3.1.4 Hortobágy és a Tisza túlsó partja – Der Hortobágy und das Land jenseits der Theiß

1. Hortobágy településnél egy kilenc kőboltozatú híd vezet át az azonos nevű folyón.

2. 1833-ban készült el, és egy régebbi faátkelőt váltott fel.

3. Magyar neve, a Kilenclyukú híd, szó szerint „kilenclyukú híd”-ot jelent.

4. A pillérei között nem a Tisza folyik, hanem egy lényegesen kisebb vízfolyás, amely nevét a környező tájról kapta.

5. A széles, sík környezet különösen jól kiemeli az építményt.

6. A híd itt szilárd átkelőhelyet biztosít egy olyan térben, amelynek útjait korábban az elárasztott síkságok szakíthatták meg.

7. Ívei ezért ugyanúgy a közlekedés történetéhez tartoznak, mint a víz történetéhez.

8. A környéket körülvevő, látszólag száraz kiterjedés csak akkor nyílik meg az ember előtt, ha a vizet is figyelembe veszi.

9. Hortobágy Kelet-Magyarországon fekszik, Debrecen nyugati oldalán és a Tisza keleti oldalán.

10. Az Alföldhöz, a Nagy Alföldhöz tartozik, azon belül pedig Tiszántúlhoz.

11. Ez a név „a Tisza túloldalát” jelenti, és nyugati irányból nézve a folyótól keletre fekvő területet jelöli.

12. Ez a Hortobágy jól ismert pusztájánál nagyobb területet jelent.

13. Magyarországon az északkeleti alföldi területektől egészen a déli Körös-folyók és a Maros vidékéig terjed.

14. Jelenlegi keleti állami határa nem az alföld természetes határa.

15. A folyóvölgyek és más domborzati alakzatok a román határon túl is folytatódnak.

16. A Hortobágy e terület különösen jellegzetes része, de nem a teljes sokszínűségének kicsinyített mása.

17. Távolról a füves táj szinte síknak tűnik, közelről azonban apró magassági lépcsőkre tagolódik.

18. Egy alacsony domborzati perem elválaszthatja a száraz, rövidfüvű területet egy hosszabb ideig nedves medencétől.

19. Az ilyen peremeket magyarul „padkának” nevezik, és a talaj eróziója révén keletkeznek.

20. Magasságuk csupán néhány centiméter lehet, egyes helyeken azonban jóval nagyobb lépcsőket képeznek.

21. Egy hegyvidéken ez a magasságkülönbség jelentéktelen lenne; itt viszont döntő szerepet játszik abban, hogy mennyi ideig marad meg a víz, és milyen növények nőnek.

22. A kis gerinceken más talajok találhatók, mint a szomszédos mélyedésekben, és még a sóeloszlás is rövid távolságon belül változik.

23. A ritkás sós gyepek között sűrűbb rétek, nádasok és időnként nyílt víztestek találhatók.

24. A hatalmas térség egy szorosan tagolt élőhely-hálózatból áll, amelynek határai gyakran a szemmagasság alatt húzódnak.

25. Ezen eltérések egy részét a felszínen nem látható víz okozza.

26. A talajvíz oldott sókat, köztük nátriumvegyületeket tartalmaz, és megfelelő talajviszonyok mellett a talaj felső rétegeihez közel is eljuthat.

27. A finom pórusokban a nedvesség kapilláris erők hatására emelkedik fel, hasonlóan, mint egy itatópapírban, azonban egy lényegesen egyenetlenebb anyagban.

28. Amikor a víz elpárolog, oldott alkotóelemei visszamaradnak.

29. Ha ez a folyamat megismétlődik, a sók felhalmozódhatnak a talaj felső rétegeiben.

30. Hogy ez milyen mértékben történik, többek között a talajvízszinttől, a talaj típusától, valamint a nedves és száraz időszakok váltakozásától függ.

31. Az eső újra feloldhatja és áthelyezheti a sókat, feltéve, hogy a víz valóban átfolyik a talajon.

32. A sík tájon azonban ez a lefolyás sok helyen nehezített.

33. A sótartalom ezért nem egyenletes réteg, hanem a térben és az évszakok szerint változó vízmozgások eredménye.

34. A jellegzetes talajokat magyarul szikés talajoknak nevezik, ami a só- és gyakran nátriumtartalmú talajokra utaló kifejezés.

35. A növények számára jelentett nehézségek nem korlátozódnak a látható sókéregre.

36. A magas sókoncentráció megnehezíti a gyökerek számára a vízfelvételt, még akkor is, ha a talaj nedves.

37. A magas nátriumtartalom emellett ronthatja a talajszerkezetet, így a víz nehezebben hatol be, és csökken a talajban a légcserélődés.

38. Ennek következtében egy terület időnként vizes lehet, később viszont mégis kemény és száraz.

39. Csak bizonyos növények tudnak jól megbirkózni ilyen körülményekkel.

40. A sótűrő fűfélék és gyógynövények olyan helyeket foglalnak el, ahol sok más faj alig tudna megélni.

41. A fák növekedése ott erősen korlátozott, míg kedvezőbb, kevésbé sóterhelt területeken teljesen természetes módon is megjelenhetnek fás növények.

42. A Hortobágy fás növényzetének szegénysége ezért sem kizárólag a szárazsággal, sem kizárólag az emberi irtással nem magyarázható.

43. Hosszú ideig a sós gyepek kialakulását elsősorban a 19. századi vízelvezetéssel hozták összefüggésbe.

44. Az üledékek és a korábbi élőlényközösségek vizsgálata, valamint a történelmi leírások azonban azt mutatják, hogy a nyílt és sós területek már korábban is léteztek.

45. Természetes alapjaik messze túlmutatnak a modern vízgazdálkodáson.

46. Ebből azonban nem következik, hogy az ember változatlanul vette volna át ezt a tájat.

47. A legeltetés, a víztestek változásai és az időszakos szántóföldi hasznosítás jelentősen beavatkoztak a táj szerkezetébe.

48. A folyószabályozás következményei is helyszínenként eltérőek voltak, és nem redukálhatók mindenhol növekvő sóssá válásra.

49. Ahol a talajvízszint és az elöntések változtak, ott a sószállítás és a növényzet feltételei is megváltoztak.

50. A mai Hortobágy ezért egy régebbi természetes rendet és egyidejűleg az emberi hasznosítás több rétegét hordozza magában.

51. A magyar szürke marhák, juhok és lovak azok közé az állatok közé tartoznak, amelyek meghatározó szerepet játszottak a legeltetési gazdálkodásban.

52. Az állatállományok olyan gyepterületeket használtak, amelyek talaja sok helyen nem volt alkalmas megbízható szántóföldi gazdálkodásra.

53. Legelésük révén alacsonyan tartják a növényzetet, és különbséget teremtenek az erősebben és gyengébben hasznosított területek között.

54. Alkalmas helyeken korlátozzák a cserjék és a fiatal fák elterjedését is.

55. Számos gyepterület gondozása szempontjából ez a hatás továbbra is fontos, de nem minden kopár, sós terület nőne be legelőállatok nélkül.

56. Néhány különösen nehéz helyszín a talajviszonyai miatt önmagában is nyitott marad.

57. Ezzel szemben a túl sok állat vagy a kedvezőtlen időpontban történő legeltetés károsíthatja a növényzetet és a talajt.

58. A pásztornak ezért nemcsak azt kell tudnia, hol van fű, hanem azt is, mikor bírja el a talaj a terhelést, és mely területeknek pihenésre van szükségük.

59. A hagyományos hasznosítás akkor őrzi meg legjobban a tájat, ha figyelembe veszi annak változatosságát.

60. Ezen legelőterületeken túl Tiszántúl jól mutatja, milyen különböző lehet a táj egy folyó ugyanazon oldalán.

61. Hortobágy-tól keletre fekszenek a Hajdúság löszös területei, amelyek kedvezőbb talajait lényegesen intenzívebben hasznosítják szántóföldi gazdálkodásra.

62. Tovább északkeletre a Nyírség homokos gerinceivel és dűnéivel emelkedik ki a környező síkságok közül.

63. Tiszántúl déli részén a Körös-folyók és a Maros saját folyami tájakat hoztak létre árterekkel, holtágakkal, valamint a szomszédos só- és löszterületekkel.

64. Ezek a különbségek a különböző kiindulási anyagokban, a különböző tengerszint feletti magasságokban és az egyes területekre jellemző eltérő vízviszonyokban gyökereznek.

65. Egy homokos dombvonulat másképp engedi beszivárogni a vizet, mint egy agyagos mélyedés, és egy lösz talaj más feltételeket biztosít a szántóföldi gazdálkodáshoz, mint egy nátriumban gazdag legelő.

66. Ezért a Tisza keleti oldalán fekvő terület sem folyamatos puszta, sem mindenhol egyformán termékeny.

67. Különlegessége abban is rejlik, hogy a megművelt szántóföldek, a nyílt gyepterületek és a korábbi vizes élőhelyek maradványai egymás mellett léteznek.

68. A Hortobágy jól ismert látképe ennek a tágabb tájnak egy különösen markáns megnyilvánulása, de nem az egyetlen jellemzője.

69. A Tisza árvizek révén összekötötte ezeket az alföldi területek közül sokat, bár ma már a Hortobágy nagy részén elkerüli azt.

70. A csekély lejtés miatt folyása kanyargott az alföldön, és hosszú időn át változtatta az íveit.

71. Az ilyen kanyarok külső oldalain az áramlás elhordta a partanyagot, míg a belső oldalakon új anyag rakódott le.

72. A meander tehát egy folyóhurok, amely alakját az egyenetlenül eloszló áramlás hatására megváltoztathatja.

73. Ha egy hurok elszakadt a főágból, egy holtág maradt hátra.

74. Árvíz idején a víz a folyómederből kikerült a mélyebb területekre, és ott finom üledéket hagyott hátra.

75. A Hortobágy is időnként vizet kapott a Tisza árteréből a szabályozás előtt.

76. A magasabb dombok így szárazak maradhattak, míg a szomszédos mélyedéseket elárasztotta a víz.

77. Az síkság nem egyetlen, állandó mocsár volt, hanem olyan tér, ahol a folyó, a gyep és a vizes élőhelyek közötti kapcsolatok folyamatosan változtak.

78. A Tisza nagyszabású szabályozása 1846-ban kezdődött, és mélyrehatóan megváltoztatta ezeket a kapcsolatokat.

79. Áttörések rövidítették a folyó kanyarulatait, gátak határolták az ártereket, a vízelvezetés pedig további hasznosítható területeket nyitott meg.

80. Ezáltal a települések és a mezőgazdaság számára biztonságosabb feltételek alakultak ki a korábban gyakori áradásokkal szemben.

81. Ugyanakkor a folyó vize már nem jutott el a korábbi vizes élőhelyek számos részéhez a megszokott útvonalon.

82. Visszamaradtak a holtágak is, amelyek további fejlődése a gátakhoz viszonyított elhelyezkedésüktől és vízellátásuktól függ.

83. A lecsapolt területeken szántóföldi gazdálkodás vált lehetővé, míg más helyszínek továbbra is elsősorban legelőként voltak alkalmasak.

84. A később kialakított halastavak új víztesteket hoztak létre, amelyek ma szintén hozzájárulnak a Hortobágy élőhelyi sokszínűségéhez.

85. Egy száraz füves terület és egy mesterséges tó így ugyanazon emberi vízgazdálkodási történet különböző eredményei lehetnek.

86. Ahol ma vizet tartanak vissza vagy vezetnek be a vizes élőhelyek számára, a természetvédelem reagál ezeknek a változásoknak a következményeire.

87. 1973 óta létezik a Hortobágyi Nemzeti Park, Magyarország első nemzeti parkja.

88. A kulturális tájat 1999-ben „Hortobágyi Nemzeti Park – a puszta” néven vették fel az UNESCO világörökségi listájára.

89. A 2026-os állapot szerint mindkét védettségi státusz továbbra is fennáll.

90. A kulturális örökség státusza elismeri a természeti táj és a legeltetés közötti hosszú távú kapcsolatot.

91. A természet- és kultúrvédelem ezért itt sok esetben ugyanazokat a területeket és tevékenységeket érinti.

92. A mai védelmi munkához tartozik a kiigazított legeltetés, valamint a vizes élőhelyek megőrzését vagy helyreállítását célzó intézkedések.

93. Eközben egy sós gyepterület más feltételeket igényel, mint egy nádas vagy egy vízimadarak számára kialakított sík pihenőhely.

94. A védelem megköveteli a vízszintekkel, a használattal és a zavaró hatásokkal kapcsolatos döntések meghozatalát, ahelyett, hogy a tájat egyszerűen magára hagynák.

95. Ősszel a madárvonulás nyilvánvalóvá teszi, hogy e terület jelentősége milyen messzire nyúlik Magyarországon túl.

96. A darvak és a vadludak a Hortobágyot pihenőhelyként használják a fészkelő- és telelőhelyek közötti vándorlásuk során.

97. A darvak számára a sekély víztestek megfelelő éjszakai pihenőhelyet nyújtanak, míg a környező gyepek és szántómezők táplálékot biztosítanak.

98. A betakarított kukoricaföldeken felvehetik a földön maradt magokat.

99. A halastavak és más vizes élőhelyek így kiegészítik a nyílt mezőgazdasági és legelőterületeket, így együttesen használható teret alkotva.

100. Hogy egy adott ősszel mennyire jól működik ez a rendszer, az a csapadéktól, a vízállástól, a betakarítás alakulásától és a zavaró tényezőktől is függ.

101. A távoli kilátás önmagában nem táplálja a madarakat; a döntő az, hogy elérhetőek-e a megfelelő területek a megfelelő állapotban.

102. A távolból szinte üresnek tűnő táj táplálékot és menedéket nyújt számukra, mert a víztestek, a gyepek és a megművelt talajok közel helyezkednek el egymáshoz.

103. A kilenc íves hídról a tekintet egy olyan tágas területre nyúlik, amelynek változatossága már egy alacsony dombvonulatnál kezdődik.

1. Bei der Ortschaft Hortobágy führt eine Brücke mit neun gemauerten Bögen über den gleichnamigen Fluss.

2. Sie wurde 1833 fertiggestellt und ersetzte einen älteren hölzernen Übergang.

3. Ihr ungarischer Name Kilenclyukú híd bedeutet wörtlich „Brücke mit neun Löchern“.

4. Zwischen ihren Pfeilern fließt nicht die Theiß, sondern ein wesentlich kleineres Gewässer, das seinen Namen mit der umgebenden Landschaft teilt.

5. Die breite, flache Umgebung lässt das Bauwerk besonders deutlich hervortreten.

6. Eine Brücke setzt hier einen festen Übergang in einen Raum, dessen Wege früher von überschwemmten Niederungen unterbrochen werden konnten.

7. Ihre Bögen gehören deshalb ebenso zur Geschichte des Verkehrs wie zur Geschichte des Wassers.

8. Die scheinbar trockene Weite ringsum erschließt sich erst, wenn man das Wasser mitdenkt.

9. Der Hortobágy liegt in Ostungarn, westlich von Debrecen und östlich der Theiß, die auf Ungarisch Tisza heißt.

10. Er gehört zum Alföld, der Großen Tiefebene, und innerhalb dieser zum Tiszántúl.

11. Dieser Name bedeutet „jenseits der Theiß“ und bezeichnet aus westlicher Blickrichtung das Land östlich des Stroms.

12. Gemeint ist ein größerer Raum als die bekannte Puszta des Hortobágy.

13. In Ungarn reicht er von den nordöstlichen Tieflandsgebieten bis in die Gegend der Körös-Flüsse und der Maros im Süden.

14. Seine heutige staatliche Begrenzung im Osten ist keine natürliche Kante der Ebene.

15. Flussniederungen und andere Landschaftsformen setzen sich über die Grenze nach Rumänien fort.

16. Der Hortobágy ist ein besonders markanter Teil dieses Raumes, aber kein verkleinertes Abbild seiner gesamten Vielfalt.

17. Aus der Ferne erscheint seine Graslandschaft fast eben, aus der Nähe zerfällt sie in kleine Höhenstufen.

18. Eine niedrige Geländekante kann trockenes, kurzrasiges Land von einer länger feuchten Mulde trennen.

19. Solche Kanten heißen auf Ungarisch padka und entstehen durch die Abtragung des Bodens.

20. Sie können nur wenige Zentimeter hoch sein, an manchen Stellen jedoch deutlich größere Stufen bilden.

21. In einem Gebirge wäre dieser Höhenunterschied unscheinbar; hier entscheidet er mit darüber, wie lange Wasser stehen bleibt und welche Pflanzen wachsen.

22. Auf kleinen Rücken liegen andere Böden als in benachbarten Senken, und selbst die Salzverteilung wechselt auf kurzer Strecke.

23. Zwischen lückigen Salzrasen finden sich dichtere Wiesen, Schilfbestände und zeitweilig offene Wasserflächen.

24. Die große Weite besteht aus einem eng gegliederten Lebensraumgefüge, dessen Grenzen oft unterhalb der Augenhöhe verlaufen.

25. Für einen Teil dieser Unterschiede sorgt Wasser, das man an der Oberfläche nicht sieht.

26. Das Grundwasser enthält gelöste Salze, darunter Natriumverbindungen, und kann bei geeigneten Bodenverhältnissen bis nahe an die oberen Bodenschichten gelangen.

27. In feinen Poren steigt Feuchtigkeit durch Kapillarkräfte auf, ähnlich wie in einem Löschpapier, allerdings in einem wesentlich uneinheitlicheren Material.

28. Verdunstet das Wasser, bleiben seine gelösten Bestandteile zurück.

29. Wiederholt sich dieser Vorgang, können sich Salze im oberen Boden anreichern.

30. Wie stark das geschieht, hängt unter anderem vom Grundwasserstand, der Bodenart und dem Wechsel zwischen feuchten und trockenen Zeiten ab.

31. Regen kann Salze wieder lösen und verlagern, sofern das Wasser tatsächlich durch den Boden abfließt.

32. In der flachen Landschaft ist dieser Abfluss jedoch vielerorts erschwert.

33. Der Salzgehalt ist deshalb kein gleichmäßiger Überzug, sondern das Ergebnis räumlich und jahreszeitlich wechselnder Wasserbewegungen.

34. Die typischen Böden werden im Ungarischen als szikes bezeichnet, ein Begriff für salz- und häufig natriumgeprägte Böden.

35. Ihre Schwierigkeiten für Pflanzen beschränken sich nicht auf eine sichtbare Salzkruste.

36. Eine hohe Salzkonzentration erschwert es den Wurzeln, Wasser aufzunehmen, selbst wenn der Boden feucht ist.

37. Viel Natrium kann außerdem die Bodenstruktur beeinträchtigen, sodass Wasser schlechter eindringt und der Luftaustausch im Boden abnimmt.

38. Eine Fläche kann dadurch zeitweise vernässt und später dennoch hart und trocken sein.

39. Nur bestimmte Pflanzen kommen mit solchen Bedingungen gut zurecht.

40. Salzverträgliche Gräser und Kräuter besetzen Standorte, an denen viele andere Arten kaum bestehen könnten.

41. Baumwuchs wird dort stark eingeschränkt, während auf günstigeren, weniger salzbelasteten Flächen durchaus Gehölze aufkommen können.

42. Die Baumarmut des Hortobágy lässt sich daher weder allein aus Trockenheit noch allein aus menschlicher Rodung erklären.

43. Lange wurde die Entstehung seiner Salzgrasländer vor allem mit der Entwässerung im neunzehnten Jahrhundert verbunden.

44. Untersuchungen von Sedimenten und früheren Lebensgemeinschaften sowie historische Beschreibungen zeigen jedoch, dass offene und salzgeprägte Flächen schon vorher bestanden.

45. Ihre natürlichen Grundlagen reichen weit über die moderne Wasserwirtschaft hinaus.

46. Daraus folgt nicht, dass der Mensch diese Landschaft unverändert übernommen hätte.

47. Beweidung, Veränderungen der Gewässer und zeitweilige Ackernutzung griffen erheblich in ihr Gefüge ein.

48. Auch die Folgen der Flussregulierung unterschieden sich je nach Standort und lassen sich nicht auf eine überall zunehmende Versalzung reduzieren.

49. Wo sich der Grundwasserstand und die Überflutung änderten, veränderten sich auch die Bedingungen für Salztransport und Vegetation.

50. Der heutige Hortobágy trägt deshalb eine ältere natürliche Ordnung und mehrere Schichten menschlicher Nutzung zugleich.

51. Ungarische Graurinder, Schafe und Pferde gehören zu den Tieren, die seine Weidewirtschaft geprägt haben.

52. Die Herden nutzten Grasflächen, deren Böden vielerorts für einen verlässlichen Ackerbau ungünstig waren.

53. Durch ihren Fraß halten sie den Bewuchs niedrig und schaffen Unterschiede zwischen stärker und schwächer genutzten Stellen.

54. Auf geeigneten Standorten begrenzen sie auch das Aufkommen von Sträuchern und jungen Bäumen.

55. Für die Pflege zahlreicher Grasflächen ist diese Wirkung weiterhin wichtig, doch nicht jede kahle Salzstelle würde ohne Weidetiere zuwachsen.

56. Manche besonders schwierigen Standorte bleiben aufgrund ihrer Bodenverhältnisse von selbst offen.

57. Zu viele Tiere oder eine Beweidung zum ungünstigen Zeitpunkt können dagegen Vegetation und Boden schädigen.

58. Ein Hirt muss daher nicht nur wissen, wo Gras steht, sondern auch, wann ein Boden tragfähig ist und welche Flächen Ruhe brauchen.

59. Die traditionelle Nutzung erhält die Landschaft am besten, wenn sie deren Unterschiede berücksichtigt.

60. Jenseits dieser Weideflächen zeigt der Tiszántúl, wie verschieden das Land auf derselben Seite eines Flusses sein kann.

61. Östlich des Hortobágy liegen die lössgeprägten Flächen der Hajdúság, deren günstigere Böden wesentlich stärker ackerbaulich genutzt werden.

62. Weiter nordöstlich hebt sich die Nyírség mit sandigen Rücken und Dünen aus den umliegenden Niederungen heraus.

63. Im südlichen Tiszántúl haben die Körös-Flüsse und die Maros eigene Flusslandschaften mit Auen, Altarmen und benachbarten Salz- und Lössflächen geschaffen.

64. Diese Unterschiede beruhen auf verschiedenem Ausgangsmaterial, unterschiedlichen Höhenlagen und jeweils anderen Wasserverhältnissen.

65. Ein sandiger Rücken lässt Wasser anders versickern als eine tonreiche Senke, und ein Lössboden bietet andere Voraussetzungen für den Ackerbau als eine natriumgeprägte Weide.

66. Darum ist das Land östlich der Theiß weder durchgehend Puszta noch überall gleich fruchtbar.

67. Seine Eigenart liegt auch im Nebeneinander von bewirtschafteten Äckern, offenen Grasflächen und Resten ehemaliger Feuchtgebiete.

68. Der bekannte Horizont des Hortobágy ist eine besonders eindringliche Ausprägung dieser größeren Landschaft, nicht ihr einziger Charakter.

69. Die Theiß verband viele dieser Niederungen durch ihre Hochwasser, obwohl sie heute an einem großen Teil des Hortobágy vorbeifließt.

70. Bei geringem Gefälle wand sich ihr Lauf durch die Ebene und verlagerte über lange Zeit seine Bögen.

71. An den Außenseiten solcher Mäander trug die Strömung Ufermaterial ab, während sich an den Innenseiten neues Material ablagerte.

72. Ein Mäander ist also eine Flussschlinge, die ihre Form durch ungleich verteilte Strömung verändern kann.

73. Wurde eine Schlinge vom Hauptlauf getrennt, blieb ein Altarm zurück.

74. Während Hochwassern gelangte Wasser über das Flussbett hinaus in tiefere Geländeteile und hinterließ dort feine Sedimente.

75. Auch der Hortobágy erhielt vor der Regulierung zeitweise Wasser aus dem Überschwemmungssystem der Theiß.

76. Höhere Rücken konnten dabei trocken bleiben, während benachbarte Mulden überflutet wurden.

77. Die Ebene war kein einziger dauerhafter Sumpf, sondern ein Raum mit wechselnden Verbindungen zwischen Fluss, Grasland und Feuchtgebiet.

78. Die groß angelegte Regulierung der Theiß begann 1846 und veränderte diese Verbindungen tiefgreifend.

79. Durchstiche verkürzten Flussschlingen, Deiche begrenzten die Überschwemmungsräume, und Entwässerung erschloss zusätzliche Nutzflächen.

80. Für Siedlungen und Landwirtschaft entstanden dadurch sicherere Bedingungen gegenüber vielen zuvor häufigen Überflutungen.

81. Zugleich erreichte Flusswasser zahlreiche frühere Feuchtgebiete nicht mehr auf dem gewohnten Weg.

82. Zurück blieben auch Altarme, deren weitere Entwicklung von ihrer Lage gegenüber den Deichen und von ihrer Wasserversorgung abhängt.

83. Auf entwässerten Flächen wurde Ackerbau möglich, während andere Standorte weiterhin vor allem als Weideland geeignet waren.

84. Später angelegte Fischteiche schufen neue Wasserflächen, die heute ebenfalls zur Lebensraumvielfalt des Hortobágy beitragen.

85. Eine trockene Grasfläche und ein künstlicher Teich können somit unterschiedliche Ergebnisse derselben Geschichte menschlicher Wassersteuerung sein.

86. Wo heute Wasser für Feuchtgebiete zurückgehalten oder zugeführt wird, reagiert der Naturschutz auf die Folgen dieser Veränderungen.

87. Seit 1973 besteht der Hortobágy-Nationalpark, der erste Nationalpark Ungarns.

88. Die Kulturlandschaft wurde 1999 unter dem Namen „Hortobágy-Nationalpark – die Puszta“ in die UNESCO-Welterbeliste aufgenommen.

89. Nach dem Stand von 2026 bestehen beide Schutzstellungen fort.

90. Der Rang als Kulturerbe würdigt die lange Verbindung zwischen der natürlichen Landschaft und ihrer Weidenutzung.

91. Natur- und Kulturschutz betreffen hier deshalb vielfach dieselben Flächen und Tätigkeiten.

92. Zur heutigen Schutzarbeit gehören angepasste Beweidung und Maßnahmen zur Erhaltung oder Wiederherstellung von Feuchtgebieten.

93. Dabei braucht eine Salzrasenfläche andere Bedingungen als ein Schilfsumpf oder ein flacher Rastplatz für Wasservögel.

94. Der Schutz verlangt Entscheidungen über Wasserstände, Nutzung und Störungen, statt die Landschaft lediglich sich selbst zu überlassen.

95. Im Herbst macht der Vogelzug sichtbar, wie weit die Bedeutung dieses Raumes über Ungarn hinausreicht.

96. Kraniche und Wildgänse nutzen den Hortobágy als Rastgebiet auf ihren Wanderungen zwischen Brut- und Überwinterungsgebieten.

97. Für Kraniche bieten flache Wasserflächen geeignete Schlafplätze, während umliegende Grasflächen und Äcker Nahrung liefern.

98. Auf abgeernteten Maisfeldern können sie liegen gebliebene Körner aufnehmen.

99. Fischteiche und andere Feuchtgebiete ergänzen damit die offene Agrar- und Weidelandschaft zu einem gemeinsam nutzbaren Raum.

100. Wie gut er in einem bestimmten Herbst funktioniert, hängt auch von Niederschlag, Wasserständen, Ernteverlauf und Störungen ab.

101. Ein weiter Blick allein ernährt keinen Vogel; entscheidend ist, ob geeignete Flächen im richtigen Zustand erreichbar sind.

102. Die aus der Ferne beinahe leer wirkende Landschaft bietet ihnen Nahrung und Schutz, weil Wasserflächen, Grasland und bewirtschaftete Böden nahe beieinanderliegen.

103. Von der Brücke mit den neun Bögen reicht der Blick über eine Weite, deren Vielfalt schon an einer niedrigen Geländekante beginnt.