6.3.2 A Hortobágy és a pusztai parkok – Der Hortobágy und die Puszta-Parks

1. Egy csorda hosszú szarvú szürke szarvasmarha vonul át a Hortobágy sík füves területein, miközben felettük a darvak hosszú sorokban keresnek éjszakai szálláshelyet.

2. Ebben a képben két történet fekszik egymáson, amelyeket gyakran külön-külön tekintenek.

3. Az egyik egy nyílt sztyeppéről szól, sómezőkkel, mocsarakkal és sekély vizekkel.

4. A másik a pásztorokról, a csordákról és a legeltető gazdálkodásról szól, amely évszázadok óta alakítja ezt a nyílt tájat.

5. A Hortobágy ezért nem olyan természeti terület, amely az embertől függetlenül egyszerűen megmaradt volna.

6. Ez egy kulturális táj, amelyben az emberi hasznosítás és a természetes folyamatok szokatlanul tartós kapcsolatot alakítottak ki.

7. Éppen ez a kapcsolat teszi bonyolulttá azt a kérdést, hogy a természetvédelemnek itt valójában mit kellene megőriznie.

8. Meg kell-e szüntetnie minden hasznosítást, vissza kell-e állítania a tájat egy állítólagos eredeti állapotba, és el kell-e távolítania a csordákat?

9. Vagy folytatnia kell a legeltetést, mert az állatok nélkül a nyílt táj lassan elveszítené jellegét.

10. A Hortobágyon látható, hogy a védelem néha nem az ember visszavonulásában, hanem tevékenységének gondosan korlátozott formájában nyilvánul meg.

11. A Hortobágyi Nemzeti Parkot 1973. január 1-jén hozták létre, mint Magyarország első nemzeti parkját.

12. Eredeti területe körülbelül 52 000 hektár volt.

13. Későbbi bővítések és összevonások révén a védett terület ma több mint 80 000 hektárt foglal magában.

14. Az ilyen adatok az adott közigazgatási helyzetre vonatkoznak, és nem szabad összetéveszteni őket az egyes világörökségi vagy vizes élőhely-kategóriák kisebb területeivel.

15. A park a Nagyalföld keleti részén fekszik, és ott egy kiterjedt gyepekből, mocsarakból, folyóparti síkságokból, tavakból és sós talajokból álló sorozatot őriz.

16. A síkság látszólagos egyformasága megtévesztő, hiszen néhány centiméteres magasságkülönbség is döntő lehet abban, hogy a víz megmarad-e, vagy gyorsan elpárolog.

17. A magasabban fekvő gerinceken száraz fű nő, míg a lapos völgyekben időnként víz gyűlik össze.

18. Ahol a víz elpárolog, sók maradnak vissza, amelyeket csak a különösen jól alkalmazkodott növények képesek elviselni.

19. Így jön létre az élőhelyek mozaikja, noha a láthatár szinte megszakítás nélkül egyenes marad.

20. A kiterjedés tehát nem a biológiai szegénység jele, hanem egy finoman tagolt táj látható felülete.

21. A Hortobágy értéke abban is rejlik, hogy az európai madárvonulási útvonalak mentén fekszik.

22. A víztestek, az iszapos partok, a rövid ideig legeltetett rétek és a betakarított mezők táplálékot és biztonságos pihenőhelyeket nyújtanak a vonuló madaraknak.

23. Ősszel nagy csapatokban gyűlnek itt össze a darvak, a vadludak és a kacsák, amelyek száma évről évre ingadozik.

24. A nagy túzok is olyan körülményeket talál a nyílt területeken, amelyekre az utakkal, bozótokkal és intenzív mezőgazdasággal tagolt tájban már alig talál példát.

25. A gémek, a kanalasgémek, a gólyák és a ragadozó madarak mindegyike más-más módon használja ki a vizes élőhelyeket vagy a szomszédos síkságokat.

26. A park jelentőségét ezért nem lehet kizárólag az ott fészkelő állatok alapján megítélni.

27. Egy vizes élőhely egy faj számára fészkelőhely, egy másik számára telelőhely, egy harmadik számára pedig csupán rövid pihenőhely lehet.

28. Ha egy ilyen területet lecsapolnak vagy tartós zavarás révén értéktelenné tesznek, a veszteség hatása ezért messze túlmutat Magyarország határain.

29. A Hortobágy nemzetközi védelmi rendszerek részét képezi, többek között a jelentős vizes élőhelyeket összefogó Ramsar-hálózatét.

30. Nyílt síksága így nem csupán magyarországi tájérték, hanem több országot átszelő állatok vándorlási útvonalainak egyik alapeleme is.

31. Az UNESCO 1999-ben felvette a Hortobágyi Kulturális Táj – a Puszta nevű területet a Világörökségi Listára.

32. Ennek döntő tényezője nem az érintetlen vadon elképzelése volt.

33. Elismerték azt a tájat, amelyben a hagyományos legeltetési gazdálkodás nyomai több mint két évezreden át láthatóan megmaradtak.

34. A síkságok, a vizes élőhelyek, a húzókútak, a hidak, az utak és a gazdálkodási formák ebben az értelmezésben egy közös kulturális és ökológiai szerkezet részét képezik.

35. A világörökségi státusz ezért nem egy olyan romantikus kulissza minőségi pecsétje, amely a hasznosítástól függetlenül is fennmaradhatna.

36. Inkább arra emlékeztet, hogy a puszta különleges arculata a földdel való egy bizonyosfajta bánásmód eredményeként jött létre.

37. Ugyanakkor a világörökségi státusz nem véd meg automatikusan minden egyes történelmi formát a változástól.

38. Megköveteli, hogy a táj rendkívüli jellegét figyelembe vegyék a gazdálkodás, az építési tervek és a látogatók irányítása során.

39. A nemzeti park, a világörökség, a bioszféra-rezervátum és a Natura 2000-terület határai és területi kiterjedései nem fedik egymást.

40. Aki meg akarja védeni Hortobágyot, annak ezért meg kell különböztetnie a különböző védelmi szinteket és azok eltérő céljait.

41. A legfontosabb munkát számos gyepterületen maguk a legelő állatok végzik el.

42. A szarvasmarhák, juhok, lovak és vízi bivalyok megeszik a fiatal cserjéket, fel tapossák a talajt, és alacsonyan tartják a növényzetet.

43. Ezáltal megmaradnak a nyílt területek, ahol a sztyeppes növények kihajthatnak, és a talajon fészkelő madarak átlátást nyerhetnek a környékre.

44. E hatás nélkül először cserjék, később pedig sűrűbb bozótok terjednének el.

45. Ezt a folyamatot bozótosodásnak nevezik, és ez egyszerre változtatja meg a fényt, a talajnedvességet, a hőmérsékletet és a táplálékellátást.

46. Egy puszta, amelyet csak a saját sorsára hagynánk, ezért nem lenne automatikusan természetközeli.

47. Sok területen a legeltetett sztyeppéből egy másik élőhelygé alakulna át.

48. Ez az új élőhely ugyan szintén otthont adhatna állatoknak és növényeknek, de számos, a nyílt síksághoz alkalmazkodott faj számára alkalmatlan lenne.

49. A természetvédelemnek tehát itt kell eldöntenie, mely állapotokat kell megőrizni, és mely változásokat lehet megengedni.

50. A csorda a gondozás eszközévé válik, amelynek célja nem a lehető legnagyobb hústermelés, hanem a gyep sokszínűsége.

51. Különösen alkalmasak erre a hagyományos fajták, mert jól alkalmazkodnak a síkság viszonyaihoz, és különböző magasságú növényzetet hoznak létre.

52. A magyar szürke szarvasmarha a szegényes legelőkön is táplálékot talál, és viselkedésével meghatározza a növényzet szerkezetét.

53. A szarvasjuhok más növényeket fogyasztanak, mint a szarvasmarhák, és olyan helyekre jutnak el, amelyeket a nagyobb állatok kevésbé legelnek le.

54. A vízi bivalyok a nedvesebb területeket részesítik előnyben, és ott a növényzet ápolásának egy másik formáját tudják ellátni.

55. A mangalica sertés ezzel szemben nem tipikus eszköz a kiterjedt, rövidfüvű sztyeppén, de ősi haszonállat-fajtaként a régió történelmi állattartásának része.

56. Megőrzése ezért elsősorban a genetikai sokféleség, a kulturális folytonosság és a környezethez igazodó mezőgazdaság kérdése.

57. Az állatok nem helyettesítik teljes mértékben a természetes legelésző állatokat, mivel méretüket, számukat, az évszakot és mozgásmintájukat manapság az ember határozza meg.

58. Ugyanakkor átvehetnek egy olyan funkciót, amelyet a korábbi tájakon a nagy, vadon élő növényevők is betöltöttek.

59. Ezzel egyértelművé válik, hogy a hagyományos állattartás és a fajvédelem nem zárják ki egymást elvileg.

60. Döntő fontosságú, hogy az állattartást a talaj teherbíró képességéhez és az adott védett terület céljaihoz igazítsák-e.

61. A legeltetés azonban nem azonos a korlátlan kihasználással.

62. Túl sok állat túl kis területen tönkreteheti a gyepborítást, tömörítheti a talajt és elősegítheti az eróziót.

63. Hortobágy történetében is voltak olyan időszakok, amikor az alacsony vízállás gyengítette a természetes legelőket és fokozta a túllegeltetést.

64. Egy nemzeti parknak ezért figyelemmel kell kísérnie az állatok számát, eloszlását és a legeltetés időtartamát.

65. Száraz években egy terület kevesebb takarmányt tud biztosítani, annak ellenére, hogy külsőleg változatlannak tűnik.

66. Ilyenkor az állományszámról szóló döntés a talaj védelméről szóló döntéssé válik.

67. Érzékeny fészkelőhelyek közelében a legeltetést időben korlátozhatják vagy térben irányíthatják.

68. Ahol viszont a sűrű növényzet kiszorítja a ritka nyílt területeken élő fajokat, ott a legeltetés kifejezetten kívánatos lehet.

69. A természetvédelem itt sok apró kiigazításból áll, és nem egy egyszer meghatározott szabályból.

70. A puszta nyitott marad, mert az emberek a csordák hatását folyamatosan a vízszinthez, az évszakhoz és a növényzethez igazítják.

71. Hasonló elv érvényesül a Duna déli partján, Kecskemét környékén fekvő Kiskunsági Nemzeti Parkban is.

72. Ott homokos dombok váltakoznak sós rétekkel, lapos völgyekkel és egykori árterületekkel.

73. A homokos talaj gyorsan elszivárogtatja a vizet, míg a völgyekben a párolgás következtében sók halmozódhatnak fel.

74. Ezek az ellentétek olyan élőhelyeket teremtenek a növények számára, amelyek sem a tápanyagban gazdag szántókon, sem a zárt erdőkben nem tudnának megélni.

75. A Felső-kiskunsági-puszta az Alföld egyik legnagyobb, sóhatás alatt álló pusztatáját képezi Hortobágyon kívül.

76. Ott is az extenzív legeltetés tartozik azok közé az eszközök közé, amelyekkel a nyílt füves és sós területeket megőrzik.

77. A védelmi probléma azonban nem mindenhol azonos, mivel a homokos gyepek másképp reagálnak a taposásra és a legelésre, mint a nedves sós rétek.

78. Kiskunság ezért azt mutatja, hogy a „puszta” fogalom több tájtípust foglal magában.

79. Ez alatt érthetünk száraz homokos pusztát, sós réteket vagy víz által jellemzett nyílt alföldi területeket.

80. A gondozást minden esetben a talajhoz, a vízháztartáshoz és az ott élő fajokhoz kell igazítani.

81. Tovább délre a Körös-Maros Nemzeti Park további jelentős pusztaterületeket véd.

82. Nyílt területei a Körös és a Maros folyóvölgyei között terülnek el, és összekötik a gyepterületeket a vizes élőhelyekkel és az árterületekkel.

83. A Vásárhelyi-puszta példázza, hogy a puszta ma is lehet az emberek számára munkaterület.

84. A szürke marhák és a juhok ott nyitottá teszik a gyepterület egyes részeit, és egyúttal jövedelmet biztosítanak, illetve alapot nyújtanak az állattenyésztéshez.

85. A park síkságain a nagy túzok védelme is fontos szerepet játszik.

86. A fajnak tágas, kevéssé zavart területekre van szüksége, és érzékenyen reagál a területek felaprózódására és az intenzív gazdálkodásra.

87. A pusztaparkok között ezért eltérések vannak a fajgazdagság, a vízfolyás és a használati történet tekintetében.

88. Közös bennük az a felismerés, hogy a nyílt élőhelyek Európában ritkává váltak, és nem csupán tiltó táblák kihelyezésével őrizhetők meg.

89. Jövőjük a területi folytonosságtól, a megfelelő gazdálkodástól és a zavaró beavatkozások korlátozásától függ.

90. A pusztaparkok tehát nem egyetlen védett területet jelentenek, hanem hasonló alapvető problémákkal küzdő tájak családját.

91. A helyi lakosság számára ez a megközelítés mégis ellentmondásosnak tűnhet.

92. Egy szabály, amely egy ritka madárfaj szempontjából szükséges, megdrágíthatja a gazdaság működtetését, vagy időbeli korlátozásokat róhat rá.

93. A pásztorokkal, lovakkal és szürke szarvasmarhákkal kísért turisztikai bemutatók közvetíthetik a tájról szóló ismereteket, ugyanakkor leegyszerűsített képet is adhatnak a múltról.

94. Még a jó szándékú látogatói forgalom is terhelést jelenthet a fészkelőhelyekre, a legelő állatokra és az érzékeny vizes élőhelyekre.

95. Ezért az útvonalak kijelölése, a szezonális lezárások és az érthető tájékoztatás ugyanúgy a védelem részét képezik, mint a területek gondozása.

96. A hagyományos pásztorkultúra nem válhat puszta díszletgé, ha az élő táj részeként kívánjuk megőrizni.

97. Ezzel szemben az autentikusság iránti vágy nem vezethet oda, hogy a történelmi gyakorlatokat kritika nélkül minden területre átültessük.

98. A jó természetvédelmi munka egyszerre tartja szem előtt a gazdálkodók gazdasági igényeit, a fajok élőhelyeit és a látogatók elvárásait.

99. A Hortobágy ezért nem a történelem megállításával őrzi meg tágasságát, hanem azzal, hogy annak hatékony formáit a mai körülmények között gondosan továbbviszi.

100. Ez a vadon kialakított, de nem mesterséges, és csak akkor marad életben, ha az emberek és az állatok közösen nyitva tartják számára a teret.

1. Eine Herde langhörniger Graurinder zieht über das flache Grasland des Hortobágy, während über ihr Kraniche in langen Reihen nach einem Schlafplatz suchen.

2. In diesem Bild liegen zwei Geschichten übereinander, die oft getrennt betrachtet werden.

3. Die eine handelt von einer offenen Steppe mit Salzflächen, Sümpfen und flachen Gewässern.

4. Die andere handelt von Hirten, Herden und einer Weidewirtschaft, die diese Offenheit über Jahrhunderte mitgeprägt hat.

5. Der Hortobágy ist deshalb kein Stück Natur, das unabhängig vom Menschen einfach übrig geblieben wäre.

6. Er ist eine Kulturlandschaft, in der menschliche Nutzung und natürliche Prozesse eine ungewöhnlich dauerhafte Verbindung eingegangen sind.

7. Gerade diese Verbindung macht die Frage schwierig, was Naturschutz hier eigentlich bewahren soll.

8. Soll er jede Nutzung beenden, die Landschaft in einen vermeintlich ursprünglichen Zustand zurückführen und die Herden entfernen.

9. Oder muss er die Weide fortsetzen, weil ohne die Tiere die offene Landschaft langsam ihr Gesicht verlieren würde.

10. Am Hortobágy zeigt sich, dass Schutz manchmal nicht im Rückzug des Menschen, sondern in einer sorgfältig begrenzten Form seiner Tätigkeit besteht.

11. Der Hortobágyi Nemzeti Park wurde am 1. Januar 1973 als erster Nationalpark Ungarns eingerichtet.

12. Seine ursprüngliche Fläche betrug ungefähr 52.000 Hektar.

13. Durch spätere Erweiterungen und Zusammenlegungen umfasst das geschützte Gebiet heute mehr als 80.000 Hektar.

14. Solche Angaben beziehen sich auf den jeweiligen Verwaltungsstand und sollten nicht mit der kleineren Fläche einzelner Welterbe- oder Feuchtgebietskategorien verwechselt werden.

15. Der Park liegt im östlichen Teil der Großen Tiefebene und bewahrt dort eine weit gespannte Folge aus Grasland, Sümpfen, Flussauen, Teichen und salzigen Böden.

16. Die scheinbare Gleichförmigkeit der Ebene täuscht, denn wenige Zentimeter Höhenunterschied können darüber entscheiden, ob sich Wasser hält oder rasch verdunstet.

17. Auf den höher gelegenen Rücken wächst trockenes Gras, während sich in flachen Senken zeitweise Wasser sammelt.

18. Wo das Wasser verdunstet, bleiben Salze zurück, die nur besonders angepasste Pflanzen ertragen.

19. So entsteht ein Mosaik aus Lebensräumen, obwohl der Horizont fast ohne Unterbrechung gerade bleibt.

20. Die Weite ist daher kein Zeichen biologischer Armut, sondern die sichtbare Oberfläche einer fein gegliederten Landschaft.

21. Der Wert des Hortobágy liegt auch in seiner Lage an den europäischen Zugwegen der Vögel.

22. Wasserflächen, Schlammbänke, kurz beweidete Wiesen und abgeerntete Felder bieten Zugvögeln Nahrung und sichere Rastplätze.

23. Im Herbst sammeln sich hier große Scharen von Kranichen, Wildgänsen und Enten, deren Zahl von Jahr zu Jahr schwankt.

24. Auch die Großtrappe findet in den offenen Bereichen Bedingungen, die sie in einer von Straßen, Gehölzen und intensiver Landwirtschaft zerschnittenen Landschaft kaum noch überall vorfindet.

25. Reiher, Löffler, Störche und Greifvögel nutzen die Feuchtgebiete oder die angrenzenden Ebenen auf jeweils andere Weise.

26. Die Bedeutung des Parks lässt sich deshalb nicht allein an den Tieren ablesen, die dort brüten.

27. Ein Feuchtgebiet kann für eine Art Brutplatz, für eine zweite Winterquartier und für eine dritte nur eine kurze Raststation sein.

28. Wird eine solche Fläche entwässert oder durch dauerhafte Störung entwertet, wirkt sich der Verlust deshalb weit über Ungarn hinaus aus.

29. Der Hortobágy ist Teil internationaler Schutzsysteme, darunter des Ramsar-Netzes für bedeutende Feuchtgebiete.

30. Seine offene Ebene ist damit nicht nur ein ungarischer Landschaftswert, sondern ein Baustein in den Lebenswegen von Tieren, die mehrere Länder durchqueren.

31. Die UNESCO nahm die Kulturlandschaft Hortobágy – die Puszta 1999 in die Welterbeliste auf.

32. Ausschlaggebend war dabei nicht die Vorstellung einer unberührten Wildnis.

33. Anerkannt wurde eine Landschaft, in der sich die Spuren traditioneller Weidewirtschaft über mehr als zwei Jahrtausende sichtbar erhalten haben.

34. Die Ebenen, Feuchtgebiete, Ziehbrunnen, Brücken, Wege und Wirtschaftsformen gehören in diesem Verständnis zu einem gemeinsamen kulturellen und ökologischen Gefüge.

35. Das Welterbe ist daher kein Gütesiegel für eine romantische Kulisse, die unabhängig von ihrer Nutzung bestehen könnte.

36. Es erinnert vielmehr daran, dass die besondere Gestalt der Puszta durch eine bestimmte Art des Umgangs mit dem Land entstanden ist.

37. Zugleich schützt der Welterbestatus nicht jede einzelne historische Form automatisch vor Veränderung.

38. Er verlangt, den außergewöhnlichen Charakter der Landschaft bei Bewirtschaftung, Bauvorhaben und Besucherlenkung zu berücksichtigen.

39. Die Grenzen und Flächenangaben von Nationalpark, Welterbe, Biosphärenreservat und Natura-2000-Gebiet sind dabei nicht deckungsgleich.

40. Wer den Hortobágy schützen will, muss deshalb mehrere Schutzebenen und ihre unterschiedlichen Ziele auseinanderhalten.

41. Die wichtigste Arbeit auf vielen Grasflächen erledigen die Weidetiere selbst.

42. Rinder, Schafe, Pferde und Wasserbüffel fressen junge Gehölze, treten den Boden auf und halten die Vegetation niedrig.

43. Dadurch bleiben offene Stellen erhalten, auf denen Steppenpflanzen keimen und bodenbrütende Vögel den Überblick behalten können.

44. Ohne diese Einwirkung würden sich zunächst Sträucher und später dichtere Gehölze ausbreiten.

45. Dieser Prozess heißt Verbuschung und verändert Licht, Bodenfeuchte, Temperatur und Nahrungsangebot zugleich.

46. Eine Puszta, die man nur sich selbst überließe, wäre deshalb nicht automatisch naturnäher.

47. Sie würde sich in vielen Bereichen von einer beweideten Steppe zu einem anderen Lebensraum entwickeln.

48. Dieser neue Lebensraum könnte ebenfalls Tiere und Pflanzen beherbergen, wäre aber für zahlreiche Arten der offenen Ebene ungeeignet.

49. Naturschutz muss hier also entscheiden, welche Zustände erhalten werden sollen und welche Veränderungen zugelassen werden können.

50. Die Herde wird zum Werkzeug einer Pflege, deren Ziel nicht die größtmögliche Fleischproduktion, sondern die Vielfalt des Graslandes ist.

51. Besonders geeignet sind traditionelle Rassen, weil sie mit den Bedingungen der Ebene zurechtkommen und unterschiedliche Pflanzenhöhen erzeugen.

52. Das Ungarische Graurind kann auch auf kargen Weiden Nahrung finden und prägt mit seinem Verhalten die Struktur des Bewuchses.

53. Zackelschafe nutzen andere Pflanzen als Rinder und gelangen an Stellen, die von größeren Tieren weniger stark abgeweidet werden.

54. Wasserbüffel bevorzugen feuchtere Bereiche und können dort eine andere Form der Vegetationspflege übernehmen.

55. Das Mangalica-Schwein ist dagegen kein typisches Werkzeug für die großflächige kurzrasige Steppe, gehört aber als alte Nutztierrasse zur historischen Tierhaltung der Region.

56. Seine Erhaltung ist deshalb vor allem eine Frage genetischer Vielfalt, kultureller Kontinuität und angepasster Landwirtschaft.

57. Die Tiere ersetzen keine natürlichen Weidegänger vollständig, denn Größe, Zahl, Jahreszeit und Bewegungsmuster sind heute vom Menschen bestimmt.

58. Sie können aber eine Funktion übernehmen, die in früheren Landschaften von großen wild lebenden Pflanzenfressern mitgetragen wurde.

59. Damit wird deutlich, dass traditionelle Tierhaltung und Artenschutz sich nicht grundsätzlich ausschließen.

60. Entscheidend ist, ob die Haltung an die Belastbarkeit des Bodens und an die Ziele des jeweiligen Schutzgebiets angepasst wird.

61. Weide ist jedoch nicht dasselbe wie grenzenlose Nutzung.

62. Zu viele Tiere auf zu kleiner Fläche können die Grasnarbe zerstören, den Boden verdichten und Erosion fördern.

63. Auch die Geschichte des Hortobágy kennt Zeiten, in denen abgesenkte Wasserstände die natürlichen Weiden schwächten und Überweidung verstärkten.

64. Ein Nationalpark muss daher die Zahl der Tiere, ihre Verteilung und die Dauer der Beweidung beobachten.

65. In trockenen Jahren kann eine Fläche weniger Futter liefern, obwohl sie äußerlich unverändert aussieht.

66. Dann wird die Entscheidung über den Tierbestand zu einer Entscheidung über den Schutz des Bodens.

67. Wo empfindliche Brutplätze liegen, kann die Beweidung zeitlich eingeschränkt oder räumlich gelenkt werden.

68. Wo ein dichter Bewuchs seltene Offenlandarten verdrängt, kann sie dagegen ausdrücklich erwünscht sein.

69. Naturschutz besteht hier aus vielen kleinen Anpassungen und nicht aus einer einmal festgelegten Regel.

70. Die Puszta bleibt offen, weil Menschen die Wirkung der Herden immer wieder an Wasserstand, Jahreszeit und Vegetation ausrichten.

71. Ein ähnliches Prinzip findet sich im Kiskunsági Nemzeti Park südlich der Donau und um Kecskemét.

72. Dort wechseln sandige Rücken mit salzigen Wiesen, flachen Senken und ehemaligen Überschwemmungsbereichen.

73. Der sandige Boden lässt Wasser rasch versickern, während sich in den Senken durch Verdunstung Salze anreichern können.

74. Diese Gegensätze schaffen Lebensräume für Pflanzen, die weder auf nährstoffreichen Äckern noch in geschlossenen Wäldern bestehen würden.

75. In der Felső-kiskunsági-puszta liegt eine der größten salzbeeinflussten Pusztalandschaften des Alföld außerhalb des Hortobágy.

76. Auch dort gehört die extensive Beweidung zu den Mitteln, mit denen offene Gras- und Salzflächen erhalten werden.

77. Das Schutzproblem ist allerdings nicht überall gleich, denn Sandrasen reagieren anders auf Tritt und Verbiss als nasse Salzwiesen.

78. Der Kiskunság zeigt deshalb, dass der Begriff Puszta mehrere Landschaftstypen zusammenfasst.

79. Gemeint sein kann eine trockene Sandsteppe, eine salzige Wiese oder eine von Wasser geprägte offene Niederung.

80. Die Pflege muss jeweils an den Boden, den Wasserhaushalt und die dort lebenden Arten angepasst werden.

81. Weiter südlich schützt der Körös-Maros Nemzeti Park weitere bedeutende Pusztaräume.

82. Seine offenen Flächen liegen zwischen den Flusstälern von Körös und Maros und verbinden Grasländer mit Feuchtgebieten und Auen.

83. Die Vásárhelyi-puszta ist ein Beispiel dafür, dass die Puszta auch heute ein Arbeitsraum für Menschen sein kann.

84. Graurinder und Schafe halten dort Teile der Graslandschaft offen und liefern zugleich ein Einkommen oder eine Grundlage für die Tierhaltung.

85. In den Ebenen dieses Parks spielt auch der Schutz der Großtrappe eine wichtige Rolle.

86. Die Art braucht weite, wenig gestörte Flächen und reagiert empfindlich auf Zerschneidung und intensive Bewirtschaftung.

87. Zwischen den Pusztaparks gibt es daher Unterschiede in Artenausstattung, Wasserführung und Nutzungsgeschichte.

88. Gemeinsam ist ihnen die Einsicht, dass offene Lebensräume in Europa selten geworden sind und nicht allein durch das Aufstellen von Verbotsschildern erhalten bleiben.

89. Ihre Zukunft hängt von Flächenkontinuität, geeigneter Bewirtschaftung und der Begrenzung störender Eingriffe ab.

90. Die Puszta-Parks sind somit kein einzelnes Schutzgebiet, sondern eine Familie von Landschaften mit ähnlichen Grundproblemen.

91. Für die Menschen vor Ort kann dieser Ansatz dennoch widersprüchlich wirken.

92. Eine Regel, die aus Sicht einer seltenen Vogelart notwendig ist, kann die Bewirtschaftung eines Betriebs verteuern oder zeitlich einschränken.

93. Eine touristische Vorführung mit Hirten, Pferden und Graurindern kann Wissen über die Landschaft vermitteln und zugleich ein vereinfachtes Bild der Vergangenheit erzeugen.

94. Auch ein gut gemeinter Besucherstrom kann Brutplätze, Weidetiere und empfindliche Feuchtbereiche belasten.

95. Deshalb gehören Wegeführung, saisonale Sperrungen und verständliche Information ebenso zum Schutz wie die Pflege der Flächen.

96. Die traditionelle Hirtenkultur darf nicht zur dekorativen Kulisse werden, wenn sie als Teil der lebendigen Landschaft erhalten werden soll.

97. Umgekehrt darf der Wunsch nach Authentizität nicht dazu führen, dass historische Praktiken unkritisch auf jede Fläche übertragen werden.

98. Gute Schutzarbeit hält die wirtschaftlichen Bedürfnisse der Bewirtschafter, die Lebensräume der Arten und die Erwartungen der Besucher gleichzeitig im Blick.

99. Der Hortobágy bewahrt seine Weite deshalb nicht, indem er die Geschichte anhält, sondern indem er ihre wirksamen Formen unter heutigen Bedingungen sorgfältig weiterführt.

100. Diese Wildnis ist gemacht, aber nicht künstlich, und sie bleibt nur dann lebendig, wenn Menschen und Tiere ihr gemeinsam den Raum offen halten.