1-2-2 Geschichte Ungarns lang

1. A Kárpát-medence kelta társadalma nem egy egységes blokk volt, hanem egy finoman rétegzett rangrendszer.

2. Egy ember társadalmi helyzetét elsősorban származása, vagyona és a közösségben betöltött szerepe határozta meg.

3. Ezt a magasabb és alacsonyabb rétegekre való felosztást társadalmi rétegződésnek nevezzük.

4. E felépítés rekonstruálásához a kutatás két, egymástól nagyon különböző forrásfajtára támaszkodik.

5. Egyrészt a régészeti leletek, elsősorban a sírok és a települések, rengeteg néma utalást nyújtanak.

6. Másrészt az ókori görög és római írók beszámolnak a kelták életéről.

7. Ezek az írásos források többnyire a galliai keltákra vonatkoznak, de alapvető vonásaikban általánosíthatók.

8. Ugyanakkor idegen megfigyelők külső szemszögéből íródtak, ezért kritikai szemmel kell olvasni őket.

9. A két forráscsoport együttes elemzéséből egy rétegzett társadalom képe rajzolódik ki.

10. Ennek csúcsán egy szűk, de nagyon hatalmas felső réteg állt.

11. Ez nemesi családokból állt, amelyek rangja generációkon át öröklődött.

12. Tagjaikat a kutatásokban gyakran nemességnek vagy fejedelmeknek nevezik.

13. A kelta fejedelem olyan vezető volt, aki földek, állatállomány, követői és vagyon felett uralkodott.

14. Hatalma a földbirtokon, a függő embereken és a fegyveres harcosokból álló követői seregén alapult.

15. Néhány kelta törzset királyok vezettek, akiknek méltósága öröklődött.

16. Az ókori források azonban arról számolnak be, hogy sok törzsnél a királyság idővel háttérbe szorult.

17. A királyok helyébe ezután a nemesség soraiból évente választott tisztségviselők léptek.

18. Az ilyen legfőbb tisztségviselőt a források a latin „Vergobret” szóval jelölik.

19. Ebben az esetben a hatalom nem egy személy kezében volt, hanem a nemesek gyűléséé.

20. A kelták politikai rendje így törzsenként eltérő volt.

21. Egy dolog azonban közös volt mindegyikben, nevezetesen a felső réteg döntő szerepe.

22. Hogy mekkora volt a gazdagságuk, azt különösen lenyűgözően mutatják sírjaik.

23. A nemes elhunytakat értékes sírmellékletekkel együtt temették el.

24. Ezek a sírmellékletek között szerepeltek fegyverek, aranyékszerek, finoman kidolgozott edények, sőt néha egész szekerek is.

25. Az ilyen pompásan berendezett sírokat a kutatók fejedelmi síroknak nevezik.

26. Ezek élesen elütnek a köznép egyszerűen berendezett sírjaitól.

27. Ebből a hatalmas különbségből a kutatók a kelták kifejezett társadalmi egyenlőtlenségére következtetnek.

28. A kelta társadalom második meghatározó csoportját a harcosok alkották.

29. A harcosok nagy megbecsülésnek örvendtek a kelták körében, és mélyen meghatározták önképüket.

30. Sok harcos a nemesi felső rétegből származott, vagy legalábbis ahhoz közel állt.

31. Egy nemes kelta fegyveres követőkből álló sereggel vette körül magát.

32. Ezek a követők hűséggel és kölcsönös kötelezettségvállalással kötődtek vezetőjükhöz.

33. A vezető védelmet, ellátást és részesedést biztosított számukra a zsákmányból.

34. Cserébe ők hadszolgálatot és személyes hűséget nyújtottak neki.

35. Ezt a kölcsönös kötelékeken alapuló rendszert követői rendszernek nevezik.

36. A követők létszáma döntő mértékben meghatározta a fejedelem tekintélyét és hatalmát.

37. A kelta harcosok fegyverzete a korukhoz képest meglepően fejlett volt.

38. A tipikus felszereléshez tartozott egy hosszú, vasból készült kard.

39. Ehhez járult még a lándzsa, a dárda és egy nagy, többnyire fából készült pajzs.

40. A nemesi harcosok emellett sisakot és alkalmanként láncinget is viseltek.

41. A láncinget, egy több ezer összefonott vasgyűrűből álló védőpáncélt, sőt kelta találmánynak is tartják.

42. Ókori beszámolók szerint egyes harcosok páncél nélkül, sőt meztelenül vonultak csatába.

43. Ezzel messzire láthatóan akarták demonstrálni bátorságukat és a halál iránti megvetésüket.

44. Az ókori szerzők a keltákat merész, heves, de kevéssé kitartó harcosokként írják le.

45. A jómódú harcosok lóháton vagy kétkerekű harci szekérről harcoltak.

46. A harci szekér elsősorban arra szolgált, hogy villámgyorsan eljuttassa a harcost a csata helyszínére.

47. Az idő múlásával a lovasság felülkerekedett a harci szekéren.

48. A háború, a zsákmányvadászat és a zsoldos szolgálat a kelta életvilág szerves részét képezték.

49. A kelta harcosok gyakran zsoldosként álltak idegen hatalmak szolgálatába.

50. Görög uralkodók, Karthágó és más ókori államok oldalán harcoltak.

51. Az ilyen szolgálatokért kapott zsold és zsákmány végül visszakerült a kelta világba.

52. Egy harmadik fontos csoportot a kézművesek és szakemberek alkották.

53. A kelta kultúrát különösen fejlett kézművesség jellemezte.

54. Ennek elsődleges eleme a vasmegmunkálás volt.

55. A kelta kovácsokat széles körben a szakma mestereinek tartották.

56. Hatékony fegyvereket, kiváló minőségű szerszámokat és mezőgazdasági eszközöket készítettek.

57. A bronz, az arany és az ezüst megmunkálása is magas színvonalon állt.

58. A finomkovácsok művészi ékszereket készítettek, például fibulákat, nyakgyűrűket és karpereceket.

59. Jelentős műszaki vívmány volt a gyorsan forgó fazekaskorong.

60. Ennek segítségével a kerámiát gyorsabban, egyenletesebben és nagyobb mennyiségben lehetett előállítani.

61. Ezzel a fazekasság szinte már gyári jellegű termeléshez közeledett.

62. További kézműves ágak voltak az üveggyártás, a famegmunkálás és az érmék verése.

63. Az üvegből a kelta kézművesek színes gyöngyöket és karpereceket készítettek.

64. Egy ilyen magas fokú specializáció feltételezte, hogy már nem mindenkinek kellett saját maga előállítania az élelmét.

65. A kézművesek teljes mértékben a mesterségüknek szentelhették magukat, mert mások termelték az élelmiszert.

66. A kelta népesség túlnyomó többségét azonban a parasztok alkották.

67. A szántóföldi gazdálkodás és az állattenyésztés révén ők teremtették meg az egész társadalom élelmezési alapját.

68. Gabonát termesztettek, és szarvasmarhákat, sertéseket, juhokat és lovakat tartottak.

69. A vasekék, sarlók és kaszák jelentősen megkönnyítették kemény munkájukat.

70. A parasztok terméshozama nélkül sem a nemességet, sem a harcosokat, sem a kézműveseket nem lehetett volna ellátni.

71. Sok paraszt a törzs szabad tagjaként élt, mások pedig egy fejedelemtől függően.

72. A függő parasztoknak adót kellett fizetniük, vagy egy nemes földjén kellett dolgozniuk.

73. A társadalom legalján a szolgák álltak.

74. A rabszolgákat nem saját jogokkal rendelkező személyeknek tekintették, hanem egyszerűen gazdájuk tulajdonának.

75. Közülük sokan hadifoglyok voltak, vagy kereskedelmi úton szerezték őket.

76. A rabszolgák végezték a legkeményebb munkát a mezőgazdaságban, a háztartásban és a kézművességben.

77. A rabszolga-kereskedelem a kelta gazdaság jövedelmező ágát képezte.

78. Különleges és befolyásos csoportot alkottak a druidák.

79. A druidák a vallási tudás és a szellemi hagyomány őrzői voltak.

80. Ők vezették az áldozati szertartásokat, a vallási ünnepeket és a kultikus ceremóniákat.

81. Ugyanakkor bíróként is működtek, és vitás ügyekben, valamint jogi kérdésekben hoztak döntést.

82. A druidák emellett rendelkeztek természettudományi, időszámítási és gyógyászati ismeretekkel is.

83. Átfogó műveltségük és vallási tekintélyük nagy befolyást biztosított számukra.

84. Figyelemre méltó, hogy a druidák tudását soha nem írták le, hanem kizárólag szájhagyomány útján adták át.

85. A druida képzése ezért sok évet vehetett igénybe.

86. A druidák mellett voltak énekesek és költők, az úgynevezett bárdok.

87. A bárdok a hősök tetteit énekelték meg, és őrizték a törzs hagyományait.

88. Mivel a kelták nem írták le történelmüket, az emlékezet kizárólag a beszélt szóra támaszkodott.

89. Az egész kelta társadalom a tudás és a jog szóbeli átadásán alapult.

90. Az írást, ha egyáltalán használták, csak kis mértékben és különleges célokra alkalmazták.

91. Éppen a saját történetírás hiánya nehezíti a mai napig a keltákkal kapcsolatos kutatásokat.

92. A kelta nők életéről csak kevés biztos információ áll rendelkezésre.

93. Helyzetük valószínűleg magasabb volt, mint egyes más ókori társadalmakban.

94. A gazdagon felszerelt női sírok azt mutatják, hogy a nők is elérhették a rangot és a tekintélyt.

95. Általában azonban a politikai és katonai hatalom a férfiak kezében volt.

96. A kelta társadalom legkisebb egysége a család volt, a tágabb rokonsággal együtt.

97. Több rokon család együtt alkotott egy nemzetséget.

98. A rokonság védelmet, támaszt és kölcsönös kötelezettségeket nyújtott az egyén számára.

99. A nemzetség felett a törzs állt, mint nagyobb politikai közösség.

100. Egy törzs egy meghatározott területet foglalt magába, és saját vezetéssel rendelkezett.

101. A fontos döntéseket a harcképes szabad férfiak gyűlésén vitatták meg.

102. Ez a törzsi gyűlés ellensúlyt képezett a fejedelmek hatalmával szemben.

103. A kelt törzsek azonban nem ismertek olyan állami rendet, ahogyan azt később értjük.

104. Kapcsolataik a rokonságon, a hűségen és a személyes követésen alapultak.

105. A vallás és a kultusz áthatotta a kelta társadalom egész életét.

106. A kelták számos istent imádtak, akik a természeti erőkhöz és az élet különböző területeihez kapcsolódtak.

107. Szent helyeik gyakran a természet közepén, ligetekben, forrásoknál vagy folyók partján voltak.

108. Az ilyen helyeken áldozati ajándékokat helyeztek el az istenek számára.

109. A kelták hittek a lélek halál utáni továbbélésében.

110. Éppen ez a hit magyarázza a gazdag sírmellékleteket, amelyeket a halottakkal együtt tettek a sírba.

111. Összességében a kelta társadalom szigorúan tagolt volt, ugyanakkor meglepően sokszínű.

112. A fejedelmek és a nemesség irányította a politikát, a harcosok pedig biztosították a hatalmat és a zsákmányt.

113. A kézművesek kiváló minőségű szerszámokat, fegyvereket és ékszereket készítettek.

114. A parasztok munkájukkal tartották fenn az egész társadalmat, míg a jobbágyok a társadalom legalján álltak.

115. A druidák és a bárdok őrizték a törzs hitét, jogait és hagyományait.

116. Ez a rétegzett társadalom több évszázadon át meghatározta a Kárpát-medencét.

117. A következő fejezet bemutatja, hogyan tükröződött ez a rend a kelta településeken és az erődített oppidákban.

1. Die keltische Gesellschaft im Karpatenbecken war kein gleichförmiger Block, sondern ein fein abgestuftes Gefüge aus Rängen.

2. Über die Stellung eines Menschen entschieden vor allem seine Herkunft, sein Besitz und seine Aufgabe in der Gemeinschaft.

3. Diese Aufteilung in höhere und niedrigere Stände bezeichnet man als gesellschaftliche Schichtung.

4. Um diesen Aufbau zu rekonstruieren, stützt sich die Forschung auf zwei sehr verschiedene Arten von Quellen.

5. Zum einen liefern archäologische Funde, vor allem Gräber und Siedlungen, eine Fülle stummer Hinweise.

6. Zum anderen berichten antike griechische und römische Schriftsteller über das Leben der Kelten.

7. Diese Schriftquellen beziehen sich meist auf die Kelten Galliens, lassen sich aber in Grundzügen übertragen.

8. Sie sind jedoch von der Außensicht fremder Beobachter geprägt und müssen kritisch gelesen werden.

9. Aus dem Zusammenspiel beider Quellengruppen ergibt sich das Bild einer gestuften Standesgesellschaft.

10. An ihrer Spitze stand eine schmale, aber sehr mächtige Oberschicht.

11. Sie bestand aus vornehmen Familien, deren Rang sich über Generationen weitervererbte.

12. Ihre Angehörigen werden in der Forschung oft als Adel oder als Fürsten bezeichnet.

13. Ein keltischer Fürst war ein Anführer, der über Land, Vieh, Gefolgsleute und Reichtum gebot.

14. Seine Macht ruhte auf Grundbesitz, auf abhängigen Menschen und auf der Gefolgschaft bewaffneter Krieger.

15. Manche keltischen Stämme wurden von Königen geführt, deren Würde sich vererbte.

16. Antike Quellen berichten jedoch, dass das Königtum bei vielen Stämmen mit der Zeit zurückgedrängt wurde.

17. An die Stelle der Könige traten dann alljährlich gewählte Amtsträger aus dem Adel.

18. Einen solchen obersten Amtsträger bezeichnen die Quellen mit dem lateinischen Wort Vergobret.

19. In diesem Fall lag die Macht nicht bei einem Einzelnen, sondern bei der Versammlung der Vornehmen.

20. Die politische Ordnung der Kelten war damit von Stamm zu Stamm verschieden.

21. Eines aber war allen gemeinsam, nämlich die entscheidende Rolle der Oberschicht.

22. Wie groß deren Reichtum war, zeigt sich besonders eindrucksvoll in ihren Gräbern.

23. Vornehme Tote legte man mit kostbaren Beigaben in die Erde.

24. Zu diesen Beigaben zählten Waffen, Goldschmuck, fein gearbeitete Gefäße und mitunter ganze Wagen.

25. Solche prunkvoll ausgestatteten Gräber nennt die Forschung Fürstengräber.

26. Sie stechen scharf von den schlicht ausgestatteten Gräbern der einfachen Bevölkerung ab.

27. Aus diesem himmelweiten Unterschied schließt die Forschung auf die ausgeprägte soziale Ungleichheit der Kelten.

28. Eine zweite tragende Gruppe der keltischen Gesellschaft bildeten die Krieger.

29. Das Kriegertum genoss bei den Kelten hohes Ansehen und prägte ihr Selbstbild zutiefst.

30. Viele Krieger entstammten der adligen Oberschicht oder standen ihr zumindest nahe.

31. Ein vornehmer Kelte umgab sich mit einer Schar bewaffneter Gefolgsleute.

32. Diese Gefolgsleute waren ihrem Anführer durch Treue und gegenseitige Verpflichtung verbunden.

33. Der Anführer gewährte ihnen Schutz, Unterhalt und einen Anteil an der Beute.

34. Sie leisteten ihm dafür Kriegsdienst und persönliche Treue.

35. Diese auf gegenseitiger Bindung beruhende Ordnung bezeichnet man als Gefolgschaftswesen.

36. Die Größe der Gefolgschaft entschied maßgeblich über das Ansehen und die Macht eines Fürsten.

37. Die Bewaffnung eines keltischen Kriegers war für ihre Zeit erstaunlich hoch entwickelt.

38. Zur typischen Ausrüstung gehörte ein langes Schwert aus Eisen.

39. Hinzu kamen Lanze, Speer und ein großer, meist hölzerner Schild.

40. Vornehme Krieger trugen darüber hinaus einen Helm und gelegentlich ein Kettenhemd.

41. Das Kettenhemd, ein Schutzpanzer aus tausenden verflochtenen Eisenringen, gilt sogar als keltische Erfindung.

42. Manche Krieger zogen nach antiken Berichten ohne Rüstung oder gar unbekleidet in die Schlacht.

43. Damit wollten sie ihren Mut und ihre Todesverachtung weithin sichtbar zur Schau stellen.

44. Antike Autoren beschreiben die Kelten als kühne, ungestüme, aber wenig ausdauernde Kämpfer.

45. Wohlhabende Krieger kämpften beritten oder vom zweirädrigen Streitwagen aus.

46. Der Streitwagen diente vor allem dazu, einen Krieger blitzschnell an den Ort des Kampfes zu bringen.

47. Im Lauf der Zeit gewann die Reiterei gegenüber dem Streitwagen die Oberhand.

48. Krieg, Beutezüge und Söldnerdienst waren feste Bestandteile der keltischen Lebenswelt.

49. Keltische Krieger traten häufig als Söldner in den Dienst fremder Mächte.

50. Sie kämpften für griechische Herrscher, für Karthago und für andere antike Staaten.

51. Der Sold und die Beute aus solchen Diensten flossen am Ende in die keltische Welt zurück.

52. Eine dritte wichtige Gruppe bildeten die Handwerker und Spezialisten.

53. Die keltische Kultur zeichnete sich durch ein besonders weit entwickeltes Handwerk aus.

54. An erster Stelle stand dabei die Verarbeitung des Eisens.

55. Keltische Schmiede galten weithin als Meister ihres Fachs.

56. Sie fertigten durchschlagskräftige Waffen, hochwertige Werkzeuge und landwirtschaftliche Geräte.

57. Auch die Bearbeitung von Bronze, Gold und Silber stand auf hohem Niveau.

58. Feinschmiede schufen kunstvollen Schmuck wie Fibeln, Halsringe und Armreife.

59. Eine bedeutende technische Errungenschaft war die schnelldrehende Töpferscheibe.

60. Mit ihrer Hilfe ließ sich Keramik rascher, gleichmäßiger und in größerer Menge herstellen.

61. Damit näherte sich die Töpferei einer fast schon fabrikmäßigen Erzeugung an.

62. Weitere Handwerkszweige waren die Glasherstellung, die Holzbearbeitung und das Münzprägen.

63. Aus Glas fertigten keltische Handwerker farbige Perlen und Armringe.

64. Eine so hohe Spezialisierung setzte voraus, dass nicht mehr jeder seine Nahrung selbst erzeugen musste.

65. Handwerker konnten sich ganz ihrem Gewerbe widmen, weil andere die Lebensmittel erzeugten.

66. Den weitaus größten Teil der keltischen Bevölkerung bildeten jedoch die Bauern.

67. Durch Ackerbau und Viehzucht schufen sie die Nahrungsgrundlage der gesamten Gesellschaft.

68. Sie bauten Getreide an und hielten Rinder, Schweine, Schafe und Pferde.

69. Eiserne Pflüge, Sicheln und Sensen erleichterten ihre harte Arbeit erheblich.

70. Ohne die Erträge der Bauern wären weder Adel noch Krieger noch Handwerker zu ernähren gewesen.

71. Viele Bauern lebten als freie Angehörige des Stammes, andere in Abhängigkeit von einem Fürsten.

72. Abhängige Bauern mussten Abgaben leisten oder auf dem Land eines Vornehmen arbeiten.

73. Am untersten Rand der Gesellschaft standen die Unfreien oder Sklaven.

74. Sklaven galten nicht als Personen mit eigenen Rechten, sondern schlicht als Besitz ihres Herrn.

75. Viele von ihnen waren Kriegsgefangene oder wurden im Handel erworben.

76. Sklaven verrichteten die härteste Arbeit in der Landwirtschaft, im Haushalt und im Handwerk.

77. Der Handel mit Sklaven war ein einträglicher Zweig der keltischen Wirtschaft.

78. Eine ganz besondere und einflussreiche Gruppe bildeten die Druiden.

79. Die Druiden waren die Hüter des religiösen Wissens und der geistigen Überlieferung.

80. Sie leiteten Opferhandlungen, religiöse Feste und kultische Zeremonien.

81. Zugleich wirkten sie als Richter und entschieden über Streitfälle und Rechtsfragen.

82. Druiden besaßen außerdem Wissen über Naturkunde, Zeitrechnung und Heilkunde.

83. Ihre umfassende Bildung und ihr religiöses Ansehen verschafften ihnen großen Einfluss.

84. Bemerkenswert ist, dass das Wissen der Druiden niemals aufgeschrieben, sondern allein mündlich weitergegeben wurde.

85. Die Ausbildung eines Druiden konnte deshalb viele Jahre in Anspruch nehmen.

86. Neben den Druiden gab es Sänger und Dichter, die sogenannten Barden.

87. Die Barden besangen die Taten der Helden und bewahrten die Überlieferung des Stammes.

88. Da die Kelten ihre Geschichte nicht niederschrieben, ruhte die Erinnerung allein auf dem gesprochenen Wort.

89. Die gesamte keltische Gesellschaft beruhte auf der mündlichen Weitergabe von Wissen und Recht.

90. Schrift wurde, wenn überhaupt, nur in geringem Umfang und für besondere Zwecke verwendet.

91. Gerade das Fehlen einer eigenen Geschichtsschreibung erschwert die Erforschung der Kelten bis heute.

92. Über das Leben der keltischen Frauen ist nur wenig gesichert bekannt.

93. Ihre Stellung war wohl höher als in manchen anderen antiken Gesellschaften.

94. Reich ausgestattete Frauengräber zeigen, dass auch Frauen Rang und Ansehen erlangen konnten.

95. In der Regel lag die politische und militärische Macht jedoch in den Händen der Männer.

96. Die kleinste Einheit der keltischen Gesellschaft war die Familie samt ihrer weiteren Verwandtschaft.

97. Mehrere verwandte Familien schlossen sich zu einer Sippe zusammen.

98. Die Verwandtschaft bot dem Einzelnen Schutz, Rückhalt und gegenseitige Verpflichtung.

99. Über der Sippe stand der Stamm als größere politische Gemeinschaft.

100. Ein Stamm umfasste ein bestimmtes Gebiet und besaß eine eigene Führung.

101. Wichtige Entscheidungen wurden auf der Versammlung der waffenfähigen freien Männer beraten.

102. Diese Stammesversammlung bildete ein Gegengewicht zur Macht der Fürsten.

103. Eine staatliche Ordnung im späteren Sinne kannten die keltischen Stämme jedoch nicht.

104. Ihre Bindungen beruhten auf Verwandtschaft, Treue und persönlicher Gefolgschaft.

105. Religion und Kult durchdrangen das gesamte Leben der keltischen Gesellschaft.

106. Die Kelten verehrten zahlreiche Götter, die mit Naturkräften und Lebensbereichen verbunden waren.

107. Ihre heiligen Orte lagen oft mitten in der Natur, in Hainen, an Quellen oder an Flüssen.

108. An solchen Stätten legte man Opfergaben für die Götter nieder.

109. Die Kelten glaubten an ein Weiterleben der Seele nach dem Tod.

110. Eben dieser Glaube erklärt die reichen Beigaben, die man den Toten mit ins Grab gab.

111. Insgesamt war die keltische Gesellschaft straff gegliedert und zugleich erstaunlich vielfältig.

112. Fürsten und Adel lenkten die Politik, Krieger sicherten Macht und Beute.

113. Handwerker schufen Werkzeuge, Waffen und Schmuck von hoher Qualität.

114. Bauern trugen mit ihrer Arbeit die ganze Gesellschaft, während Unfreie an deren unterem Rand standen.

115. Druiden und Barden bewahrten Glauben, Recht und Überlieferung des Stammes.

116. Diese gegliederte Gesellschaft prägte das Karpatenbecken über mehrere Jahrhunderte.

117. Wie sich diese Ordnung in den keltischen Siedlungen und den befestigten Oppida spiegelte, zeigt das folgende Kapitel.