2 A görög filozófia kezdetei: Thalésztől a szofistákig – Die Anfänge der griechischen Philosophie: Von Thales bis zu den Sophisten

1. A Metafizika című művének első könyvében Arisztotelész arról számol be, hogy Thalesz Milétoszból a vizet nyilvánította a világ alapvető elvének.

2. Amikor Arisztotelész a Kr. e. 4. században ezt a nézetet besorolja, a milétoszi gondolkodás kezdetei már körülbelül két évszázaddal korábban feküdtek.

3. Elődjei műveiben keresi a választ arra a kérdésre, hogy milyen okokból válnak a dolgok érthetővé, és Thales választása mögött a nedvességnek a táplálkozás és az élet szempontjából betöltött jelentőségét sejti.

4. Ezzel magyarázatot ad egy régebbi magyarázatra, amelynek eredeti indoklása számunkra közvetlenül nem hozzáférhető.

5. Visszatekintése feltár egy múltat, amelyet egyúttal saját filozófiájának fogalmaival is rendszerez.

6. Aki meg akarja érteni ezeket a korai gondolkodókat, annak ezért mind kérdéseiket kell rekonstruálnia, mind pedig fel kell ismernie, kinek a szemén keresztül maradtak fenn válaszaik.

7. Így már e történet kezdetén felmerül egy nehézség, amely újra és újra hajtja előre: egy állítás meggyőző lehet, miközben még tisztázatlan, mire alapul érvényessége.

8. A korai görög filozófusok írásaiból túlnyomórészt olyan kivonatok és beszámolók maradtak fenn, amelyeket későbbi szerzők különböző okokból őriztek meg.

9. A töredék egy átadott szövegrészlet, a tanúság viszont egy gondolkodó életéről vagy nézeteiről szóló beszámoló.

10. A töredék is általában egy idegen szövegben jut el hozzánk, amelynek szerzője kiválasztja, idézi és néha értelmezi azt.

11. Így őrizte meg a későantik tudós, Simplikiosz Parmenidész hosszabb verssorait, mert annak a költeménye az ő idejében már ritkasággá vált.

12. Egy ilyen idézet több évszázadon át hallhatóvá teheti egy hangot anélkül, hogy teljes mértékben visszaadná azt a kontextust, amelyben eredetileg megszólalt.

13. A hiányosságok óvatosságot igényelnek, de egyáltalán nem zárják ki a megalapozott rekonstrukciót.

14. A fennmaradt érvek, a hasonló tanúságok és a felismerhető vitás kérdések alapján következtetni lehet egy olyan fejlődésre, amelynek összefüggései többet hordoznak, mint egy híres mondásokból álló gyűjtemény.

15. Korábbi színtere egy görög világ volt, amely az Égei-tengeren túl egészen a kis-ázsiai partvidékig, Dél-Olaszországig és Szicíliáig terjedt.

16. Milétosz, Thales szülőhelye, Kis-Ázsia nyugati partján feküdt, és azokhoz az ión városokhoz tartozott, amelyekben a Kr. e. 6. században új természetmagyarázatok alakultak ki.

17. Tengeri útvonalakon és kereskedelmi kapcsolatok révén a görögök megismerkedtek más kultúrák – köztük Egyiptom és a Közel-Kelet – tudásával és alkotói hagyományaival.

18. A föníciai minták alapján kialakult görög ábécé különösen jól szemlélteti ezt a kölcsönös hatást.

19. Ezek a kapcsolatok bővítették a rendelkezésre álló tudáskészletet, ám egy átvett technika vagy megfigyelés még nem adott választ a világ egészének felépítésére vonatkozó kérdésre.

20. A polis is – amely egy városból és annak környékéből álló politikai és vallási közösség volt – különböző tapasztalatokat nyújtott a közös rendről, anélkül, hogy mindenhol demokratikus alapon működött volna.

21. Az athéni demokrácia már csak azért sem lehetett a görög filozófia általános oka, mert a milészi természetfilozófiai kérdések régebbiek voltak, és máshol keletkeztek.

22. A történelmi keret lehetőséget nyújtott a kérdések felvetésére; hogy melyik válasz volt meggyőző, azt a dolgok maguknak kellett bizonyítaniuk.

23. A természet ehhez egy ismerős és egyben makacs problémát kínált, hiszen a növények nőnek, a testek bomlanak, és az évszakok váltakoznak, miközben ezekben a változásokban ismétlődő összefüggések is felismerhetők.

24. A görög physis szó jelenthette a növekedést, a természetes tulajdonságot és a természetet is, jelentése pedig az adott összefüggéstől függött.

25. Aki az eredetet kereste, azt kérdezte, miből keletkezhetett egy ilyen sokféle jelenséggel rendelkező világ.

26. Egy ilyen válasz azonban nyitva hagyta azt a kérdést, hogy a feltételezett kezdetből hogyan jött létre a jelenlegi sokféleség, és mi rendezte ezeket a változásokat.

27. A „kosmos” fogalom, amely rendet vagy rendezett világot jelenthetett, a figyelmet az egész ezen összefüggésére irányította.

28. A kezdetről szóló kérdés így összekapcsolódott egy magyarázó elv iránti kérdéssel, amelynek többet kellett nyújtania, mint pusztán egy első anyag megnevezését.

29. Az eredet, a tartós létezés és a változás folyamata között olyan különbségek voltak, amelyek a korai válaszokban csak fokozatosan váltak egyértelműbbé.

30. Thales víz-elvének e háttér előtt úgy értelmezhető, mint egy kísérlet a sokrétű természet egy közös kiindulópontból való magyarázására.

31. Hogy ezzel azt is állította-e, hogy minden dolog továbbra is vízből áll, a későbbi hagyomány fényében bizonytalan marad.

32. Anaximandrosznak, aki szintén Milétoszból származott, viszont olyan eredetet tulajdonítottak, amelyet nem lehetett egyszerűen egyetlen ismert anyaggal sem egyenértékűnek tekinteni.

33. Az ő apeironját a határtalanul vagy a meghatározhatatlannak magyarázzák, bár már ezek a fordítások is különböző lehetséges értelmezésekre utalnak.

34. Anaximenes viszont a levegőt vette kiindulási elvnek, és a fennmaradt beszámolók szerint a különböző jelenségeket annak sűrűsödésével és ritkulásával magyarázta.

35. Ebből a különbözőségből látható, hogy egy meghatározott kiindulási pont és az átmeneteinek érthető magyarázata két összefüggő, de egymástól független követelményt alkot.

36. Ilyen elképzelésekkel egyre nagyobb jelentőségre tett szert az a magyarázat, amely a természet belsejében fennálló összefüggések révén kívánta érthetővé tenni a folyamatokat.

37. Ebből azonban nem következett a minden isteni dologtól való teljes elszakadás, hiszen egy alapvető természeti elv maga is isteni tulajdonságokkal ruházódhatott fel.

38. A hatodik századtól kezdve Dél-Olaszországban kialakult pitagoreus közösségekben is összekapcsolódott a vallásos életmód és a rend keresése.

39. A lélekről alkotott elképzelés, miszerint az átjut más élőlényekbe, ugyanúgy része volt ennek a hagyománynak, mint – a későbbi generációkban – a számarányok vizsgálata.

40. Az a tény, hogy a kapcsolatok matematikailag meghatározhatók, a világhoz való másfajta hozzáférést nyitott meg, mint az alapanyag keresése, bár Pitagorasz személyes érdemeit nehéz elkülöníteni a későbbi tulajdonításoktól.

41. A mítoszból a logoszba való átmenetről szóló általános beszéd eltakarja az ilyen összefüggéseket, amint azt állítja, hogy hirtelen váltás történt a vallási irracionalitásról a józan ésszerűségre.

42. Sokkal inkább az lett döntő, hogy hogyan lehetett egy ismereti igényt ellenőrizni, ha a megszokott képek és a közvetlen benyomások nem nyújtottak biztos tájékozódási pontot.

43. Xenophanes a hagyományos istenképek problémáját azzal szemléltette, hogy ha a lovak és a szarvasmarhák is képesek lennének képeket alkotni, akkor saját külsejük alapján formálnák meg isteneiket.

44. Ez a gondolati eset rávilágít arra, hogy egy elképzelés tükrözheti alkotójának tulajdonságait anélkül, hogy ezáltal megfelelően megragadná tárgyát.

45. Ez a kritika nem cáfolja meg az isteni lényről alkotott minden elképzelést, de indokokat követel arra nézve, miért éppen egy bizonyos ábrázolásnak kell helytállónak lennie.

46. Herakleitosz, az epheszoszi filozófus esetében a megalapozott megértés keresése azokra a kapcsolatokra irányult, amelyek a változó jelenségek között is fennállhatnak.

47. A folyóról szóló töredékét úgy lehet értelmezni, hogy egy folyó ugyanaz marad, bár folyamatosan más víz áramlik rajta keresztül.

48. Ebben az esetben a változás tenné lehetővé az állandóságot, mert egy folyó áramló víz nélkül éppen különleges természetét veszítené el.

49. Ez a jelentős értelmezés megmutatja, milyen keveset járul hozzá gondolkodásának megértéséhez önmagában az általános áramlás formulája.

50. A „logos” kifejezés Herakleitosnál egy magyarázatot és egy közös, ésszerűen felfogható rendet jelölhetett, anélkül, hogy mindenhol ugyanazt a rögzített jelentést hordozta volna.

51. Egy magyarázatnak ezért olyan összefüggéseket kellett feltárnia, amelyek nem következtek már az egyes észlelések összegyűjtéséből.

52. Parmenidész, az eleai filozófus Dél-Olaszországból, az 5. század elején még élesebbé tette azt a kérdést, hogy egy ilyen magyarázat egyáltalán milyen előfeltételeket vehet figyelembe.

53. Oktatóversében egy istennővel való találkozást ír le, aki megkülönbözteti a vizsgálódás módjait, és elmagyarázza a megbízható ismerethez vezető utat.

54. Éppen ez a költői forma ötvözi a vallási ábrázolást a gondolkodás szigorú vizsgálatával.

55. Egy döntő gondolat az, hogy a teljesen nem létező nem kínál olyan tárgyat, amelyet felismerhetnénk, vagy amelyet valamely létező magyarázatához felhasználhatnánk.

56. Ha valami korábban semmilyen értelemben nem létezett, úgy tűnik, nem is lehet megadni, miből keletkezett volna.

57. A vers a létező olyan tulajdonságait fejti ki, mint a keletkezés nélküliség és a halhatatlanság, amelyeknek a tapasztalható világhoz fűződő viszonyát a mai napig eltérően értelmezik.

58. Egy szigorú értelmezés a valóságot egyetlen, változatlan egészként fogja fel, míg más értelmezések pontosabban különbséget tesznek a szükségszerű létezés és a változó jelenségek leírása között.

59. Az a tény, hogy Parmenidész maga is előterjesztett egy kozmológiai leírást, mindenesetre megakadályozza, hogy álláspontját egyszerűen minden természetkutatás elutasítására redukáljuk.

60. Az eleai kihívás arra kényszerítette a gondolkodókat, hogy komolyan vegyék a megfigyelt változás és e változás ellentmondásmentes magyarázata közötti különbséget.

61. Zenón Eleai ezt a vizsgálatot kiterjesztette a mozgásra és az oszthatóságra is, azáltal, hogy a szokásos feltételezéseket meglepő következtetések szempontjából elemezte.

62. Híres érvelésében Achillesnek először el kell érnie azt a pontot, ahonnan egy lassabb teknős indult, miközben az időközben már ismét egy darabnyit előrehaladt.

63. Minden behozott előnyhöz új előny rendelhető, így a leírás végtelen sorozatot eredményez a részszakaszokból.

64. Az a megfigyelt képesség, hogy egy futó utoléri a lassabbat, önmagában még nem ad választ arra, hogy ez a végtelen sorozat hogyan illeszkedik egy korlátozott időtartamhoz.

65. Későbbi matematikai szemszögből nézve végtelenül sok, egyre kisebb mennyiség együtt véges határértéket eredményezhet, de ezzel még nem oldódnak meg az idővel és a mozgással kapcsolatos összes filozófiai kérdés.

66. A kifogás tehát megváltoztatta a természetmagyarázat feladatát, mert fogalmai ugyanolyan elszámoltathatóvá váltak, mint megfigyelései.

67. Aki egy folyamatot írt le, annak jelölnie kellett, hogy milyen feltételezések támasztják alá leírását, és hogy ezek a feltételezések összeegyeztethetők-e egymással.

68. A keletkezés problémájára adható egyik lehetséges válasz az volt, hogy megkülönböztették az állandó alkotóelemeket és a változó összetételeket.

69. Empedoklész, az akragasi szicíliai filozófus az ötödik században négy alapvető elemet tételezett fel, amelyeket földnek, víznek, levegőnek és tűznek nevezett.

70. Ebben a modellben a születés és a halál e négy elem egyesülésének és szétválásának tekinthető, anélkül, hogy az alapvető alkotóelemek a semmiből keletkeztek volna vagy abba eltűntek volna.

71. Ható elvekként bevezette a szeretetet és a viszályt, amelyeknek az egyesülést és a szétválást kellett magyarázniuk, és ezért többek voltak, mint puszta költői díszítések.

72. A mögöttes megkülönböztetést ma egy keverék példáján lehet szemléltetni, amelynek tulajdonságai az összetevők arányától függenek, anélkül, hogy ezt a példát Empedoklész természetfilozófiájával azonosítanánk.

73. Ez egyúttal egy nyitott kérdést is felvet: aki ismeri az összetevőket, még nem magyarázta meg teljes mértékben, hogy miért éppen ebben az arányban állnak össze, és milyen tulajdonságok alakulnak ki belőlük.

74. Anaxagoras, aki a kis-ázsiai Klazomenai városából származott és időnként Athénban is tevékenykedett, a összetevő, a keverék és a rend között egy másik összefüggést dolgozott ki.

75. Véleménye szerint a természeti dolgokban különböző összetevők keverednek egymással, és bizonyos arányok túlsúlya magyarázza azok felismerhető tulajdonságait.

76. A kezdeti keverék rendjének magyarázatára egy Nous-t, egy szellemet vagy értelmet feltételezett, amely maga is keveretlen természetű, és amely elindítja a kozmikus forgást.

77. Ezzel megkülönböztette azt, ami rendezésre kerül, attól az elvtől, amely a rendezési folyamatot elindítja.

78. Az ilyen modellek és a parmenidészi nehézség közötti közelség lehetővé teszi egy tárgyilagos összehasonlítást anélkül, hogy személyes vitákat vagy a cáfolatok zökkenőmentes sorozatát kellene feltételeznünk.

79. A különböző válaszok megmutatják, hogyan ágazhatott szét egy közös kérdés, amint az állandó alkotóelemeket és mozgásuk feltételeit eltérően határozták meg.

80. Eközben a szabályszerűség keresése továbbra is a teljes egészre vonatkozó, tágabb elképzelésekhez kapcsolódott, ahelyett, hogy máris egy modern egyedi tudomány határait vette volna alapul.

81. Leukipposz és Demokritosz szintén állandó alkotóelemekkel magyarázták a látható változásokat, azonban oszthatatlan testeket és üres teret vettek alapul.

82. Az „atom” szó a görög „oszthatatlan” kifejezésre vezethető vissza, bár ezeknek az ókori testeknek más elméleti státuszuk volt, mint a modern fizika atomjainak.

83. Az alak, a helyzet és az elrendezés különbségeinek kellett érthetővé tenniük, hogy a változatlan alkotóelemekből hogyan keletkezhettek különböző dolgok.

84. Az üresség teret biztosított a helyváltoztatásnak, és ezzel éppen azt tette a magyarázat előfeltételévé, amelynek valóságát az eleai gondolkodás vitatta.

85. Az érzékelhető tulajdonságok, mint például az édes íz vagy a szín, nem feltétlenül illették az atomokat ugyanúgy, mint az összetett dolgokat, amelyek érzékszerveinkre hatnak.

86. Ezzel új nehézség merült fel az ismeretszerzésben: egy elméletnek meg kellett magyaráznia, miért mások a dolgok tulajdonságai, mint amilyennek közvetlenül látszanak, ugyanakkor a magyarázatához a tapasztalatból kellett kiindulási pontokat merítenie.

87. Demokritosz Szókratész fiatalabb kortársa volt, így a később kialakult „szókratészi előtti” megnevezés itt nem jelölhet szigorú időbeli határt.

88. Miközben az ilyen természeti kérdéseket tovább vizsgálták, az ötödik században különös jelentőségre tett szert az emberi ítéletek és cselekedetek nyilvános vizsgálata.

89. Athénban a politikai terveket a népközgyűlésben, a jogvitákat pedig a polgári bíróságok előtt nyelvi formában kellett előadni, mielőtt döntés született volna.

90. A politikai részvétel lehetősége a férfi polgárok körére korlátozódott, míg a nők, a letelepedett idegenek és a rabszolgák ki voltak zárva ezekből a polgári jogokból.

91. A vándorló tanítók, akiket szofistáknak neveztek, fizetés ellenében oktatást nyújtottak, amelynek különösen a meggyőző beszéd képessége volt a része.

92. Ez a retorika segíthetett az érvek érthető előadásában, és egyúttal lehetővé tette, hogy ügyes előadás révén támogatást nyerjenek egy érdemben gyenge álláspont számára.

93. A szofisták nem alkottak közös iskolát egységes tanítással, de tevékenységük rávilágított az oktatás, az ítéletalkotás és a nyilvános hatás közötti összefüggésre.

94. Ezzel a megalapozott magyarázat kérdése kiegészült azzal a kérdéssel, hogy az emberek hogyan fogadják azt, és milyen mércék alapján döntenek róla.

95. Protagoras az embert helyezte az ítélet mércéjének középpontjába, bár a töredékesen fennmaradt gondolatának hatóköre továbbra is vitatott.

96. Platón egy olyan szél példáján keresztül magyarázza ennek a nézetnek az értelmezését, amely az egyik ember számára hidegnek tűnik, a másik számára viszont nem, és ezzel szemléletesen bemutatja az élmény észlelőtől való függőségét.

97. Az ilyen élmények különbözőségéből azonban még nem következik, hogy minden tárgyról alkotott ítéletnek ugyanúgy igaznak kell lennie.

98. Gorgias a „Helena dicsérete” című művében viszont azt vizsgálta, hogy a beszéd hogyan kelthet félelmet, örömöt és más érzelmeket, és ezáltal hogyan befolyásolhatja az emberi cselekvést.

99. Az, hogy egy beszéd meggyőződést kelt, még nem dönti el, hogy megbízható betekintést közvetít-e, vagy arra készteti-e a meggyőződöttet, hogy felelősségteljesen cselekedjen.

100. A physis, azaz a természet, és a nomos, azaz a törvény vagy az elismert szokás közötti vita is további indokokat igényelt, hiszen egy szabály emberi eredete önmagában sem érvénytelenítette azt, sem pedig máris igazolta.

101. A különböző tárgyak mentén így kialakult egy olyan elvárás, amely csak Arisztotelész későbbi visszatekintésében válik érthetővé: a tudásnak fel kellett tárnia előfeltételeit, és képesnek kellett lennie a kifogásokra való válaszadásra, még akkor is, ha éppen ez a vizsgálat mindig újabb nézeteltéréseket szült.

1. Im ersten Buch seiner Metaphysik berichtet Aristoteles, Thales von Milet habe das Wasser zum grundlegenden Prinzip der Welt erklärt.

2. Als Aristoteles im vierten Jahrhundert vor Christus diese Auffassung einordnet, liegen die Anfänge des milesischen Denkens bereits rund zwei Jahrhunderte zurück.

3. Er sucht bei seinen Vorgängern nach Antworten auf die Frage, aus welchen Ursachen die Dinge verständlich werden, und vermutet hinter Thales' Wahl die Bedeutung der Feuchtigkeit für Ernährung und Leben.

4. Damit bietet er eine Erklärung für eine ältere Erklärung, deren ursprüngliche Begründung uns nicht unmittelbar zugänglich ist.

5. Sein Rückblick erschließt eine Vergangenheit, die er zugleich mit den Begriffen seiner eigenen Philosophie ordnet.

6. Wer diese frühen Denker verstehen will, muss deshalb sowohl ihre Fragen rekonstruieren als auch erkennen, durch wessen Augen ihre Antworten überliefert wurden.

7. Schon am Anfang dieser Geschichte steht somit eine Schwierigkeit, die sie immer wieder antreibt: Eine Behauptung kann einleuchten, während noch ungeklärt ist, worauf ihre Geltung beruht.

8. Von den Schriften der frühen griechischen Philosophen sind überwiegend Ausschnitte und Berichte erhalten, die spätere Autoren aus unterschiedlichen Gründen aufbewahrten.

9. Ein Fragment ist ein überlieferter Wortlautausschnitt, ein Zeugnis dagegen eine Nachricht über das Leben oder die Auffassung eines Denkers.

10. Auch das Fragment erreicht uns gewöhnlich innerhalb eines fremden Textes, dessen Verfasser auswählt, zitiert und manchmal deutet.

11. So bewahrte der spätantike Gelehrte Simplikios längere Verse des Parmenides, weil dessen Gedicht zu seiner Zeit bereits selten geworden war.

12. Ein solches Zitat kann eine Stimme über viele Jahrhunderte hinweg hörbar machen, ohne den Zusammenhang vollständig zurückzugeben, in dem sie ursprünglich sprach.

13. Die Lücken verlangen Zurückhaltung, schließen aber eine begründete Rekonstruktion keineswegs aus.

14. Aus erhaltenen Argumenten, vergleichbaren Zeugnissen und erkennbaren Streitfragen lässt sich eine Entwicklung erschließen, deren Zusammenhang mehr trägt als eine Sammlung berühmter Aussprüche.

15. Ihr früher Schauplatz war eine griechische Welt, die sich über die Ägäis hinaus bis an die kleinasiatische Küste, nach Süditalien und Sizilien erstreckte.

16. Milet, die Heimat des Thales, lag an der Westküste Kleinasiens und gehörte zu den ionischen Städten, in denen sich im sechsten Jahrhundert vor Christus neue Naturerklärungen herausbildeten.

17. Über Seewege und Handelskontakte begegneten Griechen den Kenntnissen und Gestaltungstraditionen anderer Kulturen, darunter denen Ägyptens und des Nahen Ostens.

18. Das griechische Alphabet, das aus phönizischen Vorbildern entwickelt wurde, macht einen solchen Austausch besonders deutlich.

19. Diese Verbindungen erweiterten den verfügbaren Wissensbestand, doch eine übernommene Technik oder Beobachtung beantwortete noch nicht die Frage nach dem Aufbau der ganzen Welt.

20. Auch die Polis, eine politische und religiöse Gemeinschaft mit Stadt und Umland, bot unterschiedliche Erfahrungen gemeinsamer Ordnung, ohne überall demokratisch verfasst zu sein.

21. Die athenische Demokratie kann schon deshalb keine allgemeine Ursache der griechischen Philosophie gewesen sein, weil milesische Naturfragen älter waren und andernorts entstanden.

22. Der historische Rahmen eröffnete Möglichkeiten des Fragens; welche Antwort überzeugte, musste sich an der Sache erweisen.

23. Die Natur bot dafür ein vertrautes und zugleich hartnäckiges Problem, denn Pflanzen wachsen, Körper zerfallen und die Jahreszeiten wechseln, während sich in diesen Veränderungen wiederkehrende Zusammenhänge erkennen lassen.

24. Das griechische Wort physis konnte Wachsen, natürliche Beschaffenheit und Natur bezeichnen, wobei seine Bedeutung vom jeweiligen Zusammenhang abhing.

25. Wer nach einem Ursprung suchte, fragte, woraus eine Welt mit so verschiedenen Erscheinungen hervorgegangen sein konnte.

26. Eine solche Antwort ließ jedoch offen, wie aus dem angenommenen Anfang die gegenwärtige Vielfalt entstand und wodurch ihre Veränderungen geordnet waren.

27. Der Begriff kosmos, der eine Ordnung oder geordnete Welt bezeichnen konnte, lenkte den Blick auf diesen Zusammenhang des Ganzen.

28. Die Frage nach dem Anfang verband sich dadurch mit der Frage nach einem erklärenden Prinzip, das mehr leisten sollte als die Benennung eines ersten Stoffes.

29. Zwischen Ursprung, bleibendem Bestand und Ablauf der Veränderung lagen Unterschiede, die in den frühen Antworten erst allmählich deutlicher wurden.

30. Thales' Wasserprinzip lässt sich vor diesem Hintergrund als Versuch verstehen, die vielfältige Natur aus einem gemeinsamen Ausgangspunkt zu erklären.

31. Ob er damit auch behauptete, alle Dinge bestünden weiterhin aus Wasser, bleibt angesichts der späteren Überlieferung unsicher.

32. Anaximander, ebenfalls aus Milet, wurde dagegen ein Ursprung zugeschrieben, der sich keinem vertrauten Stoff einfach gleichsetzen ließ.

33. Sein apeiron wird als das Unbegrenzte oder Unbestimmte erläutert, wobei schon diese Übersetzungen verschiedene mögliche Deutungen anzeigen.

34. Anaximenes nahm wiederum Luft als Ausgangsprinzip an und erklärte nach den erhaltenen Berichten unterschiedliche Erscheinungen durch deren Verdichtung und Verdünnung.

35. An dieser Verschiedenheit lässt sich erkennen, dass ein bestimmter Ausgangspunkt und eine nachvollziehbare Erklärung seiner Übergänge zwei zusammenhängende, aber eigenständige Anforderungen bilden.

36. Mit solchen Entwürfen gewann eine Erklärung an Gewicht, die Vorgänge aus Beziehungen innerhalb der Natur verständlich machen wollte.

37. Daraus folgte kein vollständiger Abschied von allem Göttlichen, denn ein grundlegendes Naturprinzip konnte selbst göttliche Eigenschaften erhalten.

38. Auch in den pythagoreischen Gemeinschaften, die sich seit dem sechsten Jahrhundert in Süditalien entwickelten, waren religiöse Lebensführung und die Suche nach Ordnung miteinander verbunden.

39. Die Vorstellung von einer Seele, die in andere Lebewesen übergeht, gehörte zu dieser Tradition ebenso wie, in späteren Generationen, die Untersuchung von Zahlenverhältnissen.

40. Dass Beziehungen mathematisch bestimmbar sind, eröffnete einen anderen Zugang zur Welt als die Suche nach einem Ausgangsstoff, wobei sich die persönliche Leistung des Pythagoras von späteren Zuschreibungen nur schwer trennen lässt.

41. Die geläufige Rede vom Übergang des Mythos zum Logos verdeckt solche Verbindungen, sobald sie einen plötzlichen Wechsel von religiöser Unvernunft zu nüchterner Vernunft behauptet.

42. Entscheidend wurde vielmehr, wie ein Anspruch auf Erkenntnis geprüft werden konnte, wenn vertraute Bilder und unmittelbare Eindrücke keine sichere Orientierung gewährten.

43. Xenophanes veranschaulichte ein Problem überlieferter Gottesvorstellungen durch die Überlegung, auch Pferde und Rinder würden ihre Götter nach dem eigenen Aussehen gestalten, wenn sie Bilder schaffen könnten.

44. Der gedachte Fall macht sichtbar, dass eine Vorstellung Eigenschaften ihres Urhebers widerspiegeln kann, ohne dadurch ihren Gegenstand angemessen zu erfassen.

45. Diese Kritik widerlegt nicht jede Vorstellung vom Göttlichen, verlangt aber Gründe dafür, weshalb gerade eine bestimmte Darstellung zutreffen soll.

46. Bei Heraklit aus Ephesos richtete sich die Suche nach einer tragfähigen Einsicht auf Beziehungen, die unter wechselnden Erscheinungen bestehen können.

47. Sein Flussfragment lässt sich so lesen, dass ein Fluss derselbe bleibt, obwohl fortwährend anderes Wasser durch ihn strömt.

48. Beständigkeit wäre dann in diesem Fall durch Veränderung ermöglicht, weil ein Fluss ohne fließendes Wasser gerade seine besondere Beschaffenheit verlöre.

49. Diese gewichtige Lesart zeigt, wie wenig die Formel eines allgemeinen Fließens allein zum Verständnis seines Denkens beiträgt.

50. Der Ausdruck logos konnte bei Heraklit eine Darlegung und eine gemeinsame, vernünftig erfassbare Ordnung bezeichnen, ohne überall dieselbe festgelegte Bedeutung zu besitzen.

51. Eine Erklärung musste demnach Zusammenhänge erschließen, die sich nicht schon aus dem Sammeln einzelner Wahrnehmungen ergaben.

52. Parmenides aus Elea in Süditalien verschärfte im frühen fünften Jahrhundert die Frage, welche Voraussetzungen eine solche Erklärung überhaupt verwenden durfte.

53. Sein Lehrgedicht schildert eine Begegnung mit einer Göttin, die Wege der Untersuchung unterscheidet und den Zugang zu verlässlicher Erkenntnis erläutert.

54. Gerade diese dichterische Form verbindet religiöse Darstellung mit einer strengen Prüfung des Denkens.

55. Ein entscheidender Gedanke besteht darin, dass das schlechthin Nichtseiende keinen Gegenstand bietet, den man erkennen oder zur Erklärung von etwas Seiendem heranziehen könnte.

56. Wenn etwas zuvor in keinem Sinn war, scheint sich daher auch nicht angeben zu lassen, woraus es entstanden sein soll.

57. Das Gedicht entwickelt Eigenschaften des Seienden wie Unentstandenheit und Unvergänglichkeit, deren Verhältnis zur erfahrbaren Welt bis heute unterschiedlich ausgelegt wird.

58. Eine strenge Lesart versteht die Wirklichkeit als ein einziges unveränderliches Ganzes, während andere Deutungen genauer zwischen notwendigem Sein und der Beschreibung veränderlicher Erscheinungen unterscheiden.

59. Dass Parmenides selbst auch eine kosmologische Darstellung vorlegte, verhindert jedenfalls, seine Position ohne Weiteres auf die Verwerfung jeder Naturuntersuchung zu reduzieren.

60. Die eleatische Herausforderung zwang dazu, den Unterschied zwischen einer beobachteten Veränderung und einer widerspruchsfreien Erklärung dieser Veränderung ernst zu nehmen.

61. Zenon von Elea führte diese Prüfung an Bewegung und Teilbarkeit weiter, indem er gewöhnliche Annahmen auf überraschende Folgerungen untersuchte.

62. In seinem berühmten Argument muss Achilles zunächst den Punkt erreichen, von dem eine langsamere Schildkröte gestartet ist, während diese inzwischen wieder ein Stück vorangekommen ist.

63. Für jeden eingeholten Vorsprung lässt sich ein neuer angeben, sodass die Beschreibung eine unendliche Folge von Teilstrecken hervorbringt.

64. Die beobachtete Fähigkeit eines Läufers, einen langsameren einzuholen, beantwortet für sich genommen noch nicht, wie diese unendliche Folge zu einer begrenzten Dauer passt.

65. Aus späterer mathematischer Sicht können unendlich viele immer kleinere Beträge zusammen einen endlichen Grenzwert haben, doch damit sind nicht sämtliche philosophischen Fragen nach Zeit und Bewegung erledigt.

66. Der Einwand veränderte also die Aufgabe der Naturerklärung, weil ihre Begriffe ebenso rechenschaftspflichtig wurden wie ihre Beobachtungen.

67. Wer einen Vorgang beschrieb, musste kenntlich machen, welche Annahmen seine Beschreibung trugen und ob diese Annahmen miteinander vereinbar waren.

68. Eine mögliche Antwort auf das Problem des Entstehens bestand darin, zwischen bleibenden Bestandteilen und veränderlichen Zusammensetzungen zu unterscheiden.

69. Empedokles aus Akragas auf Sizilien nahm im fünften Jahrhundert vier grundlegende Wurzeln an, die als Erde, Wasser, Luft und Feuer bezeichnet wurden.

70. Geburt und Tod konnten in diesem Modell als Verbindung und Trennung dieser Wurzeln verstanden werden, ohne dass die grundlegenden Bestandteile aus dem Nichts hervorgingen oder darin verschwanden.

71. Als wirkende Prinzipien führte er Liebe und Streit ein, die Verbindung und Trennung erklären sollten und deshalb mehr waren als poetische Ausschmückungen.

72. Man kann die zugrunde liegende Unterscheidung heute an einem Gemisch veranschaulichen, dessen Beschaffenheit von den Anteilen seiner Zutaten abhängt, ohne diese Illustration mit Empedokles' Naturlehre gleichzusetzen.

73. Sie macht zugleich eine offene Aufgabe sichtbar: Wer die Zutaten kennt, hat noch nicht vollständig erklärt, weshalb sie sich gerade in diesem Verhältnis zusammenfinden und welche Eigenschaften daraus hervorgehen.

74. Anaxagoras, der aus dem kleinasiatischen Klazomenai stammte und zeitweise in Athen wirkte, entwickelte eine andere Verbindung von Bestand, Mischung und Ordnung.

75. Nach seiner Auffassung sind in den natürlichen Dingen verschiedenartige Bestandteile miteinander vermischt, wobei das Vorherrschen bestimmter Anteile ihre erkennbare Beschaffenheit erklärt.

76. Für die Ordnung der anfänglichen Mischung nahm er einen Nous an, einen Geist oder Intellekt, der selbst unvermischter Art ist und die kosmische Rotation in Gang setzt.

77. Damit unterschied er dasjenige, was geordnet wird, von dem Prinzip, das den Ordnungsprozess auslöst.

78. Die Nähe solcher Modelle zur parmenideischen Schwierigkeit erlaubt einen sachlichen Vergleich, ohne dass wir persönliche Streitgespräche oder eine lückenlose Abfolge von Widerlegungen voraussetzen müssten.

79. Die verschiedenen Antworten zeigen, wie sich eine gemeinsame Frage verzweigen konnte, sobald die bleibenden Bestandteile und die Bedingungen ihrer Bewegung unterschiedlich bestimmt wurden.

80. Dabei blieb die Suche nach Regelhaftigkeit mit weiterreichenden Vorstellungen vom Ganzen verbunden, statt bereits die Grenzen einer modernen Einzelwissenschaft anzunehmen.

81. Leukipp und Demokrit erklärten sichtbare Veränderungen ebenfalls durch bleibende Bestandteile, nahmen jedoch unteilbare Körper und leeren Raum als Grundlagen an.

82. Das Wort Atom geht auf die griechische Bezeichnung für Unteilbares zurück, wobei diese antiken Körper einen anderen theoretischen Status hatten als die Atome der modernen Physik.

83. Unterschiede der Form, Lage und Anordnung sollten verständlich machen, wie aus unveränderlichen Bestandteilen verschiedenartige Dinge entstehen konnten.

84. Die Leere bot Raum für Ortsveränderung und machte damit gerade etwas zur Voraussetzung der Erklärung, dessen Wirklichkeit im eleatischen Denken bestritten worden war.

85. Wahrnehmbare Eigenschaften wie Süße oder Farbe sollten den Atomen nicht schon in derselben Weise zukommen wie den zusammengesetzten Dingen, die auf unsere Sinne wirken.

86. Damit entstand eine neue Schwierigkeit für das Erkennen: Eine Theorie sollte erklären, weshalb die Dinge anders beschaffen sind, als sie unmittelbar erscheinen, musste aber aus der Erfahrung Anhaltspunkte für ihre Erklärung gewinnen.

87. Demokrit war ein jüngerer Zeitgenosse des Sokrates, sodass die nachträgliche Bezeichnung Vorsokratiker hier keine strenge zeitliche Grenze markieren kann.

88. Während solche Naturfragen weiterverfolgt wurden, gewann im fünften Jahrhundert die öffentliche Prüfung menschlicher Urteile und Handlungen besonderes Gewicht.

89. In Athen mussten politische Vorhaben in der Volksversammlung und Streitfälle vor Bürgergerichten sprachlich dargestellt werden, bevor Entscheidungen zustande kamen.

90. Die Möglichkeit politischer Beteiligung war auf den männlichen Bürgerkreis begrenzt, während Frauen, ansässige Fremde und versklavte Menschen von diesen Bürgerrechten ausgeschlossen blieben.

91. Wandernde Lehrer, die als Sophisten bezeichnet wurden, boten gegen Bezahlung Bildung an, zu der besonders die Fähigkeit überzeugender Rede gehörte.

92. Diese Rhetorik konnte helfen, Gründe verständlich vorzutragen, und zugleich ermöglichen, durch geschickte Darstellung Zustimmung für eine sachlich schwache Position zu gewinnen.

93. Die Sophisten bildeten keine gemeinsame Schule mit einer einheitlichen Lehre, doch ihre Tätigkeit ließ das Verhältnis von Bildung, Urteil und öffentlicher Wirkung hervortreten.

94. Damit wurde die Frage nach einer begründeten Erklärung um die Frage erweitert, wie Menschen sie aufnehmen und nach welchen Maßstäben sie darüber entscheiden.

95. Protagoras rückte den Menschen als Maß des Urteilens in den Mittelpunkt, wobei die Reichweite seines fragmentarisch überlieferten Gedankens umstritten bleibt.

96. Platon erläutert eine Deutung dieser Auffassung an einem Wind, der einem Menschen kalt erscheint und einem anderen nicht, und macht damit die Abhängigkeit des Erlebens vom Wahrnehmenden anschaulich.

97. Aus der Verschiedenheit solcher Erfahrungen folgt jedoch noch nicht, dass jedes Urteil über jeden Gegenstand in gleicher Weise wahr sein muss.

98. Gorgias untersuchte im Lob der Helena wiederum, wie Rede Furcht, Freude und andere Regungen hervorbringen und dadurch menschliches Handeln beeinflussen kann.

99. Dass eine Rede eine Überzeugung erzeugt, entscheidet noch nicht, ob sie verlässliche Einsicht vermittelt oder den Überzeugten verantwortlich handeln lässt.

100. Auch der Streit zwischen physis, der Natur, und nomos, dem Gesetz oder anerkannten Brauch, verlangte zusätzliche Gründe, denn die menschliche Herkunft einer Regel machte sie weder von selbst ungültig noch bereits gerechtfertigt.

101. Über die verschiedenen Gegenstände hinweg entstand so eine Erwartung, die Aristoteles' späteren Rückblick erst verständlich macht: Wissen sollte seine Voraussetzungen offenlegen und Einwände beantworten können, auch wenn gerade diese Prüfung immer neue Uneinigkeit hervorbrachte.