7.7.2 Az „Es”, az „Én” és a „Szuper-én” – Es, Ich und Über-Ich

1. Élete utolsó éveiben Sigmund Freud kidolgozott egy modellt a lélek felépítéséről.

2. Ezzel a modellel Freud az ember belső konfliktusait kívánta megmagyarázni.

3. Ehhez Freud a lelket három területre, illetve instanciára osztotta.

4. A pszichoanalízisben az instancia a lelki élet egy meghatározó részét jelenti.

5. Ezt a három instanciát Freud az „Es”, az „Én” és a „Szuper-én” névvel illette.

6. Ezeket a három részt nem szabad elkülönült térként elképzelni a fejünkben.

7. Az „Es”, az „Én” és a „Szuper-én” inkább különböző erők, amelyek minden emberben hatnak.

8. Ez a három erő gyakran egészen különböző irányokba húz.

9. Freud szerint ezek ellentétéből alakul ki az egész lelki élet.

10. A lélek legrégebbi és legmélyebb részét Freud az „Es”-nek nevezte.

11. Az „Es” az ösztönök és a sötét vágyak székhelye.

12. Az „Es”-ben forronganak az örömre és kielégülésre irányuló vágyak.

13. Az „Es” nem ismeri az ésszerűséget, az időt és az ellentmondást.

14. Az „Es” csak egyet akar, nevezetesen vágyainak azonnali kielégítését.

15. Freud ezért azt mondta, hogy az „Es” kizárólag az öröm elvét követi.

16. Az öröm elve haladéktalan örömöt követel, a következmények figyelembevétele nélkül.

17. Az „Es”-t úgy lehet elképzelni, mint egy kisgyermeket, aki mindent azonnal akar.

18. Egy ilyen gyermek nem ismeri a türelmet és a halasztást.

19. Az „Es” egy forrongó ösztönökkel teli üsthöz is hasonlít.

20. Ebből az üstből szüntelenül tör ki energia.

21. Az „Es” önmagában azonban nem tudna megmaradni a valós világban.

22. Hiszen a világ nem teljesíti minden vágyat ugyanabban a pillanatban.

23. Ezért a gyermekkor folyamán az „Es”-ből kialakul egy második rész.

24. A léleknek ezt a második részét Freud az Ének nevezte.

25. Az Én az a rész, amely érzékeli a világot és ésszerűen cselekszik.

26. Az Én közvetít az Id vágya és a kemény valóság között.

27. Míg az Id az örömre vágyik, az Én azt kérdezi, mi lehetséges.

28. Freud ezért azt mondta, hogy az Én a valóságelvet követi.

29. A valóság elve megköveteli, hogy az élvezetet a valósághoz igazítsuk.

30. Az Én elhalaszt egy vágyat, ha annak azonnali kielégítése kárt okozna.

31. Így gondoskodik az Én arról, hogy az ember meg tudjon állni a világban.

32. Az Ént úgy lehet elképzelni, mint egy lovast egy vad lovon.

33. Ebben a képen a ló az „Ő” erős energiáját jelképezi.

34. A lovas, vagyis az „Én”, megpróbálja a lovat ésszerű irányba terelni.

35. Gyakran azonban a lovasnak oda kell lovagolnia, ahová a ló viszi.

36. Ezzel az „Én” Freud szerint gyengébb, mint ahogyan azt maga szeretné hinni.

37. Az Id vágyaihoz azonban még egy harmadik erő is társul.

38. Ezt a harmadik erőt Freud szuper-énnek nevezte.

39. A szuper-én a lélek azon része, amely parancsokat és tilalmakat tartalmaz.

40. A szuper-énben lakozik az, amit általában lelkiismeretnek nevezünk.

41. Freud szerint a szuper-én a szülők és a társadalom parancsaiból alakul ki.

42. A gyermek nevelése során átveszi környezete szabályait.

43. Amit eleinte a szülők tiltanak, azt az ember később magának is megtiltja.

44. Így a nevelés külső hangja belső hanggá válik.

45. Ez a belsővé vált erkölcsi hang a szuper-én.

46. A szuper-én megmondja az embernek, mit szabad és mit nem szabad tennie.

47. Megsértés esetén a szuper-én bűntudat formájában jelentkezik.

48. Ha az ember dicséri önmagát, akkor is a szuper-én szólal meg.

49. A szuper-én gyakran keményen és könyörtelenül száll szembe az énnel.

50. Így a szuper-én szigorú őrként áll szemben az ösztönnel.

51. Egyrészt az Id a vágy felé hajt.

52. Másrészt a Szuper-Én az erkölcs nevében megtiltja ezt a vágyat.

53. A vágy és a tilalom között azonban ott áll az Én.

54. Az Én így a vágy és az erkölcs frontjai közé szorul.

55. Az Éneknek össze kell hangolnia az Id vágyait, a Szuper-Ének tiltásait és a valóságot.

56. Freud ezért az Ént egy szolgához hasonlította, aki egyszerre három urat szolgál.

57. Az első úr a követelő Id az ösztöneivel.

58. A második úr a szigorú Szuper-Én a parancsaival.

59. A harmadik úr a külső valóság a szigorú törvényeivel.

60. Az Én szinte soha nem tud mindhárom urat kielégíteni.

61. Freud szerint ebből a folyamatos háromoldalú küzdelemből fakad az instanciák közötti konfliktus.

62. Freud szerint a lelki élet e erők állandó küzdelme.

63. Ha az Énnek sikerül az egyensúly megteremtése, az ember belső nyugalomban él.

64. Ha az egyensúly megteremtése nem sikerül, lelki feszültségek és szenvedés alakul ki.

65. Ha az Es egyik vágyát a Szuper-én túl szigorúan elnyomja, panaszok jelentkezhetnek.

66. Freud ezeket a panaszokat egy megoldatlan belső konfliktus következményeként értelmezte.

67. E feszültségek elleni védelemre az Én különleges eszközöket fejleszt ki.

68. Ezeket az eszközöket Freud védekező mechanizmusoknak nevezte.

69. A védekező mechanizmus egy tudattalan trükk, amellyel az Én védi magát.

70. A legfontosabb ilyen védekező mechanizmus a már ismert elnyomás.

71. Az elnyomás során az Én egy veszélyes vágyat a tudattalanba szorít.

72. Más védekezési mechanizmusok álcázzák vagy átszállítják a vágyat egy ártalmatlan formába.

73. Az ilyen védekezési mechanizmusok megvédik az Ént, de valójában nem oldják meg a konfliktust.

74. Az elnyomott konfliktus tovább parázslik a tudatalattiban.

75. Pontosan itt kezdődik a pszichoanalitikus kezelés.

76. A terápia célja, hogy tudatosítsa a rejtett konfliktust.

77. A pszichoanalitikus kezelést a lélek beszéd általi terápiájának nevezik.

78. A terápiában a beteg szabadon beszél mindenről, ami eszébe jut.

79. Az analitikus figyelmesen hallgat, és odafigyel a árulkodó utalásokra.

80. A hallottakból az analitikus megpróbálja értelmezni a rejtett konfliktust.

81. Az értelmezés a pszichoanalitikus kezelés legfontosabb eszköze.

82. Az értelmezés során az analitikus a kiszorított tartalmat érthető szavakba önti.

83. Így a beteg fokozatosan tudatosítja magában, mi gyötri titokban.

84. Ha a rejtett vágy felismerésre kerül, az Én új döntést hozhat róla.

85. Freud egy híres mondatban foglalta össze a terápia célját.

86. „Ahol az Es volt, ott az Én legyen” – így hangzik Freud mondata.

87. Ez azt jelenti, hogy az ésszerű Énnek teret kell nyernie.

88. A sötét, tudattalan ösztönöket a tudat fényébe kell emelni.

89. Ezáltal az Énnek a lélek nagyobb részét kell uralnia.

90. A pszichoanalízis tehát nem akarja megszabadítani az embert az ösztöneitől.

91. Inkább arra tanítja, hogy tudatosabban bánjon az ösztöneivel.

92. A terápia egyik fontos eszközét Freud az átvitelnek nevezte.

93. Az átvitel során a beteg régi érzéseit az analitikusra irányítja.

94. Azok az érzések, amelyek egykor a szülőkre irányultak, áttevődnek a kezelőre.

95. Ebben az átvitelben a régi konfliktusok a jelenben válnak láthatóvá.

96. Ezáltal a beszélgetés során feldolgozhatók a rejtett mintázatok.

97. Egy ilyen kezelés gyakran hónapokig vagy évekig tart.

98. A klasszikus pszichoanalízis türelmet igényel mind a betegektől, mind az analitikusoktól.

99. E nagy erőfeszítés miatt a tiszta pszichoanalízis manapság ritkábbá vált.

100. A lélek felépítéséről alkotott modellje azonban a mai napig hatással van ránk.

101. Az „Es”, az „Én” és a „Szuper-én” modellje mélyrehatóan megváltoztatta az emberről alkotott képet.

102. Az ember ebben a modellben belső ellentmondásokkal teli lényként jelenik meg.

103. Nem egyetlen értelem uralkodik a lélek felett, hanem egymással küzdő erők összessége.

104. Ezzel Freud ellentétbe állt a teljesen ésszerű emberről alkotott régi képpel.

105. Már Platón is három részre osztotta a lelket.

106. Platón az értelemet, a bátorságot és a vágyat különböztette meg a lélek részeként.

107. Freud háromrészes felosztása távoli hasonlóságot mutat ezzel az ősi képpel.

108. Platontól eltérően azonban Freud a sötét ösztönöket helyezte előtérbe.

109. A pszichoanalízis emberképe ezért józanabb és nyugtalanítóbb.

110. Freud szerint az ember nem ura a saját házának.

111. Ez a felismerés messze túlmutatott az orvostudomány határain.

112. Az írók és a művészek lelkesen vették át a megosztott lélek képét.

113. Olyan fogalmak, mint az „én” és a „szuper-én”, bekerültek a mindennapi nyelvbe.

114. Aki ma rossz lelkiismeretről beszél, alapvetően a szuper-énre gondol.

115. Freudot sem kerülte el a kritika.

116. Sok kutató kifogásolta, hogy az „ő”, az „én” és a „szuper-én” nem mérhetőek.

117. Egyesek a modellt szemléletes képpel, de nem igazi tudománynak tartották.

118. Minden kritika ellenére Freud modellje továbbra is mérföldkőnek számít az emberről való gondolkodásban.

119. A pszichoanalízis megmutatta, milyen mélyen küzdenek egymással belül az ösztönök és az erkölcs.

120. Ezzel a felismeréssel zárul a pszichoanalízisről szóló fejezet.

1. In seinen späten Jahren entwarf Sigmund Freud ein Modell vom Aufbau der Seele.

2. Mit diesem Modell wollte Freud den inneren Widerstreit des Menschen erklären.

3. Freud teilte die Seele dafür in drei Bereiche oder Instanzen ein.

4. Eine Instanz ist in der Psychoanalyse ein zuständiger Teil des Seelenlebens.

5. Diese drei Instanzen nannte Freud das Es, das Ich und das Über-Ich.

6. Man darf sich diese drei Teile nicht als getrennte Räume im Kopf vorstellen.

7. Es, Ich und Über-Ich sind vielmehr verschiedene Kräfte, die in jedem Menschen wirken.

8. Diese drei Kräfte ziehen oft in ganz verschiedene Richtungen.

9. Aus ihrem Widerstreit entsteht nach Freud das gesamte seelische Leben.

10. Den ältesten und tiefsten Teil der Seele nannte Freud das Es.

11. Das Es ist der Sitz der Triebe und der dunklen Begierden.

12. Im Es brodeln alle Wünsche nach Lust und Befriedigung.

13. Das Es kennt keine Vernunft, keine Zeit und keinen Widerspruch.

14. Das Es will nur eines, nämlich die sofortige Befriedigung seiner Wünsche.

15. Freud sagte deshalb, das Es folge allein dem Lustprinzip.

16. Das Lustprinzip verlangt Lust ohne Aufschub und ohne Rücksicht auf Folgen.

17. Man kann sich das Es wie ein kleines Kind vorstellen, das sofort alles haben will.

18. Ein solches Kind kennt keine Geduld und keinen Aufschub.

19. Das Es gleicht auch einem Kessel voll brodelnder Antriebe.

20. Aus diesem Kessel drängt unaufhörlich Energie nach außen.

21. Das Es allein aber könnte in der wirklichen Welt nicht bestehen.

22. Denn die Welt erfüllt nicht jeden Wunsch im selben Augenblick.

23. Darum bildet sich aus dem Es im Lauf der Kindheit ein zweiter Teil heraus.

24. Diesen zweiten Teil der Seele nannte Freud das Ich.

25. Das Ich ist der Teil, der die Welt wahrnimmt und vernünftig handelt.

26. Das Ich vermittelt zwischen den Wünschen des Es und der harten Wirklichkeit.

27. Während das Es nach Lust verlangt, fragt das Ich nach dem, was möglich ist.

28. Freud sagte deshalb, das Ich folge dem Realitätsprinzip.

29. Das Realitätsprinzip verlangt, die Befriedigung an die Wirklichkeit anzupassen.

30. Das Ich schiebt einen Wunsch auf, wenn seine sofortige Erfüllung Schaden brächte.

31. So sorgt das Ich dafür, dass der Mensch in der Welt bestehen kann.

32. Man kann sich das Ich wie einen Reiter auf einem wilden Pferd vorstellen.

33. Das Pferd steht in diesem Bild für die starke Energie des Es.

34. Der Reiter, also das Ich, versucht das Pferd in eine sinnvolle Richtung zu lenken.

35. Oft genug aber muss der Reiter dorthin reiten, wohin das Pferd ihn trägt.

36. Damit ist das Ich nach Freud schwächer, als es selbst gern glaubt.

37. Zu den Wünschen des Es kommt jedoch noch eine dritte Macht hinzu.

38. Diese dritte Macht nannte Freud das Über-Ich.

39. Das Über-Ich ist der Teil der Seele, der Gebote und Verbote enthält.

40. Im Über-Ich wohnt das, was man gemeinhin Gewissen nennt.

41. Das Über-Ich entsteht nach Freud aus den Geboten der Eltern und der Gesellschaft.

42. Das Kind übernimmt im Lauf seiner Erziehung die Regeln seiner Umgebung.

43. Was zuerst die Eltern verbieten, verbietet sich der Mensch später selbst.

44. So wird die äußere Stimme der Erziehung zu einer inneren Stimme.

45. Diese verinnerlichte Stimme der Moral ist das Über-Ich.

46. Das Über-Ich hält dem Menschen vor, was er tun soll und was nicht.

47. Bei Verstößen meldet sich das Über-Ich mit Schuldgefühlen.

48. Lobt der Mensch sich selbst, so spricht ebenfalls das Über-Ich.

49. Das Über-Ich richtet sich oft hart und unerbittlich gegen das Ich.

50. Damit steht das Über-Ich dem Es als strenger Wächter gegenüber.

51. Auf der einen Seite drängt das Es zur Lust.

52. Auf der anderen Seite verbietet das Über-Ich diese Lust im Namen der Moral.

53. Zwischen Lust und Verbot aber steht das Ich.

54. Das Ich gerät dadurch zwischen die Fronten von Trieb und Moral.

55. Das Ich muss die Wünsche des Es, die Verbote des Über-Ich und die Wirklichkeit vereinen.

56. Freud verglich das Ich deshalb mit einem Diener, der drei Herren zugleich dient.

57. Der erste Herr ist das fordernde Es mit seinen Trieben.

58. Der zweite Herr ist das strenge Über-Ich mit seinen Geboten.

59. Der dritte Herr ist die äußere Wirklichkeit mit ihren harten Gesetzen.

60. Allen drei Herren kann es das Ich kaum jemals recht machen.

61. Aus diesem dauernden Dreikampf entsteht nach Freud der Konflikt der Instanzen.

62. Das Seelenleben ist nach Freud ein ständiger Widerstreit dieser Kräfte.

63. Gelingt dem Ich der Ausgleich, so lebt der Mensch in innerer Ruhe.

64. Misslingt der Ausgleich, so entstehen seelische Spannungen und Leiden.

65. Wird ein Wunsch des Es vom Über-Ich zu hart unterdrückt, drohen Beschwerden.

66. Solche Beschwerden deutete Freud als Folge eines ungelösten inneren Konflikts.

67. Zum Schutz vor diesen Spannungen entwickelt das Ich besondere Mittel.

68. Diese Mittel nannte Freud Abwehrmechanismen.

69. Ein Abwehrmechanismus ist ein unbewusster Trick, mit dem das Ich sich schützt.

70. Die wichtigste dieser Abwehren ist die schon bekannte Verdrängung.

71. Bei der Verdrängung schiebt das Ich einen gefährlichen Wunsch ins Unbewusste.

72. Andere Abwehren verkleiden oder verschieben den Wunsch in eine harmlose Form.

73. Solche Abwehren schützen das Ich, lösen den Konflikt aber nicht wirklich.

74. Der verdrängte Konflikt schwelt im Unbewussten weiter.

75. Genau hier setzt die Behandlung durch die Psychoanalyse an.

76. Ziel der Therapie ist es, den verborgenen Konflikt bewusst zu machen.

77. Die psychoanalytische Behandlung nennt man eine Therapie der Seele durch Sprechen.

78. In der Therapie spricht der Kranke frei über alles, was ihm einfällt.

79. Der Analytiker hört aufmerksam zu und achtet auf verräterische Andeutungen.

80. Aus dem Gehörten versucht der Analytiker, den verborgenen Konflikt zu deuten.

81. Die Deutung ist das wichtigste Werkzeug der psychoanalytischen Behandlung.

82. Bei der Deutung übersetzt der Analytiker das Verdrängte in verständliche Worte.

83. So wird dem Kranken allmählich bewusst, was ihn heimlich quält.

84. Wird der verborgene Wunsch erkannt, kann das Ich neu über ihn entscheiden.

85. Freud fasste das Ziel der Therapie in einen berühmten Satz.

86. Wo Es war, soll Ich werden, lautet dieser Satz Freuds.

87. Gemeint ist, dass das vernünftige Ich an Boden gewinnen soll.

88. Dunkle, unbewusste Antriebe sollen ins helle Licht des Bewusstseins gehoben werden.

89. Das Ich soll dadurch ein größeres Stück der Seele beherrschen.

90. Die Psychoanalyse will den Menschen also nicht von seinen Trieben befreien.

91. Sie will ihn vielmehr lehren, mit seinen Trieben bewusster umzugehen.

92. Ein wichtiges Hilfsmittel der Therapie nannte Freud die Übertragung.

93. Bei der Übertragung richtet der Kranke alte Gefühle auf den Analytiker.

94. Gefühle, die einst den Eltern galten, übertragen sich auf den Behandelnden.

95. In dieser Übertragung werden alte Konflikte im Hier und Jetzt sichtbar.

96. Dadurch lassen sich die verborgenen Muster im Gespräch bearbeiten.

97. Eine solche Behandlung erstreckt sich oft über viele Monate oder Jahre.

98. Die klassische Psychoanalyse verlangt Geduld von Kranken und Analytiker zugleich.

99. Wegen dieses großen Aufwands ist die reine Psychoanalyse heute seltener geworden.

100. Ihr Modell vom Aufbau der Seele aber wirkt bis heute nach.

101. Das Modell von Es, Ich und Über-Ich veränderte das Bild des Menschen tiefgreifend.

102. Der Mensch erscheint darin als ein Wesen voller innerer Widersprüche.

103. Nicht eine einzige Vernunft regiert die Seele, sondern ein Bündel streitender Kräfte.

104. Damit wandte sich Freud gegen das alte Bild vom durchweg vernünftigen Menschen.

105. Schon Platon hatte die Seele in drei Teile geteilt.

106. Platon unterschied Vernunft, Mut und Begierde als Teile der Seele.

107. Freuds Dreiteilung erinnert von ferne an dieses uralte Bild.

108. Anders als Platon aber stellte Freud die dunklen Triebe in den Vordergrund.

109. Das Menschenbild der Psychoanalyse ist darum nüchterner und beunruhigender.

110. Der Mensch ist nach Freud kein Herr im eigenen Haus.

111. Diese Einsicht wirkte weit über die Medizin hinaus.

112. Schriftsteller und Künstler griffen das Bild der gespaltenen Seele begeistert auf.

113. Begriffe wie Ich und Über-Ich gingen in die Alltagssprache ein.

114. Wer heute von einem schlechten Gewissen spricht, meint im Grunde das Über-Ich.

115. Auch die Kritik an Freud blieb nicht aus.

116. Viele Forscher bemängelten, dass sich Es, Ich und Über-Ich nicht messen lassen.

117. Manche hielten das Modell für ein anschauliches Bild, aber nicht für eine echte Wissenschaft.

118. Trotz aller Kritik bleibt Freuds Modell ein Meilenstein im Denken über den Menschen.

119. Die Psychoanalyse zeigte, wie tief Trieb und Moral im Inneren miteinander ringen.

120. Mit dieser Einsicht endet das Kapitel über die Psychoanalyse.