2 Geschichte Ungarns lang

1. Egy nép születése ritkán olyan pillanat, amelyet naptárba lehetne írni – sokkal inkább hosszú folyamat, amelynek során nyelvek, szokások és emberek keverednek össze.

2. A magyarok esetében ez a folyamat évszázadokig tartott, és nem a Kárpát-medencében zajlott, hanem tőle több ezer kilométerre keletre.

3. A kora középkor ezért két történetet mesél egyszerre.

4. Az egyik a Duna mentén játszódik, ahol birodalmak jönnek és mennek, a másik a keleti sztyeppén, ahol egy nyelv és egy közösség lassan formát ölt.

5. A két szál csak a 9. század legvégén fonódik össze, amikor a magyar törzsek átkelnek a Kárpátok hágóin.

6. Érdemes tehát ott folytatni, ahol Róma abbahagyta.

7. Pannónia elvesztése nem egyetlen látványos összeomlás volt, hanem évtizedekig tartó, lassú kivérzés.

8. A helyőrségek elnéptelenedtek, a városok összezsugorodtak, a birodalmi közigazgatás pedig egyszerűen felmondta a szolgálatot.

9. 433 körül a keletrómai udvar formálisan is átengedte Pannónia egy részét a hunoknak, mert így legalább papíron rendezni tudta azt, amit a valóságban már nem védett meg senki.

10. A hun birodalom központja ezekben az években valahol a Tisza vidékén feküdt, jóllehet pontos helyét a régészet máig nem találta meg.

11. Attila uralma alatt a Kárpát-medence rövid időre egy egész Európát rettegésben tartó hatalom szíve lett.

12. Ez a hatalom azonban egyetlen ember tekintélyén nyugodott, ezért nem élte túl őt.

13. Attila 453-as halála után az alávetett népek fellázadtak, és a Nedao folyó melletti csatában szétverték a hun uralmat.

14. A hunok ezzel kihullottak a történelemből, a magyar történeti emlékezetben viszont évszázadokkal később új életre keltek.

15. A középkori krónikák ugyanis Attilát a magyarok ősévé tették meg, ami politikailag rendkívül hasznos, történetileg viszont aligha tartható.

16. A hun uralom helyébe a Tiszántúlon a gepidák léptek, míg Pannóniában egy ideig a keleti gótok rendezkedtek be.

17. A 6. század közepén megjelentek a langobardok, akik alig két évtizedig maradtak, majd Itália gazdagabb vidékeire vonultak tovább.

18. Távozásuk előtt azonban szövetséget kötöttek egy frissen érkezett sztyeppei néppel a gepidák ellen.

19. Ez a nép az avaroké volt, és sokkal tovább maradt, mint bárki gondolta volna.

20. 568-ban gyakorlatilag ellenállás nélkül vették birtokba a medencét.

21. Uralmuk nem néhány évtizedig, hanem csaknem negyed évezredig tartott.

22. Az avar kaganátus ezzel a Kárpát-medence egyik leghosszabb életű államalakulata lett, hiszen tovább állt fenn, mint később a Habsburg-uralom.

23. Szervezete a sztyeppei mintát követte: az élen a kagán állt, alatta törzsi és nemzetségi vezetők sorakoztak.

24. Hatalmuk alapja a nehézlovasság és a jól szervezett adószedés volt, nem pedig a városi élet.

25. Bizánctól évtizedeken át tekintélyes aranyösszegeket zsaroltak ki, amelyeket a császári udvar szemérmesen „ajándéknak” nevezett.

26. 626-ban azonban túl nagyot markoltak, amikor perzsa szövetségeseikkel együtt megostromolták Konstantinápolyt.

27. Az ostrom kudarcba fulladt, és a kaganátus tekintélye soha többé nem állt helyre teljesen.

28. A 7. század végén új keleti csoportok érkeztek, amelyek régészeti hagyatéka annyira eltér a korábbitól, hogy a kutatás külön késő avar korszakról beszél.

29. Egyes kutatók szerint ezek a csoportok onogur-bolgár eredetűek voltak, mások jóval óvatosabban fogalmaznak.

30. Az avar birodalom végül nem belső bomlás miatt omlott össze, hanem külső csapás alatt.

31. Nagy Károly frank hadai 791 és 803 között több hadjáratban törték meg az avarok erejét.

32. 795-ben a frankok elfoglalták a kagán központi táborhelyét, az úgynevezett gyűrűt, és elhurcolták a nemzedékek óta felhalmozott kincset.

33. A zsákmány akkora volt, hogy a frank évkönyvek szerint szekerek hosszú sora vitte nyugatra.

34. Az avarok ezután nem tűntek el egyik napról a másikra, hanem frank fennhatóság alatt még évtizedekig ott éltek a Dunántúlon.

35. Utolsó említésük a 9. század közepéről származik, azután nyomuk vész az írott forrásokban.

36. Az újabb genetikai vizsgálatok szerint azonban a lakosság egy része helyben maradt, és beleolvadt a következő évszázadok népességébe.

37. Az avar hatalom bukása után a Kárpát-medence politikai értelemben szilánkokra hullott.

38. A medence nagy részét ekkorra már szláv közösségek lakták, amelyek földművelésből és állattartásból éltek.

39. Jelenlétük olyan mély nyomot hagyott, hogy a magyar nyelv máig több száz szláv jövevényszót őriz.

40. Szláv eredetű a „király”, a „megye”, a „szent”, a „szerda” és a „csütörtök” szó is.

41. Ez azért árulkodó, mert éppen az államszervezet, az egyház és a hetes időszámítás fogalmai kerültek át.

42. Nyugaton a Frank Birodalom rendezkedett be, és a Dunántúl egy részén határvidéket szervezett.

43. Ennek központja Mosaburg volt, a mai Zalavár helyén, ahol Pribina és fia, Kocel uralkodott frank hűbéresként.

44. Északon a Morva Fejedelemség emelkedett fel, amely Rasztiszláv és Szvatopluk alatt érte el legnagyobb kiterjedését.

45. Ide érkezett 863-ban Cirill és Metód, akik szláv nyelvű liturgiát és külön ábécét hoztak magukkal.

46. Délkeleten a Bolgár Birodalom terjesztette ki befolyását, elsősorban az erdélyi sóbányák miatt.

47. A só akkoriban stratégiai nyersanyagnak számított, hiszen nélküle sem húst, sem halat nem lehetett tartósítani.

48. A medence tehát a 9. század végén három nagyhatalom peremvidéke volt, de egyiknek sem a magterülete.

49. Aki elég erős volt, és jókor érkezett, egyszerre több gyenge szomszéddal találta szemben magát.

50. Ugorjunk most több ezer kilométert keletre, oda, ahol a magyar nyelv gyökerei erednek.

51. A magyar az uráli nyelvcsalád tagja, amelybe a finn és az észt mellett számos kisebb szibériai nyelv is beletartozik.

52. Ez a rokonság nem szavak felszíni hasonlóságán múlik, hanem szabályos hangmegfelelések rendszerén.

53. A magyar „kéz” és a finn „käsi” például ugyanazon törvényszerűség szerint fejlődött, még ha ez elsőre nem is szembeötlő.

54. Az uráli alapnyelvet beszélő közösség valahol az Urál két oldalán élhetett, bár a pontos helyről a kutatók ma is vitatkoznak.

55. Ez a nyelvi egység a becslések szerint az időszámításunk előtti negyedik évezred táján bomlott fel.

56. A magyar ezután még hosszú ideig együtt maradt két testvérnyelvvel, amelyeket ma is beszélnek Nyugat-Szibériában.

57. Ezek a hanti és a manysi, korábbi nevükön az osztják és a vogul.

58. A három nyelv alkotja az ugor ágat, amely nagyjából az időszámításunk előtti első évezredben vált szét.

59. A közös ugor szókincs sokat elárul az egykori életmódról.

60. Ebbe a rétegbe tartozik a „ló”, a „nyereg” és a „fék” szó, ami arra utal, hogy a lótartás már ekkor ismert volt.

61. Ugyanakkor hiányoznak a fejlett földművelés kifejezései, mert azokat a magyarok csak jóval később, más népektől vették át.

62. A nyelvi rokonság azonban nem jelent automatikusan vérrokonságot, hiszen egy közösség idegen nyelvre is válthat.

63. A honfoglalás kori temetők genetikai vizsgálatai ennek megfelelően igen vegyes képet mutatnak.

64. A minták egy részében kimutatható a belső-ázsiai eredet, másokban a helyi kelet-európai népességé dominál.

65. A magyar őstörténet egyik legkülönösebb epizódja jóval később, 1235-ben kezdődött.

66. Ekkor indult útnak Julianus barát, egy domonkos szerzetes, hogy megkeresse a keleten maradt magyarokat.

67. A vállalkozás reménytelennek látszott, hiszen csak homályos krónikás utalások alapján tájékozódhatott.

68. Julianus mégis célt ért, és a Volga vidékén olyan emberekre bukkant, akiknek a nyelvét megértette.

69. Ez a terület kapta a korabeli latin forrásokban a Magna Hungaria, vagyis Nagy Magyarország nevet.

70. A keleti magyarokról néhány évvel később már nem érkezett hír, mert a mongol hadjárat elsöpörte őket.

71. A 19. században a nyelv eredete heves tudományos vitát váltott ki, amelyet utóbb ugor-török háborúnak neveztek.

72. Vámbéry Ármin a török rokonság mellett érvelt, míg Budenz József és Hunfalvy Pál a finnugor eredetet védte.

73. A vitának politikai színezete is volt, mert sokan a halászó-vadászó rokonságot lealacsonyítónak érezték.

74. A nyelvészet végül a finnugor tábornak adott igazat, a török hatás jelentőségét azonban senki sem tagadta.

75. Ma úgy szokás fogalmazni, hogy a magyar nyelv finnugor, a magyar kultúra viszont erősen sztyeppei jellegű.

76. Az ugor egység felbomlása után a magyarok elődei délnyugat felé húzódtak, a sztyepp és az erdős sztyepp határvidékére.

77. Ez a lépés az egész későbbi történelmüket meghatározta, mert a sztyeppén más szabályok érvényesek, mint az erdőben.

78. Először iráni nyelvű népekkel kerültek tartós kapcsolatba, mindenekelőtt alánokkal és szarmatákkal.

79. Ebből a korszakból származik a „tehén”, a „tej”, a „híd” és az „asszony” szó.

80. Az utóbbi eredetileg úrnőt jelentett, vagyis előkelő nők megszólításából lett hétköznapi köznév.

81. A legmélyebb nyomot azonban a török nyelvű népekkel való érintkezés hagyta.

82. A magyar nyelv mintegy háromszáz ótörök jövevényszót őriz, amelyek zöme a gazdaság alapfogalmait fedi le.

83. Ide tartozik a „búza”, az „árpa”, az „alma”, a „szőlő”, a „sarló” és az „eke”.

84. Az állattartás szókincse hasonlóan alakult, hiszen az „ökör”, a „borjú”, a „disznó” és a „tyúk” is török eredetű.

85. Ez azt jelenti, hogy a magyarok nemcsak szavakat, hanem egész gazdasági eljárásokat vettek át.

86. Az átadó nyelv nem a mai törökországi török volt, hanem egy régi, csuvasos jellegű változat.

87. Ilyen nyelvet beszéltek a Volga vidéki bolgárok, akik a térség meghatározó hatalmi tényezői voltak.

88. A 8. és 9. század folyamán a magyar törzsek a Kazár Kaganátus vonzáskörébe kerültek.

89. Ez a birodalom a Volga alsó folyása és a Kaukázus között terült el, és a keleti kereskedelmi utak jelentős részét ellenőrizte.

90. Különlegessége, hogy vezető rétege a 9. század folyamán a zsidó vallást vette fel, miközben alattvalói között muszlimok és keresztények is éltek.

91. A magyarok szálláshelyét ebben az időben a bizánci források Levédiának nevezik, egy Levedi nevű vezér után.

92. A kazár uralom nem elnyomás volt, sokkal inkább függő szövetség, amelyben a magyarok katonai szolgálattal fizettek.

93. Ebből a kapcsolatból származik a magyar hatalomszervezet egyik legfontosabb eleme, a kettős fejedelemség.

94. Eszerint a kende, más olvasatban kündü, szakrális főfejedelem volt, míg a tényleges hadvezetés a gyula kezében összpontosult.

95. Ez a megoldás a sztyeppén széles körben elterjedt, mert egyszerre biztosított tekintélyt és rugalmasságot.

96. A 9. század közepe táján három lázadó kazár törzs csatlakozott a magyarokhoz, akiket a források kabaroknak neveznek.

97. A kabarok a hadjáratokban rendszerint elöl haladtak, ami a sztyeppén a csatlakozott népek szokásos szerepe volt.

98. A törzsszövetség így hét magyar és három kabar egységből állt, bár ezek a számok inkább jelképesek, mint pontosak.

99. A hét törzs nevét Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár jegyezte fel a 10. század közepén.

100. Ezek Nyék, Megyer, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kér és Keszi voltak, és nevük ma is felismerhető számos magyar településnévben.

101. Feltűnő, hogy a törzsnevek egy része török eredetű, ami a szövetség vegyes összetételére utal.

102. A magyarok önelnevezése ezzel szemben belső fejlemény, amelynek második eleme a régi „er” szó, vagyis ember, férfi.

103. Az európai nyelvekben használt Hungarus, Hungarian vagy Ungar alak viszont egészen más forrásból ered.

104. Alapja az onogur név, amely törökül tíz törzset jelent, és egy régebbi sztyeppei szövetségre utalt.

105. A szomszédok tehát nem azt a nevet használták, amellyel a magyarok magukat illették, ami a történelemben inkább szabály, mint kivétel.

106. A 9. század második felében a törzsszövetség nyugatabbra, az Etelköznek nevezett vidékre költözött.

107. A név folyóközt jelent, és nagyjából a Dnyeper és az Al-Duna közötti térséget takarja.

108. Az itteni életmódról muszlim földrajzírók, például Ibn Ruszta és Gardízi tudósítanak, akik egy közös, mára elveszett forrásból merítettek.

109. Leírásuk szerint a magyarok sátrakban laktak, nagy állatállományt tartottak, és télen a folyók mentén külön szállásokra húzódtak.

110. Ez nem céltalan kóborlás volt, hanem szigorúan szabályozott, évről évre ismétlődő útvonalak követése.

111. Gazdaságuk fontos ágát alkotta a rabszolgakereskedelem, hiszen a szomszédos szláv területeken ejtett foglyokat bizánci piacokon adták el.

112. Katonai erejük alapja a visszacsapó íj és a kis termetű, rendkívül szívós sztyeppei ló volt.

113. Hitvilágukról keveset tudunk, de a táltos, vagyis a révülő papi személy alakja és az égisten tisztelete kirajzolódik.

114. A nyugati évkönyvekben 862-ben bukkan fel először egy magyar hadjárat híre, jóval a honfoglalás előtt.

115. A döntő fordulat 894-ben következett be, amikor Bizánc szövetségesként hívta a magyarokat Simeon bolgár uralkodó ellen.

116. A hadjárat sikerrel járt, Simeon azonban a besenyőkkel lépett szövetségre, és hátba támadta a magyarokat.

117. 895-ben a besenyők rátörtek Etelközre, miközben a harcosok jelentős része távol volt, és a szállásterület védtelenné vált.

118. A törzsszövetség ezután Árpád vezetésével kelt át a Kárpátokon, elsősorban a Vereckei-hágón keresztül.

119. A régebbi felfogás menekülésként értelmezte ezt, a mai kutatás viszont tervezett, évek óta előkészített költözésnek tartja, amelyet a besenyő támadás csupán meggyorsított.

120. Az etnogenezis azonban nem ért véget a hágóknál, hiszen a Kárpát-medence szláv és avar utódnépessége a következő évszázadokban beleolvadt a hódítókba, és a magyar nép csak ebből a keveredésből nyerte el végleges arculatát.

1. Die Geburt eines Volkes ist selten ein Augenblick, den man in einen Kalender eintragen könnte – viel eher ein langer Prozess, in dem sich Sprachen, Bräuche und Menschen miteinander vermischen.

2. Bei den Magyaren dauerte dieser Prozess Jahrhunderte, und er verlief nicht im Karpatenbecken, sondern mehrere tausend Kilometer weiter östlich.

3. Das frühe Mittelalter erzählt deshalb zwei Geschichten zugleich.

4. Die eine spielt an der Donau, wo Reiche kommen und gehen, die andere in der östlichen Steppe, wo eine Sprache und eine Gemeinschaft langsam Gestalt annehmen.

5. Die beiden Fäden verflechten sich erst ganz am Ende des 9. Jahrhunderts, als die magyarischen Stämme über die Pässe der Karpaten ziehen.

6. Es lohnt sich also, dort weiterzumachen, wo Rom aufgehört hat.

7. Der Verlust Pannoniens war kein einziger spektakulärer Zusammenbruch, sondern ein langsames Ausbluten über Jahrzehnte.

8. Die Garnisonen leerten sich, die Städte schrumpften, und die kaiserliche Verwaltung stellte schlicht ihren Dienst ein.

9. Um 433 überließ der oströmische Hof den Hunnen förmlich einen Teil Pannoniens, weil sich so wenigstens auf dem Papier ordnen ließ, was in Wirklichkeit ohnehin niemand mehr verteidigte.

10. Das Zentrum des Hunnenreiches lag in diesen Jahren irgendwo im Gebiet der Theiß, auch wenn die Archäologie seinen genauen Ort bis heute nicht gefunden hat.

11. Unter Attila wurde das Karpatenbecken für kurze Zeit zum Herzstück einer Macht, die ganz Europa in Schrecken versetzte.

12. Diese Macht ruhte allerdings auf dem Ansehen eines Einzelnen und überlebte ihn deshalb nicht.

13. Nach Attilas Tod im Jahr 453 erhoben sich die unterworfenen Völker und zerschlugen in der Schlacht am Fluss Nedao die hunnische Herrschaft.

14. Damit fielen die Hunnen aus der Geschichte heraus, im ungarischen Geschichtsbewusstsein jedoch erwachten sie Jahrhunderte später zu neuem Leben.

15. Die mittelalterlichen Chroniken machten Attila nämlich zum Ahnherrn der Ungarn, was politisch überaus nützlich, historisch aber kaum haltbar ist.

16. An die Stelle der Hunnenherrschaft traten jenseits der Theiß die Gepiden, während sich in Pannonien eine Zeit lang die Ostgoten einrichteten.

17. Mitte des 6. Jahrhunderts erschienen die Langobarden, die kaum zwei Jahrzehnte blieben und dann in die reicheren Gegenden Italiens weiterzogen.

18. Vor ihrem Abzug schlossen sie allerdings ein Bündnis mit einem frisch eingetroffenen Steppenvolk gegen die Gepiden.

19. Dieses Volk waren die Awaren, und sie blieben weit länger, als irgendjemand erwartet hätte.

20. 568 nahmen sie das Becken praktisch ohne Widerstand in Besitz.

21. Ihre Herrschaft währte nicht einige Jahrzehnte, sondern fast ein Vierteljahrtausend.

22. Das Awarenkhaganat war damit eines der langlebigsten Staatsgebilde des Karpatenbeckens, denn es bestand länger als später die Habsburgerherrschaft.

23. Seine Organisation folgte dem Steppenmuster: An der Spitze stand der Khagan, darunter reihten sich Stammes- und Sippenführer.

24. Die Grundlage ihrer Macht waren die schwere Reiterei und ein gut organisierter Tributeinzug, nicht das Städtewesen.

25. Von Byzanz erpressten sie über Jahrzehnte beträchtliche Goldsummen, die der Kaiserhof verschämt „Geschenke“ nannte.

26. 626 griffen sie jedoch zu hoch, als sie gemeinsam mit ihren persischen Verbündeten Konstantinopel belagerten.

27. Die Belagerung scheiterte, und das Ansehen des Khaganats erholte sich nie wieder vollständig.

28. Am Ende des 7. Jahrhunderts trafen neue östliche Gruppen ein, deren archäologische Hinterlassenschaft sich so stark vom Früheren unterscheidet, dass die Forschung von einer eigenen spätawarischen Periode spricht.

29. Manche Forscher halten diese Gruppen für onogurisch-bulgarischer Herkunft, andere äußern sich weit vorsichtiger.

30. Zusammengebrochen ist das Awarenreich am Ende nicht an innerem Zerfall, sondern unter einem Schlag von außen.

31. Die fränkischen Heere Karls des Großen brachen die Kraft der Awaren zwischen 791 und 803 in mehreren Feldzügen.

32. 795 nahmen die Franken das zentrale Lager des Khagans ein, den sogenannten Ring, und schleppten den über Generationen angehäuften Schatz fort.

33. Die Beute war so groß, dass sie den fränkischen Annalen zufolge eine lange Reihe von Wagen nach Westen brachte.

34. Die Awaren verschwanden danach nicht über Nacht, sondern lebten unter fränkischer Oberhoheit noch Jahrzehnte in Transdanubien weiter.

35. Ihre letzte Erwähnung stammt aus der Mitte des 9. Jahrhunderts, danach verliert sich ihre Spur in den schriftlichen Quellen.

36. Neuere genetische Untersuchungen legen allerdings nahe, dass ein Teil der Bevölkerung vor Ort blieb und in den Bevölkerungen der folgenden Jahrhunderte aufging.

37. Nach dem Sturz der Awarenmacht zersplitterte das Karpatenbecken in politischer Hinsicht.

38. Den größten Teil des Beckens bewohnten zu dieser Zeit bereits slawische Gemeinschaften, die von Ackerbau und Viehhaltung lebten.

39. Ihre Anwesenheit hinterließ so tiefe Spuren, dass die ungarische Sprache bis heute mehrere hundert slawische Lehnwörter bewahrt.

40. Slawischen Ursprungs sind auch die Wörter „király“ (König), „megye“ (Komitat), „szent“ (heilig), „szerda“ (Mittwoch) und „csütörtök“ (Donnerstag).

41. Das ist deshalb aufschlussreich, weil gerade die Begriffe für Staatsorganisation, Kirche und Wochenrechnung übernommen wurden.

42. Im Westen richtete sich das Frankenreich ein und organisierte in einem Teil Transdanubiens ein Grenzgebiet.

43. Dessen Zentrum war Mosaburg an der Stelle des heutigen Zalavár, wo Pribina und sein Sohn Kocel als fränkische Lehnsleute herrschten.

44. Im Norden stieg das Mährerreich auf, das unter Rastislav und Svatopluk seine größte Ausdehnung erreichte.

45. Dorthin kamen 863 Kyrill und Method, die eine slawischsprachige Liturgie und ein eigenes Alphabet mitbrachten.

46. Im Südosten dehnte das Bulgarenreich seinen Einfluss aus, vor allem wegen der siebenbürgischen Salzbergwerke.

47. Salz galt damals als strategischer Rohstoff, denn ohne es ließ sich weder Fleisch noch Fisch haltbar machen.

48. Am Ende des 9. Jahrhunderts war das Becken somit Randgebiet dreier Großmächte, aber Kernland keiner einzigen.

49. Wer stark genug war und zum richtigen Zeitpunkt kam, sah sich gleich mehreren schwachen Nachbarn gegenüber.

50. Springen wir nun mehrere tausend Kilometer nach Osten, dorthin, wo die Wurzeln der ungarischen Sprache liegen.

51. Das Ungarische gehört zur uralischen Sprachfamilie, zu der neben dem Finnischen und Estnischen auch zahlreiche kleinere sibirische Sprachen zählen.

52. Diese Verwandtschaft beruht nicht auf der oberflächlichen Ähnlichkeit von Wörtern, sondern auf einem System regelmäßiger Lautentsprechungen.

53. Das ungarische „kéz“ und das finnische „käsi“ etwa entwickelten sich nach derselben Gesetzmäßigkeit, auch wenn das auf den ersten Blick nicht ins Auge springt.

54. Die Gemeinschaft, die die uralische Grundsprache sprach, dürfte irgendwo beiderseits des Urals gelebt haben, wobei über den genauen Ort bis heute gestritten wird.

55. Diese Spracheinheit zerfiel Schätzungen zufolge etwa im vierten Jahrtausend vor Christus.

56. Das Ungarische blieb danach noch lange mit zwei Schwestersprachen verbunden, die man in Westsibirien bis heute spricht.

57. Es sind das Chantische und das Mansische, früher Ostjakisch und Wogulisch genannt.

58. Die drei Sprachen bilden den ugrischen Zweig, der sich ungefähr im ersten Jahrtausend vor Christus aufspaltete.

59. Der gemeinsame ugrische Wortschatz verrät einiges über die damalige Lebensweise.

60. Zu dieser Schicht gehören die Wörter „ló“ (Pferd), „nyereg“ (Sattel) und „fék“ (Zaum), was darauf hindeutet, dass die Pferdehaltung schon damals bekannt war.

61. Zugleich fehlen die Ausdrücke für einen entwickelten Ackerbau, denn die übernahmen die Magyaren erst viel später von anderen Völkern.

62. Sprachverwandtschaft bedeutet allerdings nicht automatisch Blutsverwandtschaft, denn eine Gemeinschaft kann auch zu einer fremden Sprache wechseln.

63. Die genetischen Untersuchungen der Gräberfelder aus der Zeit der Landnahme zeigen dementsprechend ein sehr gemischtes Bild.

64. In einem Teil der Proben lässt sich innerasiatische Herkunft nachweisen, in anderen überwiegt die der örtlichen osteuropäischen Bevölkerung.

65. Eine der merkwürdigsten Episoden der ungarischen Frühgeschichte begann sehr viel später, im Jahr 1235.

66. Damals brach Bruder Julianus auf, ein Dominikanermönch, um die im Osten zurückgebliebenen Ungarn zu suchen.

67. Das Unternehmen schien aussichtslos, denn er konnte sich nur an vagen Hinweisen in Chroniken orientieren.

68. Julianus hatte dennoch Erfolg und stieß im Wolgagebiet auf Menschen, deren Sprache er verstand.

69. Dieses Gebiet erhielt in den lateinischen Quellen der Zeit den Namen Magna Hungaria, also Groß-Ungarn.

70. Von den östlichen Ungarn kam wenige Jahre später keine Nachricht mehr, weil der Mongolensturm sie hinwegfegte.

71. Im 19. Jahrhundert löste die Herkunft der Sprache einen heftigen wissenschaftlichen Streit aus, den man später den ugrisch-türkischen Krieg nannte.

72. Ármin Vámbéry trat für die türkische Verwandtschaft ein, während József Budenz und Pál Hunfalvy die finnougrische Herkunft verteidigten.

73. Der Streit hatte auch eine politische Färbung, weil viele die Verwandtschaft mit Fischern und Jägern als herabsetzend empfanden.

74. Die Sprachwissenschaft gab am Ende dem finnougrischen Lager recht, die Bedeutung des türkischen Einflusses bestritt jedoch niemand.

75. Heute formuliert man es gewöhnlich so, dass die ungarische Sprache finnougrisch, die ungarische Kultur dagegen stark steppengeprägt ist.

76. Nach dem Zerfall der ugrischen Einheit zogen die Vorfahren der Magyaren nach Südwesten, in das Grenzgebiet zwischen Steppe und Waldsteppe.

77. Dieser Schritt bestimmte ihre gesamte spätere Geschichte, denn in der Steppe gelten andere Regeln als im Wald.

78. Zuerst traten sie in dauerhaften Kontakt mit iranischsprachigen Völkern, vor allem mit Alanen und Sarmaten.

79. Aus dieser Zeit stammen die Wörter „tehén“ (Kuh), „tej“ (Milch), „híd“ (Brücke) und „asszony“ (Frau).

80. Letzteres bedeutete ursprünglich „Herrin“, aus der Anrede vornehmer Frauen wurde also ein alltägliches Allgemeinwort.

81. Die tiefsten Spuren hinterließ jedoch der Kontakt mit türksprachigen Völkern.

82. Das Ungarische bewahrt etwa dreihundert alttürkische Lehnwörter, von denen die meisten Grundbegriffe der Wirtschaft abdecken.

83. Dazu gehören „búza“ (Weizen), „árpa“ (Gerste), „alma“ (Apfel), „szőlő“ (Weintraube), „sarló“ (Sichel) und „eke“ (Pflug).

84. Der Wortschatz der Tierhaltung entwickelte sich ähnlich, denn auch „ökör“ (Ochse), „borjú“ (Kalb), „disznó“ (Schwein) und „tyúk“ (Henne) sind türkischen Ursprungs.

85. Das bedeutet, dass die Magyaren nicht nur Wörter, sondern ganze Wirtschaftsverfahren übernahmen.

86. Die gebende Sprache war nicht das heutige Türkei-Türkische, sondern eine alte Variante tschuwaschischen Typs.

87. Eine solche Sprache sprachen die Wolgabulgaren, die einen bestimmenden Machtfaktor der Region darstellten.

88. Im Lauf des 8. und 9. Jahrhunderts gerieten die magyarischen Stämme in den Einflussbereich des Chasarenkhaganats.

89. Dieses Reich erstreckte sich zwischen der unteren Wolga und dem Kaukasus und kontrollierte einen großen Teil der östlichen Handelswege.

90. Seine Besonderheit besteht darin, dass seine Führungsschicht im 9. Jahrhundert das Judentum annahm, während unter seinen Untertanen auch Muslime und Christen lebten.

91. Das Siedlungsgebiet der Magyaren nennen die byzantinischen Quellen in dieser Zeit Levedia, nach einem Anführer namens Levedi.

92. Die chasarische Herrschaft war keine Unterdrückung, sondern viel eher ein Abhängigkeitsbündnis, in dem die Magyaren mit Kriegsdienst bezahlten.

93. Aus dieser Verbindung stammt eines der wichtigsten Elemente der ungarischen Herrschaftsorganisation, das Doppelfürstentum.

94. Danach war der kende, in anderer Lesart kündü, ein sakraler Großfürst, während sich die tatsächliche Heerführung in der Hand des gyula bündelte.

95. Diese Lösung war in der Steppe weit verbreitet, weil sie zugleich Autorität und Beweglichkeit sicherte.

96. Um die Mitte des 9. Jahrhunderts schlossen sich drei aufständische chasarische Stämme den Magyaren an, die in den Quellen Kabaren genannt werden.

97. Die Kabaren zogen bei Feldzügen in der Regel voran, was in der Steppe die übliche Rolle angeschlossener Völker war.

98. Der Stammesbund bestand somit aus sieben magyarischen und drei kabarischen Einheiten, wobei diese Zahlen eher symbolisch als exakt sind.

99. Die Namen der sieben Stämme hielt der byzantinische Kaiser Konstantin Porphyrogennetos in der Mitte des 10. Jahrhunderts fest.

100. Es waren Nyék, Megyer, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kér und Keszi, und ihre Namen sind bis heute in zahlreichen ungarischen Ortsnamen erkennbar.

101. Auffällig ist, dass ein Teil der Stammesnamen türkischen Ursprungs ist, was auf die gemischte Zusammensetzung des Bundes hinweist.

102. Die Eigenbezeichnung der Magyaren ist dagegen eine innere Entwicklung, deren zweiter Bestandteil das alte Wort „er“ ist, also Mensch, Mann.

103. Die in den europäischen Sprachen gebräuchlichen Formen Hungarus, Hungarian oder Ungar gehen dagegen auf eine ganz andere Quelle zurück.

104. Ihre Grundlage ist der Name Onogur, der auf Türkisch „zehn Stämme“ bedeutet und auf einen älteren Steppenbund verwies.

105. Die Nachbarn benutzten also nicht den Namen, mit dem sich die Magyaren selbst bezeichneten, was in der Geschichte eher die Regel als die Ausnahme ist.

106. In der zweiten Hälfte des 9. Jahrhunderts zog der Stammesbund weiter nach Westen, in eine Etelköz genannte Gegend.

107. Der Name bedeutet Zwischenstromland und meint ungefähr das Gebiet zwischen dem Dnepr und der unteren Donau.

108. Über die dortige Lebensweise berichten muslimische Geographen wie Ibn Rusta und Gardīzī, die aus einer gemeinsamen, heute verlorenen Quelle schöpften.

109. Ihrer Beschreibung nach lebten die Magyaren in Zelten, hielten große Herden und zogen sich im Winter an den Flüssen in eigene Lager zurück.

110. Das war kein zielloses Umherstreifen, sondern das Befolgen streng geregelter, jährlich wiederkehrender Routen.

111. Einen wichtigen Zweig ihrer Wirtschaft bildete der Sklavenhandel, denn die in benachbarten slawischen Gebieten gemachten Gefangenen verkauften sie auf byzantinischen Märkten.

112. Die Grundlage ihrer militärischen Stärke waren der Reflexbogen und das kleinwüchsige, außerordentlich zähe Steppenpferd.

113. Über ihre Glaubenswelt ist wenig bekannt, doch die Gestalt des táltos, also des in Trance geratenden Priesters, und die Verehrung eines Himmelsgottes zeichnen sich ab.

114. In den westlichen Annalen taucht 862 erstmals die Nachricht von einem magyarischen Kriegszug auf, lange vor der Landnahme.

115. Die entscheidende Wende kam 894, als Byzanz die Magyaren als Verbündete gegen den bulgarischen Herrscher Symeon rief.

116. Der Feldzug verlief erfolgreich, doch Symeon verbündete sich mit den Petschenegen und fiel den Magyaren in den Rücken.

117. 895 überfielen die Petschenegen Etelköz, während ein großer Teil der Krieger fern war und das Siedlungsgebiet schutzlos dalag.

118. Der Stammesbund überquerte daraufhin unter Árpáds Führung die Karpaten, vor allem über den Verecke-Pass.

119. Die ältere Auffassung deutete das als Flucht, die heutige Forschung hält es dagegen für einen geplanten, seit Jahren vorbereiteten Umzug, den der Petschenegenangriff lediglich beschleunigte.

120. Die Ethnogenese endete an den Pässen jedoch nicht, denn die slawische und awarische Restbevölkerung des Karpatenbeckens ging in den folgenden Jahrhunderten in den Eroberern auf, und erst aus dieser Vermischung erhielt das ungarische Volk seine endgültige Gestalt.