4.5.2 Az ész és a nyelv határain túl – Jenseits von Vernunft und Sprache

1. A misztikus élmény az embert egy olyan határra vezeti, ahol a megszokott értelem véget ér.

2. Az értelem világos fogalmakkal, megkülönböztetésekkel és logikai következtetésekkel működik.

3. Az isteni azonban a misztikusok számára olyan hatalmasnak és olyan átfogónak tűnik, hogy egyetlen fogalom sem képes azt megragadni.

4. Ezért sok misztikus azt állítja, hogy legmagasabb szintű élményük az értelem határain túl fekszik.

5. Az „értelem határain túl” kifejezés nem az értelemmel ellentéteset jelenti, hanem az értelem felett állót.

6. Az értelem elvezeti a keresőt a küszöbig, de az utolsó lépést már nem tudja megtenni.

7. Ehhez szorosan kapcsolódik a kimondhatatlanság problémája.

8. A kimondhatatlanság azt jelenti, hogy az átélt élményt szavakkal nem lehet megfelelően kifejezni.

9. A szavak a világot egyes dolgokra osztják fel, és minden dolognak nevet adnak.

10. A misztikus egység azonban minden felosztás és minden név előtt létezik.

11. Aki ezt az egységet szavakba akarja önteni, az éppen azt darabolja szét, amit oszthatatlanul tapasztalt meg.

12. Emiatt a misztikusok gyakran használnak hasonlatokat, képeket és ellentmondásokat.

13. Néha azonban a misztikusoknak csak egyetlen kiút marad: a csend.

14. A csend a misztikában nem puszta beszédképtelenség, hanem a tisztelet sajátos formája.

15. A csendben az ember elismeri, hogy a Legfőbb meghalad minden beszédet.

16. Már az ókori gondolkodók is tanították, hogy a Legfőbbéről a legjobb hallgatni.

17. A csend ezen nagyraértékelése végigkíséri a misztika egész történetét.

18. Szorosan kapcsolódik a csendhez az úgynevezett negatív teológia.

19. A negatív teológia nem állításokkal, hanem tagadásokkal próbálja leírni Istent.

20. Ahelyett, hogy megmondaná, mi Isten, a negatív teológia újra és újra azt mondja, mi nem Isten.

21. Isten nem véges, nem látható, nem felfogható és nem fogalmazható meg szavakkal.

22. Ezen az úton a szellemet meg kell tisztítani minden túl szűk elképzeléstől.

23. Ezen út végén a felfoghatatlan titok előtt áhítatos csend vár.

24. Ezek a gondolatok egyértelmű rokonságot mutatnak Plotin gondolkodó újplatonizmusával.

25. Plotin tanította, hogy a legfőbb elv, amelyet ő „az Egynek” nevezett, minden felfogáson túl áll.

26. Az Egyről szigorúan véve semmit sem lehet mondani, mert az minden meghatározást meghalad.

27. Ez a kimondhatatlan eredetről szóló tan a későbbi misztika egyik fontos gyökere lett.

28. Számos közvetítőn keresztül jutottak el Plotinus gondolatai a keresztény, zsidó és iszlám gondolkodásba.

29. Így az újplatonizmus szellemi híddá vált az ókor és a középkori misztika között.

30. A misztikus élmény célját sok misztikus az „egységben való létezésként” írja le.

31. Az egységben az ember és az isteni összeolvad egy osztatlan egységgé.

32. Ahhoz, hogy ez az egység lehetségessé váljon, valaminek el kell tűnnie: a saját énnek.

33. A misztikusok ezért az én feloldódásáról vagy elengedéséről beszélnek.

34. Amíg az ember csak önmagára gondol, addig elválasztva marad Istentől.

35. Csak akkor tapasztalható meg az egység, ha az önző én megnyugszik.

36. Egyes misztikusok arról beszélnek, hogy a léleknek „semmié” kell válnia ahhoz, hogy „mindent” megnyerjen.

37. Az én feloldódását nem veszteségként, hanem mély felszabadulásként élik meg.

38. E tapasztalat csúcspontját a misztikusok gyakran extázisnak nevezik.

39. Az „extázis” szó a görögből származik, és szó szerint „önmagán kívül állást” jelent.

40. Az extázisban az ember mintegy kilép önmagából, és teljesen feloldódik az isteni ben.

41. Ebben az állapotban az idő és a tér mintha eltűnne.

42. Aki extázist él át, elveszíti az önmagához és a környezetéhez fűződő érzékét.

43. Az ilyen állapotok ritkák, rövidek, és nem idézhetők elő akaratlagosan.

44. E misztika egyik lenyűgöző képviselője a cipész és gondolkodó Jakob Böhme volt.

45. Jakob Böhme 1600 körül élt, és nem részesült tudományos képzésben.

46. Saját beszámolója szerint Böhme egyetlen pillanat alatt mély betekintést nyert minden dolog lényegébe.

47. Sötét, gyakran rejtélyes képekben próbálta Böhme ezt a titkot szavakba önteni.

48. Böhme írásai erőteljes hatást gyakoroltak a későbbi gondolkodókra, bár az egyház bizalmatlanul viszonyult hozzá.

49. Egy másik híres név a 17. századi költő, Angelus Silesius.

50. Angelus Silesius misztikus gondolatokat fogalmazott meg rövid, éles verspárokban.

51. Az egyik legismertebb mondása lényegében azt mondja ki, hogy a rózsa ok nélkül virágzik, egyszerűen azért, mert virágzik.

52. Ilyen mondatokkal Angelus Silesius arra akart utalni, hogy a legmélyebb dolgoknak nincs szükségük külső célra és indoklásra.

53. Angelus Silesius versei azt mutatják, hogy a misztikus igazságot inkább csak sejtetni lehet, mint bizonyítani.

54. Éppen a költészet bizonyult olyan nyelvnek, amely a legközelebb áll a kimondhatatlanhoz.

55. A képek és a versek utalhatnak arra, amit a világos fogalmak soha nem tudnak teljesen megragadni.

56. Így a misztika a mai napig kihívást jelent minden tisztán racionális filozófia számára.

57. A misztika arra emlékeztet, hogy a valóság nagyobb lehet, mint bármi, amit el lehet képzelni és kimondani.

58. Ugyanakkor az értelem arra int, hogy ne tegyük a misztikus élményeket vakon minden kétség fölé.

59. A legjobb esetben az értelem és a misztika kiegészítik egymást, mint két út ugyanahhoz a kimeríthetetlen valósághoz.

60. Így a misztika a filozófia peremén áll, és egyúttal annak minden határain túlra mutat.

1. Die mystische Erfahrung führt den Menschen an eine Grenze, an der die gewohnte Vernunft an ihr Ende kommt.

2. Die Vernunft arbeitet mit klaren Begriffen, mit Unterscheidungen und mit logischen Schlüssen.

3. Das Göttliche aber erscheint den Mystikern so groß und so umfassend, dass kein einzelner Begriff es fassen kann.

4. Deshalb sagen viele Mystiker, dass ihre höchste Erfahrung jenseits der Vernunft liege.

5. „Jenseits der Vernunft" bedeutet nicht gegen die Vernunft, sondern über sie hinaus.

6. Die Vernunft führt den Suchenden bis an die Schwelle, doch den letzten Schritt kann sie nicht mehr tun.

7. Eng damit verbunden ist das Problem der Unsagbarkeit.

8. Unsagbarkeit bedeutet, dass sich das Erlebte mit keinen Worten angemessen ausdrücken lässt.

9. Worte teilen die Welt in einzelne Dinge auf und geben jedem Ding einen Namen.

10. Die mystische Einheit aber liegt vor jeder Teilung und vor jedem Namen.

11. Wer diese Einheit in Worte fassen will, zerschneidet damit gerade das, was unteilbar erfahren wurde.

12. Aus diesem Grund greifen Mystiker oft zu Gleichnissen, Bildern und Widersprüchen.

13. Manchmal aber bleibt den Mystikern nur ein einziger Ausweg: das Schweigen.

14. Das Schweigen ist in der Mystik keine bloße Sprachlosigkeit, sondern eine eigene Form der Verehrung.

15. Im Schweigen anerkennt der Mensch, dass das Höchste alles Reden übersteigt.

16. Schon antike Denker hatten gelehrt, dass man über das Höchste am besten schweige.

17. Diese Hochschätzung des Schweigens zieht sich durch die ganze Geschichte der Mystik.

18. Eng mit dem Schweigen verbunden ist die sogenannte negative Theologie.

19. Die negative Theologie versucht, Gott nicht durch Aussagen zu beschreiben, sondern durch Verneinungen.

20. Statt zu sagen, was Gott ist, sagt die negative Theologie immer wieder, was Gott nicht ist.

21. Gott ist nicht endlich, nicht sichtbar, nicht begreiflich und nicht in Worte zu fassen.

22. Auf diesem Weg soll der Geist von allen zu kleinen Vorstellungen gereinigt werden.

23. Am Ende dieses Weges steht ein ehrfürchtiges Verstummen vor dem unbegreiflichen Geheimnis.

24. Diese Gedanken haben eine deutliche Verwandtschaft zum Neuplatonismus des Denkers Plotin.

25. Plotin hatte gelehrt, dass das höchste Prinzip, das er „das Eine" nannte, über allem Begreifen liege.

26. Vom Einen lasse sich streng genommen gar nichts aussagen, weil es jede Bestimmung übersteige.

27. Diese Lehre vom unsagbaren Ursprung wurde zu einer wichtigen Wurzel der späteren Mystik.

28. Über viele Vermittler gelangten die Gedanken Plotins in das christliche, jüdische und islamische Denken.

29. So wurde der Neuplatonismus zu einer geistigen Brücke zwischen der Antike und der mittelalterlichen Mystik.

30. Das Ziel der mystischen Erfahrung beschreiben viele Mystiker als ein Einssein.

31. Im Einssein verschmelzen der Mensch und das Göttliche zu einer ungeteilten Einheit.

32. Damit dieses Einssein möglich wird, muss etwas anderes weichen: das eigene Ich.

33. Die Mystiker sprechen deshalb von der Auflösung oder dem Loslassen des Ich.

34. Solange der Mensch nur an sich selbst denkt, bleibt der Mensch von Gott getrennt.

35. Erst wenn das selbstsüchtige Ich zur Ruhe kommt, kann die Einheit erfahren werden.

36. Manche Mystiker sprechen davon, dass die Seele „nichts" werden müsse, um „alles" zu gewinnen.

37. Diese Auflösung des Ich wird nicht als Verlust, sondern als tiefe Befreiung erlebt.

38. Den Höhepunkt dieser Erfahrung nennen die Mystiker oft Ekstase.

39. Das Wort „Ekstase" stammt aus dem Griechischen und bedeutet wörtlich „außer sich stehen".

40. In der Ekstase tritt der Mensch gleichsam aus sich selbst heraus und geht ganz im Göttlichen auf.

41. Zeit und Raum scheinen in diesem Zustand zu verschwinden.

42. Wer die Ekstase erlebt, verliert das Gefühl für die eigene Person und für die Umgebung.

43. Solche Zustände sind selten, kurz und lassen sich nicht willentlich herbeiführen.

44. Ein eindrucksvoller Vertreter dieser Mystik war der Schuhmacher und Denker Jakob Böhme.

45. Jakob Böhme lebte um das Jahr sechzehnhundert und hatte keine gelehrte Ausbildung genossen.

46. Nach eigenem Bericht wurde Böhme in einem einzigen Augenblick ein tiefer Blick in den Grund aller Dinge geschenkt.

47. In dunklen, oft rätselhaften Bildern versuchte Böhme, dieses Geheimnis in Worte zu fassen.

48. Die Schriften Böhmes wirkten stark auf spätere Denker, obwohl die Kirche ihm misstraute.

49. Ein weiterer berühmter Name ist der Dichter Angelus Silesius aus dem siebzehnten Jahrhundert.

50. Angelus Silesius brachte mystische Gedanken in kurze, zugespitzte Verspaare.

51. In einem seiner bekanntesten Sprüche heißt es sinngemäß, die Rose blühe ohne Warum, einfach weil sie blühe.

52. Mit solchen Sätzen wollte Angelus Silesius andeuten, dass das Tiefste keinen äußeren Zweck und keine Begründung braucht.

53. Die Verse des Angelus Silesius zeigen, dass sich mystische Wahrheit eher andeuten als beweisen lässt.

54. Gerade die Dichtung erwies sich als eine Sprache, die dem Unsagbaren am nächsten kommt.

55. Bilder und Verse können andeuten, was klare Begriffe niemals ganz einfangen.

56. So bleibt die Mystik bis heute eine Herausforderung für jede rein rationale Philosophie.

57. Die Mystik erinnert daran, dass die Wirklichkeit größer sein könnte als alles, was sich denken und sagen lässt.

58. Zugleich mahnt die Vernunft, mystische Erfahrungen nicht blind über jeden Zweifel zu stellen.

59. Im besten Fall ergänzen sich Vernunft und Mystik wie zwei Wege zu derselben unermesslichen Wirklichkeit.

60. So steht die Mystik am Rand der Philosophie und weist zugleich über alle ihre Grenzen hinaus.