1.3 – Literatur kurz

1. A magyar nyelv első írott nyomai nem összefüggő szövegek, hanem latin oklevelekbe ágyazott, elszórt magyar szavak, amelyeket szórványemlékeknek nevezünk.

2. E szórványok legtöbbször hely- és személynevek, amelyek a latin mondat testében őrizték meg a korabeli magyar hangzást.

3. Jelentőségük óriási, hiszen belőlük ismerhetjük meg a legrégibb magyar nyelvállapotot, jóval az első összefüggő szöveg előtt.

4. A középkori Magyarországon az írásbeliség nyelve a latin volt, amelyet az egyház és a királyi udvar egyaránt használt.

5. A hivatalos ügyeket, az adományozásokat és a törvényeket mind latinul foglalták írásba.

6. A magyar nyelv így hosszú ideig csak élőszóban élt, az írás világából kiszorulva.

7. Amikor mégis magyar szó került a latin szövegbe, az rendszerint azért történt, mert nem volt rá megfelelő latin megfelelő.

8. Egy folyó, egy domb vagy egy határ neve ugyanis csak a helyi, magyar formájában volt egyértelmű.

9. Ezért az oklevelek írnokai kénytelenek voltak a magyar neveket a latin szövegbe illeszteni.

10. Ezek a beillesztett szavak őrizték meg számunkra a korai magyar nyelv hangzását és szókincsét.

11. A legfontosabb korai szórványemlék a tihanyi apátság 1055-ben kelt alapítólevele.

12. Ezt az oklevelet I. András király adta ki, amikor a Balaton partján bencés apátságot alapított.

13. Az alapítólevél latin nyelvű, de számos magyar szót és kifejezést tartalmaz.

14. A benne olvasható magyar szavak nagyrészt a birtok határait jelölő helymegnevezések.

15. A tihanyi alapítólevél a legrégibb hiteles magyar nyelvemlék, amely eredeti formájában maradt ránk.

16. Éppen ezért a magyar nyelvtörténet egyik legbecsesebb forrásának tekintjük.

17. Az oklevél leghíresebb részlete egy egész magyar mondattöredék, amely a birtokhatárt írja le.

18. Ez a részlet a „feheruuaru rea meneh hodu utu rea” szavakat tartalmazza, amely egy hadiútra utal.

19. A kifejezés mai magyar nyelven körülbelül annyit jelent: a Fehérvárra menő hadiútra.

20. Ez a néhány szó az első fennmaradt magyar nyelvű mondatrészlet, ezért kivételes értéket képvisel.

21. A töredék megmutatja, hogy a magyar nyelv már a tizenegyedik században ragozott, összetett kifejezésekre volt képes.

22. A benne szereplő ragok és képzők a mai magyar nyelvtan ősi előzményeit tárják fel.

23. A nyelvészek e szavakból következtetnek arra, hogyan hangozhatott a korai magyar beszéd.

24. A tihanyi alapítólevél így nemcsak történeti, hanem nyelvi kincs is.

25. Az oklevélben mintegy száz magyar szó fordul elő, többségük hely- és víznév.

26. E nevek a korabeli táj és a birtokviszonyok pontos képét is megőrizték.

27. A helynevek vizsgálata így a nyelvtörténet mellett a településtörténetnek is fontos forrása.

28. A szórványemlékek tehát egyszerre szolgálják a nyelvész és a történész munkáját.

29. A tihanyi alapítólevél eredeti példányát ma a pannonhalmi apátság levéltára őrzi.

30. Az oklevél épsége és eredetisége teszi különösen értékessé a magyar művelődéstörténet számára.

31. A tihanyi alapítólevél mellett más korai oklevelek is őriznek magyar szórványokat.

32. A pannonhalmi apátság alapításához kötődő iratok szintén tartalmaznak korai magyar neveket.

33. E szórványok együtt rajzolják ki a korai magyar nyelv térképét és fejlődését.

34. Minél több ilyen emléket ismerünk, annál pontosabb képet kapunk a régi nyelvállapotról.

35. A szórványemlékek kutatása ezért folyamatos és aprólékos munkát kíván.

36. Egy-egy szó helyes olvasata és értelmezése gyakran hosszú tudományos vitákat vált ki.

37. A régi írásmód ugyanis nem volt egységes, és a hangokat sokféleképpen jelölték.

38. A latin ábécé nem volt alkalmas minden magyar hang pontos visszaadására.

39. Ezért az írnokok kényszermegoldásokat, betűkapcsolatokat és rögtönzött jelöléseket alkalmaztak.

40. E bizonytalan írásmód megnehezíti, de egyben izgalmassá is teszi a szövegek megfejtését.

41. A magyar hangok, például a hosszú magánhangzók vagy a lágy mássalhangzók jelölése különösen sok gondot okozott.

42. Az írnok gyakran a latin helyesírás szabályait próbálta a magyar hangzásra ráhúzni.

43. Ebből a küzdelemből fokozatosan alakult ki a magyar helyesírás sajátos gyakorlata.

44. A szórványemlékek így a magyar írás történetének is legkorábbi tanúi.

45. A latin nyelvű írásbeliség és a magyar szavak együttélése évszázadokon át meghatározta a hazai kultúrát.

46. A latin volt a tudomány, az egyház és a közigazgatás nyelve, míg a magyar a mindennapi élet nyelve maradt.

47. E kettősség, amelyet a nyelvtudomány kétnyelvűségnek nevez, a középkori Magyarország jellemző vonása volt.

48. A művelt réteg latinul írt és olvasott, de anyanyelvén, magyarul gondolkodott és beszélt.

49. E feszültségből született meg végül az igény, hogy a magyar nyelv is írott formát nyerjen.

50. A szórványemlékek e hosszú folyamat első, még bizonytalan lépései voltak.

51. A latin írásbeliség nemcsak akadálya, hanem hordozója is volt a magyar nyelv írott megjelenésének.

52. A magyar szavak ugyanis éppen a latin oklevelek védelmében maradtak fenn az évszázadok során.

53. E paradox helyzet jól mutatja a középkori művelődés összetettségét.

54. A latin nem elnyomta, hanem egy ideig őrizte és megőrizte a magyar nyelv emlékeit.

55. Csak jóval később, a magyar írásbeliség megerősödésével vált a magyar nyelv önálló írott hordozóvá.

56. A szórványemlékek nyelvi anyaga a nyelvtörténet minden korszakának megismeréséhez alapot ad.

57. A régi szavak hangalakja megmutatja, milyen hangváltozásokon ment át a magyar nyelv az évszázadok alatt.

58. Például a szóvégi magánhangzók, amelyek a régi alakokban még megvoltak, később eltűntek a nyelvből.

59. A „hodu utu” alak ma „had útra” formában él, jól mutatva a nyelv fejlődését.

60. Az ilyen összevetések a nyelvtörténet legizgalmasabb felfedezései közé tartoznak.

61. A szórványemlékek tehát élő tanúi a magyar nyelv szüntelen mozgásának és átalakulásának.

62. A korai magyar helynevek egy része a mai napig fennmaradt, gyakran alig változott formában.

63. Más nevek viszont eltűntek, és csak a régi oklevelekből ismerjük őket.

64. Az eltűnt nevek felkutatása a régi táj rekonstrukciójához is hozzájárul.

65. A helynévkutatás így a nyelvészet és a történelem közös, gyümölcsöző területe.

66. A szórványemlékek szókincse a régi élet számos területére enged bepillantást.

67. A víznevek, a földrajzi kifejezések és a foglalkozásnevek a korabeli mindennapokat tükrözik.

68. E szavakból kirajzolódik egy közösség képe, amely szoros kapcsolatban élt a természettel.

69. A szórványemlékek így nemcsak a nyelvről, hanem az egész korról vallanak.

70. Bennük a régi Magyarország tájai, foglalkozásai és szokásai elevenednek meg.

71. A tihanyi alapítólevél tanulmányozása ezért messze túlmutat a puszta nyelvi elemzésen.

72. Az oklevél egyszerre nyelvemlék, történeti forrás és a korai magyar államiság tanúja.

73. I. András adományozása a bencés rend magyarországi megerősödését is jelzi.

74. A kolostorok ekkoriban a műveltség, az írásbeliség és a gazdálkodás fontos központjai voltak.

75. A tihanyi apátság alapítása így a magyar kultúra egyik jelentős állomása.

76. Az alapítólevél e kettős, nyelvi és művelődéstörténeti jelentőségét együtt kell szemlélnünk.

77. A szórványemlékek korszaka fokozatosan adta át a helyét az összefüggő magyar szövegeknek.

78. A tizenkettedik és tizenharmadik században már megjelentek az első teljes magyar mondatok és szövegek.

79. E fejlődés csúcsa a Halotti beszéd és az Ómagyar Mária-siralom, amelyek külön fejezet tárgyai.

80. A szórványemlékek e nagy művek nélkülözhetetlen előzményei és nyelvi alapjai.

81. Nélkülük nem érthetnénk meg, hogyan jutott el a magyar nyelv az elszórt szavaktól az összefüggő szövegig.

82. A szórványemlékek tehát a magyar írott nyelv születésének első, tapogatózó lépései.

83. E lépések lassúak és bizonytalanok voltak, de egy nagy folyamat kezdetét jelentették.

84. A magyar nyelv útja az írott formáig évszázadokig tartott, és számos akadályt kellett leküzdenie.

85. A szórványemlékek e hosszú út első, halvány, mégis maradandó nyomai.

86. A nyelvemlékek kutatása a tizenkilencedik században, a nemzeti tudomány megerősödésével vett nagy lendületet.

87. A tudósok ekkor kezdték rendszeresen összegyűjteni és kiadni a régi oklevelek magyar szavait.

88. E munka nyomán vált a szórványemlékek anyaga a magyar nyelvtörténet szilárd alapjává.

89. A gyűjtés és a kiadás ma is folytatódik, és újabb részletekkel gazdagítja ismereteinket.

90. A régi nyelvemlékek így élő, folyamatosan kutatott terület maradnak a tudományban.

91. A tihanyi alapítólevél a magyar nemzeti emlékezet egyik jelképes tárgyává is vált.

92. Benne a magyar nyelv első, még csak csírázó írott létét tiszteljük.

93. Az oklevél híres mondattöredéke az iskolai oktatásban is közismertté vált.

94. A magyar diákok e szavakon keresztül találkoznak először a nyelv régi hangzásával.

95. Így a régi nyelvemlék a nemzeti önismeret elemi részévé lett.

96. A szórványemlékek megbecsülése a magyar kultúra múltjához való ragaszkodásról tanúskodik.

97. E ragaszkodás a nyelv iránti tisztelet egyik legszebb megnyilvánulása.

98. A régi szavak őrzése és megértése a nemzeti önazonosság megőrzésének is része.

99. A szórványemlékek így a nyelvtudomány határain túl is fontos jelentőséggel bírnak.

100. A latin írásbeliség és a magyar szavak együttélése a magyar művelődés egyik alapvonása maradt.

101. E kettősség még évszázadokig meghatározta a magyar irodalom és tudomány fejlődését.

102. A latin nyelv súlya csak lassan, a nemzeti nyelvek felemelkedésével csökkent.

103. A magyar nyelv teljes írott önállósága csak a reformáció és a könyvnyomtatás korában bontakozott ki.

104. Ez a folyamat azonban éppen a régi szórványemlékekben gyökerezik.

105. Belőlük indult el a magyar nyelv hosszú útja az elszórt szavaktól a virágzó irodalomig.

106. A szórványemlékek jelentőségét nem lehet túlbecsülni a magyar kultúra történetében.

107. Ők a kezdet, az első, még alig hallható hangja az írott magyar szónak.

108. E halk hang azonban egy nagy, évezredes irodalmi hagyomány kezdetét jelenti.

109. A tihanyi alapítólevél „feheruuaru rea meneh hodu utu rea” töredéke örökre a magyar irodalom nyitánya marad.

110. E néhány szóban ott rejlik egy egész nemzet írott kultúrájának ígérete.

111. A szórványemlékek tanulmányozása türelmet és alázatot kíván a kutatótól.

112. Egyetlen szó megfejtése is hosszú és gondos munka eredménye lehet.

113. E munka mégis gazdagon megtérül, hiszen közelebb visz a nyelv és a nép múltjához.

114. A régi szavak mögött egy eleven, gondolkodó és beszélő közösség áll.

115. E közösség hangját halljuk vissza a szórványemlékek megfejtett szavaiban.

116. Így a nyelvemlékek nemcsak a nyelvet, hanem az embert is közelebb hozzák hozzánk.

117. A szórványemlékek ezért a magyar irodalom és kultúra emberi arcát is felmutatják.

118. Bennük a régmúlt névtelen embere szólal meg, aki földjét, folyóját és útját nevén nevezte.

119. E névadás a világ birtokbavételének és megértésének ősi gesztusa.

120. A szórványemlékek így a magyar nyelv és a magyar gondolkodás legkorábbi tanúi.

121. A latin oklevelek magyar szavai a két nyelv találkozásának is emlékei.

122. E találkozásból született meg a magyar írásbeliség sajátos, kétnyelvű öröksége.

123. A latin és a magyar évszázadokon át kölcsönösen hatott egymásra.

124. A magyar számos szót és kifejezést vett át a latinból, különösen az egyház és a tudomány területén.

125. E kölcsönhatás gazdagította a magyar szókincset, és tágította kifejezőerejét.

126. A szórványemlékek e nyelvi cserefolyamat legkorábbi bizonyítékai közé tartoznak.

127. A két nyelv együttélése tehát nemcsak feszültséget, hanem gazdagodást is jelentett.

128. A magyar nyelv e találkozásból erősödve és gazdagodva lépett tovább saját útján.

129. A szórványemlékek így a magyar kultúra nyitottságának és befogadóképességének is tanúi.

130. E nyitottság a magyar irodalom egyik állandó, éltető vonása maradt.

131. A régi nyelvemlékek megismerése segít átérezni a nyelv folytonosságát a múlttól a jelenig.

132. A mai magyar beszélő ugyanahhoz a nyelvhez tartozik, amelynek első szavai e régi oklevelekben olvashatók.

133. E folytonosság tudata mély kapcsolatot teremt a régmúlt és a jelen között.

134. A szórványemlékek így nemcsak a múlt tanúi, hanem a jelen önismeretének forrásai is.

135. A nyelv régi és mai állapotának összevetése tanulságos és megható élmény.

136. Benne a nyelv élete, halhatatlansága és szüntelen megújulása tárul fel.

137. A szórványemlékek e nagy összefüggés kezdőpontján állnak.

138. Belőlük indul ki a magyar nyelv és irodalom írott története.

139. Éppen ezért érdemes megbecsülni és tanulmányozni e látszólag jelentéktelen szavakat.

140. Bennük egy egész kultúra kezdete rejtőzik, csendben és mégis kitörölhetetlenül.

141. A tihanyi alapítólevél és a többi korai szórvány a magyar írott szó bölcsője.

142. E bölcsőből kelt életre az a hagyomány, amely a Halotti beszédig és tovább vezet.

143. A szórványemlékek megértése nélkül a magyar irodalom kezdetei homályban maradnának.

144. Ezért állnak e szerény emlékek a nagy irodalmi hagyomány kapujában.

145. Rajtuk keresztül lépünk be a magyar írott kultúra ezeréves történetébe.

146. A szórványemlékek így a kezdet és a folytonosság egyszerre való jelképei.

147. Bennük a magyar nyelv első lélegzetvételét halljuk az írás világában.

148. E lélegzetvétel óta a magyar szó szüntelenül él, változik és gazdagodik az írásban.

149. A szórványemlékek ennek a nagy, eleven folyamatnak a kezdőpontján állnak őrt.

150. Tőlük indulva fordulunk most az első összefüggő magyar szövegek, a Halotti beszéd és az Ómagyar Mária-siralom felé.

1. Die ersten schriftlichen Spuren der ungarischen Sprache sind keine zusammenhängenden Texte, sondern in lateinische Urkunden eingebettete, verstreute ungarische Wörter, die man Streudenkmäler nennt.

2. Diese Streuwörter sind zumeist Orts- und Personennamen, die im Leib des lateinischen Satzes den damaligen ungarischen Klang bewahrten.

3. Ihre Bedeutung ist gewaltig, denn aus ihnen können wir den ältesten Zustand der ungarischen Sprache kennenlernen, lange vor dem ersten zusammenhängenden Text.

4. Im mittelalterlichen Ungarn war die Sprache der Schriftlichkeit das Lateinische, das die Kirche und der königliche Hof gleichermaßen verwendeten.

5. Die amtlichen Angelegenheiten, die Schenkungen und die Gesetze wurden allesamt lateinisch niedergeschrieben.

6. Die ungarische Sprache lebte so lange Zeit nur mündlich, aus der Welt der Schrift verdrängt.

7. Wenn dennoch ein ungarisches Wort in den lateinischen Text gelangte, geschah dies gewöhnlich, weil es keine passende lateinische Entsprechung dafür gab.

8. Der Name eines Flusses, eines Hügels oder einer Grenze war nämlich nur in seiner örtlichen, ungarischen Form eindeutig.

9. Deshalb waren die Schreiber der Urkunden gezwungen, die ungarischen Namen in den lateinischen Text einzufügen.

10. Diese eingefügten Wörter bewahrten uns den Klang und den Wortschatz der frühen ungarischen Sprache.

11. Das wichtigste frühe Streudenkmal ist die im Jahr 1055 ausgestellte Gründungsurkunde der Abtei von Tihany.

12. Diese Urkunde stellte König Andreas I. aus, als er am Ufer des Plattensees eine Benediktinerabtei gründete.

13. Die Gründungsurkunde ist lateinisch, enthält jedoch zahlreiche ungarische Wörter und Wendungen.

14. Die in ihr lesbaren ungarischen Wörter sind größtenteils Ortsbezeichnungen, die die Grenzen des Besitzes angeben.

15. Die Gründungsurkunde von Tihany ist das älteste beglaubigte ungarische Sprachdenkmal, das uns in seiner ursprünglichen Form erhalten blieb.

16. Gerade deshalb betrachten wir sie als eine der kostbarsten Quellen der ungarischen Sprachgeschichte.

17. Der berühmteste Abschnitt der Urkunde ist ein ganzes ungarisches Satzfragment, das die Besitzgrenze beschreibt.

18. Dieser Abschnitt enthält die Worte „feheruuaru rea meneh hodu utu rea“, die auf eine Heerstraße verweisen.

19. Der Ausdruck bedeutet im heutigen Ungarisch ungefähr so viel wie: auf die nach Fehérvár führende Heerstraße.

20. Diese wenigen Worte sind das erste erhaltene ungarischsprachige Satzstück und stellen deshalb einen außergewöhnlichen Wert dar.

21. Das Fragment zeigt, dass die ungarische Sprache schon im elften Jahrhundert zu gebeugten, zusammengesetzten Ausdrücken fähig war.

22. Die in ihm vorkommenden Endungen und Ableitungssilben legen die urtümlichen Vorformen der heutigen ungarischen Grammatik offen.

23. Aus diesen Wörtern schließen die Sprachforscher darauf, wie die frühe ungarische Rede geklungen haben mag.

24. Die Gründungsurkunde von Tihany ist so nicht nur ein geschichtlicher, sondern auch ein sprachlicher Schatz.

25. In der Urkunde kommen etwa hundert ungarische Wörter vor, die meisten davon Orts- und Gewässernamen.

26. Diese Namen bewahrten auch ein genaues Bild der damaligen Landschaft und der Besitzverhältnisse.

27. Die Untersuchung der Ortsnamen ist so neben der Sprachgeschichte auch eine wichtige Quelle der Siedlungsgeschichte.

28. Die Streudenkmäler dienen also zugleich der Arbeit des Sprachforschers und des Historikers.

29. Das Originalexemplar der Gründungsurkunde von Tihany bewahrt heute das Archiv der Abtei von Pannonhalma.

30. Die Unversehrtheit und die Ursprünglichkeit der Urkunde machen sie für die ungarische Kulturgeschichte besonders wertvoll.

31. Neben der Gründungsurkunde von Tihany bewahren auch andere frühe Urkunden ungarische Streuwörter.

32. Auch die mit der Gründung der Abtei von Pannonhalma verbundenen Schriftstücke enthalten frühe ungarische Namen.

33. Diese Streuwörter zeichnen gemeinsam die Karte und die Entwicklung der frühen ungarischen Sprache.

34. Je mehr solcher Denkmäler wir kennen, desto genaueres Bild erhalten wir vom alten Sprachzustand.

35. Die Erforschung der Streudenkmäler erfordert deshalb eine fortlaufende und minutiöse Arbeit.

36. Die richtige Lesart und Deutung eines einzelnen Wortes löst oft lange wissenschaftliche Debatten aus.

37. Die alte Schreibweise war nämlich nicht einheitlich, und die Laute bezeichnete man auf vielerlei Weise.

38. Das lateinische Alphabet war nicht geeignet, jeden ungarischen Laut genau wiederzugeben.

39. Deshalb wandten die Schreiber Notlösungen, Buchstabenverbindungen und behelfsmäßige Bezeichnungen an.

40. Diese unsichere Schreibweise erschwert die Entschlüsselung der Texte, macht sie aber zugleich reizvoll.

41. Die Bezeichnung der ungarischen Laute, etwa der langen Vokale oder der weichen Konsonanten, bereitete besonders viel Mühe.

42. Der Schreiber versuchte oft, die Regeln der lateinischen Rechtschreibung auf den ungarischen Klang zu übertragen.

43. Aus diesem Ringen entwickelte sich allmählich die eigene Praxis der ungarischen Rechtschreibung.

44. Die Streudenkmäler sind so auch die frühesten Zeugen der Geschichte der ungarischen Schrift.

45. Das Nebeneinander der lateinischen Schriftlichkeit und der ungarischen Wörter prägte jahrhundertelang die heimische Kultur.

46. Das Lateinische war die Sprache der Wissenschaft, der Kirche und der Verwaltung, während das Ungarische die Sprache des Alltagslebens blieb.

47. Diese Zweiheit, die die Sprachwissenschaft Zweisprachigkeit nennt, war ein bezeichnender Zug des mittelalterlichen Ungarn.

48. Die gebildete Schicht schrieb und las lateinisch, dachte und sprach aber in ihrer Muttersprache, auf Ungarisch.

49. Aus dieser Spannung entstand schließlich das Bedürfnis, dass auch die ungarische Sprache eine schriftliche Form erhalte.

50. Die Streudenkmäler waren die ersten, noch unsicheren Schritte dieses langen Prozesses.

51. Die lateinische Schriftlichkeit war nicht nur ein Hindernis, sondern auch ein Träger des schriftlichen Erscheinens der ungarischen Sprache.

52. Die ungarischen Wörter blieben nämlich gerade im Schutz der lateinischen Urkunden über die Jahrhunderte erhalten.

53. Diese widersprüchliche Lage zeigt gut die Vielschichtigkeit der mittelalterlichen Bildung.

54. Das Lateinische unterdrückte die Denkmäler der ungarischen Sprache nicht, sondern hütete und bewahrte sie eine Zeit lang.

55. Erst viel später, mit dem Erstarken der ungarischen Schriftlichkeit, wurde die ungarische Sprache zu einem eigenständigen schriftlichen Träger.

56. Das sprachliche Material der Streudenkmäler gibt eine Grundlage für die Erkenntnis jeder Epoche der Sprachgeschichte.

57. Die Lautgestalt der alten Wörter zeigt, welche Lautwandel die ungarische Sprache im Lauf der Jahrhunderte durchmachte.

58. Zum Beispiel die auslautenden Vokale, die in den alten Formen noch vorhanden waren, verschwanden später aus der Sprache.

59. Die Form „hodu utu“ lebt heute in der Gestalt „had útra“ fort und zeigt gut die Entwicklung der Sprache.

60. Solche Vergleiche gehören zu den spannendsten Entdeckungen der Sprachgeschichte.

61. Die Streudenkmäler sind also lebendige Zeugen der unaufhörlichen Bewegung und Wandlung der ungarischen Sprache.

62. Ein Teil der frühen ungarischen Ortsnamen blieb bis heute erhalten, oft in kaum veränderter Form.

63. Andere Namen dagegen verschwanden und sind uns nur aus den alten Urkunden bekannt.

64. Die Erforschung der verschwundenen Namen trägt auch zur Rekonstruktion der alten Landschaft bei.

65. Die Ortsnamenforschung ist so ein gemeinsames, fruchtbares Gebiet der Sprachwissenschaft und der Geschichte.

66. Der Wortschatz der Streudenkmäler gewährt Einblick in zahlreiche Bereiche des alten Lebens.

67. Die Gewässernamen, die geografischen Ausdrücke und die Berufsbezeichnungen spiegeln den damaligen Alltag wider.

68. Aus diesen Wörtern zeichnet sich das Bild einer Gemeinschaft ab, die in engem Zusammenhang mit der Natur lebte.

69. Die Streudenkmäler zeugen so nicht nur von der Sprache, sondern von der ganzen Epoche.

70. In ihnen erwachen die Landschaften, die Berufe und die Bräuche des alten Ungarn zum Leben.

71. Das Studium der Gründungsurkunde von Tihany geht deshalb weit über die bloße sprachliche Analyse hinaus.

72. Die Urkunde ist zugleich Sprachdenkmal, geschichtliche Quelle und Zeuge der frühen ungarischen Staatlichkeit.

73. Die Schenkung Andreas‘ I. zeigt auch das Erstarken des Benediktinerordens in Ungarn an.

74. Die Klöster waren damals wichtige Zentren der Bildung, der Schriftlichkeit und der Wirtschaft.

75. Die Gründung der Abtei von Tihany ist so eine bedeutende Station der ungarischen Kultur.

76. Diese doppelte, sprachliche und kulturgeschichtliche Bedeutung der Gründungsurkunde müssen wir zusammen betrachten.

77. Die Epoche der Streudenkmäler machte allmählich den zusammenhängenden ungarischen Texten Platz.

78. Im zwölften und dreizehnten Jahrhundert erschienen bereits die ersten vollständigen ungarischen Sätze und Texte.

79. Der Höhepunkt dieser Entwicklung sind die Grabrede und die altungarische Marienklage, die Gegenstand eigener Kapitel sind.

80. Die Streudenkmäler sind die unentbehrlichen Vorstufen und sprachlichen Grundlagen dieser großen Werke.

81. Ohne sie könnten wir nicht verstehen, wie die ungarische Sprache von den verstreuten Wörtern zum zusammenhängenden Text gelangte.

82. Die Streudenkmäler sind also die ersten, tastenden Schritte der Geburt der ungarischen Schriftsprache.

83. Diese Schritte waren langsam und unsicher, doch sie bedeuteten den Beginn eines großen Prozesses.

84. Der Weg der ungarischen Sprache zur schriftlichen Form dauerte Jahrhunderte und musste zahlreiche Hindernisse überwinden.

85. Die Streudenkmäler sind die ersten, blassen, gleichwohl bleibenden Spuren dieses langen Weges.

86. Die Erforschung der Sprachdenkmäler gewann im neunzehnten Jahrhundert, mit dem Erstarken der nationalen Wissenschaft, großen Schwung.

87. Die Gelehrten begannen damals, die ungarischen Wörter der alten Urkunden planmäßig zu sammeln und herauszugeben.

88. Im Gefolge dieser Arbeit wurde das Material der Streudenkmäler zur festen Grundlage der ungarischen Sprachgeschichte.

89. Das Sammeln und Herausgeben setzt sich bis heute fort und bereichert unsere Kenntnisse um neue Einzelheiten.

90. Die alten Sprachdenkmäler bleiben so ein lebendiges, fortwährend erforschtes Gebiet in der Wissenschaft.

91. Die Gründungsurkunde von Tihany wurde auch zu einem sinnbildlichen Gegenstand des ungarischen nationalen Gedächtnisses.

92. In ihr verehren wir das erste, noch keimende schriftliche Dasein der ungarischen Sprache.

93. Das berühmte Satzfragment der Urkunde wurde auch im Schulunterricht allgemein bekannt.

94. Die ungarischen Schüler begegnen durch diese Worte zum ersten Mal dem alten Klang der Sprache.

95. So wurde das alte Sprachdenkmal zu einem elementaren Bestandteil des nationalen Selbstverständnisses.

96. Die Wertschätzung der Streudenkmäler zeugt von der Verbundenheit der ungarischen Kultur mit ihrer Vergangenheit.

97. Diese Verbundenheit ist eine der schönsten Bekundungen der Ehrfurcht vor der Sprache.

98. Das Hüten und Verstehen der alten Wörter ist auch ein Teil der Bewahrung der nationalen Selbstidentität.

99. Die Streudenkmäler besitzen so auch über die Grenzen der Sprachwissenschaft hinaus eine wichtige Bedeutung.

100. Das Nebeneinander der lateinischen Schriftlichkeit und der ungarischen Wörter blieb ein Grundzug der ungarischen Bildung.

101. Diese Zweiheit bestimmte noch jahrhundertelang die Entwicklung der ungarischen Literatur und Wissenschaft.

102. Das Gewicht der lateinischen Sprache verringerte sich nur langsam, mit dem Aufstieg der nationalen Sprachen.

103. Die vollständige schriftliche Selbstständigkeit der ungarischen Sprache entfaltete sich erst im Zeitalter der Reformation und des Buchdrucks.

104. Dieser Prozess wurzelt jedoch gerade in den alten Streudenkmälern.

105. Von ihnen ging der lange Weg der ungarischen Sprache aus, von den verstreuten Wörtern bis zur blühenden Literatur.

106. Die Bedeutung der Streudenkmäler lässt sich in der Geschichte der ungarischen Kultur nicht überschätzen.

107. Sie sind der Anfang, die erste, noch kaum hörbare Stimme des geschriebenen ungarischen Wortes.

108. Diese leise Stimme bedeutet jedoch den Beginn einer großen, jahrtausendealten literarischen Überlieferung.

109. Das Fragment „feheruuaru rea meneh hodu utu rea“ der Gründungsurkunde von Tihany bleibt für immer die Ouvertüre der ungarischen Literatur.

110. In diesen wenigen Worten liegt das Versprechen der gesamten schriftlichen Kultur einer Nation.

111. Das Studium der Streudenkmäler erfordert vom Forscher Geduld und Demut.

112. Auch die Entschlüsselung eines einzigen Wortes kann das Ergebnis langer und sorgfältiger Arbeit sein.

113. Diese Arbeit lohnt sich dennoch reichlich, denn sie bringt der Vergangenheit der Sprache und des Volkes näher.

114. Hinter den alten Wörtern steht eine lebendige, denkende und sprechende Gemeinschaft.

115. Die Stimme dieser Gemeinschaft hören wir in den entschlüsselten Wörtern der Streudenkmäler wieder.

116. So bringen uns die Sprachdenkmäler nicht nur die Sprache, sondern auch den Menschen näher.

117. Die Streudenkmäler zeigen deshalb auch das menschliche Antlitz der ungarischen Literatur und Kultur.

118. In ihnen spricht der namenlose Mensch der fernen Vergangenheit, der sein Land, seinen Fluss und seinen Weg beim Namen nannte.

119. Diese Namengebung ist die uralte Geste der Inbesitznahme und des Verstehens der Welt.

120. Die Streudenkmäler sind so die frühesten Zeugen der ungarischen Sprache und des ungarischen Denkens.

121. Die ungarischen Wörter der lateinischen Urkunden sind auch Zeugnisse der Begegnung der beiden Sprachen.

122. Aus dieser Begegnung entstand das eigene, zweisprachige Erbe der ungarischen Schriftlichkeit.

123. Das Lateinische und das Ungarische wirkten jahrhundertelang wechselseitig aufeinander ein.

124. Das Ungarische übernahm zahlreiche Wörter und Ausdrücke aus dem Lateinischen, besonders auf dem Gebiet der Kirche und der Wissenschaft.

125. Diese Wechselwirkung bereicherte den ungarischen Wortschatz und erweiterte seine Ausdruckskraft.

126. Die Streudenkmäler gehören zu den frühesten Belegen dieses sprachlichen Austauschprozesses.

127. Das Zusammenleben der beiden Sprachen bedeutete also nicht nur Spannung, sondern auch Bereicherung.

128. Die ungarische Sprache trat aus dieser Begegnung gestärkt und bereichert ihren eigenen Weg weiter.

129. Die Streudenkmäler sind so auch Zeugen der Offenheit und der Aufnahmefähigkeit der ungarischen Kultur.

130. Diese Offenheit blieb ein beständiger, belebender Zug der ungarischen Literatur.

131. Die Kenntnis der alten Sprachdenkmäler hilft, die Kontinuität der Sprache von der Vergangenheit bis zur Gegenwart nachzuempfinden.

132. Der heutige ungarische Sprecher gehört zu derselben Sprache, deren erste Wörter in diesen alten Urkunden lesbar sind.

133. Das Bewusstsein dieser Kontinuität schafft eine tiefe Verbindung zwischen der fernen Vergangenheit und der Gegenwart.

134. Die Streudenkmäler sind so nicht nur Zeugen der Vergangenheit, sondern auch Quellen der Selbsterkenntnis der Gegenwart.

135. Der Vergleich des alten und des heutigen Zustands der Sprache ist ein lehrreiches und ergreifendes Erlebnis.

136. In ihm offenbart sich das Leben, die Unsterblichkeit und die unaufhörliche Erneuerung der Sprache.

137. Die Streudenkmäler stehen am Ausgangspunkt dieses großen Zusammenhangs.

138. Von ihnen geht die schriftliche Geschichte der ungarischen Sprache und Literatur aus.

139. Gerade deshalb lohnt es sich, diese scheinbar unbedeutenden Wörter zu schätzen und zu studieren.

140. In ihnen verbirgt sich der Anfang einer ganzen Kultur, still und dennoch unauslöschlich.

141. Die Gründungsurkunde von Tihany und die übrigen frühen Streuwörter sind die Wiege des geschriebenen ungarischen Wortes.

142. Aus dieser Wiege erwachte jene Überlieferung, die bis zur Grabrede und darüber hinaus führt.

143. Ohne das Verständnis der Streudenkmäler blieben die Anfänge der ungarischen Literatur im Dunkeln.

144. Deshalb stehen diese bescheidenen Denkmäler am Tor der großen literarischen Überlieferung.

145. Durch sie treten wir in die tausendjährige Geschichte der ungarischen Schriftkultur ein.

146. Die Streudenkmäler sind so zugleich Sinnbilder des Anfangs und der Kontinuität.

147. In ihnen hören wir den ersten Atemzug der ungarischen Sprache in der Welt der Schrift.

148. Seit diesem Atemzug lebt, wandelt und bereichert sich das ungarische Wort unaufhörlich in der Schrift.

149. Die Streudenkmäler stehen am Ausgangspunkt dieses großen, lebendigen Prozesses Wache.

150. Von ihnen ausgehend wenden wir uns nun den ersten zusammenhängenden ungarischen Texten zu, der Grabrede und der altungarischen Marienklage.