2.3.2 Mészkő, karszt és barlangok – Kalk, Karst und Höhlen

1. Jósvafőnél, Magyarország északkeleti részén erőteljes források törnek elő a karsztból, míg a magasabban fekvő Aggtelek rendkívül szegény természetes vízforrásokban.

2. A két hely között nincs sivatag és nincs csapadékmentes vidék, hanem erdős és nyílt mészkőhegyek terülnek el.

3. A különbség elsősorban abból adódik, hogy a csapadék milyen utat jár be, miután a talajra érkezik.

4. A dombvidéken sok víz beszivárog a talajba, és így eltűnik a látható vízhálózatból.

5. A talaj mélyebb rétegeiből összegyűjtve újra a felszínre kerül.

6. Aki egy hagyományos térképen csak a patakokat figyeli, az ezért a vízelvezetés jelentős részét nem látja.

7. Az aggteleki karszt részét képezik a víznyelők, amelyeken keresztül a felszíni víz a mélybe jut, valamint a barlangok, amelyek járatain keresztül a víz továbbfolyik.

8. A víznyelő olyan hely, ahol egy patak vagy összegyűlt esővíz a föld alá folyik.

9. A víz eközben nem vész el.

10. Átkerül egy olyan tájról, amelyet áttekinthetünk, egy olyan tájra, amelynek összeköttetéseit még fel kell tárni.

11. Az, hogy a víz szilárd kőzeten keresztül áramolhat, elsősorban annak felépítésével függ össze.

12. A mészkő túlnyomórészt kalcium-karbonátból áll, többnyire kalcit ásványi formájában.

13. Számos magyar mészkő egykori tengerekben lerakódott üledékekből keletkezett, jóval azelőtt, hogy a mai hegyek kialakultak volna.

14. A kagylóhéj-maradványok, a mésziszap és más mésztartalmú alkotóelemek ott kőzetté szilárdultak.

15. A földkéreg későbbi mozgásai felemelték ezeket a rétegeket, elmozdították őket, és repedéseket hoztak létre.

16. Az ilyen természetes hasadási felületeket a sziklában hasadékoknak nevezik.

17. Ehhez jönnek még az egyes kőzetrétegek közötti határok, amelyek mentén a víz szintén áramolhat.

18. A mészkőhegység ezért nem egyenletesen zárt tömb, még akkor sem, ha egy sziklafal első ránézésre ezt a benyomást kelti.

19. Mészkő található többek között az Aggteleki-karsztban, a Bükk nagy részén, valamint a Duna nyugati oldalán fekvő hegyvidékeken.

20. A dolomit, egy rokon kőzet, amelynek fő alkotóeleme egy magnéziumtartalmú karbonátásvány, szintén karsztosodhat, de a vízre adott reakciója eltér a mészkőétől.

21. A karszt olyan tájat jelöl, amelynek alakját jelentősen a kőzet oldódása és az ezzel járó földalatti vízelvezetés határozza meg.

22. A döntő folyamat gyakran már a szikla felett kezdődik.

23. Az esővíz felveszi a levegőből a szén-dioxidot, és további szén-dioxidhoz jut, amikor az élő talajon szivárog át.

24. Ott a növénygyökerek és a talajszervezetek légzésük során bocsátják ki ezt a gázt.

25. Az oldott szén-dioxid egy része a vízzel reagálva szénsavat képez, egy gyenge savat, amely képes a kalcium-karbonátot lebontani.

26. A szilárd ásványi anyag eközben oldott alkotóelemekké alakul át, amelyeket a víz elszállít.

27. A látható kopással ellentétben nem csupán kisebb kődarabok keletkeznek, hanem az anyag vizes oldatban távozik a sziklából.

28. Egyetlen csepp csak keveset old fel, de az utánáramló víz folyamatosan folytathatja a folyamatot.

29. Az oldóképesség azonban nem marad korlátlanul fenn, mivel a szóban forgó ásványokkal telített víz állandó körülmények között alig képes további mészet felvenni.

30. Ezért a vízmennyiség mellett a kémiai összetétel, a szén-dioxid-utánpótlás és a cserefolyamatok is meghatározóak abban, hogy hol alakul ki egy járat.

31. Kezdetben elegendő egy keskeny hasadék, amely átjárót biztosít a víz számára.

32. Ha az oldódás következtében valamivel kiszélesedik, megfelelő körülmények között több víz áramolhat át rajta.

33. Ez a további áramlás elősegíti a további kiszélesedést, így az egyes járatok fokozatosan nagyobb jelentőségre tesznek szert szomszédjaikhoz képest.

34. Egy finom repedésekből álló hálózatból így kialakulhatnak előnyben részesített lefolyási útvonalak, és végül barlangi járatok.

35. A természetes csőhálózat képe magyarázza ezt az összefonódást, de van egy egyértelmű korlátja: az útvonalak szabálytalanok, elágazóak, és folyamatosan a változó vízszintek hatására alakulnak.

36. Egyes járatok teljes egészükben víz alatt alakulnak ki, másokat később egy patak áramlik át, amely felett már levegő van.

37. Egy barlangi patak emellett homokot és kavicsot is szállíthat, amelyek mechanikusan koptatják az aljzatot.

38. A kémiai oldódás és a mechanikus koptatás ezután együttesen alakítják a barlang alakját.

39. Ha a hegyvidéken kívüli völgyek süllyednek, vagy a talajvízszint megváltozik, a régebbi járatok kiszáradhatnak, és mélyebb lefolyási útvonalak alakulhatnak ki.

40. Egy barlang ezért gyakran több szintből áll, amelyek fejlődésük különböző szakaszait őrzik.

41. A felszínen a víz hatása korántsem csak a barlangbejáratokon keresztül nyilvánul meg.

42. Ahol a csapadék a szabadon fekvő mészkőn folyik le, csatornákat és keskeny barázdákat vájhat ki, amelyeket karrének neveznek.

43. A nagyobb, zárt mélyedéseket dolináknak nevezik; ezek gyakran tál- vagy tölcsér alakúak, és nincs szokásos felszíni lefolyásuk.

44. Néhányuk a kőzet fokozott oldódása és a felette lévő laza rétegek fokozatos süllyedése következtében jön létre.

45. Mások egy barlangmennyezet beomlására vezethetők vissza, ezért nem minden dolina ugyanazt a keletkezési történetet meséli el.

46. Ugyanígy nem feltétlenül várható, hogy minden dolina alatt egy nagy, szabadon bejárható üreg legyen.

47. Gyakran gyűlik össze a mélyedésben olyan talajanyag, amely lassabban engedi át a vizet, mint a környező sziklás talaj.

48. Ilyenkor erős csapadék után átmenetileg víz állhat meg, annak ellenére, hogy a tágabb környezet gyorsan kiszárad.

49. A karsztvidék tehát nem mindenhol száraz, kopár vagy nyílt sziklákkal borított.

50. Döntő jelentőségű a felszín és az aljzat közötti kapcsolat, amely rétek, erdők és összefüggő talajtakaró alatt is fennállhat.

51. Észak-Magyarországon, a Bükk-fennsíkon számos dolina található az erdős dombok és a nyílt rétek között.

52. A fennsík egy kiterjedt síkság, amelynek mészkőalapzata számos különböző behatolási ponton veszi fel a csapadékvizet.

53. A fennsík szélén és a mélyebb völgyekben források adnak vissza egy részét ennek a víznek.

54. Néhány, a déli szélén található forrás csak időszakosan folyik, amikor a hóolvadás vagy az erős esőzések jelentősen megemelik a vízszintet a karsztban.

55. A látható forráskifolyás így egy földalatti víztárolóhoz és annak változó vízszintjéhez kapcsolódik.

56. Ez a víztároló nem csupán nagy barlangokból áll, hanem kisebb üregekből és egy széles körben elágazó hasadékhálózatból is.

57. A szűkebb szakaszok visszatartják a vizet, míg a nagyobb járatok gyors lefolyást tesznek lehetővé.

58. Ezért a mészkőhegyet sem üres üreges testként, sem egyenletesen nedvszívó szivacsnak nem lehet helytállóan leírni.

59. Az, hogy egy forrás milyen gyorsan reagál a csapadékra, attól függ, hogy a víz valójában melyik útvonalat használja.

60. A vízellátás szempontjából ez a megkülönböztetés fontosabb, mint az a kérdés, hogy a legnagyobb ismert barlang mennyire lenyűgöző látványt nyújt.

61. Aggteleken a Baradla-barlangban különösen szemléletesen látható a földalatti vízhálózat; ez egy hatalmas barlang, hatalmas járatokkal és gazdag cseppkődíszítéssel.

62. A szomszédos Szlovákiában található Domica-barlanggal van összekötve, és vele együtt határokon átnyúló barlangrendszert alkot.

63. Az államhatár itt közigazgatási területeket választ el, de nem a geológiai struktúrákat.

64. A Baradla és a Domica az Aggteleki és a Szlovák-karszt barlangjai közé tartoznak, amelyeket 1995-ben felvettek az UNESCO világörökségi listájára.

65. A Baradla folyosói azt mutatják, hogy egy cseppkőbarlang egyben a víz által kialakított vízelvezető tér is lehet.

66. Nagy üregei nem a cseppkövek növekedése révén jöttek létre, hanem a kőzetben korábban kialakult járatok tágulása következtében.

67. Maga a mészkő a triász korszakból származik, amely az ember megjelenése előtt jóval korábban volt.

68. Ebből azonban nem következik, hogy a barlang ugyanolyan régi lenne, mint a kőzete.

69. A mész tengeri lerakódása és egy földalatti járat kialakulása között a kőzet megszilárdulása, tektonikai változások és a vízelvezetés sajátos története áll.

70. A kőzet korának meghatározása ezért még nem jelenti az üreg korának meghatározását, és egy barlangrendszer különböző részei különböző időszakokban keletkezhettek.

71. A Baradla-barlang cseppkövei jól szemléltetik, hogy a víz a mészet nemcsak eltávolíthatja, hanem újra lerakhatja is.

72. Ha mésztartalmú szivárgóvíz jut egy levegővel teli barlangtérbe, annak kémiai viszonyai megváltoznak.

73. Ha a barlanglevegő kevesebb szén-dioxidot tartalmaz, mint amennyi a vízben oldott gáz mennyiségének felelne meg, a szén-dioxid elszivároghat a vízből.

74. Ezáltal eltolódik a kémiai egyensúly, és a kalcium-karbonát kalcit formájában kicsapódhat, vagyis ismét szilárd anyagot képezhet.

75. A mennyezeten egy kis ásványi maradék marad vissza, amelyre további lerakódások tapadhatnak.

76. A lefelé növő cseppkő neve sztalaktit, míg a talajról felfelé növő párját sztalagmitnak nevezik.

77. Ha a kettő találkozik, összefüggő oszlop jön létre.

78. Sík felületű bevonatok és függönyök is kialakulhatnak, ha a víz egy falon át vagy egy sziklaélen mentén folyik.

79. Az ilyen formák növekedésének sebessége többek között a vízmennyiségtől, az ásványi anyagok mennyiségétől és a barlangi levegő szén-dioxid-tartalmától függ, így minden cseppkőre vonatkozóan egy fix növekedési sebességet megadni félrevezető lenne.

80. Egy kiszáradt járat ily módon új ásványi formákat nyerhet, míg ugyanazon rendszer más részein a folyó víz továbbra is koptatja a kőzetet.

81. A budai dombok alatt – Budapest Duna-tól nyugatra fekvő részén – a felszínről beszivárgó vízhez egy másik vízút is csatlakozik.

82. Itt barlangok keletkeztek a mélyebb rétegekből felemelkedő, hőt magával hordozó talajvíz hatására is.

83. Az ilyen felmelegedett talajvizet termálvíznek nevezik.

84. A felszín alatti útja során hőmérséklete és összetétele megváltozik, és keveredhet más eredetű, hűvösebb vízzel.

85. Megfelelő kémiai körülmények között egy ilyen keverék további mészet képes oldani, még akkor is, ha a keveredő vizek korábban mindegyike egyensúlyban volt a kalcittal.

86. Erre a jelenségre a „keverékkorrózió” kifejezést használják, ahol a korrózió itt a kőzet kémiai oldódását jelenti.

87. A Szemlő-hegyi-barlang különleges ásványi képződményeivel szemlélteti a termál eredetet, köztük a karfiolra emlékeztető alakú, gumós bevonatokkal.

88. A Pál-völgyi-barlang is a budai termálkarst barlangvilágához tartozik, de egyes termei és üledékei mindegyike külön magyarázatot igényel.

89. A barlangképződést nem magyarázza meg kizárólag a hő, hiszen egyaránt döntő szerepet játszanak a vízútvonalak, az oldott anyagok és a változó kémiai körülmények.

90. A részben vízzel teli Molnár-János-barlangban végzett vizsgálatok ennek megfelelően azt mutatják, hogy ugyanazon barlang különböző területeit eltérő vízkomponensek és oldódási folyamatok jellemzik.

91. Hogy melyik mélyedés melyik forráshoz kapcsolódik, azt távolról, térkép alapján nem lehet megbízhatóan megállapítani.

92. A kutatók többek között megfelelő jelzőanyagok segítségével követik nyomon ezeket a kapcsolatokat, amelyeket ellenőrzött módon juttatnak a vízbe, majd a lehetséges kifolyási pontokon kimutatnak.

93. Egy ilyen kísérlet megmutatja a adott vízszint-viszonyok mellett ténylegesen használt áramlási útvonalat, anélkül, hogy ezzel máris feltárná az egész földalatti hálózatot.

94. Ez az ismeret segít meghatározni, hogy egy forrás mely területről kapja a vizét, és hol kell azt védeni.

95. Ugyanis a nyitott víznyelőkön keresztül a szennyező anyagok gyorsan bejuthatnak a talajba, és nagyrészt megkerülhetik a talaj természetes szűrőrétegeit.

96. Ami egy réten vagy úton szivárog el, az hatással lehet egy távoli forráskimenetre is.

97. A sűrűn beépített Budában is a megváltozott beszivárgás és a szivárgó vízellátó vezetékek veszélyeztetik a barlangokat és azok vizét.

98. Ezért nem elegendő csupán egy barlangbejárat védelme, ha annak vízgyűjtő területe a védett területen kívül fekszik.

99. A Jósvafő melletti források így másodlagos jelentőséget nyernek: nem csupán azt mutatják meg, hol tör a víz a sziklából, hanem azt is, milyen szorosan kapcsolódnak egymáshoz a látszólag egymástól elszigetelt helyek.

100. A száraz magaslatok és a vízben gazdag völgyek látható váltakozása mögött olyan táj húzódik, amelynek útvonalait a víz vésette a mészkőbe.

1. Bei Jósvafő im Nordosten Ungarns treten kräftige Quellen aus dem Karst hervor, während das höher gelegene Aggtelek ausgesprochen arm an natürlichen Wasserquellen ist.

2. Zwischen beiden Orten liegen keine Wüste und kein regenloser Landstrich, sondern bewaldete und offene Höhen aus Kalkstein.

3. Der Unterschied entsteht vor allem dadurch, welchen Weg der Niederschlag nach dem Auftreffen auf den Boden nimmt.

4. Auf den Höhen versickert viel Wasser und verschwindet damit aus dem sichtbaren Gewässernetz.

5. Tiefer im Gelände kommt es gesammelt wieder ans Licht.

6. Wer nur die Bäche auf einer gewöhnlichen Landkarte betrachtet, sieht deshalb einen wesentlichen Teil der Entwässerung nicht.

7. Zum Aggteleker Karst gehören Schlucklöcher, durch die Oberflächenwasser in die Tiefe gelangt, und Höhlen, deren Gänge Wasser weiterleiten.

8. Ein Schluckloch ist eine Stelle, an der ein Bach oder gesammeltes Regenwasser unter die Erde abfließt.

9. Das Wasser geht dabei nicht verloren.

10. Es wechselt von einer Landschaft, die man überblicken kann, in eine Landschaft, deren Verbindungen erst erkundet werden müssen.

11. Dass Wasser durch festes Gestein wandern kann, hängt zunächst mit dessen Aufbau zusammen.

12. Kalkstein besteht überwiegend aus Calciumcarbonat, meist in Form des Minerals Calcit.

13. Viele ungarische Kalksteine entstanden aus Ablagerungen in ehemaligen Meeren, lange bevor die heutigen Berge ihre Gestalt erhielten.

14. Schalenreste, Kalkschlamm und andere kalkige Bestandteile verfestigten sich dort zu Gestein.

15. Spätere Bewegungen der Erdkruste hoben diese Schichten an, verschoben sie und erzeugten Risse.

16. Solche natürlichen Trennflächen im Fels heißen Klüfte.

17. Hinzu kommen die Grenzen zwischen einzelnen Gesteinsschichten, an denen Wasser ebenfalls entlangwandern kann.

18. Ein Kalkmassiv ist daher kein gleichmäßig geschlossener Block, auch wenn eine Felswand zunächst diesen Eindruck vermittelt.

19. Kalkstein findet sich unter anderem im Aggteleker Karst, in großen Teilen des Bükk sowie in den Gebirgen westlich der Donau.

20. Auch Dolomit, ein verwandtes Gestein mit einem magnesiumhaltigen Carbonatmineral als Hauptbestandteil, kann verkarsten, doch seine Reaktion auf Wasser unterscheidet sich von der des Kalksteins.

21. Karst bezeichnet eine Landschaft, deren Formen wesentlich durch die Lösung von Gestein und die dabei entstehende unterirdische Entwässerung geprägt werden.

22. Der entscheidende Vorgang beginnt häufig bereits oberhalb des Felses.

23. Regenwasser nimmt Kohlendioxid aus der Luft auf und gewinnt zusätzliches Kohlendioxid, wenn es durch belebten Boden sickert.

24. Dort geben Pflanzenwurzeln und Bodenorganismen dieses Gas bei ihrer Atmung ab.

25. Ein Teil des gelösten Kohlendioxids reagiert mit dem Wasser zu Kohlensäure, einer schwachen Säure, die Calciumcarbonat angreifen kann.

26. Das feste Mineral wird dabei in gelöste Bestandteile überführt, die das Wasser fortträgt.

27. Anders als bei einer sichtbaren Abschürfung entsteht nicht bloß kleineres Gestein, sondern Material verlässt den Fels in einer wässrigen Lösung.

28. Ein einzelner Tropfen löst nur wenig, aber nachströmendes Wasser kann den Vorgang unablässig fortsetzen.

29. Dabei bleibt die Lösungskraft nicht unbegrenzt erhalten, denn Wasser, das mit den betreffenden Mineralen gesättigt ist, kann unter gleichbleibenden Bedingungen kaum weiteren Kalk aufnehmen.

30. Deshalb entscheiden neben der Wassermenge auch die chemische Zusammensetzung, der Nachschub an Kohlendioxid und die Austauschbedingungen darüber, wo ein Gang wächst.

31. Anfangs genügt eine schmale Kluft, die dem Wasser einen Durchgang bietet.

32. Wird sie durch Lösung etwas breiter, kann unter geeigneten Bedingungen mehr Wasser hindurchströmen.

33. Dieser zusätzliche Durchfluss begünstigt eine weitere Erweiterung, sodass einzelne Wege allmählich gegenüber ihren Nachbarn an Bedeutung gewinnen.

34. Aus einem Netz feiner Risse können dadurch bevorzugte Abflussbahnen und schließlich Höhlengänge entstehen.

35. Das Bild eines natürlichen Rohrnetzes erklärt diese Bündelung, hat aber eine klare Grenze: Die Wege sind unregelmäßig, verzweigt und ständig von wechselnden Wasserständen beeinflusst.

36. Manche Gänge entwickeln sich vollständig unter Wasser, andere werden später von einem Bach durchflossen, über dem bereits Luft steht.

37. Ein Höhlenbach kann außerdem Sand und Geröll mitführen, die den Untergrund mechanisch abtragen.

38. Chemische Lösung und mechanische Abtragung arbeiten dann gemeinsam an der Form des Hohlraums.

39. Senken sich die Täler außerhalb des Gebirges ein oder verändert sich der Grundwasserstand, können ältere Gänge trockenfallen und tiefere Abflusswege entstehen.

40. Eine Höhle besitzt deshalb oft mehrere Etagen, die unterschiedliche Phasen ihrer Entwicklung bewahren.

41. An der Oberfläche zeigt sich die Arbeit des Wassers keineswegs nur durch Höhleneingänge.

42. Wo Niederschlag über freiliegenden Kalk rinnt, kann er Rinnen und schmale Furchen herauslösen, die als Karren bezeichnet werden.

43. Größere geschlossene Senken heißen Dolinen; sie sind häufig schüssel- oder trichterförmig und besitzen keinen gewöhnlichen oberirdischen Abfluss.

44. Manche entstehen durch verstärkte Lösung im Gestein und ein allmähliches Nachsacken der darüberliegenden lockeren Schichten.

45. Andere gehen auf den Einsturz einer Höhlendecke zurück, weshalb nicht jede Doline dieselbe Entstehungsgeschichte erzählt.

46. Ebenso wenig ist unter jeder Doline ein großer, offen begehbarer Hohlraum zu erwarten.

47. Häufig sammelt sich in der Senke Bodenmaterial, das Wasser langsamer durchlässt als der zerklüftete Fels ringsum.

48. Dann kann nach kräftigem Niederschlag vorübergehend Wasser stehen bleiben, obwohl die weitere Umgebung rasch entwässert.

49. Eine Karstlandschaft ist also nicht überall trocken, kahl oder von offenem Fels bedeckt.

50. Entscheidend ist die Verbindung zwischen Oberfläche und Untergrund, die auch unter Wiesen, Wald und einer zusammenhängenden Bodendecke bestehen kann.

51. Auf dem Bükkplateau im nördlichen Ungarn liegen zahlreiche Dolinen zwischen bewaldeten Höhen und offenen Wiesen.

52. Das Plateau ist eine ausgedehnte Hochfläche, deren Kalkuntergrund Niederschlagswasser über viele verschiedene Eintrittsstellen aufnimmt.

53. An seinem Rand und in tieferen Tälern geben Quellen einen Teil dieses Wassers wieder ab.

54. Einige Quellen am südlichen Rand führen nur zeitweise Wasser, wenn Schneeschmelze oder starke Regenfälle den Wasserstand im Karst deutlich anheben.

55. Der sichtbare Quellaustritt ist damit an einen unterirdischen Speicher und dessen wechselnden Füllstand gekoppelt.

56. Dieser Speicher besteht nicht allein aus großen Höhlen, sondern auch aus kleineren Hohlräumen und einem weit verzweigten Kluftnetz.

57. Engere Bereiche können Wasser zurückhalten, während größere Gänge einen raschen Abfluss ermöglichen.

58. Deshalb lässt sich ein Kalkgebirge weder treffend als leerer Hohlkörper noch als gleichmäßig saugender Schwamm beschreiben.

59. Wie schnell eine Quelle auf Niederschlag reagiert, hängt davon ab, welche dieser Wege das Wasser tatsächlich benutzt.

60. Für die Wasserversorgung ist diese Unterscheidung wichtiger als die Frage, wie eindrucksvoll die größte bekannte Höhle aussieht.

61. In Aggtelek wird das unterirdische Gewässernetz in der Baradla besonders anschaulich, einer großen Höhle mit mächtigen Gängen und reichem Tropfsteinschmuck.

62. Sie ist mit der Domica in der benachbarten Slowakei verbunden und bildet mit ihr ein grenzüberschreitendes Höhlensystem.

63. Die Staatsgrenze trennt hier Verwaltungsräume, aber nicht die geologischen Strukturen.

64. Baradla und Domica gehören zu den Höhlen des Aggteleker und des Slowakischen Karstes, die 1995 in die UNESCO-Welterbeliste aufgenommen wurden.

65. Die Gänge der Baradla zeigen, dass eine Tropfsteinhöhle zugleich ein vom Wasser geformter Abflussraum sein kann.

66. Ihre großen Hohlräume entstanden nicht dadurch, dass Tropfsteine wuchsen, sondern durch die vorherige Erweiterung von Wegen im Gestein.

67. Das Kalkgestein selbst stammt aus der Trias, einem Erdzeitalter, das lange vor dem Menschen liegt.

68. Daraus folgt jedoch nicht, dass die Höhle ebenso alt ist wie ihr Gestein.

69. Zwischen der Ablagerung des Kalks im Meer und der Bildung eines unterirdischen Ganges liegen Verfestigung, tektonische Veränderungen und eine eigene Geschichte der Entwässerung.

70. Eine Altersangabe für den Fels datiert deshalb noch keinen Hohlraum, und verschiedene Teile eines Höhlensystems können in unterschiedlichen Zeitabschnitten entstanden sein.

71. Die Tropfsteine der Baradla machen sichtbar, dass Wasser Kalk nicht nur entfernen, sondern auch wieder absetzen kann.

72. Gelangt kalkhaltiges Sickerwasser in einen luftgefüllten Höhlenraum, ändern sich seine chemischen Bedingungen.

73. Enthält die Höhlenluft weniger Kohlendioxid als es dem gelösten Gas im Wasser entspricht, kann Kohlendioxid aus dem Wasser entweichen.

74. Dadurch verschiebt sich das chemische Gleichgewicht, und Calciumcarbonat kann als Calcit ausfallen, also wieder einen festen Stoff bilden.

75. An der Decke bleibt ein kleiner Mineralrest zurück, an dem weitere Ablagerungen ansetzen können.

76. Ein nach unten wachsender Tropfstein heißt Stalaktit, während man den vom Boden aufwärts wachsenden Gegenpart Stalagmit nennt.

77. Treffen beide zusammen, entsteht eine zusammenhängende Säule.

78. Auch flächige Überzüge und Vorhänge können wachsen, wenn Wasser über eine Wand oder entlang einer Felskante fließt.

79. Wie schnell solche Formen zunehmen, hängt unter anderem vom Wasserangebot, der Mineralfracht und dem Kohlendioxidgehalt der Höhlenluft ab, sodass eine feste Wachstumsrate für alle Tropfsteine irreführend wäre.

80. Ein trockengefallener Gang kann auf diese Weise neue mineralische Formen erhalten, während an anderer Stelle desselben Systems fließendes Wasser weiterhin Gestein abträgt.

81. Unter den Hügeln von Buda, dem westlich der Donau gelegenen Teil Budapests, kommt zur Versickerung von oben ein anderer Wasserweg hinzu.

82. Hier entstanden Höhlen auch durch Grundwasser, das aus tieferen Bereichen aufstieg und Wärme mitführte.

83. Solches erwärmtes Grundwasser nennt man Thermalwasser.

84. Auf seinem Weg durch den Untergrund verändert es seine Temperatur und Zusammensetzung, und es kann sich mit kühlerem Wasser anderer Herkunft mischen.

85. Unter passenden chemischen Bedingungen vermag eine solche Mischung weiteren Kalk zu lösen, selbst wenn die beteiligten Wässer zuvor jeweils mit Calcit im Gleichgewicht waren.

86. Dafür wird der Begriff Mischungskorrosion verwendet, wobei Korrosion hier die chemische Lösung des Gesteins bedeutet.

87. Die Szemlő-hegyi-Höhle veranschaulicht den thermalen Ursprung durch ihre besonderen Mineralbildungen, darunter knollige Überzüge, deren Form an Blumenkohl erinnert.

88. Auch die Pál-völgyi-Höhle gehört zur Höhlenwelt des Budaer Thermalkarstes, doch einzelne Räume und Ablagerungen verlangen jeweils eine eigene Erklärung.

89. Wärme allein erklärt die Höhlenbildung nicht, denn ausschlaggebend sind zugleich Wasserwege, gelöste Stoffe und wechselnde chemische Bedingungen.

90. Untersuchungen in der teilweise wassergefüllten Molnár-János-Höhle zeigen entsprechend, dass verschiedene Bereiche derselben Höhle von unterschiedlichen Wasserkomponenten und Lösungsprozessen geprägt werden.

91. Welche Senke mit welcher Quelle verbunden ist, lässt sich aus der Entfernung auf einer Karte nicht zuverlässig ableiten.

92. Forschende verfolgen solche Verbindungen unter anderem mit geeigneten Markierungsstoffen, die sie kontrolliert ins Wasser geben und an möglichen Austrittsstellen nachweisen.

93. Ein solcher Versuch zeigt einen tatsächlich benutzten Fließweg unter den jeweiligen Wasserstandsbedingungen, ohne damit schon das gesamte unterirdische Netz aufzudecken.

94. Diese Kenntnis hilft zu bestimmen, aus welchem Gebiet eine Quelle ihr Wasser erhält und wo es geschützt werden muss.

95. Denn durch offene Schlucklöcher können Schadstoffe rasch in den Untergrund gelangen und natürliche Filterstrecken im Boden weitgehend umgehen.

96. Was auf einer Wiese oder Straße versickert, kann damit Folgen für einen weit entfernten Quellaustritt haben.

97. Auch im dicht bebauten Buda gefährden veränderte Versickerung und undichte Versorgungsleitungen die Höhlen und ihr Wasser.

98. Der Schutz eines Höhleneingangs allein reicht deshalb nicht aus, wenn sein Einzugsgebiet außerhalb der geschützten Fläche liegt.

99. Die Quellen bei Jósvafő erhalten so eine zweite Bedeutung: Sie zeigen nicht nur, wo Wasser aus dem Fels tritt, sondern auch, wie eng scheinbar getrennte Orte miteinander verbunden sind.

100. Hinter dem sichtbaren Wechsel von trockener Höhe und wasserreichem Tal liegt eine Landschaft aus Wegen, deren Verlauf das Wasser in den Kalk geschrieben hat.