3.2 Dunántúl – Transdanubien (Dunántúl)

1. Egy dombgerincről nézve Magyarország nem egyetlen síkságként tárul a szem elé.

2. A szőlőültetvények és az erdőgerincek között a távolban egy tó csillog, míg közelebb lépcsőzetes völgyek, mezők és falvak sorakoznak egymás mellett.

3. Ilyen panoráma Dunántúlon azért lehetséges, mert az ország nyugati része nem veszíti el domborzati jellegét egy nagy síkságban.

4. A „Dunántúl” magyar név szó szerint „a Duna túloldalát” jelenti.

5. Ezzel azt a területet értjük, amely a közép-magyarországi régiókból nézve a nagy folyó mögött fekszik.

6. A Duna ugyan nem képez teljes természeti határt, de egyértelmű tájékozódási vonalat jelent.

7. A folyótól keletre és délkeletre kezdődnek a nagy síkságok, amelyek horizontját gyakran csak néhány domb szakítja meg.

8. Ettől nyugatra olyan terület következik, ahol a táj gyakrabban változtat irányt.

9. A dombok medencékbe, a medencék pedig közepes hegyvidékekbe mennek át, és közöttük tavak, folyók és széles völgyek húzódnak.

10. Az ellentét ezért nem csupán a tájképben mutatkozó különbség, hanem különböző geológiai és éghajlati viszonyok eredménye.

11. Transdanubia nem egy élesen körülhatárolt közigazgatási egység, amelynek csak egy érvényes határvonala lenne.

12. Elsősorban a Duna nyugati oldalán fekvő magyar területet jelölő földrajzi fogalom.

13. Hagyományos kiterjedése északon a Dunáig, délen a Dráváig, nyugaton pedig az Alpok lábáig nyúlik.

14. Északnyugaton a táj átmegy a Kis-Alföldbe, amely az országhatáron túl is folytatódik.

15. Délen a Dráva folyóvidéke és a Horvátországgal határos területek csatlakoznak hozzá.

16. Néhány peremterületet a besorolástól függően eltérően lehet besorolni, mivel a természeti térségek ritkán végződnek politikai határokon.

17. A fizikai földrajz szempontjából ezért fontosabb, hogy mely kőzetek, vízfolyások és domborzati alakzatok hatnak egymásra.

18. A statisztika és a területi tervezés esetében viszont más határokat alkalmaznak.

19. A mai Nyugat-, Közép- és Dél-Tran-Duna régiók közigazgatási tervezési területek, és nem egyszerűen három természeti táj.

20. Már ez a megkülönböztetés is azt mutatja, hogy egy földrajzi név különböző mércéket ötvözhet egymással.

21. A Duna magyarázatot ad a régió nevére, de nem a teljes alakjára.

22. Keleten elválasztja Transdanubiát a Duna és a Tisza közötti síkságoktól.

23. Északon a Duna és mellékfolyói végigkísérik a Kis-alföldet, mielőtt a folyó továbbhaladna a Duna-kanyarban.

24. Délen a Dráva fontos részét képezi a mai államhatáron túli tájak felé vezető átmenetnek.

25. Transdanubia területén belül a Rába, a Zala, a Kapos és számos kisebb folyó osztja el a vizet saját vízgyűjtő területeire.

26. A vízgyűjtő terület az a térség, ahonnan a csapadék és a források egy adott folyóba ömlenek.

27. Mivel a hegyvonulatok keresztben fekszenek ezekre a vízfolyásokra, a folyóknak részben meg kell kerülniük őket, vagy völgyeken keresztül kell áttörniük.

28. Ezáltal nem egyenletes lejtésű területek jönnek létre, hanem egymástól eltérő medencék és völgyek.

29. A víz összeköti a résztérségeket, míg a domborzati különbségek egyúttal el is választják őket egymástól.

30. Transdanubia ezért olyan, mint egy mozaik, amelynek darabjait a folyók és a közlekedési útvonalak kötik össze egymással.

31. Ennek a mozaiknak a mélyebb oka a Pannóniai-medence aljzatában rejlik.

32. A medence nem mindenhol egyforma mélységű, hanem a földkéreg törései és mozgásai következtében egyenetlenül süllyedt le.

33. Ahol a földkéreg erősebben süllyedt, ott hatalmas üledékrétegek halmozódhattak fel a folyókból, tavakból és a korábbi tengerekből.

34. Ahol a régebbi kőzetmasszívumok magasabban maradtak, vagy később emelkedtek, ott közelebb fekszenek a felszínhez.

35. Ezek a régebbi kőzetmasszívumok és kőzetdarabok ma Transdanubia számos dombját és közepes magasságú hegyvidékét alkotják.

36. A kőtömb egy viszonylag összefüggő kőzetdarab, amelyet a törészónák mentén megemelhetnek, lesüllyeszthetnek vagy megdönthetnek.

37. Tehát nem minden kiemelkedés egy fiatal hegyvidék, amely csak nemrég tornyosult fel.

38. Egyes dombok egy sokkal régebbi táj ellenálló maradványai.

39. Mások alakjukat egy későbbi emelkedésnek, az eróziónak és az egyes kőzetek eltérő ellenállásának köszönhetik.

40. A domborzat így egy geológiai emlékezet, amely a felszínen hegygerincek, medencék és völgyek váltakozásaként jelenik meg.

41. Ez az összefüggés különösen jól látható Transdanubia középső részén.

42. Ott egy ferde irányú közepes hegyvonulat húzódik át a területen.

43. Nagyjából a Balaton környékétől északkeleti irányban a Dunáig terjed.

44. Mészkő- és dolomitkőzetei keményebb testeket alkotnak, mint sok szomszédos üledék.

45. Ezért kiemelkednek a környező dombvidékből, bár nem magashegységek.

46. Hátvonalai irányítják az utakat, erdeik tárolják a csapadékot, karsztterületeik pedig a vizet hasadékokba és barlangokba vezetik el.

47. Karsztnak nevezzük azt a tájat, amely oldható kőzetekből, főként mészkőből áll, és amelyben a víz hasadékokon és üregeken keresztül szivárog el a talaj alatt.

48. Ugyanaz az eső ott a felszínen szűkösen hat, míg a föld alatt forrásokat táplál.

49. Az emberek számára ez a hegyvonulat egyszerre jelentett akadályt, nyersanyag-forrást, erdős területet és tájékozódási pontot.

50. Felosztja a Duna-vidéket anélkül, hogy egymástól elszigetelt részekre bontaná.

51. E közepes magasságú hegylánc nyugati és déli oldalán egy kiterjedt dombvidék nyílik meg.

52. Ez enyhe gerincekből, széles völgyekből, agyag- és löszrétegekből, valamint egyes erdős dombcsúcsokból áll.

53. A lösz a szél által lerakott, finomszemcsés üledékréteg, amely képes vizet tárolni és termékeny talajt képezni.

54. A folyók és patakok bevésődtek ezekbe az üledékekbe, és sok kis egységből álló domborzatot alakítottak ki.

55. Egyetlen mélyedésnek sem kell nagynak lennie ahhoz, hogy fontos legyen egy falu, egy szántó vagy egy közlekedési út számára.

56. A termékeny, jól vízelvezetett területeken szántóföldek terülnek el, míg a meredekebb vagy szárazabb lejtők másféle hasznosítást tesznek lehetővé.

57. A napos lejtők szőlőtermesztésre alkalmasak, ha a talaj, a vízellátás és a fagyveszély megfelelően összeillik.

58. Az árnyékos dombcsúcsok és a nedvesebb völgyperemek inkább erdőket vagy réteket hordoznak.

59. A táj változatosnak tűnik, mert a hasznosítás módja a domborzat apró különbségeit követi.

60. Sokszínűsége nem csupán esztétikai benyomás, hanem a talaj, a víz, a lejtő iránya és a magasság következménye.

61. Nyugaton ezt az összefüggést az Alpok közelsége erősíti.

62. Az Alpok térségéből nedves légtömegek és vízben gazdag folyók jutnak el Magyarország nyugati peremvidékeire.

63. Az atlanti hatás itt még érezhetőbb, mint a keletebbre fekvő, szárazabb belföldi területeken.

64. Ez nem jelenti azt, hogy a Duna-vidék óceáni éghajlattal rendelkezne.

65. Továbbra is kontinentális belföldi éghajlat jellemzi, forró nyarakkal, hideg téli időszakokkal és jelentős csapadékingadozásokkal.

66. A nyugati fekvés azonban enyhíti bizonyos szélsőségeket, és a hosszú távú átlagban növeli a páratartalmat.

67. Ilyen körülmények között az erdők könnyebben megmaradhatnak, amennyiben a talaj, a használat és a vízháztartás ezt lehetővé teszi.

68. A rétek, gyümölcsösök és szőlőültetvények is profitálnak a megfelelő helyeken a meleg és a megfelelő páratartalom kombinációjából.

69. Száraz években azonban ez az előny nem szűnik meg, hanem érzékeny határértékké válik.

70. Ekkor dől el, hogy a talajban tárolt vízkészlet képes-e fenntartani a növényzetet a csapadékszegény időszakban.

71. A Balaton a legszembetűnőbb vízi jellegzetessége ennek a nyugati nagy tájnak.

72. A nagy tó nem a tájon kívül fekszik, hanem annak több jellemzőjét is egyesíti.

73. Partján a nyílt víztükör, a lejtők, a medencék, a nádasok és a mezőgazdasági területek szűk térben találkoznak egymással.

74. A víz lassabban melegszik fel és hűl le, mint a talaj, és ezáltal képes befolyásolni a közvetlen környezete hőmérsékletét.

75. Ez a kiegyenlítő hatás azonban nem elegendő ahhoz, hogy meghatározza Transdanubia teljes éghajlatát.

76. A tó partjain és a védett lejtőkön viszont különleges feltételeket teremt a növényzet, a települések és a szőlőtermesztés számára.

77. Északabbra és nyugatabbra olyan tájak terülnek el, ahol az erdő, a mészkő és a forrásvíz erőteljesebben határozza meg a tájképet.

78. Délebbre a napfényes lejtők és a melegkedvelő növénykultúrák kerülnek jobban előtérbe.

79. A tó tehát nem egyedi csoda egy egyébként egységes régióban.

80. Láthatóvá teszi, milyen szorosan összefonódik a domborzat, a víz és a helyi éghajlat Transdanubiában.

81. A déli hegyvidékek is hozzáteszik a maguk hőmérsékleti és domborzati sajátosságait.

82. A Mecsek és a Villányi-hegység közelebb fekszik az ország déli pereméhez, mint az északi hegyvonulatok.

83. Dél felé nyíló lejtőik sok napenergiát kapnak, és védve lehetnek a hideg légáramlatoktól.

84. Ennek köszönhetően kedvező körülmények között olyan növények és szőlőfajták virágoznak ott, amelyek hűvösebb helyeken kevésbé megbízhatóan nőnek.

85. A szinte mediterrán táj benyomása ezért helyi jelenség, és nem az egész déli régióra jellemző tulajdonság.

86. Már néhány kilométerre is előfordulhat, hogy a völgyek alja fagyveszélyes vagy szélnek kitett terület.

87. A földrajz itt egy lejtő méretarányában érvényesül, nem csupán egy országos térkép méretarányában.

88. A déli magaslatok egyúttal azt is mutatják, hogy Duna-vidéket nem lehet egyszerűen egyetlen közepes magasságú hegyvidék nyugati folytatásaként értelmezni.

89. Az egyes tájegységek között különbségek vannak a kőzetek, a tengerszint feletti magasság, a kitettség és a vízfolyás tekintetében.

90. Ezeket inkább a medence nyugati részén elfoglalt elhelyezkedésük köti össze, mintsem egységes megjelenésük.

91. Ez a fekvés a településszerkezetet és a gazdasági hasznosítást is befolyásolta.

92. A falvak források, patakok, völgyi utak és termékeny teraszok mentén telepedhettek le.

93. A városok folyóátkelőhelyeken, a medence szélén, valamint ott alakultak ki, ahol a különböző irányokból érkező utak találkoztak.

94. Ezért a nyugati rész nem volt mindenhol sűrűn lakott, de több természetes kiindulási pontot kínált egy sűrűn tagolt településhálózat kialakításához, mint egy vízszegény síkság.

95. Az erdők, szőlőültetvények, szántóföldek, legelők és kőbányák gyakran rövid távolságra fekszenek egymástól.

96. Ez a közelség nem jelenti automatikusan a harmóniát.

97. A mezőgazdaság, a települések növekedése, a közlekedés, a nyersanyag-kitermelés, valamint az erdők és a víztestek védelme ugyanazt a korlátozott teret igénylik.

98. Ahol a talajvíz a felszínhez közel helyezkedik el, az megkönnyíti a kihasználását, ugyanakkor növeli a szennyeződés veszélyét.

99. Ahol egy lejtő különösen napos, az értékes lehet a szőlőtermesztés szempontjából, ugyanakkor érzékeny az erózióra.

100. Ahol az erdő visszatartja a vizet, az erdőirtás felgyorsíthatja a lefolyást és megváltoztathatja a talajt.

101. Transdanubia földrajzi összefüggései ezért nem egyetlen tájtípusban rejlenek.

102. A medence szélén elhelyezkedő területek, a régi kőzetdarabok, a folyórendszerek és a nyugaton nedvesebb éghajlat egymásra hatásában rejlenek.

103. Ezek az erők szűk téren nagyobb alakzati változatosságot hoznak létre, mint amilyet Magyarország sík keleti fele általában mutat.

104. Keleten a táj kiterjed, míg nyugaton gyakrabban lépcsőzik, redőzödik és nyílik meg.

105. A „redőzött” szó itt egy kép, és nem minden geológiai mozgás szó szerinti leírása.

106. Arra a tapasztalatra utal, hogy a dombok és a völgyek lerövidítik a távolságokat, és a kilátást újra és újra korlátozzák.

107. Egy út Transdanubián keresztül ezért ritkán halad át csupán egy tájon.

108. Egymás után áthalad dombvidéken, völgyön, medencén, erdőn, tóparton vagy szőlőültetvényen, anélkül, hogy elhagyná a nyugati nagyterületet.

109. Éppen ez a sorozat teszi felismerhetővé a régiót egészében.

110. Transdanubia Magyarország saját magával szembeni ellentéte: ugyanaz a medence, de nem kiterjedt, hanem gerincekre, völgyekre és víztestekre tagolódik.

1. Von einem Hügelkamm aus liegt Ungarn nicht wie eine einzige Ebene vor dem Auge.

2. Zwischen den Weinhängen und Waldrücken glitzert in der Ferne ein See, während sich näher gestufte Täler, Felder und Dörfer aneinanderreihen.

3. Ein solches Panorama ist in Transdanubien möglich, weil der Westen des Landes seine Formen nicht in einer großen Fläche verliert.

4. Der ungarische Name Dunántúl bedeutet wörtlich „jenseits der Donau“.

5. Gemeint ist das Land, das aus der Perspektive der zentralen ungarischen Räume hinter dem großen Strom liegt.

6. Die Donau bildet dabei keine vollständige Naturschranke, aber sie ist eine klare Orientierungslinie.

7. Östlich und südöstlich des Flusses beginnen die großen Ebenen, deren Horizont oft von wenigen Erhebungen unterbrochen wird.

8. Westlich davon folgt ein Raum, in dem die Landschaft häufiger die Richtung wechselt.

9. Hügel gehen in Becken über, Becken in Mittelgebirge, und zwischen ihnen liegen Seen, Flüsse und breite Talzüge.

10. Der Gegensatz ist deshalb nicht bloß ein Unterschied im Landschaftsbild, sondern das Ergebnis verschiedener geologischer und klimatischer Bedingungen.

11. Transdanubien ist keine scharf abgegrenzte Verwaltungseinheit mit nur einer gültigen Grenzlinie.

12. Es ist vor allem ein geografischer Begriff für den ungarischen Raum westlich der Donau.

13. Seine traditionelle Ausdehnung reicht im Norden bis an die Donau, im Süden bis an die Drau und im Westen an die Ausläufer der Alpen.

14. Im Nordwesten geht die Landschaft in die Kleine Tiefebene über, die sich über die Staatsgrenzen hinaus fortsetzt.

15. Im Süden schließen sich die Flusslandschaften der Drau und die Grenzräume zu Kroatien an.

16. Einige Randgebiete lassen sich je nach Einteilung unterschiedlich zuordnen, weil Naturräume selten an politischen Linien enden.

17. Für die physische Geografie ist daher wichtiger, welche Gesteine, Wasserläufe und Höhenformen zusammenwirken.

18. Für Statistik und Regionalplanung werden dagegen andere Grenzen verwendet.

19. Die heutigen Regionen West-, Mittel- und Südtransdanubiens sind administrative Planungsräume und nicht einfach drei natürliche Landschaften.

20. Schon diese Unterscheidung zeigt, dass ein geografischer Name verschiedene Maßstäbe miteinander verbinden kann.

21. Die Donau erklärt den Namen der Region, aber nicht ihre gesamte Gestalt.

22. Sie trennt Transdanubien im Osten von den Ebenen zwischen Donau und Theiß.

23. Im Norden begleiten sie und ihre Zuflüsse die Kleine Tiefebene, bevor der Strom weiter durch das Donauknie zieht.

24. Im Süden bildet die Drau einen wichtigen Teil des Übergangs zu den Landschaften jenseits der heutigen Staatsgrenze.

25. Innerhalb Transdanubiens verteilen die Rába, die Zala, die Kapos und zahlreiche kleinere Flüsse das Wasser auf eigene Einzugsgebiete.

26. Ein Einzugsgebiet ist der Raum, aus dem Niederschläge und Quellen einem bestimmten Fluss zufließen.

27. Weil die Höhenzüge quer zu diesen Wasserwegen liegen, müssen die Flüsse sie teilweise umgehen oder durch Täler schneiden.

28. Dadurch entstehen keine gleichmäßigen Gefällerinnen, sondern voneinander unterschiedene Becken und Talräume.

29. Wasser verbindet die Teilräume, während der Reliefunterschied sie zugleich voneinander trennt.

30. Transdanubien wirkt deshalb wie ein Mosaik, dessen Steine durch Flüsse und Verkehrswege miteinander verbunden sind.

31. Der tiefere Grund für dieses Mosaik liegt im Untergrund des Pannonischen Beckens.

32. Das Becken entstand nicht überall gleich tief, sondern wurde durch Brüche und Bewegungen der Erdkruste ungleich abgesenkt.

33. Wo sich die Erdkruste stärker senkte, konnten sich mächtige Ablagerungen von Flüssen, Seen und früheren Meeren sammeln.

34. Wo ältere Gesteinskörper höher blieben oder später gehoben wurden, liegen sie näher an der Oberfläche.

35. Diese älteren Rümpfe und Schollen bilden heute viele Hügel und Mittelgebirge Transdanubiens.

36. Eine Scholle ist dabei ein relativ zusammenhängender Gesteinsblock, der entlang von Bruchzonen gehoben, gesenkt oder gekippt werden kann.

37. Nicht jede Erhebung ist also ein junges Gebirge, das sich erst vor kurzer Zeit aufgetürmt hat.

38. Manche Höhen sind widerstandsfähige Reste einer viel älteren Landschaft.

39. Andere verdanken ihre Form einer späteren Hebung, der Erosion und dem unterschiedlichen Widerstand einzelner Gesteine.

40. Das Relief ist damit ein geologisches Gedächtnis, das an der Oberfläche als Wechsel von Rücken, Becken und Tälern erscheint.

41. Besonders deutlich wird dieser Zusammenhang im mittleren Teil Transdanubiens.

42. Dort zieht sich ein schräg verlaufender Zug von Mittelgebirgen durch den Raum.

43. Er reicht grob vom Bereich am Balaton in Richtung Nordosten zur Donau.

44. Seine kalkigen und dolomitischen Gesteine bilden härtere Körper als viele benachbarte Ablagerungen.

45. Deshalb ragen sie aus dem umgebenden Hügelland hervor, obwohl sie keine Hochgebirge sind.

46. Ihre Kämme lenken Wege, ihre Wälder speichern Niederschlag, und ihre Karstflächen lassen Wasser in Spalten und Höhlen verschwinden.

47. Karst nennt man eine Landschaft aus löslichem Gestein, vor allem Kalk, in der Wasser den Untergrund durch Klüfte und Hohlräume entwässert.

48. Der gleiche Regen kann dort an der Oberfläche knapp wirken und unterirdisch Quellen speisen.

49. Für die Menschen bedeutete dieser Riegel zugleich Hindernis, Rohstoffraum, Waldgebiet und Orientierung.

50. Er gliedert Transdanubien, ohne es in voneinander isolierte Teile zu zerlegen.

51. Westlich und südlich dieses Mittelgebirgszugs öffnet sich ein weit gespanntes Hügelland.

52. Es besteht aus sanften Rücken, breiten Tälern, Lehm- und Lössdecken sowie einzelnen bewaldeten Kuppen.

53. Löss ist ein vom Wind abgelagerter, feinkörniger Sedimentmantel, der Wasser speichern und fruchtbare Böden bilden kann.

54. Die Flüsse und Bäche schnitten sich in diese Ablagerungen ein und formten ein Relief mit vielen kleinen Einheiten.

55. Keine einzelne Senke muss groß sein, damit sie für ein Dorf, einen Acker oder einen Verkehrsweg wichtig wird.

56. Auf den fruchtbaren, gut entwässerten Flächen liegen Äcker, während steilere oder trockenere Hänge andere Nutzungen erlauben.

57. Sonnige Hänge können dem Weinbau dienen, wenn Boden, Wasserangebot und Frostgefahr zusammenpassen.

58. Schattige Kuppen und feuchtere Talränder tragen eher Wald oder Wiesen.

59. Die Landschaft wirkt dadurch abwechslungsreich, weil ihre Nutzungen den kleinen Unterschieden des Reliefs folgen.

60. Ihre Vielgestaltigkeit ist nicht bloß ein ästhetischer Eindruck, sondern eine Folge von Boden, Wasser, Hangrichtung und Höhe.

61. Im Westen wird dieser Zusammenhang durch die Nähe der Alpen verstärkt.

62. Aus dem Alpenraum gelangen feuchte Luftmassen und wasserreiche Flüsse in die westlichen Randgebiete Ungarns.

63. Der atlantische Einfluss ist hier noch spürbarer als in den trockeneren Binnenräumen weiter östlich.

64. Das bedeutet nicht, dass Transdanubien ein ozeanisches Klima besitzt.

65. Es bleibt ein kontinentales Binnenland mit heißen Sommern, kalten Wintermöglichkeiten und deutlichen Niederschlagsschwankungen.

66. Die westliche Lage mildert jedoch manche Extreme und erhöht im langjährigen Mittel die Feuchte.

67. Wälder können sich unter solchen Bedingungen leichter halten, sofern Böden, Nutzung und Wasserhaushalt dies zulassen.

68. Auch Wiesen, Obstgärten und Weinberge profitieren in geeigneten Lagen von der Verbindung aus Wärme und ausreichender Feuchtigkeit.

69. In trockenen Jahren verschwindet dieser Vorteil allerdings nicht, sondern wird zu einer empfindlichen Grenze.

70. Dann entscheidet sich, ob der gespeicherte Bodenwasservorrat die Vegetation über die niederschlagsarme Zeit trägt.

71. Der Balaton ist das auffälligste Wasserzeichen dieser westlichen Großlandschaft.

72. Der große See liegt nicht außerhalb der Landschaft, sondern verbindet mehrere ihrer Eigenschaften.

73. An seinem Ufer treffen offene Wasserfläche, Hänge, Becken, Schilfräume und landwirtschaftlich genutzte Flächen auf engem Raum zusammen.

74. Das Wasser erwärmt und kühlt sich langsamer als der Boden und kann dadurch die Temperaturen in seiner unmittelbaren Umgebung verändern.

75. Dieser Ausgleich reicht nicht aus, um das gesamte Klima Transdanubiens zu bestimmen.

76. Er schafft aber an Ufern und geschützten Hängen besondere Bedingungen für Vegetation, Siedlungen und Weinbau.

77. Weiter nördlich und westlich liegen Landschaften, in denen Wald, Kalkgestein und Quellwasser das Bild stärker prägen.

78. Weiter südlich treten sonnenreiche Hänge und wärmeliebende Kulturen deutlicher hervor.

79. Der See ist damit kein einzelnes Wunder in einer ansonsten einheitlichen Region.

80. Er macht sichtbar, wie eng Relief, Wasser und lokales Klima in Transdanubien miteinander verschränkt sind.

81. Auch die südlichen Bergländer fügen eine eigene Temperatur- und Formenwelt hinzu.

82. Der Mecsek und die Villány-Berge liegen näher am südlichen Rand des Landes als die nördlichen Höhenzüge.

83. Ihre nach Süden geöffneten Hänge erhalten viel Sonnenenergie und können vor kalten Luftströmungen geschützt sein.

84. Dadurch gedeihen dort unter günstigen Bedingungen Pflanzen und Reben, die an kühleren Standorten weniger zuverlässig wachsen.

85. Der Eindruck einer fast mediterranen Landschaft ist deshalb ein lokales Ergebnis und keine Eigenschaft des gesamten Südens.

86. Schon wenige Kilometer entfernt können Talböden frostgefährdet oder windoffen sein.

87. Geografie wirkt hier im Maßstab eines Hangs, nicht nur im Maßstab einer Landeskarte.

88. Die südlichen Höhen zeigen zugleich, dass Transdanubien nicht einfach als westliche Fortsetzung eines einzigen Mittelgebirges verstanden werden kann.

89. Zwischen den einzelnen Landschaftsräumen liegen Unterschiede in Gestein, Höhe, Exposition und Wasserführung.

90. Zusammengehalten werden sie eher durch ihre Lage im westlichen Teil des Beckens als durch ein einheitliches Erscheinungsbild.

91. Diese Lage hat auch die Siedlung und die wirtschaftliche Nutzung beeinflusst.

92. Dörfer konnten sich an Quellen, Bächen, Talwegen und fruchtbaren Terrassen festsetzen.

93. Städte entstanden an Flussübergängen, an Beckenrändern und dort, wo Wege aus verschiedenen Richtungen zusammentrafen.

94. Der Westen war dadurch nicht überall dicht besiedelt, aber er bot mehr natürliche Ansatzpunkte für ein eng gegliedertes Siedlungsnetz als eine wasserarme Ebene.

95. Wälder, Weinberge, Äcker, Weiden und Steinbrüche liegen oft in kurzer Entfernung voneinander.

96. Diese Nähe bedeutet nicht automatisch Harmonie.

97. Landwirtschaft, Siedlungswachstum, Verkehr, Rohstoffabbau und der Schutz von Wäldern und Gewässern beanspruchen denselben begrenzten Raum.

98. Wo Grundwasser nahe an der Oberfläche steht, erleichtert es die Nutzung und erhöht zugleich die Gefahr einer Verschmutzung.

99. Wo ein Hang besonders sonnig ist, kann er wertvoll für Reben und empfindlich gegenüber Erosion sein.

100. Wo ein Wald Wasser zurückhält, kann seine Rodung den Abfluss beschleunigen und den Boden verändern.

101. Der geografische Zusammenhang Transdanubiens liegt daher nicht in einer einzigen Landschaftsform.

102. Er liegt in der Überlagerung von Beckenrand, alten Gesteinsschollen, Flusssystemen und einem im Westen feuchteren Klima.

103. Diese Kräfte erzeugen auf engem Raum eine größere Formenvielfalt, als die flache Osthälfte Ungarns gewöhnlich zeigt.

104. Im Osten breitet sich das Land aus, während es sich im Westen häufiger staffelt, faltet und öffnet.

105. Das Wort „gefaltet“ ist dabei ein Bild und keine wörtliche Beschreibung jeder geologischen Bewegung.

106. Es bezeichnet die Erfahrung, dass Höhen und Senken die Entfernungen verkürzen und den Blick immer wieder neu begrenzen.

107. Ein Weg durch Transdanubien führt deshalb selten nur durch eine Landschaft.

108. Er durchquert nacheinander Hügelland, Tal, Becken, Wald, Seeufer oder Weinhang, ohne den westlichen Großraum zu verlassen.

109. Gerade diese Folge macht die Region als Ganzes erkennbar.

110. Transdanubien ist Ungarns Gegenentwurf zu sich selbst: dasselbe Becken, aber nicht ausgebreitet, sondern in Rücken, Täler und Wasserflächen gegliedert.