9.5 Erények és jellem: Mit jelent jól cselekedni? – Tugenden und Charakter: Was heißt es, gut zu handeln?

1. Képzeljük el, hogy egy Nora nevű nő minden héten felviszi az idősebb szomszédjának a nehéz bevásárlást a lakásába.

2. Megbízhatóan végzi el a feladatot, időt szán rá, és elutasítja a fizetséget.

3. Ezután baráti körében részletesen mesél segítőkészségéről, és láthatóan elismerésre vár.

4. Amikor a szomszéd megkéri, hogy ne tegye mindenhol beszédtémává a nehézségeit, ő ezt a kérését hálátlanságnak érzékeli.

5. A táskák ennek ellenére a szomszéd konyhájában állnak, és valódi terhet vettek le a válláról.

6. Nora reakciója azonban azt mutatja, hogy ugyanaz a segítőkész cselekedet nagyon különböző hozzáállásokkal járhat együtt.

7. Talán elsősorban az érdekli, hogy a szomszéd hogy van, talán főként arra használja őt, hogy nagylelkűnek mutathassa magát.

8. Cselekedeteinek megítéléséhez ezért a nyújtott segítség mellett azt is meg kell kérdeznünk, hogy a szomszéd milyen helyet foglal el a gondolataiban.

9. A motiváció az a hajtóerő, amelyből valaki cselekszik, például az iránti aggodalom, a kritika félelme vagy a csodálat iránti vágy.

10. Az embereknek egyszerre több ilyen motivációjuk is lehet anélkül, hogy maguk is tisztán tudnák őket elkülöníteni egymástól.

11. Norának tehát nem kell önzetlennek lennie ahhoz, hogy segítségének értéke legyen.

12. Az elismerésből fakadó öröm önmagában még nem teszi gyanússá a jó cselekedetet.

13. A különbség akkor válik döntővé, amikor az elismerés iránti igénye összeütközik a szomszéd jogos titoktartási vágyával.

14. Ha hajlandó segíteni, annak ellenére, hogy senki sem tud róla, akkor a szomszéd ügyét a saját közmegítélésétől függetlenül is komolyan veszi.

15. Ha viszont ragaszkodik ahhoz, hogy a szomszéd szorult helyzetét nyilvánosságra hozza, segítségének haszna sérelemmel jár együtt.

16. A motiváció így nem változtatja meg visszamenőlegesen a bevásárlószatyrok súlyát, de megváltoztatja a róluk alkotott képünket, valamint azt, hogy hogyan viszonyulunk ahhoz az emberhez, akinek szüksége van rájuk.

17. Karakter alatt itt azokat a viszonylag állandó magatartásformákat értjük, amelyek alapján valaki észlel, ítél és cselekszik.

18. Egyetlen nagylelkű cselekedet még nem teszi lehetővé, hogy biztos ítéletet mondjunk arról, mennyire nagylelkű egy ember.

19. Ez őszinte együttérzésből, egy kedvező pillanatból vagy abból a vágyból fakadhat, hogy egy rossz benyomást ellensúlyozzon.

20. A jellem abban nyilvánul meg egyértelműbben, hogy egy magatartás megváltozott körülmények között is kitart-e.

21. Aki addig marad barátságos, amíg minden kényelmes, egy apró igény esetén hirtelen elveszítheti minden tapintatát.

22. Ezzel szemben egy sikertelen kísérlet nem bizonyítja, hogy egy emberből teljesen hiányzik a megfelelő magatartás.

23. A jellemről alkotott ítélethez ezért figyelmet kell fordítani az ismétlődő viselkedésre, annak okaira és az adott körülményekre.

24. Nem egy megváltoztathatatlan tulajdonságot ír le, amely egyszer és mindenkorra meghatározná az embert.

25. Az erény egy begyakorolt magatartás, amely képessé tesz arra, hogy egy bizonyos tekintetben jól cselekedjünk.

26. Az őszinteség, a bátorság és a megfontoltság lehetséges erényeknek számítanak, mert segíthetnek nekünk abban, hogy megfelelően kezeljük az igazságot, a veszélyt és a saját ösztöneinket.

27. Az azonban nem elegendő, hogy egy magatartás állandó legyen.

28. A meggondolatlanság és a vak engedelmesség is szilárdan begyakorolható.

29. Amikor egy tulajdonságot erénynek nevezünk, ezért azokat a célokat és okokat is értékeljük, amelyeknek az szolgál.

30. A gyengébbek megfélemlítésében tanúsított kitartás a kitartás ténye miatt még nem válik erkölcsi erővé.

31. Hasonlóképpen, a hajlandóság arra, hogy bármilyen kockázatot vállaljunk, a hírnévvágyból fakadhat, és másokat feleslegesen veszélybe sodorhat.

32. Az erény többet igényel, mint a képességet és az elszántságot, hiszen mindkettő rossz célokra is felhasználható.

33. Ez különösen jól látszik a bátorság esetében.

34. Egy elképzelt megbeszélésen egy felettes gúnyos viccet mond egy távollévő munkatársról, és a többi jelenlévő is nevet vele együtt.

35. Aki ellentmond, az kockáztatja, hogy kellemetlen vita alakul ki, vagy hogy romlik a személyes kapcsolata a felettesével.

36. A bátorság ebben az esetben abban nyilvánulhat meg, hogy e félelem ellenére is kiállunk a megalázott kollégánk mellett.

37. Ez nem feltételezi, hogy az ellentmondó személy ne érezne félelmet.

38. Ugyanakkor elhamarkodott lenne minden hangos tiltakozást bátorságként dicsérni.

39. A sértő megjegyzés a vitát a saját személyre terelheti, és teljesen háttérbe szoríthatja a kolléganő ügyét.

40. A bátor magatartáshoz ezért az is hozzátartozik, hogy felismerjük a veszélyt, a védelemre méltó célt és az ellenvetés megfelelő formáját.

41. Ez a képesség, hogy felismerjük egy helyzet lényeges részleteit, és azok alapján megalapozottan reagáljunk, a gyakorlati ítélőképesség.

42. Erre azért van szükség, mert az erény nem merev utasítás az egyformán viselkedésre.

43. Az őszinteség például nem azt jelenti, hogy minden alkalommal ki kell mondani minden helytálló megfigyelést.

44. Aki ok nélkül mások előtt lealázza egy embert, igazat mondhat, és mégis rosszul cselekszik.

45. A megfontoltság viszont nem azt jelenti, hogy elvből hallgatunk, amint egy ellentmondás nyugtalanságot okozhat.

46. Néha a nyugodt kivárás védi az érintetteket, néha viszont meghosszabbítja a megaláztatást.

47. Az ítélőképességnek meg kell különböztetnie, hogy a saját viselkedésünknek itt milyen hatása van, és milyen elvárásokat érint.

48. Az ítélőképességnek továbbra is indoklásra van szüksége, még akkor is, ha működése nem fordítható le minden esetre alkalmazható szabályra.

49. Egy ilyen hozzáállás nem jön létre pusztán attól, hogy valaki jó szándékot fogalmaz meg.

50. A szokások begyakorolt reakciómódok, amelyek sok mindent megkönnyítenek, mert nem kell minden lépést újra eldöntenünk.

51. Aki hozzászokott ahhoz, hogy másokat végigbeszélni hagyjon, az inkább teremt magának lehetőséget arra, hogy egyáltalán megismerje az ő indokaikat.

52. Az ismétlés önmagában azonban még nem teszi ezt a szokást erénnyé.

53. Az is hagyja másokat végigbeszélni, aki udvariasan hallgat, miközben belülről elutasít minden idegen nézőpontot.

54. A jó szokáshoz ezért olyan figyelem tartozik, amelyet a hallottak alapján korrigálni lehet.

55. Nora megtanulhatná, hogy segítségnyújtás előtt megkérdezze, mire van szüksége a szomszédjának, és milyen határokat szeretne szabni.

56. Ezzel nemcsak egy másfajta viselkedést gyakorolna be, hanem azt a képét is megváltoztatná, hogy mi is valójában a segítőkészség.

57. A jellemre való támaszkodás ellen azonban egy komoly ellenvetés szól: ki dönti el, mely magatartásformák példamutatóak?

58. Egy közösségben a visszafogottságot megfontoltságként dicsérhetik, noha ezzel elsősorban a kevésbé hatalmasok alárendeltségét értik.

59. Ugyanez a közösség egy befolyásos személy ellentmondását bátorságnak, egy függő személy ellentmondását pedig pimaszságnak nevezi.

60. Az ilyen ítéletek megmutatják, milyen könnyen védheti meg egy erény dicsérete a meglévő elvárásokat a kritikától.

61. Ezért nem elég hivatkozni elismert példaképekre vagy megszokott szokásokra.

62. Meg kell vizsgálni, kinek hagy egy magatartás cselekvési teret, kit hallgattat el, és milyen okok igazolják ezt a különböző bánásmódot.

63. Egy személy nem érdemli meg pusztán azért, hogy példaképnek tekintsék, mert csodálatot kap.

64. Éppen az a képessége, hogy elfogadja a kevésbé tekintélyes emberek jogos kritikáját, lehet döntő jelentőségű a jellemének megítélésében.

65. A kifogás még nehezebbé válik, ha több jól megalapozott álláspont különböző reakciókat sugall.

66. Nora komolyan veheti a titoktartást, és ugyanakkor úgy gondolhatja, hogy támogatásra szorul, mert már nem tudja egyedül cipelni a bevásárlást.

67. A segítőkészség önmagában nem árulja el neki, kinek és milyen részleteket mondhat el.

68. Még egy megfontolt személyre való hivatkozás sem oldja meg a problémát, amíg nem világos, miért lenne helyénvaló az ő döntése.

69. Az okoknak az esettől függően kell kiderülniük, például abból, hogy milyen támogatásra van szükség, és hogy a szomszéd beleegyezik-e az információk továbbadásába.

70. A jó jellem éppúgy nem helyettesíti ezt a vizsgálatot, mint ahogy a jó szándék sem semlegesíti az okozott kárt.

71. Aki gondoskodó akar lenni, tévedhet, és készen kell állnia arra, hogy komolyan vegye tévedése következményeit.

72. Az erényes magatartás ereje ezért abban is rejlik, hogy lehetővé teszi a belátást, a bocsánatkérést és a saját cselekedeteinek megváltoztatását.

73. Így megmarad a különbség a cselekedet értékelése és a cselekvő személy értékelése között.

74. Egy kétes indítékú ember is tehet helyes dolgot, és egy általában figyelmes ember is rosszul cselekedhet egy konkrét helyzetben.

75. Ennek ellenére nem lenne elég, ha csak az egyes cselekedeteket külön-külön vizsgálnánk.

76. A szomszéd számára nem mindegy, hogy számíthat-e Nora figyelmességére, vagy hogy dicséret hiányában bármikor megfordulhat-e a viselkedése.

77. A jellem határozza meg, hogy mely okok tűnnek fel egy ember számára, mennyire veszi őket komolyan, és mennyire megbízhatóan követi őket.

78. Hogy ezek az okok alátámasztják-e a konkrét cselekedetet, azt minden esetben továbbra is meg kell vizsgálni.

79. Ha Nora tiszteletben tartja a titoktartás iránti vágyat, és segítségét ennek megfelelően alakítja ki, akkor a szomszéd számára a támogatás kevésbé lesz összekapcsolva azzal az aggodalommal, hogy nyilvánosan kiszolgáltatják.

80. A konyhájában lévő zsákok akkor nem csupán egy levett teher lennének, hanem okot is adnának arra, hogy megbízzon benne.

1. Stellen wir uns vor, eine Frau namens Nora bringt ihrem älteren Nachbarn jede Woche die schweren Einkäufe in die Wohnung.

2. Sie erledigt das zuverlässig, nimmt sich Zeit und lehnt eine Bezahlung ab.

3. Anschließend erzählt sie im Freundeskreis ausführlich von ihrer Hilfsbereitschaft und wartet erkennbar auf Anerkennung.

4. Als der Nachbar sie bittet, seine Schwierigkeiten nicht überall zum Gesprächsthema zu machen, empfindet sie seine Bitte als Undank.

5. Die Taschen stehen trotzdem in seiner Küche, und eine wirkliche Belastung ist ihm abgenommen worden.

6. Doch an Noras Reaktion zeigt sich, dass dieselbe hilfreiche Tätigkeit mit sehr unterschiedlichen Haltungen verbunden sein kann.

7. Vielleicht interessiert sie sich vor allem dafür, wie es dem Nachbarn geht, vielleicht braucht sie ihn hauptsächlich als Anlass, sich großzügig zu zeigen.

8. Um ihr Handeln zu beurteilen, müssen wir deshalb neben der geleisteten Hilfe auch fragen, welchen Platz der Nachbar in ihren Überlegungen hat.

9. Ein Motiv ist ein Beweggrund, aus dem jemand handelt, etwa Sorge um einen Menschen, Angst vor Kritik oder der Wunsch nach Bewunderung.

10. Menschen können mehrere solcher Beweggründe zugleich haben, ohne sie selbst sauber auseinanderhalten zu können.

11. Nora muss also nicht uneigennützig sein, damit ihre Hilfe einen Wert besitzt.

12. Freude über Anerkennung macht eine gute Handlung nicht schon verdächtig.

13. Entscheidend wird der Unterschied dort, wo ihr Bedürfnis nach Anerkennung mit dem berechtigten Wunsch des Nachbarn nach Verschwiegenheit zusammentrifft.

14. Ist sie bereit, weiterzuhelfen, obwohl niemand davon erfährt, nimmt sie sein Anliegen auch unabhängig von ihrem öffentlichen Ansehen ernst.

15. Besteht sie dagegen darauf, seine Notlage vorzuführen, wird der Nutzen ihrer Hilfe von einer Verletzung begleitet.

16. Das Motiv verändert damit nicht rückwirkend das Gewicht der Einkaufstaschen, wohl aber unser Verständnis ihrer Beziehung zu dem Menschen, der sie braucht.

17. Mit Charakter meinen wir hier die vergleichsweise beständigen Haltungen, aus denen jemand wahrnimmt, urteilt und handelt.

18. Eine einzelne großzügige Tat erlaubt noch kein sicheres Urteil darüber, wie großzügig ein Mensch ist.

19. Sie könnte aus ehrlicher Anteilnahme entstehen, aus einem günstigen Augenblick oder aus dem Wunsch, einen schlechten Eindruck auszugleichen.

20. Charakter zeigt sich deutlicher darin, ob eine Haltung auch unter veränderten Bedingungen trägt.

21. Wer freundlich bleibt, solange alles bequem ist, kann bei einer kleinen Zumutung plötzlich jede Rücksicht verlieren.

22. Umgekehrt beweist ein misslungener Versuch nicht, dass einem Menschen die entsprechende Haltung völlig fehlt.

23. Ein Charakterurteil braucht deshalb Aufmerksamkeit für wiederkehrendes Verhalten, seine Gründe und die jeweiligen Umstände.

24. Es beschreibt keine unveränderliche Eigenschaft, mit der ein Mensch ein für alle Mal festgelegt wäre.

25. Eine Tugend ist eine eingeübte Haltung, die dazu befähigt, in einer bestimmten Hinsicht gut zu handeln.

26. Ehrlichkeit, Mut und Besonnenheit gelten als mögliche Tugenden, weil sie uns helfen können, mit Wahrheit, Gefahr und eigenen Impulsen angemessen umzugehen.

27. Dass eine Haltung beständig ist, genügt dafür allerdings nicht.

28. Auch Rücksichtslosigkeit und blinder Gehorsam können fest eingeübt sein.

29. Wenn wir eine Eigenschaft als Tugend bezeichnen, bewerten wir daher auch die Zwecke und Gründe, denen sie dient.

30. Beharrlichkeit beim Einschüchtern eines Schwächeren wird durch ihre Ausdauer nicht zu moralischer Stärke.

31. Ebenso kann die Bereitschaft, jedes Risiko einzugehen, aus Geltungsdrang entstehen und andere unnötig gefährden.

32. Tugend verlangt mehr als Können und Entschlossenheit, denn beides lässt sich auch für schlechte Ziele einsetzen.

33. Das zeigt sich besonders deutlich am Mut.

34. In einer gedachten Besprechung macht ein Vorgesetzter einen abfälligen Witz über eine abwesende Mitarbeiterin, und die übrigen Anwesenden lachen mit.

35. Wer widerspricht, riskiert möglicherweise einen unangenehmen Streit oder Nachteile im persönlichen Verhältnis zum Vorgesetzten.

36. Mut kann hier darin bestehen, trotz dieser Befürchtung die herabgesetzte Kollegin zu verteidigen.

37. Er setzt nicht voraus, dass die widersprechende Person keine Angst empfindet.

38. Allerdings wäre es vorschnell, jedes laute Aufbegehren als mutig zu loben.

39. Eine Beschimpfung könnte den Streit auf die eigene Person lenken und das Anliegen der Kollegin völlig verdrängen.

40. Zur mutigen Haltung gehört deshalb auch, die Gefahr, den schützenswerten Zweck und eine geeignete Form des Widerspruchs zu erkennen.

41. Diese Fähigkeit, die bedeutsamen Einzelheiten einer Lage zu erfassen und begründet auf sie zu antworten, heißt praktische Urteilskraft.

42. Sie wird gebraucht, weil eine Tugend keine starre Anweisung für gleichförmiges Verhalten ist.

43. Ehrlichkeit bedeutet beispielsweise nicht, jede zutreffende Beobachtung bei jeder Gelegenheit auszusprechen.

44. Wer einen Menschen ohne Anlass vor anderen bloßstellt, kann wahre Worte sagen und dennoch schlecht handeln.

45. Besonnenheit wiederum besteht nicht darin, grundsätzlich zu schweigen, sobald ein Widerspruch Unruhe verursachen könnte.

46. Manchmal schützt ruhiges Abwarten die Beteiligten, manchmal verlängert es eine Demütigung.

47. Urteilskraft muss unterscheiden, welche Wirkung das eigene Verhalten hier hat und welche Ansprüche es berührt.

48. Sie bleibt begründungspflichtig, auch wenn sich ihre Arbeit nicht in eine für alle Fälle passende Vorschrift übersetzen lässt.

49. Eine solche Haltung entsteht nicht schon dadurch, dass jemand einen guten Vorsatz fasst.

50. Gewohnheiten sind eingeübte Weisen des Reagierens, die vieles erleichtern, weil wir nicht jeden Schritt neu beschließen müssen.

51. Wer gewohnt ist, andere ausreden zu lassen, schafft sich eher die Gelegenheit, ihre Gründe überhaupt kennenzulernen.

52. Wiederholung allein macht diese Gewohnheit aber noch nicht zu einer Tugend.

53. Auch ein Mensch, der höflich schweigt und innerlich jede fremde Perspektive abweist, lässt andere ausreden.

54. Zur guten Gewohnheit gehört deshalb eine Aufmerksamkeit, die sich durch das Gehörte korrigieren lassen kann.

55. Nora könnte lernen, vor ihrer Hilfe zu fragen, was der Nachbar braucht und welche Grenzen er setzen möchte.

56. Dabei würde sie nicht nur ein anderes Verhalten einüben, sondern auch ihre Vorstellung davon verändern, was Hilfsbereitschaft ausmacht.

57. Gegen die Orientierung am Charakter spricht jedoch ein ernsthafter Einwand: Wer entscheidet, welche Haltungen vorbildlich sind?

58. In einer Gemeinschaft kann Zurückhaltung als Besonnenheit gelobt werden, obwohl damit vor allem die Unterordnung der weniger Mächtigen gemeint ist.

59. Dieselbe Gemeinschaft nennt den Widerspruch einer einflussreichen Person mutig und den Widerspruch einer abhängigen Person unverschämt.

60. Solche Urteile zeigen, wie leicht das Lob einer Tugend bestehende Erwartungen gegen Kritik abschirmen kann.

61. Es genügt deshalb nicht, sich auf angesehene Vorbilder oder vertraute Gewohnheiten zu berufen.

62. Zu prüfen ist, wem eine Haltung Handlungsspielraum lässt, wen sie zum Schweigen bringt und welche Gründe diese unterschiedliche Behandlung rechtfertigen sollen.

63. Eine Person verdient nicht schon deshalb als Vorbild zu gelten, weil sie Bewunderung erhält.

64. Gerade ihre Fähigkeit, berechtigte Kritik von weniger angesehenen Menschen aufzunehmen, kann für die Beurteilung ihres Charakters entscheidend sein.

65. Der Einwand wird noch schwieriger, wenn mehrere gut begründete Haltungen verschiedene Reaktionen nahelegen.

66. Nora kann Verschwiegenheit ernst nehmen und zugleich meinen, sie brauche Unterstützung, weil sie die Einkäufe nicht mehr allein tragen kann.

67. Hilfsbereitschaft verrät ihr nicht von selbst, wem sie welche Einzelheiten erzählen darf.

68. Auch der Hinweis auf eine besonnene Person löst das Problem nicht, solange unklar bleibt, warum deren Entscheidung angemessen wäre.

69. Die Gründe müssen am Fall kenntlich werden, etwa daran, welche Unterstützung nötig ist und ob der Nachbar in die Weitergabe von Informationen einwilligt.

70. Ein guter Charakter ersetzt diese Prüfung ebenso wenig wie eine gute Absicht einen verursachten Schaden aufhebt.

71. Wer fürsorglich sein will, kann sich irren und muss bereit sein, die Folgen seines Irrtums ernst zu nehmen.

72. Die Stärke einer tugendhaften Haltung liegt daher auch darin, dass sie Einsicht, Entschuldigung und eine Änderung des eigenen Handelns zulässt.

73. Damit bleibt ein Unterschied zwischen der Beurteilung einer Handlung und der Beurteilung der Person, die sie ausführt.

74. Ein Mensch mit fragwürdigen Motiven kann etwas Richtiges tun, und ein im Allgemeinen rücksichtsvoller Mensch kann in einer konkreten Lage falsch handeln.

75. Trotzdem wäre es zu wenig, nur jede einzelne Tat getrennt zu betrachten.

76. Für den Nachbarn macht es einen Unterschied, ob er auf Noras Rücksicht zählen kann oder ob sie bei ausbleibendem Lob jederzeit umschlägt.

77. Charakter prägt, welche Gründe einem Menschen auffallen, wie ernst er sie nimmt und wie verlässlich er ihnen folgt.

78. Ob diese Gründe die konkrete Handlung tragen, muss jeweils weiterhin geprüft werden.

79. Falls Nora den Wunsch nach Verschwiegenheit achtet und ihre Hilfe danach ausrichtet, wird die Unterstützung für den Nachbarn weniger mit der Sorge verbunden sein, öffentlich vorgeführt zu werden.

80. Die Taschen in seiner Küche wären dann nicht nur eine abgenommene Last, sondern auch ein Anlass, ihr zu vertrauen.