11.6 Demokrácia: többségi döntés és a kisebbségek védelme – Demokratie: Mehrheitsentscheid und Minderheitenschutz

1. Képzeljünk el egy községet, amelynek megválasztott képviselő-testülete egy eddig találkozóhelyként használt helyiséget tanácsadó központtá szeretne átalakítani.

2. Egy kis csoport hetente ott találkozik, míg a változtatás támogatói azt remélik, hogy a változtatás jóval több lakos számára jelent majd hasznot.

3. Egy vitatott tanácskozás után a képviselő-testület szűk többsége a helyiség új rendeltetése mellett szavaz.

4. A csoportnak el kell hagynia a helyiséget, annak ellenére, hogy továbbra is helytelennek tartja a határozatot.

5. A szavazásra való hivatkozás megválaszolja, melyik fél érvényesítette akaratát, de még nem ad választ arra, hogy a vesztes félnek miért kellene elfogadnia a döntést.

6. Ugyanígy a vereségükből sem következik automatikusan, hogy a településnek változatlanul kell hagynia a helyiséget.

7. Mindkét fél valami megalapozottat követel: az egyik a közös cselekvési képességet, a másik pedig a külső beavatkozás elleni védelmet.

8. A határozat mellett szóló demokratikus érv azzal kezdődik, hogy a közterek közös döntést igényelnek, ha különböző felhasználási módok nem lehetségesek egyszerre.

9. Ha minden érintett személy csak a saját preferált szabályát követné, a tér körüli konfliktus nem lenne eldöntve.

10. Az egyhangúság megoldhatná a konfliktust, de még alapos tanácskozás révén sem érhető el megbízhatóan.

11. Ezért egy közösségnek szüksége van egy olyan eljárásra, amely a továbbra is fennálló nézeteltérés ellenére is lehetővé teszi egy kötelező erejű döntés meghozatalát.

12. A többségi szabály ehhez érthető kiindulási pontot nyújt, mert a szavazás során minden szavazatnak azonos súlya van.

13. Senki sem kap további szavazatokat pusztán vagyona, származása vagy feltételezett felsőbbrendűsége miatt.

14. Ez az egyenlő súly a résztvevők azonos politikai rangjával indokolható.

15. Ilyen körülmények között a többségi döntés mellett szól, hogy a nagyobb támogatottságot élvező javaslat érvényesül, ahelyett, hogy kevesebb ember szavazata döntene.

16. A szabály és annak indoklása azonban eltérő.

17. A többségi szabály meghatározza, hogyan vezetnek a szavazatok egy eredményhez; a politikai egyenlőség pedig megmagyarázza, miért nem szabad senkit eleve kevesebbnek tekinteni.

18. Az egyenlő tisztelet azonban azt is megköveteli, hogy a szavazatszámlálás után is továbbra is egyenlő jogúként kezeljük az embereket.

19. Egy olyan többség, amely a jövőben megvonja a szavazati jogot a vesztes féltől, aláásná saját demokratikus hatalmának alapját.

20. A szavazatok puszta száma sem bizonyítja, hogy egy döntés tárgyilagosan bölcs lenne, sem azt, hogy igazságos.

21. A szűk többség ezért nem feltétlenül jelzi a visszaélést, de nem is különösebb bizonyíték a döntés helyességére.

22. Önkormányzati szinten az új felhasználás indokolt lehet, annak ellenére, hogy a tanács egy része elutasítja, és az érintett csoport szenved tőle.

23. Eközben először is csak a tanácstagok többsége döntött, nem pedig közvetlenül az összes lakos többsége.

24. A képviselet itt azt jelenti, hogy a megválasztott személyek korlátozott ideig a közösség nevében hoznak politikai döntéseket.

25. Demokratikus felhatalmazásuk ezért attól is függ, hogyan kerülnek hivatalba, milyen feladatokat ruháznak rájuk, és hogyan ellenőrizhetők.

26. A választások elveszítik értelmüket, ha a megválasztottak kizárhatják ellenfeleiket, vagy megakadályozhatják leváltásukat.

27. Az önkormányzatiság azt jelenti, hogy a polgárok részt vehetnek a kötelező érvényű rend kialakításában, még akkor is, ha nem minden határozatot személyesen hoznak meg.

28. Ehhez kapcsolódik az az előzetes kérdés, hogy egyáltalán kik szavazhatnak, és hogy a kizárások összeegyeztethetők-e a politikai egyenlőség elvével.

29. Aki csupán a tanácsban leadott szavazatokat számolja, könnyen figyelmen kívül hagyhatja, hogy az érintett csoport már a döntéshozatalban való részvételhez való hozzáférés során is hátrányos helyzetbe került.

30. Még egy nyitott eljárás keretein belül is önmagában a formális szavazati jog nem elegendő.

31. Akinek a jövőbeli területhasználatról kell döntenie, annak lehetőséget kell kapnia arra, hogy megismerje a tervezett lehetőségeket és a lényeges következményeket.

32. A tisztességes tájékoztatáshoz ezért megbízható hozzáférésre van szükség a döntéshozatal szempontjából releváns információkhoz, valamint lehetőségre a félrevezető állítások cáfolatára.

33. Ez sem a teljes körű ismereteket, sem az egyező értékeléseket nem garantálja.

34. A szabad ellenzéknek jogában kell állnia más javaslatokat képviselni, a határozatot bírálni és támogatást szerezni.

35. Az ismétlődő választások lehetőséget adnak a veszteseknek, hogy más képviselőket válasszanak, és változást érjenek el.

36. A választások közötti ellenőrzésre is szükség van, hogy a ráruházott hatáskör ne váljon korlátlan felhatalmazássá.

37. Egy kizárólag az eljárásra összpontosító védekezés most azt állíthatná, hogy ezzel a demokratikus ellenőrzés lezárult.

38. Ha mindenki tisztességesen részt vett, és minden szavazat egyformán számított, akkor az eredménynek mindenkire vonatkoznia kell.

39. Ebben rejlik egy fontos gondolat: aki közös döntéshozatali jogot igényel, nem helyezheti hatályon kívül a közös szabályt minden egyes saját veresége alkalmával.

40. A vesztes csoport azonban nem tartozik a többségnek azzal, hogy meggyőzze őket arról, hogy az ő javaslatuk volt a jobb.

41. Egy határozatot kötelező érvényűnek elismerni és annak tartalmát jóváhagyni két különböző hozzáállás.

42. Az eredmény előzetes elfogadásának egyik oka az, hogy a saját szavazat ugyanolyan feltételek mellett számított, mint a többieké.

43. Ez az ok azonban csak annyira érvényes, amennyire a döntéshozatali jog is érvényes.

44. A tisztességes részvétel nem teszi igazolhatóvá önmagában azt a határozatot, amely alapvető jogokat sért, pusztán a keletkezésének ténye miatt.

45. A találkozási ponton ez a határ láthatóvá válik, amint pontosabban megkérdezzük, mit veszít a csoport.

46. Ha a veszteség abban áll, hogy a számukra megszokott teret egy elérhető és megfelelő másik tér váltja fel, akkor a vita elsősorban egy megváltoztatható használati érdeket érint.

47. Ha viszont az átalakítás éppen azt hivatott megakadályozni, hogy a politikai ellenfelek szerveződjenek, akkor a velük szembeni egyenjogú részvétel forog kockán.

48. A külső intézkedés hasonlóan nézhet ki, bár indoklása és hatása demokratikus szempontból egészen másképp értékelhető.

49. A politikai tevékenységhez és az egyenlő bánásmódhoz fűződő alapvető jogok védik azt a helyzetet, amelyből kiindulva az emberek egyáltalán részt vehetnek a közös döntéshozatalban.

50. Ezek a jogok nem azért állnak korlátozás alatt, mert azok, akik ezeket élvezik, éppen kevés szavazattal rendelkeznek.

51. Ezekből azonban nem következik korlátlan jog arra, hogy bármely kívánt teret tartósan használhassanak.

52. Meg kell vizsgálni, hogy egy szabály érthető közös célokat szolgál-e, vagy célzottan kiszorítja-e az embereket a politikai életből.

53. Egy puszta preferenciától egy súlyos kizárásig emellett széles skála terjed ki a különböző mértékben terhelő következmények.

54. Egy olyan csoport számára, amelynek nincs más találkozási lehetősége, ugyanaz a helyvesztés lényegesen súlyosabb következményekkel járhat, mint egy saját épületekkel rendelkező egyesület számára.

55. Ezért az eljárásban való részvétel mellett az eredmény ésszerűségét is meg kell vizsgálni.

56. Egy megfelelő helyiség, a használati idő megosztása vagy egy hosszabb átmeneti időszak enyhíthetné a terhet anélkül, hogy a tervet fel kellene adni.

57. Azonban a szavazás eredményéből nem derül ki, hogy ilyen megoldások rendelkezésre állnak-e, és valóban segítenek-e a korábbi használóknak.

58. Az a követelés, hogy egy veszteséget komolyan vegyenek, még nem jelenti azt, hogy minden változást meg kell akadályozni.

59. A tanácskozás-orientált, más néven deliberatív demokráciafelfogás éppen ezen a elfogadható lehetőségek keresésén alapul.

60. Ez a felfogás a részvételt nem csupán szavazat leadásaként értelmezi, hanem olyan lehetőségként is, amelyben érveket lehet előterjeszteni, és a kifogásokra tekintettel a javaslatokat módosítani.

61. A tanácsban ezért a tanácsadó központ hasznosságát össze kell vetni a korábbi felhasználók konkrét igényeivel.

62. Talán kiderül egy olyan alternatíva, amely a megtartás és a felszámolás közötti puszta szavazás során rejtve maradt volna.

63. Ebben rejlik a tanácsadás egyik demokratikus értéke: a polgárok indokolható igényekkel rendelkező embereknek tűnnek, és nem csupán egy kész javaslat számolható támogatóinak.

64. Ugyanakkor a vita meghívása még nem teremt egyenlő lehetőségeket arra, hogy mindenki hangot adjon véleményének.

65. És még kedvező körülmények között is előfordulhat, hogy ésszerű emberek nem értenek egyet abban, melyik felhasználási mód érdemel elsőbbséget.

66. A tanácskozás ilyenkor javítja a döntés alapját, de nem helyettesíti azt az eljárást, amellyel a fennmaradó nézeteltérésről döntenek.

67. A jogilag kötelező érvényű megközelítés emellett megköveteli, hogy bizonyos igényeket kivonjanak a szokásos többségi döntés alól.

68. Ezzel a többséget olyan korlátok közé kell szorítani, amelyek akkor is érvényesek, ha azok túllépése népszerű lenne.

69. Ez egy nehéz ellenkérdést vet fel: ki határozza meg ezeket a határokat, ha az alapvető jogok tartalmáról is vita folyik?

70. Egy alkotmány rögzítheti őket, de szövege nem menti fel az embereket az értelmezésük feladatától.

71. Egy független ellenőrző szervnek is korlátozott hatáskörre van szüksége, és döntéseit indokolnia kell.

72. Az ilyen határok demokratikus felülvizsgálata megköveteli a nyílt kritikát és a továbbfejlesztés szabályozott lehetőségeit, anélkül, hogy minden egyes vereség alkalmával azok megkérdőjelezésre kerülnének.

73. A többség nem távolíthatja el egyszerűen azokat a feltételeket, amelyek mellett ellenfelei politikai egyenrangúként változásra törekedhetnek.

74. A kiterjedt kisebbségvédelemmel szembeni legerősebb ellenérv az, hogy még egy kis csoport is visszaélhet a hatalmával.

75. Ha a jelenlegi felhasználók vétójogot kapnának, vagyis azt a jogosultságot, hogy „nem” szavazatukkal megakadályozzák a rendeltetés megváltoztatását, akkor még abban az esetben is blokkolhatnák az új intézmény létrehozását, ha a veszteség számukra elfogadható lenne.

76. Egy ilyen jog megóvná a meglévő előnyöket mások igényeitől, és ezzel éppen alááshatná az egyenlő elbánás elvét.

77. A kisebbségvédelemnek ezért meg kell különböztetnie, hogy alapvető jogot, méltányos döntéshozatali jogot vagy egy bizonyos előnyt védenek-e.

78. Ezzel szemben nem elegendő a jövőbeli választásokra hivatkozni, ha ugyanaz a kis csoport minden döntésnél veszteségre számíthat.

79. Jogaik nem függhetnek attól, hogy valaha elég nagyok lesznek-e ahhoz, hogy érdekeiket kizárólag szavazataikkal érvényesítsék.

80. Lehetőséget kell kapniuk arra, hogy támogatást szerezzenek és többséget alkossanak; alapvető helyzetük azonban akkor is védett marad, ha ez nem sikerül nekik.

81. A községi tanács számára ebből nem következik automatikus válasz a helykérdésre, viszont a határozatának alaposabb vizsgálatát igényli.

82. Meg kell győződnie arról, hogy a csoport méltányosan részt vett a döntéshozatalban, hogy a veszteség elfogadható, és hogy hatékony ellenőrzési és módosítási lehetőségek állnak rendelkezésre.

83. Ha ezek a feltételek teljesülnek, a döntés kötelező érvényű lehet, bár a korábbi használók számára továbbra is fájdalmas marad.

84. A csoport így elveszíti találkozóhelyét, anélkül hogy elveszítené a közösség egyenjogú tagjaként betöltött helyzetét.

85. Ha viszont a határozat aláássa a csoport szavazati jogát, jogait vagy védekezési lehetőségeit, a többség nem védheti meg hatalmát kizárólag a szavazás eredményével.

86. A mai döntés demokratikus legitimitása attól is függ, hogy a vereséget szenvedők holnap is egyenlőként részt vehetnek-e a döntéshozatalban.

1. Stellen wir uns eine Gemeinde vor, deren gewählter Rat einen bisher als Treffpunkt genutzten Raum in eine Beratungsstelle umwandeln möchte.

2. Eine kleine Gruppe trifft sich dort jede Woche, während sich die Befürworter der Änderung einen Nutzen für deutlich mehr Bewohner versprechen.

3. Nach einer kontroversen Beratung stimmt eine knappe Mehrheit des Rates für die neue Nutzung.

4. Die Gruppe muss den Raum verlassen, obwohl sie den Beschluss weiterhin für falsch hält.

5. Der Hinweis auf die Abstimmung beantwortet, welche Seite sich durchgesetzt hat, aber noch nicht, warum die Unterlegenen die Entscheidung hinnehmen sollen.

6. Ebenso wenig folgt aus ihrem Verlust schon, dass die Gemeinde den Raum unverändert lassen muss.

7. Beide Seiten beanspruchen etwas Plausibles: gemeinsame Handlungsfähigkeit auf der einen, Schutz vor fremder Verfügung auf der anderen Seite.

8. Ein demokratisches Argument für den Beschluss beginnt damit, dass öffentliche Räume einer gemeinsamen Entscheidung bedürfen, wenn verschiedene Nutzungen nicht zugleich möglich sind.

9. Würde jede betroffene Person nur ihrer bevorzugten Regel folgen, wäre der Konflikt um den Raum nicht entschieden.

10. Einstimmigkeit könnte ihn lösen, lässt sich aber auch durch sorgfältige Beratung nicht zuverlässig erreichen.

11. Deshalb braucht eine Gemeinschaft ein Verfahren, das trotz fortbestehender Uneinigkeit einen verbindlichen Beschluss ermöglicht.

12. Die Mehrheitsregel bietet dafür einen nachvollziehbaren Ausgangspunkt, weil bei der Abstimmung jede Stimme dasselbe Gewicht erhält.

13. Niemand bekommt allein wegen seines Vermögens, seiner Herkunft oder seiner vermeintlichen Überlegenheit zusätzliche Stimmen.

14. Dieses gleiche Gewicht lässt sich mit dem gleichen politischen Rang der Beteiligten begründen.

15. Unter diesen Bedingungen spricht für den Mehrheitsentscheid, dass sich der Vorschlag mit der größeren Unterstützung durchsetzt, statt dass die Stimmen weniger Menschen den Ausschlag geben.

16. Doch die Regel und ihre Begründung sind verschieden.

17. Die Mehrheitsregel legt fest, wie Stimmen zu einem Ergebnis führen; politische Gleichheit erklärt, weshalb niemand von vornherein weniger zählen soll.

18. Gleiche Achtung verlangt allerdings auch, dass man Menschen nach der Auszählung weiterhin als gleichberechtigt behandelt.

19. Eine Mehrheit, die der unterlegenen Seite künftig das Stimmrecht entzieht, würde die Voraussetzung ihrer eigenen demokratischen Befugnis beschädigen.

20. Auch die bloße Zahl der Stimmen beweist weder, dass eine Entscheidung sachlich klug ist, noch, dass sie gerecht ist.

21. Eine knappe Mehrheit ist deshalb nicht schon ein Zeichen des Missbrauchs, aber auch kein besonderer Beweis für die Güte ihres Beschlusses.

22. Im Gemeindefall kann die neue Nutzung vertretbar sein, obwohl ein Teil des Rates sie ablehnt und die betroffene Gruppe darunter leidet.

23. Dabei hat zunächst nur eine Mehrheit der Ratsmitglieder entschieden, nicht unmittelbar eine Mehrheit aller Bewohner.

24. Repräsentation bedeutet hier, dass gewählte Personen für eine begrenzte Zeit politische Entscheidungen im Namen der Gemeinschaft treffen.

25. Ihre demokratische Befugnis hängt deshalb auch davon ab, wie sie ins Amt gelangen, welche Aufgaben ihnen übertragen sind und wie sie kontrolliert werden können.

26. Wahlen verlieren ihren Sinn, wenn die Gewählten ihre Gegner ausschalten oder ihre Ablösung verhindern dürfen.

27. Selbstregierung bezeichnet die Möglichkeit der Bürger, an der Gestaltung der verbindlichen Ordnung mitzuwirken, auch wenn sie nicht jeden Beschluss persönlich fassen.

28. Dazu gehört die vorgelagerte Frage, wer überhaupt wählen darf und ob Ausschlüsse mit gleicher politischer Stellung vereinbar sind.

29. Wer lediglich die Stimmen im Rat zählt, kann übersehen, dass die betroffene Gruppe schon beim Zugang zur Mitentscheidung benachteiligt wurde.

30. Auch innerhalb eines zugänglichen Verfahrens reicht das formale Stimmrecht allein nicht aus.

31. Wer über die künftige Raumnutzung entscheiden soll, muss die vorgesehenen Möglichkeiten und die wesentlichen Folgen in Erfahrung bringen können.

32. Faire Information verlangt dafür einen verlässlichen Zugang zu entscheidungsrelevanten Angaben und die Möglichkeit, irreführende Behauptungen zu bestreiten.

33. Sie garantiert weder vollständiges Wissen noch übereinstimmende Bewertungen.

34. Eine freie Opposition muss andere Vorschläge vertreten, den Beschluss kritisieren und um Unterstützung werben dürfen.

35. Wiederkehrende Wahlen geben den Unterlegenen die Chance, andere Vertreter zu wählen und eine Änderung herbeizuführen.

36. Kontrolle zwischen den Wahlen ist ebenfalls nötig, damit die übertragene Befugnis nicht zu einer unbeschränkten Vollmacht wird.

37. Eine allein auf das Verfahren gerichtete Verteidigung könnte nun behaupten, damit sei die demokratische Prüfung abgeschlossen.

38. Wenn alle fair beteiligt waren und jede Stimme gleich zählte, müsse das Ergebnis für alle gelten.

39. Darin liegt ein wichtiger Gedanke: Wer gemeinsame Entscheidungsfähigkeit beansprucht, kann nicht bei jeder eigenen Niederlage die gemeinsame Regel außer Kraft setzen.

40. Die unterlegene Gruppe schuldet der Mehrheit aber keine Überzeugung, dass deren Vorschlag der bessere war.

41. Einen Beschluss als verbindlich anzuerkennen und ihn inhaltlich zu billigen sind unterschiedliche Haltungen.

42. Ein Grund, das Ergebnis zunächst gelten zu lassen, liegt darin, dass die eigene Stimme unter denselben Bedingungen zählen konnte wie die anderen.

43. Dieser Grund reicht jedoch nur so weit, wie auch die Entscheidungsbefugnis reicht.

44. Faire Beteiligung macht einen Beschluss, der grundlegende Rechte verletzt, nicht allein durch seine Entstehung gerechtfertigt.

45. Am Treffpunkt wird diese Grenze sichtbar, sobald wir genauer fragen, was die Gruppe verliert.

46. Besteht der Verlust darin, dass ihr vertrauter Raum durch einen erreichbaren und geeigneten anderen Raum ersetzt wird, betrifft der Streit vor allem ein veränderbares Nutzungsinteresse.

47. Soll die Umwandlung dagegen gerade verhindern, dass sich politische Gegner organisieren, steht ihre gleichberechtigte Mitwirkung auf dem Spiel.

48. Die äußere Maßnahme kann ähnlich aussehen, obwohl ihre Begründung und ihre Wirkung demokratisch ganz verschieden zu beurteilen sind.

49. Grundlegende Rechte auf politische Betätigung und gleiche Behandlung schützen die Stellung, aus der heraus Menschen überhaupt an gemeinsamen Entscheidungen teilnehmen können.

50. Sie stehen nicht deshalb unter Vorbehalt, weil ihre Träger gerade wenige Stimmen hinter sich haben.

51. Aus ihnen folgt allerdings kein uneingeschränkter Anspruch, jeden gewünschten Raum dauerhaft nutzen zu dürfen.

52. Zu prüfen bleibt, ob eine Regel nachvollziehbare gemeinsame Zwecke verfolgt oder Menschen gezielt aus dem politischen Leben verdrängt.

53. Zwischen einer bloßen Vorliebe und einem schweren Ausschluss liegt zudem ein weiter Bereich unterschiedlich belastender Folgen.

54. Für eine Gruppe ohne andere Treffmöglichkeit kann derselbe Raumverlust erheblich schwerer wiegen als für einen Verein mit eigenen Gebäuden.

55. Daher muss neben der Beteiligung am Verfahren auch die Zumutbarkeit des Ergebnisses geprüft werden.

56. Ein geeigneter Ersatzraum, geteilte Nutzungszeiten oder eine längere Übergangsfrist könnten die Belastung mindern, ohne das Vorhaben aufzugeben.

57. Ob solche Lösungen verfügbar sind und den bisherigen Nutzern tatsächlich helfen, lässt sich allerdings nicht aus dem Abstimmungsergebnis ablesen.

58. Der Anspruch, dass ein Verlust ernst genommen wird, ist aber noch kein Anspruch darauf, jede Veränderung zu verhindern.

59. Eine beratungsorientierte, auch deliberativ genannte Auffassung der Demokratie setzt an dieser Suche nach vertretbaren Möglichkeiten an.

60. Sie versteht Beteiligung nicht nur als das Abgeben einer Stimme, sondern auch als Gelegenheit, Gründe einzubringen und Vorschläge angesichts von Einwänden zu verändern.

61. Im Rat müsste der Nutzen der Beratungsstelle deshalb mit dem konkreten Bedarf der bisherigen Nutzer in Beziehung gesetzt werden.

62. Vielleicht zeigt sich eine Alternative, die bei einer bloßen Abstimmung zwischen Beibehalten und Räumen unsichtbar geblieben wäre.

63. Darin liegt ein demokratischer Wert der Beratung: Die Bürger erscheinen als Menschen mit begründbaren Ansprüchen und nicht bloß als zählbare Unterstützer eines fertigen Vorschlags.

64. Allerdings schafft eine Einladung zur Aussprache noch keine gleichen Möglichkeiten, sich Gehör zu verschaffen.

65. Und selbst unter günstigen Bedingungen können vernünftige Menschen darüber uneinig bleiben, welche Nutzung Vorrang verdient.

66. Beratung verbessert dann die Grundlage der Entscheidung, ersetzt aber nicht das Verfahren, mit dem die verbleibende Uneinigkeit entschieden wird.

67. Eine rechtsgebundene Auffassung verlangt darüber hinaus, bestimmte Ansprüche dem gewöhnlichen Mehrheitsbeschluss zu entziehen.

68. Damit soll die Mehrheit an Grenzen gebunden werden, die auch dann gelten, wenn ihre Überschreitung populär wäre.

69. Das wirft eine schwierige Gegenfrage auf: Wer bestimmt diese Grenzen, wenn über den Inhalt grundlegender Rechte ebenfalls gestritten wird?

70. Eine Verfassung kann sie festhalten, doch ihr Wortlaut nimmt den Menschen die Aufgabe ihrer Auslegung nicht ab.

71. Auch eine unabhängige Kontrollinstanz braucht begrenzte Zuständigkeiten und muss ihre Entscheidungen begründen können.

72. Demokratische Überprüfung solcher Grenzen verlangt zugängliche Kritik und geregelte Möglichkeiten ihrer Weiterentwicklung, ohne sie bei jeder einzelnen Niederlage zur Disposition zu stellen.

73. Eine Mehrheit darf nicht einfach die Bedingungen beseitigen, unter denen ihre Gegner als politische Gleiche eine Änderung anstreben können.

74. Der stärkste Einwand gegen weitreichenden Minderheitenschutz lautet, dass auch eine kleine Gruppe Macht missbrauchen kann.

75. Erhielten die bisherigen Nutzer ein Vetorecht, also die Befugnis, eine Umwidmung durch ihr Nein zu verhindern, könnten sie die neue Einrichtung selbst dann blockieren, wenn der Verlust für sie zumutbar wäre.

76. Ein solches Recht würde bestehende Vorteile gegen die Ansprüche anderer abschirmen und die gleiche Berücksichtigung womöglich gerade unterlaufen.

77. Minderheitenschutz muss deshalb unterscheiden, ob ein grundlegendes Recht, eine faire Mitentscheidung oder ein bestimmter Vorteil verteidigt wird.

78. Umgekehrt genügt der Hinweis auf künftige Wahlen nicht, wenn dieselbe kleine Gruppe bei jeder Entscheidung verlieren kann.

79. Ihre Rechte dürfen nicht davon abhängen, ob sie jemals groß genug wird, um ihre Interessen allein durch Stimmen durchzusetzen.

80. Sie muss Unterstützung gewinnen und eine Mehrheit bilden dürfen; ihre grundlegende Stellung bleibt aber auch dann geschützt, wenn ihr das nicht gelingt.

81. Für den Gemeinderat ergibt sich daraus keine automatische Antwort auf die Raumfrage, wohl aber eine anspruchsvollere Prüfung seines Beschlusses.

82. Er muss sich vergewissern, dass die Gruppe fair beteiligt war, dass der Verlust vertretbar ist und dass wirksame Möglichkeiten der Überprüfung und Änderung bestehen.

83. Sind diese Bedingungen erfüllt, kann die Entscheidung verbindlich sein, obwohl sie für die bisherigen Nutzer schmerzlich bleibt.

84. Die Gruppe verliert dann einen Treffpunkt, ohne ihre Stellung als gleichberechtigter Teil der Gemeinde zu verlieren.

85. Wo der Beschluss dagegen ihre Stimme, ihre Rechte oder ihre Möglichkeit zur Gegenwehr untergräbt, kann die Mehrheit ihre Befugnis nicht mit dem Abstimmungsergebnis allein verteidigen.

86. Die demokratische Berechtigung, heute zu entscheiden, hängt auch daran, dass die Unterlegenen morgen noch als Gleiche mitentscheiden können.