4-1-6 Geschichte Ungarns lang

1. A magyarok keresztény hitre térése nem egyszerűen egy hit cseréjét jelentette egy másikra, hanem egy egész életrend felforgatását – és pontosan ez magyarázza az ellene irányuló heves ellenállást.

2. A pogány vallás annyira szorosan összefonódott a társadalommal, az uralommal és a mindennapi élettel, hogy eltűnése az élet minden területét érintette.

3. Aki ragaszkodott a régi hithez, ezért nem csupán az isteneket és a szertartásokat védte, hanem a nemzetségek hagyományos rendjét és a törzsek megszokott szabadságát is.

4. A kereszténység elleni ellenállás ezért mindig egyszerre volt vallási és politikai folyamat.

5. Magyarország keresztényesítése nem egyetlen lépésben, hanem több generáción át, gyakran erőszakos folyamat során valósult meg.

6. A magyarok már a honfoglalás előtt és az azt követő évtizedekben is kapcsolatba kerültek a kereszténységgel.

7. Rablóhadjárataik során megismerkedtek a keresztény világgal, és egyes vezérek már korán felvették a keresztény hitet.

8. A Kárpát-medencében emellett keresztény szlávok és régebbi népcsoportok maradványai is éltek, akik életben tartották a kereszténységet.

9. Ezek a korai érintkezések azonban még nem vezettek az egész nép megtéréséhez.

10. A döntő fordulatot csak az Árpád-ház által végrehajtott, tervszerű keresztényesítés hozta meg.

11. Géza fejedelem, a későbbi István király apja, a 10. század közepén kezdeményezte a kereszténység felé fordulást.

12. Géza megkeresztelkedett, és keresztény papokat hívott országába Nyugatról.

13. Áttérése azonban eleinte inkább politikai döntés volt, mint mély belső átalakulás.

14. A krónikások beszámolója szerint Géza továbbra is áldozatot mutatott be a régi pogány erőknek, és ebben nem látott ellentmondást.

15. Arra a vádra, hogy két úrnak szolgál, állítólag azt válaszolta, hogy elég gazdag ahhoz, hogy mindkét hatalomnak áldozatot mutasson be.

16. Ez a hozzáállás jól mutatja, hogy a kereszténység kezdetben mennyire csak a régi hit mellé állt, ahelyett, hogy azonnal kiszorította volna azt.

17. Sok magyar külsőleg elfogadta a keresztséget, de titokban ragaszkodott a hagyományos szokásokhoz.

18. A külső elfogadás és a régi hagyományok belső megőrzésének ez a keveréke jellemezte a keresztényesítés első szakaszát.

19. A valódi szakítás és a nyílt ellenállás csak akkor tört ki, amikor a kereszténységet kötelező államvallássá emelték.

20. István trónra lépésével az a törekvés is társult, hogy az egész országot a keresztény hitre vezesse.

21. István a keresztényesítést új, nyugati mintára kialakított királysága elengedhetetlen alapjának tekintette.

22. Ezzel a régi hit a tolerált együttélésből harcolt, végül pedig tiltott ügy lett.

23. Ezzel a követeléssel szemben azok emeltek ellenállást, akik ragaszkodni akartak a régi rendhez.

24. Az első nagy felkelés maga István ellen irányult uralkodása kezdetén.

25. Vezére Koppány volt, a fejedelmi ház egyik rokona, aki az ország délnyugati részéről származott.

26. Koppány a sztyeppei régi öröklési jogra hivatkozott, amely szerint a legidősebb férfi rokon örökölte volna a hatalmat.

27. E régi seniorátusi joggal szemben István az apáról fiúra szóló új öröklési elvet állította.

28. Az öröklési vita során így a politikai és a vallási ellentét elválaszthatatlanul összekapcsolódott.

29. Koppány a régi pogány rendet testesítette meg, István pedig az új, keresztény és nyugati befolyású rendet.

30. A kettőjük közötti küzdelem így két rend és Magyarország két lehetséges jövője közötti küzdelem volt.

31. István támogatói, valamint nyugatról érkezett idegen, keresztény lovagok segítségével legyőzte Koppányt.

32. A krónikások beszámolója szerint István a megölt Koppányt több darabra vágatta.

33. Ezeket a darabokat a jelentős várak kapuinál akasztatta ki, hogy hatalmát és győzelmét demonstrálja.

34. A kegyetlen nyilvános kiállítás célja az volt, hogy a régi hit követőinek szemébe vésse ellenállásuk reménytelenségét.

35. Koppány felett aratott győzelemmel az első nagy pogány ellenállás megtört, de nem az utolsó.

36. A győzelem egyúttal megerősítette István királyi igényét és az ország keresztény rendjét.

37. István másik ellenfele Gyula volt, a keleti rész, Erdély uralkodója.

38. István ellene is hadba vonult, és területét beolvasztotta a keresztény királyságba.

39. Harmadik ellenfele Ajtony volt, a tartomány délkeleti részének hatalmas ura.

40. Ajtony ugyan bizánci rítus szerint keresztelkedett meg, de ragaszkodott önálló, félig pogány uralmához.

41. István őt is legyőzte, és területét a keresztény korona fennhatósága alá vonta.

42. E hatalmas urak legyőzésével István felszámolta kora utolsó nagy ellenállási központjait.

43. A leigázott területeket beolvasztották a királyság új közigazgatásába.

44. A nagy urak felett aratott győzelem azonban nem jelentette a pogány ellenállás végét a nép körében.

45. Titokban és távoli vidékeken a régi hit generációkon át fennmaradt.

46. A kereszténység terjesztése korántsem kizárólag prédikációk és meggyőzés révén történt.

47. Lényegében a királyi hatalom kényszerére és szigorú törvényekre támaszkodott.

48. István olyan törvényeket hozott, amelyek előírták a templomba járást, a vasárnap szentelését és a böjt betartását.

49. Templomok építését rendelte el úgy, hogy minden egyes falut kötelezett egy-egy templom felépítésére.

50. Ugyanakkor törvényei kifejezetten a pogány szokások és azok követői ellen irányultak.

51. Tiltották a forrásoknál, fáknál és köveknél történő áldozást, valamint a régi kultusz egyéb formáit.

52. A pogány szertartásokon való részvételt és a jósok megkérdezését büntetéssel sújtották.

53. A gazdag sírmellékletekkel és lóáldozatokkal járó pogány temetkezési szokásokat is visszaszorították.

54. Aki pogány varázsláson és varázsmormoláson kapott, súlyos büntetésekre számíthatott.

55. Az egyház és a királyi tisztviselők felügyelték e parancsolatok betartását.

56. Így a hit terjedése összekapcsolódott az állami rend kiépítésével.

57. A felülről érkező nyomás azonban újra és újra a lakosság ellenállását váltotta ki.

58. Ez az ellenállás István halála után nyílt felkelésekben tört ki.

59. István nem hagyott hátra élő fiút, mivel fia, Imre, előtte halt meg.

60. Az utódlás és a keresztény mű megőrzése körül ezért heves küzdelmek robbantak ki.

61. István halála után évtizedekig tartó bizonytalanság következett, amelynek során a pogány ellenállás felemelkedett.

62. Az első utód, Péter, idegen származású volt, és erősen támaszkodott külföldi tanácsadókra.

63. Uralma sok magyar nemtetszését váltotta ki, és gyengítette a királyság helyzetét.

64. A következő zűrzavarok közepette 1046-ban nagy pogány felkelés tört ki.

65. Ez a felkelés Vata vezető nevéhez fűződik, és Vata-felkelésként ismert.

66. Vata a keleti tartományból származó nemes volt, aki nyíltan vallotta az ősi hitet.

67. A krónikások beszámolója szerint külsőleg visszatért a pogánysághoz azzal, hogy haját a régi szokás szerint levágatta.

68. Köré gyűltek az ősi hit hívei, akik elutasították a kereszténységet és annak hordozóit.

69. A lázadók a pogány szokásokhoz való visszatérést és a régi szokások szerint való élethez való jogot követelték.

70. A püspökök és papok elűzését vagy megölését, valamint a keresztény rend felszámolását követelték.

71. A felkelés nagy erőszakkal irányult a papság és az új hit szimbólumai ellen.

72. Templomokat romboltak le, papokat üldöztek, és megtagadták a tized fizetését, amelyet az egyház követelt.

73. A felkelés legismertebb áldozata Gerhard püspök volt, akit a Duna-parti város közelében megöltek.

74. A hagyomány szerint Gerhardot a lázadók egy meredek dombról ledobták.

75. Ez a domb a későbbi fővárosban azóta a meggyilkolt püspök nevét viseli.

76. Gerhardot később mártírként tisztelték, és szentként felvették a hit tanúinak sorába.

77. Erőszakos halála a pogányok keresztényesítés elleni ellenállásának szimbólumává vált.

78. A Vata-felkelés jól mutatja, milyen erős volt az új hit elutasítása még egy generációval István után is.

79. A felkelés az idegen uralom iránti gyűlöletet ötvözte a régi rend iránti vágyakozással.

80. Az erőszakos felkelés során törött ki az évek óta felgyülemlett ellenállás a kényszer és az újítások ellen.

81. A felkelés rövid időre hatalomra segítette a trónkövetelő Andrást, aki kihasználta a felkelőket.

82. András kihasználta a pogány mozgalmat, hogy megdöntse a népszerűtlen Péter királyt, és maga szerezze meg a hatalmat.

83. Miután hatalomra került, András azonban ismét a kereszténység felé fordult, és megszilárdította az egyházi rendet.

84. Ezzel bebizonyosodott, hogy még egy pogányok által vezetett felkelés sem tudta tartósan megdönteni a keresztény királyságot.

85. Az uralkodó család és hívei ragaszkodtak a keresztény úthoz, függetlenül attól, hogy a felkelések hogyan alakultak.

86. Néhány évvel később egy második nagy pogány felkelés tört ki.

87. Ez egy Janus vagy Vatas fia nevű vezér nevéhez fűződik, és 1061 körüli időszakra tehető.

88. Ez a felkelés is a régi hithez való visszatérést és a keresztény terhek eltörlését követelte.

89. A lázadók Béla királytól a pogány szabadság visszaállítását követelték.

90. Azt követelték, hogy hallgattassák el a papokat, rombolják le a templomokat, és imádják a régi isteneket.

91. Béla király látszólag megvizsgálta a követeléseket, de aztán fegyveres erővel leverte a felkelést.

92. Ezzel a második vereséggel a szervezett pogány ellenállás ereje végleg megtört.

93. Ezeket a felkeléseket követően megszűnt a keresztényesítés elleni nyílt, erőszakos ellenállás.

94. A régi hit hívei elvesztették vezetőiket és katonai erejüket.

95. A keresztény királyság bizonyult az erősebb és tartósabb rendnek.

96. A nyílt ellenállás vége azonban nem jelentette az ősi hiedelmek azonnali eltűnését.

97. A pogány hit a nyílt küzdelemből visszavonult a rejtett néphitbe.

98. Ott titokban gyakorolt szokásként és generációkon át öröklődő hiedelemként élt tovább.

99. A következő királyok törvényei tanúsítják, hogy a pogány gyakorlatok még hosszú ideig fennmaradtak.

100. Még László király és Kálmán király idején is rendeltek el rendelkezéseket a pogány szokások ellen.

101. Ezek a törvények továbbra is tiltották a pogány szokások szerinti áldozatokat kutaknál, fáknál és köveknél.

102. Ezek fennmaradása azt mutatja, hogy ilyen szokásokat még a 11. század végén is gyakoroltak.

103. Figyelemre méltó, hogy Kálmán király a boszorkányok üldözését alaptalannak nyilvánította.

104. Állítólag elrendelte, hogy bizonyos boszorkányszerű lényekről nem szabad tárgyalni, mert azok nem léteznek.

105. Ezt a rendelkezést gyakran a babonával szembeni felvilágosultabb hozzáállás jeleként értelmezik.

106. Ugyanakkor azt is mutatja, hogy az ilyen lényekbe vetett hit a nép körében továbbra is élénk volt.

107. A rejtett ellenállás tehát nem annyira nyílt lázadásban nyilvánult meg, mint inkább a megszokott szokásokhoz való kitartó ragaszkodásban.

108. Az emberek ugyan megkeresztelték gyermekeiket, de ugyanakkor ragaszkodtak a pogány védelmi és gyógyító szokásokhoz is.

109. Jártak templomba, mégis megőrizték a szellemekről és erőkről szóló régi hiedelmeket.

110. A keresztény hitvallás és a pogány szokások e keveréke hosszú ideig jellemezte a népi hitet.

111. Az egyház kitartó prédikációval és lelkigondozással szállt szembe a pogányság e továbbélésével.

112. Az egyház részben megpróbálta betiltani a régi szokásokat, részben pedig keresztény értelmet kívánt adni nekik.

113. Sok esetben az egyház az ünnepeit a régi pogány ünnepek időpontjára tűzte ki, hogy azokat kiszorítsa.

114. A forrásoknál és fáknál található pogány kultikus helyeket keresztény zarándokhelyekké értelmezték át.

115. Így a régi szokás nem egyszerűen eltűnt, hanem átkerült az új hitbe.

116. Mindazonáltal a pogány pap, a táltos alakja továbbra is különös célpontja maradt az elnyomásnak.

117. Az egyház benne a régi hit veszélyes képviselőjét és a papság riválisát látta.

118. Jóslói, gyógyítói és szellemtudós tevékenységét ördögi műnek ítélték.

119. Ennek ellenére a táltos alakja a rejtett néphitben és a mesékben tovább élt.

120. A mondákban és mesékben varázslatos hősként, természetfeletti képességekkel rendelkezve élt tovább.

121. A keresztényesítés elleni ellenállásnak különböző, egymással összefonódó gyökerei voltak.

122. Az egyik ok a hagyományos istenekhez, szellemekhez és ősökhöz fűződő kötődés volt, amelyet nem akartak feladni.

123. Egy másik ok az idegen papok és a hitükkel együtt érkező idegen szokások elutasítása volt.

124. A harmadik ok az új terhekkel szembeni ellenérzés volt, elsősorban a tized és az egyházi adók ellen.

125. A negyedik ok a klánok és törzsek régi szabadságának védelme volt a növekvő királyi hatalom ellen.

126. A felkelések során ezek a gyökerek összefonódtak, és az új rend átfogó elutasításává alakultak.

127. Sokak számára a kereszténység az idegenek uralmát és a megszokott életmód végét jelentette.

128. A hitért folytatott küzdelem ezért egyben a társadalmi és politikai rendért folytatott küzdelem is volt.

129. A régi hit hívei főként azok között találtak magukra, akiknek a változás miatt veszíteniük kellett.

130. Ide tartoztak a szabad harcosok, akiknek helyzetét az új rend korlátozta.

131. Ide tartoztak a nemzetségek is, amelyeknek régi önállóságát fel kellett adniuk a királyi közigazgatás javára.

132. A régi kultusz hívei is elvesztették az új hit bevezetésével pozíciójukat és befolyásukat.

133. A keresztényesítés így egyben mélyreható társadalmi átalakulás is volt a király és az egyház javára.

134. E változás nyertesei a keresztény királyság, a papság és a kialakulóban lévő nemesség voltak.

135. A vesztesek a régi rend képviselői voltak, akiknek hatalmát és szabadságát korlátozták.

136. A nyereség és a veszteség ezen elosztása jelentette az ellenállás egyik fő hajtóerejét.

137. A keresztényesítés elleni ellenállás nem volt egységes, tervszerűen vezetett küzdelem.

138. Szórványos felkelésekben, titkos hagyományőrzésben és kitartó szokásokban nyilvánult meg.

139. Hiányzott belőle a közös vezetés és a régihez való visszatérést meghaladó, egyesítő cél.

140. Éppen ez a pusztán a múltba való ragaszkodás tette hosszú távon alulmaradottá a jövőbe tekintő királysággal szemben.

141. A keresztény királyság új rendet, helyet Európa hatalmai között és a Nyugat elismerését kínálta.

142. A régi hit erre csak a hagyományok megőrzését tudta felhozni ellenérvként.

143. Így a pogány ellenállás nem csupán az erőszaknak, hanem az új rend nagyobb vonzerejének is alulmaradt.

144. Fokozatosan elterjedt az a felismerés, hogy csak egy keresztény Magyarország maradhat fenn tartósan.

145. Ezt a felismerést erősíthette a szomszédos pogány népek példája, akiket megsemmisítettek vagy leigáztak.

146. Egy pogány Magyarország hosszú távon a keresztes hadjáratok és a keresztény szomszédok általi hódítás célpontja maradt volna.

147. A kereszténység felvétele viszont biztosította az országnak az elismert helyet az európai rendben.

148. Ez a politikai előny jelentősen hozzájárult a keresztény tábor győzelméhez a pogány tábor felett.

149. Az ellenállásról szóló források szinte kivétel nélkül keresztény tollból származnak, és ennek megfelelően színezettek.

150. A pogányokat lázadókként, istentelenekként és az ördög eszközeiként ábrázolják.

151. Maguknak a pogányoknak a nézőpontja nem közvetlenül maradt fenn, hanem csak ellenfeleik szemszögéből.

152. Ez megnehezíti a lázadók motivációiról és önképéről való igazságos ítélet megalkotását.

153. A kutatások arra törekszenek, hogy a keresztény ábrázolás mögött felismerjék a pogányok valódi törekvéseit.

154. Ezzel egyidejűleg kiderül, hogy az ellenállás több volt, mint puszta babona vagy vak lázadás.

155. Ez egy egész, évszázadok óta fennálló életrend megóvására irányuló kísérlet volt annak bukása ellen.

156. Ebben a fényben a pogány felkelések egy hanyatló világ tragikus védekező harcának tűnnek.

157. Bizonyosnak tűnik, hogy az ellenállás több generáción át felkelésekben és szokásokban nyilvánult meg.

158. Bizonyosak a Koppány és Vata vezette nagy felkelések, valamint a Béla vezette második felkelés.

159. Kevésbé bizonyosak a pogány követelések részletei és a felkelők pontos elképzelései.

160. Ez a bizonytalanság az egyoldalúan keresztény hagyományból és a pogány önvallomások hiányából fakad.

161. Mindazonáltal az ellenállás alapvető jellegét bizonyos biztonsággal meg lehet határozni.

162. Ez az ellenállás a régi istenek, a régi szabadság és a régi társadalmi rend védelmét jelentette.

163. Erőszakos felkelésekben tört ki, és a hagyományos szokások csendes megtartásában élt tovább.

164. Végül a királyság erőszakával és az új rend vonzerejével sikerült legyőzni.

165. Hosszú utóhatása azonban azt mutatja, milyen mélyen gyökerezett a régi hit a népben.

166. A pogányság nem egyetlen győzelem révén tűnt el, hanem hosszú idő alatt fokozatosan halványult el.

167. Maradványai a néphitben, a szokásokban és a mesemondó hagyományokban éltek tovább.

168. Ezek a maradványok a kereszténységgel ötvöződve egy sajátos, népi keverékformát alkottak.

169. Ebben a keverékben a pogány múlt visszhangja élt tovább keresztény előjel alatt.

170. A keresztényesítés elleni ellenállás így jelzi a régi világtól az új világ felé vezető fájdalmas átmenetet.

171. Ez volt egy sztyeppekultúra utolsó kiáltása, amely ellenállt átalakulásának.

172. Ennek leküzdésével Magyarország véglegesen rálépett az európai keresztény világ felé vezető útra.

173. Ezen ellenállás megértése elengedhetetlen ahhoz, hogy felmérhessük a keresztényesítés erejét és árát.

174. Csak ennek fényében válik világossá, hogy a megtérés nem volt békés és könnyű folyamat.

175. Generációkon át tartó küzdelem volt, amely mindkét oldalon áldozatokat követelt.

176. A kereszténység győzelme egyben a királyság győzelme is volt a régi törzsi rend felett.

177. Ebben a kettős győzelemben rejlett a középkori magyar állam születése.

178. A legyőzött ellenállás így az állami és vallási újjászületés sötét hátoldalát képezi.

179. Arra emlékeztet, hogy a keresztény Magyarország kezdetén mély és erőszakos törés állt.

180. Ebben megragadható annak az átmenetnek a teljes komolysága, amellyel a magyarok pogány, sztyeppei múltja véglegesen lezárult.

1. Die Bekehrung der Ungarn zum Christentum bedeutete nicht den Tausch eines Glaubens gegen einen anderen, sondern den Umsturz einer ganzen Lebensordnung – und genau daraus erklärt sich der erbitterte Widerstand gegen sie.

2. Die heidnische Religion war so tief mit der Gesellschaft, der Herrschaft und dem Alltag verwoben, dass ihr Verschwinden alle Bereiche des Lebens berührte.

3. Wer am alten Glauben festhielt, verteidigte daher nicht nur Götter und Riten, sondern auch die überkommene Ordnung der Sippen und die gewohnte Freiheit der Stämme.

4. Der Widerstand gegen das Christentum war deshalb stets zugleich ein religiöser und ein politischer Vorgang.

5. Die Christianisierung Ungarns vollzog sich nicht in einem einzigen Akt, sondern über mehrere Generationen hinweg in einem oft gewaltsamen Prozess.

6. Erste Berührungen mit dem Christentum hatten die Magyaren schon vor der Landnahme und in den Jahrzehnten danach.

7. Auf ihren Raubzügen lernten sie die christliche Welt kennen, und einzelne Anführer nahmen früh die Taufe an.

8. Im Karpatenbecken lebten zudem christliche Slawen und Reste älterer Bevölkerungen, die das Christentum gegenwärtig hielten.

9. Doch diese frühen Berührungen führten noch nicht zu einer Bekehrung des ganzen Volkes.

10. Die entscheidende Wende setzte erst mit der planmäßigen Christianisierung durch die herrschende Familie der Árpáden ein.

11. Fürst Géza, der Vater des späteren Königs Stephan, leitete um die Mitte des zehnten Jahrhunderts die Hinwendung zum Christentum ein.

12. Géza ließ sich taufen und holte christliche Geistliche aus dem Westen in sein Land.

13. Doch seine Bekehrung war zunächst mehr eine politische Entscheidung als eine tiefe innere Wandlung.

14. Nach dem Bericht der Chronisten opferte Géza weiterhin auch den alten heidnischen Mächten und sah darin keinen Widerspruch.

15. Auf den Vorwurf, er diene zwei Herren, soll er geantwortet haben, er sei reich genug, um beiden Mächten zu opfern.

16. Diese Haltung zeigt, wie sehr das Christentum anfangs neben den alten Glauben trat, statt ihn sogleich zu verdrängen.

17. Viele Ungarn nahmen die Taufe äußerlich an, hielten im Verborgenen aber an den überlieferten Bräuchen fest.

18. Diese Mischung aus äußerer Annahme und innerer Bewahrung des Alten kennzeichnete die erste Phase der Christianisierung.

19. Der eigentliche Bruch und der offene Widerstand brachen erst aus, als das Christentum zur verbindlichen Staatsreligion erhoben wurde.

20. Mit dem Regierungsantritt Stephans verband sich der Anspruch, das ganze Land zum christlichen Glauben zu führen.

21. Stephan betrachtete die Christianisierung als unverzichtbare Grundlage seines neuen, nach westlichem Vorbild geformten Königtums.

22. Damit wurde der alte Glaube vom geduldeten Nebeneinander zur bekämpften und schließlich verbotenen Sache.

23. Gegen diesen Anspruch erhob sich der Widerstand jener, die an der alten Ordnung festhalten wollten.

24. Der erste große Aufstand richtete sich gegen Stephan selbst zu Beginn seiner Herrschaft.

25. Sein Anführer war Koppány, ein Verwandter des Fürstenhauses aus dem südwestlichen Landesteil.

26. Koppány berief sich auf das alte Erbrecht der Steppe, nach dem der älteste männliche Verwandte die Herrschaft erben sollte.

27. Diesem alten Senioratsrecht stellte Stephan das neue Prinzip der Erbfolge vom Vater auf den Sohn entgegen.

28. Im Streit um die Nachfolge verbanden sich so der politische und der religiöse Gegensatz untrennbar.

29. Koppány verkörperte die alte heidnische Ordnung, Stephan die neue christliche und westlich geprägte.

30. Der Kampf zwischen beiden war damit ein Kampf zweier Ordnungen und zweier Zukunftswege Ungarns.

31. Stephan besiegte Koppány mit Hilfe seiner Anhänger und auch fremder, christlicher Ritter aus dem Westen.

32. Nach dem Bericht der Chronisten ließ Stephan den getöteten Koppány in mehrere Teile zerlegen.

33. Diese Teile ließ er an den Toren bedeutender Burgen aufhängen, um seine Macht und seinen Sieg zu zeigen.

34. Die grausame Zurschaustellung sollte den Anhängern des alten Glaubens die Aussichtslosigkeit ihres Widerstandes vor Augen führen.

35. Mit dem Sieg über Koppány war der erste große heidnische Widerstand gebrochen, doch nicht der letzte.

36. Der Sieg festigte zugleich Stephans Anspruch auf das Königtum und die christliche Ordnung des Landes.

37. Ein weiterer Gegner Stephans war Gyula, der Herrscher des östlichen Landesteils Siebenbürgen.

38. Auch gegen ihn zog Stephan zu Felde und gliederte sein Gebiet dem christlichen Königreich ein.

39. Ein dritter Widersacher war Ajtony, ein mächtiger Herr im südöstlichen Landesteil.

40. Ajtony hatte zwar eine Taufe nach byzantinischem Ritus empfangen, hielt aber an einer eigenständigen, halbheidnischen Herrschaft fest.

41. Auch ihn besiegte Stephan und brachte sein Gebiet unter die Herrschaft der christlichen Krone.

42. Mit der Niederwerfung dieser mächtigen Herren beseitigte Stephan die letzten großen Widerstandszentren seiner Zeit.

43. Die unterworfenen Gebiete wurden in die neue Verwaltung des Königreichs eingegliedert.

44. Doch der Sieg über die großen Herren bedeutete nicht das Ende des heidnischen Widerstandes im Volk.

45. Im Verborgenen und in entlegenen Gegenden hielt sich der alte Glaube über Generationen hinweg.

46. Die Durchsetzung des Christentums geschah keineswegs allein durch Predigt und Überzeugung.

47. Sie stützte sich wesentlich auf den Zwang der königlichen Macht und auf strenge Gesetze.

48. Stephan erließ Gesetze, die den Besuch der Kirche, die Heiligung des Sonntags und die Einhaltung der Fasten geboten.

49. Den Bau von Kirchen ordnete er an, indem er je eine bestimmte Zahl von Dörfern zur Errichtung einer Kirche verpflichtete.

50. Zugleich richteten sich seine Gesetze ausdrücklich gegen die heidnischen Bräuche und ihre Anhänger.

51. Verboten wurden das Opfern an Quellen, Bäumen und Steinen sowie andere Formen des alten Kultes.

52. Die Teilnahme an heidnischen Riten und das Befragen der Wahrsager wurden mit Strafen belegt.

53. Auch die heidnischen Begräbnisbräuche mit reichen Beigaben und Pferdeopfern wurden zurückgedrängt.

54. Wer beim heidnischen Murmeln und Zaubern ertappt wurde, hatte mit empfindlichen Strafen zu rechnen.

55. Die Kirche und die königlichen Beamten überwachten die Einhaltung dieser Gebote.

56. Auf diese Weise verband sich die Verbreitung des Glaubens mit dem Aufbau der staatlichen Ordnung.

57. Der Druck von oben rief jedoch immer wieder den Widerstand der Bevölkerung hervor.

58. Dieser Widerstand entlud sich nach dem Tod Stephans in offenen Aufständen.

59. Stephan hinterließ keinen lebenden Sohn, denn sein Sohn Emmerich war vor ihm gestorben.

60. Um die Nachfolge und die Bewahrung des christlichen Werkes entbrannten daher schwere Kämpfe.

61. Auf Stephans Tod folgten Jahrzehnte der Unsicherheit, in denen sich die heidnische Reaktion erhob.

62. Der erste Nachfolger Peter war fremder Herkunft und stützte sich stark auf ausländische Ratgeber.

63. Seine Herrschaft erregte den Unwillen vieler Ungarn und schwächte die Stellung des Königtums.

64. In den folgenden Wirren brach im Jahr 1046 ein großer heidnischer Aufstand aus.

65. Dieser Aufstand ist mit dem Namen des Anführers Vata verbunden und wird als Vata-Aufstand bezeichnet.

66. Vata war ein Herr aus dem östlichen Landesteil, der sich offen zum alten Glauben bekannte.

67. Nach dem Bericht der Chronisten kehrte er äußerlich zum Heidentum zurück, indem er sein Haar nach alter Sitte schor.

68. Um ihn sammelten sich die Anhänger des alten Glaubens, die das Christentum und seine Träger ablehnten.

69. Die Aufständischen forderten die Rückkehr zu den heidnischen Bräuchen und das Recht, nach alter Sitte zu leben.

70. Sie verlangten die Vertreibung oder Tötung der Bischöfe und Priester und die Beseitigung der christlichen Ordnung.

71. Der Aufstand richtete sich mit großer Gewalt gegen die Geistlichen und die Zeichen des neuen Glaubens.

72. Kirchen wurden zerstört, Priester verfolgt und der Zehnt verweigert, den die Kirche forderte.

73. Das bekannteste Opfer dieses Aufstandes war der Bischof Gerhard, der bei der Stadt am Donauufer getötet wurde.

74. Nach der Überlieferung wurde Gerhard von den Aufständischen einen steilen Hügel hinabgestürzt.

75. Dieser Hügel in der späteren Hauptstadt trägt seither den Namen des getöteten Bischofs.

76. Gerhard wurde später als Märtyrer verehrt und als Heiliger in die Reihe der Glaubenszeugen aufgenommen.

77. Sein gewaltsamer Tod wurde zum Sinnbild des heidnischen Widerstandes gegen die Christianisierung.

78. Der Vata-Aufstand zeigt, wie stark die Ablehnung des neuen Glaubens noch eine Generation nach Stephan war.

79. Er verband den Hass auf die fremde Herrschaft mit der Sehnsucht nach der alten Ordnung.

80. In der gewaltsamen Erhebung entlud sich der über Jahre angestaute Widerstand gegen Zwang und Neuerung.

81. Der Aufstand verhalf für kurze Zeit dem Thronbewerber Andreas zur Macht, der sich der Aufständischen bediente.

82. Andreas nutzte die heidnische Bewegung, um den ungeliebten König Peter zu stürzen und selbst die Herrschaft zu gewinnen.

83. Einmal an der Macht, wandte sich Andreas jedoch wieder dem Christentum zu und festigte die kirchliche Ordnung.

84. Damit zeigte sich, dass auch ein von Heiden getragener Aufstand das christliche Königtum nicht dauerhaft beseitigen konnte.

85. Die herrschende Familie und ihre Anhänger hielten am christlichen Weg fest, gleich wie die Aufstände verliefen.

86. Eine zweite große heidnische Erhebung brach wenige Jahre später aus.

87. Sie ist mit dem Namen eines Anführers namens Janus oder Vatas Sohn verbunden und fällt in die Zeit um 1061.

88. Auch dieser Aufstand forderte die Rückkehr zum alten Glauben und die Beseitigung der christlichen Lasten.

89. Die Aufständischen verlangten von König Béla die Wiederherstellung der heidnischen Freiheit.

90. Sie forderten, den Priestern den Mund zu verschließen, die Kirchen zu zerstören und die alten Götter zu verehren.

91. König Béla ließ die Forderungen scheinbar prüfen, schlug den Aufstand dann aber mit Waffengewalt nieder.

92. Mit dieser zweiten Niederlage war die Kraft des organisierten heidnischen Widerstandes endgültig gebrochen.

93. Nach diesen Erhebungen erlosch der offene, gewaltsame Widerstand gegen die Christianisierung.

94. Die Träger des alten Glaubens hatten ihre Anführer und ihre militärische Kraft verloren.

95. Das christliche Königtum hatte sich als die stärkere und beständigere Ordnung erwiesen.

96. Doch das Ende des offenen Widerstandes bedeutete nicht das sofortige Verschwinden der alten Vorstellungen.

97. Der heidnische Glaube zog sich aus der offenen Auseinandersetzung in den verborgenen Volksglauben zurück.

98. Dort lebte er als heimlich geübter Brauch und als überlieferte Vorstellung über Generationen hinweg fort.

99. Die Gesetze der folgenden Könige bezeugen, dass heidnische Praktiken noch lange fortbestanden.

100. Noch unter König Ladislaus und König Koloman wurden Bestimmungen gegen heidnische Bräuche erlassen.

101. Diese Gesetze verboten weiterhin das Opfern an Brunnen, Bäumen und Steinen nach heidnischer Sitte.

102. Ihr Fortbestand zeigt, dass solche Bräuche noch im späten elften Jahrhundert geübt wurden.

103. Bemerkenswert ist, dass König Koloman die Verfolgung der Hexen für gegenstandslos erklärte.

104. Er soll bestimmt haben, dass über bestimmte hexenartige Wesen nicht zu verhandeln sei, weil es sie nicht gebe.

105. Diese Bestimmung wird oft als Zeichen einer aufgeklärteren Haltung gegenüber dem Aberglauben gedeutet.

106. Zugleich zeigt sie, dass der Glaube an solche Wesen im Volk weiterhin lebendig war.

107. Der verborgene Widerstand bestand also weniger in offener Erhebung als im zähen Festhalten an gewohnten Bräuchen.

108. Die Menschen tauften zwar ihre Kinder, hielten aber zugleich an heidnischen Schutz- und Heilbräuchen fest.

109. Sie besuchten die Kirche und bewahrten dennoch die alten Vorstellungen von Geistern und Mächten.

110. Diese Mischung aus christlichem Bekenntnis und heidnischem Brauch kennzeichnete den Volksglauben über lange Zeit.

111. Die Kirche begegnete diesem Fortleben des Heidentums mit beharrlicher Predigt und Seelsorge.

112. Sie suchte die alten Bräuche teils zu verbieten, teils mit christlichem Sinn zu erfüllen.

113. Vielfach legte sie ihre Feste auf die Zeiten der alten heidnischen Feiern, um diese zu verdrängen.

114. Heidnische Kultorte an Quellen und Bäumen wurden zu christlichen Wallfahrtsorten umgedeutet.

115. Auf diese Weise wurde der alte Brauch nicht einfach ausgelöscht, sondern in den neuen Glauben überführt.

116. Dennoch blieb die Gestalt des heidnischen Priesters, des táltos, ein besonderer Gegenstand der Bekämpfung.

117. In ihm sah die Kirche einen gefährlichen Vertreter des alten Glaubens und einen Rivalen der Geistlichkeit.

118. Seine Tätigkeit als Wahrsager, Heiler und Geisterkundiger wurde als Teufelswerk verurteilt.

119. Dennoch überlebte die Gestalt des táltos im verborgenen Volksglauben und in den Erzählungen.

120. In Sagen und Märchen lebte er als zauberkundiger Held mit übernatürlichen Fähigkeiten fort.

121. Der Widerstand gegen die Christianisierung hatte verschiedene Wurzeln, die ineinandergriffen.

122. Eine Wurzel war die Bindung an die überlieferten Götter, Geister und Ahnen, die man nicht verlassen wollte.

123. Eine andere war die Ablehnung der fremden Geistlichen und der fremden Sitten, die mit dem Glauben kamen.

124. Eine dritte war der Widerwille gegen die neuen Lasten, vor allem gegen den Zehnt und die kirchlichen Abgaben.

125. Eine vierte war die Verteidigung der alten Freiheit der Sippen und Stämme gegen die wachsende königliche Macht.

126. In den Aufständen verbanden sich diese Wurzeln zu einer umfassenden Ablehnung der neuen Ordnung.

127. Für viele bedeutete das Christentum die Herrschaft der Fremden und das Ende der gewohnten Lebensweise.

128. Der Kampf um den Glauben war daher zugleich ein Kampf um die soziale und politische Ordnung.

129. Die Anhänger des alten Glaubens fanden sich besonders unter denen, die durch den Wandel zu verlieren hatten.

130. Dazu gehörten die freien Krieger, deren Stellung durch die neue Ordnung beschnitten wurde.

131. Dazu gehörten die Sippen, deren alte Selbständigkeit der königlichen Verwaltung weichen musste.

132. Auch die Träger des alten Kultes verloren mit dem neuen Glauben ihre Stellung und ihren Einfluss.

133. Die Christianisierung war damit auch ein tiefgreifender sozialer Umbruch zugunsten von König und Kirche.

134. Die Gewinner dieses Umbruchs waren das christliche Königtum, die Geistlichkeit und der entstehende Adel.

135. Die Verlierer waren die Träger der alten Ordnung, deren Macht und Freiheit beschnitten wurden.

136. In dieser Verteilung von Gewinn und Verlust lag eine wesentliche Triebkraft des Widerstandes.

137. Der Widerstand gegen die Christianisierung war kein einheitlicher, planmäßig geführter Kampf.

138. Er äußerte sich in vereinzelten Aufständen, in heimlichem Festhalten und in zähem Brauchtum.

139. Ihm fehlte eine gemeinsame Führung und ein einigendes Ziel über die Rückkehr zum Alten hinaus.

140. Gerade dieses Festhalten am bloß Vergangenen machte ihn auf Dauer dem zukunftsgerichteten Königtum unterlegen.

141. Das christliche Königtum bot eine neue Ordnung, einen Platz unter den Mächten Europas und die Anerkennung des Westens.

142. Der alte Glaube konnte dem nur die Bewahrung des Überkommenen entgegensetzen.

143. So unterlag der heidnische Widerstand nicht allein der Gewalt, sondern auch der größeren Anziehungskraft der neuen Ordnung.

144. Die Einsicht, dass nur ein christliches Ungarn dauerhaft bestehen konnte, setzte sich allmählich durch.

145. Das Beispiel benachbarter heidnischer Völker, die vernichtet oder unterworfen wurden, mochte diese Einsicht stärken.

146. Ein heidnisches Ungarn wäre auf Dauer Ziel der Kreuzzüge und der Eroberung durch christliche Nachbarn geblieben.

147. Die Annahme des Christentums sicherte dem Land hingegen einen anerkannten Platz in der europäischen Ordnung.

148. Dieser politische Vorteil trug wesentlich zum Sieg der christlichen über die heidnische Partei bei.

149. Die Quellen über den Widerstand stammen fast ausnahmslos aus christlicher Feder und sind entsprechend gefärbt.

150. Sie schildern die Heiden als Aufrührer, Frevler und Werkzeuge des Teufels.

151. Die Sicht der Heiden selbst ist nicht unmittelbar überliefert, sondern nur durch die Brille ihrer Gegner.

152. Dies erschwert ein gerechtes Urteil über die Beweggründe und das Selbstverständnis der Aufständischen.

153. Die Forschung versucht, hinter der christlichen Darstellung die eigentlichen Anliegen der Heiden zu erkennen.

154. Dabei zeigt sich, dass der Widerstand mehr war als bloßer Aberglaube oder blinde Auflehnung.

155. Er war der Versuch, eine ganze, jahrhundertealte Lebensordnung gegen ihren Untergang zu verteidigen.

156. In diesem Licht erscheinen die heidnischen Aufstände als tragischer Abwehrkampf einer untergehenden Welt.

157. Gesichert erscheint, dass der Widerstand sich über mehrere Generationen in Aufständen und Brauchtum äußerte.

158. Gesichert sind die großen Erhebungen unter Koppány und Vata sowie die zweite Erhebung unter Béla.

159. Weniger sicher sind die Einzelheiten der heidnischen Forderungen und die genauen Vorstellungen der Aufständischen.

160. Diese Unsicherheit folgt aus der einseitig christlichen Überlieferung und dem Fehlen heidnischer Selbstzeugnisse.

161. Dennoch lässt sich der Grundcharakter des Widerstandes mit einiger Sicherheit bestimmen.

162. Er war eine Verteidigung der alten Götter, der alten Freiheit und der alten gesellschaftlichen Ordnung.

163. Er entlud sich in gewaltsamen Aufständen und überdauerte im stillen Festhalten an überlieferten Bräuchen.

164. Er wurde durch die Gewalt des Königtums und die Anziehungskraft der neuen Ordnung schließlich überwunden.

165. Doch sein langes Nachwirken zeigt, wie tief der alte Glaube im Volk verwurzelt gewesen war.

166. Das Heidentum verschwand nicht durch einen einzigen Sieg, sondern verblasste über lange Zeit allmählich.

167. Seine Reste lebten im Volksglauben, im Brauchtum und in der erzählenden Überlieferung weiter.

168. Diese Reste verbanden sich mit dem Christentum zu einer eigentümlichen, volkstümlichen Mischform.

169. In ihr lebte ein Abglanz der heidnischen Vergangenheit unter christlichem Vorzeichen fort.

170. Der Widerstand gegen die Christianisierung markiert so den schmerzhaften Übergang von der alten zur neuen Welt.

171. Er war der letzte Aufschrei einer Steppenkultur, die sich gegen ihre Verwandlung wehrte.

172. Mit seiner Überwindung war der Weg Ungarns in die christliche Welt Europas endgültig eingeschlagen.

173. Das Verständnis dieses Widerstandes ist die Voraussetzung, um die Wucht und den Preis der Christianisierung zu ermessen.

174. Erst vor seinem Hintergrund wird deutlich, dass die Bekehrung kein friedlicher und müheloser Vorgang war.

175. Sie war ein über Generationen geführter Kampf, der Opfer auf beiden Seiten forderte.

176. Der Sieg des Christentums war zugleich ein Sieg des Königtums über die alte Stammesordnung.

177. In diesem doppelten Sieg lag die Geburt des mittelalterlichen ungarischen Staates.

178. Der überwundene Widerstand bildet so die dunkle Kehrseite der staatlichen und religiösen Neugründung.

179. Er erinnert daran, dass am Beginn des christlichen Ungarn ein tiefer und gewaltsamer Bruch stand.

180. In ihm wird der ganze Ernst jenes Übergangs fassbar, mit dem die heidnische Steppenvergangenheit der Magyaren endgültig zu Ende ging.