13.2 Szépség, fenség és csúfság – Schönheit, Erhabenheit und Hässlichkeit

1. Képzeljünk el egy látogatónőt, aki egy napon sétál egy csendes kertben, egy védett kilátóteraszról egy hatalmas hegyre néz, és végül egy nyugtalanító szobor előtt áll meg.

2. A kertben tetszenek neki az ösvények, a növények és a szabad területek közötti kapcsolatok.

3. A hegyek előtt elcsendesedik, mert a sziklafalak egyre feljebb vonzzák a tekintetét, és alig állnak össze áttekinthető egésszé.

4. A szobor egy emberi alakot ábrázol, eltorzult végtagokkal és olyan felülettel, amely mintha fel lenne tépve.

5. A látogató csúnyának találja, és először el akarja fordítani a tekintetét, de végül mégis visszatér hozzá.

6. Furcsa lenne mindhárom találkozást kizárólag aszerint megkülönböztetni, hogy mennyire kellemes érzést váltanak ki.

7. Éppen a szobor által kiváltott kellemetlen érzés és a hegyek előtt érzett szorongás tartoznak azok közé a dolgok közé, amelyek foglalkoztatják.

8. Miért érdemelhet valami esztétikai figyelmünket, annak ellenére, hogy nem találjuk szépnek?

9. Az esztétikai tulajdonságok alatt itt azokat a jellemzőket értjük, amelyek jelentőséggel bírnak abban, hogy egy érzékelhető alakzat hogyan jelenik meg előttünk, és milyen értéke van számunkra ennek az élménynek.

10. A szépséget elsősorban abból az élményből lehet levezetni, hogy valami vonzó, és alakzatában harmonikusnak tűnik.

11. A képzeletbeli kertben a sűrű növényzet és a nyitott ösvények közötti kölcsönhatás adhatna ilyen harmóniát.

12. Nem minden részletnek kell szabályosnak lennie, amíg a különbségek és az átmenetek kellemes egészet alkotnak.

13. Egy görbe fa lombja éppen az egyenes ösvényhez való ellentétén keresztül tűnhet szépnek.

14. Aki a szépséget kizárólag a szimmetriával azonosítja, figyelmen kívül hagyja ezt a lehetőséget.

15. Ugyanígy nem kell minden szépnek finomnak, nyugodtnak vagy kellemesnek lennie a teljes súrlódásmentesség értelmében.

16. Egy erős színkontraszt is tetszetős lehet, mert feszültsége élénkíti az alakot, ahelyett, hogy tönkretenné.

17. Az a nézet mellett szól, amely a szépséget a harmóniával köti össze, hogy a részek közötti kapcsolatokat megfelelőnek érzékelhetjük.

18. A harmónia ilyenkor nem puszta egyformaságot jelent, hanem olyan összhangot, amelyben a különböző dolgok egymáshoz tartoznak.

19. A kertben az egyes fák felismerhetők maradnak, miközben elhelyezkedésük egyúttal hozzájárul a tér tagolásához.

20. Ezen felfogás szerint a szépség sem az érzelmeink tetszőleges kiegészítése, sem pedig egy elszigetelt tulajdonság, mint például egy kő súlya.

21. A szépség abban rejlik, ahogyan az észlelésünk rendje megjelenik előttünk.

22. A probléma azonban áthelyeződik, amint minden sikeres feszültséget szintén harmóniának kell nevezni.

23. A fogalom akkor aligha magyarázná meg, miért tűnnek egyes törések szépnek, míg mások éppen összeegyeztethetetlenségük révén ragadják meg a figyelmet.

24. A szépségről alkotott használható felfogásnak ezért teret kell hagynia olyan esztétikai értéknek, amely nem egy összeillő egész élményére vezethető vissza.

25. A hegyek előtt a feltételezett esetben megváltozik a látogató és a látott közötti viszony.

26. Követheti egy-egy sziklafal vonalát, de mögötte további magasságok tűnnek fel, amelyek összefüggéseit csak hiányosan tudja elképzelni.

27. Amit lát, az nem feltétlenül haladja meg a távolságok becslésére vagy a térkép olvasására irányuló képességét.

28. Inkább az a kísérlet bizonyul túlterhelőnek, hogy az érzékelt nagyságot egyetlen benyomásban szemléletesen összefogja.

29. Fennségesnek nevezzük itt azt az élményt, amelyben a nagyság vagy a hatalom kihívást jelent a megszokott felfogásunk számára, és egyúttal különleges vonzerőt gyakorol.

30. Ebben maga a saját áttekintésünk elégtelensége is figyelemre méltóvá válhat.

31. A hegyvidék nem csupán egy különösen szép, nagyobb kiterjedésű kertként jelenik meg.

32. Míg az ösvények a látogatónak áttekinthető rendet kínálnak, a hegyvidék érezteti vele áttekintése határait.

33. A hatalom is hordozhat ilyen élményt, például amikor elképzeljük, hogy a látogató egy biztonságos épületből figyeli a viharos tengeri hullámokat.

34. Minden hullám véges, de a szüntelen csapódás olyan erőt tesz jelenlévővé, amelyet ő nem tudna uralni.

35. Az élmény a vonzalom és a saját sebezhetőség tudatossága között feszülhet.

36. A fenséges ezért nem egyszerűen egy kellemes érzés, amelyet a tárgy nagysága fokoz.

37. Ugyanakkor a puszta nagyság sem elegendő, hiszen egy unalmas, hatalmas raktár senkinek sem tűnhet fenségesnek.

38. Döntő fontosságú, hogy a nagyság vagy a hatalom hogyan érvényesül a találkozás során.

39. Ha a látogató valóban a hullámok közé kerül, a veszély eleinte mentést követel, és nem szemlélődő elismerést.

40. Az a tény, hogy az ember még fenyegetés alatt is fenséges benyomásokat élhet át, nem szünteti meg a különbséget a biztonságos szemlélődés és a valódi kiszolgáltatottság között.

41. A szobor egy másik nehézséget vet fel, mert alakja nem csupán túlterheli a látogatót, hanem el is taszítja.

42. A csúfság ebben az esetben olyan jelenséget jelöl, amelynek észlelt torzulása vagy összehangolatlansága ellenszenvet kelt.

43. Ebből még nem következik, hogy a szobor rosszul lenne megalkotva.

44. Egy mű egy csúnya tárgyat ábrázolhat, és éppen ennek az ábrázolásnak a pontosságában lehet sikeres.

45. Hasonlóképpen, maga a formázás is terjedelmes, torz vagy érdes lehet anélkül, hogy ezek a tulajdonságok puszta hibák lennének.

46. Tegyük fel, hogy a felszakadt felület az egész testen végigfut, és megszakítja az eleinte felismerhető, egyenes testtartást.

47. Ekkor a látogató nem csupán egyes visszataszító részekkel találkozik, hanem a stabilitás és a rombolás közötti, végig fenntartott feszültséggel.

48. Ez a feszültség lehet az oka annak, hogy visszatér, bár kezdeti ellenérzése megmarad.

49. Fel lehetne hozni azt az ellenérvet, hogy a látogató második pillantásra csupán egy rejtett szépséget fedez fel, és ezzel cáfolja a csúfság önértékét.

50. Valóban lehetséges, hogy végül a torzulásokat egy harmonikus összkép részeként éli meg.

51. De ugyanúgy lehetséges, hogy az ábrázolás éppen azért marad számára jelentőségteljes, mert semmi sem enyhíti a zavaró érzést.

52. Ha ezt az élményt is habozás nélkül szépségnek neveznénk, a tetszés és a tartósan taszító benyomás közötti különbség elveszítené élességét.

53. A csúfság esztétikai szempontból akkor tud valamit nyújtani, ha megszakítja a várt sima megjelenést, és láthatóvá teszi a kiszűrtet.

54. Ez azonban nem teszi értékessé minden provokációt.

55. Bármely ijesztő részlet kényszerítheti ki a figyelmet anélkül, hogy a többi elemhez való viszonya többet jelentene egy rövid sokknál.

56. A zavarás szándéka éppúgy nem helyettesíti a sikeres alkotást, mint a szépség megteremtésének szándéka.

57. A eddig alkalmazott megkülönböztetés ellen erősebb ellenvetés merül fel, amint egy második látogatót ugyanabba a kertbe és ugyanahhoz a szoborhoz vezetünk.

58. Ő talán sterilnek találná a kertet, mert a szabálytalan növényzetet kedveli, és a szoborban elsősorban egy ismerős formanyelvet ismerne fel.

59. Aki a hegyvidéket mindennapi környezetként ismeri, annak ott sem kell elsöprő idegenséget tapasztalnia.

60. A kultúra, a gyakorlat és a személyes tapasztalatok tehát megváltoztathatják, hogy mely tulajdonságok kerülnek előtérbe, és hogyan jelennek meg.

61. Ezzel pedig megkérdőjeleződik az az elképzelés, hogy a tárgyakat minden egyes találkozástól függetlenül három rögzített osztályba lehetne sorolni.

62. Ebből a nehézségből azonban nem következik, hogy a szavak csupán változó hangulatokat jelölnének.

63. Az ösvények továbbra is rendezettek maradnak, a sziklafalaknak megvannak a méreteik, és a szobor is rendelkezik bizonyos formaváltozásokkal, még akkor is, ha az emberek eltérően reagálnak rájuk.

64. A szépség, a fenségesség és a csúfság ezért olyan kapcsolat tulajdonságainak tekinthetők, amelyben a tárgy jellemzői és észlelésének feltételei találkoznak.

65. Egy ilyen kapcsolat azonban maga is kizárások által jellemezhető.

66. Tegyük fel, hogy a látogató megtudja: a nyugodt kert egy olyan tervezés eredményeként jött létre, amely egy korábban nyilvánosan használt helyet hozzáférhetetlenné tett.

67. A harmóniáról alkotott élménye megváltozhat, noha az ösvények és a növények még mindig pontosan ugyanúgy néznek ki.

68. Hasonlóképpen, egy hatalmas természeti erőre biztonságos helyről vetett pillantás elfeledtetheti, hogy más emberek védtelenül ki vannak téve annak.

69. Ebből nem következik sem az, hogy a kert nem rendelkezhet szépséggel, sem az, hogy a hullámverés soha nem tűnhet fenségesnek.

70. Az viszont következik belőle, hogy egy esztétikai benyomás nem ad teljes képet az objektumról és annak következményeiről.

71. Még a csúfság erőteljesen megalkotott ábrázolása is lealacsonyíthatja az embereket, például ha a testi eltéréseket alacsonyabb rendű jellem jeleiként kívánják bemutatni.

72. Lehetséges esztétikai minősége nem szünteti meg ezt a kifogást, míg a morális kifogás önmagában még nem magyarázza meg, hogy az ábrázolás sikeres-e.

73. A három fogalom ezért nem alkot olyan létrát, amelyen a csúfság alul, a szépség felette, a fenség pedig a legfelső fokon állna.

74. Inkább azokat a lehetőségeket különböztetik meg, ahogyan egy alak vonz minket, kihívást jelent a megértésünk számára, vagy ellentmond a megszokott elvárásainknak.

75. Ezek a lehetőségek ugyanazon találkozás során ötvöződhetnek anélkül, hogy elveszítenék különbségeiket.

76. Egy hegyi táj színeiben gyönyörűnek, méreteiben pedig fenségesnek tűnhet.

77. Egy szobor gondos kompozícióval rendelkezhet, és mégis csúnyának tűnhet az ábrázolt tárgy vagy a kialakítás módja miatt.

78. Az esztétikai érték ezért nem mindig követeli meg, hogy a kezdeti ellenállás végül élvezetbe forduljon át.

79. Hogy a túlterheltség vagy az elutasítás hordoz-e jelentőségteljes élményt, azt az adott találkozás során kell megvizsgálni, és nem lehet pusztán a címkéből levezetni.

80. Amikor a látogató visszatér a szobor elé, nem kell visszavonnia az ellenérzését ahhoz, hogy ott megtaláljon valamit, amit a gyönyörű kert nem tudott neki adni.

1. Stellen wir uns eine Besucherin vor, die an einem Tag durch einen ruhigen Garten geht, von einer geschützten Aussichtsterrasse auf ein gewaltiges Gebirge blickt und schließlich vor einer verstörenden Skulptur stehen bleibt.

2. Im Garten gefallen ihr die Beziehungen zwischen Wegen, Pflanzen und freien Flächen.

3. Vor dem Gebirge wird sie still, weil die Felswände ihren Blick immer weiter hinaufziehen und sich kaum zu einem überschaubaren Ganzen fügen.

4. Die Skulptur zeigt eine menschliche Gestalt mit verdrehten Gliedmaßen und einer Oberfläche, die wie aufgerissen wirkt.

5. Die Besucherin findet sie hässlich und möchte zunächst wegsehen, kehrt aber noch einmal zu ihr zurück.

6. Es wäre merkwürdig, alle drei Begegnungen allein danach zu unterscheiden, wie viel angenehmes Gefühl sie hervorrufen.

7. Gerade das Unbehagen an der Skulptur und die Beklemmung vor den Bergen gehören zu dem, was sie beschäftigt.

8. Weshalb kann etwas unsere ästhetische Aufmerksamkeit verdienen, obwohl wir es nicht schön finden?

9. Mit ästhetischen Qualitäten sind hier Eigenschaften gemeint, die dafür bedeutsam sind, wie uns eine wahrnehmbare Gestalt erscheint und welchen Wert diese Erfahrung für uns hat.

10. Schönheit lässt sich zunächst an der Erfahrung erschließen, dass etwas anzieht und in seiner Gestalt stimmig erscheint.

11. Im gedachten Garten könnte das Wechselspiel von dichter Bepflanzung und offenen Wegen eine solche Stimmigkeit ausmachen.

12. Nicht jede Einzelheit muss dabei regelmäßig sein, solange Unterschiede und Übergänge ein gefallendes Ganzes bilden.

13. Eine krumme Baumkrone kann gerade durch ihren Gegensatz zu einem geraden Weg schön erscheinen.

14. Wer Schönheit nur mit Symmetrie gleichsetzt, übersieht diese Möglichkeit.

15. Ebenso wenig muss alles Schöne zart, ruhig oder gefällig im Sinne völliger Reibungslosigkeit sein.

16. Ein kräftiger Farbkontrast kann gefallen, weil seine Spannung die Gestalt belebt, statt sie zu zerstören.

17. Für eine Auffassung, die Schönheit mit Harmonie verbindet, spricht, dass wir Beziehungen zwischen Teilen als passend erleben können.

18. Harmonie bedeutet dann nicht bloße Gleichförmigkeit, sondern ein Zusammenspiel, in dem Verschiedenes zusammengehört.

19. Im Garten bleibt der einzelne Baum erkennbar, während sein Standort zugleich zur Gliederung des Raumes beiträgt.

20. Schönheit wäre nach dieser Auffassung weder eine beliebige Zugabe unseres Gefühls noch eine isolierte Eigenschaft wie das Gewicht eines Steins.

21. Sie läge darin, wie sich eine Ordnung unserer Wahrnehmung darbietet.

22. Allerdings verschiebt sich das Problem, sobald jede gelungene Spannung ebenfalls Harmonie heißen soll.

23. Der Begriff würde dann kaum noch erklären, weshalb manche Brüche schön erscheinen und andere gerade durch ihre Unversöhntheit fesseln.

24. Eine brauchbare Auffassung von Schönheit muss deshalb Raum für ästhetischen Wert lassen, der nicht auf die Erfahrung eines passenden Ganzen hinausläuft.

25. Vor dem Gebirge verändert sich im gedachten Fall das Verhältnis zwischen der Besucherin und dem Gesehenen.

26. Sie kann eine einzelne Felswand verfolgen, doch hinter ihr treten weitere Höhen hervor, deren Zusammenhang sie sich nur unvollständig vorstellt.

27. Was sie sieht, übersteigt nicht notwendig ihre Fähigkeit, Entfernungen zu schätzen oder eine Karte zu lesen.

28. Überfordert wird vielmehr der Versuch, die wahrgenommene Größe anschaulich in einem einzigen Eindruck zusammenzuhalten.

29. Als erhaben bezeichnen wir hier eine Erfahrung, in der Größe oder Macht unser gewohntes Erfassen herausfordert und zugleich eine besondere Anziehung ausübt.

30. Die Unzulänglichkeit des eigenen Überblicks kann darin selbst bemerkenswert werden.

31. Das Gebirge erscheint nicht bloß als ein besonders schöner Garten mit größeren Ausmaßen.

32. Während dessen Wege der Besucherin eine überschaubare Ordnung anbieten, lässt das Gebirge sie die Grenzen ihrer Übersicht spüren.

33. Auch Macht kann eine solche Erfahrung tragen, etwa wenn wir uns vorstellen, die Besucherin beobachte aus einem sicheren Gebäude eine stürmische Meeresbrandung.

34. Jede Welle ist begrenzt, aber das unablässige Aufschlagen lässt eine Kraft gegenwärtig werden, die sich von ihr nicht beherrschen ließe.

35. Die Erfahrung kann zwischen Anziehung und dem Bewusstsein eigener Verletzlichkeit gespannt bleiben.

36. Das Erhabene ist deshalb nicht einfach ein angenehmes Gefühl, das durch die Größe des Gegenstands verstärkt wird.

37. Allerdings genügt auch bloße Größe nicht, denn ein langweiliger, riesiger Lagerraum muss niemandem erhaben erscheinen.

38. Entscheidend ist, wie die Größe oder Macht in der Begegnung wirksam wird.

39. Gerät die Besucherin tatsächlich in die Brandung, fordert die Gefahr zunächst Rettung und keine betrachtende Würdigung.

40. Dass ein Mensch selbst unter Bedrohung erhabene Eindrücke haben könnte, hebt den Unterschied zwischen sicherer Betrachtung und wirklichem Ausgeliefertsein nicht auf.

41. Die Skulptur bringt eine andere Schwierigkeit ins Spiel, weil ihre Gestalt die Besucherin nicht nur überfordert, sondern abstößt.

42. Hässlichkeit bezeichnet in diesem Fall eine Erscheinung, deren wahrgenommene Verformung oder Unstimmigkeit Abneigung weckt.

43. Daraus folgt noch nicht, dass die Skulptur schlecht gestaltet ist.

44. Ein Werk kann einen hässlichen Gegenstand darstellen und gerade in der Genauigkeit dieser Darstellung gelungen sein.

45. Ebenso kann die Gestaltung selbst sperrig, verzerrt oder rau sein, ohne dass diese Eigenschaften bloße Fehler wären.

46. Angenommen, die aufgerissene Oberfläche setzt sich über den ganzen Körper fort und unterbricht eine zunächst erkennbare, aufrechte Haltung.

47. Dann begegnet die Besucherin nicht lediglich einzelnen abschreckenden Stellen, sondern einer durchgehaltenen Spannung zwischen Halt und Zerstörung.

48. Diese Spannung könnte der Grund sein, weshalb sie zurückkehrt, obwohl ihr erster Widerwille bestehen bleibt.

49. Man könnte einwenden, die Besucherin entdecke beim zweiten Hinsehen nur eine verborgene Schönheit und widerlege damit den Eigenwert des Hässlichen.

50. Tatsächlich ist es möglich, dass sie die Verformungen schließlich als Teile einer stimmigen Gesamtgestalt erlebt.

51. Doch es ist ebenso möglich, dass die Darstellung ihr gerade deshalb bedeutsam bleibt, weil nichts an ihr die Verstörung versöhnt.

52. Würde man auch diese Erfahrung ohne Weiteres Schönheit nennen, verlöre der Unterschied zwischen Gefallen und einem anhaltend abstoßenden Eindruck seine Schärfe.

53. Hässlichkeit kann ästhetisch etwas leisten, indem sie eine erwartete glatte Erscheinung unterbricht und das Ausgeblendete sichtbar werden lässt.

54. Das macht jedoch nicht jede Provokation wertvoll.

55. Ein beliebiges erschreckendes Detail kann Aufmerksamkeit erzwingen, ohne dass sein Verhältnis zur übrigen Gestaltung mehr als einen kurzen Schock trägt.

56. Die Absicht, zu verstören, ersetzt ebenso wenig eine gelungene Gestaltung wie die Absicht, etwas Schönes herzustellen.

57. Gegen die bisherige Unterscheidung richtet sich ein stärkerer Einwand, sobald wir eine zweite Besucherin in denselben Garten und vor dieselbe Skulptur führen.

58. Sie könnte den Garten steril finden, weil sie unregelmäßiges Wachstum schätzt, und an der Skulptur vor allem eine vertraute Formensprache erkennen.

59. Wer das Gebirge als alltägliche Umgebung kennt, muss dort auch keine überwältigende Fremdheit erfahren.

60. Kultur, Übung und persönliche Erfahrungen können also verändern, welche Eigenschaften hervortreten und wie sie erscheinen.

61. Damit gerät die Vorstellung in Schwierigkeiten, Gegenstände ließen sich unabhängig von jeder Begegnung in drei feste Klassen einsortieren.

62. Doch aus dieser Schwierigkeit folgt nicht, dass die Wörter nur wechselnde Stimmungen benennen.

63. Die Wege bleiben angeordnet, die Felswände haben ihre Ausmaße, und die Skulptur besitzt bestimmte Verformungen, auch wenn Menschen darauf verschieden reagieren.

64. Schönheit, Erhabenheit und Hässlichkeit lassen sich deshalb als Qualitäten einer Beziehung verstehen, in der Eigenschaften des Gegenstands und Bedingungen seiner Wahrnehmung zusammenkommen.

65. Eine solche Beziehung kann allerdings selbst durch Ausblendungen geprägt sein.

66. Nehmen wir an, die Besucherin erführe, dass die ruhige Gartenanlage durch eine Gestaltung entstanden ist, die einen zuvor öffentlich genutzten Ort unzugänglich machte.

67. Ihre Erfahrung der Stimmigkeit könnte sich verändern, obwohl Wege und Pflanzen noch genauso aussehen.

68. Ähnlich kann der Blick auf eine mächtige Naturgewalt von einem sicheren Ort aus vergessen lassen, dass andere Menschen ihr schutzlos ausgesetzt sind.

69. Daraus folgt weder, dass der Garten keine Schönheit besitzen kann, noch, dass die Brandung niemals erhaben erscheinen darf.

70. Es folgt aber, dass ein ästhetischer Eindruck kein vollständiges Urteil über den Gegenstand und seine Folgen liefert.

71. Auch eine eindringlich gestaltete Darstellung von Hässlichkeit kann Menschen herabsetzen, etwa wenn körperliche Abweichungen als Zeichen eines minderwertigen Charakters erscheinen sollen.

72. Ihre mögliche ästhetische Qualität beseitigt diesen Einwand nicht, während der moralische Einwand für sich genommen noch nicht erklärt, ob ihre Gestaltung gelingt.

73. Die drei Begriffe bilden daher keine Leiter, auf der Hässlichkeit unten, Schönheit darüber und Erhabenheit ganz oben steht.

74. Sie unterscheiden vielmehr Möglichkeiten, wie eine Gestalt uns anzieht, unser Erfassen herausfordert oder unserer gewohnten Erwartung widersteht.

75. Diese Möglichkeiten können sich in derselben Begegnung verbinden, ohne ihre Unterschiede zu verlieren.

76. Eine Berglandschaft kann in ihren Farben schön und in ihren Ausmaßen erhaben erscheinen.

77. Eine Skulptur kann eine sorgfältige Ordnung besitzen und dennoch durch das Dargestellte oder die Art seiner Gestaltung hässlich wirken.

78. Ästhetischer Wert verlangt deshalb nicht immer, dass ein anfänglicher Widerstand schließlich in Wohlgefallen übergeht.

79. Ob Überforderung oder Abstoßung eine bedeutsame Erfahrung trägt, bleibt an der jeweiligen Begegnung zu prüfen und lässt sich nicht aus dem Etikett allein ableiten.

80. Wenn die Besucherin vor die Skulptur zurückkehrt, muss sie ihren Widerwillen nicht widerrufen, um dort etwas zu finden, das der schöne Garten ihr nicht geben konnte.