1.4 A tapasztalat leírása: fenomenológiai megközelítések – Erfahrung beschreiben: phänomenologische Zugänge

1. A kijelzőn az áll, hogy a vonat hat perccel később érkezik.

2. Egy utas leteszi a táskáját, és az órájára néz.

3. Két perc múlva újra odanéz, mintha már régóta várna.

4. A mellette folyó beszélgetés elhúzódik, a hangszórók recsegnek, és a peron végén minden mozdulat a vonat érkezését jelezheti.

5. Amikor a vonat végül beérkezik, az óra szerint valóban csak hat perc telt el.

6. A várakozási idő mégis sokkal hosszabbnak tűnik számára.

7. Aki ezt az eltérést pusztán az utas hibájának tulajdonítja, elnéz valamit a helyzetben.

8. Az óra és az utas különböző kérdésekre adnak választ.

9. Az óra egy közösen alkalmazható mércével méri az időtartamot.

10. Az utas egy várakozást, amelynek lefolyását a várakozás és a bizonytalanság jellemzi.

11. Az „élménybeli idő” kifejezés nem egy második, titokzatos időt jelent.

12. A kifejezés azt jelöli, hogy egy időszakasz hogyan jelenik meg valakinek.

13. A mért percek nem hosszabbodnak meg attól, hogy az élményben megnyúlnak.

14. De a „hat perc” leírás önmagában még nem árulja el, mit jelent ezeket a perceket várakozással tölteni.

15. Éppen ez a hiányosság teszi az esetet filozófiailag érdekesé.

16. Meg lehet vizsgálni anélkül, hogy a mérést kétségbe vonnánk.

17. Egy ilyen vizsgálatot fenomenológiai vizsgálatnak nevezünk, ha gondosan leírja, hogyan jelenik meg valami az azt megtapasztaló személy számára.

18. Nem azzal a megállapítással indul, hogy a megjelenés az egész valóság.

19. Ugyanígy nem is kell vitatnia, hogy az élménynek megtalálhatók az okai.

20. Először azt kérdezi, hogy egyáltalán mit kell leírni, amikor erről a várakozásról beszélünk.

21. Az utas nem egyszerűen egymás után veszi fel a hangokat, számokat és színeket.

22. A hangosbemondást a vonatára vonatkozó lehetséges hírként hallja, a vágány melletti fényben pedig talán a vonat érkezésének jelét látja.

23. Ami vele történik, az számára máris jelentéssel bír a terve összefüggésében.

24. A pontos leírás rögzíti ezt az összefüggést, mielőtt azt magyarázattá alakítaná.

25. A várakozás valami még bekövetkezendőre irányul.

26. Az utazó a vágány szélét figyeli, mert ott jelenhet meg a vonat, és a kijelzőtáblát, mert az információ változhat.

27. Figyelme a jelzések között ugrál ide-oda.

28. Egy másról szóló beszélgetés közben aligha venné észre ugyanezt a hat percet.

29. Ez nem jelenti azt, hogy benyomását tetszése szerint kelti.

30. A bizonytalan érkezés és a figyelmének lekötése szerves részét képezik ennek a különleges élménynek.

31. Jobban megértjük a beszámolóját, ha megkérdezzük, mire vár, és milyen lehetőségek állnak előtte.

32. A szenzoros ingerek puszta felsorolása éppen a várakozást hagyná ki.

33. A teste sem olyan tárgy, amelyet folyamatosan külön figyel.

34. A táska nyomja a kezét, súlya egyik lábáról a másikra helyeződik át, és a hideg szellő miatt helyet vált.

35. Az ilyen részletek előtérbe kerülhetnek, amint zavaróvá válnak.

36. Leggyakrabban inkább azt határozzák meg, hogyan áll a peronon és hogyan tud cselekedni.

37. A hangulat is színezi a helyzetet, anélkül, hogy bármely észlelt részletet felváltana.

38. Aki átszállásra vár, valószínűleg egyre növekvő aggodalommal hallgatja ugyanazt a hangosbemondást.

39. Akinek van ideje, az a késést váratlan szünetként élheti meg.

40. A leírásnak ezért meg kell jelölnie, kinek az élményéről szól, és milyen körülmények között zajlik.

41. Az utazó mellett egy másik személy is ugyanarra a vonatra vár.

42. Neki gyorsan telik az idő, mert egy könyvbe merült.

43. Mindketten ugyanazt a kijelzőt nézik és ugyanazokat a hangosbemondásokat hallgatják.

44. Ebből nem következik sem az, hogy a két személy közül bármelyik is tévesen számolna be, sem az, hogy környezetük jelentéktelen lenne.

45. Az összehasonlítás elválasztja azt, amit közösen élnek át, attól a módtól, ahogyan mindkettőjük számára megjelenik.

46. Ugyanakkor megakadályozza a meggondolatlan általánosítást.

47. Az utas beszámolójából nem lehet következtetni arra, hogy minden várakozás megnyújtja az időt.

48. Lehet, hogy sürgős találkozók, fájdalmak vagy egy magával ragadó tevékenység éppen a figyelem menetét változtatják meg.

49. Most megvizsgálhatnánk, hogy milyen fizikai vagy pszichológiai folyamatok kapcsolódnak a különböző összefüggésben állnak.

50. Egy ilyen vizsgálat fényt deríthet arra, hogy miért tűnik hosszabbnak vagy rövidebbnek az idő bizonyos körülmények között.

51. Ehhez mérhető nagyságokra és ellenőrizhető összefüggésekre van szükség.

52. Az élmény leírása eleinte másképp fogalmaz: Mit kell magyarázni ebben a benyomásban?

53. Ha a válasz csupán az, hogy az utazó túlbecsülte az időtartamot, akkor várakozásának várakozással teli és feszült lefolyása leírás nélkül marad.

54. Fordítva: még a legpontosabb beszámoló sem magyarázza meg, mi okozta a feszültségét.

55. A két megközelítés kiegészítheti egymást, mert ugyanazon helyzet különböző oldalait ragadják meg.

56. Eredményeiket azonban nem szabad hallgatólagosan egymás helyettesítőjeként kezelni.

57. Itt egy komoly ellenvetés merül fel.

58. Az utazó csak akkor talál szavakat az élményére, ha elgondolkodik rajta, vagy elmeséli.

59. Talán azért nevezi a perceket „végtelennek”, mert bosszankodik a késés miatt, és visszatekintve minden hangosbemondást az aggodalom forrásaként értelmez.

60. Azok a várakozások is befolyásolhatják a beszámolóját, hogy milyennek kellene lennie a várakozásnak.

61. Ekkor a leírás korántsem lenne egy kész belső eseményre vetett hamisítatlan pillantás.

62. Ez a kifogás minden olyan igényt érint, amely szerint az élményt előzetes ismeretek nélkül egyszerűen le lehet olvasni.

63. Ez azonban nem teszi értéktelenné a leírást.

64. Pontosan azért, mert a szavak és az elvárások is szerepet játszanak, meg kell vizsgálni, hogy mennyire illeszkednek az esethez, és ki kell javítani a meggondolatlan értelmezéseket.

65. Az utazó először azt mondhatná, hogy egész idő alatt az órát bámulta.

66. Ha alaposabban visszagondol, talán eszébe jut, hogy főleg a peronra nézett, és csak a hangosbemondásokkor kereste az órát.

67. Egy másik várakozó megkérdezhetné, hogy az aggodalom már a késéssel kezdődött-e, vagy csak azzal a lehetőséggel, hogy lekésik az átszállást.

68. Az ilyen visszakérdezések pontosabbá teszik a beszámolót, anélkül, hogy azt mérési jegyzőkönyvvé.

69. Hasonlóképpen egy kellemes várakozással való összehasonlítás is megmutathatja, hogy nem minden várakozás nyújtja az időt.

70. A leírások így ellenőrizhetőek és javíthatóak maradnak, még akkor is, ha nincs feltételek nélküli kiindulópontjuk.

71. Nem a belső világhoz vezető hibátlan hozzáférést keressük, hanem egy olyan ábrázolást, amely érthetővé teszi az élménybeli különbségeket.

72. Az ő erőssége nő, ha figyelembe veszi az ellentmondásokat, ahelyett, hogy általános képletekkel leplezné el őket.

73. Amikor a vonat beérkezik, az utas elismerheti a kijelzőn látható hat percet, és mégis ragaszkodhat a benyomásához.

74. Egy gondos leírás most pontosabban megmutatja, mire vonatkozik ez a benyomás: a várt érkezés és a bizonytalan jel közötti várakozásra.

75. Láthatóvá teszi, milyen szerepet játszott ebben az élményben a figyelem , a test és az aggodalom ebben az élményben.

76. Ezzel azonban sem azt bizonyítjuk, hogy mindenki így éli meg az időt, sem azt, hogy milyen folyamat váltotta ki ezt a benyomást.

77. Az viszont világosabbá vált, mit kellene magában foglalnia ennek az esetnek a magyarázatának.

78. Nem szabad összetévesztenie a mért időtartamot az átélt folyamattal.

79. És figyelembe kellene vennie, hogy miért volt ugyanazon a peronon a könyvet olvasó személynek és a pályára tekintő utasnak a várakozás más jellegű volt.

80. Az óra igazat mond, de a számlapja nem foglalja magában a várakozás egészét.

1. Auf der Anzeigetafel steht, dass der Zug sechs Minuten später kommt.

2. Eine Reisende stellt ihre Tasche ab und schaut auf die Uhr.

3. Nach zwei Minuten blickt sie wieder hin, als hätte sie schon lange gewartet.

4. Das Gespräch neben ihr zieht sich, die Lautsprecher knacken, und jede Bewegung am Ende des Bahnsteigs könnte den Zug ankündigen.

5. Als er schließlich einfährt, sind nach der Uhr tatsächlich nur sechs Minuten vergangen.

6. Ihr kommt die Wartezeit dennoch viel länger vor.

7. Wer diese Abweichung bloß als Fehler der Reisenden abtut, übersieht etwas an der Situation.

8. Die Uhr und die Reisende geben Antworten auf verschiedene Fragen.

9. Die Uhr misst eine Dauer nach einem gemeinsam verwendbaren Maßstab.

10. Die Reisende erlebt ein Warten, dessen Verlauf von Erwartung und Ungewissheit geprägt ist.

11. Mit „erlebter Zeit“ ist dabei keine zweite, geheimnisvolle Zeit gemeint.

12. Der Ausdruck bezeichnet, wie eine zeitliche Strecke für jemanden gegenwärtig ist.

13. Gemessene Minuten werden nicht länger, wenn sie sich im Erleben dehnen.

14. Aber die Beschreibung „sechs Minuten“ sagt für sich genommen noch nicht, was es heißt, diese Minuten wartend zu verbringen.

15. Gerade diese Lücke macht den Fall philosophisch interessant.

16. Man kann sie untersuchen, ohne die Messung anzuzweifeln.

17. Eine solche Untersuchung heißt phänomenologisch, wenn sie sorgfältig beschreibt, wie etwas einer erlebenden Person erscheint.

18. Sie beginnt nicht mit der Behauptung, die Erscheinung sei die ganze Wirklichkeit.

19. Ebenso wenig muss sie bestreiten, dass sich für das Erleben Ursachen finden lassen.

20. Zunächst fragt sie, was überhaupt beschrieben werden soll, wenn von diesem Warten die Rede ist.

21. Die Reisende nimmt nicht einfach nacheinander Geräusche, Zahlen und Farben auf.

22. Sie hört die Durchsage als mögliche Nachricht über ihren Zug und sieht im Licht am Gleis vielleicht ein Zeichen seiner Ankunft.

23. Was ihr begegnet, hat für sie bereits eine Bedeutung im Zusammenhang ihres Vorhabens.

24. Eine genaue Beschreibung hält diesen Zusammenhang fest, bevor sie ihn in eine Erklärung übersetzt.

25. Das Warten richtet sich auf etwas, das noch aussteht.

26. Die Reisende prüft den Gleisrand, weil der Zug dort erscheinen könnte, und die Anzeigetafel, weil sich die Auskunft ändern könnte.

27. Ihre Aufmerksamkeit springt zwischen Hinweisen hin und her.

28. In einem Gespräch über etwas anderes könnte sie dieselben sechs Minuten kaum bemerken.

29. Das bedeutet nicht, dass sie ihren Eindruck beliebig erzeugt.

30. Die ungewisse Ankunft und die Bindung ihrer Aufmerksamkeit gehören zur Gestalt dieser besonderen Erfahrung.

31. Man versteht ihren Bericht besser, wenn man nach dem fragt, worauf sie wartet und welche Möglichkeiten für sie offen sind.

32. Eine bloße Aufzählung der Sinnesreize ließe gerade das Warten aus.

33. Auch der Körper ist dabei kein Gegenstand, den sie ständig eigens betrachtet.

34. Die Tasche drückt gegen ihre Hand, ihr Gewicht verlagert sich von einem Fuß auf den anderen, und der kalte Luftzug lässt sie den Platz wechseln.

35. Solche Einzelheiten können in den Vordergrund treten, sobald sie lästig werden.

36. Meist bilden sie eher die Weise, in der sie am Bahnsteig steht und handeln kann.

37. Die Stimmung färbt die Lage ebenfalls, ohne jedes wahrgenommene Detail zu ersetzen.

38. Wer einen Anschluss erreichen muss, hört dieselbe Durchsage womöglich mit wachsender Sorge.

39. Wer Zeit übrig hat, kann die Verzögerung als unerwartete Pause erleben.

40. Die Beschreibung muss deshalb angeben, wessen Erfahrung sie betrifft und unter welchen Umständen sie steht.

41. Neben der Reisenden wartet eine andere Person auf denselben Zug.

42. Für sie vergeht die Zeit rasch, weil sie in ein Buch vertieft ist.

43. Beide lesen dieselbe Anzeige und hören dieselben Durchsagen.

44. Daraus folgt weder, dass eine der beiden Personen falsch berichtet, noch, dass ihre Umgebung unwichtig wäre.

45. Der Vergleich trennt etwas, das sie teilen, von der Weise, in der es ihnen jeweils begegnet.

46. Zugleich verhindert er eine voreilige Verallgemeinerung.

47. Aus dem Bericht der Reisenden lässt sich nicht folgern, jedes Warten dehne die Zeit.

48. Vielleicht verändern dringende Termine, Schmerzen oder eine fesselnde Beschäftigung gerade den Verlauf der Aufmerksamkeit.

49. Man könnte nun untersuchen, welche körperlichen oder psychologischen Vorgänge mit den unterschiedlichen Eindrücken zusammenhängen.

50. Eine solche Untersuchung kann aufklären, warum Zeit unter bestimmten Bedingungen länger oder kürzer erscheint.

51. Sie braucht dafür messbare Größen und prüfbare Zusammenhänge.

52. Die Beschreibung des Erlebens fragt zunächst anders: Was ist an diesem Eindruck zu erklären?

53. Wenn die Antwort nur lautet, die Reisende habe die Dauer überschätzt, bleibt der erwartungsvolle und gespannte Verlauf ihres Wartens unbeschrieben.

54. Umgekehrt erklärt ein noch so genauer Bericht über ihre Anspannung nicht, wodurch sie entstanden ist.

55. Die beiden Zugänge können einander ergänzen, weil sie verschiedene Seiten derselben Situation erfassen.

56. Ihre Ergebnisse dürfen jedoch nicht stillschweigend füreinander ausgegeben werden.

57. Hier drängt sich ein ernsthafter Einwand auf.

58. Die Reisende findet für ihr Erleben Worte erst, wenn sie darüber nachdenkt oder davon erzählt.

59. Vielleicht nennt sie die Minuten „endlos“, weil sie sich über die Verspätung ärgert, und deutet rückblickend jede Durchsage als Quelle der Sorge.

60. Auch Erwartungen darüber, wie sich Warten anfühlen sollte, können ihren Bericht prägen.

61. Dann wäre die Beschreibung keineswegs ein unverstellter Blick auf ein fertiges inneres Geschehen.

62. Dieser Einwand trifft jeden Anspruch, Erfahrung ohne Vorwissen einfach abzulesen.

63. Er macht die Beschreibung aber nicht wertlos.

64. Gerade weil Worte und Erwartungen mitwirken, muss man nach ihrer Passung zum Fall fragen und vorschnelle Deutungen korrigieren.

65. Die Reisende könnte zunächst sagen, sie habe die ganze Zeit auf die Uhr gestarrt.

66. Beim genaueren Erinnern fällt ihr vielleicht ein, dass sie vor allem auf das Gleis blickte und nur bei Durchsagen die Uhr suchte.

67. Eine andere wartende Person könnte fragen, ob die Sorge bereits mit der Verspätung begann oder erst mit der Möglichkeit, den Anschluss zu verpassen.

68. Solche Rückfragen machen den Bericht genauer, ohne ihn in ein Messprotokoll zu verwandeln.

69. Ebenso kann ein Vergleich mit einem angenehmen Warten zeigen, dass nicht jede Erwartung die Zeit dehnt.

70. Beschreibungen bleiben damit überprüfbar und verbesserbar, auch wenn sie keinen voraussetzungslosen Anfang besitzen.

71. Gesucht ist kein unfehlbarer Zugang zum Inneren, sondern eine Darstellung, die Unterschiede im Erleben nachvollziehbar macht.

72. Ihre Stärke wächst, wenn sie Gegenfälle zulässt, statt sie durch allgemeine Formeln zu überdecken.

73. Als der Zug einfährt, kann die Reisende die sechs Minuten auf der Anzeige anerkennen und dennoch an ihrem Eindruck festhalten.

74. Eine sorgfältige Beschreibung zeigt nun genauer, worauf sich dieser Eindruck bezieht: auf ein Warten zwischen erwarteter Ankunft und ungewissem Zeichen.

75. Sie macht sichtbar, welche Rolle Aufmerksamkeit, Körper und Sorge in dieser Erfahrung spielten.

76. Damit ist weder bewiesen, dass alle Menschen Zeit so erleben, noch erklärt, welcher Vorgang den Eindruck hervorgebracht hat.

77. Wohl aber ist deutlicher geworden, was eine Erklärung dieses Falls erfassen müsste.

78. Sie dürfte die gemessene Dauer nicht mit dem erlebten Verlauf verwechseln.

79. Und sie müsste beachten, warum derselbe Bahnsteig für die Person mit dem Buch und für die Reisende mit Blick aufs Gleis eine andere Gegenwart hatte.

80. Die Uhr behält recht, doch ihr Zifferblatt enthält nicht das ganze Warten.