9.5.2 Szubsztancia, attribútumok és módok az Etikában – Substanz, Attribute und Modi in der Ethik

1. Képzeljünk el egy asztalt, amely évek óta ugyanazon a helyen áll, és annyira természetesen tartozik a szoba állandó tárgyai közé, hogy senki sem kérdőjelezi meg önállóságát.

2. El lehet mozgatni, eladni vagy szétszerelni anélkül, hogy emiatt puszta látszatnak tekintenénk.

3. Amint azonban meg akarjuk magyarázni, miért létezik és milyen tulajdonságokkal rendelkezik, olyan feltételek kerülnek előtérbe, amelyek messze túlmutatnak látható határain.

4. Fája természetes fákból származik, alakját kézműves munkának köszönheti, szilárdsága pedig egy bizonyos fizikai tulajdonságon alapul.

5. Az asztal egy önálló tárgy, de létezésének okát nem hordozza teljes mértékben magában.

6. Ezen a gondolati példán keresztül felvethető egy kérdés, amelyet Baruch de Spinoza szokatlan szigorral vizsgál: Mi lenne egyáltalán egy létező, amelynek létezése és érthetősége semmire másra nem támaszkodik?

7. A válasz nála mind az Isten fogalmát, mind az egyes dolgok státuszát megváltoztatja.

8. Spinoza „Etikája”, amelyet 1677-ben, halála után adtak ki, ezért Isten vizsgálatával kezdődik, noha a címe alapján az emberi életről szóló tanításra lehetne számítani.

9. Aki meg akarja érteni, hogyan cselekszenek az emberek, és miben állhat a szabadságuk, annak véleménye szerint először meg kell határoznia, hogy melyik valósághoz tartoznak.

10. Az érvelés geometriai rendet követ, amelyben a definíciók és az axiómák képezik a kiindulási pontot, a tételeket pedig kifejezetten megjelölt indokokkal bizonyítják.

11. Axiómáknak azok az alapvető feltételezések számítanak, amelyekből a további gondolatmeneteknek ki kell alakulniuk.

12. A bizonyítások között magyarázatok találhatók, amelyekben Spinoza kifogásokra reagál, vagy eredményeinek jelentőségét fejti ki.

13. Ez a forma láthatóvá teszi egy gondolat előfeltételeitől való függőségét, de nem ruházza fel az előfeltételeket pusztán megjelenésük révén a matematikai igazságok bizonyosságával.

14. Pontosan azért, mert a következtetés ilyen nyíltan jelenik meg, felmerül a kérdés, hogy egy kritikus mely ponton nem tudná tovább követni azt.

15. A döntő kiindulópontot Spinoza szubsztancia-fogalma adja, amely alatt olyan létezőt ért, amely önmagában van és önmagán keresztül fogható fel.

16. Az első meghatározás a létezésmódjára vonatkozik, a második pedig a fogalmi önállóságára.

17. Aki egy szubsztanciát megfelelően fogja fel, annak tehát nem kell a fogalmát először egy másik létező fogalmából levezetnie.

18. Ezáltal az asztal vagy az ember mindennapi életben elegendő önállósága egy lényegesen szigorúbb mércéhez kötődik.

19. Az, hogy valami idegen segítség nélkül áll a szobában, kevéssé árul el arról, hogy más valóság nélkül is létezhetne-e és megérthető lenne-e.

20. Spinoza szubsztanciája sem egy különösen tartós anyag, sem egyszerűen egy tárgy láthatatlan magja.

21. Fogalma egy teljes függetlenséget jelöl, amellyel a szokásos egyedi dolgok éppen nem rendelkeznek.

22. Egy létezőt, amely másban van, és amelyet ezen a másikon keresztül kell megérteni, Spinoza módnak nevezi, vagyis a szubsztancia egy meghatározott módosulatának.

23. Az asztal esetében ez elsősorban azt jelenti, hogy testiségét a kiterjedés alapvetőbb valóságából kell megérteni.

24. A kiterjedés itt a testi valóság térbeli meghatározhatóságát jelenti, amelynek alapján a méretek, alakok és mozgások megfoghatók.

25. Ez egy attribútum, amely alatt Spinoza azt érti, amit az értelem a szubsztanciában annak lényegeként fog fel.

26. Egy attribútumnak tehát más a helyzete, mint az asztal barna színének vagy téglalap alakjának.

27. Az ilyen sajátos tulajdonságok megkülönböztetik egymástól az egyes testi dolgokat, míg a kiterjedés azt az alapvető módot jelöli, amelyen a testek egyáltalán megérthetők.

28. A szubsztancia, az attribútum és a mód közötti különbség tehát a létezés és a megértés különböző szintjeit rendezi el, amelyeket a mindennapi szavak – tárgy, tulajdonság és állapot – csak elégtelenül tudnak visszaadni.

29. Descartesnál a gondolkodás és a kiterjedés megkülönböztetése különböző fajta teremtett szubsztanciák feltételezéséhez vezetett, amelyek létezésükben mindazonáltal Istentől függenek.

30. Spinoza annyira szigorítja az önállóság követelményét, hogy számára egy más által létrehozott szubsztancia ellentmondást tartalmaz.

31. Ehhez döntő jelentőségű az a feltételezése, hogy egy hatás megismerése annak okának megismerésétől függ, és magában foglalja azt.

32. Ha egy szubsztanciát külső ok hozna létre, azt ezen ok révén kellene megérteni, és következésképpen nem lenne önmagában felfogható.

33. Létjogosultságának ezért Spinoza érvelése szerint a saját természetében kell rejlnie.

34. Amikor önmagának okaként jelöli meg, nem olyan folyamatra gondol, amelyben egy dolog létezése előtt megteremti önmagát.

35. Inkább azt jelenti, hogy lényege magában foglalja a létezést, így létezését abból kell megérteni, ami ő maga.

36. Ezzel azonban még nem dőlt el, hogy több ilyen önálló valóság létezhet-e egymás mellett.

37. Spinoza az első rész ötödik tételében foglalkozik ezzel a lehetőséggel, amikor kizárja két, azonos tulajdonsággal rendelkező szubsztancia létezését.

38. Véleménye szerint a különböző dolgokat vagy alapvető természetük, vagy sajátos módosulásaik alapján kell megkülönböztetni.

39. Ha a feltételezett szubsztanciák ugyanazzal az attribútummal rendelkeznek, az elsőfajta megkülönböztetés nem áll rendelkezésre.

40. Különböző módjaik sem alapozhatják meg a szükséges elkülönítést, mert a szubsztanciát, mint módjaik alapját, azoktól függetlenül kell felfogni.

41. Ha eltekintünk a sajátos módoktól, e feltételek mellett hiányzik az ok arra, hogy még mindig két szubsztanciáról beszéljünk.

42. Itt rejlik az érvelés egyik sebezhető pontja, hiszen egy kritikus vitathatná, hogy két önálló létező csak különböző lényegi meghatározások alapján lehet különböző, és soha nem ugyanazon természet egyedi hordozóiként.

43. Spinoza nem fogadja el egy ilyen eredeti különbözőséget további magyarázat nélkül.

44. A következő döntő lépés egy olyan lényhez vezet, amelynek valósága nem korlátozódik egyetlen meghatározott fajta kereteire.

45. Istent abszolút végtelen szubsztanciaként határozzák meg, végtelen számú attribútummal, amelyek mindegyike egy örök és végtelen lényt fejez ki.

46. Az abszolút végtelenség itt többet jelent, mint egy végtelen kiterjedés csupán egy területen belül.

47. Egy pusztán a maga nemében végtelen valóságnak hiányozhatnának más tulajdonságai, míg az abszolút végtelen szubsztanciának nem szabad ilyen korlátozást tartalmaznia.

48. A tizenegyedik tételben Spinoza megalapozza annak szükségszerű létezését, miközben a korábban kidolgozott szubsztancia és létezés közötti kapcsolatra épít.

49. Az egyik bizonyítási útja szerint az anyagként felfogott isteni természet nem gondolható el létezés nélkül, mert a létezés az anyag lényegéhez tartozik.

50. Felmerülhet az a kifogás, hogy egy definíció önmagában még nem garantálja, hogy tárgya valóban létezik, vagy hogy az abszolút végtelen anyag fogalma ellentmondásmentes.

51. Aki elutasítja Spinoza átmenetét az önálló megértéstől a szükségszerű létezés felé, az ezért elutasíthatja ezt a bizonyítást anélkül, hogy félreértette volna az ebből következő következtetést.

52. Ha elfogadjuk az eddigi lépéseket, akkor egy második szubsztancia kizárása már pontosabban nyomon követhető.

53. Minden további szubsztanciát egy attribútumnak kellene meghatároznia, mert lényegi meghatározás nélkül nem lenne felfogható.

54. Az abszolút végtelen szubsztenciából azonban nem hiányozhat egyetlen olyan attribútum sem, amely egy szubsztencia lényegét kifejezi.

55. Ezért minden feltételezett második szubsztenciának közös attribútummal kellene rendelkeznie Istennel, amit az ötödik tétel már kizárt.

56. A tizennegyedik tételből ebből az következik, hogy Istenen kívül semmilyen szubsztencia nem létezhet, illetve nem fogható fel.

57. Ezt az álláspontot szubsztancia-monizmusnak nevezik, mert pontosan egy szubsztanciát feltételez, anélkül hogy emiatt tagadná a dolgok közötti minden különbséget.

58. Ez az állítás sokkal erőteljesebb, mint az a megállapítás, hogy minden összefügg egymással: amit megkülönböztetünk, az soha nem létezhet második, az egyetlen szubsztanciától független alapvalóságként.

59. A sok egyedi dologra vonatkozóan ebből a tizenötödik tételben egy olyan megfogalmazás következik, amely könnyen térbeli félreértésekhez vezet: minden, ami van, Istenben van.

60. Az „Istenben” szó itt nem elhelyezést jelöl, mintha Isten egy mérhetetlen edény lenne, amelyben asztalok, csillagok és emberek szétszórva fekszenek.

61. Mivel az egyetlen szubsztancián kívül semmi sem létezhet önállóan, minden más létezőnek annak módjaiként kell léteznie, és abból kell érthetőnek lennie.

62. Az asztal eközben annyira valós marad, hogy súlya van, megsérülhet, és hatással van más testekre.

63. Neki a szubsztancia függetlensége hiányzik, nem pedig egy meghatározott fizikai dolog valósága.

64. Ugyanígy a testek sem válnak Isten elválasztott darabjaivá, hiszen Spinoza szerint a szubsztancia oszthatatlan, még akkor is, ha az egyes testek oszthatók.

65. A testi módok és az azok alapját képező szubsztancia közötti megkülönböztetése azt hivatott megakadályozni, hogy az asztal oszthatóságát magára az alapvető valóságra vetítsük át.

66. Hogy pontosan hogyan kell érteni a módoknak a szubsztanciában való létezését, az azonban filozófiájának vitatott kérdései közé tartozik.

67. Az egyik értelmezés azt hangsúlyozza, hogy az egyes dolgok az egyetlen szubsztancia meghatározásai, míg más értelmezések inkább függőségüket és saját kauzális hatékonyságukat emelik ki.

68. Az egyes dolgokat egyszerűen egy hatalmas tárgy tulajdonságainak tekinteni nem venné figyelembe e kapcsolat nehézségeit.

69. Az attribútum definíciója is nyitott kérdést hagy maga után, mivel kifejezetten az értelem általi megragadásra utal.

70. A kutatásokban vita tárgyát képezi, hogy ez az ismereti kapcsolat hogyan függ össze az attribútumok objektív valóságával.

71. Spinoza saját megkülönböztetése a gondolkodás és a kiterjedés között mindenesetre azt mutatja, hogy különböző attribútumok ugyanahhoz a szubsztanciához kapcsolódhatnak anélkül, hogy egymással felcserélhetők lennének.

72. Különbözőségük a rendszerében nem alapoz meg egy második szubsztanciát.

73. A gondolkodás és a kiterjedés azok a két tulajdonságok, amelyek nekünk, embereknek ismertek, de Spinoza nem korlátozza az isteni természetet ezekre.

74. A test a kiterjedés egy meghatározott módja, az ötlet pedig a gondolkodás egy meghatározott módja.

75. A testről alkotott ötlet és maga a test ezért különböző magyarázati rendekhez tartoznak, noha ugyanazt a valóságot fejezik ki különböző tulajdonságok alatt.

76. A második rész hetedik tételében Spinoza ennek megfelelően állítja, hogy az eszmék rendje és összefüggései megegyeznek a dolgok rendjével és összefüggéseivel.

77. Ez az egyezés nem abból fakad, hogy a testek gondolatokat keltenek, vagy hogy a gondolatok testi mozgást indítanak el.

78. A testi folyamatokat a kiterjedés tulajdonsága, a gondolati folyamatokat pedig a gondolkodás tulajdonsága alapján magyarázzák meg a saját összefüggéseikben.

79. Az ember számára ez azt jelenti, hogy az elme és a test ugyanazon egyén különböző tulajdonságai, és az elméjét testének eszméjeként értelmezzük.

80. Amikor úgy tapasztaljuk magunkat, hogy egyszerre cselekszünk testünkkel és gondolkodunk, e felfogás szerint ugyanazon valóság két kifejeződési módjával találkozunk, amelyek egysége nem igényel erőátadást idegen anyagok között.

81. Ez az egység megváltoztatja az ok fogalmát is, amellyel Spinoza meghatározza Isten és a világ viszonyát.

82. Isten egy immanens ok, amelynek hatásai benne léteznek, ahelyett, hogy egy tőle elkülönült világ külső oka lenne.

83. Ezzel eltűnik az a kép, amely szerint a Teremtő először a lehetséges világokról gondolkodik, majd tetszése szerint létrehoz közülük egyet.

84. A dolgok szükségszerűen következnek az isteni természetből, miközben a véges dolgok létezését és működését más véges dolgok határozzák meg.

85. A gondolatban felvázolt asztalunk elkészítését ezért továbbra is fával, szerszámokkal és kézműves eljárásokkal kell magyarázni, még akkor is, ha mindezek az okok ugyanazon természet módjai.

86. Az asztal Istenhez való viszonyítása nem helyettesíti annak konkrét keletkezésének magyarázatát.

87. Ez határozza meg azt az átfogó összefüggést, amelyen belül ilyen magyarázatok egyáltalán lehetségesek.

88. Spinoza ennek kapcsán megkülönbözteti a „natura naturans”-t, azaz a teremtő természetet, és a „natura naturata”-t, azaz a teremtett természetet.

89. Az első kifejezés a szubszisztenciára és annak attribútumaira utal, amennyiben az saját természetéből fakadóan ok.

90. A második kifejezés magában foglalja mindazokat a módokat, amelyek e természet szükségszerűségéből következnek, és ezért nem korlátozódik a látható, fizikai dolgokra.

91. A természet kétféle megközelítéséről van szó, amelyek megkülönböztetik annak ok-okozati összefüggéseit és az abból következőket.

92. A létrehozott természet nem olyan teremtés, amely keletkezése után tovább létezik eredetén kívül.

93. Az „Isten vagy Természet” kifejezést gyakran panteizmusnak nevezik, vagyis Isten és a teljes valóság egységéről szóló tanításnak, de ez a címke Spinoza esetében pontosabb magyarázatot igényel.

94. Spinoza Istene sem a létező tárgyak puszta összessége, sem pedig egy emberhez hasonló tudat, amely mögöttük döntéseket hoz.

95. Spinoza olyan határozottan állítja ennek a rendnek a szükségszerűségét, hogy az ő leírása szerint a dolgok nem jöhettek volna létre más rendben vagy más módon.

96. Ezen állítás pontos indoklásáról és hatályáról vita folyik, de nála egy meghatározatlan isteni választási aktus nem hivatott magyarázati rést kitölteni.

97. Az emberek számára egy folyamat szükségszerű meghatározottságából egyáltalán nem következik, hogy azt teljes mértékben megismerhetik vagy előre jelezhetik.

98. Az okokról való tudatlanságunk bizonytalanná teszi számunkra egy folyamatot, anélkül hogy ezáltal ok nélküli nyitottságot kölcsönözne neki.

99. Az emberi cselekvés viszont hatékony marad, mert a döntések, a munka és az ismeret az okok összefüggéséhez tartoznak.

100. A bevezetőben említett asztal most egy olyan természetben áll, amelynek rendje lehetővé teszi a létezését anélkül, hogy az emberi használatra lenne szabva.

101. Aki az asztalon dolgozik vagy rá gondol, ugyanahhoz a valósághoz tartozik, és saját helyzetét csak úgy értheti meg, ha figyelembe veszi ennek a tartozásnak a feltételeit.

1. Stellen wir uns einen Tisch vor, der seit Jahren an derselben Stelle steht und so selbstverständlich zu den festen Dingen eines Zimmers gehört, dass niemand nach seiner Selbständigkeit fragt.

2. Man kann ihn verschieben, verkaufen oder zerlegen, ohne ihn deshalb für einen bloßen Schein zu halten.

3. Sobald man jedoch erklären möchte, weshalb er existiert und welche Eigenschaften er besitzt, treten Bedingungen hervor, die weit über seine sichtbaren Grenzen hinausreichen.

4. Sein Holz stammt aus gewachsenen Bäumen, seine Gestalt verdankt er handwerklicher Arbeit, und seine Festigkeit beruht auf einer bestimmten körperlichen Beschaffenheit.

5. Der Tisch ist ein einzelner Gegenstand, doch er trägt den Grund seines Daseins nicht vollständig in sich.

6. An diesem gedachten Beispiel lässt sich eine Frage eröffnen, die Baruch de Spinoza mit ungewöhnlicher Strenge verfolgt: Was wäre überhaupt ein Seiendes, das in seinem Bestehen und seiner Verständlichkeit auf nichts anderes angewiesen ist?

7. Die Antwort verändert bei ihm sowohl den Begriff Gottes als auch den Status jedes einzelnen Dinges.

8. Spinozas „Ethik“, die 1677 nach seinem Tod veröffentlicht wurde, beginnt deshalb mit einer Untersuchung Gottes, obwohl ihr Titel eine Lehre vom menschlichen Leben erwarten lässt.

9. Wer verstehen will, wie Menschen handeln und worin ihre Freiheit bestehen könnte, muss nach seiner Auffassung zunächst bestimmen, zu welcher Wirklichkeit sie gehören.

10. Die Darstellung folgt einer geometrischen Ordnung, in der Definitionen und Axiome den Ausgangspunkt bilden und Lehrsätze durch ausdrücklich angeführte Gründe bewiesen werden.

11. Als Axiome gelten dabei grundlegende Annahmen, aus denen die weiteren Überlegungen hervorgehen sollen.

12. Zwischen den Beweisen stehen Erläuterungen, in denen Spinoza Einwände aufgreift oder die Tragweite seiner Ergebnisse entwickelt.

13. Diese Form macht die Abhängigkeit eines Gedankens von seinen Voraussetzungen sichtbar, verleiht den Voraussetzungen aber nicht schon durch ihr Aussehen die Gewissheit mathematischer Wahrheiten.

14. Gerade weil die Schlussfolge so offen vorliegt, lässt sich fragen, an welcher Stelle ein Kritiker ihr nicht mehr folgen müsste.

15. Den entscheidenden Ausgangspunkt liefert Spinozas Begriff der Substanz, unter der er ein Seiendes versteht, das in sich ist und durch sich begriffen wird.

16. Die erste Bestimmung betrifft seine Existenzweise, die zweite seine begriffliche Selbständigkeit.

17. Wer eine Substanz angemessen erfasst, soll ihren Begriff also nicht erst aus dem Begriff eines anderen Seienden gewinnen müssen.

18. Damit wird die im Alltag ausreichende Selbständigkeit eines Tisches oder eines Menschen an einen erheblich strengeren Maßstab gebunden.

19. Dass etwas ohne fremde Hilfe im Zimmer steht, besagt wenig darüber, ob es auch ohne andere Wirklichkeit existieren und verstanden werden könnte.

20. Spinozas Substanz ist weder ein besonders haltbarer Stoff noch einfach der unsichtbare Kern eines Gegenstands.

21. Ihr Begriff bezeichnet eine vollständige Unabhängigkeit, die gewöhnliche Einzeldinge gerade nicht besitzen.

22. Ein Seiendes, das in anderem ist und durch dieses andere begriffen werden muss, nennt Spinoza einen Modus, also eine bestimmte Modifikation der Substanz.

23. Für den Tisch bedeutet dies zunächst, dass seine Körperlichkeit aus einer grundlegenderen Wirklichkeit der Ausdehnung verständlich werden muss.

24. Ausdehnung bezeichnet hier die räumliche Bestimmbarkeit körperlicher Wirklichkeit, auf deren Grundlage Größen, Gestalten und Bewegungen erfasst werden.

25. Sie ist ein Attribut, worunter Spinoza dasjenige versteht, was der Verstand an der Substanz als ihr Wesen erfasst.

26. Ein Attribut hat damit eine andere Stellung als die braune Farbe oder die rechteckige Form eines Tisches.

27. Solche besonderen Eigenschaften unterscheiden bestimmte körperliche Dinge voneinander, während Ausdehnung die grundlegende Weise bezeichnet, unter der Körper überhaupt verständlich sind.

28. Der Unterschied zwischen Substanz, Attribut und Modus ordnet daher verschiedene Ebenen des Seins und des Verstehens, die sich durch die Alltagswörter Gegenstand, Eigenschaft und Zustand nur unzureichend wiedergeben lassen.

29. Bei Descartes hatte die Unterscheidung von Denken und Ausdehnung zur Annahme verschiedener Arten geschaffener Substanzen geführt, die in ihrem Bestehen dennoch von Gott abhängen.

30. Spinoza verschärft die Forderung nach Selbständigkeit so weit, dass eine durch anderes hervorgebrachte Substanz für ihn einen Widerspruch enthält.

31. Dafür ist seine Annahme entscheidend, dass die Erkenntnis einer Wirkung von der Erkenntnis ihrer Ursache abhängt und diese einschließt.

32. Würde eine Substanz durch eine äußere Ursache hervorgebracht, müsste sie durch diese Ursache verstanden werden und wäre folglich nicht durch sich begreifbar.

33. Ihr Existenzgrund muss deshalb nach Spinozas Überlegung in ihrer eigenen Natur liegen.

34. Wenn er sie als Ursache ihrer selbst bezeichnet, meint er keinen Vorgang, in dem ein Ding sich vor seiner Existenz erschafft.

35. Gemeint ist vielmehr, dass ihr Wesen Existenz einschließt, sodass ihr Dasein aus dem verstanden werden soll, was sie selbst ist.

36. Damit ist allerdings noch nicht entschieden, ob mehrere solcher selbständigen Wirklichkeiten nebeneinander bestehen könnten.

37. Spinoza greift diese Möglichkeit im fünften Lehrsatz des ersten Teils an, indem er zwei Substanzen mit demselben Attribut ausschließt.

38. Verschiedene Dinge müssen nach seiner Auffassung entweder durch ihre grundlegende Natur oder durch ihre besonderen Modifikationen unterschieden sein.

39. Haben die angenommenen Substanzen dasselbe Attribut, steht die erste Art der Unterscheidung nicht zur Verfügung.

40. Ihre unterschiedlichen Modifikationen können die erforderliche Trennung ebenfalls nicht begründen, weil Substanz als Grundlage ihrer Modi unabhängig von diesen erfasst werden muss.

41. Denkt man die besonderen Modifikationen weg, fehlt innerhalb dieser Voraussetzungen ein Grund, noch von zwei Substanzen zu sprechen.

42. Hier liegt eine angreifbare Stelle des Arguments, denn ein Kritiker könnte bestreiten, dass zwei selbständige Seiende nur aufgrund verschiedener Wesensbestimmungen und niemals als einzelne Träger derselben Natur verschieden sein können.

43. Spinoza akzeptiert eine solche ursprüngliche Verschiedenheit ohne weiteren Erklärungsgrund nicht.

44. Der nächste entscheidende Schritt führt zu einem Wesen, dessen Wirklichkeit nicht auf eine einzige bestimmte Art beschränkt ist.

45. Gott wird als absolut unendliche Substanz mit unendlich vielen Attributen bestimmt, von denen jedes ein ewiges und unendliches Wesen ausdrückt.

46. Absolute Unendlichkeit meint dabei mehr als eine endlose Ausdehnung innerhalb nur eines Bereichs.

47. Einer bloß ihrer Art nach unendlichen Wirklichkeit könnten andere Attribute fehlen, während die absolut unendliche Substanz keine solche Einschränkung enthalten soll.

48. Im elften Lehrsatz begründet Spinoza ihre notwendige Existenz, wobei er an die zuvor entwickelte Verbindung von Substanz und Existenz anknüpft.

49. Einer seiner Beweiswege lautet, dass die als Substanz begriffene göttliche Natur nicht ohne Existenz gedacht werden kann, weil Existenz zum Wesen von Substanz gehört.

50. Der Einwand liegt nahe, dass eine Definition allein noch nicht gewährleistet, dass ihr Gegenstand wirklich existiert oder dass der Begriff einer absolut unendlichen Substanz widerspruchsfrei ist.

51. Wer Spinozas Übergang vom selbständigen Begreifen zum notwendigen Sein ablehnt, kann diesen Beweis deshalb zurückweisen, ohne die anschließende Schlussfolge missverstanden zu haben.

52. Nimmt man die bisherigen Schritte an, lässt sich der Ausschluss einer zweiten Substanz nun genauer nachvollziehen.

53. Jede weitere Substanz müsste durch ein Attribut bestimmt sein, denn ohne eine Wesensbestimmung wäre sie nicht begreifbar.

54. Der absolut unendlichen Substanz kann jedoch kein Attribut fehlen, das das Wesen einer Substanz ausdrückt.

55. Deshalb müsste jede angenommene zweite Substanz ein Attribut mit Gott gemeinsam haben, was der fünfte Lehrsatz bereits ausgeschlossen hatte.

56. Im vierzehnten Lehrsatz folgt daraus, dass außer Gott keine Substanz existieren oder begriffen werden kann.

57. Diese Position heißt Substanzmonismus, weil sie genau eine Substanz annimmt, ohne deshalb alle Unterschiede zwischen den Dingen zu leugnen.

58. Die Behauptung ist weit stärker als die Feststellung, dass alles miteinander zusammenhängt: Was wir unterscheiden, kann niemals als zweite, von der einen Substanz unabhängige Grundwirklichkeit bestehen.

59. Für die vielen einzelnen Dinge ergibt sich daraus im fünfzehnten Lehrsatz eine Formulierung, die leicht zu räumlichen Missverständnissen verleitet: Alles, was ist, ist in Gott.

60. Das Wort „in“ bezeichnet hier keine Unterbringung, als wäre Gott ein unermessliches Gefäß, in dem Tische, Sterne und Menschen verteilt liegen.

61. Weil nichts außer der einen Substanz selbständig bestehen kann, müssen alle anderen Seienden als ihre Modi existieren und aus ihr verständlich sein.

62. Der Tisch bleibt dabei so wirklich, dass er Gewicht besitzt, beschädigt werden kann und auf andere Körper einwirkt.

63. Ihm fehlt die Unabhängigkeit einer Substanz, nicht die Wirklichkeit eines bestimmten körperlichen Dinges.

64. Ebenso wenig werden Körper zu abgetrennten Stücken Gottes, denn die Substanz ist nach Spinoza unteilbar, auch wenn einzelne Körper geteilt werden können.

65. Seine Unterscheidung zwischen körperlichen Modifikationen und der ihnen zugrunde liegenden Substanz soll verhindern, dass man die Teilbarkeit eines Tisches auf die Grundwirklichkeit selbst überträgt.

66. Wie dieses Bestehen der Modi in der Substanz genauer zu verstehen ist, gehört allerdings zu den umstrittenen Fragen seiner Philosophie.

67. Eine Lesart betont, dass die einzelnen Dinge Bestimmungen der einen Substanz sind, während andere Deutungen ihre Abhängigkeit und ihre eigene kausale Wirksamkeit stärker hervorheben.

68. Die Einzeldinge einfach zu Eigenschaften eines riesigen Gegenstands zu erklären, würde den Schwierigkeiten dieser Beziehung nicht gerecht.

69. Auch die Definition des Attributs lässt eine Frage offen, weil sie ausdrücklich auf das Erfassen durch den Verstand Bezug nimmt.

70. In der Forschung wird darüber gestritten, wie diese Beziehung des Erkennens mit der objektiven Wirklichkeit der Attribute zusammenhängt.

71. Spinozas eigene Unterscheidung von Denken und Ausdehnung zeigt jedenfalls, dass verschiedene Attribute auf dieselbe Substanz bezogen werden können, ohne miteinander vertauschbar zu sein.

72. Ihre Verschiedenheit begründet in seinem System keine zweite Substanz.

73. Denken und Ausdehnung sind die beiden Attribute, die uns Menschen bekannt sind, doch Spinoza beschränkt die göttliche Natur nicht auf sie.

74. Ein Körper ist ein bestimmter Modus der Ausdehnung, eine Idee ein bestimmter Modus des Denkens.

75. Die Idee eines Körpers und dieser Körper selbst gehören deshalb verschiedenen Erklärungsordnungen an, obwohl sie dieselbe Wirklichkeit unter verschiedenen Attributen ausdrücken.

76. Im siebten Lehrsatz des zweiten Teils behauptet Spinoza entsprechend, dass Ordnung und Verknüpfung der Ideen mit Ordnung und Verknüpfung der Dinge übereinstimmen.

77. Diese Übereinstimmung entsteht nicht dadurch, dass Körper Gedanken erzeugen oder Gedanken eine körperliche Bewegung in Gang setzen.

78. Körperliche Vorgänge werden unter dem Attribut der Ausdehnung, gedankliche Vorgänge unter dem Attribut des Denkens aus ihren jeweiligen Zusammenhängen erklärt.

79. Für den Menschen bedeutet dies, dass Geist und Körper dasselbe Individuum unter verschiedenen Attributen sind und sein Geist als Idee seines Körpers verstanden wird.

80. Wenn wir uns als körperlich handelnd und zugleich als denkend erfahren, begegnen uns nach dieser Auffassung zwei Ausdrucksweisen derselben Wirklichkeit, deren Einheit keine Übertragung von Kräften zwischen fremden Substanzen verlangt.

81. Diese Einheit verändert auch den Begriff der Ursache, mit dem Spinoza das Verhältnis Gottes zur Welt bestimmt.

82. Gott ist eine immanente Ursache, deren Wirkungen in ihr bestehen, statt eine außerhalb stehende Ursache einer von ihr abgetrennten Welt zu sein.

83. Damit entfällt die Vorstellung eines Schöpfers, der zunächst über mögliche Welten nachdenkt und anschließend eine davon nach Belieben hervorbringt.

84. Aus der göttlichen Natur folgen die Dinge mit Notwendigkeit, wobei endliche Dinge durch andere endliche Dinge zum Existieren und Wirken bestimmt werden.

85. Die Herstellung unseres gedachten Tisches muss deshalb weiterhin durch Holz, Werkzeuge und handwerkliche Vorgänge erklärt werden, auch wenn alle diese Ursachen Modi derselben Natur sind.

86. Den Tisch auf Gott zu beziehen, ersetzt keine Erklärung seiner konkreten Entstehung.

87. Es bestimmt den umfassenden Zusammenhang, innerhalb dessen solche Erklärungen überhaupt möglich sind.

88. Spinoza unterscheidet hierfür zwischen „natura naturans“, der hervorbringenden Natur, und „natura naturata“, der hervorgebrachten Natur.

89. Die erste Bezeichnung meint die Substanz mit ihren Attributen, insofern sie aus ihrer eigenen Natur heraus Ursache ist.

90. Die zweite umfasst sämtliche Modi, die aus der Notwendigkeit dieser Natur folgen, und beschränkt sich deshalb nicht auf sichtbare körperliche Dinge.

91. Es handelt sich um zwei Betrachtungsweisen der Natur, die ihre Ursächlichkeit und das aus ihr Folgende unterscheiden.

92. Die hervorgebrachte Natur ist keine Schöpfung, die nach ihrer Entstehung außerhalb ihres Ursprungs weiterbesteht.

93. Die Formel „Gott oder Natur“ wird häufig als Pantheismus bezeichnet, also als Lehre von der Einheit Gottes und der gesamten Wirklichkeit, doch dieses Etikett bedarf bei Spinoza einer genaueren Erklärung.

94. Spinozas Gott ist weder die bloße Summe vorhandener Gegenstände noch ein menschenähnliches Bewusstsein, das hinter ihnen Entscheidungen trifft.

95. Die Notwendigkeit dieser Ordnung behauptet Spinoza so entschieden, dass Dinge nach seiner Darstellung nicht in einer anderen Ordnung oder auf andere Weise hätten hervorgebracht werden können.

96. Über die genaue Begründung und Reichweite dieses Anspruchs wird gestritten, doch ein unbestimmter göttlicher Wahlakt soll bei ihm keine Erklärungslücke schließen.

97. Für Menschen folgt aus der notwendigen Bestimmtheit eines Vorgangs keineswegs, dass sie ihn vollständig erkennen oder vorhersagen können.

98. Unsere Unkenntnis von Ursachen macht einen Vorgang für uns unsicher, ohne ihm deshalb eine ursachenlose Offenheit zu verleihen.

99. Menschliches Handeln bleibt seinerseits wirksam, weil Entschlüsse, Arbeit und Erkenntnis zum Zusammenhang der Ursachen gehören.

100. Der Tisch vom Anfang steht nun in einer Natur, deren Ordnung sein Bestehen ermöglicht, ohne auf seine menschliche Verwendung zugeschnitten zu sein.

101. Wer an ihm arbeitet oder an ihm denkt, gehört derselben Wirklichkeit an und kann seine eigene Stellung nur verstehen, indem er die Bedingungen dieser Zugehörigkeit mitdenkt.