind.

85. Das durch ein Gesetz von 1986 eingerichtete „National Vaccine Injury Compensation Program“ der Vereinigten Staaten bietet ein anderes Beispiel mit bewusst begrenztem Anwendungsbereich, da sein Zweck darin besteht, berechtigten Antragstellern einen klar definierten Weg zu bieten.

86. Für abgedeckte Impfstoffe und anspruchsberechtigte Anträge bietet es einen verschuldensunabhängigen Weg zur Entschädigung, ohne dass der Nachweis erforderlich ist, dass ein Hersteller oder ein Arzt falsch gehandelt hat, auch wenn der Antragsteller die programmeigenen Anforderungen erfüllen muss.

87. Das Programm erklärt nicht jede gemeldete Schädigung als durch den Impfstoff verursacht.

88. Es stützt sich auf Anspruchsvoraussetzungen und eine Entscheidungsfindung, und manche Anträge werden beigelegt, ohne dass festgestellt wird, dass der Impfstoff die geltend gemachte Schädigung verursacht hat.

89. Seine Ausgestaltung zeigt, dass die Unterstützung einer geschädigten Person und die Zuweisung von Schuld getrennte Entscheidungen sind.

90. Das beseitigt zwar nicht die Meinungsverschiedenheiten über die Kausalität oder die Höhe der geschuldeten Summe, verändert jedoch die Fragen, die ein Antragsteller beantworten muss, um in das Verfahren aufgenommen zu werden.

91. Diese Trennung kann wertvoll sein, wenn sich ein Verschulden nur schwer nachweisen lässt, eine bestimmte Kategorie von Ansprüchen jedoch ein Entschädigungsverfahren rechtfertigt, da die Hilfe nicht davon abhängen muss, dass eine fahrlässig handelnde Person ausgemacht wird.

92. Es gibt jedoch auch eine Grenze: Eine Zahlung im Rahmen eines solchen Verfahrens kann weder eine unabhängige Sicherheitsprüfung noch eine sachliche Aufarbeitung eines bestimmten Versagens ersetzen.

93. Das Beispiel verwandelt eine Ölkatastrophe nicht in einen Impfstofffall.

94. Es stellt eine durch die Ölkatastrophe offen gelegte Annahme auf die Probe, nämlich dass jede sinnvolle Zahlung erst nach einem Urteil über das Fehlverhalten einer Person erfolgen muss.

95. Sobald diese Annahme fallen gelassen wird, werden die verbleibenden Fragen schärfer.

96. Welchen Schaden gleicht eine Zahlung aus, wie wird die Anspruchsberechtigung festgelegt, und welche Institution muss die Gefahr noch untersuchen?

97. Der öffentliche Vergleich im Fall Macondo beantwortete einige dieser Fragen, indem verschiedene Fonds und Aufsichtsgremien mit unterschiedlichen Aufgaben betraut wurden.

98. So wurden beispielsweise Treuhänder auf Bundes- und Landesebene damit beauftragt, Sanierungsprojekte auszuwählen, anstatt jedem Anwohner einen Anteil der Entschädigung für Schäden an natürlichen Ressourcen zukommen zu lassen, da die geschädigten Ressourcen und ihre öffentliche Nutzung gemeinschaftliche Maßnahmen erforderten.

99. Ihre Aufgabe ging über die bloße Überweisung von Geld von einem Konto auf ein anderes hinaus.

100. Sie mussten die geschädigten Ressourcen bewerten, durchführbare Maßnahmen ermitteln und überwachen, ob die Arbeiten die beabsichtigten ökologischen Vorteile erbrachten – wohl wissend, dass ein abgeschlossenes Projekt dennoch hinter der beabsichtigten Wirkung zurückbleiben könnte.

101. Das ist eine langwierigere Verpflichtung als die Bereitstellung von Soforthilfe für ein Unternehmen, dessen Einnahmen weggefallen sind.

102. Sie kann auch länger andauern als die Aufmerksamkeit, die einer gerichtlichen Anordnung folgt.

103. Man denke an das Projekt zur Schaffung des Upper-Barataria-Sumpfgebiets in Louisiana, das von Treuhändern des Bundesstaates und der Bundesregierung im Rahmen der Sanierungsmaßnahmen nach der Deepwater-Horizon-Katastrophe durchgeführt wurde.

104. Zwischen 2022 und 2023 transportierten Arbeiter Sedimente aus dem Mississippi, um im Becken Feuchtgebietslebensräume und Gezeitenmerkmale zu schaffen, wodurch aus einer abstrakten Sanierungszuweisung Erde, Wasserläufe und ein Ort wurde, an den Arten zurückkehren können.

105. Sedimente auf dem Boden sind ein konkretes Ergebnis, doch ein künstlich angelegtes Feuchtgebiet ist nicht dasselbe wie ein voll funktionsfähiges Ökosystem, dessen Pflanzen, Tiere und Wasserströme über einen längeren Zeitraum hinweg gesund bleiben.

106. Der Überwachungsplan der Treuhänder erstreckt sich über zwanzig Jahre, damit sie beobachten können, wie sich Vegetation, Lebensraumnutzung und Wasserbewegung entwickeln, und bei Bedarf Korrekturen vornehmen können.

107. Erste Überwachungsergebnisse zeigen Anzeichen für die Nutzung des Lebensraums und das Anwachsen einheimischer Pflanzen.

108. Diese ersten Maßnahmen betreffen den neuen Standort selbst; sie können für sich genommen nicht alle ökologischen Leistungen messen, die in den Jahren zwischen der Ölkatastrophe und dem Bau verloren gegangen sind.

109. Diese Beobachtungen verdienen Beachtung, ohne dass daraus der Schluss gezogen wird, dass alle durch die Verschmutzung verursachten Schäden beseitigt sind.

110. Der Wert des Projekts hängt zum Teil davon ab, was geschieht, nachdem die Erdbaumaschinen abgezogen sind.

111. Wasserstände können sich verschieben, Pflanzen können sich ungleichmäßig ansiedeln, und die Messergebnisse können Änderungen am ursprünglichen Plan erforderlich machen.

112. Durch die Überwachung werden diese Grenzen sichtbar gemacht, anstatt den Bauvertrag als Ende der Verantwortung zu betrachten.

113. Wenn sich eine bepflanzte Fläche nicht etabliert oder die Wasserbewegung den erwarteten Lebensraum nicht unterstützt, kann ein Überwachungsprotokoll die Treuhänder auf eine Korrektur hinweisen, anstatt lediglich eine getätigte Ausgabe zu dokumentieren.

114. Außerdem bietet es der Öffentlichkeit etwas Konkreteres zur Prüfung als nur die Gesamtsumme einer Vergleichszahlung.

115. Die Treuhänder können berichten, welche Fläche geschaffen wurde, welche Arten sie nutzen, welche Ziele noch nicht erreicht sind und warum eine vorgeschlagene Anpassung gerechtfertigt ist, sodass andere die Versprechen mit den beobachtbaren Ergebnissen vergleichen können.

116. Eine solche Rechenschaftslegung kann weder einen Arbeiter noch eine verlorene Angelsaison noch das Feuchtgebiet ersetzen, das vor dem Eintreffen des Öls existierte.

117. Sie kann zeigen, ob das für die Sanierung versprochene Geld in Maßnahmen geflossen ist, die einer genauen Prüfung standhalten.

118. Diese Unterscheidung ist am Rande des neuen Feuchtgebiets von Bedeutung.

119. Die Unterschrift eines Richters genehmigte 2016 eine Reihe von Verpflichtungen; das Jahre später eingebrachte Sediment war der Beginn eines Experiments zur Wiederherstellung einer lebendigen Küste, dessen Ergebnis von den Gezeiten und der Zeit auf die Probe gestellt werden würde.

120. Die Vergangenheit lässt sich nicht zurückkaufen, während der zukünftige Zustand dieser Küste etwas bleibt, das die Menschen messen, hinterfragen und verbessern können.