4-1-1 Geschichte Ungarns lang

1. A sámánista hagyományok képezték a pogány magyarok teljes kereszténység előtti hitvilágának szellemi gerincét.

2. A sámánizmus nem periférikus jelenség volt, hanem az a központi forma, amelyben a magyarok rendezték a láthatatlan világgal való viszonyukat.

3. A sámánizmus alatt olyan vallási gyakorlatot értünk, amelyben egyes tehetséges személyek közvetítőként lépnek fel az emberek és a szellemek világa között.

4. Ez a gyakorlati forma Észak-Ázsia, Szibéria és az eurázsiai sztyeppék nagy részén elterjedt, és nagyon régi időkig nyúlik vissza.

5. A magyarok hosszú múltjukból, mint finnugor sztyepp- és erdei nép, hozták magukkal sámánisztikus elképzeléseiket.

6. Nyelvi és kulturális szempontból a magyarok rokonságban állnak a nyugat-szibériai térségben élő vogulokkal és kelet-jakokkal, akiknek sámánizmusát alaposan kutatták.

7. Ezen rokon népekkel való összehasonlításból sok olyan dologra lehet következtetni, amit a magyar források maguk elhallgatnak.

8. Maga a „sámán” szó egy szibériai tungúz nyelvből származik, és a kutatás általános fogalomként vette át.

9. Magyarul a sámánt „táltosnak” nevezték, egy olyan szónak, amelynek eredete a mai napig nem teljesen tisztázott.

10. Emellett a hagyomány további megnevezéseket is ismer, például jósokra, varázslókra és gyógyítókra vonatkozóan, amelyek pontos megkülönböztetése nehéz.

11. A hiedelem középpontjában az a meggyőződés állt, hogy a világot számtalan szellem áthatja, amelyek hatással vannak az emberek életére.

12. Ezek a szellemek lehettek jóindulatúak vagy ellenségesek, és rítusok segítségével kellett őket megnyugtatni, maguk mellé állítani vagy elhárítani.

13. A sámán volt az a szakértő, aki kapcsolatba léphetett ezekkel a szellemekkel, és erejüket a közösség javára tudta fordítani.

14. Képessége azon a hiten alapult, hogy lelke elhagyhatja a testet, és más világokba utazhat.

15. A transz megváltozott tudatállapotában a táltos megkezdte ezeket az utazásokat a felső és az alsó világba.

16. Ott tárgyalt a szellemekkel, elveszett lelkeket keresett, gyógyulást kért, vagy a jövőt kutatta.

17. A transzállapotot ritmikus eszközökkel, például dobolással, monoton énekléssel, tánccal és esetenként bódító szerekkel idézték elő.

18. A dobolást tartották a legfontosabb eszköznek ahhoz, hogy a szellemet elragadtatott állapotba hozzák.

19. Számos rokon népnél a dobot szellemi lovaként értelmezték, amelyen a sámán a szellemvilágba lovagolt.

20. Nem bizonyítható egyértelműen, hogy a magyar táltosok is használtak-e ilyen sámán-dobot, de valószínűnek tekinthető.

21. Egyes kutatók feltételezik, hogy a dob helyébe egy szita vagy más eszköz lépett, de ez bizonytalan marad.

22. A dobolás mellett a szellemi ló is szerepet játszott, amelyen a sámán elképzelte utazását.

23. A sámán és a ló kapcsolata különösen jól illett a magyarok lovas nomád életvilágához.

24. A hiedelem szerint a transzban a táltos állati alakot is ölthetett, például bikát, csődört vagy madarat.

25. Ez az állati átalakulás lehetővé tette számára, hogy idegen világokban cselekedjen és más szellemi lényekkel harcoljon.

26. Híres motívum a két táltos küzdelme bikák vagy tűzkerékek alakjában az égen.

27. A hiedelem szerint e küzdelem kimenetelétől függött az adott közösség jóléte, például az eső és a termés.

28. Ez a motívum a magyar néphagyományban a modern korig fennmaradt, és a sámánizmus egyértelmű visszhangjának számít.

29. A régi hiedelem szerint a sámánnak több lelke vagy lelkrésze volt, amelyek közül az egyik elhagyhatta a testet.

30. A szabad lélek vándorlatra indult, míg az életerő-lélek életben tartotta a látszólag élettelenül fekvő testet.

31. A transz alatt a sámán teste gyakran mozdulatlanul feküdt, amit a körülállók veszélyes állapotnak tekintettek.

32. Ebben az állapotban nem szabadott zavarni a sámánt, mert különben lelke nem tudott volna visszatalálni a testébe.

33. A sámánizmus egyik központi elképzelése a hivatás volt, amelynek köszönhetően az ember egyáltalán táltossá vált.

34. E hit szerint senki sem saját szabad akaratából lett sámán, hanem a szellemek választották ki erre a feladatra.

35. A kiválasztottság gyakran már a születéskor is megnyilvánult egy különleges testi jellemző formájában.

36. Ilyen jelnek számítottak a felesleges ujjak, a születéskor már meglévő fogak vagy egy plusz csont a testben.

37. A fogakkal született gyermeket sok helyen jövőbeli táltosnak tartották, és tisztelettel tekintettek rá.

38. A hivatás később egy súlyos válsággal jelentkezett, amelyet a kívülállók gyakran betegségnek értelmeztek.

39. Ez az úgynevezett sámánbetegség vagy beavatási betegség látomásokban, rohamokban, visszahúzódásban és lelki széttépettségben nyilvánult meg.

40. A hívottat olyan álmok gyötörték, amelyekben szellemek felszólították, hogy fogadja el rendeltetését.

41. Ha ellenállt a hivatásnak, a hiedelem szerint szenvedései súlyosbodtak, amíg végül meg nem adta magát.

42. Csak a hivatás elfogadása és a beavatás vezetett a gyógyuláshoz és a sámánkénti új identitáshoz.

43. A beavatás látomásaiban a hívott személy gyakran átélte testének szellemek általi szimbolikus feldarabolását.

44. A szellemeknek szét kellett szedniük a testet, megszámolniuk a csontokat, majd újra összeállítaniuk, gyakran egy további csonttal kiegészítve.

45. Ez a szimbolikus feldarabolás és újjászületés szinte azonos formában megtalálható a szibériai sámánoknál is.

46. Ezt a régi ember halálának és egy új, természetfeletti erővel felruházott lény születésének tekintették.

47. Csak ezt a belső átalakulást követően tekintették a táltost képesnek arra, hogy biztonságosan utazzon a világok között.

48. Tudását tehát nem csupán tanítás útján szerezte meg, hanem egy mélyreható belső élmény révén.

49. Ugyanakkor egy tapasztalt, idősebb sámán útmutatást adhatott a fiatalabbaknak látomásaik értelmezésében.

50. A beavatás összekapcsolta a személyes hivatásélményt a közösség hagyományos tudásával.

51. A képzett táltos rendelkezett segítő szellemekkel, akik kísérték és támogatták utazásain.

52. Ezek a segítő szellemek gyakran állati alakban jelentek meg, és ők jelentették a hatalmának valódi forrását.

53. A segítő szellemek elvesztése vagy egy elvesztett szellemharc a sámánnak az erejét vagy az életét is követelhette.

54. A sámán világképét a kozmosz háromrészes felosztása határozta meg.

55. Megkülönböztették a felső, égi világot, a középső, emberek világát és az alsó, halottak és sötét erők világát.

56. Ezt a három szintet egy központi tengely kötötte össze, amelyet világfaként vagy világoszlopként képzeltek el.

57. E világfa mentén emelkedett fel a sámán látomásában az égbe, vagy ereszkedett le az alvilágba.

58. A világfa a magyar képzeletben az „életfa” vagy „világfa” nevet viselte, és gyökereivel és koronájával átnyúlt minden világon.

59. Hét vagy kilenc ágán – a hagyománytól függően – helyezkedtek el a különböző mennyei szintek.

60. A sámán feladata az volt, hogy helyreállítsa a betegség, viszály vagy csapás által megzavart rendet ezek között a világok között.

61. Tevékenységének legfontosabb és leggyakoribb területe az orvoslás volt, ami a közösség gyógyítójává tette.

62. A régi hiedelmek szerint a betegséget nem elsősorban testi folyamatként, hanem szellemi zavarként értelmezték.

63. Úgy vélték, hogy a betegség egy gonosz szellem behatolása vagy a lélek elvesztése miatt alakul ki.

64. Az egyik esetben a sámánnak el kellett távolítania a káros szellemet vagy tárgyat a beteg testéből.

65. Ez a gyógyítás gyakran a betegséget okozó anyag szimbolikus kiszívásával, kihúzásával vagy elfújásával történt.

66. A másik esetben a sámánnak fel kellett kutatnia a beteg elszökött lelkét a túlvilágon, és vissza kellett hoznia.

67. Ehhez transzba esett, elutazott a szellemvilágba, és tárgyalt a hatalmasságokkal a lélek szabadon bocsátásáról.

68. Ha a lélek visszahozása sikerrel járt, a hiedelem szerint a beteg egészsége is visszatért.

69. Ezen szellemi gyógyítás mellett a gyógyítók kiterjedt ismeretekkel rendelkeztek a gyógynövényekről és növényekről.

70. Ismerték a főzetek, kenőcsök és borogatások hatását, és ezt a tudást rituális cselekményekkel ötvözték.

71. Varázsigék és áldások kísérték a gyógyszerek alkalmazását, és céljuk az volt, hogy fokozzák azok hatását.

72. A kimondott szó erejébe vetett hit áthatotta a pogány magyarok egész gyógyítóművészetét.

73. Bizonyos betegségeket a gonosz szemre, átkokra vagy káros varázslatokra vezettek vissza.

74. Az ilyen hatások ellen a gyógyító védelmi varázsigéket, amuletteket és védekező szertartásokat alkalmazott.

75. A gyógyítás és a károkozás közötti határ elmosódott volt, hiszen akinek sikerült elűznie a betegséget, azt képesnek tartották arra is, hogy azt okozza.

76. Ezért a táltost a közösségen belül mindig tisztelet és félelem keveréke övezte.

77. A gyógyítás mellett a jóslás is a sámán legfontosabb feladatai közé tartozott.

78. Hozzá fordultak a hadjáratok kimenetelével, a kedvező időpontokkal és a rejtett dolgokkal kapcsolatban.

79. A jósláshoz a szellemvilágba tett utazás szolgált, de a látható világban megjelenő jelek és események értelmezése is.

80. Elterjedt módszer volt a lapockajóslás, amelynek során a felhevített állatcsont repedéseit értelmezték.

81. Ez a csontjóslás számos sztyepp népnél bizonyított, és a magyarok esetében is feltételezik.

82. A madarak repüléséből, az állatok viselkedéséből és az égi jelek megjelenéséből is jósolták a jövőt.

83. A sámán emellett transzban keresve képes volt felkutatni eltűnt embereket, állatokat vagy tárgyakat.

84. Ezek a sokrétű szolgálatok a táltost a közösség életének nélkülözhetetlen alakjává tették.

85. Különleges művészetével kísérte az élet fontos fordulópontjait és a csoport válságait.

86. Születés, betegség, háború és halál esetén szükség volt a világok közötti közvetítésére.

87. A sámán feltehetően különleges szerepet játszott a halottak kíséretében a túlvilágba.

88. Úgy hitték, hogy a halott lelkének meg kell találnia az utat az alvilágba, és ezalatt veszélyek fenyegetik.

89. A táltos kísérhette a lelket ezen az úton, vagy tájékoztathatta a hátramaradottakat a halott sorsáról.

90. Így a sámánisztikus gyakorlat szorosan összekapcsolódott a magyarok halotti kultuszával és temetkezési szokásaival.

91. A halott harcos sírjába tett ló is értelmezhető a túlvilágba vezető út lovaként.

92. Ebben a képzeletben ugyanaz a hit tükröződik, amely a sámánnak szellemi lovat rendelt.

93. A sámánisztikus világértelmezés tehát nem korlátozódott a táltosokra, hanem áthatotta mindenki elképzeléseit.

94. De csak a szakértő rendelkezett azzal a képességgel, hogy tudatosan és célzottan kapcsolatba lépjen a szellemvilággal.

95. A többi ember legfeljebb álmaiban vagy betegség idején találkozhatott akaratán kívül a szellemekkel.

96. A sámán viszont elsajátította azokat a technikákat, amelyekkel akaratából előidézhette ezt az átmenetet.

97. Felszereléséhez a feltételezett dob mellett különleges ruhák, botok és ékszerek is tartoztak.

98. Ezeket a tárgyakat gyakran medálokkal, tollakkal és állatábrázolásokkal díszítették, amelyek szellemeket ábrázoltak vagy megkötöttek.

99. A felszerelés minden darabját szellemileg feltöltöttnek tekintették, és illetéktelenek nem érinthették meg.

100. A sámán viselete utalt segítő szellemeire és azokra az állatokra, amelyekké át tudott alakulni.

101. A ragadozó madarak tollai a felső világba való felemelkedés képességét, azaz a lélek madárrepülését jelképezték.

102. A fejdísz agancsszerű díszítései a sámánt a szent szarvashoz kötötték.

103. Az ilyen felszerelési tárgyakról a magyar táltosok esetében nincs közvetlen hagyomány, de összehasonlításból következtetni lehet rájuk.

104. A honfoglalás korából származó régészeti leletek közül csak kevés olyan tárgy található, amelyet biztosan sámánisztikusnak lehet értelmezni.

105. Elszórtan találtak állatmotívumokkal díszített apró fémalkatrészeket vagy medálokat, amelyeket amulettként értelmeznek.

106. A faragott csontdarabokat és egyes sírokban talált különleges sírmellékleteket is a sámán tevékenységhez kapcsolják.

107. Az egyértelműen sámánsírnak tekinthető leletek azonban ritkák, és értelmezésük a kutatásokban továbbra is vitatott.

108. Az archeológiai nyomoknál megbízhatóbbak azok a nyelvi tanúságok, amelyek megőrizték az ősi vallási fogalmakat.

109. Olyan szavak, mint a táltos, az igéz (a tekintettel való megbabonázás), vagy a réjta (rituális énekek), az ősi kultúra maradványainak tekinthetők.

110. Az ilyen szavakból a kutatás a már eltűnt sámánisztikus világkép töredékeit tárja fel.

111. A legfontosabb támasz azonban továbbra is a rokon és szomszédos népek élő sámánisztikus hagyományaival való összehasonlítás marad.

112. A vogulok, a keleti jakok, a szamojédok és a török népek körében a sámánizmus és a szellemi hit egészen a modern korig megfigyelhető volt.

113. A magyar hagyományokkal való feltűnő egyezések egy közös ősi örökség mellett szólnak.

114. Ugyanakkor a kutatók óvatosságra intenek, mivel az egyes hagyományok évszázadok során önállóan fejlődtek.

115. A szibériai sámánizmus egyetlen részletét sem lehet ezért kritika nélkül átvetíteni a magyarokra.

116. A magyar sámánizmus sajátos vonásokat hordozott, amelyek a nép sajátos történelméből fakadtak.

117. A sztyeppén átvezető hosszú vándorlás során iráni és török népek hatását is magába szívta.

118. A török népektől valószínűleg a mennyei istenről és a szent uralomról szóló elképzeléseket vették át.

119. Az iráni világgal való kapcsolat is nyomot hagyott a szókincsben és a hiedelmekben.

120. Így a magyar sámánizmus a honfoglalás idején már egy sokrétű, történelmileg kialakult rendszer volt.

121. A pogány magyarok társadalmában a táltos különleges, de nem vitathatatlan pozíciót foglalt el.

122. A szokásos rendön kívül állt, és olyan erőkkel állt kapcsolatban, amelyek mások számára elérhetetlenek voltak.

123. Ez a különleges helyzet tekintélyt biztosított számára, de egyesek szemében gyanússá és veszélyessé is tette.

124. A nagy vallások papjaival ellentétben a sámán nem alkotott szilárd, hierarchikusan rendezett papságot.

125. Egyénként, személyes hivatása alapján cselekedett, nem pedig egy ráruházott tisztség viselőjeként.

126. Egy régióban több táltos is versenghetett egymással a tekintélyért és a befolyásért.

127. A vallási tekintély így nem volt központosítva, hanem számos tehetséges egyén között oszlott meg.

128. A sámán mellett a nemzetségi és törzsi vezetők is szent funkciókat láttak el.

129. A fejedelmet és a vezetőket az éghez kapcsolódó személyeknek tartották, és ők viselték a felelősséget a közösség jólétéért.

130. A világi és a szent hatalom ezen összekapcsolódása a sámán tevékenységétől függetlenül egy saját réteget alkotott.

131. A mindennapi életben megélt szellemi hit egyébként sem kizárólag a szakértők ügye volt, hanem mindenkié.

132. Minden család gondozta házi szellemeit és őseit, és betartotta a láthatatlan erőkkel való bánásmódra vonatkozó szabályokat.

133. Gondoskodtak a tűzről, figyeltek az előjelekre, és kerültek minden olyan cselekedetet, amely felbosszanthatta a szellemeket.

134. A sámánokat csak akkor hívták, ha a szokásos eszközök kudarcot vallottak, és rendkívüli válság következett be.

135. A mindennapi életben apró szertartások, varázsigék és védőjelek elegendőek voltak ahhoz, hogy biztosítsák a szellemek kegyét.

136. A szellemekbe vetett hit így egy sűrű hálót alkotott, amely a magyarok teljes életterét beborította.

137. Ezen elképzelés szerint a szellemek a házban, a tűzhelynél, a forrásoknál, a fákban és az utakon laktak.

138. A betegségeket, a természeti jelenségeket és a megmagyarázhatatlan véletleneket is ilyen erők művének tulajdonították.

139. Ebben a lelkes világban az embernek állandóan szüksége volt a szellemekkel való jó kapcsolatra.

140. A sámán volt a legfőbb szakértő e kapcsolatok ápolásában és helyreállításában.

141. A kereszténység elfogadásával éppen a táltos került az egyházi és királyi üldözés középpontjába.

142. A keresztény uralkodók benne a régi hit veszélyes képviselőjét és az új papság riválisát látták.

143. A korai keresztény királyság törvényei kifejezetten a pogány szokások és azok hordozói ellen irányultak.

144. A jóslást, a varázslást és a régi módszerek szerinti gyógyítást büntetésekkel sújtották és elnyomták.

145. Az egyház a táltosok tevékenységét az ördög művének, szellemeiket pedig démonoknak tekintette.

146. Ezzel az új értelmezéssel a régi segítő szellemek elvesztették jó hírnevüket, és káros erőkké nyilvánították őket.

147. A sámánizmus azonban nem tűnt el hirtelen, hanem az undergroundba és távoli vidékekre vonult vissza.

148. A rejtett néphitben számos sámánisztikus elképzelés élt tovább évszázadokon át.

149. A táltos alakja a mondákban és mesékben varázslatos hősként, természetfeletti erővel rendelkezőként maradt fenn.

150. Ezekben a történetekben a táltos megőrizte kapcsolatát a lóval, az állati alakban való harccal és a más világokba való utazással.

151. A 19. és 20. századi néprajzkutatók gyűjtötték ezeket a hagyományokat, és igyekeztek feltárni bennük a régi rétegeket.

152. A gyógyítási szokásokban, varázsigékben és a tehetséges emberekről szóló elbeszélésekben a sámánisztikus elképzelések maradványaira bukkantak.

153. Különösen az a képzet tartotta magát, hogy az ember fogakkal születik és természetfeletti erővel rendelkezik.

154. A boszorkányokban és a varázsló nőkben való hit is megőrizte az ősi szellemi hit vonásait.

155. Az ilyen visszhangok lehetővé teszik a kutatók számára, hogy óvatosan következtessenek a már eltűnt sámánizmusra.

156. Ugyanakkor annyira összefonódtak a keresztény és újkori elképzelésekkel, hogy a régi rétegeket nehéz elkülöníteni.

157. A magyar sámánizmus rekonstruálása ezért továbbra is az óvatos megközelítés területe marad.

158. Biztosnak tűnik, hogy a sámánizmus volt a pogány magyarok központi vallási gyakorlata.

159. Biztosnak tűnik továbbá a lélekutazás, a hivatás és a háromrészes világ elképzelése is.

160. Kevésbé biztosak a rítusok részletei, a pontos kellékek és az egyes szellemek nevei.

161. Ez a bizonytalanság közvetlenül abból fakad, hogy ez a hitvilág szájhagyományon alapult és írásbeliség nélkül létezett.

162. Amit a sámánok tudtak, azt szájról szájra és beavatás útján adták tovább, nem pedig könyvekben.

163. Társadalmi alapjuk megszűnésével közvetlen tudásuk is elveszett.

164. Csak a nyelvben, a mondákban, a szokásokban és a régészeti leletekben megmaradt közvetett nyomok maradtak fenn.

165. Ezekből a kutatás egy olyan képet állít össze, amely alapvonalaiban világos, de a részletekben homályos marad.

166. A magyar sámánizmus ebben egy nagy eurázsiai, egymással rokon hagyományokból álló család részeként jelenik meg.

167. Ebben ötvöződött a lelkes természetbe vetett hit, az ég imádata és a sámán közvetítői szerepe.

168. A gyógyító állt e gyakorlat középpontjában, mert a betegség és a gyógyulás érintette legközvetlenebbül a mindennapi életet.

169. Művészete a szellemi utazást, a varázslást és a növényi gyógyászati ismereteket egyesítette egy holisztikus gyógyítási gyakorlatba.

170. A vallás, a gyógyászat és a szellemekbe vetett hit közötti szoros kapcsolat jellemző volt a sztyeppei és erdei népek világára.

171. Ez az életmódhoz igazodott, amelyben az ember, az állat és a természet közvetlenül függtek egymástól.

172. Az letelepedett életmódra és a keresztény hitre való áttéréssel ez a világ elvesztette alapját.

173. A táltos helyébe a pap, az orvos és az egyház tanítása lépett.

174. A szellemek démonokká váltak, a lélekutazás tiltott varázslássá, az orvostudomány pedig a kolostorok és a tudósok ügyévé.

175. A sámánizmus csupán rejtett örökségként maradt fenn a nyelvben és a mesékben, de már nem élő vallásként.

176. Tanulmányozása mindazonáltal ablakot nyit a magyarok szellemi világára, mielőtt beolvadtak a keresztény Európába.

177. Olyan vallást mutat be, amelynek nincs temploma és szentírása, amelyet tehetséges egyének és egy egész közösség hite tart fenn.

178. A táltosban testesült meg az ember törekvése, hogy megértse a láthatatlan erőket, és magához vonzza őket.

179. A szellemekbe vetett hit és a gyógyítás így képezték a magyarok kereszténység előtti vallásosságának középpontját.

180. A sámánizmusban megragadható egy olyan hitvilág teljes sajátossága, amely a keresztényesítéssel visszavonhatatlanul eltűnt.

1. Die schamanistischen Traditionen bildeten das geistige Rückgrat der gesamten vorchristlichen Glaubenswelt der heidnischen Ungarn.

2. Der Schamanismus war kein Randphänomen, sondern die zentrale Form, in der die Magyaren ihr Verhältnis zur unsichtbaren Welt ordneten.

3. Als Schamanismus bezeichnet man eine religiöse Praxis, in der einzelne begabte Personen als Mittler zwischen der Menschenwelt und der Geisterwelt auftreten.

4. Diese Praxisform ist über weite Teile Nordasiens, Sibiriens und der eurasischen Steppe verbreitet und reicht in sehr alte Zeiten zurück.

5. Die Ungarn brachten ihre schamanistischen Vorstellungen aus ihrer langen Vergangenheit als finnougrisches Steppen- und Waldvolk mit.

6. Sprachlich und kulturell sind die Magyaren mit den Wogulen und Ostjaken im westsibirischen Raum verwandt, deren Schamanismus gut erforscht ist.

7. Aus dem Vergleich mit diesen verwandten Völkern lässt sich vieles erschließen, was die ungarischen Quellen selbst verschweigen.

8. Das Wort schaman selbst stammt aus einer tungusischen Sprache Sibiriens und wurde von der Forschung als allgemeiner Begriff übernommen.

9. Im Ungarischen trug der Schamane den Namen táltos, ein Wort, dessen Herkunft bis heute nicht restlos geklärt ist.

10. Daneben kennt die Überlieferung weitere Bezeichnungen, etwa für Wahrsager, Zauberer und Heilkundige, deren genaue Abgrenzung schwierig ist.

11. Im Kern stand der Glaube, dass die Welt von einer Vielzahl von Geistern durchdrungen sei, die auf das Leben der Menschen einwirkten.

12. Diese Geister konnten wohlwollend oder feindlich sein und mussten durch Riten besänftigt, gewonnen oder abgewehrt werden.

13. Der Schamane war der Spezialist, der mit diesen Geistern in Verbindung treten und ihre Kräfte für die Gemeinschaft nutzen konnte.

14. Seine Fähigkeit beruhte auf der Vorstellung, dass seine Seele den Körper verlassen und in andere Welten reisen könne.

15. Im veränderten Bewusstseinszustand der Trance trat der táltos diese Reisen in die obere und die untere Welt an.

16. Dort verhandelte er mit Geistern, suchte verlorene Seelen, erbat Heilung oder erkundete die Zukunft.

17. Die Trance wurde durch rhythmische Mittel wie Trommeln, monotonen Gesang, Tanz und mitunter berauschende Substanzen herbeigeführt.

18. Das Trommeln galt als das wichtigste Werkzeug, um den Geist in den Zustand der Entrückung zu versetzen.

19. Die Trommel wurde bei vielen verwandten Völkern als geistiges Reittier gedeutet, auf dem der Schamane in die Geisterwelt ritt.

20. Ob die ungarischen táltos eine solche Schamanentrommel benutzten, lässt sich nicht sicher belegen, gilt aber als wahrscheinlich.

21. Manche Forscher vermuten, dass an die Stelle der Trommel ein Sieb oder ein anderes Gerät trat, doch bleibt dies unsicher.

22. Neben dem Trommeln spielte auch das geistige Pferd eine Rolle, auf dem der Schamane seine Reise vorstellte.

23. Die Verbindung von Schamane und Pferd passte besonders gut zur reiternomadischen Lebenswelt der Magyaren.

24. In der Trance konnte sich der táltos nach dem Glauben auch in Tiergestalt verwandeln, etwa in einen Stier, Hengst oder Vogel.

25. Diese Tierverwandlung erlaubte ihm, in fremden Welten zu wirken und mit anderen Geistwesen zu kämpfen.

26. Ein berühmtes Motiv ist der Zweikampf zweier táltos in Gestalt von Stieren oder Feuerrädern am Himmel.

27. Vom Ausgang dieses Kampfes hing nach dem Glauben das Wohlergehen der jeweiligen Gemeinschaft ab, etwa Regen und Ernte.

28. Dieses Motiv hat sich bis in die neuzeitliche Volksüberlieferung Ungarns erhalten und gilt als deutlicher Nachhall des Schamanismus.

29. Der Schamane besaß nach altem Glauben mehrere Seelen oder Seelenteile, von denen einer den Körper verlassen konnte.

30. Die freie Seele unternahm die Reise, während die Lebensseele den scheinbar leblos daliegenden Körper am Leben hielt.

31. Während der Trance lag der Körper des Schamanen oft regungslos da, was die Umstehenden als gefährlichen Zustand betrachteten.

32. Man durfte den Schamanen in diesem Zustand nicht stören, weil seine Seele sonst nicht in den Körper zurückfinden könnte.

33. Eine zentrale Vorstellung des Schamanismus war die Berufung, durch die ein Mensch überhaupt erst zum táltos wurde.

34. Niemand wurde nach diesem Glauben aus freiem Entschluss Schamane, sondern wurde von den Geistern dazu auserwählt.

35. Die Auserwählung zeigte sich oft schon bei der Geburt durch ein besonderes körperliches Merkmal.

36. Als solche Zeichen galten überzählige Finger, Zähne von Geburt an oder ein zusätzlicher Knochen im Körper.

37. Ein Kind, das mit Zähnen geboren wurde, galt vielerorts als künftiger táltos und wurde mit Ehrfurcht betrachtet.

38. Die Berufung kündigte sich später durch eine schwere, von Außenstehenden oft als Krankheit gedeutete Krise an.

39. Diese sogenannte Schamanenkrankheit oder Initiationskrankheit äußerte sich in Visionen, Anfällen, Rückzug und seelischer Zerrissenheit.

40. Der Berufene litt unter Träumen, in denen Geister ihn aufforderten, seine Bestimmung anzunehmen.

41. Wehrte er sich gegen die Berufung, verschlimmerten sich nach dem Glauben seine Leiden, bis er nachgab.

42. Erst die Annahme der Berufung und die Einweihung führten zur Heilung und zur neuen Identität als Schamane.

43. In den Visionen der Initiation erlebte der Berufene häufig eine symbolische Zerstückelung seines Körpers durch Geister.

44. Die Geister sollten den Körper zerlegen, die Knochen zählen und ihn neu zusammensetzen, oft mit einem zusätzlichen Knochen.

45. Diese symbolische Zerteilung und Wiedergeburt findet sich in fast identischer Form bei den Schamanen Sibiriens.

46. Sie verstand sich als Tod des alten Menschen und Geburt eines neuen, mit übernatürlichen Kräften ausgestatteten Wesens.

47. Erst nach dieser inneren Wandlung galt der táltos als fähig, sicher zwischen den Welten zu reisen.

48. Sein Wissen erwarb er also nicht durch Unterricht allein, sondern durch ein tiefgreifendes inneres Erlebnis.

49. Gleichwohl konnte ein erfahrener älterer Schamane den Jüngeren bei der Deutung seiner Visionen anleiten.

50. Die Einweihung verband das persönliche Berufungserlebnis mit dem überlieferten Wissen der Gemeinschaft.

51. Der fertige táltos verfügte über Helfergeister, die ihn auf seinen Reisen begleiteten und unterstützten.

52. Diese Hilfsgeister erschienen häufig in Tiergestalt und stellten die eigentliche Quelle seiner Macht dar.

53. Der Verlust der Helfergeister oder ein unterlegener Geisterkampf konnte den Schamanen seine Kraft oder sein Leben kosten.

54. Das Weltbild, in dem der Schamane sich bewegte, war von der Dreiteilung des Kosmos bestimmt.

55. Man unterschied die obere Himmelswelt, die mittlere Welt der Menschen und die untere Welt der Toten und dunklen Mächte.

56. Diese drei Ebenen waren durch eine Mittelachse verbunden, die man sich als Weltenbaum oder Weltsäule vorstellte.

57. Entlang dieses Weltenbaums stieg der Schamane in seiner Vision empor zum Himmel oder hinab in die Unterwelt.

58. Der Weltenbaum trug in der ungarischen Vorstellung die Namen életfa oder világfa und reichte mit Wurzeln und Krone durch alle Welten.

59. Auf seinen sieben oder neun Ästen, je nach Überlieferung, lagen die verschiedenen Himmelsebenen.

60. Die Aufgabe des Schamanen war es, die durch Krankheit, Streit oder Unheil gestörte Ordnung zwischen diesen Welten wiederherzustellen.

61. Das wichtigste und häufigste Feld seiner Tätigkeit war die Heilkunde, die ihn zum Heilkundigen der Gemeinschaft machte.

62. Krankheit wurde nach altem Glauben nicht in erster Linie als körperlicher Vorgang, sondern als geistige Störung verstanden.

63. Man nahm an, dass Krankheit durch das Eindringen eines bösen Geistes oder durch den Verlust der Seele entstehe.

64. Im einen Fall musste der Schamane den schädlichen Geist oder Gegenstand aus dem Körper des Kranken entfernen.

65. Diese Heilung geschah oft durch symbolisches Aussaugen, Herausziehen oder Wegblasen des Krankheitsstoffes.

66. Im anderen Fall musste der Schamane die entflohene Seele des Kranken in der jenseitigen Welt aufspüren und zurückbringen.

67. Dazu trat er in Trance, reiste in die Geisterwelt und verhandelte mit den Mächten um die Freigabe der Seele.

68. Gelang die Rückführung der Seele, so kehrte nach dem Glauben auch die Gesundheit des Kranken zurück.

69. Neben dieser geistigen Heilung verfügten die Heilkundigen über ein umfangreiches Wissen von Heilkräutern und Pflanzen.

70. Sie kannten die Wirkung von Aufgüssen, Salben und Umschlägen und verbanden dieses Wissen mit rituellen Handlungen.

71. Beschwörungsformeln und Segenssprüche begleiteten die Anwendung der Heilmittel und sollten ihre Wirkung verstärken.

72. Der Glaube an die Macht des gesprochenen Wortes durchzog die gesamte Heilkunst der heidnischen Ungarn.

73. Bestimmte Krankheiten führte man auf den bösen Blick, auf Verwünschungen oder auf schädlichen Zauber zurück.

74. Gegen solche Einwirkungen setzte der Heilkundige Schutzformeln, Amulette und Abwehrriten ein.

75. Die Grenze zwischen Heilen und Schaden war fließend, denn wer Krankheit vertreiben konnte, dem traute man auch zu, sie zu senden.

76. Daher umgab den táltos stets eine Mischung aus Verehrung und Furcht innerhalb der Gemeinschaft.

77. Neben der Heilung gehörte die Wahrsagung zu den wichtigsten Aufgaben des Schamanen.

78. Man befragte ihn über den Ausgang von Kriegszügen, über günstige Zeitpunkte und über verborgene Dinge.

79. Zur Vorhersage diente die Reise in die Geisterwelt, aber auch die Deutung von Zeichen und Vorgängen in der sichtbaren Welt.

80. Eine verbreitete Methode war die Schulterblattschau, bei der man die Risse in einem erhitzten Tierknochen deutete.

81. Diese Knochenwahrsagerei ist bei zahlreichen Steppenvölkern belegt und wird auch für die Ungarn angenommen.

82. Auch aus dem Flug von Vögeln, dem Verhalten von Tieren und dem Erscheinen von Himmelszeichen las man die Zukunft.

83. Der Schamane konnte zudem verlorene Menschen, Tiere oder Gegenstände aufspüren, indem er in Trance nach ihnen suchte.

84. Diese vielfältigen Dienste machten den táltos zu einer unverzichtbaren Gestalt im Leben der Gemeinschaft.

85. Er begleitete die wichtigen Wendepunkte des Lebens und die Krisen der Gruppe mit seiner besonderen Kunst.

86. Bei Geburt, Krankheit, Krieg und Tod war seine Vermittlung zwischen den Welten gefragt.

87. Eine besondere Rolle spielte der Schamane vermutlich beim Geleit der Verstorbenen in die jenseitige Welt.

88. Man glaubte, dass die Seele des Toten den Weg in die Unterwelt finden musste und dabei Gefahren drohten.

89. Der táltos konnte die Seele auf diesem Weg begleiten oder den Hinterbliebenen Auskunft über das Schicksal des Toten geben.

90. So verband sich die schamanistische Praxis eng mit dem Totenkult und den Bestattungsbräuchen der Magyaren.

91. Das Pferd, das man dem toten Krieger ins Grab gab, lässt sich auch als Reittier für die Reise ins Jenseits deuten.

92. In dieser Vorstellung spiegelt sich derselbe Glaube, der dem Schamanen sein geistiges Pferd zuwies.

93. Die schamanistische Weltdeutung war somit nicht auf den táltos beschränkt, sondern durchdrang die Vorstellungen aller.

94. Doch nur der Spezialist besaß die Fähigkeit, bewusst und gezielt mit der Geisterwelt zu verkehren.

95. Die übrigen Menschen konnten den Geistern allenfalls in Träumen oder in Krankheit unfreiwillig begegnen.

96. Der Schamane hingegen beherrschte die Techniken, mit denen sich der Übergang willentlich herbeiführen ließ.

97. Zu seiner Ausstattung gehörten neben der vermuteten Trommel besondere Gewänder, Stäbe und Schmuckstücke.

98. Diese Gegenstände waren oft mit Anhängern, Federn und Tierabbildern versehen, die Geister darstellten oder banden.

99. Jedes Stück der Ausrüstung galt als geistig aufgeladen und durfte nicht von Unbefugten berührt werden.

100. Die Tracht des Schamanen verwies auf seine Helfergeister und auf die Tiere, in die er sich verwandeln konnte.

101. Federn von Raubvögeln deuteten auf die Fähigkeit zum Aufstieg in die obere Welt, also den Vogelflug der Seele.

102. Geweihartige Aufsätze auf der Kopfbedeckung verbanden den Schamanen mit dem heiligen Hirsch.

103. Solche Ausstattungsstücke sind für die ungarischen táltos nicht direkt überliefert, lassen sich aber aus dem Vergleich erschließen.

104. Die archäologischen Funde aus der Landnahmezeit liefern nur wenige Gegenstände, die man sicher als schamanisch deuten kann.

105. Vereinzelt fand man kleine Beschläge mit Tiermotiven oder Anhänger, die als Amulette gedeutet werden.

106. Auch geschnitzte Knochenstücke und besondere Beigaben in einzelnen Gräbern werden mit schamanischer Tätigkeit in Verbindung gebracht.

107. Eindeutige Schamanengräber sind jedoch selten und ihre Deutung bleibt in der Forschung umstritten.

108. Sicherer als die archäologischen Spuren sind die sprachlichen Zeugnisse, die alte religiöse Begriffe bewahrt haben.

109. Wörter wie táltos, igéz für das Verhexen durch den Blick oder réjta für rituelle Gesänge gelten als Reste der alten Schicht.

110. Aus solchen Wörtern erschließt die Forschung Bruchstücke der untergegangenen schamanistischen Vorstellungswelt.

111. Die wichtigste Stütze bleibt jedoch der Vergleich mit den lebenden schamanistischen Traditionen der verwandten und benachbarten Völker.

112. Bei den Wogulen, Ostjaken, Samojeden und Türkvölkern sind Schamanismus und Geisterglaube bis in die Neuzeit beobachtet worden.

113. Die auffälligen Übereinstimmungen mit der ungarischen Überlieferung sprechen für ein gemeinsames altes Erbe.

114. Zugleich mahnen die Forscher zur Vorsicht, weil sich die einzelnen Traditionen über Jahrhunderte eigenständig entwickelt haben.

115. Nicht jede Einzelheit aus dem sibirischen Schamanismus lässt sich daher unbesehen auf die Ungarn übertragen.

116. Der ungarische Schamanismus trug eigene Züge, die sich aus der besonderen Geschichte des Volkes ergaben.

117. Während der langen Wanderung durch die Steppe nahm er Einflüsse iranischer und türkischer Völker auf.

118. Von den Türkvölkern könnten Vorstellungen über den Himmelsgott und die sakrale Herrschaft übernommen worden sein.

119. Auch der Kontakt mit der iranischen Welt hinterließ Spuren im Wortschatz und in den Vorstellungen.

120. So war der ungarische Schamanismus zur Zeit der Landnahme bereits ein vielschichtiges, geschichtlich gewachsenes Gebilde.

121. In der Gesellschaft der heidnischen Ungarn nahm der táltos eine besondere, aber nicht unangefochtene Stellung ein.

122. Er stand außerhalb der gewöhnlichen Ordnung und verkehrte mit Mächten, die den anderen verschlossen blieben.

123. Diese Sonderstellung verlieh ihm Ansehen, machte ihn aber auch verdächtig und gefährlich in den Augen mancher.

124. Anders als ein Priester der Hochreligionen bildete der Schamane keine feste, hierarchisch geordnete Priesterschaft.

125. Er handelte als Einzelner aufgrund seiner persönlichen Berufung, nicht als Inhaber eines übertragenen Amtes.

126. Mehrere táltos in einer Region konnten miteinander um Ansehen und Einfluss ringen.

127. Die religiöse Autorität war damit nicht zentralisiert, sondern auf viele begabte Einzelne verteilt.

128. Neben dem Schamanen übten auch die Sippen- und Stammesoberhäupter sakrale Funktionen aus.

129. Der Fürst und die Anführer galten als mit dem Himmel verbunden und trugen Verantwortung für das Wohl der Gemeinschaft.

130. Diese Verbindung von weltlicher und sakraler Macht bildete eine eigene Schicht neben der Tätigkeit des Schamanen.

131. Der täglich gelebte Geisterglaube war ohnehin nicht allein Sache der Spezialisten, sondern Sache aller.

132. Jede Familie pflegte ihre Hausgeister und ihre Ahnen und beachtete die Regeln im Umgang mit den unsichtbaren Mächten.

133. Man hütete das Herdfeuer, achtete auf Vorzeichen und mied Handlungen, die Geister erzürnen konnten.

134. Den Schamanen rief man erst, wenn die gewöhnlichen Mittel versagten und eine außergewöhnliche Krise eintrat.

135. Im Alltag genügten kleine Riten, Sprüche und Schutzzeichen, um sich der Gunst der Geister zu versichern.

136. Der Geisterglaube war damit ein dichtes Netz, das den gesamten Lebensraum der Magyaren überzog.

137. Geister bewohnten nach dieser Vorstellung das Haus, die Herde, die Quellen, die Bäume und die Wege.

138. Auch Krankheiten, Naturereignisse und unerklärliche Zufälle deutete man als Wirken solcher Mächte.

139. In dieser beseelten Welt war der Mensch ständig auf gute Beziehungen zu den Geistern angewiesen.

140. Der Schamane war der höchste Fachmann für die Pflege und Wiederherstellung dieser Beziehungen.

141. Mit der Annahme des Christentums geriet gerade der táltos ins Zentrum der kirchlichen und königlichen Verfolgung.

142. Die christlichen Herrscher sahen in ihm einen gefährlichen Vertreter des alten Glaubens und einen Rivalen der neuen Geistlichkeit.

143. Die Gesetze des frühen christlichen Königreichs richteten sich ausdrücklich gegen heidnische Bräuche und ihre Träger.

144. Wahrsagerei, Zauberei und das Heilen nach alter Art wurden mit Strafen belegt und unterdrückt.

145. Die Kirche deutete die Tätigkeit der táltos als Teufelswerk und ihre Geister als Dämonen.

146. Mit dieser Umdeutung verloren die alten Helfergeister ihren guten Rang und wurden zu schädlichen Mächten erklärt.

147. Dennoch verschwand der Schamanismus nicht schlagartig, sondern zog sich in den Untergrund und in entlegene Gegenden zurück.

148. Im verborgenen Volksglauben lebten viele schamanistische Vorstellungen über Jahrhunderte weiter.

149. Die Gestalt des táltos überdauerte in Sagen und Märchen als zauberkundiger Held mit übernatürlicher Kraft.

150. In diesen Erzählungen behielt der táltos seine Verbindung zum Pferd, zum Kampf in Tiergestalt und zur Reise in andere Welten.

151. Volkskundler des 19. und 20. Jahrhunderts sammelten solche Überlieferungen und suchten darin die alten Schichten freizulegen.

152. Sie fanden Reste schamanistischer Vorstellungen in Heilbräuchen, Beschwörungen und Erzählungen von begabten Menschen.

153. Besonders die Vorstellung vom Menschen, der mit Zähnen geboren wird und übernatürliche Kräfte besitzt, hielt sich zäh.

154. Auch der Glaube an Hexen und zauberkundige Frauen bewahrte Züge des alten Geisterglaubens.

155. Solche Nachklänge erlauben es der Forschung, vorsichtig auf den untergegangenen Schamanismus zurückzuschließen.

156. Zugleich sind sie mit christlichen und neuzeitlichen Vorstellungen so vermischt, dass die alten Schichten schwer zu trennen sind.

157. Die Rekonstruktion des ungarischen Schamanismus bleibt deshalb ein Feld vorsichtiger Annäherung.

158. Gesichert erscheint, dass der Schamanismus die zentrale religiöse Praxis der heidnischen Ungarn war.

159. Gesichert ist auch die Vorstellung von der Seelenreise, der Berufung und der dreigeteilten Welt.

160. Weniger sicher sind die Einzelheiten der Riten, die genaue Ausstattung und die Namen einzelner Geister.

161. Diese Unsicherheit folgt unmittelbar aus der mündlichen und schriftlosen Natur dieser Glaubenswelt.

162. Was die Schamanen wussten, gaben sie von Mund zu Mund und durch Einweihung weiter, nicht in Büchern.

163. Mit dem Untergang ihrer gesellschaftlichen Grundlage ging auch ihr unmittelbares Wissen verloren.

164. Erhalten blieben nur die mittelbaren Spuren in Sprache, Sage, Brauch und archäologischem Befund.

165. Aus ihnen setzt die Forschung ein Bild zusammen, das in seinen Grundzügen klar, in den Einzelheiten aber unscharf bleibt.

166. Der ungarische Schamanismus erscheint darin als Teil einer großen eurasischen Familie verwandter Traditionen.

167. In ihm verbanden sich der Glaube an eine beseelte Natur, die Verehrung des Himmels und die Mittlerrolle des Schamanen.

168. Der Heilkundige stand im Zentrum dieser Praxis, weil Krankheit und Heilung den Alltag am unmittelbarsten berührten.

169. Seine Kunst vereinte geistige Reise, Beschwörung und pflanzliches Heilwissen zu einer ganzheitlichen Heilpraxis.

170. Diese enge Verbindung von Religion, Heilkunde und Geisterglaube war typisch für die Welt der Steppen- und Waldvölker.

171. Sie war auf eine Lebensweise zugeschnitten, in der Mensch, Tier und Natur unmittelbar voneinander abhingen.

172. Mit dem Übergang zur Sesshaftigkeit und zum christlichen Glauben verlor diese Welt ihre tragende Grundlage.

173. An die Stelle des táltos traten der Priester, der Arzt und die Lehre der Kirche.

174. Die Geister wurden zu Dämonen, die Seelenreise zur verbotenen Zauberei, die Heilkunde zur Sache von Klöstern und Gelehrten.

175. Der Schamanismus überlebte nur als verborgenes Erbe in Sprache und Erzählung, nicht mehr als gelebte Religion.

176. Sein Studium öffnet dennoch ein Fenster in die geistige Welt der Ungarn vor ihrer Eingliederung in das christliche Europa.

177. Es zeigt eine Religion ohne Tempel und ohne heilige Schrift, getragen von begabten Einzelnen und dem Glauben einer ganzen Gemeinschaft.

178. Im táltos verkörperte sich das Bemühen des Menschen, die unsichtbaren Mächte zu verstehen und für sich zu gewinnen.

179. Geisterglaube und Heilkunde bildeten so das Herzstück der vorchristlichen Frömmigkeit der Magyaren.

180. Im Schamanismus wird die ganze Eigenart einer Glaubenswelt fassbar, die mit der Christianisierung unwiederbringlich versank.