6.1.1 Mit tudhatok? – Was kann ich wissen?

1. Mennyit tudhat valójában az ember a világról?

2. Ezt a régi kérdést Immanuel Kant új élességgel és nagy alapossággal tette fel.

3. Kant erről írta leghíresebb könyvét, a Tiszta Ész Kritikáját.

4. A „tiszta” szóval Kant az ésszel önmagában értette, vagyis az érzékek segítsége nélkül.

5. Kant ki akarta deríteni, mire képes ez a tiszta értelem saját erejéből.

6. Kant előtt két régi iskola vitatkozott az összes tudás eredetéről.

7. Az egyik iskola, az empirizmus, azt állította, hogy minden tudás kizárólag a tapasztalatból származik.

8. A másik iskola, a racionalizmus, azt állította, hogy az igazi tudás kizárólag a tiszta gondolkodásból fakad.

9. Kant mindkét iskolát egyoldalúnak tartotta, és egy harmadik utat keresett közöttük.

10. Kant egy híres mondattal válaszolt erre a régi vitára.

11. Az érzéki megfigyelés nélküli gondolatok üresek maradnak, akárcsak egy tartalom nélküli edény.

12. A rendszerező fogalmak nélküli érzéki benyomások vakok maradnak, akárcsak a pontok zavaros kavalkádja.

13. Kant szerint az igazi tudás csak akkor jön létre, ha az érzéki megfigyelés és a fogalom együtt hatnak.

14. Az érzéki megfigyelés szolgáltatja a nyersanyagot, vagyis a szem, a fül és a kéz benyomásait.

15. A fogalom biztosítja a rendszert, vagyis azokat a szabályokat, amelyek szerint az értelem ezt a nyersanyagot osztályozza.

16. Az értelmet úgy lehet elképzelni, mint egy konyhát, ahol a nyers alapanyagokat feldolgozzák.

17. Az érzékek behozzák a nyers alapanyagokat, az értelem pedig ezekből főz ki egy kész ismeretet.

18. Kant ekkor egy meglepő felfedezést tett két jól ismert fogalomról.

19. Ez a két fogalom a tér és az idő.

20. Általában a teret és az időt hatalmas tartályoknak tekintjük, amelyekben minden dolog elhelyezkedik.

21. Kant azonban azt állította, hogy a tér és az idő egyáltalán nem a külvilágban létező dolgok.

22. Kant szerint a tér és az idő a saját megfigyelésünk formái.

23. Az emberi szem minden tárgyat szükségszerűen egymás mellett, tehát a térben lát.

24. Az emberi tudat minden eseményt szükségszerűen egymás után, tehát az időben éli meg.

25. A tér és az idő tehát mintegy az a szemüveg, amelyen keresztül az ember a világot látja.

26. Ezt a szemüveget az ember soha nem veheti le, mert az magához az értelméhez tartozik.

27. Ezért jelenik meg számunkra minden a térben és az időben, mert az elménk így rendezi el.

28. A tér és az idő mellett az értelemnek van még egy további eszköze, a kategóriák.

29. A kategóriák azok a legfőbb alapfogalmak, amelyekkel az értelem összekapcsolja a benyomásokat.

30. Egy ilyen kategória példája az ok és a hatás.

31. Az ember soha nem lát tiszta okokat, hanem maga kapcsolja össze az eseményeket okként és hatásként.

32. Ha egy gömb meglök egy másikat, és az elgurul, az értelem ezt okként és következményként értelmezi.

33. Az egység, a sokaság és a szükségszerűség fogalmai is ezekhez a kategóriákhoz tartoznak.

34. A kategóriák olyanok, mint egy szilárd rács, amelyen minden tapasztalatnak át kell haladnia.

35. Így rendezi az értelem a benyomások kavargó sokaságát egy szabályos, felismerhető világgá.

36. Kant ezzel új módon magyarázta meg az ismeret egy régi rejtélyét.

37. A rejtély az úgynevezett a priori szintetikus ítéletekre vonatkozott.

38. Egy ítélet akkor szintetikus, ha valami valóban újat ad hozzá a tudáshoz.

39. Az a priori kifejezés azt jelenti, hogy egy tudás már minden tapasztalat előtt érvényes.

40. Általában ez a két tulajdonság látszólag kizárja egymást.

41. Úgy tűnt, hogy az új ismeret mindig a tapasztalatból származik, és nem állhat fenn a tapasztalat előtt.

42. Kant azonban kimutatta, hogy vannak olyan ítéletek, amelyek újak, és ugyanakkor minden tapasztalat előtt bizonyosak.

43. Erre példát szolgáltat a matematika azzal a tétellel, hogy hét plusz öt tizenkettőt ad.

44. Ez a tétel új betekintést ad a fogalomhoz, és mégis minden ellenőrzés nélkül bizonyos.

45. Az a mondat is, miszerint minden hatásnak van oka, ilyen a priori ítélet.

46. Az ilyen ítéletek azért lehetségesek, mert az értelem saját formáit vetíti be a tapasztalatba.

47. Ezzel Kant eljutott az emberi tudás döntő határához.

48. Az ember a dolgokat mindig csak úgy ismeri meg, ahogyan azok az ő formáin keresztül megjelennek előtte.

49. Ezt a megjelenő világot Kant a jelenségek vagy fenomenonok világának nevezte.

50. Hogy viszont a dolgok önmagukban és az embertől függetlenül milyenek, az örökre rejtve marad.

51. Az emberi megismerés tehát pontosan annyira terjed, amennyire a lehetséges tapasztalat.

52. A tapasztalat határain túl az értelem minden szilárd talajt elveszít a lába alól.

53. Az Istenről, a halhatatlan lélekről és a világ kezdetéről szóló kérdések átlépik ezt a határt.

54. Az ilyen kérdésekre a tiszta értelem nem adhat biztos tudást.

55. Az értelem eközben még feloldhatatlan ellentmondásokba is belegabalyodik, amelyeket Kant antinómiáknak nevezett.

56. Kant itt az értelmet egy galambhoz hasonlította, amely a légüres térben még jobban akart repülni.

57. Pedig éppen a levegő, vagyis a tapasztalat ellenállása hajtja előre az ismeret repülését.

58. Kant válasza a tudásról szóló kérdésre ezért egyszerre szerény és merész.

59. Szerény, mert világosan szemlélteti az értelem határait.

60. Merész, mert megmutatja, hogy az emberi elme maga is alakítja a tapasztalható világot.

1. Wie viel kann ein Mensch über die Welt wirklich wissen?

2. Diese alte Frage stellte Immanuel Kant mit neuer Schärfe und großer Gründlichkeit.

3. Kant schrieb dazu sein berühmtestes Buch, die Kritik der reinen Vernunft.

4. Mit dem Wort rein meinte Kant die Vernunft für sich, also ohne jede Hilfe der Sinne.

5. Kant wollte herausfinden, was diese reine Vernunft aus eigener Kraft leisten kann.

6. Zwei alte Schulen stritten vor Kant über den Ursprung allen Wissens.

7. Die eine Schule, der Empirismus, behauptete, alles Wissen stamme allein aus der Erfahrung.

8. Die andere Schule, der Rationalismus, behauptete, das wahre Wissen entspringe allein dem reinen Denken.

9. Kant hielt beide Schulen für einseitig und suchte einen dritten Weg zwischen ihnen.

10. Kant antwortete mit einem berühmten Satz auf diesen alten Streit.

11. Gedanken ohne sinnliche Anschauung bleiben leer, so wie ein Topf ohne Inhalt.

12. Sinnliche Eindrücke ohne ordnende Begriffe bleiben blind, so wie ein wirres Durcheinander von Punkten.

13. Echtes Wissen entsteht nach Kant erst, wenn Anschauung und Begriff zusammenwirken.

14. Die Anschauung liefert den rohen Stoff, also die Eindrücke der Augen, Ohren und Hände.

15. Der Begriff liefert die Ordnung, also die Regeln, nach denen der Verstand diesen Stoff einteilt.

16. Man kann sich den Verstand wie eine Küche vorstellen, in der rohe Zutaten verarbeitet werden.

17. Die Sinne bringen die rohen Zutaten herein, der Verstand kocht daraus eine fertige Erkenntnis.

18. Kant machte nun eine überraschende Entdeckung über zwei vertraute Größen.

19. Diese beiden Größen sind der Raum und die Zeit.

20. Gewöhnlich hält man Raum und Zeit für riesige Behälter, in denen alle Dinge liegen.

21. Kant aber behauptete, Raum und Zeit seien gar keine Dinge in der Außenwelt.

22. Raum und Zeit sind nach Kant Formen unseres eigenen Anschauens.

23. Das menschliche Auge sieht jeden Gegenstand notwendig in einem Nebeneinander, also im Raum.

24. Das menschliche Bewusstsein erlebt jedes Ereignis notwendig in einem Nacheinander, also in der Zeit.

25. Raum und Zeit sind also gleichsam die Brille, durch die der Mensch die Welt erblickt.

26. Diese Brille kann der Mensch niemals abnehmen, denn sie gehört zu seinem Verstand selbst.

27. Deshalb erscheint uns alles im Raum und in der Zeit, weil unser Geist es so ordnet.

28. Neben Raum und Zeit besitzt der Verstand noch eine weitere Ausstattung, die Kategorien.

29. Die Kategorien sind die obersten Grundbegriffe, mit denen der Verstand die Eindrücke verknüpft.

30. Ein Beispiel für eine solche Kategorie ist die Ursache und ihre Wirkung.

31. Der Mensch sieht niemals reine Ursachen, sondern verknüpft die Ereignisse selbst zu Ursache und Wirkung.

32. Wenn eine Kugel eine zweite anstößt und diese wegrollt, deutet der Verstand das als Ursache und Folge.

33. Auch die Begriffe Einheit, Vielheit und Notwendigkeit zählen zu diesen Kategorien.

34. Die Kategorien sind wie ein festes Gitter, durch das jede Erfahrung hindurchmuss.

35. So ordnet der Verstand das Gewimmel der Eindrücke zu einer geregelten, erkennbaren Welt.

36. Kant erklärte damit ein altes Rätsel der Erkenntnis auf neue Weise.

37. Das Rätsel betraf die sogenannten synthetischen Urteile a priori.

38. Ein Urteil heißt synthetisch, wenn es dem Wissen etwas wirklich Neues hinzufügt.

39. Der Ausdruck a priori bedeutet, dass ein Wissen schon vor aller Erfahrung gilt.

40. Gewöhnlich schließen sich diese beiden Eigenschaften scheinbar aus.

41. Neues Wissen schien immer aus der Erfahrung zu kommen und konnte nicht vor ihr feststehen.

42. Kant zeigte jedoch, dass es Urteile gibt, die neu und zugleich vor aller Erfahrung sicher sind.

43. Ein Beispiel liefert die Mathematik mit dem Satz, dass sieben plus fünf zwölf ergibt.

44. Dieser Satz fügt dem Begriff eine neue Einsicht hinzu und gilt doch ohne jede Probe sicher.

45. Auch der Satz, dass jede Wirkung eine Ursache hat, ist ein solches Urteil a priori.

46. Solche Urteile sind möglich, weil der Verstand seine eigenen Formen in die Erfahrung hineinlegt.

47. Damit gelangte Kant zur entscheidenden Grenze allen menschlichen Wissens.

48. Der Mensch erkennt die Dinge immer nur so, wie sie ihm durch seine Formen erscheinen.

49. Diese erscheinende Welt nannte Kant die Welt der Erscheinungen oder Phänomene.

50. Wie die Dinge dagegen an sich selbst und unabhängig vom Menschen sind, bleibt für immer verborgen.

51. Die menschliche Erkenntnis reicht also genau so weit wie die mögliche Erfahrung.

52. Über die Grenze der Erfahrung hinaus verliert die Vernunft jeden festen Boden unter den Füßen.

53. Fragen nach Gott, nach der unsterblichen Seele und nach dem Anfang der Welt überschreiten diese Grenze.

54. Auf solche Fragen kann die reine Vernunft kein sicheres Wissen geben.

55. Die Vernunft verstrickt sich dabei sogar in unauflösbare Widersprüche, die Kant Antinomien nannte.

56. Kant verglich die Vernunft hier mit einer Taube, die im luftleeren Raum noch besser fliegen wollte.

57. Doch gerade die Luft, also der Widerstand der Erfahrung, trägt den Flug der Erkenntnis erst.

58. Kants Antwort auf die Frage nach dem Wissen lautet daher zugleich bescheiden und kühn.

59. Bescheiden ist sie, weil sie der Vernunft ihre Grenzen klar vor Augen führt.

60. Kühn ist sie, weil sie zeigt, dass der menschliche Geist die erfahrbare Welt selbst mitgestaltet.