12.3 Természetjog és jogpozitivizmus – Naturrecht und Rechtspositivismus

1. Tegyük fel, hogy egy törvény megtiltja a siketek számára a nyilvános könyvtárba való belépést.

2. Az illetékes hatóságok az előírt lépések szerint hozták meg és tették közzé a döntést.

3. A kizárásnak nincs érthető oka, mivel az érintettek sem a könyvtár működését, sem mások általi használatát nem zavarják.

4. Egy siket látogatót az ajtónál visszautasítanak, pedig ő csupán egy könyvet szeretne kölcsönözni.

5. Az alkalmazott a törvényre hivatkozik, és kifejti, hogy köteles alkalmazni a rendelkezést.

6. Ezzel leírta, mire hivatkozik, de még nem döntött arról, hogy hivatkozása megalapozott-e.

7. Megállapítható, hogy egy szabály a hatályos jog részét képezi, és egyúttal ítélhető meg, hogy igazságtalan.

8. Az, hogy jogi érvényessége egyáltalán megállapítható-e az ilyen igazságtalanságok figyelmen kívül hagyásával, a természetjog és a jogpozitivizmus közötti vita lényege.

9. Először is meg kell különböztetnünk három állítást, amelyek a mindennapi életben könnyen összekeverednek.

10. A hatályos jogra vonatkozó állítás egy norma egy adott jogrendhez való tartozását érinti.

11. Az igazságos jogra vonatkozó állítás erkölcsi mércék szerint értékeli annak tartalmát.

12. Az a kijelentés, hogy engedelmeskedni kell neki, indokot igényel arra, hogy saját cselekedeteinket hozzá igazítsuk.

13. Egy ilyen kötelezettséget a jog keretein belül lehet érvényesíteni anélkül, hogy ezzel máris bizonyított lenne egy erkölcsi kötelesség.

14. Ha a munkavállalónak szakmai hátrányokkal kell számolnia, az esetleg magyarázza viselkedését, de még nem indokolja azt.

15. A látogató is tudhatja, melyik szabályt alkalmazzák rá, és vitathatja annak jogosságát.

16. Éppen azért, mert ugyanaz a szabály ezeken a különböző szinteken kérdéses, a „kötelező” szó önmagában nem elegendő.

17. A jogpozitivizmus olyan nézetek csoportját jelöli, amelyek a jog létezését és tartalmát elsősorban társadalmi forrásokból és gyakorlatokból magyarázzák.

18. Ide tartoznak például a jogalkotói döntések, valamint az adott jogrendszerben elismert kritériumok arra vonatkozóan, hogy mi minősül jogforrásnak.

19. A „pozitív” itt azt jelenti, hogy megállapított vagy a jogi gyakorlatban elismert, és nem hordoz magában dicséretet.

20. Az alapvető megfontolás az, hogy egy követelés erkölcsi jósága önmagában még nem bizonyítja, hogy az érvényes jog.

21. Ezzel szemben egy norma nem veszíti el jogi státuszát pusztán azért, mert erkölcsileg rossz.

22. A könyvtári esetben ezt a nézőpontot támasztja alá, hogy a kizárást jogi intézmények szervezik, és éppen ebből fakad különleges hatalma.

23. Aki ezt igazságtalan jogszabálynak nevezi, az láthatóvá teszi ezt az intézményi felelősséget.

24. Megtévesztő lenne a szabályt pusztán a munkatárs magánjellegű ellenszenveként kezelni.

25. Ebből a megkülönböztetésből nem következik az a javaslat, hogy minden törvényt be kell tartani.

26. Egy jogpozitivista leírhatja a szabályt érvényesnek, miközben annak alkalmazását erkölcsileg határozottan elítéli.

27. Azt is állíthatja, hogy a közös szabályok – mivel megbízhatóan összehangolják az emberi cselekvéseket – gyakran jó okot adnak az engedelmességre.

28. Ez az indoklás tehát kiegészítő erkölcsi érv, és nem a jogi hovatartozás automatikus következménye.

29. A könyvtári eset kapcsán meg kell magyaráznia, hogy mely közjót hivatott védeni a kizárás.

30. Mivel a feltételezett esetben ilyen indok hiányzik, a jogtalanságot nem lehet egyszerűen a rendezett eljárások hasznával ellensúlyozni.

31. Ugyanakkor meg kell vizsgálni, hogy a rendelkezés már a jogrendszeren belül is ütközik-e egy magasabb rendű normával.

32. A jogpozitivizmus ezért sem a törvény jóváhagyására, sem arra a kijelentésre nem kötelez, hogy egy helyes döntéshozatali eljárás minden érvényességi kérdést eldönt.

33. Ezen a ponton a pozitivista irányzatok egymástól eltérnek.

34. Tegyük fel továbbá, hogy a feltételezett jogrend meghatározó szabályai megkövetelik, hogy minden törvény teljesítse az alapvető egyenlőségi követelményeket.

35. Az inkluzív jogpozitivizmus lehetővé teszi, hogy ilyen feltételek mellett egy rendelkezés erkölcsi helyessége jogi érvényességi kritériummá váljon.

36. Számára döntő fontosságú, hogy a konkrét jogrend elismert gyakorlatán keresztül beépítette ezt a mércét.

37. Ezzel szemben a kizáró jogpozitivizmus ragaszkodik ahhoz, hogy a jog fennállását és tartalmát végső soron társadalmi források alapján kell meghatározni.

38. A morális okokra való jogi hivatkozás ennek megfelelően feladatul szabhat a bíróságoknak egy értékelést, anélkül, hogy bármely morálisan helyes választ a már létező jog részévé tenné.

39. A vita tehát arra a kérdésre is kiterjed, hogy az erkölcsi vizsgálat a meglévő jogot állapítja-e meg, vagy hozzájárul-e annak további meghatározásához.

40. Mindkét változat támogathatja az egyenlő bánásmódot, bár eltérően magyarázzák annak jogi helyzetét.

41. A természetjogi megközelítések abból a követelésből indulnak ki, amellyel a jog az emberek felé fordul.

42. Egy jogszabály általában többet követel, mint pusztán egy fenyegetés tudomásul vételét, hiszen arra törekszik, hogy meghatározza az együttélés jogos rendjét.

43. Az embereket ekkor olyan lényekként szólítják meg, akik képesek megérteni az indokokat, és cselekedeteiket azokhoz igazítani.

44. A természetjogi megfontolások ezért azt vizsgálják, hogy a ésszerű és igazságos együttműködés milyen követelményei támasztják alá ezt az igényt.

45. A „természet” itt nem egyszerűen a biológiai tények jogi parancsokba való átírását jelenti.

46. Egy ilyen indoklás például arra alapulhat, hogy az emberek sebezhetőek, és közös életükhöz olyan szabályokra van szükségük, amelyek tiszteletben tartják alapvető érdekeiket.

47. Hogy ebből milyen követelmények következnek, azt azonban érvekkel kell alátámasztani.

48. A könyvtári ügyben egy ilyen érv az, hogy a látogató fogyatékossága nem szolgáltat tárgyilagos okot arra, hogy megfosszák őt egy általánosan hozzáférhető oktatási lehetőségtől.

49. A kizárás elleni kifogás tehát a törvény hivatkozott tekintélyére irányul.

50. A tekintély itt azt jelenti, hogy egy szabály révén másoknak olyan cselekvési indokokat adhatunk, amelyek túlmutatnak a kényszer kilátásán.

51. Egy olyan szabály, amely indokolatlanul hátrányosan megkülönböztet egy csoportot, aláássa ezt a jogosultságot az érintettekkel szemben.

52. Ebből a természetjogi megközelítések azonban eltérő következtetéseket vonnak le.

53. Egyesek a különösen súlyos jogsértésben olyan határt látnak, amelyen túl egy megállapított szabály már egyáltalán nem rendelkezik jogi minőséggel.

54. Mások elismerhetik azt intézményileg érvényes normaként, ugyanakkor megtagadhatják tőle a teljes, erkölcsileg megalapozott tekintélyt.

55. Ők az igazságtalan jogot akkor úgy értelmezik, mint a jog által elvárt célok hiányos megvalósítását.

56. Ezen megfontolások egyike sem menti fel a részletes indoklás alól, hogy mely igazságtalanság milyen hiányosságot okoz, és milyen messzire nyúlnak annak következményei.

57. Itt rejlik a természetjogi érvelés egyik komoly nehézsége.

58. Ha minden erkölcsileg vitatott eredmény máris megszüntetné a jogi minőséget, akkor a jog megállapítása a döntéshozó személy adott igazságossági ítéletétől függhetne.

59. Még az őszintén ítélkező emberek is vitatkozhatnak arról, melyik egyenlőtlen bánásmód indokolt, vagy melyik terhelés még elfogadható.

60. Az erkölcsi határok iránti igénynek ezért olyan mércékre van szüksége, amelyek mások számára is érthetőek, és amelyekkel a kifogásokkal szemben is meg lehet védeni őket.

61. A tudatosan egyértelműen felvázolt esetünk megkönnyíti a kizárásról szóló ítéletet, de nem ad kész határt minden törvény számára.

62. Még itt is meg kell indokolni, miért kell a jogtalanságnak a jogi státuszt megváltoztatnia, és nem csupán az erkölcsi engedelmességi kötelezettséget.

63. A természetjogi válasz ragaszkodhat ahhoz, hogy az alapvető tiszteletre való jog nem csupán egy hivatalos határozat révén jön létre.

64. Ennek ellenére meg kell magyaráznia, hogy ez a jog hogyan válik meghatározóvá egy norma joghoz való tartozása szempontjából.

65. A pozitivista válasz is nyomás alá kerül, amint a „jog” megnevezést minőségi pecsétként használják.

66. A munkatárs a jogi érvényesség megállapításából elhamarkodottan arra a következtetésre juthatna, hogy a kizárás már csak ezért is indokolt.

67. Ez ugyan nem lenne érvényes következtetés a pozitivista szemléletből, de annak lehetősége megmutatja, miért számít a fogalmak gondos kezelése a gyakorlatban.

68. Ezzel szemben az a magyarázat, hogy a tilalom egyáltalán nem jog, nem juttatná át a látogatót a zárt ajtón.

69. Intézményi hatása akkor is fennmarad, ha minden jogi tekintélyét megtagadják tőle.

70. Ezért kifejezetten meg kell különböztetni a ténylegesen gyakorolt hatalmat, a rend keretein belül érvényesített jogosultságokat és azok erkölcsi megalapozottságát.

71. Az, amit egy intézmény érvényesít, nem dönti el önmagában azt, hogy mit is érvényesíthet.

72. Ugyanígy egy szabály erkölcsi megalapozatlansága sem vonhatja vissza annak elfogadását és az általa szervezett kizárást.

73. A fennmaradó vita ezért több, mint pusztán a barátságos és a szigorú szavak közötti választás ugyanazon ügyben.

74. Arra a kérdésre vonatkozik, hogy az erkölcsi követelmények maguk is a jog fogalmához tartoznak-e, vagy csak bizonyos jogi gyakorlatok révén válhatnak érvényességi kritériumokká.

75. Ha egy álláspont az érvényességről beszél, az intézményi hovatartozásra utalhat, míg egy másik egyúttal a jogos hatóságot is megkérdőjelezi.

76. Bizonyos ellentéteket ez a pontosítás enyhíthet, de a szükséges erkölcsi határ kérdése továbbra is fennáll.

77. A látogatónak mindenesetre joga van indokláshoz, amit a meghozott határozatra való puszta hivatkozás nem elégít ki.

78. Akár igazságtalan jognak, akár teljes jogi tekintély nélküli szabálynak nevezzük a tilalmat, ennek a leírásnak az okait és következményeit nyilvánosságra kell hozni.

79. Az eset sem azt bizonyítja, hogy minden igazságtalanság megsemmisíti a jogot, sem azt, hogy a jogi hatalmat teljes mértékben igazságtalanság nélkül lehetne megmagyarázni.

80. A könyvtár ajtajánál most már pontosabban megállapítható, hogy a munkatárs mit mutatott meg a törvényre való hivatkozásával, és milyen indoklással tartozik továbbra is a látogató hölgynek.

1. Angenommen, ein Gesetz verbietet gehörlosen Menschen den Zutritt zu einer öffentlichen Bibliothek.

2. Die zuständigen Stellen haben es nach den vorgesehenen Schritten beschlossen und veröffentlicht.

3. Für den Ausschluss gibt es keinen nachvollziehbaren Grund, denn die Betroffenen beeinträchtigen weder den Betrieb noch die Nutzung durch andere.

4. Eine gehörlose Besucherin wird an der Tür zurückgewiesen, obwohl sie lediglich ein Buch ausleihen möchte.

5. Der Mitarbeiter verweist auf das Gesetz und erklärt, dass er die Vorschrift anwenden müsse.

6. Damit ist beschrieben, worauf er sich beruft, aber noch nicht entschieden, ob seine Berufung berechtigt ist.

7. Man kann feststellen, dass eine Vorschrift zum geltenden Recht gehört, und zugleich urteilen, dass sie ungerecht ist.

8. Ob ihre rechtliche Geltung überhaupt ohne Rücksicht auf solche Ungerechtigkeit feststehen kann, ist der Kern des Streits zwischen Naturrecht und Rechtspositivismus.

9. Zunächst müssen wir drei Aussagen auseinanderhalten, die im Alltag leicht ineinander übergehen.

10. Die Aussage über geltendes Recht betrifft die Zugehörigkeit einer Norm zu einer bestimmten Rechtsordnung.

11. Die Aussage über gerechtes Recht bewertet ihren Inhalt nach moralischen Maßstäben.

12. Die Aussage, man müsse ihr gehorchen, verlangt einen Grund dafür, das eigene Handeln an ihr auszurichten.

13. Eine solche Pflicht kann innerhalb des Rechts behauptet werden, ohne dass damit bereits eine moralische Pflicht erwiesen ist.

14. Wenn der Mitarbeiter mit beruflichen Nachteilen rechnen muss, erklärt das möglicherweise sein Verhalten, rechtfertigt es aber nicht schon.

15. Auch die Besucherin kann wissen, welche Vorschrift gegen sie angewendet wird, und deren Berechtigung bestreiten.

16. Gerade weil dieselbe Regel auf diesen verschiedenen Ebenen zur Frage steht, genügt das Wort „verbindlich“ für sich allein nicht.

17. Rechtspositivismus bezeichnet eine Familie von Auffassungen, die den Bestand und Inhalt des Rechts wesentlich aus sozialen Quellen und Praktiken erklären.

18. Dazu zählen etwa gesetzgeberische Entscheidungen und die in einer Ordnung anerkannten Maßstäbe dafür, was als Rechtsquelle gilt.

19. „Positiv“ bedeutet hier gesetzt oder in rechtlicher Praxis anerkannt und enthält kein Lob.

20. Die grundlegende Überlegung lautet, dass die moralische Güte einer Forderung allein noch nicht zeigt, dass sie geltendes Recht ist.

21. Umgekehrt muss eine Norm nicht schon deshalb ihren rechtlichen Status verlieren, weil sie moralisch schlecht ist.

22. Für diese Sicht spricht im Bibliotheksfall, dass der Ausschluss durch rechtliche Institutionen organisiert wird und gerade dadurch seine besondere Macht erhält.

23. Wer ihn als ungerechtes Recht bezeichnet, macht diese institutionelle Verantwortung sichtbar.

24. Es wäre irreführend, die Vorschrift wie eine bloße private Abneigung des Mitarbeiters zu behandeln.

25. Aus dieser Unterscheidung folgt keine Empfehlung, jedes Gesetz zu befolgen.

26. Ein Rechtspositivist kann die Vorschrift als gültig beschreiben und ihre Anwendung moralisch entschieden verurteilen.

27. Er kann auch vertreten, dass gemeinsame Regeln wegen der verlässlichen Abstimmung menschlichen Handelns häufig gute Gründe für Gehorsam schaffen.

28. Diese Begründung ist dann ein zusätzliches moralisches Argument und keine automatische Folge der rechtlichen Zugehörigkeit.

29. Am Bibliotheksfall muss sie erklären, welches gemeinsame Gut durch den Ausschluss geschützt werden soll.

30. Da im angenommenen Fall ein solcher Grund fehlt, lässt sich das Unrecht nicht einfach mit dem Nutzen geordneter Verfahren aufwiegen.

31. Allerdings bleibt zu prüfen, ob die Bestimmung bereits innerhalb der Rechtsordnung an einer übergeordneten Norm scheitert.

32. Der Rechtspositivismus verpflichtet deshalb weder zur Billigung des Gesetzes noch zu der Behauptung, ein korrektes Beschlussverfahren entscheide jede Geltungsfrage.

33. An dieser Stelle unterscheiden sich positivistische Varianten voneinander.

34. Nehmen wir zusätzlich an, die maßgeblichen Regeln der gedachten Rechtsordnung verlangen, dass jedes Gesetz grundlegende Gleichheitsanforderungen erfüllt.

35. Ein einschließender Rechtspositivismus lässt zu, dass die moralische Richtigkeit einer Vorschrift unter solchen Bedingungen zu einem rechtlichen Geltungskriterium wird.

36. Entscheidend ist für ihn, dass die konkrete Rechtsordnung diesen Maßstab durch ihre anerkannte Praxis aufgenommen hat.

37. Ein ausschließender Rechtspositivismus hält dagegen daran fest, dass sich Bestand und Inhalt des Rechts letztlich anhand sozialer Quellen bestimmen lassen müssen.

38. Eine rechtliche Verweisung auf moralische Gründe kann danach Gerichten eine Beurteilung auftragen, ohne jede moralisch richtige Antwort bereits zu bestehendem Recht zu machen.

39. Der Streit betrifft also auch die Frage, ob moralische Prüfung vorhandenes Recht feststellt oder an seiner weiteren Bestimmung mitwirkt.

40. Beide Varianten können Gleichbehandlung befürworten, obwohl sie deren Stellung im Recht verschieden erklären.

41. Naturrechtliche Ansätze setzen an dem Anspruch an, mit dem Recht Menschen gegenübertritt.

42. Eine Vorschrift verlangt gewöhnlich mehr als die Kenntnisnahme einer Drohung, denn sie beansprucht, eine berechtigte Ordnung des Zusammenlebens zu bestimmen.

43. Menschen werden dabei als Wesen angesprochen, die Gründe verstehen und ihr Handeln danach ausrichten können.

44. Naturrechtliche Überlegungen fragen deshalb, welche Anforderungen vernünftiger und gerechter Zusammenarbeit diesen Anspruch tragen.

45. „Natur“ meint hier keine einfache Abschrift biologischer Tatsachen in gesetzliche Gebote.

46. Eine solche Begründung kann etwa darauf abstellen, dass Menschen verletzlich sind und für ihr gemeinsames Leben Regeln benötigen, die ihre grundlegenden Belange achten.

47. Welche Anforderungen daraus folgen, muss jedoch durch Argumente gezeigt werden.

48. Im Bibliotheksfall lautet ein solches Argument, dass die Behinderung der Besucherin keinen sachlichen Grund liefert, ihr eine allgemein zugängliche Möglichkeit der Bildung zu entziehen.

49. Der Einwand gegen den Ausschluss richtet sich damit auf die beanspruchte Autorität des Gesetzes.

50. Autorität meint hier die Berechtigung, anderen durch eine Regel Gründe für ihr Handeln zu geben, die über die Aussicht auf Zwang hinausreichen.

51. Eine Regel, die eine Gruppe ohne vertretbaren Grund benachteiligt, untergräbt diesen Anspruch gegenüber den Betroffenen.

52. Daraus ziehen naturrechtliche Ansätze allerdings unterschiedliche Folgerungen.

53. Manche sehen in besonders schwerem Unrecht eine Grenze, jenseits deren eine gesetzte Vorschrift überhaupt keine Rechtsqualität mehr besitzt.

54. Andere können sie als institutionell geltende Norm anerkennen und ihr zugleich die volle, moralisch begründete Autorität absprechen.

55. Sie verstehen ungerechtes Recht dann als eine mangelhafte Verwirklichung dessen, was Recht leisten soll.

56. Keine dieser Überlegungen erspart die nähere Begründung, welche Ungerechtigkeit welchen Mangel bewirkt und wie weit dessen Folgen reichen.

57. Hier liegt eine ernsthafte Schwierigkeit naturrechtlicher Argumentation.

58. Wenn jedes moralisch umstrittene Ergebnis schon die Rechtsqualität aufhöbe, könnte die Feststellung des Rechts vom jeweiligen Gerechtigkeitsurteil der entscheidenden Person abhängen.

59. Auch aufrichtig urteilende Menschen können darüber streiten, welche Ungleichbehandlung begründet ist oder welche Belastung noch hinnehmbar bleibt.

60. Die Forderung nach moralischen Grenzen braucht deshalb Maßstäbe, die sich anderen erklären und gegen Einwände verteidigen lassen.

61. Unser bewusst eindeutig angelegter Fall erleichtert das Urteil über den Ausschluss, liefert aber keine fertige Grenze für alle Gesetze.

62. Selbst hier bleibt zu begründen, weshalb das Unrecht den rechtlichen Status und nicht allein die moralische Gehorsamspflicht verändern soll.

63. Eine naturrechtliche Antwort kann daran festhalten, dass ein grundlegender Anspruch auf Achtung nicht erst durch einen amtlichen Beschluss entsteht.

64. Sie muss dennoch erklären, wie dieser Anspruch für die Zugehörigkeit einer Norm zum Recht maßgeblich wird.

65. Auch die positivistische Antwort gerät unter Druck, sobald die Bezeichnung als Recht wie ein Gütesiegel gebraucht wird.

66. Der Mitarbeiter könnte aus der Feststellung rechtlicher Geltung vorschnell schließen, dass der Ausschluss schon deshalb berechtigt sei.

67. Das wäre zwar kein gültiger Schluss aus der positivistischen Auffassung, doch seine Möglichkeit zeigt, warum sorgfältige Begriffe praktisch etwas ausmachen.

68. Umgekehrt würde die Erklärung, das Verbot sei überhaupt kein Recht, die Besucherin nicht durch die verschlossene Tür bringen.

69. Sein institutioneller Einfluss bleibt auch dann bestehen, wenn man ihm jede rechtliche Autorität abspricht.

70. Zwischen der tatsächlich ausgeübten Macht, den innerhalb der Ordnung behaupteten Befugnissen und ihrer moralischen Berechtigung muss deshalb ausdrücklich unterschieden werden.

71. Was eine Stelle durchsetzt, entscheidet nicht allein darüber, was sie durchsetzen darf.

72. Ebenso wenig kann die moralische Unberechtigtheit einer Vorschrift ihren Erlass und die durch sie organisierte Ausgrenzung ungeschehen machen.

73. Der verbleibende Streit ist daher mehr als eine Wahl zwischen freundlichen und strengen Wörtern für dieselbe Sache.

74. Er betrifft die Frage, ob moralische Anforderungen zum Begriff des Rechts selbst gehören oder erst durch bestimmte rechtliche Praktiken zu Geltungskriterien werden können.

75. Wenn eine Position von Geltung spricht, kann sie die institutionelle Zugehörigkeit meinen, während eine andere zugleich nach berechtigter Autorität fragt.

76. Manche Gegensätze lassen sich durch diese Klärung entschärfen, aber die Frage nach einer notwendigen moralischen Grenze bleibt bestehen.

77. Die Besucherin hat jedenfalls einen Anspruch auf eine Begründung, den der bloße Hinweis auf den gefassten Beschluss nicht erfüllt.

78. Ob man das Verbot ungerechtes Recht oder eine Vorschrift ohne volle Rechtsautorität nennt, muss die Gründe und Folgen dieser Beschreibung offenlegen.

79. Der Fall beweist weder, dass jede Ungerechtigkeit Recht vernichtet, noch, dass rechtliche Autorität vollständig ohne Gerechtigkeit erklärt werden kann.

80. An der Bibliothekstür steht nun genauer fest, was der Mitarbeiter mit seinem Hinweis auf das Gesetz gezeigt hat und welche Rechtfertigung er der Besucherin weiterhin schuldig bleibt.