8.7 Tudományos realizmus: Mit mondanak az elméletek a világról? – Wissenschaftlicher Realismus: Was sagen Theorien über die Welt?

1. Képzeljünk el egy laboratóriumot, ahol egy képernyőn újra és újra megjelenik egy keskeny nyom, amint egy bizonyos forrást bekapcsolnak.

2. A kutatók ezt apró, töltött részecskékkel magyarázzák, amelyek a forrásból indulnak ki, és a mérőműszerben változást váltanak ki.

3. Senki sem látja szabad szemmel, ahogy ezek a részecskék átrepülnek a teremben.

4. A elmélet alapján azonban kiszámítható, hogy hogyan kellene eltolódnia a nyomnak, ha a forrás és a műszer között egy további mezőt hoznánk létre.

5. A feltételezett kísérletben a kiszámított eltolódás valóban bekövetkezik.

6. Ezzel három különböző dologról van szó: egy látható jelzésről, egy láthatatlan tárgyakkal kapcsolatos magyarázatról és egy sikeres beavatkozásról.

7. Az, hogy a jelzés jelen van, még nem jelenti azt, hogy a magyarázata is helytálló.

8. De ha a magyarázat ismétlődően sikeres beavatkozásokhoz vezet, úgy tűnik, többet nyújt, mint pusztán egy történet a láthatatlanról.

9. A tudományos realizmus komolyan veszi ezt a benyomást, és ebből ismeretbeli igényt fogalmaz meg.

10. Ezen nézet szerint a jól bevált tudományos elméletek olyan, gondolkodásunktól független világot is pontosan leírhatnak, ahol tárgyaik nem közvetlenül elérhetők érzékszerveink számára.

11. Egy feltételezett részecske valósága tehát nem attól függne, hogy valaki hisz-e benne, vagy hogy szüksége van-e rá egy kijelzés kiszámításához.

12. Ugyanakkor egy realista álláspontnak nem kell azt állítania, hogy minden jelenleg elismert elmélet teljes mértékben igaz.

13. Elég, ha egy elmélet fontos állításait jól megalapozottnak és megközelítőleg helytállónak tekinti.

14. Ezzel azonban még tisztázni kell, hogy mely állításokra gondolunk, és milyen messzire terjed ez a közelítés.

15. A vita tehát itt a tudományos elméletek ismeretszerzési igényét érinti, nem csupán azt az általános kérdést, hogy gondolkodásunkon kívül egyáltalán létezik-e valami.

16. Még az is, aki elismeri egy független világ létezését, kétségbe vonhatja, hogy egy sikeres elmélet helyesen írja-e le annak láthatatlan alkotóelemeit.

17. A realizmus mellett különösen az a siker szól, amelyet az elmélet nem utólag igazított az ismert eredményekhez.

18. Tegyük fel, hogy a részecskeelmélet egy eddig még nem vizsgált elrendezés mellett szokatlan nyomot jósol, amelynek formája a kidolgozásakor még nem volt ismert.

19. Ha éppen ez a forma jelenik meg, az egyezés magyarázatot igényel.

20. A realista válasz az, hogy az elmélet a vizsgált folyamatok releváns tulajdonságait és összefüggéseit ragadja meg.

21. Feltételezései elég jól leírják a valóságot ahhoz, hogy új körülmények között is megbízható előrejelzéseket tegyenek lehetővé.

22. Ha ilyen sikerek különböző feladatoknál ismétlődnek, a puszta szerencsére hivatkozó magyarázat egyre kevésbé lesz kielégítő.

23. A mögöttes gondolat az, hogy a világ pontos leírása kevésbé meglepő feltételeket igényel, mint egy tartós sorozat szerencsés találatok.

24. Ez azonban nem kényszerítő bizonyíték, hanem az a következtetés, hogy bizonyos elméleti állítások valósághoz való viszonya különösen jó magyarázatot ad sikerükre.

25. Pontosan ezen a ponton kezdődik egy visszafogottabb értelmezés.

26. Az instrumentalizmus egy elméletet elsősorban olyan eszköznek tekinti, amellyel a megfigyeléseket rendszerezni, az eredményeket előre jelezni és a beavatkozásokat megtervezni lehet.

27. Aki így gondolkodik, korlátozás nélkül alkalmazhatja a részecskeelméletet a laboratóriumban anélkül, hogy annak minden fogalmából ténylegesen létező dolgokra vonatkozó állítást tenne.

28. A számításnak az adott feladatra nézve megbízhatónak kell lennie, míg a kis repülő testekről alkotott kép nyitott maradhat.

29. Egy másik, visszafogott álláspont az ilyen tárgyakra vonatkozó állításokat teljes mértékben szó szerint veszi, de tartózkodik attól, hogy eldöntse, igazak-e.

30. Ennek az álláspontnak eleinte elegendő az empirikus megfelelőség, vagyis az, hogy az elmélet helyesen ragadja meg a megfigyelhető jelenségeket.

31. Ez az elvárás túlmutat a már összegyűjtött adatokkal való egyezésen, hiszen a még meg nem figyelt, de megfigyelhető eredményeknek is illeszkedniük kell hozzá.

32. A visszafogottság ezért sem az új kísérletek iránti közömbösséget, sem azt az állítást nem jelenti, hogy a jelenségek mögött feltételezett világ bizonyíthatóan kitalált lenne.

33. Ennek a visszafogottságnak egy komoly oka az, hogy különböző feltételezések ugyanazokhoz a mérhető eredményekhez vezethetnek.

34. Laboratóriumunkban egy második elmélet is magyarázhatná a nyomot egy folyamatos folyamat révén, és mégis ugyanazokat a jelzéseket számíthatná ki az eddig vizsgált összes elrendezés esetében.

35. Ekkor a eddig rendelkezésre álló adatok nem adnának döntő választ arra, hogy egyedi részecskékről vagy egy másképp leírt folyamatról van-e szó.

36. Alulhatározottságról beszélünk, ha a rendelkezésre álló bizonyítékok nem kényszerítenek egyértelmű választásra az ilyen különböző elméleti értelmezések között.

37. Egy új kísérleti elrendezés eldönthetné a két elmélet közötti választást, amennyiben azok eltérő eredményeket jósolnak.

38. Ha viszont az összes megfigyelhető következmény megegyezik, a döntés további megfigyelések alapján önmagában nem hozható meg.

39. A realista hivatkozhat az egyszerűségre vagy a magyarázóerőre kiegészítő érvként, de indokolnia kell, miért utalnak ezek az előnyök az igazságra.

40. Egy elmélet könnyebben kezelhető lehet anélkül, hogy a világnak feltétlenül meg kellene felelnie annak képének.

41. Egy sikeres, később korrigált elmélet lehetősége is megkérdőjelezi azt a következtetést, hogy a működés igazságra utal.

42. Tegyük fel, hogy a laboratórium hosszú ideig egy olyan modellel dolgozik, amely a részecskéknek állandó méretet és meghatározott belső szerkezetet tulajdonít.

43. Az eddigi összes előrejelzés beigazolódik, amíg egy új kísérlet meg nem mutatja, hogy ez a szerkezet összeegyeztethetetlen az eredményekkel.

44. A korábbi siker ettől még nem szűnik meg, de nyilvánvalóan nem zárta ki a részecskék belső szerkezetéről alkotott téves elképzelést.

45. Talán csupán a részecskék töltése és mozgása közötti összefüggéstől függött.

46. Ebben az esetben a modell egyes részei hasznosak voltak a számításokhoz, anélkül hogy maguk is alátámasztást nyertek volna azok sikeréből.

47. Aki azonban az ilyen korrekciókból azt a következtetést vonja le, hogy minden sikeres elmélet összességében téves, az ugyanúgy túllép a megállapítás határain.

48. A döntő kérdés az, hogy mely feltételezések tették lehetővé a sikert, és melyeket csak azokkal együtt fogadtak el.

49. Ezáltal a „közelítő igazság” fogalmának ellenőrizhető értelme lesz.

50. Nem elég, ha minden korrekció után általánosságban igazoljuk egy elméletről, hogy legalábbis közel állt az igazsághoz.

51. Laboratóriumi esetben a közelítés abban állhat, hogy a mezőerősség és az elmozdulás között egy bizonyos tartományban kiszámított összefüggés csak kismértékben tér el a mért értékektől.

52. Ezzel még nem dőlt el semmi a feltételezett tárgy belső felépítéséről.

53. Hasonlóképpen meg kell különböztetni azt az állítást, hogy létezik egy meghatározott hordozója a mért hatásoknak, attól az állítástól, hogy ez a hordozó a használt modell összes tulajdonságával rendelkezik.

54. Egy egyszerűsített ábrázolás megbízhatóan le tudja fedni a kapcsolatokat, annak ellenére, hogy szándékosan kihagy bizonyos részleteket.

55. Használhatósága éppen nem indokolja, hogy minden egyszerűsítést szó szerint átvegyünk a világképbe.

56. Egy korlátozott realista igénynek meg kell határoznia, hogy mi álljon fenn, milyen feltételek mellett vizsgálták, és a leírás mely részei maradnak nyitva.

57. Több független megközelítés jelentősen megerősítheti egy ilyen igényt.

58. Tegyük fel, hogy a feltételezett hordozó egy másképp felépített készülékben egy második hatást vált ki, amelynek az elsővel való összefüggését a elmélet szintén megjósolja.

59. Ha mindkét eljárásnak különböző hibaforrásai vannak, akkor azok egyezése jelentőségteljesebb, mint ugyanazon kijelzés megismétlése két azonos képernyőn.

60. Még erősebb lenne az összefüggés, ha a forráson végzett célzott változtatások mindkét hatást a várt módon módosítanák.

61. A realista számára ekkor sok minden arra utal, hogy a kutatók valami valós dolgot befolyásolnak, amelynek tulajdonságai különböző kísérleti elrendezésekben észlelhetők.

62. A visszafogott válasz mindazonáltal megállapíthatja, hogy ezek a beavatkozások is eleinte további megfigyelhető összefüggéseket szolgáltatnak.

63. Ezenkívül különböző műszerek oszthatnak olyan feltételezéseket, amelyek technikai különbségeik ellenére ugyanazt a hibát eredményezik.

64. A függetlenség ezért a módszerek indoklást igénylő tulajdonsága, és nem olyan minőségi pecsét, amely pusztán a módszerek számából fakad.

65. Egy közvetítő álláspont a valóságigényt elsősorban a struktúrákra, azaz a mennyiségek és folyamatok közötti bizonyos kapcsolatokra irányítja.

66. A laboratóriumban komolyan vehetné a letérés kísérleti feltételektől való függőségét anélkül, hogy a pici gömböcskék képszerű ábrázolására szorítkozna.

67. Strukturális realizmusnak nevezzük azokat a nézeteket, amelyek szerint az ilyen kapcsolatok inkább tartoznak egy elmélet állandó ismereti tartalmához, mint a változó tárgyképek.

68. Ez a gondolat magyarázza, hogyan őrizhet meg egy új elmélet egy régi sikert, és egyúttal megváltoztathatja annak eddigi értelmezését.

69. De ehhez is szükség van egy mércére, amely alapján eldönthető, mely kapcsolatok maradnak ténylegesen meg.

70. Két képlet puszta hasonlósága nem elegendő, ha azok változói különböző dolgokra utalnak.

71. A laboratóriumban be kellene mutatni, hogy mindkét elmélet összehasonlítható körülmények között ugyanazt a ellenőrzött összefüggést ragadja meg, és hogy ez döntő jelentőségű a sikeres előrejelzés szempontjából.

72. Ellenkező esetben a struktúrára való hivatkozás csupán a hozzávetőleges igazságra vonatkozó határozatlan igényt cserélné fel egy ugyanolyan határozatlan igényre.

73. A vitát ezért nem lehet úgy eldönteni, hogy ismét a működő képernyőre mutatunk.

74. A mérlegelés egy hatást igazol, míg egy bizonyos magyarázatba vetett bizalom attól is függ, hogy a sikeresen teljesített vizsgák mennyire voltak igényesek, és milyen alternatívákat zárnak ki.

75. Újszerű előrejelzések, különböző igazolási eljárások és ellenőrzött beavatkozások komoly okot adnak arra, hogy a láthatatlan folyamatokról szóló egyes állításokat igaznak tekintsük.

76. Ezek azonban nem kényszerítenek arra, hogy minden, ezekhez az állításokhoz kapcsolódó képet és kiegészítő feltételezést elfogadjuk.

77. A realista köteles igazolni meggyőződése határait, a visszafogott álláspontnak pedig meg kell magyaráznia, miért nem szabad még a sokrétű bizonyítékoknak sem kitolniuk ezeket a határokat.

78. Ezzel egy konkrét kérdés nyitott marad: mely állítások támasztják alá az elméletet olyan mértékben, hogy valósághoz való kapcsolódásukat elismerhessük?

79. A képernyőn megjelenő nyom sem a láthatatlan eredetének kész képe, sem pusztán egy alapvetően megismerhetetlen világ előtti akadály.

80. Ez megalapozott hozzáférési ponttá válik, amennyiben meg tudjuk különböztetni, hogy magyarázatunkban mi támaszkodik a dologra, és mit kell egyelőre hozzáadnunk.

1. Stellen wir uns ein Labor vor, in dem auf einem Bildschirm immer wieder eine schmale Spur erscheint, sobald eine bestimmte Quelle eingeschaltet wird.

2. Die Forschenden erklären sie durch winzige geladene Teilchen, die von der Quelle ausgehen und im Messgerät eine Veränderung auslösen.

3. Niemand sieht diese Teilchen mit bloßem Auge durch den Raum fliegen.

4. Dennoch lässt sich aus der Theorie berechnen, wie sich die Spur verschieben müsste, wenn zwischen Quelle und Gerät ein zusätzliches Feld angelegt wird.

5. Im angenommenen Versuch tritt die berechnete Verschiebung tatsächlich ein.

6. Damit sind drei verschiedene Dinge im Spiel: eine sichtbare Anzeige, eine Erklärung durch unsichtbare Gegenstände und ein gelungener Eingriff.

7. Dass die Anzeige vorhanden ist, bedeutet noch nicht, dass ihre Erklärung zutrifft.

8. Aber wenn die Erklärung wiederholt zu erfolgreichen Eingriffen führt, scheint sie mehr zu leisten als eine bloße Geschichte über das Unsichtbare.

9. Der wissenschaftliche Realismus nimmt diesen Eindruck ernst und macht daraus einen Anspruch auf Erkenntnis.

10. Nach dieser Auffassung können gut bewährte wissenschaftliche Theorien eine von unserem Denken unabhängige Welt auch dort zutreffend beschreiben, wo ihre Gegenstände unseren Sinnen nicht unmittelbar zugänglich sind.

11. Die Wirklichkeit eines angenommenen Teilchens würde dann nicht davon abhängen, ob jemand an es glaubt oder es zum Berechnen einer Anzeige benötigt.

12. Zugleich muss ein realistischer Standpunkt nicht behaupten, jede gegenwärtig anerkannte Theorie sei vollständig wahr.

13. Er kann sich darauf beschränken, wichtige Aussagen einer Theorie für gut begründet und annähernd zutreffend zu halten.

14. Damit ist allerdings noch zu klären, welche Aussagen gemeint sind und wie weit diese Annäherung reicht.

15. Der Streit betrifft hier also den Erkenntnisanspruch wissenschaftlicher Theorien, nicht allein die allgemeine Frage, ob außerhalb unseres Denkens überhaupt etwas existiert.

16. Auch wer eine unabhängige Welt anerkennt, kann bezweifeln, dass eine erfolgreiche Theorie deren unsichtbare Bestandteile richtig beschreibt.

17. Für den Realismus spricht besonders ein Erfolg, den die Theorie nicht erst nachträglich an bekannte Ergebnisse angepasst hat.

18. Angenommen, die Teilchentheorie lässt unter einer bisher ungeprüften Anordnung eine ungewöhnliche Spur erwarten, deren Form bei ihrer Entwicklung noch nicht bekannt war.

19. Wenn gerade diese Form erscheint, verlangt die Übereinstimmung eine Erklärung.

20. Die realistische Antwort lautet, dass die Theorie relevante Eigenschaften und Beziehungen der untersuchten Vorgänge erfasst.

21. Ihre Annahmen treffen die Sache gut genug, um auch unter neuen Bedingungen verlässliche Erwartungen zu ermöglichen.

22. Wiederholen sich solche Erfolge bei unterschiedlichen Aufgaben, wird eine Erklärung durch bloßes Glück zunehmend unbefriedigend.

23. Der Gedanke dahinter ist, dass eine zutreffende Erfassung der Welt weniger überraschende Voraussetzungen verlangt als eine anhaltende Reihe glücklicher Treffer.

24. Es ist jedoch kein zwingender Beweis, sondern der Schluss, dass der Wirklichkeitsbezug bestimmter theoretischer Aussagen eine besonders gute Erklärung ihres Erfolgs liefert.

25. An genau dieser Stelle setzt eine zurückhaltendere Deutung an.

26. Der Instrumentalismus betrachtet eine Theorie vor allem als Werkzeug, mit dem sich Beobachtungen ordnen, Ergebnisse vorhersagen und Eingriffe planen lassen.

27. Wer so denkt, kann die Teilchentheorie im Labor uneingeschränkt verwenden, ohne aus jedem ihrer Begriffe eine Aussage über tatsächlich vorhandene Dinge zu machen.

28. Die Rechnung muss für die jeweilige Aufgabe zuverlässig sein, während das Bild von kleinen fliegenden Körpern offenbleiben kann.

29. Eine andere zurückhaltende Position nimmt die Aussagen über solche Gegenstände durchaus wörtlich, enthält sich aber des Urteils, ob sie wahr sind.

30. Ihr genügt zunächst die empirische Angemessenheit, also dass die Theorie die beobachtbaren Erscheinungen richtig erfasst.

31. Dieser Anspruch reicht über die Übereinstimmung mit schon erhobenen Daten hinaus, denn auch noch unbeobachtete, aber beobachtbare Ergebnisse sollen zu ihr passen.

32. Zurückhaltung bedeutet deshalb weder Gleichgültigkeit gegenüber neuen Versuchen noch die Behauptung, die angenommene Welt hinter den Anzeigen sei nachweislich erfunden.

33. Ein ernsthafter Grund für diese Zurückhaltung ist, dass verschiedene Annahmen zu denselben messbaren Ergebnissen führen können.

34. In unserem Labor könnte eine zweite Theorie die Spur durch einen kontinuierlichen Vorgang erklären und dennoch für alle bislang geprüften Anordnungen dieselben Anzeigen berechnen.

35. Dann würden die bisherigen Daten nicht entscheiden, ob einzelne Teilchen oder ein anders beschriebener Vorgang vorliegen.

36. Man spricht von Unterbestimmtheit, wenn die verfügbaren Belege zwischen solchen unterschiedlichen theoretischen Deutungen keine eindeutige Wahl erzwingen.

37. Eine neue Anordnung könnte die Theorien trennen, falls sie dafür verschiedene Ergebnisse erwarten.

38. Stimmen hingegen sämtliche beobachtbaren Folgen überein, wäre die Entscheidung durch weitere Beobachtungen allein nicht zu gewinnen.

39. Der Realist kann Einfachheit oder Erklärungskraft als zusätzliche Gründe anführen, muss aber begründen, weshalb diese Vorzüge auf Wahrheit schließen lassen.

40. Eine Theorie kann leichter zu handhaben sein, ohne dass die Welt deshalb ihrem Bild entsprechen müsste.

41. Auch die Möglichkeit einer erfolgreichen, später korrigierten Theorie belastet den Schluss vom Funktionieren auf die Wahrheit.

42. Nehmen wir an, das Labor arbeitet lange mit einem Modell, das den Teilchen eine feste Größe und eine bestimmte innere Gestalt zuschreibt.

43. Alle bisherigen Vorhersagen gelingen, bis ein neuer Versuch zeigt, dass diese Gestalt mit den Ergebnissen unvereinbar ist.

44. Der frühere Erfolg verschwindet dadurch nicht, aber er hat offenbar die falsche Vorstellung vom Inneren der Teilchen nicht ausgeschlossen.

45. Vielleicht hing er lediglich von einer Beziehung zwischen ihrer Ladung und ihrer Bewegung ab.

46. In diesem Fall waren Teile des Modells für die Rechnung hilfreich, ohne selbst durch deren Erfolg gestützt zu werden.

47. Wer aus solchen Korrekturen folgert, jede erfolgreiche Theorie sei insgesamt falsch, geht allerdings ebenso weit über den Befund hinaus.

48. Die entscheidende Frage ist, welche Annahmen den Erfolg ermöglichten und welche nur zusammen mit ihnen akzeptiert wurden.

49. Damit bekommt die Rede von annähernder Wahrheit einen prüfbaren Sinn.

50. Es reicht nicht, einer Theorie nach jeder Korrektur pauschal zu bescheinigen, sie sei der Wahrheit immerhin nahe gewesen.

51. Für den Laborfall könnte die Annäherung darin bestehen, dass ein berechneter Zusammenhang zwischen Feldstärke und Verschiebung in einem bestimmten Bereich nur geringfügig von den Messwerten abweicht.

52. Über die innere Gestalt des angenommenen Gegenstands wäre damit noch nichts entschieden.

53. Ebenso ist die Behauptung, es gebe einen bestimmten Träger der gemessenen Wirkungen, von der Behauptung zu unterscheiden, dieser Träger besitze sämtliche Eigenschaften des verwendeten Modells.

54. Eine vereinfachte Darstellung kann Beziehungen zuverlässig erfassen, obwohl sie Einzelheiten absichtlich auslässt.

55. Ihre Brauchbarkeit rechtfertigt dann gerade keine wörtliche Übernahme jeder Vereinfachung in das Bild der Welt.

56. Ein begrenzter realistischer Anspruch muss angeben, was zutreffen soll, unter welchen Bedingungen es geprüft wurde und welche Teile der Beschreibung offenbleiben.

57. Mehrere unabhängige Zugänge können einen solchen Anspruch erheblich stärken.

58. Angenommen, der vermutete Träger erzeugt in einem anders aufgebauten Gerät eine zweite Wirkung, deren Zusammenhang mit der ersten die Theorie ebenfalls vorhersagt.

59. Wenn beide Verfahren unterschiedliche Fehlerquellen haben, ist ihre Übereinstimmung aussagekräftiger als die Wiederholung derselben Anzeige auf zwei gleichen Bildschirmen.

60. Noch stärker wäre der Zusammenhang, wenn gezielte Veränderungen an der Quelle beide Wirkungen in der erwarteten Weise verändern.

61. Für den Realisten spricht dann vieles dafür, dass die Forschenden etwas Reales beeinflussen, dessen Eigenschaften sich in verschiedenen Versuchsanordnungen bemerkbar machen.

62. Die zurückhaltende Antwort kann dennoch festhalten, dass auch diese Eingriffe zunächst weitere beobachtbare Zusammenhänge liefern.

63. Außerdem könnten verschiedene Geräte Annahmen teilen, die trotz ihrer technischen Unterschiede denselben Irrtum erzeugen.

64. Unabhängigkeit ist deshalb eine begründungsbedürftige Eigenschaft der Verfahren und kein Gütesiegel, das schon durch ihre bloße Anzahl entsteht.

65. Eine vermittelnde Position richtet den Wirklichkeitsanspruch vor allem auf Strukturen, also auf bestimmte Beziehungen zwischen Größen und Vorgängen.

66. Sie könnte im Labor die Abhängigkeit der Ablenkung von den Versuchsbedingungen ernst nehmen, ohne sich auf das anschauliche Bild winziger Kügelchen festzulegen.

67. Als Strukturrealismus bezeichnet man Auffassungen, nach denen solche Beziehungen eher als die wechselnden Gegenstandsbilder zum beständigen Erkenntnisgehalt einer Theorie gehören.

68. Dieser Gedanke erklärt, wie eine neue Theorie einen alten Erfolg bewahren und zugleich dessen bisherige Deutung verändern könnte.

69. Aber auch er braucht einen Maßstab dafür, welche Beziehungen tatsächlich erhalten bleiben.

70. Eine bloße Ähnlichkeit zweier Formeln genügt nicht, wenn ihre Größen unterschiedliche Dinge bezeichnen.

71. Im Labor müsste gezeigt werden, dass beide Theorien unter vergleichbaren Bedingungen denselben überprüften Zusammenhang erfassen und dass dieser für die erfolgreiche Vorhersage maßgeblich ist.

72. Sonst würde die Berufung auf Struktur nur den unbestimmten Anspruch auf annähernde Wahrheit durch einen ebenso unbestimmten ersetzen.

73. Der Streit lässt sich deshalb nicht dadurch entscheiden, dass man erneut auf den funktionierenden Bildschirm zeigt.

74. Sein Ausschlag belegt eine Wirkung, während das Vertrauen in eine bestimmte Erklärung zusätzlich davon abhängt, wie anspruchsvoll die bestandenen Prüfungen waren und welche Alternativen sie ausschließen.

75. Neuartige Vorhersagen, verschiedene Nachweisverfahren und kontrollierte Eingriffe geben ernsthafte Gründe, manche Aussagen über unsichtbare Vorgänge für wahr zu halten.

76. Sie erzwingen jedoch nicht die Zustimmung zu jedem Bild und jeder Zusatzannahme, die mit diesen Aussagen verbunden sind.

77. Der Realist muss den Umfang seiner Überzeugung rechtfertigen, und die zurückhaltende Position muss erklären, weshalb selbst vielfältige Belege ihre Grenze nicht verschieben sollten.

78. Offen bleibt damit eine genaue Frage: Welche Behauptungen innerhalb der Theorie tragen den Erfolg so, dass wir ihnen einen Wirklichkeitsbezug zutrauen dürfen?

79. Die Spur auf dem Bildschirm ist weder schon ein fertiges Bild ihres unsichtbaren Ursprungs noch bloß ein Hindernis vor einer grundsätzlich unerkennbaren Welt.

80. Sie wird zu einem begründeten Zugang, soweit wir unterscheiden können, was an unserer Erklärung durch die Sache gestützt wird und was wir vorläufig hinzudenken.