15.5.1 A frankfurti iskola: társadalomkritika, száműzetés és történelmi tapasztalat – Die Frankfurter Schule: Gesellschaftskritik, Exil und historische Erfahrung

1. Amikor az Társadalomkutatási Intézet 1934-ben a New York-i Columbia Egyetem helyiségeiben folytatta munkáját, nevét, könyvtárának egy részét és egy ambiciózus kutatási programját sikerült átvinnie az Atlanti-óceánon.

2. Nem sikerült viszont megmenteni azt a társadalmi környezetet, amelyben ez a program kialakult, hiszen a nemzetiszocialista uralom üldözte a politikai ellenzéket, elűzte a zsidó tudósokat, és egyvonalba hozta a német egyetemeket.

3. A száműzetés ezért sokkal többet jelentett, mint egyszerű helyváltoztatást, de ugyanolyan félrevezető lenne, ha a kritikai elmélet minden későbbi tézisét közvetlenül a menekülés és az üldözés tapasztalatából vezetnénk le.

4. Az emigrált kutatóknak inkább új intézményi feltételek között kellett továbbgondolkodniuk, fogalmaikat váratlan tapasztalatok alapján megvizsgálniuk, és egyúttal megérteniük, miért váltak koruk politikai reményei olyan katasztrofálisan csalódássá.

5. Éppen ez a kényszerű vándorlás és a módszertani önvizsgálat összekapcsolódása jellemzi annak a történetét, ami később a Frankfurti Iskola néven vált ismertté.

6. A kifejezés sem egy iskolaépületet, sem olyan csoportot nem jelöl, amelynek tagjai ugyanazokat a tanokat képviselték volna.

7. Egy mozgékony intellektuális hagyományra utal, amely a frankfurti intézet köré alakult ki, és amelynek összetartó ereje elsősorban a közösen feldolgozott problémákban rejlett.

8. E problémák közé tartozott az a kérdés, hogy a modern társadalmak hogyan ígérhetnek szabadságot, és mégis hogyan hozhatnak létre uralmat, alkalmazkodást és kirekesztést.

9. A résztvevők meg voltak győződve arról, hogy sem a filozófia, sem a közgazdaságtan, sem a szociológia, sem a pszichológia önmagában nem tudott kielégítő választ adni erre a kérdésre.

10. A társadalomkritika így interdiszciplináris vállalkozássá vált, amelynek célja az volt, hogy összekapcsolja a különböző magyarázati szinteket, és egyúttal vizsgálja saját megismerésének előfeltételeit.

11. Az intézetet 1923-ban alapították, és első igazgatója, Carl Grünberg vezetése alatt kezdetben elsősorban a szocializmus és a munkásmozgalom történetével foglalkozott.

12. Amikor 1930-ban Max Horkheimer vette át az igazgatást, a hangsúly eltolódott, anélkül hogy a kapitalista gazdasági viszonyok iránti érdeklődés megszűnt volna.

13. 1931-es programjellegű beiktatási beszédében Horkheimer olyan társadalomfilozófiát vázolt fel, amelynek célja az volt, hogy a társadalom egészét érintő nagy kérdéseket gondos empirikus kutatással ötvözze.

14. Ez a követelés egy olyan filozófia ellen irányult, amely a valós életkörülmények ismerete nélkül fejlesztett ki általános fogalmakat, valamint azok ellen a különálló tudományágak ellen is, amelyek adatokat gyűjtöttek anélkül, hogy figyelembe vették volna azok társadalmi összefüggéseit.

15. Friedrich Pollock a gazdasági struktúrákat vizsgálta, Erich Fromm szociálpszichológiai és pszichoanalitikus perspektívákat hozott be, Leo Löwenthal pedig az irodalmat és a tömegkultúrát kutatta.

16. Herbert Marcuse a filozófiai munkát a politikai és társadalmi elemzéssel ötvözte, míg Theodor W. Adorno szokatlan módon kapcsolta össze a zenét, az ismeretelméletet és a társadalomkritikát.

17. Ez a rövid besorolás ne vezessen félre: munkaterületeik átfedték egymást, és nézeteik az idő múlásával változtak.

18. Walter Benjamin intellektuálisan különösen Adornohoz és Horkheimerhez állt közel, és az intézet folyóiratában is publikált, de nem tartozott egyszerűen az állandó munkatársak közé.

19. Már önmagában is az együttműködés különböző formái mutatják, miért sugall az „iskola” szó könnyen olyan egységességet, amely történelmileg soha nem létezett.

20. A közös keret nem annyira egy kötelező érvényű doktrína révén jött létre, mint inkább viták, kutatási projektek, publikációk és a társadalmi emancipáció feltételeire vonatkozó visszatérő kérdés révén.

21. Kiindulópontot egy, a marxista hagyományon belüli nehézség jelentette, amely a két világháború közötti időszak politikai fejleményei miatt egyre sürgetőbbé vált.

22. Ha az emberek társadalmi helyzete jelentősen meghatározza politikai érdekeiket, akkor miért támogatták a függő rétegek számos tagja azokat az autoriter mozgalmakat, amelyek szabadságukat fenyegették?

23. Az a feltevés, miszerint a gazdasági válságok önmagukban is egyértelmű tudatosságot keltenek a közös érdekekről, és végül emancipációs cselekvéshez vezetnek, elégtelennek bizonyult.

24. A gazdasági helyzet és a politikai döntés között olyan tapasztalatok, félelmek, szokások, családi kapcsolatok, kulturális képek és értelmezések állnak, amelyeket nem lehet pusztán felépítményként félresöpörni.

25. Ezzel a kritika jelentése is megváltozott, hiszen már nem volt elegendő a tulajdonviszonyokat leírni, és azokból a történelem előre látható menetét levezetni.

26. Meg kellett vizsgálni, hogy a társadalmi rend hogyan hat az emberek vágyaira és védekező reakcióira anélkül, hogy őket környezetük akaratlan termékeivé tenné.

27. Sigmund Freud pszichoanalízise ehhez olyan fogalmakat kínált, amelyekkel értelmezni lehetett a tudattalan konfliktusokat, a belsővé vált tekintélyt és a hatalmas apafigurákhoz fűződő kötődést.

28. Különösen Fromm próbálta összekapcsolni a pszichoanalitikus felismeréseket a társadalom által formált jellemszerkezet vizsgálatával.

29. A pszichoanalízis ebben az összefüggésben igényes, de vitatott magyarázati megközelítésként működött, és semmiképpen sem kísérletileg alátámasztott törvényként minden társadalomra nézve.

30. A frankfurti kutatók ezzel olyan vizsgálati teret nyitottak meg, amelyben az anyagi érdekeket és a pszichés szükségleteket sem választották el egymástól, sem pedig elhamarkodottan egyenlővé tették őket.

31. Számukra a család volt egy különösen szemléletes közvetítőhely, mert a gyermekek ott a gondoskodást, a függőséget, a tilalmakat és a tekintélyt nem elvont fogalmakként, hanem mindennapi kapcsolatokként tapasztalják meg.

32. A család ebben az összefüggésben nem az autoritarizmus időtlen okaként jelent meg, hanem olyan intézményként, amelynek formáit maguk is a tulajdon, a munkamegosztás, a nemi rend és a társadalmi elvárások alakítják.

33. Az 1936-ban megjelent, a tekintélyről és a családról szóló tanulmányok filozófiai, történelmi, közgazdasági és szociálpszichológiai hozzájárulásokat ötvöztek empirikus felmérésekkel.

34. Felépítésük rávilágít arra, mit jelentett az interdiszciplinaritás az eredeti programban: nem a tudományágak színes egymás mellett élését, hanem különböző magyarázatok együttműködését egy közös probléma megoldása érdekében.

35. Egy gazdasági válság megváltoztathatja egy család helyzetét anélkül, hogy meghatározná, hogyan dolgozza fel ezt az élményt az egyes családtagok.

36. Ezzel szemben az autoriter magatartás nem érthető meg megfelelően, ha azt csupán magánjellegű tulajdonságként tekintjük, és figyelmen kívül hagyjuk azokat az intézményeket, amelyek az alárendeltséget jutalmazzák vagy az ellenkezést büntetik.

37. Az autoriter jellem fogalmának ilyen összefüggéseket kellene lefednie azáltal, hogy a erősebbek iránti alávetettség és a gyengébbek elleni agresszió viszonylag stabil mintáit vizsgálja.

38. Nem egy megváltoztathatatlan lényeget jelölt, amelyet az egyes embereknél kétségtelenül diagnosztizálni lehetne, hanem a társadalom által közvetített hajlamok elméleti modelljét.

39. A hajlam itt azt jelenti, hogy bizonyos körülmények között hajlamosak vagyunk jellegzetes módon ítélni és cselekedni, nem pedig azt a bizonyosságot, hogy egy ember mindig ennek megfelelően fog viselkedni.

40. Már ez a korlátozás is megóv attól a hibától, hogy a fasizmust egyetlen személyiségtípusból próbáljuk megmagyarázni, vagy hogy a politikai intézményeket pszichológiával akarjuk helyettesíteni.

41. Miközben a kutatási program formát öltött, a nemzetiszocializmus Németországban megsemmisítette annak eredeti intézményi alapjait.

42. A szűk körhöz tartozó személyek közül sokan zsidó családokból származtak, ugyanakkor az intézet marxista orientációja és nyíltan társadalomkritikus munkája a rezsim számára elfogadhatatlan volt.

43. Még mielőtt a Gestapo 1933 júliusában állítólagos államellenes törekvések miatt bezárta volna a frankfurti intézetet, annak szervezeti központját már Genfbe helyezték át.

44. Onnan az intézet útja 1934-ben New Yorkba vezetett, ahol az Institute for Social Research néven a Columbia Egyetemhez csatolták.

45. Ezen intézményi kronológia mögött azonban nagyon különböző életutak húzódtak meg, amelyeket nem lehet egyetlen száműzetési történetté összefoglalni.

46. Marcuse, Pollock, Horkheimer és Löwenthal viszonylag korán érkeztek az Egyesült Államokba, Adorno az oxfordi évek után 1938-ban követte őket, míg más munkatársak saját munkahelyeket találtak, vagy elváltak az intézettől.

47. Benjamin Európában maradt, és 1940-ben, a nácik elől menekülve, a spanyol határvárosban, Portbouban végzett magával.

48. Az ilyen különbségek nem mellékesek, mert a tartózkodási jog, a jövedelem, a nyelvtudás, az akadémiai pozíciók és a személyes hálózatok döntötték el, hogy egy üldözött egyáltalán milyen feltételek mellett tudott tovább dolgozni.

49. A száműzetés ezért egyszerre volt politikai élmény, életrajzi törés és a tudástermelés intézményi problémája.

50. Egy olyan elméletnek, amely komolyan vette saját társadalmi feltételeit, következésképpen azt is figyelembe kellett vennie, hogy a kitelepítés hogyan változtatta meg az archívumokhoz, a beszélgetőpartnerekhez, az olvasókhoz és a kutatási forrásokhoz való hozzáférést.

51. Az Egyesült Államokban az emigránsok olyan társadalommal találkoztak, amely védelmet és új munkalehetőségeket kínált számukra, de amelynek kapitalista dinamikáját és tömegkultúráját szintén kritikus szemmel nézték.

52. Az amerikai társadalomkutatás fejlett kérdőíves módszerekkel, statisztikai kiértékeléssel és közvélemény-elemzéssel rendelkezett, amelyek eltértek a inkább filozófiai és történelmi jellegű német tudományos közegtől.

53. A módszerekkel való találkozás arra kényszerítette az intézetet, hogy általános értelmezéseit olyan kutatási kérdésekre fordítsa le, amelyek megfigyelhető anyag alapján ellenőrizhetők voltak.

54. Ugyanakkor fennállt annak a veszélye, hogy a komplex társadalmi tapasztalatok mérési értékekben vesznek el, amelyek látszólagos pontossága eltakarja az előfeltételezett fogalmakat.

55. A kritikai elmélet számára az empirikus kutatás ezért sem puszta semleges tények gyűjtése, sem pedig a már meglévő filozófiai ítéletek zavaró kiegészítése nem volt.

56. Célja az volt, hogy képes legyen korrigálni az elméletet, de maga is olyan értelmezésekre volt utalva, amelyek meghatározták, hogy mit kérdeznek, mit mérnek és mit tekintenek jelentősnek.

57. Ez a reflexív hozzáállás különbözteti meg a kritikát attól a megfigyeléstől, amely saját álláspontját társadalmi szempontból következménymentesnek tartja.

58. A reflexivitás azt jelenti, hogy egy vizsgálat nem csupán tárgyát vizsgálja, hanem azokat az érdekeket, kategóriákat és intézményi feltételeket is, amelyek keretében a tárgyról szóló tudást termeli.

59. Ebből nem következik, hogy minden eredmény pusztán szubjektív lenne, hiszen éppen az előfeltételek feltárása teszi lehetővé az indokolt ellentmondást és a módszertani javítást.

60. A társadalomkritikus kutatás így igényelte az igazságot anélkül, hogy azt állította volna, fogalmai a történelmen kívül állnának.

61. Az európai fasizmus felemelkedése és a nemzetiszocialista megsemmisítési politika olyan sürgető jelleget kölcsönzött az antiszemitizmus, az előítéletek és az autoriter alárendeltség kutatásának, amely már nem csupán tisztán tudományos érdeklődés volt.

62. Mindazonáltal a résztvevők nem egyetlen rejtett okot kerestek, amelyből minden elkövető cselekedete levezethető lenne.

63. A gazdasági válságokat, a politikai szervezeteket, az állami erőszakot, a propagandisztikus ellenségképeket és a pszichológiai szükségleteket egymástól megkülönböztethető, egymással összefüggő tényezőként kellett vizsgálni.

64. Aki kizárólag a személyes előítéletekre figyel, alábecsüli a hatóságok, a pártok és a törvények hatalmát, amelyek megszervezik az üldözést és társadalmi szinten érvényre juttatják azt.

65. Ezzel szemben aki kizárólag az intézményeket veszi figyelembe, az figyelmen kívül hagyhatja, hogy az emberek miért támogatják szenvedélyesen a hatalmat, annak ellenére, hogy maguk is szenvednek alatta, vagy hogy az korlátozza saját cselekvési lehetőségeiket.

66. Az autoriter hajlamokkal kapcsolatos kutatások megpróbálták pótolni ezt a hiányosságot azáltal, hogy a politikai meggyőződéseket összekapcsolták a konformitás, az agresszió és a világ merev kategorizálásának mélyebb rétegekben rejlő mintáival.

67. Ezen erőfeszítések legismertebb eredménye, az 1950-ben megjelent The Authoritarian Personality című tanulmány Adorno, Else Frenkel-Brunswik, Daniel Levinson és Nevitt Sanford együttműködéséből született.

68. Interjúk, kérdőívek és attitűdskálák segítségével kívánták feltárni, hogy az antiszemita és antidemokratikus attitűdök hogyan kapcsolódnak átfogóbb személyiségmintázatokhoz.

69. A megközelítés rendkívül nagy hatással volt a politikai pszichológiára, azonban skáláit, mintáit és pszichoanalitikus értelmezéseit később megalapozott okokból módszertani szempontból bírálták.

70. Történelmi jelentősége ezért nem menti fel attól a kérdéstől, hogy az egyes kategóriák megbízhatóan mérik-e azt, amit mérni ígérnek.

71. Különösen problematikus lenne, ha egy korlátozott mintából teljes társadalmakról vagy népekről alkotnánk végleges képet.

72. Ugyanígy nem szabad egy skálán elért magas pontszámot az adott személyről alkotott erkölcsi ítéletként kezelni.

73. A megkérdezettek olyan válaszokat adhatnak, amelyeket a helyzet, a kérdés megfogalmazása és a társadalmi elvárásokról alkotott elképzeléseik befolyásolnak.

74. Ezenkívül fennáll annak a veszélye, hogy egy olyan vizsgálat, amely elsősorban a jobboldali, autoriter beállítottságokat méri fel, már pusztán fogalmi felépítéséből adódóan figyelmen kívül hagyja a dogmatikus alárendeltség egyéb formáit.

75. Az ilyen kifogások nem rombolják le a teljes kutatási megközelítést, hanem rámutatnak arra, hogy mennyire komolyan kell venni a saját önkorrekciós igényét.

76. Egy kritikai kutatási projekt nem azzal bizonyítja értékét, hogy immunis lesz a kritikára, hanem azzal, hogy nyilvánosságra hozza eszközeit, hatókörét és vakfoltjait.

77. Pontosan ezen a ponton érintkezik egymással a módszer és a politikai cél, hiszen az emancipációt aligha lehet olyan eljárásokkal előmozdítani, amelyek elhamarkodottan kategorizálják az embereket, és tagadják változásra való képességüket.

78. A kritika fogalma ezért többet jelent, mint elutasítás vagy egy-egy hiba feltárása.

79. A társadalmi viszonyok saját lehetőségeik és igényeik alapján történő vizsgálatát jelenti, beleértve azt a kérdést is, hogy miért nem valósul meg valójában az ígért szabadságfok.

80. A kritika eközben továbbra is empirikus ismeretekre támaszkodik, mert ellenkező esetben fennáll a veszélye, hogy diagnózisát absztrakt elvárásokból vonja le, ahelyett, hogy a valódi emberek ellentmondásos tapasztalataiból merítene.

81. A kultúra és a média vizsgálata is új jelentőséget nyert az amerikai száműzetésben, mivel ott a rádió, a film és a kereskedelmi szórakoztatás különösen fejlett ipari formákban jelent meg.

82. Löwenthal irodalmi és népszerű ábrázolásokat elemezett, Adorno időnként egy nagy rádiókutatási projekten dolgozott, Horkheimer pedig ezeket a megfigyeléseket a modern uralom átfogóbb elemzésével ötvözte.

83. Ezek a munkák előkészítették a későbbi kultúraipar-kritikát anélkül, hogy minden egyes amerikai tapasztalat csupán egy már kész európai elmélet alátámasztásaként szolgált volna.

84. A kutatóknak inkább azt kellett megmagyarázniuk, hogy a szórakozás miért nyújthat felüdülést és örömöt, miközben olyan észlelési módokat gyakoroltat, amelyek miatt a társadalmi alternatívák nehezen elképzelhetők.

85. A népszerű kultúra általános megvetése elkerülné ezt a kérdést, mert elsimítja a művek, a közönség és a használati módok közötti különbségeket.

86. Döntő jelentőségű volt a közvetítés: a média nem csupán tükrözi a társadalmi hatalmat, hanem feldolgozza a vágyakat, irányítja a figyelmet, és alakítja azokat a képeket, amelyekben az emberek felismerik önmagukat és másokat.

87. Hasonlóképpen közvetíti a család is a gazdasági és politikai rendet, anélkül, hogy csupán annak passzív tükörképe lenne.

88. A közvetítés gondolata lehetővé teszi, hogy elkerüljük az egyszerű ok-okozati láncokat, és mégis vizsgáljuk, hogyan stabilizálódik a hatalom a különböző életterületeken keresztül.

89. Ez azonban önmagában nem magyarázza meg, hogy egy adott történelmi helyzetben milyen súlya van egy-egy tényezőnek.

90. Ehhez továbbra is pontos összehasonlításokra, ellenőrizhető adatokra és az egymással versengő magyarázatok elemzésére van szükség.

91. A háború után néhány kulcsfontosságú képviselő visszatért Frankfurtba, míg mások, köztük Marcuse és Löwenthal, az Egyesült Államokban folytatták pályafutásukat.

92. Az intézet 1949-ben tért vissza Frankfurtba, és 1950-ben állami támogatást élvező magánalapítványként újjáalakult.

93. Ez a visszatérés nem állította vissza a 1933 előtti állapotot, hiszen a meggyilkoltak továbbra is hiányoztak, a tudományos kapcsolatok megváltoztak, és a nyugat-német társadalom a náci múlttal küzdött.

94. Horkheimer és Adorno ezentúl egyre inkább összekapcsolták a kutatást a közoktatással és a demokratikus önfelvilágosítással, anélkül, hogy véglegesen feloldották volna a feszültségeket az elméleti kritika és az empirikus társadalomkutatás között.

95. A tágabb körön belül is jelentős nézeteltérések voltak, például a pszichoanalízis, a politikai gyakorlat, a nemzetiszocializmus szerkezete és a társadalmi változás lehetőségei tekintetében.

96. Éppen ezért a frankfurti iskolát nem titokban irányított egységként kell értelmezni, ahogyan azt az összeesküvés-ideológiai ábrázolások állítják, hanem személyek, intézmények és szövegek konfliktusokkal teli konstellációjaként.

97. Története azt mutatja, hogy a kutatás a finanszírozástól, a munkavégzés helyszínétől és a politikai szabadságjogoktól függ, anélkül hogy ezek a feltételek teljes mértékben magyarázatot adnának rá.

98. Azt is megmutatja, hogy a történelmi tapasztalat megváltoztathatja az elméletet anélkül, hogy az érvek és bizonyítékok helyébe lépne.

99. A száműzetés láthatóvá tette a társadalomkritika saját előfeltételeit, mert a száműzötteknek új nyilvánosság előtt, új módszerekkel és egy példátlan politikai katasztrófa fényében kellett megvizsgálniuk fogalmaikat.

100. Projektjük tartós kihívása ezért egy olyan kritika, amely egyszerre követi nyomon a hatalmat a gazdaságban, az intézményekben, a kultúrában és a személyiségben, és eközben saját ismereteik határait is tárgyává teszi.

1. Als das Institut für Sozialforschung 1934 in Räumen der Columbia University in New York weiterarbeitete, hatte es seinen Namen, einen Teil seiner Bibliothek und ein ehrgeiziges Forschungsprogramm über den Atlantik gerettet.

2. Nicht retten ließ sich hingegen die gesellschaftliche Welt, in der dieses Programm entstanden war, denn die nationalsozialistische Herrschaft hatte politische Gegner verfolgt, jüdische Wissenschaftler vertrieben und die deutschen Universitäten gleichgeschaltet.

3. Das Exil bedeutete deshalb weit mehr als einen Ortswechsel, doch es wäre ebenso irreführend, jede spätere These der Kritischen Theorie unmittelbar aus der Erfahrung von Flucht und Verfolgung abzuleiten.

4. Die emigrierten Forscher mussten vielmehr unter neuen institutionellen Bedingungen weiterdenken, ihre Begriffe an unerwarteten Erfahrungen prüfen und zugleich begreifen, weshalb die politischen Hoffnungen ihrer Zeit so katastrophal enttäuscht worden waren.

5. Gerade diese Verbindung von erzwungener Bewegung und methodischer Selbstprüfung kennzeichnet die Geschichte dessen, was später unter dem Namen Frankfurter Schule bekannt wurde.

6. Der Ausdruck bezeichnet weder ein Schulgebäude noch eine Gruppe, deren Mitglieder dieselben Lehrsätze vertreten hätten.

7. Er meint eine bewegliche intellektuelle Tradition, die sich um das Frankfurter Institut bildete und deren Zusammenhalt vor allem in gemeinsam bearbeiteten Problemen lag.

8. Zu diesen Problemen gehörte die Frage, wie moderne Gesellschaften Freiheit versprechen und dennoch Herrschaft, Anpassung und Ausgrenzung hervorbringen können.

9. Eine befriedigende Antwort, davon waren die Beteiligten überzeugt, konnte weder die Philosophie noch die Ökonomie, weder die Soziologie noch die Psychologie allein geben.

10. Gesellschaftskritik wurde damit zu einem interdisziplinären Unternehmen, das verschiedene Erklärungsebenen miteinander verbinden und zugleich die Voraussetzungen seiner eigenen Erkenntnis untersuchen sollte.

11. Das Institut war 1923 gegründet worden und widmete sich unter seinem ersten Direktor Carl Grünberg zunächst besonders der Geschichte des Sozialismus und der Arbeiterbewegung.

12. Als Max Horkheimer 1930 die Leitung übernahm, verschob sich der Schwerpunkt, ohne dass das Interesse an kapitalistischen Wirtschaftsverhältnissen verschwand.

13. In seiner programmatischen Antrittsrede von 1931 entwarf Horkheimer eine Sozialphilosophie, die große Fragen nach dem gesellschaftlichen Ganzen mit sorgfältiger empirischer Forschung verbinden sollte.

14. Diese Forderung richtete sich gegen eine Philosophie, die allgemeine Begriffe ohne Kenntnis der wirklichen Lebensverhältnisse entwickelte, ebenso wie gegen Einzelwissenschaften, die Daten sammelten, ohne ihren gesellschaftlichen Zusammenhang zu bedenken.

15. Friedrich Pollock untersuchte ökonomische Strukturen, Erich Fromm brachte sozialpsychologische und psychoanalytische Perspektiven ein, und Leo Löwenthal erforschte Literatur und Massenkultur.

16. Herbert Marcuse verband philosophische Arbeit mit politischer und gesellschaftlicher Analyse, während Theodor W. Adorno Musik, Erkenntnistheorie und Sozialkritik auf ungewöhnliche Weise aufeinander bezog.

17. Diese knappe Zuordnung darf nicht darüber hinwegtäuschen, dass sich ihre Arbeitsgebiete überschnitten und ihre Auffassungen im Laufe der Zeit veränderten.

18. Walter Benjamin stand besonders Adorno und Horkheimer intellektuell nahe und veröffentlichte in der Zeitschrift des Instituts, gehörte jedoch nicht einfach zum regulären Mitarbeiterstab.

19. Schon die unterschiedlichen Formen dieser Zusammenarbeit zeigen, weshalb das Wort Schule leicht eine Geschlossenheit vortäuscht, die historisch nie bestand.

20. Der gemeinsame Rahmen entstand weniger durch eine verbindliche Doktrin als durch Diskussionen, Forschungsprojekte, Publikationen und die wiederkehrende Frage nach den Bedingungen gesellschaftlicher Emanzipation.

21. Den Ausgangspunkt bildete eine Schwierigkeit innerhalb der marxistischen Tradition, die durch die politischen Entwicklungen der Zwischenkriegszeit immer dringlicher wurde.

22. Wenn die gesellschaftliche Stellung von Menschen ihre politischen Interessen wesentlich prägt, weshalb unterstützten dann zahlreiche Angehörige abhängiger Schichten autoritäre Bewegungen, die ihre Freiheit bedrohten?

23. Die Vorstellung, wirtschaftliche Krisen würden von selbst ein klares Bewusstsein gemeinsamer Interessen und schließlich emanzipatorisches Handeln hervorbringen, erwies sich als unzureichend.

24. Zwischen einer ökonomischen Lage und einer politischen Entscheidung liegen Erfahrungen, Ängste, Gewohnheiten, Familienbeziehungen, kulturelle Bilder und Deutungen, die nicht als bloßer Überbau beiseitegeschoben werden können.

25. Damit änderte sich auch die Bedeutung von Kritik, denn es genügte nicht mehr, Eigentumsverhältnisse zu beschreiben und aus ihnen einen vorhersehbaren Gang der Geschichte abzuleiten.

26. Untersucht werden musste, wie gesellschaftliche Ordnung in den Wünschen und Abwehrreaktionen von Menschen wirksam wird, ohne sie zu willenlosen Produkten ihrer Umgebung zu machen.

27. Die Psychoanalyse Sigmund Freuds bot dafür Begriffe an, mit denen unbewusste Konflikte, verinnerlichte Autorität und die Bindung an mächtige Vaterfiguren gedeutet werden konnten.

28. Vor allem Fromm versuchte, psychoanalytische Einsichten mit einer Untersuchung der gesellschaftlich geprägten Charakterstruktur zu verbinden.

29. Psychoanalyse fungierte in diesem Zusammenhang als ein anspruchsvoller, aber umstrittener Erklärungsansatz und keineswegs als experimentell gesichertes Gesetz für jede Gesellschaft.

30. Die Frankfurter Forscher öffneten damit einen Untersuchungsraum, in dem materielle Interessen und psychische Bedürfnisse weder voneinander getrennt noch vorschnell miteinander gleichgesetzt wurden.

31. Ein besonders anschaulicher Vermittlungsort war für sie die Familie, weil Kinder dort Fürsorge, Abhängigkeit, Verbot und Autorität nicht als abstrakte Begriffe, sondern als alltägliche Beziehungen erfahren.

32. Familie erschien dabei nicht als zeitlose Ursache des Autoritarismus, sondern als Institution, deren Formen selbst von Eigentum, Arbeitsteilung, Geschlechterordnung und gesellschaftlichen Erwartungen geprägt sind.

33. Die 1936 veröffentlichten Studien über Autorität und Familie verbanden philosophische, historische, ökonomische und sozialpsychologische Beiträge mit empirischen Erhebungen.

34. Ihr Aufbau macht sichtbar, was Interdisziplinarität im ursprünglichen Programm bedeuten sollte: nicht ein buntes Nebeneinander von Fächern, sondern die Zusammenarbeit verschiedener Erklärungen an einem gemeinsamen Problem.

35. Eine ökonomische Krise kann die Stellung einer Familie verändern, ohne festzulegen, wie jedes ihrer Mitglieder diese Erfahrung verarbeitet.

36. Umgekehrt lässt sich eine autoritäre Haltung nicht angemessen verstehen, wenn man sie nur als private Eigenschaft betrachtet und die Institutionen außer Acht lässt, die Unterordnung belohnen oder Widerspruch bestrafen.

37. Der Begriff des autoritären Charakters sollte solche Verbindungen erfassen, indem er nach relativ stabilen Mustern von Unterwerfung unter Stärkere und Aggression gegen Schwächere fragte.

38. Er bezeichnete kein unveränderliches Wesen, das sich bei einzelnen Menschen zweifelsfrei diagnostizieren ließe, sondern ein theoretisches Modell gesellschaftlich vermittelter Dispositionen.

39. Disposition bedeutet hier eine Bereitschaft, unter bestimmten Umständen auf typische Weise zu urteilen und zu handeln, nicht die Gewissheit, dass ein Mensch sich immer entsprechend verhalten wird.

40. Schon diese Einschränkung schützt vor dem Fehler, Faschismus aus einer einzigen Persönlichkeitsform erklären oder politische Institutionen durch Psychologie ersetzen zu wollen.

41. Während das Forschungsprogramm Gestalt annahm, zerstörte der Nationalsozialismus seine ursprüngliche institutionelle Grundlage in Deutschland.

42. Viele Personen aus dem engeren Kreis stammten aus jüdischen Familien, zugleich waren die marxistische Orientierung und die offen gesellschaftskritische Arbeit des Instituts für das Regime unannehmbar.

43. Noch bevor die Gestapo das Frankfurter Institut im Juli 1933 wegen angeblich staatsfeindlicher Bestrebungen schloss, war sein organisatorisches Zentrum nach Genf verlegt worden.

44. Von dort führte der Weg des Instituts 1934 nach New York, wo es als Institute for Social Research an die Columbia University angeschlossen wurde.

45. Hinter dieser institutionellen Chronologie standen jedoch sehr verschiedene Lebenswege, die sich nicht zu einer einzigen Exilgeschichte zusammenziehen lassen.

46. Marcuse, Pollock, Horkheimer und Löwenthal gelangten vergleichsweise früh in die Vereinigten Staaten, Adorno folgte nach Jahren in Oxford 1938, und andere Mitarbeiter fanden eigene Arbeitsorte oder trennten sich vom Institut.

47. Benjamin blieb in Europa und nahm sich 1940 auf der Flucht vor den Nationalsozialisten im spanischen Grenzort Portbou das Leben.

48. Solche Unterschiede sind nicht nebensächlich, weil Aufenthaltsrecht, Einkommen, Sprachkenntnisse, akademische Stellen und persönliche Netzwerke darüber entschieden, unter welchen Bedingungen ein Verfolgter überhaupt weiterarbeiten konnte.

49. Exil war daher zugleich politische Erfahrung, biografischer Bruch und institutionelles Problem der Wissensproduktion.

50. Eine Theorie, die ihre eigenen gesellschaftlichen Bedingungen ernst nahm, musste folglich auch bedenken, wie Vertreibung den Zugang zu Archiven, Gesprächspartnern, Lesern und Forschungsmitteln veränderte.

51. In den Vereinigten Staaten begegneten die Emigranten einer Gesellschaft, die ihnen Schutz und neue Arbeitsmöglichkeiten bot, deren kapitalistische Dynamik und Massenkultur sie jedoch ebenfalls kritisch betrachteten.

52. Amerikanische Sozialforschung verfügte über entwickelte Verfahren der Befragung, statistischen Auswertung und öffentlichen Meinungsanalyse, die sich vom stärker philosophisch und historisch geprägten deutschen Wissenschaftsmilieu unterschieden.

53. Die Begegnung mit diesen Methoden zwang das Institut, seine allgemeinen Deutungen in Forschungsfragen zu übersetzen, die sich an beobachtbarem Material prüfen ließen.

54. Zugleich bestand die Gefahr, dass komplexe gesellschaftliche Erfahrungen in Messwerten verschwanden, deren scheinbare Genauigkeit die vorausgesetzten Begriffe verdeckte.

55. Für die Kritische Theorie war empirische Forschung deshalb weder eine bloße Sammlung neutraler Tatsachen noch eine lästige Ergänzung bereits feststehender philosophischer Urteile.

56. Sie sollte Theorie korrigieren können, blieb aber selbst auf Deutungen angewiesen, die festlegten, was gefragt, gemessen und als bedeutsam angesehen wurde.

57. Diese reflexive Haltung unterscheidet Kritik von einer Beobachtung, die ihren eigenen Standort für gesellschaftlich folgenlos hält.

58. Reflexiv heißt, dass eine Untersuchung nicht nur ihren Gegenstand prüft, sondern auch die Interessen, Kategorien und institutionellen Bedingungen, unter denen sie Wissen über ihn erzeugt.

59. Daraus folgt nicht, dass jedes Ergebnis bloß subjektiv wäre, denn gerade die Offenlegung von Voraussetzungen ermöglicht begründeten Widerspruch und methodische Verbesserung.

60. Gesellschaftskritische Forschung beanspruchte somit Wahrheit, ohne zu behaupten, ihre Begriffe stünden außerhalb der Geschichte.

61. Der Aufstieg des europäischen Faschismus und die nationalsozialistische Vernichtungspolitik verliehen der Erforschung von Antisemitismus, Vorurteil und autoritärer Unterordnung eine Dringlichkeit, die kein rein akademisches Interesse war.

62. Dennoch suchten die Beteiligten nicht nach einer einzigen verborgenen Ursache, aus der sich das Handeln jedes Täters ableiten ließe.

63. Ökonomische Krisen, politische Organisationen, staatliche Gewalt, propagandistische Feindbilder und psychische Bedürfnisse mussten als unterscheidbare, miteinander vermittelte Faktoren untersucht werden.

64. Wer nur auf persönliche Vorurteile blickt, unterschätzt die Macht von Behörden, Parteien und Gesetzen, die Verfolgung organisieren und gesellschaftlich durchsetzen.

65. Wer umgekehrt ausschließlich Institutionen betrachtet, kann übersehen, weshalb Menschen Herrschaft leidenschaftlich unterstützen, obwohl sie selbst unter ihr leiden oder ihre eigenen Handlungsmöglichkeiten beschneiden.

66. Die Forschung über autoritäre Dispositionen versuchte diese Lücke zu schließen, indem sie politische Überzeugungen mit tiefer liegenden Mustern von Konformität, Aggression und starrer Einteilung der Welt verband.

67. Das bekannteste Ergebnis dieser Bemühungen, die 1950 erschienene Untersuchung The Authoritarian Personality, entstand in Zusammenarbeit Adornos mit Else Frenkel-Brunswik, Daniel Levinson und Nevitt Sanford.

68. Interviews, Fragebögen und Einstellungsskalen sollten erfassen, wie antisemitische und antidemokratische Haltungen mit umfassenderen Persönlichkeitsmustern zusammenhingen.

69. Der Ansatz war für die politische Psychologie außerordentlich einflussreich, doch seine Skalen, Stichproben und psychoanalytischen Deutungen wurden später mit guten Gründen methodisch kritisiert.

70. Seine historische Bedeutung entbindet daher nicht von der Frage, ob einzelne Kategorien zuverlässig messen, was sie zu messen versprechen.

71. Besonders problematisch wäre es, aus einer begrenzten Stichprobe ein fertiges Bild ganzer Gesellschaften oder Völker abzuleiten.

72. Ebenso wenig darf eine hohe Punktzahl auf einer Skala wie ein moralisches Urteil über die vollständige Person behandelt werden.

73. Befragte können Antworten geben, die von der Situation, der Formulierung einer Frage und ihrer Vorstellung gesellschaftlicher Erwünschtheit beeinflusst sind.

74. Außerdem droht eine Untersuchung, die vor allem rechtsgerichtete autoritäre Einstellungen erfasst, andere Formen dogmatischer Unterordnung schon durch ihren begrifflichen Aufbau zu übersehen.

75. Solche Einwände zerstören nicht den gesamten Forschungsansatz, sondern zeigen, wie ernst sein eigener Anspruch auf Selbstkorrektur genommen werden muss.

76. Ein kritisches Forschungsprojekt bewährt sich nicht dadurch, dass es gegen Kritik immun wird, sondern dadurch, dass es seine Instrumente, Reichweiten und blinden Flecken offenlegt.

77. Genau an diesem Punkt berühren sich Methode und politisches Ziel, denn Emanzipation lässt sich schwerlich mit Verfahren fördern, die Menschen vorschnell festlegen und ihre Fähigkeit zur Veränderung leugnen.

78. Der Begriff der Kritik bezeichnet deshalb mehr als Ablehnung oder das Aufdecken eines einzelnen Fehlers.

79. Er meint die Prüfung gesellschaftlicher Verhältnisse an ihren eigenen Möglichkeiten und Ansprüchen, einschließlich der Frage, weshalb ein versprochenes Maß an Freiheit tatsächlich nicht erreicht wird.

80. Kritik bleibt dabei auf empirische Kenntnis angewiesen, weil sie sonst Gefahr läuft, ihre Diagnose aus abstrakten Erwartungen statt aus den widersprüchlichen Erfahrungen wirklicher Menschen zu gewinnen.

81. Auch die Untersuchung von Kultur und Medien erhielt im amerikanischen Exil einen veränderten Stellenwert, da Radio, Film und kommerzielle Unterhaltung dort in besonders entwickelten industriellen Formen begegneten.

82. Löwenthal analysierte literarische und populäre Darstellungen, Adorno arbeitete zeitweise an einem großen Radioforschungsprojekt, und Horkheimer verband solche Beobachtungen mit einer umfassenderen Diagnose moderner Herrschaft.

83. Diese Arbeiten bereiteten die spätere Kritik der Kulturindustrie vor, ohne dass jede amerikanische Erfahrung lediglich als Beleg für eine schon fertige europäische Theorie gedient hätte.

84. Die Forscher mussten vielmehr erklären, weshalb Unterhaltung Entlastung und Vergnügen bieten kann und zugleich Wahrnehmungsweisen einübt, die gesellschaftliche Alternativen schwer vorstellbar machen.

85. Eine pauschale Verachtung aller populären Kultur würde diese Frage verfehlen, weil sie Unterschiede zwischen Werken, Publika und Gebrauchsweisen einebnet.

86. Entscheidend war die Vermittlung: Medien spiegeln gesellschaftliche Macht nicht einfach, sondern bearbeiten Wünsche, ordnen Aufmerksamkeit und formen die Bilder, in denen Menschen sich selbst und andere erkennen.

87. Ähnlich vermittelt die Familie ökonomische und politische Ordnung, ohne bloß deren passives Abbild zu sein.

88. Der Gedanke der Vermittlung erlaubt es, einfache Kausalketten zu vermeiden und dennoch zu untersuchen, wie sich Herrschaft durch verschiedene Lebensbereiche hindurch stabilisiert.

89. Er erklärt allerdings nicht von selbst, welches Gewicht ein einzelner Faktor in einer bestimmten historischen Situation besitzt.

90. Dafür bleiben genaue Vergleiche, überprüfbare Daten und eine Auseinandersetzung mit konkurrierenden Erklärungen erforderlich.

91. Nach dem Krieg kehrten einige zentrale Vertreter nach Frankfurt zurück, während andere, darunter Marcuse und Löwenthal, ihre Laufbahn in den Vereinigten Staaten fortsetzten.

92. Das Institut kam 1949 nach Frankfurt zurück und wurde 1950 als öffentlich geförderte private Stiftung wiedererrichtet.

93. Diese Rückkehr stellte den Zustand vor 1933 nicht wieder her, denn die Ermordeten blieben abwesend, wissenschaftliche Beziehungen hatten sich verändert, und die westdeutsche Gesellschaft rang mit ihrer nationalsozialistischen Vergangenheit.

94. Horkheimer und Adorno verbanden Forschung nun verstärkt mit öffentlicher Bildung und demokratischer Selbstaufklärung, ohne die Spannungen zwischen theoretischer Kritik und empirischer Sozialforschung endgültig aufzulösen.

95. Auch innerhalb des weiteren Kreises bestanden erhebliche Differenzen, etwa über Psychoanalyse, politische Praxis, die Struktur des Nationalsozialismus und die Möglichkeiten gesellschaftlicher Veränderung.

96. Gerade deshalb ist die Frankfurter Schule nicht als heimlich gesteuerte Einheit zu verstehen, wie es verschwörungsideologische Darstellungen behaupten, sondern als konfliktreiche Konstellation von Personen, Institutionen und Texten.

97. Ihre Geschichte zeigt, dass Forschung von Finanzierungen, Arbeitsorten und politischen Freiheiten abhängt, ohne sich vollständig aus diesen Bedingungen erklären zu lassen.

98. Sie zeigt ebenso, dass historische Erfahrung Theorie verändern kann, ohne an die Stelle von Argumenten und Belegen zu treten.

99. Das Exil machte die eigenen Voraussetzungen der Gesellschaftskritik sichtbar, weil die Vertriebenen ihre Begriffe in einer neuen Öffentlichkeit, mit neuen Methoden und angesichts einer beispiellosen politischen Katastrophe prüfen mussten.

100. Die bleibende Herausforderung ihres Projekts liegt daher in einer Kritik, die Herrschaft in Wirtschaft, Institutionen, Kultur und Persönlichkeit zugleich verfolgt und dabei auch die Grenzen ihrer eigenen Erkenntnis zum Gegenstand macht.