8.7.1 A nagy narratívák vége – Das Ende der großen Erzählungen

1. Hosszú ideig az emberek egyetlen nagy történetet meséltek egymásnak az egész világról.

2. Ennek az egyetlen nagy történetnek azt kellett volna megmagyaráznia, honnan jön az emberiség és hová tart.

3. A filozófiában egy ilyen átfogó világképet „nagy narratívának” neveznek.

4. A nagy narratíva mindent rendezni akar, a történelem kezdetétől annak feltételezett céljáig.

5. Az a irányzat, amely elvesztette a bizalmát az ilyen nagy narratívákban, a posztmodernizmus.

6. A „posztmodernizmus” szó szó szerinti jelentése „a modernizmus után”.

7. A „modernizmus” alatt itt a felvilágosodás korszakát és annak haladásba vetett hitét értjük.

8. A posztmodernizmus elsősorban a huszadik század második felében alakult ki.

9. Különösen Franciaországban talált a posztmodernizmus legismertebb gondolkodóira.

10. A filozófiai posztmodernizmus legfontosabb előfutára a francia Jean-François Lyotard volt.

11. Jean-François Lyotard 1924-től 1998-ig élt, és filozófusként több egyetemen is tanított.

12. Jean-François Lyotard egy rövid, de nagy hatással bíró könyv révén vált világhírűvé.

13. A könyv címe „A posztmodern tudás”, és 1979-ben jelent meg.

14. „A posztmodern tudás” című könyv eredetileg egy kanadai kormányzati szerv számára készült szakértői jelentés volt.

15. A kanadai kormányzati szerv azt szerette volna megtudni, hogyan változik a tudás a modern társadalmakban.

16. Ebből a száraz megbízásból Jean-François Lyotard az egész korszak diagnózisát készítette el.

17. Ebben a könyvben Jean-François Lyotard megalkotta egy híres rövid formulát.

18. A megfogalmazás lényegében így hangzik: A posztmodern a nagy narratívák iránti bizalmatlanság.

19. A „bizalmatlanság” alatt Jean-François Lyotard azt értette, hogy az emberek már nem hisznek a nagy világnarratívákban.

20. Ahhoz, hogy megértsük ezt a megfogalmazást, először tudnunk kell, mi is valójában egy nagy narratíva.

21. A nagy narratíva több, mint pusztán egy szórakoztató történet.

22. A nagy narratíva értelmet ad egy egész társadalom tudásának és cselekedeteinek.

23. A nagy narratíva azt mondja: ilyen a világ, ez a célunk, ezért tesszük azt, amit teszünk.

24. A nagy narratívát úgy lehet elképzelni, mint egy ház tartóvázát.

25. Amíg a váz áll, addig az egyes meggyőződések, akár a falak, ahhoz kapaszkodnak.

26. Ha a váz összeomlik, az egyes meggyőződések is elveszítik a támaszukat.

27. A nyugati világ történelmében több ilyen hordozó nagy narratíva is volt.

28. Az első nagy narratíva a keresztény üdvösségtörténet volt.

29. A keresztény üdvösségtörténet a bűnbeesésről, a megváltásról és az utolsó ítéletről szól.

30. A keresztény üdvösségtörténetben minden eseménynek megvan a maga szilárd helye egy isteni tervben.

31. A második nagy narratíva a felvilágosodás volt, az észbe vetett hitével.

32. A felvilágosodás azt hirdette, hogy az ész lépésről lépésre felszabadítja az emberiséget a tudatlanság alól.

33. A felvilágosodás ezen narratívájában a tudás egyenesen a szabadsághoz vezeti az embereket.

34. Egy harmadik nagy narratíva Georg Wilhelm Friedrich Hegel filozófustól származik.

35. Georg Wilhelm Friedrich Hegel a történelmet a világlelk fejlődésének történeteként mesélte el.

36. Georg Wilhelm Friedrich Hegel szerint a történelemben fokozatosan kibontakozik minden ember szabadsága.

37. Egy negyedik nagy narratívát Karl Marx gondolkodó szolgáltatta az osztályharc tanával.

38. Karl Marx szerint a történelem számos küzdelmen keresztül egy osztály nélküli társadalomba torkollik.

39. Karl Marx elbeszélésében a munkásosztály végül megszabadul minden kizsákmányolástól.

40. Az ötödik nagy narratíva a tudományos haladásba vetett általános hit volt.

41. Ez a haladásba vetett hit azt hirdette, hogy a tudomány és a technika egyre jobbá teszi a világot.

42. Bármennyire is különbözőek ezek a nagy narratívák, mindegyikük ugyanazt az alapformát követi.

43. Minden nagy narratíva egy célt ígér, amely felé az egész történelem halad.

44. Minden nagy narratíva a szenvedést és a megpróbáltatásokat e cél eléréséhez vezető szükséges lépéseknek értelmezi.

45. Minden nagy narratíva megköveteli az egyéntől, hogy a nagy egész szolgálatába álljon.

46. A posztmodernitás bizalmatlansága éppen ez ellen a nagy narratíva-típus ellen irányul.

47. Jean-François Lyotard azt kérdezte, hogy egyáltalán lehet-e még hinni az ilyen átfogó ígéretekben.

48. Jean-François Lyotard erre a kérdésre egy határozott nemmel válaszolt.

49. Jean-François Lyotard szerint ennek a „nem”-nek jó történelmi okai voltak.

50. A huszadik század súlyosan megrontotta a nagy narratívák szép ígéreteit.

51. A felvilágosodás azt ígérte, hogy az értelem békésebbé és boldogabbá teszi az embereket.

52. A huszadik század azonban két, eddig soha nem látott mértékű világháborút hozott.

53. Éppen a fejlett technika tette a háborús gyilkolást ilyen rettenetesen hatékonnyá.

54. Az európai zsidók meggyilkolása megmutatta, hogy a modern rend a bűncselekmények szolgálatába is állhat.

55. Az „felszabadító haladásról” szóló narratíva ilyen tapasztalatok miatt mélyen megrendült.

56. A marxista narratíva az osztály nélküli társadalomról is elvesztette hitelességét.

57. Azokban az államokban, amelyek Karl Marxra hivatkoztak, a szabadság helyett táborok és elnyomás jött létre.

58. A munkásoknak ígért felszabadítás sok esetben új erőszakos uralomhoz vezetett.

59. Így az emberiség megváltásáról szóló narratíva gyakran éppen az ellenkezőjévé vált.

60. Jean-François Lyotard ebből azt a következtetést vonta le, hogy a nagy narratívák elvesztették hitelüket.

61. A „hitelesség” alatt itt azt az előzetes bizalmat értjük, amelyben egy narratíva hosszú ideig részesült.

62. Aki egyszer már sok üres ígéretet hallott, az a következő ígéretet már nem hiszi el könnyen.

63. Jean-François Lyotard szerint ez történt egész társadalmakkal a nagy narratívákkal szemben.

64. A posztmodernizmus bizalmatlansága tehát nem csupán egyes gondolkodók szeszélye.

65. A posztmodernizmus bizalmatlansága a keserű történelmi tapasztalatokra adott válasz.

66. Különösen a haladásba vetett hit került éles bírálat alá a posztmodernizmusban.

67. Hosszú ideig az volt a közvélemény, hogy minden új találmány javítja az emberek életét.

68. A posztmodernizmus ezzel szemben azt a kérdést tette fel, hogy vajon minden haladás valóban nyereség-e.

69. Ugyanaz a kutatás, amely gyógyítja a betegségeket, halálos fegyvereket is előállíthat.

70. Ugyanaz az ipar, amely jólétet teremt, folyókat és levegőt is mérgezhet.

71. Az atombomba annak a haladásnak a szimbólumává vált, amely maga az emberiséget fenyegeti.

72. A környezetrombolás megmutatta, hogy a technikai fejlődés tönkreteheti az élet alapjait is.

73. Ebből nem következik, hogy minden fejlődés rossz lenne, ahogyan azt a posztmodernizmus hangsúlyozza.

74. Ebből viszont az következik, hogy a fejlődés nem egy egyenes, biztos út felfelé.

75. A posztmodernizmusban a fejlődés inkább egy sok elágazással és szakadékkal tarkított útnak tűnik.

76. Ezzel összeomlik az az elképzelés, hogy az egész történelem egyetlen jó cél felé halad.

77. A rendezett menetirány helyébe egy nyitott, bizonytalan terep képe lép.

78. A haladás iránti bizalmatlansággal egy második fontos gondolat is együtt jár.

79. A posztmodernitás kétségbe vonja, hogy létezhet egyetlen helyes értelmezése az egész világnak.

80. Az egységes világértelmezés olyan magyarázat lenne, amely minden emberre és minden korszakra érvényes.

81. A nagy narratívák éppen egy ilyen egységes világértelmezést tűztek ki célul.

82. A keresztény üdvösségtörténet azt állította, hogy ismeri az egész történelem értelmét.

83. A felvilágosodás azt állította, hogy az ésszel megtalálta minden dolog mércéjét.

84. Karl Marx azt állította, hogy felfedezte minden történelmi fejlődés alapvető törvényét.

85. A posztmodernizmus mindezeket az egyetlen igazságra vonatkozó igényeket túlzónak tartja.

86. A posztmodernizmus szerint minden ember egy bizonyos nézőpontból látja a világot.

87. Minden nézőpont a világ egy részletét mutatja, de soha nem az egész világot egyszerre.

88. Ezt összehasonlíthatjuk azzal, ahogyan egy ház különböző ablakaiból kinézünk.

89. Minden ablak más kilátást nyújt, és egyetlen kilátás sem mutatja az egész országot.

90. Aki azt állítja, hogy az ő ablaka az egész igazságot mutatja, a posztmodernizmus szerint téved.

91. Így az egyetlen nagy világértelmezésből számos korlátozott nézőpont lesz.

92. Ezt a nézőpontok sokféleségét a posztmodern pluralitásának is nevezik.

93. A „pluralitás” szó a latin „plures” szóból származik, és annyit jelent, mint „több”.

94. A pluralitás tehát azt jelenti, hogy sok különböző nézőpont létezhet egymás mellett.

95. A posztmodernizmusban ezt a sokféleséget nem hiányosságnak, hanem gazdagságnak tekintik.

96. Ahol korábban egyetlen narratíva uralkodott, most sok kisebb narratíva virágzik.

97. Jean-François Lyotard ebben az összefüggésben a „kis narratívákról” beszélt.

98. Egy kis narratíva csak egy meghatározott csoportra és egy meghatározott területre vonatkozik.

99. Egy kis narratíva nem az egész világot akarja megmagyarázni, hanem csupán egy részét rendezni.

100. Egy falu története példa egy ilyen kis narratívára.

101. Ebben az értelemben egy-egy mesterség vagy játék szabályai is kis narratívák.

102. Az ilyen kis narratívák szerényebbek, de Lyotard szerint őszintébbek is.

103. Egy kis narratíva nem állítja, hogy minden emberre és minden korra érvényes lenne.

104. Ezért egy kis narratívát nem is lehet olyan könnyen mások elnyomására felhasználni.

105. A nagy narratívák veszélye ugyanis éppen abban rejlett, hogy kizárólagos érvényességre tartottak igényt.

106. Aki úgy véli, hogy az egyetlen igazság birtokában van, hajlamos más véleményeket tiltani.

107. Aki viszont csak a sok nézőpont egyike mellett áll ki, annak el kell tűrnie a többi nézőpontot.

108. Így a posztmodernitás sokszínűségét a tolerancia felhívásával ötvözi.

109. A tolerancia itt azt jelenti, hogy elfogadjuk az idegen nézőpontokat anélkül, hogy azonnal harcolnánk ellenük.

110. Egy további eszköz segítette Jean-François Lyotardot ennek a sokszínűségnek a leírásában.

111. Ezt az eszközt Jean-François Lyotard „nyelvi játéknak” nevezte.

112. A nyelvi játék fogalmát Lyotard Ludwig Wittgenstein filozófustól vette át.

113. Ludwig Wittgenstein kimutatta, hogy a nyelv a kontextustól függően különböző szabályokat követ.

114. Egy parancs más szabályok szerint működik, mint egy kérdés, egy vicc pedig más szabályok szerint, mint egy ima.

115. Mindegyik nyelvi játéknak megvannak a maga szabályai, akárcsak a különböző társasjátékoknak.

116. A sakk szabályait nem lehet egyszerűen átvinni a kártyajátékra.

117. Ugyanígy a tudomány szabályait sem lehet egyszerűen átvinni a művészetre.

118. Jean-François Lyotard hangsúlyozta, hogy nincs olyan felsőrendű szuperjáték, amely minden játék felett állna.

119. Nincs tehát olyan legfőbb nyelv, amely minden más nyelvet irányítana és rendezne.

120. A nagy narratívák pontosan egy ilyen legfőbb nyelvnek akarták magukat feltüntetni.

121. A nagy narratívák végével a világ számos önálló nyelvi játékra bomlik szét.

122. Ezek a nyelvi játékok egymás mellett állnak, anélkül, hogy egyetlen rendbe illeszkednének.

123. Ebből a képből egy új nézőpont is következik magára a tudásra nézve.

124. „A posztmodern tudás” című könyvében Jean-François Lyotard azt vizsgálja, hogyan változik a tudás.

125. Korábban a tudást gyakran olyan műveltségként értelmezték, amely az egész embert formálja.

126. A tudásnak érettebbé, szabadabbá és önállóbbá kellett tennie az embert.

127. A modern társadalomban azonban Lyotard szerint a tudás szerepe megváltozik.

128. A tudás egyre inkább olyan áruvá válik, amelyet vásárolnak és eladnak.

129. A tudást gyakran aszerint ítélik meg, hogy hasznos-e és hoz-e nyereséget.

130. Jean-François Lyotard ezt a tudásra vonatkozó nézőpontot a „hatékonyság” kérdésének nevezte.

131. A hatékonyság azt jelenti, hogy a lehető legkevesebb ráfordítással a lehető legnagyobb hozamot érjük el.

132. A hatékonyság világában már nem számít, hogy valami igaz-e vagy jó-e.

133. A hatékonyság világában elsősorban az számít, hogy valami működik-e és kifizetődő-e.

134. Jean-François Lyotard ebben a gondolkodás szabadságának veszélyét látta.

135. Ha már csak a haszon számít, a cél nélküli kérdések eltűnésével kell számolni.

136. Lyotard szerint a számítógépek és az adatbázisok fokozták a tudás ezen átalakulását.

137. A tudás olyan információvá válik, amelyet tárolni, továbbítani és eladni lehet.

138. Jean-François Lyotard már 1979-ben megsejtette, milyen mértékben fogják a gépek átalakítani a tudást.

139. Ebben a tekintetben „A posztmodern tudás” című könyv meglepően előrelátónak tűnik.

140. A posztmodern tehát nem csupán egy hangulat, hanem az új technológiákra adott válasz is.

141. Mindezekből a gondolatokból a posztmodern megváltozott életérzése alakul ki.

142. Ezt az életérzést a sokszínűség, a nyitottság és egy bizonyos mértékű kétely jellemzi.

143. Nincs többé az az egyetlen igazság, amelynek mindenki alávetnie kell magát.

144. Ehelyett sok hang hallható, amelyek mindegyike a saját jogát követeli.

145. Egyesek számára ez a sokszínűség felszabadító és vonzó.

146. Mások számára ugyanez a sokszínűség zavarba ejtő és alaptalan.

147. Pontosan ezen a ponton kapcsolódik be a posztmodernizmus kritikája is.

148. A kritikusok azt kérdezik, hogy a nagy narratíva nélkül egyáltalán lehetséges-e még egy közös cél.

149. Közös cél nélkül egy társadalom pusztán egyéni érdekekre bomolhat szét.

150. Ha minden nézőpont egyformán érvényes, úgy tűnik, nem marad többé mérce a vitákhoz.

151. Egyes kritikusok ezért veszélyes relativizmussal vádolják a posztmodernizmust.

152. A relativizmus azt jelenti, hogy egyetlen állítás sem lehet igazabb, mint bármely másik.

153. A szigorú relativizmus akár a hazugságot és az igazságot is egy szintre helyezheti.

154. A posztmodern védelmezői védekeznek ez ellen a súlyos vád ellen.

155. Hangsúlyozzák, hogy az egyetlen igazságtól való eltekintés nem szünteti meg minden megkülönböztetést.

156. Számos kisebb narratíva is lehet jobb vagy rosszabb, őszintébb vagy hazugabb.

157. Kritikus ítéletet lehet hozni anélkül, hogy egyetlen abszolút igazságra hivatkoznánk.

158. Ez a vita a posztmodern kritikusai és védelmezői között a mai napig tart.

159. Egy különösen finom ellenvetés maga Jean-François Lyotard ellen irányul.

160. Ez a kifogás azt kérdezi, hogy a nagy narratívák vége nem éppen maga is egy nagy narratíva-e.

161. Aki azt állítja, hogy minden nagy narratíva véget ért, az valójában egy történetet mesél el minden narratíváról.

162. Ezzel a posztmodernizmus látszólag önmagával kerül ellentmondásba.

163. Jean-François Lyotard teljes mértékben tisztában volt ezzel a nehézséggel.

164. Jean-François Lyotard éppen nem akart egy új, mindent átfogó tanítást a régiek helyébe állítani.

165. Ehelyett Jean-François Lyotard diagnózisát a helyzet óvatos leírásaként értelmezte.

166. A helyzet leírása kevesebb igényt támaszt, mint egy nagy világtörténet.

167. Hogy ez a válasz valóban feloldja-e az ellentmondást, a filozófusok körében vitatott kérdés marad.

168. Éppen ez a nyílt vita illeszkedik azonban jól a posztmodern szelleméhez.

169. A posztmodern nem a végleges választ keresi, hanem nyitva hagyja a kérdéseket.

170. Jean-François Lyotard mellett más gondolkodók is formálták a posztmodern gondolkodást.

171. Jean Baudrillard szociológus azt vizsgálta, hogyan fedik el a képek és a jelek a valóságot.

172. Más gondolkodókat, mint például Michel Foucaultot és Jacques Derridát, gyakran a posztmodernizmushoz sorolják.

173. Ezeket a gondolkodókat külön fejezetekben tárgyaljuk részletesebben.

174. Mindannyiuk közös vonása az egyszerű, mindent magába foglaló válaszok iránti bizalmatlanság.

175. A posztmodernizmus hatása messze túlmutat a filozófián.

176. Az építészetben a posztmodernizmus merészen ötvözte a régi és az új építészeti formákat.

177. A művészetben a posztmodern félelem nélkül ötvözte a magas kultúrát és az egyszerű mindennapi világot.

178. Az irodalomban a posztmodern idézetekkel, törésekkel és iróniával játszott.

179. Az irónia itt azt jelenti, hogy valamit mondunk, miközben egyúttal enyhe távolságot tartunk tőle.

180. Ez az irónia számos posztmodern mű jellegzetes vonása.

181. Így a posztmodern szelleme nemcsak a könyvekben, hanem a képekben és az épületekben is megnyilvánul.

182. Ma gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon maga a posztmodern is már a múlté-e.

183. Egyes gondolkodók már a posztmodern utáni korszakról beszélnek.

184. Más gondolkodók szerint a posztmodern kérdései továbbra is érvényesek maradnak.

185. Az biztos, hogy a nagy narratívák nem nyerték vissza korábbi fényüket.

186. Ma már alig hisz valaki az egész emberiség egyenes, garantált fejlődésében.

187. Ehelyett a sokféleség és a többértelműség tudata szilárdan meghonosodott.

188. Az egyszerű üdvösségi ígéretek iránti bizalmatlanság is mélyen beivódott a jelenbe.

189. Ebben a tekintetben Lyotard gondolkodása még mindig meghatározza a mai világot.

190. Ugyanakkor a posztmodern egy régi filozófiai erényre emlékeztet.

191. Már Szókratész is tudta, hogy a tudatlanság beismerése a bölcsesség kezdete.

192. A posztmodern megújítja ezt a szerénységet a túlságosan biztos válaszokkal szemben.

193. A nagy narratívák vége tehát nem a gondolkodás vége.

194. A nagy narratívák vége inkább egy bizonyos önbizalom vége.

195. Az egyetlen biztos igazság helyébe óvatos, sokhangú kérdések lépnek.

196. Jean-François Lyotard korán és világosan megfogalmazta ezt az új életérzést.

197. A nagy narratívákkal szembeni bizalmatlanság formulája a mai napig hatással van.

198. Aki meg akarja érteni a jelenet, aligha kerülheti el ezt a formulát.

199. A posztmodernizmus azt tanítja, hogy a világot sokszínűségében kell elviselni, ahelyett, hogy erőszakkal egységesítenénk.

200. Így a nagy narratívák története azzal a maradandó kérdéssel zárul, hogy vajon a sokszínűség-e a őszintébb válasz.

1. Lange Zeit erzählten sich die Menschen eine einzige große Geschichte über die ganze Welt.

2. Diese eine große Geschichte sollte erklären, woher die Menschheit kommt und wohin die Menschheit geht.

3. In der Philosophie nennt man eine solche umfassende Welterzählung eine „große Erzählung“.

4. Eine große Erzählung will alles ordnen, vom Anfang der Geschichte bis zu ihrem vermuteten Ziel.

5. Die Strömung, die das Vertrauen in solche großen Erzählungen verloren hat, heißt Postmoderne.

6. Das Wort „Postmoderne“ bedeutet wörtlich so viel wie „nach der Moderne“.

7. Mit „Moderne“ ist hier die Zeit der Aufklärung und ihres Fortschrittsglaubens gemeint.

8. Die Postmoderne entstand vor allem in der zweiten Hälfte des zwanzigsten Jahrhunderts.

9. Besonders in Frankreich fand die Postmoderne ihre bekanntesten Denker.

10. Der wichtigste Vordenker der philosophischen Postmoderne war der Franzose Jean-François Lyotard.

11. Jean-François Lyotard lebte von 1924 bis 1998 und lehrte als Philosoph an mehreren Universitäten.

12. Jean-François Lyotard wurde durch ein schmales, aber folgenreiches Buch weltberühmt.

13. Dieses Buch trägt den Titel „Das postmoderne Wissen“ und erschien im Jahr 1979.

14. Das Buch „Das postmoderne Wissen“ war ursprünglich ein Gutachten für eine Regierungsstelle in Kanada.

15. Die kanadische Regierungsstelle wollte wissen, wie sich das Wissen in den modernen Gesellschaften verändert.

16. Aus diesem nüchternen Auftrag machte Jean-François Lyotard eine Diagnose der ganzen Zeit.

17. In diesem Buch prägte Jean-François Lyotard eine berühmte kurze Formel.

18. Die Formel lautet sinngemäß: Postmodern ist das Misstrauen gegenüber den großen Erzählungen.

19. Mit „Misstrauen“ meinte Jean-François Lyotard, dass man den großen Welterzählungen nicht mehr glaubt.

20. Um diese Formel zu verstehen, muss man zuerst wissen, was eine große Erzählung überhaupt ist.

21. Eine große Erzählung ist mehr als nur eine Geschichte zur Unterhaltung.

22. Eine große Erzählung gibt dem Wissen und dem Handeln einer ganzen Gesellschaft einen Sinn.

23. Eine große Erzählung sagt: So ist die Welt, das ist unser Ziel, deshalb tun wir, was wir tun.

24. Man kann sich eine große Erzählung wie das tragende Gerüst eines Hauses vorstellen.

25. Solange das Gerüst steht, halten alle einzelnen Überzeugungen wie Mauern daran fest.

26. Bricht das Gerüst weg, so verlieren auch die einzelnen Überzeugungen ihren Halt.

27. Die Geschichte des Abendlandes kannte mehrere solcher tragenden großen Erzählungen.

28. Eine erste große Erzählung war die christliche Heilsgeschichte.

29. Die christliche Heilsgeschichte erzählt vom Sündenfall, von der Erlösung und vom Jüngsten Gericht.

30. In der christlichen Heilsgeschichte hat jedes Ereignis seinen festen Platz in einem göttlichen Plan.

31. Eine zweite große Erzählung war die Aufklärung mit ihrem Glauben an die Vernunft.

32. Die Aufklärung erzählte, dass die Vernunft die Menschheit Schritt für Schritt aus der Unwissenheit befreit.

33. In dieser Erzählung der Aufklärung führt das Wissen die Menschen geradewegs zur Freiheit.

34. Eine dritte große Erzählung stammt von dem Philosophen Georg Wilhelm Friedrich Hegel.

35. Georg Wilhelm Friedrich Hegel erzählte die Geschichte als das Fortschreiten eines Weltgeistes.

36. Nach Georg Wilhelm Friedrich Hegel entfaltet sich in der Geschichte allmählich die Freiheit aller Menschen.

37. Eine vierte große Erzählung lieferte der Denker Karl Marx mit seiner Lehre vom Klassenkampf.

38. Karl Marx erzählte, dass die Geschichte über viele Kämpfe in eine klassenlose Gesellschaft mündet.

39. In der Erzählung von Karl Marx befreit sich die arbeitende Klasse am Ende von aller Ausbeutung.

40. Eine fünfte große Erzählung war der allgemeine Glaube an den wissenschaftlichen Fortschritt.

41. Dieser Fortschrittsglaube erzählte, dass Wissenschaft und Technik die Welt immer besser machen.

42. So verschieden diese großen Erzählungen auch sind, haben sie alle dieselbe Grundform.

43. Jede große Erzählung verspricht ein Ziel, auf das sich die ganze Geschichte zubewegt.

44. Jede große Erzählung deutet Leid und Mühe als notwendige Schritte auf dem Weg zu diesem Ziel.

45. Jede große Erzählung verlangt vom Einzelnen, sich in den Dienst des großen Ganzen zu stellen.

46. Genau gegen diese Form der großen Erzählung richtet sich das Misstrauen der Postmoderne.

47. Jean-François Lyotard fragte, ob man solchen umfassenden Versprechen überhaupt noch trauen kann.

48. Jean-François Lyotard antwortete auf diese Frage mit einem klaren Nein.

49. Für dieses Nein gab es nach Jean-François Lyotard gute geschichtliche Gründe.

50. Das zwanzigste Jahrhundert hatte den schönen Versprechen der großen Erzählungen schwer geschadet.

51. Die Aufklärung hatte versprochen, dass die Vernunft die Menschen friedlicher und glücklicher macht.

52. Doch das zwanzigste Jahrhundert brachte zwei Weltkriege von noch nie gesehenem Ausmaß.

53. Gerade die fortgeschrittene Technik machte das Töten im Krieg erst so furchtbar wirksam.

54. Der Mord an den europäischen Juden zeigte, dass moderne Ordnung auch dem Verbrechen dienen kann.

55. Die Erzählung vom befreienden Fortschritt geriet durch solche Erfahrungen tief ins Wanken.

56. Auch die marxistische Erzählung von der klassenlosen Gesellschaft verlor an Glaubwürdigkeit.

57. In den Staaten, die sich auf Karl Marx beriefen, entstanden Lager und Unterdrückung statt Freiheit.

58. Die versprochene Befreiung der Arbeiter führte in vielen Fällen zu neuer Gewaltherrschaft.

59. So schlug die Erzählung von der Erlösung der Menschheit oft in ihr Gegenteil um.

60. Jean-François Lyotard zog daraus den Schluss, dass die großen Erzählungen ihren Kredit verspielt hatten.

61. Unter „Kredit“ versteht man hier den Vertrauensvorschuss, den eine Erzählung lange genoss.

62. Wer einmal viele leere Versprechen gehört hat, glaubt dem nächsten Versprechen nicht mehr leicht.

63. So erging es nach Jean-François Lyotard ganzen Gesellschaften gegenüber den großen Erzählungen.

64. Das Misstrauen der Postmoderne ist also nicht bloß eine Laune einzelner Denker.

65. Das Misstrauen der Postmoderne ist eine Antwort auf bittere geschichtliche Erfahrungen.

66. Besonders der Glaube an den Fortschritt geriet in der Postmoderne unter scharfe Kritik.

67. Lange Zeit galt der Satz, dass jede neue Erfindung das Leben der Menschen verbessere.

68. Die Postmoderne fragte dagegen, ob jeder Fortschritt wirklich auch ein Gewinn sei.

69. Dieselbe Forschung, die Krankheiten heilt, kann auch tödliche Waffen hervorbringen.

70. Dieselbe Industrie, die Wohlstand schafft, kann auch Flüsse und Luft vergiften.

71. Die Atombombe wurde zum Sinnbild für einen Fortschritt, der die Menschheit selbst bedroht.

72. Die Umweltzerstörung zeigte, dass technisches Wachstum auch die Lebensgrundlagen ruinieren kann.

73. Daraus folgt nicht, dass jeder Fortschritt schlecht wäre, wie die Postmoderne betont.

74. Daraus folgt aber, dass Fortschritt kein gerader, sicherer Weg nach oben ist.

75. Der Fortschritt erscheint in der Postmoderne eher als ein Weg mit vielen Abzweigungen und Abgründen.

76. Damit zerfällt die Vorstellung, dass die ganze Geschichte einem einzigen guten Ziel entgegenstrebt.

77. An die Stelle einer geordneten Marschrichtung tritt das Bild eines offenen, ungewissen Geländes.

78. Mit dem Misstrauen gegen den Fortschritt geht ein zweiter wichtiger Gedanke einher.

79. Die Postmoderne bezweifelt, dass es eine einzige richtige Deutung der ganzen Welt geben kann.

80. Eine einheitliche Weltdeutung wäre eine Erklärung, die für alle Menschen und alle Zeiten gültig ist.

81. Die großen Erzählungen beanspruchten gerade eine solche einheitliche Weltdeutung.

82. Die christliche Heilsgeschichte beanspruchte, den Sinn der gesamten Geschichte zu kennen.

83. Die Aufklärung beanspruchte, mit der Vernunft das Maß aller Dinge gefunden zu haben.

84. Karl Marx beanspruchte, das Grundgesetz jeder geschichtlichen Entwicklung entdeckt zu haben.

85. Die Postmoderne hält all diese Ansprüche auf die eine Wahrheit für übertrieben.

86. Nach der Postmoderne sieht jeder Mensch die Welt von einem bestimmten Standpunkt aus.

87. Jeder Standpunkt zeigt einen Ausschnitt der Welt, aber niemals die ganze Welt auf einmal.

88. Man kann das mit dem Blick aus verschiedenen Fenstern eines Hauses vergleichen.

89. Jedes Fenster eröffnet eine andere Aussicht, und keine einzelne Aussicht zeigt das gesamte Land.

90. Wer behauptet, sein Fenster zeige die ganze Wahrheit, täuscht sich nach Ansicht der Postmoderne.

91. So wird aus der einen großen Weltdeutung eine Vielzahl begrenzter Sichtweisen.

92. Diese Vielfalt der Sichtweisen nennt man auch die Pluralität der Postmoderne.

93. Das Wort „Pluralität“ stammt vom lateinischen „plures“ und bedeutet so viel wie „mehrere“.

94. Pluralität meint also, dass viele verschiedene Sichtweisen nebeneinander bestehen dürfen.

95. In der Postmoderne wird diese Vielfalt nicht als Mangel, sondern als Reichtum verstanden.

96. Wo früher eine einzige Erzählung herrschte, blühen nun viele kleinere Erzählungen.

97. Jean-François Lyotard sprach in diesem Zusammenhang von den „kleinen Erzählungen“.

98. Eine kleine Erzählung gilt nur für eine bestimmte Gruppe und einen bestimmten Bereich.

99. Eine kleine Erzählung will nicht die ganze Welt erklären, sondern nur einen Ausschnitt ordnen.

100. Die Geschichte eines Dorfes ist ein Beispiel für eine solche kleine Erzählung.

101. Auch die Regeln eines Handwerks oder eines Spiels sind kleine Erzählungen in diesem Sinne.

102. Solche kleinen Erzählungen sind bescheidener, aber nach Lyotard auch ehrlicher.

103. Eine kleine Erzählung gibt nicht vor, für alle Menschen und alle Zeiten zu gelten.

104. Damit kann eine kleine Erzählung auch nicht so leicht zur Unterdrückung anderer benutzt werden.

105. Die Gefahr der großen Erzählungen lag nämlich gerade in ihrem Anspruch auf Alleingültigkeit.

106. Wer die eine Wahrheit zu besitzen glaubt, neigt dazu, andere Meinungen zu verbieten.

107. Wer dagegen nur eine von vielen Sichtweisen vertritt, muss die anderen Sichtweisen ertragen.

108. So verbindet die Postmoderne ihre Vielfalt mit einem Aufruf zur Toleranz.

109. Toleranz bedeutet hier, fremde Sichtweisen gelten zu lassen, ohne sie sofort zu bekämpfen.

110. Ein weiteres Werkzeug half Jean-François Lyotard, diese Vielfalt zu beschreiben.

111. Dieses Werkzeug nannte Jean-François Lyotard das „Sprachspiel“.

112. Den Begriff des Sprachspiels übernahm Lyotard vom Philosophen Ludwig Wittgenstein.

113. Ludwig Wittgenstein hatte gezeigt, dass Sprache je nach Zusammenhang anderen Regeln folgt.

114. Ein Befehl folgt anderen Regeln als eine Frage, und ein Witz anderen als ein Gebet.

115. Jedes dieser Sprachspiele hat eigene Spielregeln, wie verschiedene Brettspiele.

116. Man kann die Regeln des Schachspiels nicht einfach auf das Kartenspiel übertragen.

117. Ebenso kann man die Regeln der Wissenschaft nicht einfach auf die Kunst übertragen.

118. Jean-François Lyotard betonte, dass es kein übergeordnetes Super-Spiel über allen Spielen gibt.

119. Es gibt also keine höchste Sprache, die alle anderen Sprachen richtet und ordnet.

120. Die großen Erzählungen hatten genau eine solche höchste Sprache zu sein beansprucht.

121. Mit dem Ende der großen Erzählungen zerfällt die Welt in viele eigenständige Sprachspiele.

122. Diese Sprachspiele stehen nebeneinander, ohne sich zu einer einzigen Ordnung zu fügen.

123. Aus diesem Bild folgt auch eine neue Sicht auf das Wissen selbst.

124. Im Buch „Das postmoderne Wissen“ untersucht Jean-François Lyotard, wie sich das Wissen wandelt.

125. Früher wurde Wissen oft als Bildung verstanden, die den ganzen Menschen formt.

126. Wissen sollte den Menschen reifer, freier und mündiger machen.

127. In der modernen Gesellschaft jedoch verändert sich nach Lyotard die Rolle des Wissens.

128. Wissen wird mehr und mehr zu einer Ware, die man kauft und verkauft.

129. Wissen wird oft danach beurteilt, ob es nützlich ist und Gewinn bringt.

130. Jean-François Lyotard nannte diese Sicht auf das Wissen die Frage nach der „Effizienz“.

131. Effizienz bedeutet, mit möglichst wenig Aufwand einen möglichst großen Ertrag zu erzielen.

132. In einer Welt der Effizienz zählt nicht mehr, ob etwas wahr oder gut ist.

133. In einer Welt der Effizienz zählt vor allem, ob etwas funktioniert und sich rechnet.

134. Jean-François Lyotard sah darin eine Gefahr für die Freiheit des Denkens.

135. Wenn nur noch der Nutzen zählt, droht das zweckfreie Fragen zu verschwinden.

136. Die Computer und Datenbanken verstärkten nach Lyotard diese Verwandlung des Wissens.

137. Wissen wird zu Information, die sich speichern, übertragen und verkaufen lässt.

138. Schon 1979 ahnte Jean-François Lyotard, wie sehr Maschinen das Wissen umformen würden.

139. In dieser Hinsicht wirkt das Buch „Das postmoderne Wissen“ erstaunlich weitsichtig.

140. Die Postmoderne ist also nicht nur eine Stimmung, sondern auch eine Antwort auf neue Techniken.

141. Aus all diesen Gedanken ergibt sich ein verändertes Lebensgefühl der Postmoderne.

142. Dieses Lebensgefühl ist geprägt von Vielfalt, Offenheit und einem gewissen Zweifel.

143. Es gibt nicht mehr die eine Wahrheit, der sich alle unterordnen müssen.

144. Es gibt stattdessen viele Stimmen, die alle ihr eigenes Recht beanspruchen.

145. Für manche Menschen wirkt diese Vielfalt befreiend und einladend.

146. Für andere Menschen wirkt dieselbe Vielfalt verwirrend und haltlos.

147. Genau an diesem Punkt setzt auch die Kritik an der Postmoderne an.

148. Kritiker fragen, ob ohne große Erzählung überhaupt noch ein gemeinsames Ziel möglich ist.

149. Ohne ein gemeinsames Ziel könnte eine Gesellschaft in lauter Einzelinteressen zerfallen.

150. Wenn jede Sichtweise gleich gültig ist, scheint kein Maßstab mehr für Streit zu bleiben.

151. Manche Kritiker werfen der Postmoderne deshalb einen gefährlichen Relativismus vor.

152. Relativismus bedeutet, dass keine Aussage wahrer sein soll als irgendeine andere Aussage.

153. Ein strenger Relativismus könnte sogar Lüge und Wahrheit auf eine Stufe stellen.

154. Die Verteidiger der Postmoderne wehren sich gegen diesen schweren Vorwurf.

155. Sie betonen, dass der Verzicht auf die eine Wahrheit nicht jede Unterscheidung aufhebt.

156. Auch viele kleine Erzählungen können besser oder schlechter, ehrlicher oder verlogener sein.

157. Man könne kritisch urteilen, ohne sich auf eine einzige absolute Wahrheit zu berufen.

158. Dieser Streit zwischen Kritikern und Verteidigern der Postmoderne dauert bis heute an.

159. Ein besonders feiner Einwand richtet sich gegen Jean-François Lyotard selbst.

160. Dieser Einwand fragt, ob das Ende der großen Erzählungen nicht selbst eine große Erzählung ist.

161. Wer behauptet, alle großen Erzählungen seien zu Ende, erzählt ja eine Geschichte über alle Erzählungen.

162. Damit scheint die Postmoderne in einen Widerspruch mit sich selbst zu geraten.

163. Jean-François Lyotard war sich dieser Schwierigkeit durchaus bewusst.

164. Jean-François Lyotard wollte gerade keine neue allumfassende Lehre an die Stelle der alten setzen.

165. Stattdessen verstand Jean-François Lyotard seine Diagnose als eine vorsichtige Beschreibung der Lage.

166. Eine Beschreibung der Lage erhebt einen geringeren Anspruch als eine große Welterzählung.

167. Ob diese Antwort den Widerspruch wirklich auflöst, bleibt unter Philosophen umstritten.

168. Gerade dieser offene Streit passt jedoch gut zum Geist der Postmoderne.

169. Die Postmoderne sucht nicht die endgültige Antwort, sondern hält die Fragen offen.

170. Neben Jean-François Lyotard prägten weitere Denker das postmoderne Denken.

171. Der Soziologe Jean Baudrillard untersuchte, wie Bilder und Zeichen die Wirklichkeit überlagern.

172. Andere Denker wie Michel Foucault und Jacques Derrida werden oft der Postmoderne zugerechnet.

173. Diese Denker werden in eigenen Abschnitten ausführlicher behandelt.

174. Allen gemeinsam ist das Misstrauen gegen einfache, allumfassende Antworten.

175. Die Wirkung der Postmoderne reicht weit über die Philosophie hinaus.

176. In der Architektur mischte die Postmoderne kühn alte und neue Bauformen.

177. In der Kunst verband die Postmoderne hohe Kultur und einfache Alltagswelt ohne Scheu.

178. In der Literatur spielte die Postmoderne mit Zitaten, Brüchen und Ironie.

179. Ironie bedeutet hier, etwas zu sagen und zugleich einen leisen Abstand dazu zu halten.

180. Diese Ironie ist ein typisches Kennzeichen vieler postmoderner Werke.

181. So zeigt sich der Geist der Postmoderne nicht nur in Büchern, sondern auch in Bildern und Bauten.

182. Heute wird oft gefragt, ob die Postmoderne selbst schon wieder vergangen ist.

183. Manche Denker sprechen bereits von einer Zeit nach der Postmoderne.

184. Andere Denker meinen, dass die Fragen der Postmoderne weiterhin gültig bleiben.

185. Sicher ist, dass die großen Erzählungen ihren früheren Glanz nicht zurückgewonnen haben.

186. Kaum jemand glaubt heute noch an einen geraden, garantierten Fortschritt der ganzen Menschheit.

187. Stattdessen ist das Bewusstsein für Vielfalt und Mehrdeutigkeit fest verankert.

188. Auch das Misstrauen gegen einfache Heilsversprechen ist tief in die Gegenwart eingeschrieben.

189. In dieser Hinsicht prägt das Denken Lyotards die heutige Welt noch immer.

190. Zugleich erinnert die Postmoderne an eine alte philosophische Tugend.

191. Schon Sokrates wusste, dass das Eingeständnis des Nichtwissens der Anfang der Weisheit ist.

192. Die Postmoderne erneuert diese Bescheidenheit gegenüber allzu sicheren Antworten.

193. Das Ende der großen Erzählungen ist also nicht das Ende des Denkens.

194. Das Ende der großen Erzählungen ist eher das Ende einer bestimmten Selbstgewissheit.

195. An die Stelle der einen sicheren Wahrheit tritt ein vorsichtiges, vielstimmiges Fragen.

196. Jean-François Lyotard hat dieses neue Lebensgefühl früh und klar auf den Begriff gebracht.

197. Die Formel vom Misstrauen gegen die großen Erzählungen wirkt bis heute nach.

198. Wer die Gegenwart verstehen will, kommt an dieser Formel kaum vorbei.

199. Die Postmoderne lehrt, die Welt in ihrer Vielfalt auszuhalten statt sie gewaltsam zu vereinheitlichen.

200. So endet die Geschichte der großen Erzählungen mit der bleibenden Frage, ob Vielfalt die ehrlichere Antwort ist.