2-2-2 Geschichte Ungarns lang

« Home | « zurück zu Lesebücher | « zurück zu Inhaltsverzeichnis

« Zurück zu Kapitel 2.2.1 | Kapitel 2.2.2 | Weiter zu Kapitel 2.2.3 »

2.2.2 – Írásos források: bizánci és arab beszámolók – Schriftliche Quellen: Byzantinische und arabische Berichte

1. Ahol a föld elhallgat, a könyvek kezdenek megszólalni – és pontosan ebben a pillanatban lépnek színre az írásos források, hogy megadják azt, amit egyetlen ásócsapás sem tudna napvilágra hozni: neveket, eseményeket, politikai viszonyokat és a szomszédok nézőpontját egy idegen népről. – Wo die Erde verstummt, beginnen die Bücher zu sprechen – und genau in diesem Moment treten die schriftlichen Quellen auf den Plan, um das zu liefern, was kein Spatenstich je zutage fördern könnte: Namen, Ereignisse, politische Verhältnisse und den Blick der Nachbarn auf ein fremdes Volk.

2. Írásos források alatt minden olyan, betűkkel vagy más jelekkel rögzített tanúságot értünk, amely információt tud nyújtani egy elmúlt korról. – Unter schriftlichen Quellen versteht man jedes in Buchstaben oder anderen Zeichen festgehaltene Zeugnis, das Auskunft über eine vergangene Zeit zu geben vermag.

3. A 10. század előtti magyarok korai történelmében ez a forrásfajta sajátos kettős jellegű: elengedhetetlen – és egyúttal rendkívül kényes. – Für die Frühgeschichte der Ungarn vor dem 10. Jahrhundert besitzt diese Quellengattung eine eigentümliche Doppelnatur: Sie ist unverzichtbar – und zugleich höchst heikel.

4. Elengedhetetlen, mert csak ez szolgáltat konkrét neveket, időpontokat és eseménysorozatokat, amelyeket egyetlen sírlelet sem tudna feltárni. – Unverzichtbar ist sie, weil nur sie konkrete Namen, Zeitangaben und Handlungsabläufe liefert, die kein Grabfund je preisgeben könnte.

5. Kényes, mert a magyarok még ebben a korai időszakban sem készítettek saját feljegyzéseket – minden, amit tudunk, másodkézből származik. – Heikel ist sie, weil die Ungarn selbst in dieser Frühzeit keine eigenen Aufzeichnungen anfertigten – alles, was wir wissen, stammt aus zweiter Hand.

6. A korai magyarokról szóló minden egyes beszámoló tehát idegen megfigyelők tollából származik, akik kívülről nézték a népet, mintha egy ablakon keresztül néznének, amit maguk nem tudtak kinyitni. – Jeder einzelne Bericht über die frühen Ungarn entstammt also der Feder fremder Beobachter, die das Volk von außen betrachteten, wie durch ein Fenster, das man selbst nicht öffnen konnte.

7. Ezek a megfigyelők idegen nyelveken írtak, idegen kultúrák szemszögéből gondolkodtak, és szövegeikkel saját céljaikat követték – ezek közül semmi sem az utókor számára készült, pláne nem a mai történészek számára. – Diese Beobachter schrieben in fremden Sprachen, dachten aus fremden Kulturen heraus und verfolgten mit ihren Texten höchst eigene Absichten – nichts davon war für die Nachwelt gedacht, schon gar nicht für heutige Historiker.

8. Az ilyen források kezelésének módszertani művészetét forráskritikának nevezzük: ez egy szöveg eredetének, keletkezési körülményeinek, szándékának és megbízhatóságának szisztematikus vizsgálata. – Die methodische Kunst, mit solchen Quellen umzugehen, heißt Quellenkritik: die systematische Prüfung von Herkunft, Entstehungsumständen, Absicht und Zuverlässigkeit eines Textes.

9. Külső kritika, amely a hitelességet, a keltezést és a továbbadási útvonalat vizsgálja, és belső kritika, amely maga a tartalom hitelességét ellenőrzi, között különbséget tesz. – Sie unterscheidet zwischen äußerer Kritik, die nach Echtheit, Datierung und Überlieferungsweg fragt, und innerer Kritik, die den Inhalt selbst auf seine Glaubwürdigkeit hin abklopft.

10. A belső kritika egyik központi kérdése mindig az: vajon a szerző saját maga élte-e át a leírtakat, vagy régebbi, talán már rég elveszett forrásokra támaszkodott? – Eine zentrale Frage der inneren Kritik lautet stets: Hat der Autor das Berichtete selbst erlebt, oder stützte er sich auf ältere, vielleicht längst verlorene Vorlagen?

11. A korai magyarokról szóló források esetében szinte kivétel nélkül közvetett tanúvallomásokról van szó, amelyek szerzői ismereteiket harmadik személyek beszámolóiból, bizonyos értelemben másod- vagy harmadkézből szerezték. – Im Fall der frühen Ungarn handelt es sich fast ausnahmslos um mittelbare Zeugnisse, deren Verfasser ihr Wissen aus Berichten Dritter bezogen, gewissermaßen aus zweiter oder dritter Hand.

12. Ehhez jön még egy probléma, amely vörös szálként húzódik végig az egész hagyományon: a maga a sokfélesége azoknak az etnikai megnevezéseknek, amelyekkel a külföldi szerzők a magyarokat illették. – Hinzu kommt ein Problem, das sich wie ein roter Faden durch die ganze Überlieferung zieht: die schiere Vielfalt der ethnischen Bezeichnungen, mit denen fremde Autoren die Ungarn belegten.

13. A bizánci írók többnyire törököknek nevezték őket, alkalmanként Ungroi-nak is – noha a magyarok valójában finn-ugor, és nem török nép voltak. – Byzantinische Schriftsteller nannten sie meist Türken, gelegentlich auch Ungroi – obwohl die Ungarn eigentlich ein finno-ugrisches und kein türkisches Volk waren.

14. Az arab földrajztudósok olyan neveket használtak, mint az al-Madschghariyya, amelyek hangzásukban legalábbis közel állnak a magyar „Magyárok” sajátnévhez. – Arabische Geographen verwendeten Namen wie al-Madschghariyya, die dem ungarischen Eigennamen Magyaren immerhin lautlich nahekommen.

15. A nyugati latin források az Ungari vagy Hungari névről beszéltek, és – a további zavar érdekében – fogalmilag összekapcsolták őket a már régóta rettegett hunokkal hozták összefüggésbe. – Lateinische Quellen des Westens sprachen von den Ungari oder Hungari und brachten sie, zur zusätzlichen Verwirrung, begrifflich mit den lange zuvor gefürchteten Hunnen in Verbindung.

16. Ez a névváltozatosság az értelmezést egy külön kis tudományággá teszi, hiszen nem mindig egyértelmű, hogy egy szerző valóban a magyarokra gondolt-e, vagy egy másik sztyepp népre. – Diese Namensvielfalt macht die Auswertung zu einer eigenen kleinen Wissenschaft, denn nicht immer ist klar, ob ein Autor wirklich die Ungarn meinte oder ein anderes Steppenvolk.

17. A külföldi megfigyelők ráadásul szívesen sorolták be a magyarokat egy rögzített sémába, amely a sztyeppek összes lovas nomádját alapvetően egymással felcserélhető jelenségként kezelte. – Fremde Beobachter ordneten die Ungarn zudem gern in ein festes Schema ein, das sämtliche Reiternomaden der Steppe als im Grunde austauschbare Erscheinung behandelte.

18. Ez a séma, amely az ókorig nyúlik vissza, olyan erősen meghatározta a felfogást, hogy a magyarokat gyakran a régebbi sztyepp népek mindig ugyanazokkal, már régóta bevett tulajdonságaival írták le. – Dieses Schema, das bis in die Antike zurückreicht, prägte die Wahrnehmung so stark, dass die Ungarn oft mit den immer gleichen, längst eingeübten Eigenschaften älterer Steppenvölker beschrieben wurden.

19. A magyar korai történelemre vonatkozó írásos források három nagy csoportba sorolhatók: bizánci, arab–perzsa és nyugati–latin források. – Die schriftlichen Quellen zur ungarischen Frühgeschichte lassen sich in drei große Gruppen ordnen: byzantinische, arabisch-persische und westlich-lateinische Zeugnisse.

20. Ez a szakasz elsősorban az első két csoporttal foglalkozik, mivel ezek nyújtanak a leggazdagabb információkat a földhódítás előtti és körüli időszakról. – Dieser Abschnitt widmet sich vor allem den ersten beiden Gruppen, denn sie liefern für die Zeit vor und um die Landnahme die ergiebigsten Auskünfte.

21. A bizánci források a Kelet-Római Birodalomból származnak, amelynek fővárosa Konstantinápoly volt a Boszporusz partján, és amely büszkén tekintette magát a bukott Római Birodalom folytatásának. – Die byzantinischen Quellen entstammen dem Oströmischen Reich, dessen Hauptstadt Konstantinopel am Bosporus lag und das sich selbst stolz als Fortsetzung des untergegangenen Römischen Reiches verstand.

22. Bizánc rendszeres diplomáciai és katonai kapcsolatokat ápolt a Fekete-tenger északi részén fekvő sztyeppével, ezért rendkívül gyakorlati érdeke fűződött az ott élő népek pontos megismeréséhez. – Byzanz unterhielt zur Steppe nördlich des Schwarzen Meeres regelmäßige diplomatische und militärische Beziehungen und besaß deshalb ein knallhart praktisches Interesse an genauer Kenntnis der dortigen Völker.

23. Pontosan ebből az érdekből született a magyar korai történelem legfontosabb bizánci forrása – egy császár műve, aki saját kezűleg fogott tollat. – Aus genau diesem Interesse entstand die wichtigste byzantinische Quelle zur ungarischen Frühgeschichte überhaupt – das Werk eines Kaisers, der selbst zur Feder griff.

24. VII. Konstantin Porphyrogennetos 913-tól 959-ig uralkodott, és több írást is szerzett vagy készíttetett, amelyek egyedülálló bepillantást engednek kora kulisszái mögé. – Konstantin VII. Porphyrogennetos regierte von 913 bis 959 und verfasste oder veranlasste mehrere Schriften, die einen einzigartigen Blick hinter die Kulissen seiner Zeit erlauben.

25. Porphyrogennetos mellékneve azt jelenti, hogy „bíborban született”, és büszkén utal arra, hogy egy már uralkodó császár törvényes fiaként jött a világra. – Sein Beiname Porphyrogennetos bedeutet im Purpur geboren und verweist stolz auf seine Geburt als rechtmäßiger Sohn eines bereits regierenden Kaisers.

26. A magyar történelem szempontjából legjelentősebb műve a De administrando imperio címet viseli, ami nagyjából „A birodalom igazgatásáról” jelent. – Sein bedeutendstes Werk für die ungarische Geschichte trägt den Titel De administrando imperio, übersetzt etwa Über die Verwaltung des Reiches.

27. Ez az írás a 10. század közepén keletkezett, és bizalmas útmutatásként szolgált saját trónörökösének – tehát nem széles közönségnek szánt mű volt. – Diese Schrift entstand um die Mitte des 10. Jahrhunderts und war als vertrauliche Anleitung für den eigenen Thronfolger gedacht – kein Werk also, das für ein breites Publikum bestimmt war.

28. Célja az volt, hogy a leendő császárt tájékoztassa a birodalom határain élő idegen népekről, és kézzelfogható útmutatást nyújtson számára a velük való politikai viszonyuláshoz. – Sie sollte den künftigen Kaiser über die fremden Völker an den Reichsgrenzen unterrichten und ihm handfeste Hinweise für den politischen Umgang mit ihnen liefern.

29. Éppen ez a józan, gyakorlati cél teszi a művet olyan értékessé, hiszen a szerzőnek a hasznos tudás volt a célja, nem pedig az irodalmi ragyogás. – Gerade dieser nüchterne, praktische Zweck macht das Werk so wertvoll, denn es ging dem Verfasser um brauchbares Wissen, nicht um literarischen Glanz.

30. A mű több fejezete részletesen foglalkozik a magyarokkal, akiket a császár – szokás szerint – végig törököknek nevez. – Mehrere Kapitel des Werkes behandeln ausführlich die Ungarn, die der Kaiser – wie üblich – durchgehend als Türken bezeichnet.

31. Konstantin elképesztő részletességgel írja le korábbi történelmüket, a sztyeppén fekvő lakóhelyeiket, törzsi felépítésüket és a szomszédos népekkel való kapcsolataikat meglepő részletességgel. – Konstantin schildert ihre frühere Geschichte, ihre Wohnsitze in der Steppe, ihre Stammesgliederung und ihre Beziehungen zu den Nachbarvölkern mit erstaunlicher Detailfreude.

32. Tőle származnak a két korai települési terület nevei, amelyek a kutatásban Levedia és Etelköz néven váltak ismertté. – Von ihm stammen die Namen der beiden frühen Siedlungsgebiete, die in der Forschung als Levedia und Etelköz bekannt geworden sind.

33. Levedia az ő leírása szerint az első lakóterületet jelöli, amelyet egy Lebedias nevű magyar vezérről neveztek el. – Levedia bezeichnet nach seiner Darstellung ein erstes Wohngebiet, benannt nach einem ungarischen Anführer namens Lebedias.

34. Etelköz – ami nagyjából „a folyók közötti vidék”-et jelent – a későbbi lakóterületet jelöli közvetlenül a földfoglalás előtt. – Etelköz, übersetzt etwa Land zwischen den Flüssen, bezeichnet das spätere Wohngebiet unmittelbar vor der Landnahme.

35. Konstantin emellett beszámol a magyarok ideiglenes függőségéről a kazár birodalomtól, valamint Árpád fejedelmi kinevezéséről. – Konstantin berichtet außerdem von der zeitweiligen Abhängigkeit der Ungarn vom Chasarenreich und von der Erhebung Árpáds zum Fürsten.

36. Megemlíti a magyar törzsek neveit is, és ezzel az egyik legritkább listát adja, amelyből következtetéseket lehet levonni a nép belső felépítéséről. – Er nennt auch die Namen der ungarischen Stämme und liefert damit eine der ganz wenigen Listen, aus denen sich Rückschlüsse auf die innere Gliederung des Volkes ziehen lassen.

37. Ezen adatok hitelessége jelentős mértékben azon alapul, azon, hogy Konstantin valóban első kézből szerezte információit. – Die Glaubwürdigkeit dieser Angaben beruht zu einem erheblichen Teil darauf, dass Konstantin seine Informationen tatsächlich aus erster Hand bezog.

38. Kifejezetten beszámol a magyar követekről, akik udvarába érkeztek, köztük Árpád egyik leszármazottjáról, Termatzusról – egy névről, amely mintha a sztyeppéről visszhangozna egészen Konstantinápolyig. – Er berichtet ausdrücklich von ungarischen Gesandten, die an seinen Hof kamen, darunter ein Nachkomme Árpáds namens Termatzus – ein Name, der wie ein Echo aus der Steppe bis nach Konstantinopel klingt.

39. A magyarok tehát maguk is hozzájárultak a műbe bekerült ismeretek egy részéhez, ezért azt szinte a nép írásba foglalt szóbeli önbemutatásaként is olvashatjuk. – Die Ungarn lieferten somit selbst einen Teil des Wissens, das in das Werk einfloss, weshalb man es fast als verschriftlichte mündliche Selbstauskunft des Volkes lesen kann.

40. Ezáltal a De administrando imperio olyan forrásértékkel bír, amely meglepően közel áll a korai magyarok közvetett önvallomásához. – Damit besitzt De administrando imperio einen Quellenwert, der einer indirekten Selbstaussage der frühen Ungarn erstaunlich nahekommt.

41. Ugyanakkor óvatosságra van szükség, mert a császár különböző informátorok és források anyagát dolgozta fel egy olyan egésszé, amely nem minden tekintetben mentes az ellentmondásoktól. – Gleichwohl bleibt Vorsicht geboten, denn der Kaiser verarbeitete unterschiedliche Informanten und Vorlagen zu einem Ganzen, das nicht durchgehend widerspruchsfrei ist.

42. A követek szóbeli beszámolói ráadásul már legendás vonásokat is hordozhattak, például Árpád fejedelmi kinevezéséről szóló elbeszélés esetében. – Die mündliche Überlieferung der Gesandten konnte zudem bereits legendenhafte Züge tragen, etwa bei der Erzählung von der Erhebung Árpáds zum Fürsten.

43. Levedia és Etelköz pontos elhelyezkedése Konstantin adatai ellenére a mai napig vitatott, mivel földrajzi leírásai meglepően homályosak maradnak. – Die genaue Lokalisierung von Levedia und Etelköz bleibt trotz Konstantins Angaben bis heute umstritten, da seine geographischen Beschreibungen erstaunlich vage bleiben.

44. Konstantin egy másik műve, amelyet általában szertartási könyvnek neveznek, az udvari szertartásokat írja le, és szintén tartalmaz szórványos utalásokat a magyarokra. – Ein zweites Werk Konstantins, gemeinhin als Zeremonienbuch bezeichnet, schildert das höfische Zeremoniell und enthält ebenfalls verstreute Hinweise auf die Ungarn.

45. Konstantin VII. mellett egy második bizánci mű is jelentős a magyar kora történelem szempontjából: az úgynevezett Taktika. – Neben Konstantin VII. ist ein zweites byzantinisches Werk für die ungarische Frühgeschichte bedeutsam: die sogenannte Taktika.

46. A Taktika egy hadtudományi értekezés, amely VI. León császár uralkodása alatt, Konstantin VII. apja alatt, 900 körül keletkezett – gyakorlatilag egy kora középkori kézikönyv tábornokok számára. – Die Taktika ist eine militärwissenschaftliche Schrift, die unter Kaiser Leon VI., dem Vater Konstantins VII., um 900 entstand – praktisch ein frühmittelalterliches Handbuch für Generäle.

47. VI. León a „Bölcs” melléknevet viselte, és Taktikájában a birodalom ellenségeinek hadviselését szisztematikusan és szakértő szemmel írta le. – Leon VI. trug den Beinamen der Weise und ließ in seiner Taktika das Kriegswesen der Gegner des Reiches systematisch und mit professionellem Blick beschreiben.

48. A műnek egy külön fejezete a magyaroknak van szentelve, akik itt is ismét törököknek tűnnek. – Ein eigener Abschnitt dieses Werkes ist den Ungarn gewidmet, die auch hier wieder als Türken erscheinen.

49. VI. Leó figyelemre méltó pontossággal írja le a magyarok hadviselését, mivel Bizánc 894 körül a magyarokat szövetségesként vetette be a bolgárok ellen, és saját tapasztalatból ismerte őket. – Leon beschreibt die ungarische Kriegführung mit bemerkenswerter Genauigkeit, denn Byzanz hatte die Ungarn um 894 als Verbündete gegen die Bulgaren eingesetzt und kannte sie aus eigener Anschauung.

50. A Taktika a magyarokat számos és szabadságszerető lovas népként ábrázolja, amelynek legfontosabb fegyvere az íj volt – ez, mint később kiderült, találó leírás volt. – Die Taktika schildert die Ungarn als ein zahlreiches und freiheitsliebendes Reitervolk, dessen wichtigste Waffe der Bogen sei – eine treffende Beschreibung, wie sich zeigen sollte.

51. Kiemeli, hogy a magyar harcosok a távolról vívott harcot keresték, és amennyire csak lehetett, el akarták kerülni a nyílt közelharcot. – Sie hebt hervor, dass die ungarischen Krieger den Kampf aus der Ferne suchten und den offenen Nahkampf nach Möglichkeit meiden wollten.

52. Leó különösen élethűen írja le a színlelt visszavonulás taktikáját, amelynek során a lovasok látszólag menekültek, hogy az üldöző ellenséget egyenesen csapdába csalogassák. – Besonders eindringlich beschreibt Leon die Taktik des vorgetäuschten Rückzugs, bei der die Reiter scheinbar flohen, um den verfolgenden Gegner geradewegs in einen Hinterhalt zu locken.

53. Ez a leírás megdöbbentően pontosan egyezik az archeológiai leletekkel, amelyek már régóta megerősítik a reflexíj és a lovas távolsági harc központi szerepét. – Diese Schilderung deckt sich verblüffend genau mit dem archäologischen Befund, der die zentrale Rolle von Reflexbogen und berittenem Fernkampf längst bestätigt hat.

54. Pontosan ezen a ponton a tárgyi és az írásos források különösen tanulságos módon kiegészítik egymást, és egymást támasztják alá, mint egy híd két pillére. – An genau diesem Punkt ergänzen sich materielle und schriftliche Quelle auf besonders instruktive Weise und stützen einander gegenseitig wie zwei Pfeiler einer Brücke.

55. A Taktika esetében azonban óvatosságra van szükség, mivel Leó régebbi katonai kézikönyveket használt mintaként. – Allerdings ist auch bei der Taktika Vorsicht geboten, denn Leon benutzte ältere militärische Handbücher als Vorlage.

56. A magyarokról szóló kijelentései közül néhány ezért más sztyeppei népekről szóló régebbi leírásokból származhat, ami egyes esetekben csökkenti azok bizonyító erejét. – Manche seiner Aussagen über die Ungarn könnten daher älteren Beschreibungen anderer Steppenvölker entlehnt sein, was ihre Beweiskraft im Einzelfall mindert.

57. Itt nyilvánul meg az irodalmi függőség elterjedt jelensége, amelynek során egy szerző kifejezéseket és ítéleteket egyszerűen átvesz a forrásaiból, anélkül, hogy ezt nyíltan megemlítené. – Hier zeigt sich das verbreitete Phänomen der literarischen Abhängigkeit, bei dem ein Autor Wendungen und Urteile einfach aus seinen Vorlagen übernimmt, ohne es offen zu sagen.

58. További bizánci utalások a magyarokra a 9. és 10. századi történeti művekben és krónikákban találhatók. – Weitere byzantinische Hinweise auf die Ungarn finden sich in den Geschichtswerken und Chroniken des 9. und 10. Jahrhunderts.

59. Theophanes krónikájának folytatói például beszámolnak a magyar–bolgár harcokról és a magyarok pecsenegek általi nyomásáról. – Die Fortsetzer der Chronik des Theophanes etwa berichten über die ungarisch-bulgarischen Kämpfe und über die Bedrängnis der Ungarn durch die Petschenegen.

60. Az ilyen krónikai bejegyzések gyakran rendkívül rövidek, de értékes támpontokat nyújtanak a honfoglalás előtti események időbeli besorolásához. – Solche chronikalischen Notizen sind oft denkbar knapp, liefern aber wertvolle Anhaltspunkte für die zeitliche Einordnung der Ereignisse vor der Landnahme.

61. Az írásos források második nagy csoportját az arab–perzsa források alkotják, amelyek egy teljesen más kulturális világból származnak. – Die zweite große Gruppe der schriftlichen Zeugnisse bilden die arabisch-persischen Quellen, die einer völlig anderen Kulturwelt entstammen.

62. Az iszlám 7. és 8. századi terjedésével hatalmas uralmi és kereskedelmi térség jött létre, amely az Atlanti-óceántól Közép-Ázsiáig terjedt – egy szinte elképzelhetetlen kiterjedésű világ. – Mit der Ausbreitung des Islam im 7. und 8. Jahrhundert entstand ein riesiger Herrschafts- und Handelsraum, der vom Atlantik bis nach Mittelasien reichte – eine Welt von schier unvorstellbarer Ausdehnung.

63. Ezen a térségen belül magas színvonalú földrajzi és enciklopédikus irodalom alakult ki, amely szisztematikusan és tudományos lelkesedéssel írta le az idegen országokat és népeket. – Innerhalb dieses Raumes entwickelte sich eine hochstehende geographische und enzyklopädische Literatur, die fremde Länder und Völker systematisch und mit wissenschaftlichem Eifer beschrieb.

64. Az arab földrajztudósok részben közigazgatási, részben tudományos, részben pedig kereskedelmi célokat követtek, és ehhez utazók és kereskedők beszámolóit gyűjtötték össze. – Die arabischen Geographen verfolgten teils administrative, teils wissenschaftliche, teils handelspraktische Zwecke und sammelten dafür Berichte von Reisenden und Kaufleuten.

65. Mivel az iszlám kereskedők a Volga és a Kaukázus felett kereskedtek a kelet-európai sztyeppével, az ottani népekről szóló hírek szinte véletlenül kerültek be az arab irodalomba. – Da islamische Kaufleute über die Wolga und den Kaukasus mit der osteuropäischen Steppe Handel trieben, gelangten Nachrichten über die dortigen Völker ganz nebenbei in die arabische Literatur.

66. A magyarokról szóló legfontosabb hír ebben az irodalomban egy részletes leírás, amelyet a kutatásban Dschaihani-hagyományként ismernek. – Die wichtigste Nachricht über die Ungarn innerhalb dieser Literatur ist eine ausführliche Beschreibung, die in der Forschung als Dschaihani-Tradition bekannt ist.

67. Nevét al-Dschaihani-ról kapta, aki 900 körül a közép-ázsiai Samanida Birodalom vezírje volt, és akinek az eredeti beszámoló szerzőségét tulajdonítják. – Sie ist benannt nach al-Dschaihani, einem Wesir des Samanidenreiches in Mittelasien um 900, dem die Verfasserschaft des ursprünglichen Berichts zugeschrieben wird.

68. A Samanida Birodalom a mai Üzbegisztán és Tádzsikisztán területén feküdt, és a kereskedelem és a tudományosság jelentős központja volt, távol a sztyeppétől, mégis tájékozott volt róla. – Das Reich der Samaniden lag im Gebiet des heutigen Usbekistan und Tadschikistan und war ein bedeutendes Zentrum von Handel und Gelehrsamkeit, fernab der Steppe und doch über sie informiert.

69. Al-Dschaihani eredeti műve elveszett – tartalmát azonban számos későbbi szerző átvette, és éppen ennek köszönhetően maradt fenn az évszázadok során. – Das ursprüngliche Werk al-Dschaihanis ist verloren – doch sein Inhalt wurde von zahlreichen späteren Autoren übernommen und gerade dadurch über die Jahrhunderte gerettet.

70. Azok közé a szerzők közé, akik továbbadták a magyarokról szóló leírást, tartozik Ibn Rusta, Gardizi és a perzsa Hudud al-Alam című mű névtelen szerzője. – Zu diesen Autoren, die die Beschreibung der Ungarn weitertradierten, gehören Ibn Rusta, Gardizi und der namentlich unbekannte Verfasser des persischen Werkes Hudud al-Alam.

71. Ibn Rusta a 10. század elején írt egy enciklopédikus művet, amely a Dschaihani-hagyomány legteljesebb fennmaradt kivonatait tartalmazza. – Ibn Rusta verfasste im frühen 10. Jahrhundert ein enzyklopädisches Werk, das einen der vollständigsten erhaltenen Auszüge der Dschaihani-Tradition enthält.

72. Gardizi a 11. században perzsa nyelven írt, és ugyanazon beszámoló szorosan rokon, részletekben kiegészítő változatát örökítette át. – Gardizi schrieb im 11. Jahrhundert in persischer Sprache und überlieferte eine eng verwandte, in Einzelheiten ergänzende Fassung desselben Berichts.

73. Mivel ezek a szerzők egy közös, régebbi forrásra támaszkodnak, szövegeik valójában olyan viszonyokat írnak le, amelyek jóval saját életük előtt zajlottak – akár egy visszhang, amelyet csak későn hallanak meg. – Da diese Autoren auf eine gemeinsame, ältere Vorlage zurückgreifen, beschreiben ihre Texte tatsächlich Verhältnisse aus einer Zeit, die deutlich vor ihrer eigenen Lebenszeit lag – wie ein Echo, das erst spät gehört wird.

74. A Dschaihani-hagyomány így a 9. század második felében, vagyis már a területfoglalás előtti időszakban fennálló magyar viszonyokat tükrözi. – Die Dschaihani-Tradition spiegelt damit den Zustand der Ungarn in der zweiten Hälfte des 9. Jahrhunderts wider, also bereits in der Zeit vor der Landnahme.

75. A beszámoló a magyarokat lovas népként ábrázolja, akik két folyó között éltek a Fekete-tengertől északra fekvő sztyeppén. – Der Bericht schildert die Ungarn als ein Reitervolk, das zwischen zwei Flüssen in der Steppe nördlich des Schwarzen Meeres lebte.

76. Becslést ad katonai erejükről, vezetőjüket a „kende” címmel említi, és megnevez egy második méltóságot is, akit „gyula”-nak hívnak. – Er gibt eine Schätzung ihrer militärischen Stärke, beschreibt ihren Anführer mit dem Titel kende und nennt einen zweiten Würdenträger namens gyula.

77. Ez a két vezetői tisztség megkülönböztetése jelentős értékű, mivel a magyar törzsi alkotmány kettős vezetésére utal – egyfajta sztyeppei kettős monarchiára. – Diese Unterscheidung zweier Führungsämter ist von erheblichem Wert, denn sie deutet auf eine doppelte Spitze der ungarischen Stammesverfassung hin – eine Art Doppelmonarchie der Steppe.

78. A beszámoló továbbá megemlíti, hogy a magyarok földműveléssel foglalkoztak, sátrakban éltek, és háborút folytattak a szomszédos szláv csoportokkal. – Der Bericht erwähnt ferner, dass die Ungarn Ackerbau betrieben, in Zelten lebten und mit den benachbarten slawischen Gruppen Krieg führten.

79. Különösen tanulságos az a hír, hogy a magyarok szláv foglyokat rabszolgaként adtak el a Fekete-tenger bizánci kikötőibe – ez kemény, de jövedelmező üzlet volt. – Besonders aufschlussreich ist die Nachricht, dass die Ungarn slawische Gefangene als Sklaven an die byzantinischen Häfen am Schwarzen Meer verkauften – ein hartes, aber lukratives Geschäft.

80. Ez az adat alátámasztja a korai magyarok bevonódását a sztyeppe kiterjedt rabszolga-kereskedelmébe, és pontosan kiegészíti a kereskedelmi kapcsolatokról alkotott régészeti képet. – Diese Angabe belegt die Einbindung der frühen Ungarn in den weiträumigen Sklavenhandel der Steppe und ergänzt das archäologische Bild der Handelsverbindungen punktgenau.

81. A szántóföldi gazdálkodásra való utalás pedig írásos források alapján megerősíti azt, amit a települési leletek már korábban is sugalltak: félnomád, nem pedig tisztán nomád életmódot. – Der Hinweis auf den Ackerbau wiederum bestätigt aus schriftlicher Sicht, was die Siedlungsfunde schon nahelegten: eine halbnomadische, keine rein nomadische Lebensweise.

82. Ismét kölcsönösen megerősítik egymást a régészeti és írásos bizonyítékok, szinte úgy, mint két tanú, akik egymástól függetlenül ugyanazt a történetet mesélik el. – Erneut treten archäologische und schriftliche Evidenz in ein Verhältnis gegenseitiger Bestätigung, fast wie zwei Zeugen, die unabhängig voneinander dieselbe Geschichte erzählen.

83. Egy másik, kiemelkedő jelentőségű arab forrás Ibn Fadlan utazási beszámolója. – Eine weitere arabische Quelle von herausragender Bedeutung ist der Reisebericht des Ibn Fadlan.

84. Ibn Fadlan a bagdadi kalifa követségének tagja volt, amely 921-ben indult el a Volga felé, hogy eljusson a volga-bulgárok birodalmába. – Ibn Fadlan war Mitglied einer Gesandtschaft des Kalifen von Bagdad, die im Jahr 921 zur Wolga aufbrach, um das Reich der Wolgabulgaren zu erreichen.

85. Beszámolója leírja azokat a népeket, amelyekkel a követség hosszú útja során találkozott, és a 10. század eleji sztyeppavilág egyik legélénkebb forrásának számít. – Sein Bericht beschreibt die Völker, denen die Gesandtschaft auf ihrem langen Weg begegnete, und gilt als eine der lebendigsten Quellen zur Steppenwelt des frühen 10. Jahrhunderts überhaupt.

86. Ibn Fadlan a sztyeppei népek között említi egy olyan csoportot is, amelynek neve a magyarokra emlékeztet – feltehetően azokat a magyárokat, akik keleten maradtak. – Ibn Fadlan erwähnt unter den Steppenvölkern auch eine Gruppe, deren Name an die Ungarn erinnert – vermutlich jene im Osten zurückgebliebenen Magyaren.

87. Tanúsága ezért különösen értékes, mert szemtanúi beszámolóként született, és nem – mint oly sok más szöveg – pusztán régebbi források összeállításaként. – Sein Zeugnis ist deshalb besonders wertvoll, weil es als Augenzeugenbericht entstand und nicht, wie so viele andere Texte, als bloße Kompilation älterer Vorlagen.

88. Ezáltal Ibn Fadlan beszámolójának közvetlen forrásértéke magasabb, mint a ugyan gazdag, de másolatból származó Dschaihani-hagyományé. – Damit besitzt der Bericht Ibn Fadlans einen höheren unmittelbaren Quellenwert als die zwar reichhaltige, aber abgeschriebene Dschaihani-Tradition.

89. Az arab–perzsa földrajztudósok mellett meg kell említeni egy héber forrást is, az úgynevezett kazár levelezést. – Neben den arabisch-persischen Geographen ist eine hebräische Quelle zu nennen, der sogenannte Briefwechsel der Chasaren.

90. Ez a levelezés, amelyben egy kazár uralkodó a környező népekről számol be, szintén szórványos utalásokat tartalmaz a magyarokra. – Dieser Briefwechsel, in dem ein chasarischer Herrscher über die Völker seines Umfeldes berichtet, enthält ebenfalls verstreute Hinweise auf die Ungarn.

91. Hitelessége és forrásértéke azonban a kutatásban vitatott, ezért csak jelentős óvatossággal óvatossággal szabad felhasználni. – Seine Echtheit und sein Quellenwert sind in der Forschung allerdings umstritten, weshalb er nur mit erheblichem Vorbehalt herangezogen werden sollte.

92. A nyugati, latin kultúrtérből származik egy harmadik forráscsoport, amelyet itt csak röviden érintünk. – Aus dem westlichen, lateinischen Kulturraum stammt eine dritte Gruppe von Quellen, die hier nur kurz gestreift werden soll.

93. A Frank Birodalom latin évkönyvei és krónikái elsősorban a magyarokról szóló beszámolókban említik őket, főként a Közép-Európába irányuló rettegett portyáik kapcsán. – Die lateinischen Annalen und Chroniken des Frankenreiches berichten über die Ungarn vor allem im Zusammenhang mit deren gefürchteten Raubzügen nach Mitteleuropa.

94. Ezek a források csak a magyarok Kárpát-medencébe érkezésével kezdődnek, ezért a korai történelem szempontjából jelentősen kisebb értékűek. – Diese Zeugnisse setzen erst mit dem Eintreffen der Ungarn im Karpatenbecken ein und sind daher für die ältere Frühgeschichte von deutlich geringerem Wert.

95. Ezenkívül végig ellenséges képet festenek, mivel a frank krónikások a magyarokat fosztogatókként és a kereszténység ostoraként tapasztalták meg – ami saját tapasztalataik fényében aligha meglepő. – Sie zeichnen zudem ein durchweg feindseliges Bild, denn die fränkischen Chronisten erlebten die Ungarn als Plünderer und als Geißel der Christenheit – kaum verwunderlich angesichts der eigenen Erfahrung.

96. A fulda-i és a sankt galleni évkönyvek, valamint hasonló művek elsősorban azt a puszta rettegést tükrözik, amelyet a magyar portyák nyugaton váltottak ki. – Die Annalen von Fulda, von Sankt Gallen und ähnliche Werke spiegeln vor allem den blanken Schrecken, den die ungarischen Streifzüge im Westen auslösten.

97. A latin hagyományon belül külön csoportot alkotnak a kora középkori magyar krónikák, amelyek csak évszázadokkal az országhódítás után keletkeztek. – Eine eigene Gruppe innerhalb der lateinischen Überlieferung bilden die ungarischen Chroniken des Hochmittelalters, die erst Jahrhunderte nach der Landnahme entstanden.

98. A Gesta Hungarorum című mű, amelyet egy névtelen jegyző írt – a kutatásban röviden Anonymus néven emlegetnek –, körülbelül három évszázad távolságából írja le az országhódítást – mintha ma valaki források nélkül írna a középkorról. – Die Gesta Hungarorum eines anonymen Notars, in der Forschung kurz Anonymus genannt, schildert die Landnahme aus einer Distanz von rund drei Jahrhunderten – ähnlich, als würde heute jemand ohne Quellen über das Mittelalter schreiben.

99. Az ilyen későbbi hazai krónikák keverik a történelmi emlékezetet a mondákkal, a tudós konstrukciókkal és a keletkezésük idejének politikai szándékaival. – Solche späten einheimischen Chroniken vermischen historische Erinnerung mit Sage, gelehrter Konstruktion und der politischen Absicht ihrer eigenen Entstehungszeit.

100. Ezért nem szolgálnak forrásként magának a korai történelemnek, viszont igen a későbbi népi emlékezetnek, amelynek szentelünk egy külön fejezetet. – Sie sind daher keine Quelle für die Frühgeschichte selbst, wohl aber für die spätere Volkserinnerung, die einem eigenen Abschnitt vorbehalten bleibt.

101. Ha összehasonlítjuk a bizánci és az arab forrásokat, tanulságos egyezések és egyértelmű különbségek is feltűnnek. – Vergleicht man die byzantinischen und die arabischen Quellen miteinander, zeigen sich aufschlussreiche Übereinstimmungen ebenso wie deutliche Unterschiede.

102. Mindkét forráscsoport egybehangzóan megerősíti, hogy a magyarok a földhódítás előtt a dél-orosz sztyeppén élő lovas nép voltak. – Beide Quellengruppen bestätigen übereinstimmend, dass die Ungarn vor der Landnahme ein Reitervolk in der südrussischen Steppe waren.

103. Mindkettő ismeri a kazárok, a bolgárok és a pechenegek szomszédságát, és a magyarokat egyaránt harcosokként és rabszolgakereskedőkként írja le. – Beide kennen die Nachbarschaft zu Chasaren, Bulgaren und Petschenegen und beschreiben die Ungarn gleichermaßen als Krieger und als Händler von Sklaven.

104. A különbségek elsősorban a nézőpontban rejlenek: Bizánc a magyarokat katonai és diplomáciai tényezőként tekintette, az arab földrajztudósok viszont inkább etnográfiai kuriózumként. – Die Unterschiede liegen vor allem in der Perspektive: Byzanz interessierte sich für die Ungarn als militärischen und diplomatischen Faktor, die arabischen Geographen eher als ethnographisches Kuriosum.

105. Ha két, egymástól teljesen független forráscsoport ugyanazt a tényt közvetíti, az jelentősen növeli annak hitelességét – ezt az elvet a kutatás a tanúvallomások konvergenciájának nevezi. – Wo zwei voneinander vollkommen unabhängige Quellengruppen denselben Sachverhalt überliefern, gewinnt dieser deutlich an Glaubwürdigkeit – diesen Grundsatz nennt die Forschung die Konvergenz der Zeugnisse.

106. A magyarokról mint sztyeppén nomád lovas népről szóló, bizánciak és arabok által egymással összhangban álló leírás pontosan egy ilyen konvergens, és így megalapozott eredmény. – Die übereinstimmende Schilderung der Ungarn als steppennomadisches Reitervolk durch Byzantiner und Araber ist genau ein solches konvergentes und damit tragfähiges Ergebnis.

107. Nehezebb viszont értékelni azokat az adatokat, amelyek csak egyetlen forrásban jelennek meg, és amelyeket második tanúság nem támaszt alá. – Schwieriger zu beurteilen sind dagegen jene Angaben, die nur in einer einzigen Quelle erscheinen und sich durch kein zweites Zeugnis stützen lassen.

108. Ezekhez az egyedi adatokhoz tartoznak például a Konstantin művében szereplő pontos törzsi nevek vagy az arab földrajztudósok népességbecslései. – Zu diesen Einzelangaben gehören etwa die genauen Stammesnamen bei Konstantin oder die Bevölkerungsschätzungen der arabischen Geographen.

109. Az ilyen számadatokat elvileg óvatossággal kell kezelni, mivel a középkori szerzők nem rendelkeztek olyan megbízható statisztikai módszerekkel, amelyeket ma természetesnek tartunk. – Solche Zahlen sind grundsätzlich mit Zurückhaltung zu behandeln, denn mittelalterliche Autoren verfügten über keine verlässlichen statistischen Verfahren, wie wir sie heute selbstverständlich voraussetzen.

110. A középkori irodalomban a számadatok gyakran nem annyira a pontos mérésre szolgáltak, mint inkább a nagyság, az erő vagy a fenyegetés puszta kifejezésére. – Zahlenangaben dienten in der mittelalterlichen Literatur häufig weniger der genauen Messung als dem bloßen Ausdruck von Größe, Stärke oder Bedrohung.

111. Minden idegen beszámoló alapvető problémája a már említett tendencia, hogy az idegen népeket előre megfogalmazott, szinte cserélhető sablonok szerint írják le. – Ein grundsätzliches Problem aller fremden Berichte ist die bereits erwähnte Tendenz, fremde Völker nach vorgeprägten, fast schon austauschbaren Mustern zu beschreiben.

112. Az ókori és középkori szerzők egy rögzített kifejezéskészletre támaszkodtak, amellyel az ókor óta egyszerűen minden sztyeppei nomádot jellemeztek. – Antike und mittelalterliche Autoren griffen auf einen festen Vorrat an Wendungen zurück, mit denen seit der Antike schlicht alle Steppennomaden charakterisiert worden waren.

113. Az olyan kifejezések, mint „vad”, „szerződésszegő”, „változékony” vagy „kegyetlen”, ezért gyakran nem annyira saját megfigyelések eredményei, mint inkább irodalmi klisék, amelyeket szerzőről szerzőre adtak tovább. – Wendungen wie wild, vertragsbrüchig, unbeständig oder grausam sind daher oft weniger das Ergebnis eigener Beobachtung als ein literarisches Klischee, das von Autor zu Autor weitergereicht wurde.

114. A forráskritikának fel kell ismernie az ilyen általános elemeket, és azokat tisztán el kell különítenie a ténylegesen informatív állításoktól – ami nem könnyű feladat. – Die Quellenkritik muss solche topischen Elemente erkennen und sauber von den tatsächlich informativen Aussagen trennen – keine leichte Übung.

115. További probléma a vallási és kulturális távolság a megfigyelők és a pogány magyarok között. – Ein weiteres Problem ist der religiöse und kulturelle Abstand zwischen den Beobachtern und den heidnischen Ungarn.

116. Mind a keresztény bizánciak, mind a muszlim arabok hitetleneknek tekintették a magyarokat, és ez többé-kevésbé tudatosan befolyásolta ítéleteiket. – Sowohl die christlichen Byzantiner als auch die muslimischen Araber betrachteten die Ungarn als Ungläubige, und das färbte ihre Urteile, mehr oder weniger bewusst.

117. Ez a távolság részben leereszkedő magatartáshoz vezetett, részben viszont józan, tárgyilagos érdeklődéshez is vezetett, hiszen meg akarták érteni az idegen ellenséget, hogy jobban fel tudják mérni. – Diese Distanz führte teils zu Herablassung, teils aber auch zu nüchternem, sachlichem Interesse, denn man wollte den fremden Gegner verstehen, um ihn besser einschätzen zu können.

118. Éppen a bizánci diplomácia és az arab kereskedelmi gyakorlat igényelte a sztyepp népekről alkotott reális képet, és így elősegítette a meglepően hasznos leírások születését. – Gerade die byzantinische Diplomatie und die arabische Handelspraxis erforderten ein realistisches Bild der Steppenvölker und begünstigten so erstaunlich brauchbare Beschreibungen.

119. A forráskritika külön területét képezi a továbbadási útvonalak kérdése – vagyis hogy egy szöveg hogyan jutott el az eredetitől a fennmaradt kéziratig. – Ein eigenes Feld der Quellenkritik ist die Frage der Überlieferungswege – also wie ein Text vom Original bis zur erhaltenen Handschrift überhaupt gelangte.

120. A kora középkorból egyetlen mű sem maradt fenn eredeti formájában; minden szöveg csak későbbi, részben évszázadokkal fiatalabb másolatokban áll rendelkezésre. – Kein einziges Werk des Frühmittelalters ist im Original erhalten; alle Texte liegen nur in späteren, teils Jahrhunderte jüngeren Abschriften vor.

121. Minden másolatba hibák csúszhattak be: elolvasott nevek, kihagyott szavak vagy későbbi másolók által beillesztett magyarázatok, akik hozzáadták saját értelmezésüket. – Bei jeder Abschrift konnten sich Fehler einschleichen: verlesene Namen, ausgelassene Wörter oder eingefügte Erläuterungen späterer Schreiber, die ihr eigenes Verständnis hinzufügten.

122. Az a tudomány, amely a fennmaradt kéziratokból megpróbálja rekonstruálni az eredeti szöveget, a szövegkritika. – Die Wissenschaft, die aus den erhaltenen Handschriften den ursprünglichen Wortlaut zu rekonstruieren versucht, heißt Textkritik.

123. A De administrando imperio esetében a fennmaradt szöveg néhány középkori kéziraton alapul, amelyek szövegváltozatát gondosan össze kell hasonlítani egymással. – Im Fall des De administrando imperio beruht der überlieferte Text auf einer kleinen Zahl mittelalterlicher Handschriften, deren Lesarten sorgfältig miteinander verglichen werden müssen.

124. A Dschaihani-hagyomány esetében a helyzet még bonyolultabb, mivel az eredeti forrás elveszett, és csak a későbbi felhasználók eltérő változataiból lehet rekonstruálni. – Bei der Dschaihani-Tradition ist die Lage noch verwickelter, da die ursprüngliche Vorlage verloren ist und sich nur aus den abweichenden Fassungen ihrer späteren Benutzer erschließen lässt.

125. A kutatásnak itt több későbbi szövegből kell kiemelnie a feltételezett közös magot – ez egy bizonytalan és a mai napig vitatott eljárás. – Die Forschung muss hier aus mehreren späteren Texten den vermuteten gemeinsamen Kern herauspräparieren – ein unsicheres und bis heute umstrittenes Verfahren.

126. További akadályt jelent a nyelvek sokfélesége, hiszen a források görög, arab, perzsa, héber és latin nyelven állnak rendelkezésre. – Ein weiteres Hindernis ist die schlichte Sprachenvielfalt, denn die Quellen liegen in griechischer, arabischer, persischer, hebräischer und lateinischer Sprache vor.

127. Már a magyar tulajdonnevek kortárs átírása idegen írásrendszerekben is jelentősen eltorzította azok hangképét, szinte mintha évszázadokon át tartó „csendes posta” játék lenne. – Schon die zeitgenössische Wiedergabe ungarischer Eigennamen in fremden Schriftsystemen verfälschte deren Lautgestalt erheblich, fast wie ein Spiel der stillen Post über Jahrhunderte.

128. Az olyan címek értelmezése, mint a „kende” vagy a „gyula”, ezért nyelvi bizonytalanságokkal terhelt, amelyeket a mai napig sem sikerült teljesen tisztázni. – Die Deutung von Titeln wie kende oder gyula ist daher mit sprachlichen Unsicherheiten belastet, die bis heute nicht restlos geklärt werden konnten.

129. Összességében az írásos forrásokból egy hiányos, de a döntő pontokon meglepően sokatmondó kép rajzolódik ki a magyar korai történelemről. – Insgesamt ergibt sich aus den schriftlichen Quellen ein lückenhaftes, aber an entscheidenden Stellen erstaunlich aussagekräftiges Bild der ungarischen Frühgeschichte.

130. Ezek a források a sztyeppén létező korai települések létezéséről tanúskodnak, még ha azok pontos elhelyezkedése a mai napig is vitatott marad. – Sie überliefern die Existenz früher Wohnsitze in der Steppe, auch wenn deren genaue Lage bis heute strittig bleibt.

131. Bizonyítják a kazárok közelségét és az azoktól való ideiglenes függőséget, valamint a pechenegek nyomását, amely végül nyugat felé űzte a magyarokat. – Sie bezeugen die Nachbarschaft und zeitweilige Abhängigkeit gegenüber den Chasaren sowie den Druck der Petschenegen, der die Ungarn schließlich nach Westen trieb.

132. Megadják a vezérek és a törzsek neveit, és ezzel az egyetlen betekintést nyújtanak a nép politikai felépítésébe. – Sie liefern Namen von Anführern und Stämmen und damit den einzigen Zugang überhaupt zur politischen Gliederung des Volkes.

133. Olyan pontosan írják le a magyarok hadviselését, hogy ezek a leírások zökkenőmentesen összevethetők a régészeti leletekkel. – Sie beschreiben die Kriegführung der Ungarn so genau, dass diese Schilderungen sich nahtlos mit dem archäologischen Befund abgleichen lassen.

134. Emellett olyan gazdasági tevékenységekről is tanúskodnak, mint az állattenyésztés, a szántóföldi gazdálkodás és a rabszolga-kereskedelem, amelyek együttesen meglepően sokrétű képet adnak az életmódról. – Und sie bezeugen wirtschaftliche Tätigkeiten wie Viehzucht, Ackerbau und Sklavenhandel, die zusammengenommen ein erstaunlich differenziertes Bild der Lebensweise ergeben.

135. Ugyanakkor a források egyértelműen világossá teszik, hogy mire nem képesek. – Zugleich machen die Quellen unmissverständlich deutlich, was sie eben nicht zu leisten vermögen.

136. Nem adnak biztos felvilágosítást a korai magyarok nyelvéről, mivel a külföldi szerzők alig érintették ezt a kérdést. – Sie geben keinen sicheren Aufschluss über die Sprache der frühen Ungarn, da die fremden Autoren diese Frage kaum je berührten.

137. Nem teszik lehetővé megbízható népességstatisztikát, sem a vándorlás kétségtelen kronológiáját. – Sie erlauben keine verlässliche Bevölkerungsstatistik und keine zweifelsfreie Chronologie der Wanderung.

138. Ráadásul mindig a külső szemlélők nézőpontját tükrözik, soha nem pedig az akkori magyarok saját önképét. – Und sie spiegeln stets die Außensicht fremder Beobachter, niemals die Selbstwahrnehmung der Ungarn jener Zeit selbst.

139. Ezen okok miatt az írásos források nem helyettesíthetik a régészeti és nyelvészeti bizonyítékokat, hanem csak azokkal együttműködve használhatók. – Aus diesen Gründen können die schriftlichen Quellen die archäologische und die sprachwissenschaftliche Evidenz nicht ersetzen, sondern nur mit ihnen zusammenwirken.

140. Az írásos hagyomány erőssége pontosan ott rejlik, ahol a leletek hallgatnak: a nevek, események és politikai viszonyok terén. – Die Stärke der schriftlichen Überlieferung liegt genau dort, wo die Funde schweigen: bei Namen, Ereignissen und politischen Verhältnissen.

141. Az régészet erőssége viszont éppen ott rejlik, ahol a szövegek hallgatnak: a mindennapi életben, a gazdaságban és a széles népesség anyagi kultúrájában. – Die Stärke der Archäologie liegt umgekehrt dort, wo die Texte schweigen: bei Alltag, Wirtschaft und materieller Kultur der breiten Bevölkerung.

142. Csak a két forrásfajta összekapcsolása vezet a magyar kora történelem valóban megbízható összképéhez. – Erst die Verbindung beider Quellengattungen führt zu einem wirklich belastbaren Gesamtbild der ungarischen Frühgeschichte.

143. Jó példa erre az együttműködésre a hadviselés: a Taktika szavakkal írja le, a fegyverleletek pedig tárgyi bizonyítékkal támasztják alá. – Ein gutes Beispiel für dieses Zusammenwirken ist die Kriegführung: Die Taktika beschreibt sie mit Worten, die Waffenfunde bestätigen sie mit Material.

144. Egy másik példa a rabszolga-kereskedelem: az arab földrajztudósok írásban tanúskodnak róla, az érme- és importleletek pedig régészeti szempontból igazolják a hozzá tartozó kereskedelmi útvonalakat. – Ein weiteres Beispiel ist der Sklavenhandel: Die arabischen Geographen bezeugen ihn schriftlich, die Münz- und Importfunde belegen die zugehörigen Handelswege archäologisch.

145. Ahol a források és a leletek ilyen módon kölcsönösen alátámasztják egymást, az eredményt nyugodtan bizonyítottnak tekinthetjük. – Wo Quelle und Fund sich auf diese Weise gegenseitig stützen, darf das Ergebnis getrost als gesichert gelten.

146. Ahol azonban ellentmondanak egymásnak, vagy ahol csak egyetlen forrásfajta áll rendelkezésre, az eredmény ideiglenes és vitatott marad. – Wo sie einander widersprechen oder wo nur eine einzige Quellengattung spricht, bleibt das Ergebnis vorläufig und umstritten.

147. Az írásos hagyomány nyitott kérdései elsősorban a korai települések földrajzát érintik. – Die offenen Fragen der schriftlichen Überlieferung betreffen vor allem die Geographie der frühen Wohnsitze.

148. Levedia és Etelköz elhelyezkedését a kutatásokban Konstantin adatai ellenére a mai napig rendkívül eltérően határozzák meg. – Die Lage von Levedia und Etelköz wird trotz Konstantins Angaben in der Forschung bis heute höchst unterschiedlich bestimmt.

149. Ugyanígy vitatott a „kende” és a „gyula” címek pontos jelentése, valamint az a kérdés, hogy a magyaroknak kettős vagy egyszerű vezetésük volt-e. – Ebenso umstritten ist die genaue Bedeutung der Titel kende und gyula und die Frage, ob die Ungarn eine doppelte oder eine einfache Führung besaßen.

150. A földfoglalás előtti egyes események időpontját is csak hozzávetőlegesen lehet meghatározni a szűkszavú krónikai feljegyzések alapján. – Auch die Datierung einzelner Ereignisse vor der Landnahme lässt sich aus den knappen chronikalischen Notizen nur näherungsweise gewinnen.

151. További vitatott kérdés, hogy a magyar követek által Konstantinnak átadott elbeszélésekben valójában mennyi hiteles emlék volt. – Eine weitere Streitfrage ist, wie viel echte Erinnerung in den von ungarischen Gesandten an Konstantin übermittelten Erzählungen tatsächlich enthalten war.

152. Egyes kutatók ezekben megbízható szóbeli hagyományt látnak, mások viszont máris egy legendákkal és uralkodói dicsőítéssel erőteljesen átalakított elbeszélést. – Manche Forscher sehen darin verlässliche mündliche Überlieferung, andere bereits eine durch Legende und Herrscherlob kräftig umgeformte Erzählung.

153. Ez a bizonytalanság minden szájhagyomány útján átadott forrás alapvető problémájára utal, nevezetesen az emlékezet generációkon át történő fokozatos eltorzulására. – Diese Unsicherheit verweist auf ein grundsätzliches Problem aller mündlich vermittelten Quellen, nämlich die schleichende Verformung der Erinnerung im Lauf der Generationen.

154. A magyar korai történelemre vonatkozó írásos források így értékes, de egyben törékeny anyagot jelentenek, amely csak alapos kritikai vizsgálat révén válik egyáltalán használhatóvá. – Die schriftlichen Quellen zur ungarischen Frühgeschichte sind somit ein kostbares, aber zugleich sprödes Material, das nur durch sorgfältige Kritik überhaupt nutzbar wird.

155. Ezek megkövetelik a történésztől, hogy minden egyes adatot eredete, szándéka és átadási útja szempontjából megvizsgáljon, mielőtt felhasználná. – Sie verlangen vom Historiker, jede einzelne Angabe nach Herkunft, Absicht und Überlieferungsweg zu prüfen, bevor er sie verwertet.

156. A naiv olvasás, amely minden feljegyzést készpénznek vesz, ugyanúgy félrevezet, mint a túlzott szkepticizmus, amely végül minden állítást elvet. – Naive Lektüre, die jede Notiz für bare Münze nimmt, führt ebenso in die Irre wie übertriebene Skepsis, die am Ende jede Aussage verwirft.

157. A helyes út, mint oly gyakran, a középutat jelenti: a módszeresen ellenőrzött értékelést, amely elválasztja a hasznosat a kliséktől. – Der angemessene Weg liegt, wie so oft, in der Mitte: in der methodisch kontrollierten Auswertung, die das Brauchbare vom Klischeehaften scheidet.

158. Ebben az értelemben az írásos források az archeológiai bizonyítékok mellett a második nagy pillérként állnak. – In diesem Sinne fügen sich die schriftlichen Quellen als zweite große Säule neben die archäologische Evidenz.

159. Mindkét pillér – a nyelvészet és a genetika mellett – alátámasztja a magyar etnogenezisről szóló tudásunk egész építményét. – Beide Säulen tragen, zusammen mit der Sprachwissenschaft und der Genetik, das ganze Gebäude unseres Wissens über die ungarische Ethnogenese.

160. A bizánci beszámolók értéküket annak a birodalomnak a gyakorlati érdeklődésének köszönhetik, amelynek a túléléshez egyszerűen pontosan ismernie kellett szomszédait. – Die byzantinischen Berichte verdanken ihren Wert dem praktischen Interesse eines Reiches, das seine Nachbarn schlicht genau kennen musste, um zu überleben.

161. Az arab beszámolók értéküket a tudományos kíváncsiságnak és egy nyitott, a saját horizontján túlra tekintő iszlám kultúra kereskedelmi gyakorlatának köszönhetik. – Die arabischen Berichte verdanken ihren Wert der gelehrten Neugier und der Handelspraxis einer weltoffenen islamischen Kultur, die über ihren eigenen Horizont hinausblickte.

162. Mindkettő együtt őrzi a magyarokról szóló beszámolókat abból az időből, amikor a nép még nem rendelkezett saját írással. – Beide zusammen bewahren Stimmen über die Ungarn aus einer Zeit, in der das Volk selbst noch keine eigene Schrift besaß.

163. Ezen idegen hangok nélkül a magyarok korai történelme a talaj néma tanúvallomásaira korlátozódott volna. – Ohne diese fremden Stimmen wäre die Frühgeschichte der Ungarn auf die stummen Zeugnisse des Bodens beschränkt geblieben.

164. Ezekkel azonban ez a korai történelem olyasmit nyer, amit egyetlen sírlelet sem tudna nyújtani: neveket, cselekedeteket és egy elmesélhető történetmenetet. – Mit ihnen jedoch gewinnt diese Frühgeschichte etwas, das kein Grabfund je liefern könnte: Namen, Handlungen und einen erzählbaren Verlauf.

165. A következő szakaszok összekapcsolják az itt nyert megállapításokat a nyelvészet és a genetikai kutatások eredményeivel. – Die folgenden Abschnitte werden die hier gewonnenen Aussagen mit den Ergebnissen der Sprachwissenschaft und der genetischen Forschung verknüpfen.

166. Csak ez a forrásfajták átfogó összehasonlítása teszi végül lehetővé a magyarok eredetéről szóló, valóban kiegyensúlyozott ítéletet. – Erst dieser umfassende Abgleich aller Quellengattungen erlaubt am Ende ein wirklich abgewogenes Urteil über die Ursprünge der Ungarn.

167. Az írásos források ehhez az események és nevek vázát szolgáltatják, amelyet a többi tudományágnak kell majd tartalommal kitöltenie. – Die schriftlichen Quellen liefern dazu das Gerüst der Ereignisse und Namen, das die anderen Disziplinen erst mit Inhalt füllen müssen.

168. Megállapítható: a bizánci és arab beszámolók minden fenntartás ellenére lényegében megbízható képet festenek a korai magyarokról. – Festzuhalten bleibt: Die byzantinischen und arabischen Berichte zeichnen trotz aller Vorbehalte ein im Kern verlässliches Bild der frühen Ungarn.

169. Egy sztyeppén vándorló lovas népet mutatnak be, amely beágyazódott a kelet-európai sztyeppe hatalmi viszonyaiba, és amelyet a kazárok és a török népek formáltak. – Sie zeigen ein steppennomadisches Reitervolk, eingebunden in das Mächtegefüge der osteuropäischen Steppe, geprägt von Chasaren und Turkvölkern.

170. Egy olyan népet mutatnak be, amelynek saját vezetési rendje, saját hadviselési módja, valamint a közvetlen környezetén messze túlnyúló, kiterjedt kereskedelmi és zsákmánykapcsolatai voltak. – Sie zeigen ein Volk mit eigener Führungsordnung, eigener Kriegsweise und weitreichenden Handels- und Beutebeziehungen, die weit über die nähere Umgebung hinausreichten.

171. És egy mozgásban lévő népet mutatnak be, amely a pechenegek nyomása alatt végül a Kárpátok medencéje felé vette az irányt. – Und sie zeigen ein Volk in Bewegung, das unter dem Druck der Petschenegen schließlich den Weg ins Karpatenbecken einschlug.

172. Ez a kép lényegében kiegészíti és megerősíti azt, amit a régészeti leletek már korábban is sugalltak. – Dieses Bild ergänzt und bestätigt im Wesentlichen, was die archäologische Evidenz bereits nahegelegt hatte.

173. A leletek és a szövegek között tehát nincs ellentmondás, hanem alapvető egyezés a döntő fő vonásokban. – Zwischen Fund und Text besteht somit kein Widerspruch, sondern eine grundsätzliche Übereinstimmung in den entscheidenden Hauptzügen.

174. Az eltérések a részletekben, a kronológiában és a földrajzban rejlenek – és éppen ezeken a területeken folyik a kutatás a mai napig is. – Die Abweichungen liegen im Detail, in der Chronologie und in der Geographie – und gerade dort bleibt die Forschung bis heute in Bewegung.

175. Ezzel az írásos források számára is kijelölődött az a keret, amelyen belül hozzájárulhatnak a magyar eredet tisztázásához. – Damit ist auch für die schriftlichen Quellen der Rahmen abgesteckt, innerhalb dessen sie zur Klärung der ungarischen Ursprünge beitragen können.

176. Ezek elengedhetetlenek az eseménytörténet és a politikai rend szempontjából, viszont nem elégségesek a nyelv és a népességszám szempontjából. – Sie sind unentbehrlich für die Ereignisgeschichte und für die politische Ordnung, unzureichend hingegen für Sprache und Bevölkerungszahl.

177. Teljes jelentőségüket csak a többi forrásfajtal összekapcsolva fejthetik ki. – Ihre volle Aussagekraft entfalten sie erst im Verbund mit den übrigen Quellengattungen.

178. A nyelvészet, amelyet a következő szakaszban tárgyalunk, éppen arra a kérdésre adhat választ, amelyben a külföldi beszámolók rendszerint kudarcot vallanak. – Die Sprachwissenschaft, die im nächsten Abschnitt behandelt wird, kann gerade jene Frage beantworten, vor der die fremden Berichte regelmäßig versagen.

179. A külső tanúvallomásoktól visszavezet minden nép legbelsőbb jellemzőjéhez – a nyelvéhez. – Sie führt von den äußeren Zeugnissen zurück zum innersten Merkmal eines jeden Volkes – seiner Sprache.

180. Ezzel már előrevetítjük az átmenetet a következő szakaszra, amely a magyarok finn-ugor gyökereiről szól. – Damit ist der Übergang zum folgenden Abschnitt über die finno-ugrischen Wurzeln der Ungarn bereits vorgezeichnet.

(aufklappen)magyar

2. Írásos források alatt minden olyan, betűkkel vagy más jelekkel rögzített tanúságot értünk, amely információt tud nyújtani egy elmúlt korról.

3. A 10. század előtti magyarok korai történelmében ez a forrásfajta sajátos kettős jellegű: elengedhetetlen – és egyúttal rendkívül kényes.

4. Elengedhetetlen, mert csak ez szolgáltat konkrét neveket, időpontokat és eseménysorozatokat, amelyeket egyetlen sírlelet sem tudna feltárni.

5. Kényes, mert a magyarok még ebben a korai időszakban sem készítettek saját feljegyzéseket – minden, amit tudunk, másodkézből származik.

9. Külső kritika, amely a hitelességet, a keltezést és a továbbadási útvonalat vizsgálja, és belső kritika, amely maga a tartalom hitelességét ellenőrzi, között különbséget tesz.

10. A belső kritika egyik központi kérdése mindig az: vajon a szerző saját maga élte-e át a leírtakat, vagy régebbi, talán már rég elveszett forrásokra támaszkodott?

13. A bizánci írók többnyire törököknek nevezték őket, alkalmanként Ungroi-nak is – noha a magyarok valójában finn-ugor, és nem török nép voltak.

14. Az arab földrajztudósok olyan neveket használtak, mint az al-Madschghariyya, amelyek hangzásukban legalábbis közel állnak a magyar „Magyárok” sajátnévhez.

16. Ez a névváltozatosság az értelmezést egy külön kis tudományággá teszi, hiszen nem mindig egyértelmű, hogy egy szerző valóban a magyarokra gondolt-e, vagy egy másik sztyepp népre.

19. A magyar korai történelemre vonatkozó írásos források három nagy csoportba sorolhatók: bizánci, arab–perzsa és nyugati–latin források.

20. Ez a szakasz elsősorban az első két csoporttal foglalkozik, mivel ezek nyújtanak a leggazdagabb információkat a földhódítás előtti és körüli időszakról.

23. Pontosan ebből az érdekből született a magyar korai történelem legfontosabb bizánci forrása – egy császár műve, aki saját kezűleg fogott tollat.

24. VII. Konstantin Porphyrogennetos 913-tól 959-ig uralkodott, és több írást is szerzett vagy készíttetett, amelyek egyedülálló bepillantást engednek kora kulisszái mögé.

25. Porphyrogennetos mellékneve azt jelenti, hogy „bíborban született”, és büszkén utal arra, hogy egy már uralkodó császár törvényes fiaként jött a világra.

26. A magyar történelem szempontjából legjelentősebb műve a De administrando imperio címet viseli, ami nagyjából „A birodalom igazgatásáról” jelent.

27. Ez az írás a 10. század közepén keletkezett, és bizalmas útmutatásként szolgált saját trónörökösének – tehát nem széles közönségnek szánt mű volt.

29. Éppen ez a józan, gyakorlati cél teszi a művet olyan értékessé, hiszen a szerzőnek a hasznos tudás volt a célja, nem pedig az irodalmi ragyogás.

30. A mű több fejezete részletesen foglalkozik a magyarokkal, akiket a császár – szokás szerint – végig törököknek nevez.

32. Tőle származnak a két korai települési terület nevei, amelyek a kutatásban Levedia és Etelköz néven váltak ismertté.

33. Levedia az ő leírása szerint az első lakóterületet jelöli, amelyet egy Lebedias nevű magyar vezérről neveztek el.

34. Etelköz – ami nagyjából „a folyók közötti vidék”-et jelent – a későbbi lakóterületet jelöli közvetlenül a földfoglalás előtt.

35. Konstantin emellett beszámol a magyarok ideiglenes függőségéről a kazár birodalomtól, valamint Árpád fejedelmi kinevezéséről.

36. Megemlíti a magyar törzsek neveit is, és ezzel az egyik legritkább listát adja, amelyből következtetéseket lehet levonni a nép belső felépítéséről.

37. Ezen adatok hitelessége jelentős mértékben azon alapul, azon, hogy Konstantin valóban első kézből szerezte információit.

39. A magyarok tehát maguk is hozzájárultak a műbe bekerült ismeretek egy részéhez, ezért azt szinte a nép írásba foglalt szóbeli önbemutatásaként is olvashatjuk.

40. Ezáltal a De administrando imperio olyan forrásértékkel bír, amely meglepően közel áll a korai magyarok közvetett önvallomásához.

42. A követek szóbeli beszámolói ráadásul már legendás vonásokat is hordozhattak, például Árpád fejedelmi kinevezéséről szóló elbeszélés esetében.

43. Levedia és Etelköz pontos elhelyezkedése Konstantin adatai ellenére a mai napig vitatott, mivel földrajzi leírásai meglepően homályosak maradnak.

44. Konstantin egy másik műve, amelyet általában szertartási könyvnek neveznek, az udvari szertartásokat írja le, és szintén tartalmaz szórványos utalásokat a magyarokra.

45. Konstantin VII. mellett egy második bizánci mű is jelentős a magyar kora történelem szempontjából: az úgynevezett Taktika.

47. VI. León a „Bölcs” melléknevet viselte, és Taktikájában a birodalom ellenségeinek hadviselését szisztematikusan és szakértő szemmel írta le.

48. A műnek egy külön fejezete a magyaroknak van szentelve, akik itt is ismét törököknek tűnnek.

50. A Taktika a magyarokat számos és szabadságszerető lovas népként ábrázolja, amelynek legfontosabb fegyvere az íj volt – ez, mint később kiderült, találó leírás volt.

51. Kiemeli, hogy a magyar harcosok a távolról vívott harcot keresték, és amennyire csak lehetett, el akarták kerülni a nyílt közelharcot.

52. Leó különösen élethűen írja le a színlelt visszavonulás taktikáját, amelynek során a lovasok látszólag menekültek, hogy az üldöző ellenséget egyenesen csapdába csalogassák.

53. Ez a leírás megdöbbentően pontosan egyezik az archeológiai leletekkel, amelyek már régóta megerősítik a reflexíj és a lovas távolsági harc központi szerepét.

54. Pontosan ezen a ponton a tárgyi és az írásos források különösen tanulságos módon kiegészítik egymást, és egymást támasztják alá, mint egy híd két pillére.

55. A Taktika esetében azonban óvatosságra van szükség, mivel Leó régebbi katonai kézikönyveket használt mintaként.

56. A magyarokról szóló kijelentései közül néhány ezért más sztyeppei népekről szóló régebbi leírásokból származhat, ami egyes esetekben csökkenti azok bizonyító erejét.

58. További bizánci utalások a magyarokra a 9. és 10. századi történeti művekben és krónikákban találhatók.

59. Theophanes krónikájának folytatói például beszámolnak a magyar–bolgár harcokról és a magyarok pecsenegek általi nyomásáról.

60. Az ilyen krónikai bejegyzések gyakran rendkívül rövidek, de értékes támpontokat nyújtanak a honfoglalás előtti események időbeli besorolásához.

61. Az írásos források második nagy csoportját az arab–perzsa források alkotják, amelyek egy teljesen más kulturális világból származnak.

63. Ezen a térségen belül magas színvonalú földrajzi és enciklopédikus irodalom alakult ki, amely szisztematikusan és tudományos lelkesedéssel írta le az idegen országokat és népeket.

64. Az arab földrajztudósok részben közigazgatási, részben tudományos, részben pedig kereskedelmi célokat követtek, és ehhez utazók és kereskedők beszámolóit gyűjtötték össze.

65. Mivel az iszlám kereskedők a Volga és a Kaukázus felett kereskedtek a kelet-európai sztyeppével, az ottani népekről szóló hírek szinte véletlenül kerültek be az arab irodalomba.

66. A magyarokról szóló legfontosabb hír ebben az irodalomban egy részletes leírás, amelyet a kutatásban Dschaihani-hagyományként ismernek.

67. Nevét al-Dschaihani-ról kapta, aki 900 körül a közép-ázsiai Samanida Birodalom vezírje volt, és akinek az eredeti beszámoló szerzőségét tulajdonítják.

69. Al-Dschaihani eredeti műve elveszett – tartalmát azonban számos későbbi szerző átvette, és éppen ennek köszönhetően maradt fenn az évszázadok során.

70. Azok közé a szerzők közé, akik továbbadták a magyarokról szóló leírást, tartozik Ibn Rusta, Gardizi és a perzsa Hudud al-Alam című mű névtelen szerzője.

71. Ibn Rusta a 10. század elején írt egy enciklopédikus művet, amely a Dschaihani-hagyomány legteljesebb fennmaradt kivonatait tartalmazza.

72. Gardizi a 11. században perzsa nyelven írt, és ugyanazon beszámoló szorosan rokon, részletekben kiegészítő változatát örökítette át.

74. A Dschaihani-hagyomány így a 9. század második felében, vagyis már a területfoglalás előtti időszakban fennálló magyar viszonyokat tükrözi.

75. A beszámoló a magyarokat lovas népként ábrázolja, akik két folyó között éltek a Fekete-tengertől északra fekvő sztyeppén.

76. Becslést ad katonai erejükről, vezetőjüket a „kende” címmel említi, és megnevez egy második méltóságot is, akit „gyula”-nak hívnak.

77. Ez a két vezetői tisztség megkülönböztetése jelentős értékű, mivel a magyar törzsi alkotmány kettős vezetésére utal – egyfajta sztyeppei kettős monarchiára.

78. A beszámoló továbbá megemlíti, hogy a magyarok földműveléssel foglalkoztak, sátrakban éltek, és háborút folytattak a szomszédos szláv csoportokkal.

79. Különösen tanulságos az a hír, hogy a magyarok szláv foglyokat rabszolgaként adtak el a Fekete-tenger bizánci kikötőibe – ez kemény, de jövedelmező üzlet volt.

80. Ez az adat alátámasztja a korai magyarok bevonódását a sztyeppe kiterjedt rabszolga-kereskedelmébe, és pontosan kiegészíti a kereskedelmi kapcsolatokról alkotott régészeti képet.

82. Ismét kölcsönösen megerősítik egymást a régészeti és írásos bizonyítékok, szinte úgy, mint két tanú, akik egymástól függetlenül ugyanazt a történetet mesélik el.

83. Egy másik, kiemelkedő jelentőségű arab forrás Ibn Fadlan utazási beszámolója.

84. Ibn Fadlan a bagdadi kalifa követségének tagja volt, amely 921-ben indult el a Volga felé, hogy eljusson a volga-bulgárok birodalmába.

85. Beszámolója leírja azokat a népeket, amelyekkel a követség hosszú útja során találkozott, és a 10. század eleji sztyeppavilág egyik legélénkebb forrásának számít.

86. Ibn Fadlan a sztyeppei népek között említi egy olyan csoportot is, amelynek neve a magyarokra emlékeztet – feltehetően azokat a magyárokat, akik keleten maradtak.

87. Tanúsága ezért különösen értékes, mert szemtanúi beszámolóként született, és nem – mint oly sok más szöveg – pusztán régebbi források összeállításaként.

88. Ezáltal Ibn Fadlan beszámolójának közvetlen forrásértéke magasabb, mint a ugyan gazdag, de másolatból származó Dschaihani-hagyományé.

89. Az arab–perzsa földrajztudósok mellett meg kell említeni egy héber forrást is, az úgynevezett kazár levelezést.

90. Ez a levelezés, amelyben egy kazár uralkodó a környező népekről számol be, szintén szórványos utalásokat tartalmaz a magyarokra.

91. Hitelessége és forrásértéke azonban a kutatásban vitatott, ezért csak jelentős óvatossággal óvatossággal szabad felhasználni.

92. A nyugati, latin kultúrtérből származik egy harmadik forráscsoport, amelyet itt csak röviden érintünk.

93. A Frank Birodalom latin évkönyvei és krónikái elsősorban a magyarokról szóló beszámolókban említik őket, főként a Közép-Európába irányuló rettegett portyáik kapcsán.

94. Ezek a források csak a magyarok Kárpát-medencébe érkezésével kezdődnek, ezért a korai történelem szempontjából jelentősen kisebb értékűek.

96. A fulda-i és a sankt galleni évkönyvek, valamint hasonló művek elsősorban azt a puszta rettegést tükrözik, amelyet a magyar portyák nyugaton váltottak ki.

97. A latin hagyományon belül külön csoportot alkotnak a kora középkori magyar krónikák, amelyek csak évszázadokkal az országhódítás után keletkeztek.

99. Az ilyen későbbi hazai krónikák keverik a történelmi emlékezetet a mondákkal, a tudós konstrukciókkal és a keletkezésük idejének politikai szándékaival.

100. Ezért nem szolgálnak forrásként magának a korai történelemnek, viszont igen a későbbi népi emlékezetnek, amelynek szentelünk egy külön fejezetet.

101. Ha összehasonlítjuk a bizánci és az arab forrásokat, tanulságos egyezések és egyértelmű különbségek is feltűnnek.

102. Mindkét forráscsoport egybehangzóan megerősíti, hogy a magyarok a földhódítás előtt a dél-orosz sztyeppén élő lovas nép voltak.

103. Mindkettő ismeri a kazárok, a bolgárok és a pechenegek szomszédságát, és a magyarokat egyaránt harcosokként és rabszolgakereskedőkként írja le.

106. A magyarokról mint sztyeppén nomád lovas népről szóló, bizánciak és arabok által egymással összhangban álló leírás pontosan egy ilyen konvergens, és így megalapozott eredmény.

107. Nehezebb viszont értékelni azokat az adatokat, amelyek csak egyetlen forrásban jelennek meg, és amelyeket második tanúság nem támaszt alá.

108. Ezekhez az egyedi adatokhoz tartoznak például a Konstantin művében szereplő pontos törzsi nevek vagy az arab földrajztudósok népességbecslései.

109. Az ilyen számadatokat elvileg óvatossággal kell kezelni, mivel a középkori szerzők nem rendelkeztek olyan megbízható statisztikai módszerekkel, amelyeket ma természetesnek tartunk.

110. A középkori irodalomban a számadatok gyakran nem annyira a pontos mérésre szolgáltak, mint inkább a nagyság, az erő vagy a fenyegetés puszta kifejezésére.

111. Minden idegen beszámoló alapvető problémája a már említett tendencia, hogy az idegen népeket előre megfogalmazott, szinte cserélhető sablonok szerint írják le.

112. Az ókori és középkori szerzők egy rögzített kifejezéskészletre támaszkodtak, amellyel az ókor óta egyszerűen minden sztyeppei nomádot jellemeztek.

114. A forráskritikának fel kell ismernie az ilyen általános elemeket, és azokat tisztán el kell különítenie a ténylegesen informatív állításoktól – ami nem könnyű feladat.

115. További probléma a vallási és kulturális távolság a megfigyelők és a pogány magyarok között.

116. Mind a keresztény bizánciak, mind a muszlim arabok hitetleneknek tekintették a magyarokat, és ez többé-kevésbé tudatosan befolyásolta ítéleteiket.

118. Éppen a bizánci diplomácia és az arab kereskedelmi gyakorlat igényelte a sztyepp népekről alkotott reális képet, és így elősegítette a meglepően hasznos leírások születését.

119. A forráskritika külön területét képezi a továbbadási útvonalak kérdése – vagyis hogy egy szöveg hogyan jutott el az eredetitől a fennmaradt kéziratig.

120. A kora középkorból egyetlen mű sem maradt fenn eredeti formájában; minden szöveg csak későbbi, részben évszázadokkal fiatalabb másolatokban áll rendelkezésre.

121. Minden másolatba hibák csúszhattak be: elolvasott nevek, kihagyott szavak vagy későbbi másolók által beillesztett magyarázatok, akik hozzáadták saját értelmezésüket.

122. Az a tudomány, amely a fennmaradt kéziratokból megpróbálja rekonstruálni az eredeti szöveget, a szövegkritika.

123. A De administrando imperio esetében a fennmaradt szöveg néhány középkori kéziraton alapul, amelyek szövegváltozatát gondosan össze kell hasonlítani egymással.

124. A Dschaihani-hagyomány esetében a helyzet még bonyolultabb, mivel az eredeti forrás elveszett, és csak a későbbi felhasználók eltérő változataiból lehet rekonstruálni.

125. A kutatásnak itt több későbbi szövegből kell kiemelnie a feltételezett közös magot – ez egy bizonytalan és a mai napig vitatott eljárás.

126. További akadályt jelent a nyelvek sokfélesége, hiszen a források görög, arab, perzsa, héber és latin nyelven állnak rendelkezésre.

128. Az olyan címek értelmezése, mint a „kende” vagy a „gyula”, ezért nyelvi bizonytalanságokkal terhelt, amelyeket a mai napig sem sikerült teljesen tisztázni.

129. Összességében az írásos forrásokból egy hiányos, de a döntő pontokon meglepően sokatmondó kép rajzolódik ki a magyar korai történelemről.

130. Ezek a források a sztyeppén létező korai települések létezéséről tanúskodnak, még ha azok pontos elhelyezkedése a mai napig is vitatott marad.

131. Bizonyítják a kazárok közelségét és az azoktól való ideiglenes függőséget, valamint a pechenegek nyomását, amely végül nyugat felé űzte a magyarokat.

132. Megadják a vezérek és a törzsek neveit, és ezzel az egyetlen betekintést nyújtanak a nép politikai felépítésébe.

133. Olyan pontosan írják le a magyarok hadviselését, hogy ezek a leírások zökkenőmentesen összevethetők a régészeti leletekkel.

135. Ugyanakkor a források egyértelműen világossá teszik, hogy mire nem képesek.

136. Nem adnak biztos felvilágosítást a korai magyarok nyelvéről, mivel a külföldi szerzők alig érintették ezt a kérdést.

137. Nem teszik lehetővé megbízható népességstatisztikát, sem a vándorlás kétségtelen kronológiáját.

138. Ráadásul mindig a külső szemlélők nézőpontját tükrözik, soha nem pedig az akkori magyarok saját önképét.

139. Ezen okok miatt az írásos források nem helyettesíthetik a régészeti és nyelvészeti bizonyítékokat, hanem csak azokkal együttműködve használhatók.

140. Az írásos hagyomány erőssége pontosan ott rejlik, ahol a leletek hallgatnak: a nevek, események és politikai viszonyok terén.

141. Az régészet erőssége viszont éppen ott rejlik, ahol a szövegek hallgatnak: a mindennapi életben, a gazdaságban és a széles népesség anyagi kultúrájában.

142. Csak a két forrásfajta összekapcsolása vezet a magyar kora történelem valóban megbízható összképéhez.

143. Jó példa erre az együttműködésre a hadviselés: a Taktika szavakkal írja le, a fegyverleletek pedig tárgyi bizonyítékkal támasztják alá.

145. Ahol a források és a leletek ilyen módon kölcsönösen alátámasztják egymást, az eredményt nyugodtan bizonyítottnak tekinthetjük.

146. Ahol azonban ellentmondanak egymásnak, vagy ahol csak egyetlen forrásfajta áll rendelkezésre, az eredmény ideiglenes és vitatott marad.

147. Az írásos hagyomány nyitott kérdései elsősorban a korai települések földrajzát érintik.

148. Levedia és Etelköz elhelyezkedését a kutatásokban Konstantin adatai ellenére a mai napig rendkívül eltérően határozzák meg.

149. Ugyanígy vitatott a „kende” és a „gyula” címek pontos jelentése, valamint az a kérdés, hogy a magyaroknak kettős vagy egyszerű vezetésük volt-e.

150. A földfoglalás előtti egyes események időpontját is csak hozzávetőlegesen lehet meghatározni a szűkszavú krónikai feljegyzések alapján.

151. További vitatott kérdés, hogy a magyar követek által Konstantinnak átadott elbeszélésekben valójában mennyi hiteles emlék volt.

152. Egyes kutatók ezekben megbízható szóbeli hagyományt látnak, mások viszont máris egy legendákkal és uralkodói dicsőítéssel erőteljesen átalakított elbeszélést.

153. Ez a bizonytalanság minden szájhagyomány útján átadott forrás alapvető problémájára utal, nevezetesen az emlékezet generációkon át történő fokozatos eltorzulására.

155. Ezek megkövetelik a történésztől, hogy minden egyes adatot eredete, szándéka és átadási útja szempontjából megvizsgáljon, mielőtt felhasználná.

156. A naiv olvasás, amely minden feljegyzést készpénznek vesz, ugyanúgy félrevezet, mint a túlzott szkepticizmus, amely végül minden állítást elvet.

157. A helyes út, mint oly gyakran, a középutat jelenti: a módszeresen ellenőrzött értékelést, amely elválasztja a hasznosat a kliséktől.

158. Ebben az értelemben az írásos források az archeológiai bizonyítékok mellett a második nagy pillérként állnak.

159. Mindkét pillér – a nyelvészet és a genetika mellett – alátámasztja a magyar etnogenezisről szóló tudásunk egész építményét.

160. A bizánci beszámolók értéküket annak a birodalomnak a gyakorlati érdeklődésének köszönhetik, amelynek a túléléshez egyszerűen pontosan ismernie kellett szomszédait.

161. Az arab beszámolók értéküket a tudományos kíváncsiságnak és egy nyitott, a saját horizontján túlra tekintő iszlám kultúra kereskedelmi gyakorlatának köszönhetik.

162. Mindkettő együtt őrzi a magyarokról szóló beszámolókat abból az időből, amikor a nép még nem rendelkezett saját írással.

163. Ezen idegen hangok nélkül a magyarok korai történelme a talaj néma tanúvallomásaira korlátozódott volna.

164. Ezekkel azonban ez a korai történelem olyasmit nyer, amit egyetlen sírlelet sem tudna nyújtani: neveket, cselekedeteket és egy elmesélhető történetmenetet.

165. A következő szakaszok összekapcsolják az itt nyert megállapításokat a nyelvészet és a genetikai kutatások eredményeivel.

166. Csak ez a forrásfajták átfogó összehasonlítása teszi végül lehetővé a magyarok eredetéről szóló, valóban kiegyensúlyozott ítéletet.

167. Az írásos források ehhez az események és nevek vázát szolgáltatják, amelyet a többi tudományágnak kell majd tartalommal kitöltenie.

168. Megállapítható: a bizánci és arab beszámolók minden fenntartás ellenére lényegében megbízható képet festenek a korai magyarokról.

169. Egy sztyeppén vándorló lovas népet mutatnak be, amely beágyazódott a kelet-európai sztyeppe hatalmi viszonyaiba, és amelyet a kazárok és a török népek formáltak.

171. És egy mozgásban lévő népet mutatnak be, amely a pechenegek nyomása alatt végül a Kárpátok medencéje felé vette az irányt.

172. Ez a kép lényegében kiegészíti és megerősíti azt, amit a régészeti leletek már korábban is sugalltak.

173. A leletek és a szövegek között tehát nincs ellentmondás, hanem alapvető egyezés a döntő fő vonásokban.

174. Az eltérések a részletekben, a kronológiában és a földrajzban rejlenek – és éppen ezeken a területeken folyik a kutatás a mai napig is.

175. Ezzel az írásos források számára is kijelölődött az a keret, amelyen belül hozzájárulhatnak a magyar eredet tisztázásához.

176. Ezek elengedhetetlenek az eseménytörténet és a politikai rend szempontjából, viszont nem elégségesek a nyelv és a népességszám szempontjából.

177. Teljes jelentőségüket csak a többi forrásfajtal összekapcsolva fejthetik ki.

178. A nyelvészet, amelyet a következő szakaszban tárgyalunk, éppen arra a kérdésre adhat választ, amelyben a külföldi beszámolók rendszerint kudarcot vallanak.

179. A külső tanúvallomásoktól visszavezet minden nép legbelsőbb jellemzőjéhez – a nyelvéhez.

180. Ezzel már előrevetítjük az átmenetet a következő szakaszra, amely a magyarok finn-ugor gyökereiről szól.

(aufklappen)német

1. Wo die Erde verstummt, beginnen die Bücher zu sprechen – und genau in diesem Moment treten die schriftlichen Quellen auf den Plan, um das zu liefern, was kein Spatenstich je zutage fördern könnte: Namen, Ereignisse, politische Verhältnisse und den Blick der Nachbarn auf ein fremdes Volk.

2. Unter schriftlichen Quellen versteht man jedes in Buchstaben oder anderen Zeichen festgehaltene Zeugnis, das Auskunft über eine vergangene Zeit zu geben vermag.

3. Für die Frühgeschichte der Ungarn vor dem 10. Jahrhundert besitzt diese Quellengattung eine eigentümliche Doppelnatur: Sie ist unverzichtbar – und zugleich höchst heikel.

4. Unverzichtbar ist sie, weil nur sie konkrete Namen, Zeitangaben und Handlungsabläufe liefert, die kein Grabfund je preisgeben könnte.

5. Heikel ist sie, weil die Ungarn selbst in dieser Frühzeit keine eigenen Aufzeichnungen anfertigten – alles, was wir wissen, stammt aus zweiter Hand.

6. Jeder einzelne Bericht über die frühen Ungarn entstammt also der Feder fremder Beobachter, die das Volk von außen betrachteten, wie durch ein Fenster, das man selbst nicht öffnen konnte.

7. Diese Beobachter schrieben in fremden Sprachen, dachten aus fremden Kulturen heraus und verfolgten mit ihren Texten höchst eigene Absichten – nichts davon war für die Nachwelt gedacht, schon gar nicht für heutige Historiker.

8. Die methodische Kunst, mit solchen Quellen umzugehen, heißt Quellenkritik: die systematische Prüfung von Herkunft, Entstehungsumständen, Absicht und Zuverlässigkeit eines Textes.

9. Sie unterscheidet zwischen äußerer Kritik, die nach Echtheit, Datierung und Überlieferungsweg fragt, und innerer Kritik, die den Inhalt selbst auf seine Glaubwürdigkeit hin abklopft.

10. Eine zentrale Frage der inneren Kritik lautet stets: Hat der Autor das Berichtete selbst erlebt, oder stützte er sich auf ältere, vielleicht längst verlorene Vorlagen?

11. Im Fall der frühen Ungarn handelt es sich fast ausnahmslos um mittelbare Zeugnisse, deren Verfasser ihr Wissen aus Berichten Dritter bezogen, gewissermaßen aus zweiter oder dritter Hand.

12. Hinzu kommt ein Problem, das sich wie ein roter Faden durch die ganze Überlieferung zieht: die schiere Vielfalt der ethnischen Bezeichnungen, mit denen fremde Autoren die Ungarn belegten.

13. Byzantinische Schriftsteller nannten sie meist Türken, gelegentlich auch Ungroi – obwohl die Ungarn eigentlich ein finno-ugrisches und kein türkisches Volk waren.

14. Arabische Geographen verwendeten Namen wie al-Madschghariyya, die dem ungarischen Eigennamen Magyaren immerhin lautlich nahekommen.

15. Lateinische Quellen des Westens sprachen von den Ungari oder Hungari und brachten sie, zur zusätzlichen Verwirrung, begrifflich mit den lange zuvor gefürchteten Hunnen in Verbindung.

16. Diese Namensvielfalt macht die Auswertung zu einer eigenen kleinen Wissenschaft, denn nicht immer ist klar, ob ein Autor wirklich die Ungarn meinte oder ein anderes Steppenvolk.

17. Fremde Beobachter ordneten die Ungarn zudem gern in ein festes Schema ein, das sämtliche Reiternomaden der Steppe als im Grunde austauschbare Erscheinung behandelte.

18. Dieses Schema, das bis in die Antike zurückreicht, prägte die Wahrnehmung so stark, dass die Ungarn oft mit den immer gleichen, längst eingeübten Eigenschaften älterer Steppenvölker beschrieben wurden.

19. Die schriftlichen Quellen zur ungarischen Frühgeschichte lassen sich in drei große Gruppen ordnen: byzantinische, arabisch-persische und westlich-lateinische Zeugnisse.

20. Dieser Abschnitt widmet sich vor allem den ersten beiden Gruppen, denn sie liefern für die Zeit vor und um die Landnahme die ergiebigsten Auskünfte.

21. Die byzantinischen Quellen entstammen dem Oströmischen Reich, dessen Hauptstadt Konstantinopel am Bosporus lag und das sich selbst stolz als Fortsetzung des untergegangenen Römischen Reiches verstand.

22. Byzanz unterhielt zur Steppe nördlich des Schwarzen Meeres regelmäßige diplomatische und militärische Beziehungen und besaß deshalb ein knallhart praktisches Interesse an genauer Kenntnis der dortigen Völker.

23. Aus genau diesem Interesse entstand die wichtigste byzantinische Quelle zur ungarischen Frühgeschichte überhaupt – das Werk eines Kaisers, der selbst zur Feder griff.

24. Konstantin VII. Porphyrogennetos regierte von 913 bis 959 und verfasste oder veranlasste mehrere Schriften, die einen einzigartigen Blick hinter die Kulissen seiner Zeit erlauben.

25. Sein Beiname Porphyrogennetos bedeutet im Purpur geboren und verweist stolz auf seine Geburt als rechtmäßiger Sohn eines bereits regierenden Kaisers.

26. Sein bedeutendstes Werk für die ungarische Geschichte trägt den Titel De administrando imperio, übersetzt etwa Über die Verwaltung des Reiches.

27. Diese Schrift entstand um die Mitte des 10. Jahrhunderts und war als vertrauliche Anleitung für den eigenen Thronfolger gedacht – kein Werk also, das für ein breites Publikum bestimmt war.

28. Sie sollte den künftigen Kaiser über die fremden Völker an den Reichsgrenzen unterrichten und ihm handfeste Hinweise für den politischen Umgang mit ihnen liefern.

29. Gerade dieser nüchterne, praktische Zweck macht das Werk so wertvoll, denn es ging dem Verfasser um brauchbares Wissen, nicht um literarischen Glanz.

30. Mehrere Kapitel des Werkes behandeln ausführlich die Ungarn, die der Kaiser – wie üblich – durchgehend als Türken bezeichnet.

31. Konstantin schildert ihre frühere Geschichte, ihre Wohnsitze in der Steppe, ihre Stammesgliederung und ihre Beziehungen zu den Nachbarvölkern mit erstaunlicher Detailfreude.

32. Von ihm stammen die Namen der beiden frühen Siedlungsgebiete, die in der Forschung als Levedia und Etelköz bekannt geworden sind.

33. Levedia bezeichnet nach seiner Darstellung ein erstes Wohngebiet, benannt nach einem ungarischen Anführer namens Lebedias.

34. Etelköz, übersetzt etwa Land zwischen den Flüssen, bezeichnet das spätere Wohngebiet unmittelbar vor der Landnahme.

35. Konstantin berichtet außerdem von der zeitweiligen Abhängigkeit der Ungarn vom Chasarenreich und von der Erhebung Árpáds zum Fürsten.

36. Er nennt auch die Namen der ungarischen Stämme und liefert damit eine der ganz wenigen Listen, aus denen sich Rückschlüsse auf die innere Gliederung des Volkes ziehen lassen.

37. Die Glaubwürdigkeit dieser Angaben beruht zu einem erheblichen Teil darauf, dass Konstantin seine Informationen tatsächlich aus erster Hand bezog.

38. Er berichtet ausdrücklich von ungarischen Gesandten, die an seinen Hof kamen, darunter ein Nachkomme Árpáds namens Termatzus – ein Name, der wie ein Echo aus der Steppe bis nach Konstantinopel klingt.

39. Die Ungarn lieferten somit selbst einen Teil des Wissens, das in das Werk einfloss, weshalb man es fast als verschriftlichte mündliche Selbstauskunft des Volkes lesen kann.

40. Damit besitzt De administrando imperio einen Quellenwert, der einer indirekten Selbstaussage der frühen Ungarn erstaunlich nahekommt.

41. Gleichwohl bleibt Vorsicht geboten, denn der Kaiser verarbeitete unterschiedliche Informanten und Vorlagen zu einem Ganzen, das nicht durchgehend widerspruchsfrei ist.

42. Die mündliche Überlieferung der Gesandten konnte zudem bereits legendenhafte Züge tragen, etwa bei der Erzählung von der Erhebung Árpáds zum Fürsten.

43. Die genaue Lokalisierung von Levedia und Etelköz bleibt trotz Konstantins Angaben bis heute umstritten, da seine geographischen Beschreibungen erstaunlich vage bleiben.

44. Ein zweites Werk Konstantins, gemeinhin als Zeremonienbuch bezeichnet, schildert das höfische Zeremoniell und enthält ebenfalls verstreute Hinweise auf die Ungarn.

45. Neben Konstantin VII. ist ein zweites byzantinisches Werk für die ungarische Frühgeschichte bedeutsam: die sogenannte Taktika.

46. Die Taktika ist eine militärwissenschaftliche Schrift, die unter Kaiser Leon VI., dem Vater Konstantins VII., um 900 entstand – praktisch ein frühmittelalterliches Handbuch für Generäle.

47. Leon VI. trug den Beinamen der Weise und ließ in seiner Taktika das Kriegswesen der Gegner des Reiches systematisch und mit professionellem Blick beschreiben.

48. Ein eigener Abschnitt dieses Werkes ist den Ungarn gewidmet, die auch hier wieder als Türken erscheinen.

49. Leon beschreibt die ungarische Kriegführung mit bemerkenswerter Genauigkeit, denn Byzanz hatte die Ungarn um 894 als Verbündete gegen die Bulgaren eingesetzt und kannte sie aus eigener Anschauung.

50. Die Taktika schildert die Ungarn als ein zahlreiches und freiheitsliebendes Reitervolk, dessen wichtigste Waffe der Bogen sei – eine treffende Beschreibung, wie sich zeigen sollte.

51. Sie hebt hervor, dass die ungarischen Krieger den Kampf aus der Ferne suchten und den offenen Nahkampf nach Möglichkeit meiden wollten.

52. Besonders eindringlich beschreibt Leon die Taktik des vorgetäuschten Rückzugs, bei der die Reiter scheinbar flohen, um den verfolgenden Gegner geradewegs in einen Hinterhalt zu locken.

53. Diese Schilderung deckt sich verblüffend genau mit dem archäologischen Befund, der die zentrale Rolle von Reflexbogen und berittenem Fernkampf längst bestätigt hat.

54. An genau diesem Punkt ergänzen sich materielle und schriftliche Quelle auf besonders instruktive Weise und stützen einander gegenseitig wie zwei Pfeiler einer Brücke.

55. Allerdings ist auch bei der Taktika Vorsicht geboten, denn Leon benutzte ältere militärische Handbücher als Vorlage.

56. Manche seiner Aussagen über die Ungarn könnten daher älteren Beschreibungen anderer Steppenvölker entlehnt sein, was ihre Beweiskraft im Einzelfall mindert.

57. Hier zeigt sich das verbreitete Phänomen der literarischen Abhängigkeit, bei dem ein Autor Wendungen und Urteile einfach aus seinen Vorlagen übernimmt, ohne es offen zu sagen.

58. Weitere byzantinische Hinweise auf die Ungarn finden sich in den Geschichtswerken und Chroniken des 9. und 10. Jahrhunderts.

59. Die Fortsetzer der Chronik des Theophanes etwa berichten über die ungarisch-bulgarischen Kämpfe und über die Bedrängnis der Ungarn durch die Petschenegen.

60. Solche chronikalischen Notizen sind oft denkbar knapp, liefern aber wertvolle Anhaltspunkte für die zeitliche Einordnung der Ereignisse vor der Landnahme.

61. Die zweite große Gruppe der schriftlichen Zeugnisse bilden die arabisch-persischen Quellen, die einer völlig anderen Kulturwelt entstammen.

62. Mit der Ausbreitung des Islam im 7. und 8. Jahrhundert entstand ein riesiger Herrschafts- und Handelsraum, der vom Atlantik bis nach Mittelasien reichte – eine Welt von schier unvorstellbarer Ausdehnung.

63. Innerhalb dieses Raumes entwickelte sich eine hochstehende geographische und enzyklopädische Literatur, die fremde Länder und Völker systematisch und mit wissenschaftlichem Eifer beschrieb.

64. Die arabischen Geographen verfolgten teils administrative, teils wissenschaftliche, teils handelspraktische Zwecke und sammelten dafür Berichte von Reisenden und Kaufleuten.

65. Da islamische Kaufleute über die Wolga und den Kaukasus mit der osteuropäischen Steppe Handel trieben, gelangten Nachrichten über die dortigen Völker ganz nebenbei in die arabische Literatur.

66. Die wichtigste Nachricht über die Ungarn innerhalb dieser Literatur ist eine ausführliche Beschreibung, die in der Forschung als Dschaihani-Tradition bekannt ist.

67. Sie ist benannt nach al-Dschaihani, einem Wesir des Samanidenreiches in Mittelasien um 900, dem die Verfasserschaft des ursprünglichen Berichts zugeschrieben wird.

68. Das Reich der Samaniden lag im Gebiet des heutigen Usbekistan und Tadschikistan und war ein bedeutendes Zentrum von Handel und Gelehrsamkeit, fernab der Steppe und doch über sie informiert.

69. Das ursprüngliche Werk al-Dschaihanis ist verloren – doch sein Inhalt wurde von zahlreichen späteren Autoren übernommen und gerade dadurch über die Jahrhunderte gerettet.

70. Zu diesen Autoren, die die Beschreibung der Ungarn weitertradierten, gehören Ibn Rusta, Gardizi und der namentlich unbekannte Verfasser des persischen Werkes Hudud al-Alam.

71. Ibn Rusta verfasste im frühen 10. Jahrhundert ein enzyklopädisches Werk, das einen der vollständigsten erhaltenen Auszüge der Dschaihani-Tradition enthält.

72. Gardizi schrieb im 11. Jahrhundert in persischer Sprache und überlieferte eine eng verwandte, in Einzelheiten ergänzende Fassung desselben Berichts.

73. Da diese Autoren auf eine gemeinsame, ältere Vorlage zurückgreifen, beschreiben ihre Texte tatsächlich Verhältnisse aus einer Zeit, die deutlich vor ihrer eigenen Lebenszeit lag – wie ein Echo, das erst spät gehört wird.

74. Die Dschaihani-Tradition spiegelt damit den Zustand der Ungarn in der zweiten Hälfte des 9. Jahrhunderts wider, also bereits in der Zeit vor der Landnahme.

75. Der Bericht schildert die Ungarn als ein Reitervolk, das zwischen zwei Flüssen in der Steppe nördlich des Schwarzen Meeres lebte.

76. Er gibt eine Schätzung ihrer militärischen Stärke, beschreibt ihren Anführer mit dem Titel kende und nennt einen zweiten Würdenträger namens gyula.

77. Diese Unterscheidung zweier Führungsämter ist von erheblichem Wert, denn sie deutet auf eine doppelte Spitze der ungarischen Stammesverfassung hin – eine Art Doppelmonarchie der Steppe.

78. Der Bericht erwähnt ferner, dass die Ungarn Ackerbau betrieben, in Zelten lebten und mit den benachbarten slawischen Gruppen Krieg führten.

79. Besonders aufschlussreich ist die Nachricht, dass die Ungarn slawische Gefangene als Sklaven an die byzantinischen Häfen am Schwarzen Meer verkauften – ein hartes, aber lukratives Geschäft.

80. Diese Angabe belegt die Einbindung der frühen Ungarn in den weiträumigen Sklavenhandel der Steppe und ergänzt das archäologische Bild der Handelsverbindungen punktgenau.

81. Der Hinweis auf den Ackerbau wiederum bestätigt aus schriftlicher Sicht, was die Siedlungsfunde schon nahelegten: eine halbnomadische, keine rein nomadische Lebensweise.

82. Erneut treten archäologische und schriftliche Evidenz in ein Verhältnis gegenseitiger Bestätigung, fast wie zwei Zeugen, die unabhängig voneinander dieselbe Geschichte erzählen.

83. Eine weitere arabische Quelle von herausragender Bedeutung ist der Reisebericht des Ibn Fadlan.

84. Ibn Fadlan war Mitglied einer Gesandtschaft des Kalifen von Bagdad, die im Jahr 921 zur Wolga aufbrach, um das Reich der Wolgabulgaren zu erreichen.

85. Sein Bericht beschreibt die Völker, denen die Gesandtschaft auf ihrem langen Weg begegnete, und gilt als eine der lebendigsten Quellen zur Steppenwelt des frühen 10. Jahrhunderts überhaupt.

86. Ibn Fadlan erwähnt unter den Steppenvölkern auch eine Gruppe, deren Name an die Ungarn erinnert – vermutlich jene im Osten zurückgebliebenen Magyaren.

87. Sein Zeugnis ist deshalb besonders wertvoll, weil es als Augenzeugenbericht entstand und nicht, wie so viele andere Texte, als bloße Kompilation älterer Vorlagen.

88. Damit besitzt der Bericht Ibn Fadlans einen höheren unmittelbaren Quellenwert als die zwar reichhaltige, aber abgeschriebene Dschaihani-Tradition.

89. Neben den arabisch-persischen Geographen ist eine hebräische Quelle zu nennen, der sogenannte Briefwechsel der Chasaren.

90. Dieser Briefwechsel, in dem ein chasarischer Herrscher über die Völker seines Umfeldes berichtet, enthält ebenfalls verstreute Hinweise auf die Ungarn.

91. Seine Echtheit und sein Quellenwert sind in der Forschung allerdings umstritten, weshalb er nur mit erheblichem Vorbehalt herangezogen werden sollte.

92. Aus dem westlichen, lateinischen Kulturraum stammt eine dritte Gruppe von Quellen, die hier nur kurz gestreift werden soll.

93. Die lateinischen Annalen und Chroniken des Frankenreiches berichten über die Ungarn vor allem im Zusammenhang mit deren gefürchteten Raubzügen nach Mitteleuropa.

94. Diese Zeugnisse setzen erst mit dem Eintreffen der Ungarn im Karpatenbecken ein und sind daher für die ältere Frühgeschichte von deutlich geringerem Wert.

95. Sie zeichnen zudem ein durchweg feindseliges Bild, denn die fränkischen Chronisten erlebten die Ungarn als Plünderer und als Geißel der Christenheit – kaum verwunderlich angesichts der eigenen Erfahrung.

96. Die Annalen von Fulda, von Sankt Gallen und ähnliche Werke spiegeln vor allem den blanken Schrecken, den die ungarischen Streifzüge im Westen auslösten.

97. Eine eigene Gruppe innerhalb der lateinischen Überlieferung bilden die ungarischen Chroniken des Hochmittelalters, die erst Jahrhunderte nach der Landnahme entstanden.

98. Die Gesta Hungarorum eines anonymen Notars, in der Forschung kurz Anonymus genannt, schildert die Landnahme aus einer Distanz von rund drei Jahrhunderten – ähnlich, als würde heute jemand ohne Quellen über das Mittelalter schreiben.

99. Solche späten einheimischen Chroniken vermischen historische Erinnerung mit Sage, gelehrter Konstruktion und der politischen Absicht ihrer eigenen Entstehungszeit.

100. Sie sind daher keine Quelle für die Frühgeschichte selbst, wohl aber für die spätere Volkserinnerung, die einem eigenen Abschnitt vorbehalten bleibt.

101. Vergleicht man die byzantinischen und die arabischen Quellen miteinander, zeigen sich aufschlussreiche Übereinstimmungen ebenso wie deutliche Unterschiede.

102. Beide Quellengruppen bestätigen übereinstimmend, dass die Ungarn vor der Landnahme ein Reitervolk in der südrussischen Steppe waren.

103. Beide kennen die Nachbarschaft zu Chasaren, Bulgaren und Petschenegen und beschreiben die Ungarn gleichermaßen als Krieger und als Händler von Sklaven.

104. Die Unterschiede liegen vor allem in der Perspektive: Byzanz interessierte sich für die Ungarn als militärischen und diplomatischen Faktor, die arabischen Geographen eher als ethnographisches Kuriosum.

105. Wo zwei voneinander vollkommen unabhängige Quellengruppen denselben Sachverhalt überliefern, gewinnt dieser deutlich an Glaubwürdigkeit – diesen Grundsatz nennt die Forschung die Konvergenz der Zeugnisse.

106. Die übereinstimmende Schilderung der Ungarn als steppennomadisches Reitervolk durch Byzantiner und Araber ist genau ein solches konvergentes und damit tragfähiges Ergebnis.

107. Schwieriger zu beurteilen sind dagegen jene Angaben, die nur in einer einzigen Quelle erscheinen und sich durch kein zweites Zeugnis stützen lassen.

108. Zu diesen Einzelangaben gehören etwa die genauen Stammesnamen bei Konstantin oder die Bevölkerungsschätzungen der arabischen Geographen.

109. Solche Zahlen sind grundsätzlich mit Zurückhaltung zu behandeln, denn mittelalterliche Autoren verfügten über keine verlässlichen statistischen Verfahren, wie wir sie heute selbstverständlich voraussetzen.

110. Zahlenangaben dienten in der mittelalterlichen Literatur häufig weniger der genauen Messung als dem bloßen Ausdruck von Größe, Stärke oder Bedrohung.

111. Ein grundsätzliches Problem aller fremden Berichte ist die bereits erwähnte Tendenz, fremde Völker nach vorgeprägten, fast schon austauschbaren Mustern zu beschreiben.

112. Antike und mittelalterliche Autoren griffen auf einen festen Vorrat an Wendungen zurück, mit denen seit der Antike schlicht alle Steppennomaden charakterisiert worden waren.

113. Wendungen wie wild, vertragsbrüchig, unbeständig oder grausam sind daher oft weniger das Ergebnis eigener Beobachtung als ein literarisches Klischee, das von Autor zu Autor weitergereicht wurde.

114. Die Quellenkritik muss solche topischen Elemente erkennen und sauber von den tatsächlich informativen Aussagen trennen – keine leichte Übung.

115. Ein weiteres Problem ist der religiöse und kulturelle Abstand zwischen den Beobachtern und den heidnischen Ungarn.

116. Sowohl die christlichen Byzantiner als auch die muslimischen Araber betrachteten die Ungarn als Ungläubige, und das färbte ihre Urteile, mehr oder weniger bewusst.

117. Diese Distanz führte teils zu Herablassung, teils aber auch zu nüchternem, sachlichem Interesse, denn man wollte den fremden Gegner verstehen, um ihn besser einschätzen zu können.

118. Gerade die byzantinische Diplomatie und die arabische Handelspraxis erforderten ein realistisches Bild der Steppenvölker und begünstigten so erstaunlich brauchbare Beschreibungen.

119. Ein eigenes Feld der Quellenkritik ist die Frage der Überlieferungswege – also wie ein Text vom Original bis zur erhaltenen Handschrift überhaupt gelangte.

120. Kein einziges Werk des Frühmittelalters ist im Original erhalten; alle Texte liegen nur in späteren, teils Jahrhunderte jüngeren Abschriften vor.

121. Bei jeder Abschrift konnten sich Fehler einschleichen: verlesene Namen, ausgelassene Wörter oder eingefügte Erläuterungen späterer Schreiber, die ihr eigenes Verständnis hinzufügten.

122. Die Wissenschaft, die aus den erhaltenen Handschriften den ursprünglichen Wortlaut zu rekonstruieren versucht, heißt Textkritik.

123. Im Fall des De administrando imperio beruht der überlieferte Text auf einer kleinen Zahl mittelalterlicher Handschriften, deren Lesarten sorgfältig miteinander verglichen werden müssen.

124. Bei der Dschaihani-Tradition ist die Lage noch verwickelter, da die ursprüngliche Vorlage verloren ist und sich nur aus den abweichenden Fassungen ihrer späteren Benutzer erschließen lässt.

125. Die Forschung muss hier aus mehreren späteren Texten den vermuteten gemeinsamen Kern herauspräparieren – ein unsicheres und bis heute umstrittenes Verfahren.

126. Ein weiteres Hindernis ist die schlichte Sprachenvielfalt, denn die Quellen liegen in griechischer, arabischer, persischer, hebräischer und lateinischer Sprache vor.

127. Schon die zeitgenössische Wiedergabe ungarischer Eigennamen in fremden Schriftsystemen verfälschte deren Lautgestalt erheblich, fast wie ein Spiel der stillen Post über Jahrhunderte.

128. Die Deutung von Titeln wie kende oder gyula ist daher mit sprachlichen Unsicherheiten belastet, die bis heute nicht restlos geklärt werden konnten.

129. Insgesamt ergibt sich aus den schriftlichen Quellen ein lückenhaftes, aber an entscheidenden Stellen erstaunlich aussagekräftiges Bild der ungarischen Frühgeschichte.

130. Sie überliefern die Existenz früher Wohnsitze in der Steppe, auch wenn deren genaue Lage bis heute strittig bleibt.

131. Sie bezeugen die Nachbarschaft und zeitweilige Abhängigkeit gegenüber den Chasaren sowie den Druck der Petschenegen, der die Ungarn schließlich nach Westen trieb.

132. Sie liefern Namen von Anführern und Stämmen und damit den einzigen Zugang überhaupt zur politischen Gliederung des Volkes.

133. Sie beschreiben die Kriegführung der Ungarn so genau, dass diese Schilderungen sich nahtlos mit dem archäologischen Befund abgleichen lassen.

134. Und sie bezeugen wirtschaftliche Tätigkeiten wie Viehzucht, Ackerbau und Sklavenhandel, die zusammengenommen ein erstaunlich differenziertes Bild der Lebensweise ergeben.

135. Zugleich machen die Quellen unmissverständlich deutlich, was sie eben nicht zu leisten vermögen.

136. Sie geben keinen sicheren Aufschluss über die Sprache der frühen Ungarn, da die fremden Autoren diese Frage kaum je berührten.

137. Sie erlauben keine verlässliche Bevölkerungsstatistik und keine zweifelsfreie Chronologie der Wanderung.

138. Und sie spiegeln stets die Außensicht fremder Beobachter, niemals die Selbstwahrnehmung der Ungarn jener Zeit selbst.

139. Aus diesen Gründen können die schriftlichen Quellen die archäologische und die sprachwissenschaftliche Evidenz nicht ersetzen, sondern nur mit ihnen zusammenwirken.

140. Die Stärke der schriftlichen Überlieferung liegt genau dort, wo die Funde schweigen: bei Namen, Ereignissen und politischen Verhältnissen.

141. Die Stärke der Archäologie liegt umgekehrt dort, wo die Texte schweigen: bei Alltag, Wirtschaft und materieller Kultur der breiten Bevölkerung.

142. Erst die Verbindung beider Quellengattungen führt zu einem wirklich belastbaren Gesamtbild der ungarischen Frühgeschichte.

143. Ein gutes Beispiel für dieses Zusammenwirken ist die Kriegführung: Die Taktika beschreibt sie mit Worten, die Waffenfunde bestätigen sie mit Material.

144. Ein weiteres Beispiel ist der Sklavenhandel: Die arabischen Geographen bezeugen ihn schriftlich, die Münz- und Importfunde belegen die zugehörigen Handelswege archäologisch.

145. Wo Quelle und Fund sich auf diese Weise gegenseitig stützen, darf das Ergebnis getrost als gesichert gelten.

146. Wo sie einander widersprechen oder wo nur eine einzige Quellengattung spricht, bleibt das Ergebnis vorläufig und umstritten.

147. Die offenen Fragen der schriftlichen Überlieferung betreffen vor allem die Geographie der frühen Wohnsitze.

148. Die Lage von Levedia und Etelköz wird trotz Konstantins Angaben in der Forschung bis heute höchst unterschiedlich bestimmt.

149. Ebenso umstritten ist die genaue Bedeutung der Titel kende und gyula und die Frage, ob die Ungarn eine doppelte oder eine einfache Führung besaßen.

150. Auch die Datierung einzelner Ereignisse vor der Landnahme lässt sich aus den knappen chronikalischen Notizen nur näherungsweise gewinnen.

151. Eine weitere Streitfrage ist, wie viel echte Erinnerung in den von ungarischen Gesandten an Konstantin übermittelten Erzählungen tatsächlich enthalten war.

152. Manche Forscher sehen darin verlässliche mündliche Überlieferung, andere bereits eine durch Legende und Herrscherlob kräftig umgeformte Erzählung.

153. Diese Unsicherheit verweist auf ein grundsätzliches Problem aller mündlich vermittelten Quellen, nämlich die schleichende Verformung der Erinnerung im Lauf der Generationen.

154. Die schriftlichen Quellen zur ungarischen Frühgeschichte sind somit ein kostbares, aber zugleich sprödes Material, das nur durch sorgfältige Kritik überhaupt nutzbar wird.

155. Sie verlangen vom Historiker, jede einzelne Angabe nach Herkunft, Absicht und Überlieferungsweg zu prüfen, bevor er sie verwertet.

156. Naive Lektüre, die jede Notiz für bare Münze nimmt, führt ebenso in die Irre wie übertriebene Skepsis, die am Ende jede Aussage verwirft.

157. Der angemessene Weg liegt, wie so oft, in der Mitte: in der methodisch kontrollierten Auswertung, die das Brauchbare vom Klischeehaften scheidet.

158. In diesem Sinne fügen sich die schriftlichen Quellen als zweite große Säule neben die archäologische Evidenz.

159. Beide Säulen tragen, zusammen mit der Sprachwissenschaft und der Genetik, das ganze Gebäude unseres Wissens über die ungarische Ethnogenese.

160. Die byzantinischen Berichte verdanken ihren Wert dem praktischen Interesse eines Reiches, das seine Nachbarn schlicht genau kennen musste, um zu überleben.

161. Die arabischen Berichte verdanken ihren Wert der gelehrten Neugier und der Handelspraxis einer weltoffenen islamischen Kultur, die über ihren eigenen Horizont hinausblickte.

162. Beide zusammen bewahren Stimmen über die Ungarn aus einer Zeit, in der das Volk selbst noch keine eigene Schrift besaß.

163. Ohne diese fremden Stimmen wäre die Frühgeschichte der Ungarn auf die stummen Zeugnisse des Bodens beschränkt geblieben.

164. Mit ihnen jedoch gewinnt diese Frühgeschichte etwas, das kein Grabfund je liefern könnte: Namen, Handlungen und einen erzählbaren Verlauf.

165. Die folgenden Abschnitte werden die hier gewonnenen Aussagen mit den Ergebnissen der Sprachwissenschaft und der genetischen Forschung verknüpfen.

166. Erst dieser umfassende Abgleich aller Quellengattungen erlaubt am Ende ein wirklich abgewogenes Urteil über die Ursprünge der Ungarn.

167. Die schriftlichen Quellen liefern dazu das Gerüst der Ereignisse und Namen, das die anderen Disziplinen erst mit Inhalt füllen müssen.

168. Festzuhalten bleibt: Die byzantinischen und arabischen Berichte zeichnen trotz aller Vorbehalte ein im Kern verlässliches Bild der frühen Ungarn.

169. Sie zeigen ein steppennomadisches Reitervolk, eingebunden in das Mächtegefüge der osteuropäischen Steppe, geprägt von Chasaren und Turkvölkern.

170. Sie zeigen ein Volk mit eigener Führungsordnung, eigener Kriegsweise und weitreichenden Handels- und Beutebeziehungen, die weit über die nähere Umgebung hinausreichten.

171. Und sie zeigen ein Volk in Bewegung, das unter dem Druck der Petschenegen schließlich den Weg ins Karpatenbecken einschlug.

172. Dieses Bild ergänzt und bestätigt im Wesentlichen, was die archäologische Evidenz bereits nahegelegt hatte.

173. Zwischen Fund und Text besteht somit kein Widerspruch, sondern eine grundsätzliche Übereinstimmung in den entscheidenden Hauptzügen.

174. Die Abweichungen liegen im Detail, in der Chronologie und in der Geographie – und gerade dort bleibt die Forschung bis heute in Bewegung.

175. Damit ist auch für die schriftlichen Quellen der Rahmen abgesteckt, innerhalb dessen sie zur Klärung der ungarischen Ursprünge beitragen können.

176. Sie sind unentbehrlich für die Ereignisgeschichte und für die politische Ordnung, unzureichend hingegen für Sprache und Bevölkerungszahl.

177. Ihre volle Aussagekraft entfalten sie erst im Verbund mit den übrigen Quellengattungen.

178. Die Sprachwissenschaft, die im nächsten Abschnitt behandelt wird, kann gerade jene Frage beantworten, vor der die fremden Berichte regelmäßig versagen.

179. Sie führt von den äußeren Zeugnissen zurück zum innersten Merkmal eines jeden Volkes – seiner Sprache.

180. Damit ist der Übergang zum folgenden Abschnitt über die finno-ugrischen Wurzeln der Ungarn bereits vorgezeichnet.

Dieser Text steht unter CC0 1.0 Universell. Eine Quellenangabe ist nicht erforderlich.
Er darf kostenlos kopiert, verändert, veröffentlicht und auch kommerziell genutzt werden.