2.6 Empedoklész és Anaxagorasz: sokféleség, keveredés és kozmikus rend – Empedokles und Anaxagoras: Vielheit, Mischung und kosmische Ordnung

1. Empedoklész az élőlények keletkezését a festők munkájához hasonlítja, akik különböző mennyiségű festéket kevernek össze, és abból emberekről, fákról és állatokról készítenek képeket.

2. Az ábrázolt alakok sokfélesége egy korlátozott festékkészletre vezethető vissza, amennyiben azok keverése és felhasználása eltérő módon történik.

3. Ezzel az összehasonlítással a görög gondolkodó egy olyan különbségre irányítja a figyelmet, amely döntő jelentőségű a természetről alkotott magyarázatában: új egész jöhet létre, noha alkotóelemei már korábban is léteztek.

4. Aki egy képet szemléli, egy meghatározott alakot lát; aki viszont annak keletkezését akarja megmagyarázni, annak az anyagokról és azok összeillesztéséről is kérdéseket kell feltennie.

5. A festőnek azonban van egy olyan képessége, amelyet a színekre való hivatkozás még korántsem magyaráz meg.

6. Ő tudja, mely keverék és mely elrendezés hoz létre egy bizonyos eredményt.

7. Pontosan ez a kiegészítő teljesítmény teszi a képet gyümölcsözővé, hiszen a természet magyarázatának is érthetővé kell tennie, hogy a meglévő alkotóelemekből hogyan jön létre egy rendezett világ.

8. Empedoklész, aki az i. e. 5. században élt, Akragasból, egy szicíliai görög városból származott.

9. Kortársa, Anaxagoras a kis-ázsiai partvidéken fekvő Klazomenai városából származott, és életének egy részét Athénban töltötte.

10. Származási helyeik közötti földrajzi távolság emlékeztet arra, hogy a görög világ milyen messzire nyúlt a mai Görögország határain túl.

11. Mindketten olyan természetmagyarázatokat dolgoztak ki, amelyekben a keveredés és az elválasztás központi szerepet játszik, de ebből sem közös iskola, sem bizonyos személyes eszmecsere nem következik.

12. Megközelítéseiket elsősorban egy olyan nehézség köti össze, amelyet Parmenidész különös élességgel fogalmazott meg.

13. Ha valami valóban létezik, számára annak a teljes nemlétből való keletkezése éppoly érthetetlennek tűnt, mint annak a teljes nemlétbe való eltűnése.

14. Egy természetmagyarázat komolyan vehette ezt a kifogást, és mégis meg kellett birkóznia egy olyan világgal, amelyben a növények nőnek, a testek bomlanak, és szüntelenül új alakok jelennek meg.

15. A döntő válasz abban áll, hogy megkülönböztetjük az állandó alkotóelemeket és a mulandó összetételeket.

16. Amit születésnek vagy keletkezésnek nevezünk, azt akkor úgy értelmezhetjük, mint valami már létező dolog összekapcsolódását.

17. Ennek megfelelően egy összetett dolog megsemmisülése azt jelenti, hogy összekapcsolódása felbomlik, míg az alkotóelemek megmaradnak.

18. Egy élő test a halálkor elveszíti eddigi állapotát, anélkül hogy emiatt minden, amiből áll, eltűnne a valóságból.

19. Ez a magyarázat részben enyhíti a változás fogalmi nehézségét, mert nem feltételezi az átmenetet az abszolút semmi és a valódi létezés között.

20. Ugyanakkor az alapvető elemek sokféleségét feltételezi, ahelyett, hogy az egész valóságot egyetlen, változatlan egészként fogalmazná meg.

21. Egy ilyen megközelítésre a pluralizmus kifejezést használják, amely itt több alapvető valóság feltételezését jelenti.

22. Ezzel azonban csupán egy keret nyílik meg, amelyen belül még meg kell magyarázni, hogy milyen alkotóelemek léteznek, és hogyan jönnek létre kapcsolataik.

23. Empedoklész négy gyökeret nevez meg minden dolog alapjaként: föld, víz, levegő és tűz.

24. A „gyökerek” szó alapvető szerepüket jelöli, hiszen belőlük származnak a természet változó alkotásai, miközben maguk megőrzik sajátos jellegüket.

25. A négy gyökér nem a mai értelemben vett kémiai elem, és elméletének alapja sem a periódusos rendszer, sem a modern atomok vizsgálata.

26. A föld és a víz inkább a természetes valóság alapvető fajtáit jelképezi, amelyek korának tapasztalati képében közvetlenül szemléletesek voltak.

27. Empedoklész egyúttal isteni neveket ad nekik, és állandóságukat vallási nyelvezettel köti össze.

28. Ezek keveredése olyan sokféleséget tesz lehetővé, amelynek terjedelme messze meghaladja az eredeti alkotóelemek számát.

29. A különböző keverési arányok magyarázzák, miért rendelkeznek például a csontok és a hús eltérő tulajdonságokkal, noha felépítésükben ugyanazok a gyökerek vesznek részt.

30. Akárcsak a festői hasonlat esetében, a kérdés így az anyag puszta jelenlétéről annak egy adott egészben betöltött arányára terelődik.

31. Azonban az, hogy a föld, a víz, a levegő és a tűz jelen vannak, még nem magyarázza meg, miért egyesülnek testekké, vagy miért veszítik el a már meglévő kapcsolataikat.

32. Empedoklész ezért két ható elvet vezet be, amelyeket szeretetnek és viszálynak nevez.

33. A szeretet összekapcsolja a különböző eredetű alkotóelemeket, míg a viszály felbontja azok kapcsolatát, és elválasztja a hasonlókat a különbözőktől.

34. Ezek a nevek ismerős emberi tapasztalatokra utalnak, de a természetmagyarázat keretein belül átfogóbb jelentést nyernek.

35. Az emberi szeretet és a természetes alkotóelemek összekapcsolódása egymáshoz viszonyul, anélkül, hogy emiatt minden folyamatot tudatos emberi cselekvésként kellene leírni.

36. A szeretet és a viszály nem csupán egy egyébként teljes modell díszítései, hiszen nélkülük éppen az összekapcsolódás és a szétválás magyarázata hiányozna.

37. Ugyanígy nem is lehet őket egyszerűen a mai fizikai erőkkel egyenértékűnek tekinteni, amelyek működési módját teljesen más feltételek határozzák meg.

38. Empedoklész így különbséget tesz aközött, amiből egy test áll, és azok között az elvek között, amelyek hatására összetétele megváltozik.

39. A két elv kölcsönhatásának olyan következménye van, amely megnehezíti a jó és a rossz elhamarkodott megítélését.

40. A megkülönböztethető testekből álló világnak egyaránt szüksége van az összekapcsolódásra és az elválasztásra, mert a teljes keveredés ugyanúgy megszüntetné a különbségeket, mint a maradéktalan elválasztás a vegyes élőlényeket.

41. Empedoklész a szeretet uralma alatt álló, elsöprő egység állapotát Sphairosként, gömb alakú egészként írja le.

42. Ebben az állapotban tapasztalati világunk sokrétű alakjai nem a szokásos megkülönböztethetőségükben léteznek.

43. A viszály kiemeli a különbségeket, de a növekvő elválasztás révén a meglévő kapcsolatokat is megsemmisíti.

44. Az élőlények világát ezért a két elv közötti olyan viszonyban kell megérteni, amelyben egyik sem szüntette meg az összes különbséget vagy az összes kapcsolatot.

45. Az, hogy az egyes kozmikus fázisok hogyan követik egymást, és egy körforgáson belül milyen gyakran jön létre egy élőlényekkel teli világ, a kutatásokban eltérő módon kerül rekonstruálásra.

46. A fennmaradt versek inkább a változó összekapcsolódás és elválasztás alapmotívumát hordozzák, mint a teljes világtörténelem hiánytalanul bizonyított menetrendjét.

47. Maga Empedoklész is – keverékekről szóló tanításával – nem tekinthető teljes mértékben egy természeti modell józan megalkotójának.

48. Gondolatait versekben fejtette ki, és a fennmaradt költői töredékek a természet magyarázatát összekapcsolják a bűnről, a megtisztulásról és az élőlények sorsáról szóló kijelentésekkel.

49. Vallási elképzelése szerint egy lény különböző életformákon haladhat át, így az ember és az állat közötti határ más jelentést nyer, mint a puszta testtípusok közötti felosztásban.

50. Ez a lélekvándorlás olyan perspektívát nyit meg, amelyben a más élőlényekkel való viszony hatással van a saját életvitelre.

51. Így a természet és a vallási életrend együttesen gondolkodásának tárgyává válnak, még ha pontos rendszerbeli összefüggésük nem is állapítható meg minden részletében.

52. Hagyományosan a verseket két műhöz sorolják, amelyek címei: A természetről és A megtisztulásokról.

53. A fennmaradt részek e művek közötti elosztása, sőt az eredeti elhatárolásuk kérdése is vitatott marad.

54. Egy olyan értelmezés, amely néhány töredékből két teljesen elkülönülő tanrendszert épít fel, nagyobb bizonyosságot tettetne, mint amennyit a hagyomány megenged.

55. Anaxagoras egy hasonló problémával foglalkozik, azonban jelentősen megváltoztatja a meglévő alkotóelemekről alkotott elképzelést.

56. Neki tulajdonítanak egy prózai művet, amelyből a későbbi szerzők egyes szakaszokat megőriztek.

57. Egy fennmaradt gondolat azt a kérdést veti fel, hogy hogyan keletkezhet haj abból, ami egyáltalán nem tartalmaz hajat, vagy hús abból, ami semmilyen húsrészt nem tartalmaz.

58. A táplálkozás különösen éles fényt vet erre a kérdésre, mert az étel a test növekedését eredményezi, és eközben nyilvánvalóan egészen más tulajdonságokat hoz létre, mint amiket benne felismerünk.

59. Feltételezve, hogy az alapvető dolgok nem a teljes nemlétből keletkeznek, a később látható alkotóelemeknek már valamilyen formában jelen kellett lenniük.

60. Anaxagoras ezért egy átfogó keveréket feltételez, amelyben különböző tulajdonságú alkotóelemek kapcsolódnak egymáshoz.

61. Kiindulópontja nem négy tiszta alapelemből álló készlet, amelyek összetételéből az összes többi tulajdonság először keletkezik.

62. Ami újnak tűnik, az inkább egy olyan keverékből válik világosabban felismerhetővé, amelyben a hozzá tartozó alkotóelem már benne volt.

63. Az a megállapítás, hogy mindenben minden benne van, csak akkor nyer értelmet, ha felmerül a kérdés: miért is tűnnek akkor a dolgok egyáltalán különbözőnek?

64. Anaxagoras ezt azzal válaszolja meg, hogy bizonyos alkotóelemek dominálnak, amelyek megadják egy dolog felismerhető tulajdonságait.

65. Egy test aranynak tűnhet, mert benne az arany-részek túlsúlyban vannak, noha e elmélet szerint másfajta részeket is tartalmaz.

66. Látható sajátossága ezért nem megbízható bizonyíték arra, hogy minden egyéb teljes mértékben kizárva lenne.

67. Még az elválasztás sem eredményez maradéktalan tisztaságot, hiszen egy elkülönített részben is különböző jellegű részek maradnak egymással összekapcsolva.

68. Anaxagoras emellett nem feltételez olyan legkisebb anyagi alkotóelemet, amelynél az oszthatóság véglegesen véget érne.

69. A magokról szóló beszéde ezért nem keltheti fel a képet apró, zárt szemcsékről, amelyeket úgy lehetne csoportosítani, mint a modern építőelemeket.

70. A keveredés mélyebbre nyúlik, mint bármely látható határ a dolgok között.

71. Ezzel a felfogással a kozmikus magyarázat feladata is megváltozik.

72. Ha eredetileg minden egymással keveredett, akkor meg kell értenünk, hogy miáltal jöttek létre a megkülönböztethető területek és a rendezett mozgások.

73. Anaxagoras ehhez bevezeti a Nous-t, egy szellemet vagy értelmet, amelynek a dolgok rendjével kapcsolatos megismerést és hatalmat tulajdonít.

74. Míg a többi alkotóelem részt vesz az általános keverékben, a Nous keveretlenebb és önállóbb természetű.

75. Anaxagoras ezt a különleges helyzetet azzal indokolja, hogy egy keveredés az elmét a többi alkotóelemhez kötné, és akadályozná uralmát azok felett.

76. Pontosan azért, mert a Nous nem áll ilyen kötöttség alatt, képes felismerni a keveréket és rendezni annak mozgását.

77. Ez az indoklás függetlenségét egy meghatározott magyarázati feladat szolgálatába állítja.

78. Hogy természetét a későbbi éles elkülönítéssel az anyagi és az anyagtalan között megfelelően fogalmazzuk-e meg, az egy további kérdés, amelyet a „szellem” kifejezés önmagában nem dönt el.

79. A Nous egy forgást indít el, amely eleinte egy korlátozott területet érint, majd tovább terjed.

80. E mozgás révén az alkotóelemek elválnak egymástól, így az eredeti keverék felismerhető különbségeket és térbeli tagolást nyer.

81. A sűrű és a ritka, a meleg és a hideg elválnak egymástól anélkül, hogy ezáltal minden kapcsolatukat elveszítenék.

82. Ily módon Anaxagoras egy rendező elvet kapcsol össze olyan folyamatokkal, amelyek következményei a keverék mozgásából fakadnak.

83. A szellem ekkor több, mint egy összetevő a többi mellett, de feladata nem az sem, hogy a semmiből teremtse meg a világot.

84. Ugyanígy nem is utal – további indoklás nélkül – egy személyes teremtő istenségre, aki egy későbbi vallás megszokott értelmezésében cselekszik.

85. A mennyei testek természetes magyarázata az athéni tevékenységének környezetében ráadásul vallási konfliktusokkal is járt, amint azt egy istentelenség vádjáról szóló hagyomány is tanúsítja.

86. Az egymásnak ellentmondó beszámolók azonban nem teszik lehetővé egy olyan per biztos rekonstruálását, amelyből tanítása közvetlen következményeként személyes üldözés vezethető lenne le.

87. Az ókori filozófiában már vitatott kérdéssé vált, hogy a Nous valójában mennyit magyaráz meg.

88. Platón Phaidón című dialógusában Szókratész elmeséli, hogy eleinte nagy reménnyel fogadta a hírt Anaxagoras rendező szelleméről.

89. A dialógus szereplője azt várta egy ilyen magyarázattól, hogy megmutassa, miért vannak a dolgok mindig úgy elrendezve, ahogyan az számukra a legjobb.

90. Ez az elvárás egy célalapú magyarázatra vonatkozik, vagyis egy cél vagy egy kívánatos eredmény által adott magyarázatra.

91. Az olvasás során azonban csalódottnak érezte magát, mert Anaxagoras az egyes folyamatok magyarázatához elsősorban a levegőt, más anyagokat és azok mozgását vonta be.

92. Platón Sokratészt saját börtönbeli ülésével példázza a nehézséget: A csontok és az inak lehetővé teszik a testtartást, de még nem magyarázzák meg azt a döntését, hogy elfogadja az ítéletet és ott maradjon.

93. Egy cselekvés fizikai feltételei és egy döntés okai különböző kérdésekre adnak választ.

94. Az összehasonlítás érthetővé teszi Platón igényét, de még nem bizonyítja, hogy a kozmikus folyamatokat ugyanazon a mintán kell megmagyarázni, mint egy emberi döntést.

95. A párbeszédben ábrázolt csalódás ezért saját előfeltételekkel rendelkező filozófiai kritika, és nem semleges beszámoló Anaxagoras eredeti szándékairól.

96. Aki egy keverék mozgását elindítja, aki annak lefolyását érthetővé teszi, és aki annak felépítését célszerűnek bizonyítja, mindegyikük más-más magyarázati feladatot vállal magára.

97. Anaxagoras nous-a az ismeretet a rendező erővel ötvözi, anélkül, hogy ezzel már minden, Platón által a Legjobb-ról követelt válasz kidolgozásra került volna.

98. Empedoklésznél is jelentős távolság marad az alapelemek felsorolása és egy élő test megértése között, amelyet csak a keverési arányok és a ható elvek hivatottak áthidalni.

99. A festmény képe innen nyeri mélyebb jelentését, hiszen a színek teszik lehetővé a képet, míg annak konkrét alakja további magyarázatot igényel.

100. Empedoklész és Anaxagoras a változást az állandó valóságra vezették vissza, és éppen ezzel élesebbé tették azt a kérdést, hogy mi teszi ebből a valóságból egy rendezett egészet.

101. Egy világ létrejöhet a meglévő alkotóelemekből, de hogy miért vesznek fel ezek a kapcsolatok éppen ezeket a formákat, és milyen értelmet tulajdoníthatunk a rendjüknek, arra az alkotóelemek önmagukban nem adnak választ.

1. Empedokles vergleicht die Entstehung lebendiger Wesen mit der Arbeit von Malern, die Farben in unterschiedlichen Mengen zusammenbringen und daraus Bilder von Menschen, Bäumen und Tieren gestalten.

2. Die Vielfalt der dargestellten Gestalten lässt sich dabei auf einen begrenzten Vorrat an Farben zurückführen, sofern ihre Mischung und ihre Verwendung verschieden ausfallen.

3. Mit diesem Vergleich lenkt der griechische Denker den Blick auf einen Unterschied, der für seine Naturerklärung entscheidend ist: Ein neues Ganzes kann entstehen, obwohl seine Bestandteile schon vorhanden waren.

4. Wer ein Bild betrachtet, sieht eine bestimmte Gestalt; wer seine Entstehung erklären will, muss außerdem nach den Stoffen und ihrer Zusammenfügung fragen.

5. Allerdings besitzt der Maler eine Fähigkeit, die durch den Hinweis auf seine Farben noch keineswegs erklärt ist.

6. Er weiß, welche Mischung und welche Anordnung ein bestimmtes Ergebnis hervorbringen sollen.

7. Gerade diese zusätzliche Leistung macht das Bild fruchtbar, denn auch eine Erklärung der Natur muss verständlich machen, wodurch aus vorhandenen Bestandteilen eine geordnete Welt entsteht.

8. Empedokles, der im fünften Jahrhundert vor unserer Zeitrechnung lebte, stammte aus Akragas, einer griechischen Stadt auf Sizilien.

9. Sein Zeitgenosse Anaxagoras kam aus Klazomenai an der kleinasiatischen Küste und verbrachte einen Teil seines Lebens in Athen.

10. Die räumliche Entfernung ihrer Herkunftsorte erinnert daran, wie weit die griechische Welt über das heutige Griechenland hinausreichte.

11. Beide entwickelten Naturerklärungen, in denen Mischung und Trennung eine tragende Rolle spielen, doch daraus folgt weder eine gemeinsame Schule noch ein gesicherter persönlicher Gedankenaustausch.

12. Ihre Ansätze lassen sich vor allem durch eine Schwierigkeit verbinden, die Parmenides mit besonderer Schärfe formuliert hatte.

13. Wenn etwas wirklich ist, schien ihm seine Entstehung aus einem vollständigen Nichtsein ebenso unverständlich wie sein Verschwinden in ein solches Nichtsein.

14. Eine Naturerklärung konnte diesen Einwand ernst nehmen und musste dennoch mit einer Welt zurechtkommen, in der Pflanzen wachsen, Körper zerfallen und unablässig neue Gestalten erscheinen.

15. Die entscheidende Antwort besteht darin, zwischen bleibenden Grundbestandteilen und vergänglichen Zusammensetzungen zu unterscheiden.

16. Was wir Geburt oder Entstehung nennen, kann dann als Verbindung von etwas verstanden werden, das bereits existiert.

17. Entsprechend bedeutet der Untergang eines zusammengesetzten Dinges, dass seine Verbindung aufgelöst wird, während die Bestandteile erhalten bleiben.

18. Ein lebendiger Körper verliert beim Tod seine bisherige Beschaffenheit, ohne dass damit alles, woraus er besteht, aus der Wirklichkeit verschwinden müsste.

19. Diese Erklärung nimmt der Veränderung einen Teil ihrer begrifflichen Schwierigkeit, weil sie keinen Übergang zwischen absolutem Nichts und wirklichem Sein voraussetzt.

20. Zugleich verlangt sie eine Vielheit des Grundlegenden, anstatt sämtliche Wirklichkeit als ein einziges unveränderliches Ganzes aufzufassen.

21. Für einen solchen Ansatz verwendet man den Ausdruck Pluralismus, der hier die Annahme mehrerer grundlegender Wirklichkeiten bezeichnet.

22. Damit ist allerdings erst ein Rahmen gewonnen, innerhalb dessen noch zu erklären bleibt, welche Bestandteile es gibt und wie ihre Verbindungen entstehen.

23. Empedokles nennt vier Wurzeln aller Dinge: Erde, Wasser, Luft und Feuer.

24. Das Wort Wurzeln bezeichnet ihre grundlegende Stellung, denn aus ihnen gehen die wechselnden Gebilde der Natur hervor, während sie selbst ihre jeweilige Eigenart bewahren.

25. Die vier Wurzeln sind keine chemischen Elemente im heutigen Sinn, und seine Theorie beruht weder auf einem Periodensystem noch auf der Untersuchung moderner Atome.

26. Erde und Wasser stehen vielmehr für grundlegende Arten natürlicher Wirklichkeit, die im Erfahrungsbild seiner Zeit unmittelbar anschaulich waren.

27. Empedokles gibt ihnen zugleich göttliche Namen und verbindet ihre Beständigkeit mit einer religiösen Sprache.

28. Ihre Mischung ermöglicht eine Vielfalt, deren Umfang weit über die Zahl der ursprünglichen Bestandteile hinausgeht.

29. Verschiedene Mischungsverhältnisse sollen erklären, weshalb etwa Knochen und Fleisch unterschiedliche Beschaffenheiten besitzen, obwohl dieselben Wurzeln an ihrem Aufbau beteiligt sind.

30. Wie beim Malervergleich verschiebt sich die Frage damit von der bloßen Anwesenheit eines Stoffes zu seinem Anteil an einem bestimmten Ganzen.

31. Dass Erde, Wasser, Luft und Feuer vorhanden sind, erklärt jedoch noch nicht, weshalb sie sich zu Körpern verbinden oder bestehende Verbindungen wieder verlieren.

32. Empedokles führt deshalb zwei wirkende Prinzipien ein, denen er die Namen Liebe und Streit gibt.

33. Liebe verbindet verschiedenartige Wurzeln miteinander, während Streit ihre Verbindung löst und Gleichartiges von Andersartigem absondert.

34. Diese Namen greifen vertraute menschliche Erfahrungen auf, erhalten innerhalb der Naturerklärung aber einen umfassenderen Sinn.

35. Die Liebe eines Menschen und die Verbindung natürlicher Bestandteile werden aufeinander bezogen, ohne dass jeder Vorgang deshalb als bewusste menschliche Handlung beschrieben werden müsste.

36. Liebe und Streit sind auch keine bloßen Verzierungen eines ansonsten vollständigen Modells, denn ohne sie fehlte gerade die Erklärung des Zusammenkommens und Auseinandergehens.

37. Ebenso wenig lassen sie sich einfach mit heutigen physikalischen Kräften gleichsetzen, deren Wirkungsweise unter ganz anderen Voraussetzungen bestimmt wird.

38. Empedokles unterscheidet damit zwischen dem, woraus ein Körper besteht, und den Prinzipien, durch deren Wirken seine Zusammensetzung verändert wird.

39. Das Zusammenspiel beider Prinzipien hat eine Konsequenz, die eine vorschnelle Bewertung als gut und böse erschwert.

40. Eine Welt unterscheidbarer Körper braucht sowohl Verbindung als auch Trennung, weil vollkommene Vermischung die Unterschiede ebenso aufheben würde wie restlose Absonderung die gemischten Lebewesen.

41. Empedokles beschreibt einen Zustand überwältigender Einheit unter der Herrschaft der Liebe als Sphairos, als kugelförmiges Ganzes.

42. In diesem Zustand gibt es die vielfältigen Gestalten unserer Erfahrungswelt nicht in ihrer gewöhnlichen Unterscheidbarkeit.

43. Der Streit lässt Unterschiede hervortreten, zerstört durch zunehmende Trennung aber auch bestehende Verbindungen.

44. Die Welt der Lebewesen muss daher innerhalb eines Verhältnisses beider Prinzipien verstanden werden, in dem keines von ihnen sämtliche Unterschiede oder sämtliche Verbindungen beseitigt hat.

45. Wie die einzelnen kosmischen Phasen aufeinanderfolgen und wie oft innerhalb eines Kreislaufs eine belebte Welt entsteht, wird in der Forschung unterschiedlich rekonstruiert.

46. Die erhaltenen Verse tragen das Grundmotiv wechselnder Verbindung und Trennung deutlicher als einen lückenlos gesicherten Ablaufplan der gesamten Weltgeschichte.

47. Auch Empedokles selbst lässt sich durch seine Lehre von den Mischungen nicht vollständig als nüchterner Konstrukteur eines Naturmodells erfassen.

48. Er entwickelte seine Gedanken in Versen, und die erhaltenen Dichtungsreste verbinden Naturerklärung mit Aussagen über Schuld, Reinigung und das Schicksal lebender Wesen.

49. Nach seiner religiösen Vorstellung kann ein Wesen verschiedene Lebensformen durchlaufen, sodass die Grenze zwischen Mensch und Tier einen anderen Sinn erhält als in einer bloßen Einteilung von Körperarten.

50. Diese Seelenwanderung eröffnet eine Perspektive, in der der Umgang mit anderen Lebewesen Folgen für die eigene Lebensführung besitzt.

51. Damit werden Natur und religiöse Lebensordnung gemeinsam zum Gegenstand seines Denkens, auch wenn ihr genauer systematischer Zusammenhang nicht in allen Einzelheiten feststeht.

52. Traditionell werden die Verse zwei Werken mit den Titeln Über die Natur und Reinigungen zugeordnet.

53. Die Verteilung der überlieferten Stücke auf diese Werke und sogar die Frage ihrer ursprünglichen Abgrenzung bleiben jedoch umstritten.

54. Eine Darstellung, die aus wenigen Fragmenten zwei vollständig getrennte Lehrgebäude errichtet, würde mehr Sicherheit vortäuschen, als die Überlieferung erlaubt.

55. Anaxagoras setzt bei einer ähnlichen Schwierigkeit an, verändert jedoch die Vorstellung von den vorhandenen Bestandteilen erheblich.

56. Ihm wird eine Prosaschrift zugeschrieben, aus der spätere Autoren einzelne Abschnitte bewahrt haben.

57. Ein überlieferter Gedanke fragt danach, wie Haare aus etwas entstehen könnten, das überhaupt keine Haare enthält, oder Fleisch aus etwas, das keinerlei Fleischanteil besitzt.

58. Die Ernährung gibt dieser Frage eine anschauliche Schärfe, weil Nahrung einen Körper wachsen lässt und dabei offenbar ganz andere Beschaffenheiten hervorbringt, als wir an ihr erkennen.

59. Unter der Voraussetzung, dass Grundlegendes nicht aus einem vollständigen Nichtsein entsteht, müssen die später sichtbaren Bestandteile bereits in irgendeiner Weise vorhanden gewesen sein.

60. Anaxagoras nimmt deshalb eine umfassende Mischung an, in der verschiedenartige Anteile miteinander verbunden sind.

61. Sein Ausgangspunkt ist kein Vorrat von vier reinen Wurzeln, aus deren Zusammensetzung sämtliche übrigen Beschaffenheiten erst hervorgehen.

62. Was als neu erscheint, wird vielmehr aus einer Mischung heraus deutlicher erkennbar, in der sein entsprechender Anteil bereits enthalten war.

63. Die Formel, dass in allem alles enthalten sei, gewinnt ihren Sinn erst durch die Frage, warum die Dinge dann überhaupt verschieden aussehen.

64. Anaxagoras beantwortet sie mit dem Vorherrschen bestimmter Anteile, die einem Ding seine erkennbare Beschaffenheit geben.

65. Ein Körper kann als Gold erscheinen, weil Goldanteile in ihm überwiegen, obwohl er nach dieser Theorie auch Anteile anderer Arten enthält.

66. Seine sichtbare Eigenart ist daher kein zuverlässiger Beweis dafür, dass alles Übrige vollständig ausgeschlossen wäre.

67. Selbst die Trennung bringt keine restlose Reinheit hervor, denn auch in einem abgesonderten Teil bleiben verschiedenartige Anteile miteinander verbunden.

68. Anaxagoras nimmt zudem keinen kleinsten materiellen Bestandteil an, an dem die Teilbarkeit endgültig endet.

69. Seine Rede von Samen darf deshalb nicht das Bild winziger, abgeschlossener Körnchen hervorrufen, die sich wie moderne Bausteine sortieren ließen.

70. Die Mischung reicht tiefer als jede sichtbare Grenze zwischen den Dingen.

71. Mit dieser Vorstellung verändert sich auch die Aufgabe einer kosmischen Erklärung.

72. Wenn ursprünglich alles miteinander vermischt war, muss verständlich werden, wodurch unterscheidbare Bereiche und geordnete Bewegungen entstanden.

73. Anaxagoras führt dafür den Nous ein, einen Geist oder Intellekt, dem er Erkenntnis und Macht über die Ordnung der Dinge zuschreibt.

74. Während die übrigen Bestandteile an der allgemeinen Mischung teilnehmen, ist der Nous unvermischter und selbständiger Art.

75. Anaxagoras begründet diese Sonderstellung damit, dass eine Vermischung den Geist an die übrigen Bestandteile binden und seine Herrschaft über sie behindern würde.

76. Gerade weil der Nous keiner solchen Bindung unterliegt, kann er die Mischung erkennen und ihre Bewegung ordnen.

77. Diese Begründung stellt seine Unabhängigkeit in den Dienst einer bestimmten Erklärungsaufgabe.

78. Ob man seine Natur mit der späteren scharfen Trennung von Materiellem und Immateriellem angemessen erfasst, ist eine weitere Frage, die der Ausdruck Geist allein nicht entscheidet.

79. Der Nous setzt eine Rotation in Gang, die zunächst einen begrenzten Bereich erfasst und sich dann weiter ausbreitet.

80. Durch diese Bewegung werden Bestandteile voneinander abgesondert, sodass die ursprüngliche Mischung erkennbare Unterschiede und räumliche Gliederungen erhält.

81. Dichtes und Dünnes, Warmes und Kaltes treten auseinander, ohne dadurch jede Verbindung untereinander zu verlieren.

82. Auf diese Weise verbindet Anaxagoras ein ordnendes Prinzip mit Vorgängen, deren Folgen aus der Bewegung der Mischung hervorgehen sollen.

83. Der Geist ist dabei mehr als ein Bestandteil neben anderen, doch seine Aufgabe besteht auch nicht darin, die Welt aus dem Nichts zu erschaffen.

84. Ebenso wenig ist ohne zusätzliche Begründung eine persönliche Schöpfergottheit gemeint, die im vertrauten Sinn einer späteren Religion handelt.

85. Die natürliche Erklärung himmlischer Körper besaß im Umfeld seiner athenischen Tätigkeit zudem einen religiösen Konflikthorizont, wie die Überlieferung einer Anklage wegen Gottlosigkeit erkennen lässt.

86. Die widersprüchlichen Berichte erlauben allerdings keine sichere Rekonstruktion eines Prozesses, aus dem sich seine Lehre als unmittelbare Folge persönlicher Verfolgung ableiten ließe.

87. Wie viel der Nous tatsächlich erklärt, wurde bereits in der antiken Philosophie zu einer umstrittenen Frage.

88. In Platons Dialog Phaidon erzählt Sokrates, er habe die Nachricht von Anaxagoras’ ordnendem Geist zunächst mit großer Hoffnung aufgenommen.

89. Von einer solchen Erklärung erwartete die Dialogfigur, dass sie zeigen werde, weshalb die Dinge jeweils so eingerichtet seien, wie es für sie am besten sei.

90. Diese Erwartung betrifft eine Zweckbegründung, also eine Erklärung durch ein Ziel oder ein erstrebenswertes Ergebnis.

91. Beim Lesen habe er sich dann enttäuscht gesehen, weil Anaxagoras für einzelne Vorgänge vor allem Luft, andere Stoffe und ihre Bewegungen heranziehe.

92. Platon lässt Sokrates die Schwierigkeit am eigenen Sitzen im Gefängnis erläutern: Knochen und Sehnen ermöglichen die Körperhaltung, erklären aber noch nicht seine Entscheidung, das Urteil anzunehmen und dort zu bleiben.

93. Die körperlichen Bedingungen einer Handlung und die Gründe einer Entscheidung beantworten verschiedene Fragen.

94. Der Vergleich macht Platons Anspruch verständlich, beweist aber noch nicht, dass kosmische Prozesse nach demselben Muster erklärt werden müssen wie eine menschliche Wahl.

95. Die im Dialog dargestellte Enttäuschung ist deshalb eine philosophische Kritik mit eigenen Voraussetzungen und kein neutraler Bericht über Anaxagoras’ ursprüngliche Absichten.

96. Wer die Bewegung einer Mischung in Gang setzt, wer ihren Verlauf verständlich macht und wer ihre Einrichtung als zweckmäßig begründet, übernimmt jeweils eine andere Erklärungsaufgabe.

97. Anaxagoras’ Nous verbindet Erkenntnis mit ordnender Macht, ohne dass damit bereits jede von Platon verlangte Antwort über das Beste ausgearbeitet wäre.

98. Auch bei Empedokles bleibt zwischen dem Aufzählen der Wurzeln und dem Verständnis eines lebendigen Körpers ein beträchtlicher Abstand, den erst Mischungsverhältnisse und wirkende Prinzipien überbrücken sollen.

99. Das Malerbild erhält von hier aus seine tiefere Bedeutung, denn die Farben machen ein Bild möglich, während seine bestimmte Gestalt nach einer zusätzlichen Erklärung verlangt.

100. Empedokles und Anaxagoras haben die Veränderung auf bleibende Wirklichkeit zurückgeführt und gerade dadurch die Frage geschärft, was aus dieser Wirklichkeit ein geordnetes Ganzes macht.

101. Eine Welt kann aus vorhandenen Bestandteilen hervorgehen, doch weshalb ihre Verbindungen diese Formen annehmen und welchen Sinn man ihrer Ordnung zuschreiben darf, bleibt durch die Bestandteile allein unbeantwortet.