3.2.2 A Transdanubiai középhegység – Das Transdanubische Mittelgebirge

1. Nyugat-Magyarország dombvidékén egy út hosszú ideig látszólag síknak tűnhet, mielőtt hirtelen erdős lejtők között emelkedni kezd.

2. Az emelkedés úgy hat, mint egy redő az egyébként lágyan hullámzó tájban.

3. Az utazó előtt egy ferde gerinc emelkedik fel, amely nem egy egyenes észak–déli vonalon fekszik, hanem délnyugatról északkelet felé húzódik át a Dunántúlon.

4. Ez a gerinc a Dunántúli-középhegység.

5. Magyar neve, a Dunántúli-középhegység, szó szerint „a Duna túlsó partján fekvő középhegység” jelentést hordoz.

6. A „középhegység” kifejezés itt nem egy egyetlen, folytonos gerinccel rendelkező hegyláncot jelöl, hanem több hegyvonulat és hegységcsoport együttesét.

7. Ezek együttesen a Balaton nyugati partján fekvő Keszthelyi-hegységtől a Duna melletti Pilis- és Budai-hegységig terjednek.

8. Az egyes részek nem úgy helyezkednek el, mint a gyöngyök egy egyenes zsinóron.

9. Medencék, völgyek és keresztirányú törésvonalak szakítják meg az összefüggést, anélkül hogy felbomlasztanák azt.

10. Éppen ezek a megszakítások teszik érthetővé, miért köti össze és választja el egyszerre a hegyvonulat.

11. Távolról a középhegység összefüggő falnak tűnik.

12. Közelről viszont változatos sorozatként jelenik meg: fennsíkok, erdős hegygerincek, meredek lejtők és nyílt medencék váltakoznak egymással.

13. A Bakony képezi a hegylánc délnyugati és egyben legkiterjedtebb szakaszát.

14. Északkelet felé többek között a Vértes, a Gerecse, a Pilis és a Budai-hegység következik.

15. A Balaton-felföldnek nevezett terület a hegylánc déli oldalán fekszik, és összekötő szerepet tölt be a hegyvidék és a tó között.

16. A Velence-hegység geológiai szempontból a tágabb értelemben vett transdanubiai hegyvidéki rendszerhez tartozik, de nagy részben lényegesen régebbi gránitból áll.

17. Az északkeleti végén a kép ismét megváltozik, mivel a Visegrádi-hegységben a vulkáni kőzetek erőteljesebben lépnek előtérbe.

18. Ezek a csoportok ezért nem alkotnak egymás geológiai másolatát.

19. Inkább az a közös bennük, hogy a Kárpátok-medence egy régi, többszörösen deformált részén helyezkednek el.

20. Az összekötő gondolat a szerkezetben rejlik, nem pedig egy mindenhol azonos felszínben.

21. A hegylánc legrégebbi építőkövei mélyen visszanyúlnak a Föld történetébe.

22. Hosszú időn át a tengerekben, a partvidékeken és a medencékben mészkő, dolomit, márga és egyéb üledékek rétegei rakódtak le.

23. A mészkő és a dolomit a karbonátos kőzetek közé tartoznak, mivel elsősorban kalcium-karbonát alapú ásványokból állnak.

24. A mai hegyekben különösen a triász korszakból származó kőzetek tűnnek ki, amely körülbelül 252–201 millió évvel ezelőtt volt.

25. Akkoriban a régió egy tengeri világ része volt, amelynek üledékei később hatalmas kőzetrétegekké szilárdultak.

26. A rétegek ma már nem úgy fekszenek, ahogyan egykor lerakódtak.

27. A földkéregben ható erők összetörték, elmozdították, megemelték és megdöntötték őket.

28. Egy ilyen, törésekkel határolt és a környezetéhez képest megemelt kőzetdarabot horstnak nevezünk.

29. Ahol viszont egy kőzetdarab süllyed, ott árok vagy süllyesztett medence alakul ki.

30. A mai domborzat tehát egyben a talajt deformáló mozgások látható térképe is.

31. A „záró” elnevezést nem szabad túl szó szerint érteni.

32. A hegylánc nem egy masszív fal, amely minden utat és vízfolyást teljesen elzár.

33. Egymással eltolódott kőzetdarabokból áll, amelyek széleit völgyek, mélyedések és nyergek nyitják meg.

34. Egyes kőzetdarabok másoknál erősebben emelkedtek meg.

35. Néhányuk megdőlt, így kőzetrétegeik az egyik oldalon meredekebben emelkednek, a másik oldalon pedig laposabban futnak le.

36. Az erózió a lágyabb rétegeket gyorsabban hordta el, és felfedte az ellenállóbb kőzeteket.

37. Ennek következtében viszonylag alacsony hegyek is kiemelkedhetnek a környezetből, mintha magasabbak lennének, mint amit mért magasságuk feltételez.

38. A Vértes erre szemléletes példa.

39. Átlagos magassága csupán körülbelül 350 méter, legmagasabb pontjai sem érik el az 500 métert, de a környező síkságokról nézve zárt hegységnek tűnik.

40. Meredek peremlejtői még tovább erősítik ezt a benyomást.

41. A karbonátos kőzetek felületét a víz is tovább alakítja.

42. Az esővíz a levegőn és a talajon áthaladva kis mennyiségű szén-dioxidot vesz fel.

43. Ezáltal enyhén savassá válik, és a repedések és hasadékok mentén lassan feloldja a mészkövet.

44. Ezt a folyamatot karsztosodásnak nevezik.

45. Hasadékokat, dolinákat, kiszáradt völgyeket, barlangokat és földalatti lefolyási útvonalakat hoz létre.

46. A dolina egy tölcsér- vagy tál alakú mélyedés, amelyben a víz beszivároghat a talajba.

47. Egy karsztos fennsíkon ezért előfordulhat, hogy egy patak hirtelen eltűnik, miközben néhány kilométerrel arrébb ugyanabból a kőzetmasszívumból forrás tör a felszínre.

48. A víz ilyenkor nem a látható domborzati formát követi, hanem a hasadékok és a vízáteresztő kőzetrétegek hálózatát.

49. A hegyek így nemcsak erdőket hordoznak a felszínükön, hanem rejtett víztárolókat is a belsejükben.

50. Éppen ezek a tárolók kötik össze a hegyláncot a peremén található forrásokkal és termálvíz-rendszerekkel.

51. A vízviszonyok azonban völgyről völgyre jelentősen eltérnek.

52. Sűrű vagy kevéssé hasadékos kőzeten a csapadék inkább a felszínen marad, és patakokat táplál.

53. Erősen karsztosodott mészkő- és dolomitterületeken viszont gyorsan beszivárog.

54. A felszín ilyenkor száraznak tűnhet, noha alatta víz folyik.

55. Ez az ellentétes viszony magyarázza, miért tűnnek egyes fennsíkok erdőben gazdagnak, míg mások feltűnően vízszegénynek.

56. Ez a települések elhelyezkedését is befolyásolja.

57. A falvak és városok elsősorban ott jöttek létre, ahol források, állandó patakok vagy könnyen elérhető talajvízkészletek megbízhatóan biztosították a vízellátást.

58. A hegyvidék szélén koncentrálódtak az ilyen kedvező helyek, átjárókkal és termékeny medencékkel.

59. A közepes magasságú hegyvidék így nem lakhatatlan akadály lett, hanem egy olyan tér, ahol a lehetőségek nagyon egyenlőtlenül oszlanak el.

60. Geológiai adottságai is meghatározó szerepet játszottak abban, hogy hol jöhettek létre tartósan utak, mezők és házak.

61. Az éghajlat sem követi egyszerűen egy egyenes vonalat a térképen.

62. A magasság növekedésével csökken az átlaghőmérséklet, és az erdős lejtők hosszabb ideig visszatartják a csapadékot, mint a nyílt síkságok.

63. Az északra és nyugatra néző lejtők az adott időjárási viszonyok között más páratartalom- és fényviszonyokat mutatnak, mint a napos déli lejtők.

64. A medencékben hideg levegő gyűlhet össze, míg a széltől védett lejtők viszonylag enyhék maradnak.

65. A hegylánc ezért számos helyi éghajlati területet alakít ki.

66. Nem hoz létre áthatolhatatlan éghajlati határt Kelet és Nyugat között.

67. Ugyanakkor megváltoztatja azokat az útvonalakat, amelyeken a levegő, a víz és a hő eloszlik Transdanubiában.

68. Magasabb és védett területein kiterjedt erdők tudtak fennmaradni.

69. Sok területet tölgyerdők jellemeznek, míg a hűvösebb helyeken bükkök és más, igényesebb fafajok is előfordulnak.

70. Száraz mészkő- és dolomit talajokon viszont ritkás erdők, sziklahalmok és melegkedvelő növények dominálnak.

71. A hegylánc emellett a vidék vízelvezetését is tagolja.

72. Hegyláncai vízválasztókat képeznek, amelyeknél eldől, hogy a csapadék a Duna, a Balaton-térség vagy más vízgyűjtő medencék folyóiba jut-e.

73. A völgyek keresztben vagy hosszában szelik át a hegyláncokat, és természetes átjárókat nyitnak.

74. Egy folyónak nem kell egyetlen ponton átkelnie egy ilyen akadályon.

75. Követheti egy törésvonalat, egy süllyedt hegyblokkot vagy egy lágyabb kőzetzónát.

76. Ezért a fontos átkelőhelyek gyakran a hegyvidékek szélén vagy azok keresztvölgyeiben találhatók.

77. A Duna a Duna-kanyarban határozott irányváltozással tör át a hegyvidéki rendszeren.

78. Ez az áttörés nem csupán egy véletlenszerű bevágás egy kialakult hegyláncba.

79. Tektonikus mozgások, a kőzet ellenállása és a hosszú távú folyami erózió együttes hatásának eredményeként jött létre.

80. A folyó ott különösen jól szemlélteti, hogyan képes egy vízfolyás egyszerre áttörni egy hegyvonulatot és közlekedési útvonalaként hasznosíthatóvá tenni azt.

81. Az utak mindig is hasonló vonalakat követtek.

82. Ahol egy völgy keresztezi a hegyvonulatot, vagy egy medence két hegytömb között fekszik, ott a lejtők enyhébbek és a kilátás tágabb.

83. Az ilyen átjárók összekötötték a hegyvidék északi és déli oldalán fekvő területeket.

84. Az utak, vasutak és települések később sok esetben a régebbi természetes folyosókat követték.

85. A középhegység peremén ennek következtében városok és ipari települések jöttek létre, míg az erdős fennsíkok ritkábban lakottak maradtak.

86. Tatabánya elhelyezkedése a Vértes és a Gerecse között jól mutatja, milyen szoros kapcsolatban állhatott egy ilyen átjáró a nyersanyag-lelőhelyekkel és a közlekedéssel.

87. A város történelmileg olyan térségben fejlődött ki, ahol a szén, az ipar, a völgymedence és a közlekedési útvonalak találkoztak.

88. A Bakonyban többek között mangánércet és bauxitot bányásztak, míg a szén, a mészkő és a dolomit a hegyvidék más részein nyert gazdasági jelentőséget.

89. A bauxit egy alumíniumban gazdag, mállás útján keletkezett kőzet, amely bizonyos trópusi vagy szubtrópusi körülmények között régebbi felszíneken felhalmozódhat.

90. A karsztmedencékben és régi tájmaradványokban való előfordulása azt mutatja, hogy a mai felszín nem ad teljes képet a hegyvidék történetéről.

91. A bányászat azonban nemcsak a gazdaságot, hanem a vízháztartást is megváltoztatta.

92. Ahol a bányák a természetes karsztvízszint alá nyúltak, vizet kellett kiszivattyúzni, hogy a kitermelés továbbra is lehetséges legyen.

93. Az ilyen beavatkozások gyengíthették a forrásokat és megváltoztathatták a felszín alatti vízfolyás útjait.

94. Több bányavidéken ezért a kitermelés műszakilag, gazdaságilag és ökológiailag is korlátozottnak bizonyult.

95. A korábbi bányaterületek ma részben leállítottak, részben ipari célokra továbbra is hasznosítják őket, részben pedig renaturálás vagy geológiai turizmus tárgyát képezik.

96. A jelenlegi állapot ezért nem egy folyamatosan aktív bányatáj képével egyenértékű.

97. Ami megmaradt, azok a meddőhalmok, kőbányák, alagutak, elhagyott létesítmények és megváltozott víztestek, valamint a munkahelyek és a közlekedési tengelyek.

98. Ezek láthatóvá teszik, hogy egy közepes magasságú hegyvidék nem csupán a természetből áll, hanem a kihasználásának nyomai is részét képezik.

99. Ugyanakkor a tájvédelmi területek és más védelmi formák ma számos erdőt, szikla-biotópot, forrást és barlangot védnek.

100. A védelem nem minden emberi hasznosítás ellen irányul, hanem a kőzet, a víz, a talaj és az élőlények közötti kényes kapcsolatok megőrzését szolgálja.

101. Az egyes hegységcsoportok közös irányultságuk ellenére megőrzik saját jellegüket.

102. A Bakony hatalmas, erdőben gazdag tömbként jelenik meg, míg a Vértes és a Gerecse inkább sziklás peremekkel, medencékkel és nyílt átjárókkal tagolt.

103. A Pilis- és a Budai-hegység közelebb kerül a Duna és a főváros sűrűn lakott területéhez.

104. Ott a felszínhez közeli karsztformák mellett a termálvíz által kialakított barlangok és kőzetképződmények is kiemelkednek.

105. A Velence-hegység gránitja a Föld történetének egy régebbi szakaszára emlékeztet, mint a számos szomszédos hegyvidék túlnyomórészt mezozoikus karbonátkőzetei.

106. A Balaton környékén hegyvidékek, medencék, vulkáni maradványhegyek és víztestek találkoznak szűk térben.

107. Ez a sokféleség nem csupán díszítő jellegű egymás mellettiség, hanem különböző kőzetek, emelkedések, süllyedések és eróziós szakaszok eredménye.

108. Minden tájforma így egy hosszú geológiai folyamat része.

109. A mai túrázó csak a jelenlegi állapotot látja, nem pedig a sok korábbi felszínt, amelyek már régóta lekopottak vagy eltakaródtak.

110. Éppen a részek közötti különbségek teszik felismerhetővé a belső összefüggéseket.

111. A Transdanubiai Középhegység nem osztja Transdanubiát két teljesen elkülönült világra.

112. A területet medencékre, lejtőkre, fennsíkokra és átjárókra tagolja, amelyek egymással kapcsolatban maradnak.

113. Mészkő- és dolomitrétegei vizet tárolnak, erdőket táplálnak, karsztot alkotnak, és hosszú ideig ásványi nyersanyagokat szolgáltattak.

114. Hasadékei és völgyei a folyókat, utakat, településeket és határokat a peremei mentén terelték.

115. Magassága megváltoztatja az éghajlatot anélkül, hogy a környező tájakat teljesen elvágná egymástól.

116. Ezért a hegylánc egyszerre gerinc és összekötő pont.

117. Kiemelkedik a lágy dombvidékből, de a medencék és völgyek révén folyamatosan megnyílik.

118. Aki egy nyílt mezőről az erdős magasságokba hajt, ezért nem egy idegen világba való belépést él át, hanem egy rejtett rend láthatóvá válását.

119. A ferde hegylánc adja Duna-menti Transdanubia belső gerincét.

120. Az egész lágyabb dombvidék ehhez az ősi sziklákból álló vonalhoz igazodik.

1. Eine Straße kann im westungarischen Hügelland lange scheinbar eben verlaufen, bevor sie plötzlich zwischen bewaldeten Hängen ansteigt.

2. Der Anstieg wirkt wie eine Falte im sonst weich bewegten Land.

3. Vor dem Reisenden richtet sich ein schräger Riegel auf, der auf keiner geraden Nord-Süd-Linie liegt, sondern von Südwesten nach Nordosten durch Transdanubien zieht.

4. Dieser Riegel ist das Transdanubische Mittelgebirge.

5. Sein ungarischer Name Dunántúli-középhegység bedeutet wörtlich „Mittelgebirge jenseits der Donau“.

6. Mittelgebirge bezeichnet hier keine einzelne Bergkette mit einem durchgehenden Kamm, sondern einen Verband mehrerer Höhenzüge und Gebirgsgruppen.

7. Zusammen reichen sie vom Raum der Keszthelyer Berge am westlichen Balaton bis zum Pilis- und Budaer Bergland an der Donau.

8. Die einzelnen Glieder liegen nicht wie Perlen auf einer geraden Schnur.

9. Becken, Täler und Querstörungen unterbrechen den Zusammenhang, ohne ihn aufzulösen.

10. Gerade diese Unterbrechungen machen verständlich, warum der Gebirgszug zugleich verbindet und trennt.

11. Aus der Ferne erscheint das Mittelgebirge als zusammenhängende Wand.

12. Aus der Nähe zeigt es sich als wechselnde Folge von Hochflächen, bewaldeten Rücken, steilen Randabbrüchen und offenen Becken.

13. Der Bakony bildet seinen südwestlichen und ausgedehntesten Abschnitt.

14. Weiter nordöstlich folgen unter anderem das Vértes, das Gerecse, das Pilis und das Budaer Bergland.

15. Der Balaton-Oberland genannte Raum liegt an der südlichen Seite des Zuges und vermittelt zwischen dem Gebirge und dem See.

16. Die Velence-Berge gehören geologisch zum weiteren transdanubischen Gebirgssystem, bestehen aber in weiten Teilen aus deutlich älterem Granit.

17. Am nordöstlichen Ende verändert sich das Bild erneut, weil im Visegráder Bergland vulkanische Gesteine stärker hervortreten.

18. Diese Gruppen bilden deshalb keine geologische Kopie voneinander.

19. Gemeinsam ist ihnen vielmehr ihre Lage in einem alten, mehrfach verformten Teil des Karpatenbeckens.

20. Der verbindende Gedanke liegt in der Struktur, nicht in einer überall gleichen Oberfläche.

21. Die ältesten Bausteine des Gebirgszugs reichen tief in die Erdgeschichte zurück.

22. Über lange Zeit lagerten sich in Meeren, Küstenzonen und Becken Schichten aus Kalk, Dolomit, Mergel und anderen Sedimenten ab.

23. Kalkstein und Dolomit gehören zu den Karbonatgesteinen, weil sie vor allem aus Mineralen auf der Grundlage von Calciumkarbonat bestehen.

24. In den heutigen Bergen treten besonders Gesteine aus der Trias hervor, einer Erdzeitalterfolge vor ungefähr 252 bis 201 Millionen Jahren.

25. Damals war die Region Teil einer Meereswelt, deren Sedimente später zu mächtigen Gesteinspaketen verfestigt wurden.

26. Die Schichten liegen heute nicht mehr so, wie sie einst abgelagert wurden.

27. Kräfte in der Erdkruste zerbrachen, verschoben, hoben und kippten sie.

28. Eine solche einzelne, durch Brüche begrenzte und gegenüber ihrer Umgebung angehobene Gesteinsscholle wird als Horst bezeichnet.

29. Wo eine Scholle absinkt, entsteht dagegen ein Graben oder ein abgesenktes Becken.

30. Das heutige Relief ist somit auch eine sichtbare Karte der Bewegungen, die den Untergrund verformten.

31. Die Bezeichnung „Riegel“ darf dabei nicht zu wörtlich genommen werden.

32. Der Gebirgszug ist keine massive Mauer, die alle Wege und Wasserläufe vollständig blockiert.

33. Er besteht aus gegeneinander versetzten Schollen, deren Ränder durch Täler, Senken und Sattelräume geöffnet werden.

34. Manche Schollen wurden stärker angehoben als andere.

35. Manche kippten, sodass ihre Gesteinsschichten an einer Seite steiler aufsteigen und an der anderen Seite flacher auslaufen.

36. Erosion trug die weicheren Schichten schneller ab und legte die widerstandsfähigeren Gesteine frei.

37. Dadurch können relativ niedrige Berge aus der Umgebung herausragen, als wären sie höher, als ihre gemessene Höhe vermuten lässt.

38. Das Vértes ist dafür ein anschauliches Beispiel.

39. Es erreicht im Mittel nur etwa 350 Meter und bleibt mit seinen höchsten Punkten unter 500 Metern, wirkt von den umliegenden Ebenen aus aber wie ein geschlossenes Gebirge.

40. Seine steilen Randabbrüche verstärken diesen Eindruck.

41. Die Oberfläche der Karbonatgesteine wird zusätzlich durch Wasser verändert.

42. Regenwasser nimmt auf seinem Weg durch die Luft und den Boden geringe Mengen Kohlendioxid auf.

43. Dadurch wird es schwach sauer und kann Kalk entlang von Rissen und Klüften langsam lösen.

44. Dieser Vorgang heißt Verkarstung.

45. Er schafft Spalten, Dolinen, Trockentäler, Höhlen und unterirdische Abflusswege.

46. Eine Doline ist eine trichter- oder schüsselförmige Senke, in der Wasser in den Untergrund versickern kann.

47. Auf einer verkarsteten Hochfläche kann ein Bach deshalb plötzlich verschwinden, während einige Kilometer entfernt eine Quelle aus demselben Gesteinskörper tritt.

48. Das Wasser folgt dann nicht der sichtbaren Geländeform, sondern einem Netz aus Klüften und durchlässigen Gesteinsschichten.

49. Die Berge tragen damit nicht nur Wälder auf ihrer Oberfläche, sondern auch verborgene Wasserspeicher in ihrem Inneren.

50. Gerade diese Speicher verbinden den Gebirgszug mit den Quellen und Thermalwassersystemen an seinen Rändern.

51. Die Wasserverhältnisse unterscheiden sich dennoch stark von Tal zu Tal.

52. Auf dichtem oder wenig geklüftetem Gestein bleibt Niederschlag eher an der Oberfläche und speist Bäche.

53. In stark verkarsteten Kalk- und Dolomitflächen versickert er rasch.

54. Die Oberfläche kann dann trocken wirken, obwohl unter ihr Wasser fließt.

55. Dieses Spannungsverhältnis erklärt, warum manche Hochflächen waldreich und andere auffallend wasserarm erscheinen.

56. Es beeinflusst auch die Lage von Siedlungen.

57. Dörfer und Städte entstanden bevorzugt dort, wo Quellen, dauerhafte Bäche oder leicht erreichbare Grundwasserkörper verlässlich Wasser lieferten.

58. An den Gebirgsrändern konzentrierten sich solche günstigen Stellen mit Durchgängen und fruchtbaren Becken.

59. Das Mittelgebirge wurde dadurch nicht zu einem unbewohnten Hindernis, sondern zu einem Raum mit sehr ungleich verteilten Möglichkeiten.

60. Seine Geologie entschied mit darüber, wo Wege, Felder und Häuser dauerhaft bestehen konnten.

61. Auch das Klima folgt nicht einfach einer geraden Linie über die Karte.

62. Mit zunehmender Höhe sinkt die durchschnittliche Temperatur, und bewaldete Hänge halten Niederschlag länger zurück als offene Ebenen.

63. Die nach Norden und Westen gerichteten Hänge erhalten unter den jeweiligen Wetterlagen andere Feuchtigkeits- und Lichtbedingungen als sonnige Südhänge.

64. Becken können kalte Luft sammeln, während windgeschützte Hänge vergleichsweise mild bleiben.

65. Der Gebirgszug bildet deshalb zahlreiche lokale Klimaräume.

66. Er schafft keine undurchlässige Klimagrenze zwischen Ost und West.

67. Er verändert aber die Wege, auf denen Luft, Wasser und Wärme durch Transdanubien verteilt werden.

68. In seinen höheren und geschützten Lagen konnten sich ausgedehnte Wälder halten.

69. Eichenwälder prägen viele Bereiche, während an kühleren Standorten auch Buchen und andere anspruchsvollere Baumarten vorkommen.

70. Auf trockenen Kalk- und Dolomitstandorten treten dagegen lichte Wälder, Felsrasen und wärmeliebende Pflanzen hervor.

71. Der Gebirgszug gliedert zudem die Entwässerung des Landes.

72. Seine Schollen bilden Wasserscheiden, an denen sich entscheidet, ob Niederschlag zu Flüssen der Donau, des Balatonraums oder anderer Becken gelangt.

73. Täler schneiden quer oder längs durch die Ketten und öffnen natürliche Durchgänge.

74. Ein Fluss muss einen solchen Riegel nicht auf einer einzigen Stelle überwinden.

75. Er kann einem Bruch, einer abgesunkenen Scholle oder einer weicheren Gesteinszone folgen.

76. Deshalb liegen die wichtigen Übergänge häufig an den Rändern der Gebirge oder in ihren Quertälern.

77. Die Donau durchbricht das Gebirgssystem im Donauknie in einer auffälligen Richtungsänderung.

78. Dieser Durchbruch ist nicht einfach ein zufälliger Einschnitt in eine fertige Bergkette.

79. Er entstand im Zusammenspiel von tektonischen Bewegungen, Gesteinswiderstand und langfristiger Flusserosion.

80. Der Strom zeigt dort besonders deutlich, wie ein Gewässer einen Gebirgsriegel zugleich zerschneiden und als Verkehrsraum nutzbar machen kann.

81. Wege suchten seit jeher ähnliche Linien.

82. Wo ein Tal den Höhenzug quert oder ein Becken zwischen zwei Schollen liegt, sind Steigungen geringer und Sichtbeziehungen weiter.

83. Solche Passagen verbanden die Räume nördlich und südlich des Gebirges.

84. Straßen, Eisenbahnen und Siedlungen folgten später vielfach den älteren natürlichen Korridoren.

85. An den Rändern des Mittelgebirges entstanden dadurch Städte und Industrieorte, während die bewaldeten Hochflächen dünner besiedelt blieben.

86. Die Lage Tatabányas zwischen Vértes und Gerecse zeigt, wie eng ein solcher Übergang mit Rohstofflagerstätten und Verkehr verbunden sein konnte.

87. Die Stadt entwickelte sich historisch in einem Raum, in dem Kohle, Industrie, Talboden und Verkehrswege zusammentrafen.

88. Im Bakony wurden unter anderem Manganerz und Bauxit gewonnen, während Kohle, Kalkstein und Dolomit an verschiedenen Stellen des weiteren Gebirgsraums wirtschaftliche Bedeutung erlangten.

89. Bauxit ist ein aluminiumreiches Verwitterungsgestein, das sich unter bestimmten tropischen oder subtropischen Bedingungen auf älteren Oberflächen anreichern kann.

90. Sein Vorkommen in Karstsenken und alten Landschaftsresten zeigt, dass die heutige Oberfläche nicht die ganze Geschichte des Gebirges erzählt.

91. Der Bergbau veränderte jedoch nicht nur die Wirtschaft, sondern auch den Wasserhaushalt.

92. Wo Gruben unter den natürlichen Karstwasserspiegel reichten, musste Wasser abgepumpt werden, damit die Förderung möglich blieb.

93. Solche Eingriffe konnten Quellen schwächen und unterirdische Abflusswege verändern.

94. In mehreren Revieren erwies sich die Gewinnung deshalb als technisch, wirtschaftlich und ökologisch begrenzt.

95. Frühere Bergbaugebiete sind heute teils stillgelegt, teils industriell weitergenutzt und teils Gegenstand von Renaturierung oder geologischem Tourismus.

96. Der aktuelle Zustand ist daher nicht mit dem Bild einer ununterbrochen aktiven Montanlandschaft gleichzusetzen.

97. Was geblieben ist, sind Halden, Steinbrüche, Stollen, aufgelassene Anlagen und veränderte Gewässer ebenso wie Arbeitsorte und Verkehrsachsen.

98. Sie machen sichtbar, dass ein Mittelgebirge nicht nur aus Natur besteht, sondern auch aus den Spuren seiner Nutzung.

99. Zugleich schützen Landschaftsschutzgebiete und andere Schutzformen heute zahlreiche Wälder, Felsbiotope, Quellen und Höhlen.

100. Der Schutz richtet sich dabei nicht gegen jede menschliche Nutzung, sondern soll die empfindlichen Beziehungen zwischen Gestein, Wasser, Boden und Lebewesen erhalten.

101. Die einzelnen Gebirgsgruppen behalten trotz ihrer gemeinsamen Richtung ihren eigenen Charakter.

102. Der Bakony wirkt als großer, waldreicher Block, während Vértes und Gerecse stärker durch schroffe Ränder, Becken und offene Durchgänge gegliedert sind.

103. Das Pilis- und Budaer Bergland rückt näher an die Donau und an den dicht besiedelten Raum der Hauptstadt.

104. Dort treten neben den oberflächennahen Karstformen auch durch Thermalwasser geprägte Höhlen und Gesteinsbildungen hervor.

105. Die Velence-Berge erinnern mit ihrem Granit an einen älteren Abschnitt der Erdgeschichte als die überwiegend mesozoischen Karbonatgesteine vieler Nachbargebirge.

106. Am Balaton treffen Gebirge, Becken, vulkanische Restberge und Wasser auf engem Raum zusammen.

107. Diese Vielfalt ist kein dekoratives Nebeneinander, sondern das Ergebnis verschiedener Gesteine, Hebungen, Senkungen und Abtragungsphasen.

108. Jede Landschaftsform ist damit ein Teil eines langen geologischen Vorgangs.

109. Der heutige Wanderer sieht nur den letzten Zustand, nicht die vielen früheren Oberflächen, die längst abgetragen oder überdeckt sind.

110. Gerade die Unterschiede zwischen den Gliedern lassen den inneren Zusammenhang erkennen.

111. Das Transdanubische Mittelgebirge teilt Transdanubien nicht in zwei völlig getrennte Welten.

112. Es staffelt den Raum in Becken, Hänge, Hochflächen und Durchgänge, die miteinander in Beziehung bleiben.

113. Seine Kalk- und Dolomitschollen speichern Wasser, tragen Wälder, bilden Karst und lieferten über lange Zeit mineralische Rohstoffe.

114. Seine Brüche und Täler lenkten Flüsse, Wege, Siedlungen und Grenzen an seinen Rändern entlang.

115. Seine Höhe verändert das Klima, ohne die umliegenden Landschaften vollständig voneinander abzuschneiden.

116. Deshalb ist der Gebirgszug zugleich Rückgrat und Nahtstelle.

117. Er ragt aus dem weichen Hügelland hervor, wird aber durch Becken und Täler ständig wieder geöffnet.

118. Wer von einem offenen Feld in seine bewaldeten Höhen fährt, erlebt daher nicht den Eintritt in eine fremde Welt, sondern das Sichtbarwerden einer verborgenen Ordnung.

119. Der schräge Gebirgszug gibt Transdanubien sein inneres Rückgrat.

120. An dieser Linie aus altem Fels ordnet sich das ganze weichere Hügelland.