1-3-2 Geschichte Ungarns lang

1. Alig verték le a nagy felkelést, Pannónia Kr. u. 9-ben a harcok színterévé vált területtől rendezett római tartománnyá alakult át.

2. Ez az átalakulás azonban nem ment ennyire gyorsan – az első évtizedeket még teljes mértékben a katonaság uralta.

3. Kezdetben a terület egyszerűen katonai igazgatás alá tartozott, inkább laktanyának tűnt, mint provinciának.

4. Székhelye a carnutumi légióstáborban volt, a korai megszállás idegközpontjában.

5. Valószínűleg csak Claudius császár uralkodása alatt, aki 41-től 54-ig uralkodott, lépett a katonai hatalom mellé egy polgári közigazgatás.

6. Ezzel Pannónia a megszállt területtől egy teljesen szabályos, római értelemben vett provinciává alakult át.

7. Élén egy császári helytartó állt, aki személyes egyesítéssel kormányozta az országot.

8. Címe Legatus Augusti pro praetore volt – egy nehézkes elnevezés egy hatalmas hatalommal rendelkező tisztségre.

9. Ezt a helytartót közvetlenül a császár nevezte ki személyesen, a szenátus megkerülésével.

10. Egyidejűleg volt a hadsereg legfőbb parancsnoka és a legfőbb polgári tisztviselő – olyan hatalmi összpontosítás, amely még Rómában is gyanakvást keltett.

11. Feladatai közé tartozott az igazságszolgáltatás, az adófelügyelet és a határbiztonság – egy életveszélyes, teljes munkaidős feladat.

12. Pannónia császári tartomány volt, nem szenátusi tartomány – ez egy finom, de döntő különbség volt a római közigazgatási rendszerben.

13. Ez azt jelentette, hogy a császár közvetlen ellenőrzést gyakorolt a terület felett anélkül, hogy a szenátushoz kellett volna fordulnia.

14. Ennek oka nyilvánvaló volt: a Duna-határ mentén állomásozó hatalmas katonai jelenlét.

15. A császári tartományokat, ahol légiók állomásoztak, elvileg soha nem bízták a szenátusra – túl kockázatosak és túl értékesek voltak.

16. A pénzügyekért egy külön tisztviselő, a procurator felelt – ő volt, úgy mondhatnánk, a tartomány legfőbb könyvelője.

17. Saját hatalmi bázisával kezelte az adóbevételeket és a császári birtokokat.

18. Fontos megjegyezni: nem a helytartónak volt alárendelve, hanem közvetlenül a császárnak tett jelentést.

19. A hadi parancsnokság és a pénzügyi felügyelet közötti ez a szétválasztás nem véletlen volt, hanem módszer – egy kölcsönös ellenőrzési rendszer.

20. Ennek célja az volt, hogy megakadályozza, hogy egyetlen tisztviselő túl sok hatalmat összpontosítson a kezében, és azt visszaélésszerűen használja fel.

21. Alacsonyabb szinten a tartomány kisebb közigazgatási körzetekre tagolódott.

22. Fontos egységet képeztek a városok a hozzájuk tartozó környékkel együtt.

23. A helyi törzseket rendezett körzetekbe, úgynevezett civitates-ekbe csoportosították.

24. Kezdetben ezeket a körzeteket még közvetlenül római tisztek felügyelték.

25. Később a tekintélyes helyi lakosok maguk is átvehették az igazgatási feladatokat – ez egy csendes, de jelentős bizalmi gesztus volt.

26. Kr. u. 103 körül Traianus császár felosztotta a provinciát – egy logikusan megalapozott lépés.

27. Az ok az volt, hogy attól tartottak, egy egyetlen helytartó egyszerre túl sok légiót irányíthatna, és ezzel veszélyesen hatalmassá válhatna.

28. Egyszerűen nem szabadott, hogy egy ember túl sok kard felett uralkodjon.

29. Pannónia így két provinciává vált.

30. Nyugaton létrejött Pannonia superior, Felső-Pannónia.

31. Keleten feküdt Pannonia inferior, Alsó-Pannónia.

32. Felső-Pannónia fővárosa Carnuntum lett.

33. Alsó-Pannónia fővárosa Aquincum lett – a mai Budapest, amely már akkor is hatalmi központ volt.

34. Az egész római korszak alatt a hadsereg maradt a tartomány meghatározó eleme.

35. Pannóniát veszélyeztetett határvidéknek tekintették, soha nem pedig nyugodt belső tartománynak, ahol az ember kinyújthatta a lábát.

36. A Duna túloldalán germán, majd később szarmata törzsek éltek – olyan szomszédok, akiknek jobb volt nem hátat fordítani.

37. Ezek a népek állandó, rejtett fenyegetést jelentettek a határra nézve.

38. Ráadásul Pannónia volt a bejárat Olaszországba – egy stratégiai előny, amely egyben Achilles-sarkává is válhatott.

39. Ezért Róma állandóan erős csapatokat tartott itt, bizonyos értelemben biztosítékként.

40. A hadsereg magját a légiók alkották.

41. Egy légió körülbelül ötezer–hat ezer katonából állt – egy kis város fegyverekben.

42. A légionáriusok római polgárok voltak, és hosszú éveken át szolgáltak a hadseregben.

43. Hosszú ideig négy légió állomásozott Pannóniában – lenyűgöző katonai erőkoncentráció egy egyetlen tartomány számára.

44. Nagy táborokban állomásoztak a Duna mentén, akárcsak őrposztok egy hosszú falon.

45. Fontos légiói állomáshelyek voltak Vindobona, a mai Bécs, és Carnuntum.

46. További nagy táborok voltak Brigetioban és Aquincumban.

47. A légiók mellett számos segédcsapat, az úgynevezett auxilia egységek is működtek.

48. A segédcsapatok római polgárjoggal nem rendelkező katonákból álltak – másodrangú harcosok voltak, legalábbis papíron.

49. Gyalogosokból és főként lovas egységekből álltak, amelyek ezen a nyílt terepen különösen hasznosak voltak.

50. Sok segédkatona magából Pannóniából vagy a birodalom más tartományaiból származott.

51. Szolgálati idejük letelte után megkapták a vágyott római polgárjogot.

52. Ez a polgárjog még gyermekeikre is átszállt – egy generációkon átívelő ajándék.

53. A katonai szolgálat így a társadalmi felemelkedés kevés megbízható útjának egyike volt.

54. A segédcsapatokat kisebb táborokban, az úgynevezett kastellumokban szállásolták el.

55. Ezek a kastellumok gyöngysorhoz hasonlóan sorakoztak a Duna mentén.

56. Az egész határvonal az összes létesítményével együtt egy nevet visel: Limes.

57. A pannon Limes lépésről lépésre követte a Duna folyását.

58. Légiói táborokból, erődökből, őrtornyokból és összekötő utakból állt – egy hálózatos rendszer volt, nem pedig egy egyszerű kerítés.

59. Az őrtornyok a folyó megfigyelésére és a jelek továbbítására szolgáltak, szinte mint egy ókori távírólánc.

60. A Dunán emellett egy külön római flotta is járőrözött.

61. Ezek a folyami hadihajók őrizték a határt és biztosították a fontos átkelőhelyeket.

62. Fontos megérteni: a Limes nem áthatolhatatlan fal volt, hanem egy őrzött határzóna.

63. Feladata az volt, hogy kisebb rajtaütéseket hárítson el, és a nagyobb támadásokat időben jelentsen – inkább korai figyelmeztető rendszer volt, mint erőd.

64. A csapatok nem csupán a határt biztosították, hanem az egész országra, sőt annak gazdaságára is hatást gyakoroltak.

65. A katonai táborok körül polgári települések nőttek ki, szinte úgy, mint a gombák eső után.

66. Az ilyen táborok körüli településeket canabae-nak nevezik.

67. Bennük kereskedők, kézművesek, fogadósok és a katonák családjai – színes, nyüzsgő élet zajlott a tábor kapui előtt.

68. Ezen települések közül később több is igazi, önálló várossá fejlődött.

69. Így Carnuntum és Aquincum is tisztán katonai településekből jött létre – a hadtáborból nagyvárossá.

70. A hadsereg így – némileg paradox módon – az urbanizáció legfontosabb hajtóereje is volt.

71. A tartomány gazdasága is szorosan a csapatoktól függött.

72. A hadseregnek folyamatosan szüksége volt gabonára, húsra, bőrre, fegyverekre és felszerelésre – ez egy állandó kereslet volt, amely soha nem apadt el.

73. Ez a kereslet fellendítette a mezőgazdaságot és a kézművességet az egész régióban.

74. Földkincsek tekintetében Pannónia viszonylag szegény volt – nem volt aranybánya, inkább szilárd középosztálybeli.

75. Mindazonáltal volt vasérc, amelyet kitermeltek és feldolgoztak.

76. A vastermelés központi jelentőségű volt a fegyverek és szerszámok gyártása szempontjából.

77. A tartomány valódi gazdasági alapját azonban a mezőgazdaság képezte.

78. A Pannóniai Alföldön termékeny talajok terültek el, amelyek csak arra vártak, hogy megműveljék őket.

79. Főként gabonaféléket, például búzát termesztettek.

80. Emellett az állattenyésztés is jelentős szerepet játszott a gazdasági életben.

81. Pannónia híres volt a lovairól – olyan állatokról, amelyekre a hadseregnek is nagy szüksége volt.

82. Később a tartományban a szőlőtermesztés is megjelent.

83. A hagyomány éppen Probus császárnak tulajdonítja a szőlőtermesztés támogatását – egy császárnak, aki nyilvánvalóan az élet szép dolgaira is gondolt.

84. A kereskedelem szintén döntő szerepet játszott a gazdaságban.

85. Pannónián haladt át a híres Borostyánút – az ókor egyik legfontosabb kereskedelmi útvonala.

86. Ez az ősi útvonal összekötötte a Balti-tengert az Adriai-tengerrel, két világot, amelyek nélküle aligha kerültek volna kapcsolatba egymással.

87. Ezen az úton jutott el az északról származó, nagyra becsült borostyán egészen Olaszországig.

88. A Borostyánút mentén olyan fontos városok feküdtek, mint Scarbantia és Savaria.

89. Az út kiépítése már a korai császárkorban megkezdődött.

90. A szárazföldi út mellett a Duna is nem kevésbé fontos kereskedelmi útvonal volt.

91. A folyón az árukat nagy távolságokra is olcsón lehetett szállítani – gyorsabban és olcsóbban, mint bármelyik úton.

92. A római utak sűrű hálózata, akár egy érrendszer, átszövi az egész tartományt.

93. Ezek az utak egyaránt szolgálták a hadsereget, a közigazgatást és a kereskedelmet.

94. Összekötötték a határállomásokat a tartomány belsejével és magával Olaszországgal.

95. Az utak mentén pihenőhelyek jöttek létre az utazók és a futárok számára.

96. Ezen állomásokon keresztül működött az állami hírszolgálat is – az ókori posta megfelelője.

97. Maguk a városok voltak a közigazgatás, a gazdaság és a kultúra valódi központjai.

98. A jelentős városok megkapták a colonia vagy a municipium rangot.

99. Ez a rang különleges jogokkal és saját önkormányzattal járt.

100. A város élén egy választott tanács állt, amelynek tagjai a város tekintélyes polgárai voltak.

101. Ezt a városi tanácsot ordo decurionum néven ismerték.

102. A folyó ügyeket évente választott tisztviselők intézték.

103. Savaria, a mai Szombathely, a tartomány egyik legkorábbi kolóniája volt.

104. Fontos közigazgatási és kereskedelmi központtá fejlődött.

105. Carnuntum kezdetben katonai tábor volt, majd nagyvárossá nőtte ki magát – mintha egy mesekönyvből lépett volna elő.

106. Aquincum Alsó-Pannónia fővárosává és a birodalom keleti részének jelentős központjává vált.

107. Ókori épületeinek maradványai ma is láthatók Budapesten, a modern városi szövet közepén.

108. A városok rendelkeztek a római civilizációra jellemző létesítményekkel.

109. Ide tartozott a fórum, a templomok, a fürdők és a vízvezetékek.

110. Néhány városban még amfiteátrum is volt a nyilvános rendezvények számára.

111. Ezek az építmények jól mutatják, milyen mélyen hatott a római életmód erre az egykor oly távoli vidékre.

112. A tartomány lakossága kezdettől fogva korántsem volt egységes.

113. A helyi kelta–illír lakosság alkotta.

114. Hozzájuk csatlakoztak katonák, veteránok, tisztviselők és kereskedők a birodalom egész területéről.

115. A generációk során ezek a csoportok egy önálló, provinciális római társadalommá olvadtak össze.

116. A latin lett a közigazgatás és a közélet közös nyelve.

117. A római nyelv és szokások ilyen elterjedését romanizációnak nevezik.

118. A leszerelt katonák gyakran letelepedtek a tartományban, és ott családot alapítottak.

119. Így a római kultúra szinte mellékesen beépült a lakosságba.

120. Pannónia a birodalom számára a határbiztonságon túlmutató, hatalmas katonai jelentőséggel is bírt.

121. Légióiból többször is előkerültek a császári trónra pályázók.

122. Így Septimius Severust éppen Carnuntumban kiáltották ki császárnak 193-ban.

123. A tartomány több évszázadon át a Birodalom szilárd, megbízható részét képezte.

124. Pannóniában a közigazgatás, a hadsereg és a gazdaság szorosan összefonódott, akárcsak egy szövet szálai.

125. A hadsereg biztosította a határt, és egyúttal keresletet teremtett, valamint új városokat alapított.

126. A közigazgatás gondoskodott a rendről, az adóbeszedésről és az igazságszolgáltatásról.

127. A mezőgazdaságból, kézművességből és kereskedelemből álló gazdaság az egész tartományt a vállán hordozta.

128. Ebben az összefüggésben Pannónia egy jellegzetes, önálló római határvidéki tartománnyá vált.

1. Kaum war der große Aufstand niedergeschlagen, verwandelte sich Pannonien im Jahr 9 nach Christus von einem umkämpften Kriegsgebiet in eine geordnete römische Provinz.

2. Ganz so schnell ging diese Verwandlung allerdings nicht – die ersten Jahrzehnte standen noch ganz im Zeichen des Militärs.

3. Anfangs unterstand das Gebiet schlicht einer Militärverwaltung, mehr Kasernenhof als Provinz.

4. Ihr Sitz lag im Legionslager von Carnuntum, dem Nervenzentrum der frühen Besatzung.

5. Erst unter Kaiser Claudius, der von 41 bis 54 regierte, trat vermutlich eine zivile Verwaltung an die Seite des Militärs.

6. Damit wandelte sich Pannonien vom besetzten Gebiet zu einer ganz regulären Provinz im römischen Sinne.

7. An ihrer Spitze stand ein kaiserlicher Statthalter, der das Land in Personalunion regierte.

8. Sein Titel lautete Legatus Augusti pro praetore – ein sperriger Name für eine Position mit enormer Macht.

9. Ernannt wurde dieser Statthalter direkt vom Kaiser persönlich, ohne Umweg über den Senat.

10. Er war gleichzeitig oberster Heerführer und oberster Zivilbeamter – eine Machtfülle, die in Rom selbst Argwohn weckte.

11. Zu seinen Aufgaben zählten Rechtsprechung, Steueraufsicht und die Sicherung der Grenze – ein Vollzeitjob mit Lebensgefahr.

12. Pannonien war eine kaiserliche Provinz, keine Senatsprovinz – ein feiner, aber entscheidender Unterschied im römischen Verwaltungssystem.

13. Das bedeutete: Der Kaiser behielt die unmittelbare Kontrolle über das Gebiet, ohne den Senat fragen zu müssen.

14. Der Grund dafür lag auf der Hand: die massive Truppenpräsenz an der Donaugrenze.

15. Kaiserliche Provinzen mit stationierten Legionen wurden grundsätzlich nie dem Senat überlassen – zu riskant, zu wertvoll.

16. Für die Finanzen war ein eigener Beamter zuständig, der Procurator – sozusagen der oberste Buchhalter der Provinz.

17. Er verwaltete Steuereinnahmen und die kaiserlichen Güter mit eigener Machtbasis.

18. Wichtig dabei: Er war dem Statthalter nicht unterstellt, sondern berichtete direkt an den Kaiser.

19. Diese Trennung von Heeresbefehl und Finanzaufsicht war kein Zufall, sondern Methode – ein System gegenseitiger Kontrolle.

20. Sie sollte verhindern, dass ein einzelner Beamter zu viel Macht in einer Hand vereinte und sie missbrauchte.

21. Auf der unteren Ebene gliederte sich die Provinz in kleinere Verwaltungsbezirke.

22. Eine wichtige Einheit bildeten dabei die Städte mit ihrem jeweiligen Umland.

23. Die einheimischen Stämme wurden in geordnete Bezirke zusammengefasst, sogenannte civitates.

24. Anfangs beaufsichtigten römische Offiziere diese Bezirke noch direkt.

25. Später durften angesehene Einheimische selbst Verwaltungsaufgaben übernehmen – ein leiser, aber bedeutsamer Vertrauensbeweis.

26. Um das Jahr 103 nach Christus teilte Kaiser Trajan die Provinz – ein Schritt mit klarer Logik.

27. Der Grund war die Sorge, ein einzelner Statthalter könnte zu viele Legionen zugleich befehligen und damit gefährlich mächtig werden.

28. Ein Mann sollte schlicht nicht über zu viele Schwerter gebieten.

29. Aus Pannonien wurden so zwei Provinzen.

30. Im Westen entstand Pannonia superior, Oberpannonien.

31. Im Osten lag Pannonia inferior, Niederpannonien.

32. Hauptstadt Oberpannoniens wurde Carnuntum.

33. Hauptstadt Niederpannoniens wurde Aquincum – das heutige Budapest, damals schon ein Machtzentrum.

34. Über die gesamte römische Zeit hinweg blieb das Militär das prägende Element der Provinz.

35. Pannonien galt als gefährdetes Grenzland, niemals als ruhige innere Provinz, in der man die Füße hochlegen konnte.

36. Jenseits der Donau lebten germanische und später sarmatische Stämme – Nachbarn, denen man besser nicht den Rücken zudrehte.

37. Diese Völker bedeuteten eine ständige, latente Bedrohung für die Grenze.

38. Zudem war Pannonien das Einfallstor nach Italien – ein strategischer Pluspunkt, der zugleich zur Achillesferse werden konnte.

39. Deshalb hielt Rom hier dauerhaft starke Truppen vor, gewissermaßen als Versicherungspolice.

40. Den Kern des Heeres bildeten die Legionen.

41. Eine Legion umfasste etwa fünftausend bis sechstausend Soldaten – eine kleine Stadt in Waffen.

42. Die Legionäre waren römische Bürger und dienten über viele Jahre im Heer.

43. Über lange Zeit standen vier Legionen in Pannonien – eine beeindruckende Konzentration militärischer Macht für eine einzelne Provinz.

44. Sie waren in großen Lagern entlang der Donau stationiert, wie Wachposten an einer langen Mauer.

45. Wichtige Legionsstandorte waren Vindobona, das heutige Wien, und Carnuntum.

46. Weitere große Lager lagen in Brigetio und in Aquincum.

47. Neben den Legionen gab es zahlreiche Hilfstruppen, die sogenannten Auxiliareinheiten.

48. Die Hilfstruppen bestanden aus Soldaten ohne römisches Bürgerrecht – Kämpfer zweiter Klasse, zumindest auf dem Papier.

49. Sie umfassten Fußtruppen und vor allem auch Reitereinheiten, die in diesem offenen Gelände besonders nützlich waren.

50. Viele Hilfssoldaten stammten aus Pannonien selbst oder aus anderen Provinzen des Reiches.

51. Nach Ableistung ihrer Dienstzeit erhielten sie das begehrte römische Bürgerrecht.

52. Dieses Bürgerrecht ging sogar auf ihre Kinder über – ein generationsübergreifendes Geschenk.

53. Der Militärdienst war damit einer der wenigen verlässlichen Wege zum sozialen Aufstieg.

54. Die Hilfstruppen waren in kleineren Lagern untergebracht, den Kastellen.

55. Diese Kastelle reihten sich wie Perlen entlang der Donau auf.

56. Die gesamte Grenzlinie mit all ihren Anlagen trägt einen Namen: Limes.

57. Der pannonische Limes folgte dem Lauf der Donau auf Schritt und Tritt.

58. Er bestand aus Legionslagern, Kastellen, Wachtürmen und Verbindungsstraßen – ein vernetztes System, kein simpler Zaun.

59. Die Wachtürme dienten der Beobachtung des Flusses und der Weitergabe von Signalen, fast wie eine antike Telegrafenkette.

60. Auf der Donau patrouillierte zudem eine eigene römische Flotte.

61. Diese Flusskriegsschiffe überwachten die Grenze und sicherten wichtige Übergänge.

62. Wichtig zu verstehen: Der Limes war keine undurchdringliche Mauer, sondern eine überwachte Grenzzone.

63. Er sollte kleinere Überfälle abwehren und größere Angriffe frühzeitig melden – mehr Frühwarnsystem als Festung.

64. Die Truppen sicherten nicht nur die Grenze, sie prägten das ganze Land bis in seine Wirtschaft hinein.

65. Rund um die Militärlager wuchsen zivile Siedlungen heran, fast wie Pilze nach einem Regen.

66. Solche Lagersiedlungen werden als canabae bezeichnet.

67. In ihnen lebten Händler, Handwerker, Wirte und die Familien der Soldaten – ein buntes, geschäftiges Treiben vor den Lagertoren.

68. Aus mehreren dieser Siedlungen entwickelten sich später richtige, eigenständige Städte.

69. So gingen Carnuntum und Aquincum aus rein militärischen Standorten hervor – vom Feldlager zur Metropole.

70. Das Militär war damit, etwas paradox, auch der wichtigste Motor der Verstädterung.

71. Auch die Wirtschaft der Provinz hing eng am Tropf der Truppen.

72. Das Heer brauchte ständig Getreide, Fleisch, Leder, Waffen und Ausrüstung – eine permanente Nachfrage, die nie versiegte.

73. Diese Nachfrage belebte Landwirtschaft und Handwerk in der gesamten Region.

74. An Bodenschätzen war Pannonien vergleichsweise arm – kein Goldland, eher solide Mittelklasse.

75. Immerhin gab es Eisenerz, das gewonnen und verarbeitet wurde.

76. Die Eisenproduktion war für die Herstellung von Waffen und Werkzeug von zentraler Bedeutung.

77. Die eigentliche wirtschaftliche Grundlage der Provinz bildete jedoch die Landwirtschaft.

78. In der Pannonischen Tiefebene lagen fruchtbare Böden, die nur darauf warteten, bestellt zu werden.

79. Angebaut wurden vor allem Getreidearten wie Weizen.

80. Daneben spielte die Viehzucht eine bedeutende Rolle im Wirtschaftsleben.

81. Pannonien war für seine Pferde bekannt – Tiere, die auch das Heer dringend brauchte.

82. Später kam in der Provinz auch der Weinbau hinzu.

83. Die Überlieferung schreibt die Förderung des Weinbaus ausgerechnet Kaiser Probus zu – einem Kaiser, der offenbar auch an den schönen Dingen des Lebens dachte.

84. Eine ganz entscheidende Rolle für die Wirtschaft spielte zudem der Handel.

85. Durch Pannonien verlief die berühmte Bernsteinstraße – eine der wichtigsten Handelsrouten der gesamten Antike.

86. Diese alte Route verband die Ostsee mit der Adria, zwei Welten, die ohne sie kaum Kontakt gehabt hätten.

87. Über sie gelangte der begehrte Bernstein aus dem Norden bis nach Italien.

88. An der Bernsteinstraße lagen wichtige Städte wie Scarbantia und Savaria.

89. Der Ausbau dieser Straße begann bereits in der frühen Kaiserzeit.

90. Neben dem Landweg war die Donau ein nicht minder wichtiger Handelsweg.

91. Auf dem Fluss ließen sich Waren günstig über weite Strecken transportieren – schneller und billiger als auf jeder Straße.

92. Ein dichtes Netz römischer Straßen erschloss die gesamte Provinz wie ein Adernsystem.

93. Diese Straßen dienten dem Heer, der Verwaltung und dem Handel gleichermaßen.

94. Sie verbanden die Grenzlager mit dem Inneren der Provinz und mit Italien selbst.

95. Entlang der Straßen entstanden Raststationen für Reisende und Boten.

96. Über diese Stationen lief auch der staatliche Nachrichtendienst – das antike Pendant zur Post.

97. Die Städte selbst waren die eigentlichen Zentren von Verwaltung, Wirtschaft und Kultur.

98. Bedeutende Städte erhielten den Rang einer colonia oder eines municipium.

99. Mit diesem Rang waren besondere Rechte und eine eigene Selbstverwaltung verbunden.

100. An der Spitze einer Stadt stand ein gewählter Rat aus angesehenen Bürgern.

101. Dieser Stadtrat trug den Namen ordo decurionum.

102. Die laufenden Amtsgeschäfte führten jährlich gewählte Beamte.

103. Savaria, das heutige Szombathely, war eine der frühesten Kolonien der Provinz.

104. Es entwickelte sich zu einem wichtigen Verwaltungs- und Handelszentrum.

105. Carnuntum war zunächst Militärlager und stieg dann zur Großstadt auf – eine Karriere wie aus dem Bilderbuch.

106. Aquincum wurde zur Hauptstadt Niederpannoniens und zu einem bedeutenden Zentrum des östlichen Reichsteils.

107. Reste seiner antiken Bauten sind in Budapest bis heute zu sehen, mitten im modernen Stadtgewebe.

108. Die Städte besaßen typische Einrichtungen der römischen Zivilisation.

109. Dazu gehörten ein Forum, Tempel, Bäder und Wasserleitungen.

110. In einigen Städten gab es sogar ein Amphitheater für öffentliche Veranstaltungen.

111. Diese Bauten zeigen, wie tief die römische Lebensweise dieses einst so ferne Land geprägt hat.

112. Die Bevölkerung der Provinz war von Anfang an alles andere als einheitlich.

113. Sie bestand aus der einheimischen keltisch-illyrischen Bevölkerung.

114. Hinzu kamen Soldaten, Veteranen, Beamte und Händler aus dem gesamten Reich.

115. Im Lauf der Generationen verschmolzen diese Gruppen zu einer eigenen provinzialrömischen Gesellschaft.

116. Latein wurde zur gemeinsamen Sprache der Verwaltung und des öffentlichen Lebens.

117. Diese Verbreitung römischer Sprache und Sitten nennt man Romanisierung.

118. Entlassene Soldaten siedelten häufig in der Provinz und gründeten dort Familien.

119. Auf diesem Weg wurde römische Kultur quasi nebenbei in die Bevölkerung hineingetragen.

120. Pannonien besaß für das Reich auch eine enorme militärische Bedeutung weit über die Grenzsicherung hinaus.

121. Aus seinen Legionen gingen mehrfach Bewerber um die Kaiserwürde selbst hervor.

122. So wurde Septimius Severus im Jahr 193 ausgerechnet in Carnuntum zum Kaiser ausgerufen.

123. Die Provinz blieb über mehrere Jahrhunderte ein fester, verlässlicher Teil des Reiches.

124. Verwaltung, Militär und Wirtschaft waren in Pannonien eng miteinander verflochten wie die Fäden eines Gewebes.

125. Das Militär sicherte die Grenze und schuf gleichzeitig Nachfrage und neue Städte.

126. Die Verwaltung sorgte für Ordnung, Steuern und Rechtsprechung.

127. Die Wirtschaft aus Landwirtschaft, Handwerk und Handel trug die gesamte Provinz auf ihren Schultern.

128. In diesem Zusammenspiel wurde Pannonien zu einer geprägten, eigenständigen römischen Grenzprovinz.