5.2 A racionalizmus – Der Rationalismus

1. A kora újkorban a gondolkodók egy alapvető kérdést tettek fel maguknak: Honnan származik a világról szóló biztos tudásunk?

2. Egy egész irányzat merész választ adott erre: Az ismeret legfontosabb forrása az értelem.

3. Ez az irányzat a racionalizmus nevet viseli, amely a latin „ratio” szóból származik, ami értelmet jelent.

4. A racionalizmus elsősorban a 17. és a 18. század elején határozta meg az európai gondolkodást.

5. A racionalizmus képviselői kevésbé bíztak az érzékekben, mint a tiszta gondolkodásban.

6. Meg voltak győződve arról, hogy az érzékek megtéveszthetnek minket, az éles elme viszont biztos igazságokhoz vezet.

7. Legnagyobb példaképük a matematika volt, amely látszólag a világra való tekintés nélkül is szilárd eredményekre jut.

8. Egy matematikai bizonyítás akkor is érvényes, függetlenül attól, hogy láttunk-e valaha háromszöget vagy sem.

9. Pontosan ezt a bizonyosságot akarták a racionalisták az egész filozófiára kiterjeszteni.

10. Szilárd alapot kerestek, amelyre minden további tudás biztonságosan épülhet.

11. E mozgalom első nagy gondolkodója a francia René Descartes volt, akit gyakran a modern filozófia atyjának tekintenek.

12. Descartes azzal kezdte, hogy radikálisan megkérdőjelezte mindazt, ami a legcsekélyebb mértékben is kétségbe vonható volt.

13. E kétely végén számára egy megingathatatlan bizonyosság állt: a gondolkodó én.

14. Híres mondata, „Gondolkodom, tehát vagyok”, egy egész korszak kiindulópontjává vált.

15. Ebből az egyetlen bizonyosságból kiindulva Descartes lépésről lépésre megpróbálta felépíteni a tudás biztos építményét.

16. Descartes után más gondolkodók is továbbfejlesztették a racionalizmust, mindegyik a maga módján.

17. A mai Hollandia területén élt Baruch de Spinoza, a szigorú következetességről híres filozófus.

18. Spinoza főművét matematikai könyv stílusában írta, definíciókkal, alapelvekkel és bizonyításszerű tételekkel.

19. Spinoza számára csak egyetlen szubsztancia létezett, amelyet egyszerre Istennek és természetnek nevezett.

20. Számára a világban minden csupán ennek az egyetlen, mindent átfogó valóságnak a megnyilvánulása volt.

21. Egy másik nagy racionalista a német Gottfried Wilhelm Leibniz volt, egy univerzális tudós.

22. Leibniz nemcsak a filozófiával, hanem a matematikával, a joggal és a technikával is foglalkozott.

23. Isaac Newtontól függetlenül kidolgozta a végtelen kicsi számítás alapjait.

24. Filozófiájában a világ számtalan egyszerű alapeegységből állt, amelyeket monádoknak nevezett.

25. Leibniz hitt egy előre meghatározott harmóniában, amelyen keresztül minden dolog rendezett módon együttműködik.

26. Minden különbség ellenére ezeket a gondolkodókat egy közös alapelv fűzte össze.

27. Mindannyian meg voltak győződve arról, hogy az értelem önmagából képes valódi tudásra szert tenni.

28. Ebben központi szerepet játszott a velünk született ötletekről szóló tan.

29. E tan szerint az elme már az első tapasztalatok megszerzése előtt hordozza magában bizonyos alapgondolatokat.

30. Úgy tűnt számukra, hogy olyan fogalmak, mint Isten, a végtelen vagy a logika törvényei, nem az érzékelésből származnak.

31. Az ilyen eszmék inkább születésünktől fogva az elmében rejlenek.

32. Ezzel a racionalisták éles ellentétben álltak egy másik nagy irányzattal, az empirizmussal.

33. Az empiristák viszont – főként Angliában – a tapasztalatot emelték ki az ismeret egyetlen forrásaként.

34. Számukra az elme születéskor egy üres laphoz hasonlított, amelyet csak az érzéki benyomások töltenek meg.

35. A racionalizmus és az empirizmus közötti vita a modern filozófia egyik nagy vitájává vált.

36. Az egyik oldalon az értelmes elme iránti bizalom állt, a másikon a megfigyelő tapasztalat iránti bizalom.

37. Mindkét oldalnak megvoltak a maga jó indokai, és mindkettőnek voltak nyilvánvaló gyengeségei.

38. A racionalizmus meg tudta magyarázni, miért olyan biztosak és általánosan érvényesek a matematikai igazságok.

39. Nehézséget okozott azonban számára annak magyarázata, hogy a tiszta gondolkodás hogyan mondhat ki bármit is a valós, tényleges világról.

40. Az empirizmus közel állt a tapasztalathoz, de emiatt könnyen kétségbe vonta minden biztos ismeretet.

41. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy a két tábor közötti ellentét feloldhatatlan.

42. Csak a német filozófus, Immanuel Kant próbálta később összeegyeztetni a két irányzatot.

43. Kant megmutatta, hogy minden ismerethez szükség van mind a tapasztalatra, mind az értelem rendszerező teljesítményére.

44. Ezzel leküzdötte az éles ellentétet anélkül, hogy bármelyik oldalt egyszerűen értéktelennek nyilvánította volna.

45. A racionalizmus tehát nem végleges pontot jelentett, hanem egy hosszú út fontos lépése volt.

46. Hatása azonban messze túlnyúlt saját korszakán.

47. Az észbe vetett bizalom az egész felvilágosodás korszakát meghatározta.

48. Az a gondolat, hogy az ember saját gondolkodásával tisztánlátást nyerhet, nagy reménnyé vált.

49. A modern tudomány is a racionalizmustól örökölte a világos fogalmakba és a szigorú bizonyítékokba vetett hitet.

50. Ugyanakkor az empirizmustól örökölte a pontos megfigyelésbe és a kísérletbe vetett hitet.

51. A két irányzat összefonódásából végül a mai kutatás képe alakult ki.

52. A racionalizmus emlékeztet bennünket arra, hogy nem minden tudás pusztán a megfigyelésből származik.

53. Bizonyos igazságok kizárólag gondos, rendszerezett gondolkodás révén tárulnak fel.

54. Aki fejben old meg egy számítást, nap mint nap bizonyítja a tiszta gondolkodás erejét.

55. A racionalizmus azonban óvatosságra int az értelem túlzott önbizalmával szemben is.

56. Hiszen egy logikailag zárt gondolati rendszernek még messze nem kell egybeesnie a valósággal.

57. A racionalizmus története így egyben a határainak története is.

58. Megmutatja, meddig vihet el a puszta gondolkodás, és hol marad a tapasztalatra utalva.

59. Descartes, Spinoza és Leibniz révén a filozófia véglegesen belép az újkori korszakba.

60. Közös örökségük az a megingathatatlan bátorság, hogy mindent a saját ésszerűségük ítélőszéke elé állítsanak.

1. In der frühen Neuzeit stellten sich Denker eine grundlegende Frage: Woher stammt unser sicheres Wissen über die Welt?

2. Eine ganze Strömung gab darauf eine kühne Antwort: Die wichtigste Quelle der Erkenntnis ist die Vernunft.

3. Diese Strömung trägt den Namen Rationalismus, abgeleitet vom lateinischen Wort "ratio", das Vernunft bedeutet.

4. Der Rationalismus prägte das europäische Denken vor allem im 17. und frühen 18. Jahrhundert.

5. Die Vertreter des Rationalismus vertrauten weniger den Sinnen als dem reinen Nachdenken.

6. Sie waren überzeugt, dass die Sinne uns täuschen können, der klare Verstand aber zu sicheren Wahrheiten führt.

7. Ihr großes Vorbild war die Mathematik, die scheinbar ohne jeden Blick in die Welt zu festen Ergebnissen kommt.

8. Ein mathematischer Beweis gilt unabhängig davon, ob man je ein Dreieck gesehen hat oder nicht.

9. Genau diese Sicherheit wollten die Rationalisten auf die ganze Philosophie übertragen.

10. Sie suchten nach einem festen Fundament, auf dem sich alles weitere Wissen sicher aufbauen lässt.

11. Der erste große Denker dieser Bewegung war der Franzose René Descartes, der oft als Vater der neuzeitlichen Philosophie gilt.

12. Descartes begann mit dem radikalen Zweifel an allem, was sich auch nur im Geringsten bezweifeln ließ.

13. Am Ende dieses Zweifels stand für ihn eine unerschütterliche Gewissheit: das denkende Ich.

14. Sein berühmter Satz "Ich denke, also bin ich" wurde zum Ausgangspunkt einer ganzen Epoche.

15. Von dieser einen Gewissheit aus versuchte Descartes, Schritt für Schritt ein sicheres Gebäude des Wissens zu errichten.

16. Nach Descartes entwickelten andere Denker den Rationalismus auf je eigene Weise weiter.

17. Im heutigen Gebiet der Niederlande lebte Baruch de Spinoza, ein Philosoph von strenger Folgerichtigkeit.

18. Spinoza schrieb sein Hauptwerk im Stil eines Mathematikbuchs, mit Definitionen, Grundsätzen und beweisartigen Sätzen.

19. Für Spinoza gab es nur eine einzige Substanz, die er zugleich Gott und Natur nannte.

20. Alles in der Welt war für ihn nur eine Erscheinungsform dieser einen umfassenden Wirklichkeit.

21. Ein weiterer großer Rationalist war der Deutsche Gottfried Wilhelm Leibniz, ein universaler Gelehrter.

22. Leibniz beschäftigte sich nicht nur mit Philosophie, sondern auch mit Mathematik, Recht und Technik.

23. Er entwickelte unabhängig von Isaac Newton die Grundlagen der Infinitesimalrechnung.

24. In seiner Philosophie bestand die Welt aus unzähligen einfachen Grundeinheiten, die er Monaden nannte.

25. Leibniz glaubte an eine vorbestimmte Harmonie, durch die alle Dinge geordnet zusammenwirken.

26. Trotz aller Unterschiede teilten diese Denker einen gemeinsamen Grundgedanken.

27. Sie alle waren überzeugt, dass die Vernunft aus sich selbst heraus echtes Wissen gewinnen kann.

28. Eine zentrale Rolle spielte dabei die Lehre von den angeborenen Ideen.

29. Nach dieser Lehre trägt der Geist gewisse Grundgedanken schon in sich, bevor jede Erfahrung beginnt.

30. Begriffe wie Gott, Unendlichkeit oder die Gesetze der Logik schienen ihnen nicht aus der Wahrnehmung zu stammen.

31. Solche Ideen sollten vielmehr von Geburt an im Verstand angelegt sein.

32. Damit standen die Rationalisten in scharfem Gegensatz zu einer anderen großen Strömung, dem Empirismus.

33. Die Empiristen, vor allem in England, betonten dagegen die Erfahrung als einzige Quelle des Wissens.

34. Für sie glich der Geist bei der Geburt einem unbeschriebenen Blatt, das erst durch Sinneseindrücke gefüllt wird.

35. Der Streit zwischen Rationalismus und Empirismus wurde zu einer der großen Auseinandersetzungen der neuzeitlichen Philosophie.

36. Auf der einen Seite stand das Vertrauen in den denkenden Verstand, auf der anderen das Vertrauen in die beobachtende Erfahrung.

37. Beide Seiten hatten gute Gründe, und beide hatten ihre offensichtlichen Schwächen.

38. Der Rationalismus konnte erklären, warum mathematische Wahrheiten so sicher und allgemeingültig sind.

39. Er hatte aber Mühe zu erklären, wie reines Denken etwas über die wirkliche, tatsächliche Welt aussagen soll.

40. Der Empirismus stand der Erfahrung nah, geriet dafür aber leicht in Zweifel an aller gesicherten Erkenntnis.

41. Lange schien der Gegensatz beider Lager unauflösbar zu sein.

42. Erst der deutsche Philosoph Immanuel Kant versuchte später, beide Richtungen miteinander zu versöhnen.

43. Kant zeigte, dass jede Erkenntnis sowohl Erfahrung als auch ordnende Leistungen des Verstandes braucht.

44. Damit überwand er den scharfen Gegensatz, ohne eine der beiden Seiten einfach für wertlos zu erklären.

45. Der Rationalismus war also kein endgültiger Schlusspunkt, sondern ein wichtiger Schritt eines langen Weges.

46. Seine Wirkung reichte jedoch weit über die eigene Epoche hinaus.

47. Das Vertrauen in die Vernunft prägte das gesamte Zeitalter der Aufklärung.

48. Der Gedanke, dass der Mensch durch eigenes Denken Klarheit gewinnen kann, wurde zu einer großen Hoffnung.

49. Auch die moderne Wissenschaft erbte vom Rationalismus den Glauben an klare Begriffe und strenge Beweise.

50. Zugleich erbte sie vom Empirismus den Glauben an genaue Beobachtung und an das Experiment.

51. Aus der Verbindung beider Linien entstand schließlich das Bild der heutigen Forschung.

52. Der Rationalismus erinnert uns daran, dass nicht alles Wissen aus bloßem Hinschauen stammt.

53. Manche Wahrheiten erschließen sich allein durch sorgfältiges, geordnetes Nachdenken.

54. Wer eine Rechnung im Kopf löst, beweist täglich die Kraft des reinen Denkens.

55. Doch der Rationalismus mahnt auch zur Vorsicht gegenüber einem allzu großen Selbstvertrauen der Vernunft.

56. Denn ein logisch geschlossenes Gedankengebäude muss noch lange nicht mit der Wirklichkeit übereinstimmen.

57. Die Geschichte des Rationalismus ist somit zugleich eine Geschichte seiner Grenzen.

58. Sie zeigt, wie weit das bloße Denken tragen kann und wo es auf die Erfahrung angewiesen bleibt.

59. Mit Descartes, Spinoza und Leibniz betritt die Philosophie endgültig die Neuzeit.

60. Ihr gemeinsames Vermächtnis ist der unerschütterliche Mut, alles vor den Richterstuhl der eigenen Vernunft zu stellen.