8.6.2 Jelek, nyelv és jelentés – Zeichen, Sprache und Bedeutung

1. A strukturalizmus és utódai középpontjában a jel fogalma áll.

2. A jel olyan dolog, amely valami mást jelöl, ahogyan egy szó is egy tárgyat vagy egy gondolatot jelöl.

3. Ferdinand de Saussure nyelvész a nyelvi jelet két elválaszthatatlan részre bontotta.

4. Az egyik oldalt Ferdinand de Saussure jelölőnek nevezte, vagyis a szó hangformáját vagy írásjelét.

5. A másik oldalt Ferdinand de Saussure jelöltnek nevezte, vagyis a szóhoz kapcsolódó fogalmat.

6. A „fa” szó esetében a hangsor a jelölő, a fa fogalma pedig a jelölt.

7. Ferdinand de Saussure hangsúlyozta, hogy e két oldal kapcsolata nem természetes, hanem önkényes.

8. Az önkényesség itt azt jelenti, hogy nincs kényszerítő ok arra, hogy éppen a „fa” hangsor jelölje ezt a növényt.

9. Más nyelvekben ugyanaz a tárgy egészen másképp hívódik, anélkül, hogy az egyik megnevezés helyesebb lenne, mint a másik.

10. Ez az önkényesség azt mutatja, hogy a jelentés nem a dolgokban magukban rejlik, hanem a nyelvi rendszer határozza meg.

11. Ebből következik Ferdinand de Saussure második alapgondolata: a nyelv a különbségek rendszere.

12. Egy jel csak annyiban jelent valamit, amennyiben megkülönböztethető minden más jeltől.

13. Ahogyan egy érme értéke csak más érmékhez viszonyítva létezik, úgy egy szó jelentése is csak más szavakhoz viszonyítva létezik.

14. A nyelv így hasonlít egy hálóhoz, amelyben minden csomópont csak a többi csomóponttal való kapcsolata révén létezik.

15. Ez a jelelmélet egy önálló tudomány alapjává vált, amelyet jelelméletnek vagy szemiotikának neveznek.

16. A szemiotika nem csupán a nyelvet vizsgálja, hanem minden olyan jelet, amellyel az emberek jelentést teremtenek.

17. A ruházat, a közlekedési táblák, a reklámok és az ételek is jelrendszerként értelmezhetők.

18. Roland Barthes irodalomkutató például a divatot olyan nyelvként értelmezte, amelyben minden ruhadarab üzenetet hordoz.

19. Így a strukturalista szemlélet kiterjedt az emberi kultúra jeleiről szóló általános tanra.

20. Ebből a jelelméletből alakult ki az 1960-as évek végén a posztstrukturalizmus.

21. A posztstrukturalizmus átvette a nyelv és a jelek iránti figyelmet, de ebből radikálisabb következtetéseket vont le.

22. A posztstrukturalisták kétségbe vonták, hogy a jelölő és a jelölt közötti kapcsolat valaha is rögzített és egyértelmű lenne.

23. Jacques Derrida filozófus lett ennek az új irányzatnak a legfontosabb képviselője.

24. Jacques Derrida rámutatott, hogy egy szó jelentése soha nem rögzíthető véglegesen.

25. Ha egy szót megkeresünk a szótárban, ott ismét csak más szavakat találunk, amelyeket maguk is magyarázatra szorulnak.

26. A jelentés így egyre tovább utal jelről jelre, anélkül, hogy valaha is eljutna egy rögzített végponthoz.

27. Jacques Derrida ezt a jelentés állandó eltolódását egy általa megalkotott szóval, a „különbség”-nek nevezte.

28. A „különbség” alatt Jacques Derrida egyszerre értette a jelek megkülönböztetését és a végleges jelentés állandó elhalasztását.

29. Jacques Derrida szerint a jelentés soha nincs teljesen jelen, hanem mindig már úton van további jelek felé.

30. Ebből a gondolatból Jacques Derrida kidolgozott egy módszert, amelyet dekonstrukciónak nevezett.

31. A dekonstrukció az a művészet, hogy egy szöveget olyan alaposan olvassunk, hogy láthatóvá váljanak rejtett feszültségei és ellentmondásai.

32. Jacques Derrida rámutatott, hogy sok szöveg szilárd ellentéteken alapul, például az értelem és az érzelem, vagy a beszéd és az írás ellentétén.

33. A dekonstrukció feltárja, hogy az ilyen ellentétek soha nem választhatók szét tisztán, és egymást áthatják.

34. Ily módon a posztstrukturalizmus belülről bontotta le a strukturalizmus szilárd struktúráit.

35. Ahol a strukturalizmus stabil rendszert látott, a posztstrukturalizmus a jelek mozgékony játékát látta, szilárd alap nélkül.

36. A posztstrukturalizmus egy másik irányzata összekapcsolta a nyelv kérdését a hatalom kérdésével.

37. Michel Foucault gondolkodó azt vizsgálta, hogy a történelem során hogyan határozzák meg, mi számít egyáltalán igaz tudásnak.

38. Michel Foucault kimutatta, hogy a tudás és a hatalom mindig szorosan összefonódik.

39. Aki meghatározza, mi számít normálisnak, egészségesnek vagy ésszerűnek, az Michel Foucault szerint egyúttal hatalmat is gyakorol az emberek felett.

40. Michel Foucault szerint az olyan fogalmak, mint az őrület, a betegség vagy a bűncselekmény, nem időtálló tények, hanem a körülményekkel együtt változnak.

41. Michel Foucault szerint a különböző korszakokban egészen eltérő dolgokat ismertek el igazságként, és zártak ki eltérésként.

42. Ezzel Michel Foucault rámutatott arra, hogy a tudás nyelve sem soha nem semleges, hanem magában hordozza az uralmat.

43. Michel Foucault szerint az állítólag tiszta tudás mindig egyben az emberek rendezésének és irányításának eszköze is.

44. Ily módon a posztstrukturalizmus összekapcsolta a jelelméletet a társadalmi hatalom kritikájával.

45. Mind Jacques Derrida, mind Michel Foucault alapvetően megkérdőjelezte a rögzített, végleges igazság eszméjét.

46. Az egyetlen igazság helyébe számos értelmezés, számos magyarázat és számos hatalmi viszony lépett.

47. Az igazságok ezen sokszorosodása a posztstrukturalizmust a posztmodernizmus előfutárává tette.

48. A kritikusok azzal vádolták a posztstrukturalizmust, hogy az összes rögzített jelentés feloldásával lehetetlenné teszi minden egyértelmű kijelentést.

49. Ha egyetlen jel sem jelent már biztosan semmit – így hangzott a kifogás –, akkor a gondolkodás a tetszékeségbe fulladhat.

50. A posztstrukturalizmus védelmezői azzal válaszoltak, hogy éppen ennek a nyitottságnak a tudatosítása véd meg a hamis biztonságérzettől.

51. Aki elismeri a nyelv többértelműségét – így hangzott a válasz –, az figyelmesebben hallgat, és könnyebben átlátja a rejtett hatalmi igényeket.

52. Vitathatatlan, hogy a strukturalizmus és a posztstrukturalizmus tartósan megváltoztatta a nyelvre irányuló nézőpontot.

53. A nyelv azóta már nem csupán a valóság tükreként tekinthető, hanem olyan rendszerként, amely a valóságot is alakítja.

54. Ezen nézet szerint az, amit az emberek gondolni és érzékelni tudnak, a rendelkezésre álló jelektől és fogalmaktól függ.

55. A nyelv határai így a gondolkodás és a benne megjelenő világ határaivá válnak.

56. A jelelmélet így egy szűk nyelvi kérdésről a valóság és a jelentés átfogó kérdéséhez vezetett.

57. A strukturalizmus megmutatta, hogy a jelentés a rendszerben lévő rögzített különbségekből származik.

58. A posztstrukturalizmus pedig azt mutatta meg, hogy ezek a különbségek soha nem rögzülnek teljesen, hanem mindig mozgásban maradnak.

59. E két felismerés között terjed ki a jelekről, a nyelvről és a jelentésről szóló modern gondolkodás.

60. Végül az a felismerés marad, hogy az ember egy jelekből álló világban él, amelyet ő értelmez, és amely egyúttal őt is értelmezi.

1. Im Mittelpunkt des Strukturalismus und seiner Nachfolger steht der Begriff des Zeichens.

2. Ein Zeichen ist etwas, das für etwas anderes steht, so wie ein Wort für einen Gegenstand oder einen Gedanken steht.

3. Der Sprachforscher Ferdinand de Saussure zerlegte das sprachliche Zeichen in zwei untrennbare Seiten.

4. Die eine Seite nannte Ferdinand de Saussure das Bezeichnende, also die Lautgestalt oder das Schriftbild eines Wortes.

5. Die andere Seite nannte Ferdinand de Saussure das Bezeichnete, also die Vorstellung, die mit diesem Wort verbunden ist.

6. Beim Wort "Baum" ist die Lautfolge das Bezeichnende und die Vorstellung eines Baumes das Bezeichnete.

7. Ferdinand de Saussure betonte, dass die Verbindung dieser beiden Seiten nicht natürlich, sondern willkürlich ist.

8. Willkürlich heißt hier, dass es keinen zwingenden Grund gibt, warum gerade die Lautfolge "Baum" diese Pflanze bezeichnet.

9. In anderen Sprachen heißt derselbe Gegenstand ganz anders, ohne dass eine Bezeichnung richtiger wäre als die andere.

10. Diese Willkür zeigt, dass die Bedeutung nicht in den Dingen selbst liegt, sondern durch das Sprachsystem festgelegt wird.

11. Daraus folgt der zweite Grundgedanke von Ferdinand de Saussure: die Sprache ist ein System von Unterschieden.

12. Ein Zeichen bedeutet etwas nur dadurch, dass es sich von allen anderen Zeichen unterscheidet.

13. So wie eine Münze ihren Wert nur im Verhältnis zu anderen Münzen hat, hat ein Wort seinen Sinn nur im Verhältnis zu anderen Wörtern.

14. Die Sprache gleicht damit einem Netz, in dem jeder Knoten nur durch seine Verbindung zu den übrigen Knoten besteht.

15. Diese Lehre vom Zeichen wurde zur Grundlage einer eigenen Wissenschaft, die man Zeichenlehre oder Semiotik nennt.

16. Die Semiotik untersucht nicht nur die Sprache, sondern alle Zeichen, mit denen Menschen Bedeutung erzeugen.

17. Auch Kleidung, Verkehrsschilder, Werbung und Speisen lassen sich als Zeichensysteme lesen.

18. Der Literaturforscher Roland Barthes deutete etwa die Mode als eine Sprache, in der jedes Kleidungsstück eine Botschaft trägt.

19. So weitete sich die strukturalistische Sicht zu einer allgemeinen Lehre von den Zeichen der menschlichen Kultur.

20. Aus dieser Lehre vom Zeichen entwickelte sich in den späten 1960er Jahren der Poststrukturalismus.

21. Der Poststrukturalismus übernahm die Aufmerksamkeit für Sprache und Zeichen, zog aber radikalere Schlüsse daraus.

22. Die Poststrukturalisten bezweifelten, dass das Verhältnis von Bezeichnendem und Bezeichnetem jemals fest und eindeutig sei.

23. Der Philosoph Jacques Derrida wurde zur wichtigsten Stimme dieser neuen Richtung.

24. Jacques Derrida zeigte, dass die Bedeutung eines Wortes sich nie endgültig festhalten lässt.

25. Schlägt man ein Wort im Wörterbuch nach, findet man dort wieder nur andere Wörter, die ihrerseits erklärt werden müssen.

26. Die Bedeutung verweist so immer weiter von Zeichen zu Zeichen, ohne jemals an einem festen Endpunkt anzukommen.

27. Jacques Derrida nannte diese ständige Verschiebung der Bedeutung mit einem von ihm geprägten Wort die Differenz.

28. Mit Differenz meinte Jacques Derrida zugleich das Unterscheiden der Zeichen und das ständige Aufschieben der endgültigen Bedeutung.

29. Die Bedeutung ist nach Jacques Derrida nie ganz da, sondern immer schon unterwegs zu weiteren Zeichen.

30. Aus diesem Gedanken entwickelte Jacques Derrida ein Verfahren, das er Dekonstruktion nannte.

31. Die Dekonstruktion ist die Kunst, einen Text so genau zu lesen, dass seine verborgenen Spannungen und Widersprüche sichtbar werden.

32. Jacques Derrida zeigte, dass viele Texte auf festen Gegensätzen beruhen, etwa Vernunft gegen Gefühl oder Sprache gegen Schrift.

33. Die Dekonstruktion deckt auf, dass solche Gegensätze nie sauber zu trennen sind und sich gegenseitig durchdringen.

34. Auf diese Weise löste der Poststrukturalismus die festen Strukturen des Strukturalismus von innen heraus auf.

35. Wo der Strukturalismus ein stabiles System sah, sah der Poststrukturalismus ein bewegliches Spiel der Zeichen ohne festen Grund.

36. Eine andere Richtung des Poststrukturalismus verband die Frage nach der Sprache mit der Frage nach der Macht.

37. Der Denker Michel Foucault untersuchte, wie in der Geschichte bestimmt wird, was überhaupt als wahres Wissen gilt.

38. Michel Foucault zeigte, dass Wissen und Macht stets eng miteinander verflochten sind.

39. Wer bestimmt, was als normal, gesund oder vernünftig gilt, übt nach Michel Foucault zugleich Macht über die Menschen aus.

40. Begriffe wie Wahnsinn, Krankheit oder Verbrechen sind nach Michel Foucault keine zeitlosen Tatsachen, sondern wechseln mit den Verhältnissen.

41. In verschiedenen Epochen, so Michel Foucault, wurde ganz Unterschiedliches als Wahrheit anerkannt und als Abweichung ausgeschlossen.

42. Damit zeigte Michel Foucault, dass auch die Sprache des Wissens nie neutral ist, sondern Herrschaft mit sich trägt.

43. Das vermeintlich reine Wissen ist nach Michel Foucault immer auch ein Mittel, Menschen zu ordnen und zu lenken.

44. Auf diese Weise verband der Poststrukturalismus die Lehre vom Zeichen mit einer Kritik gesellschaftlicher Macht.

45. Sowohl Jacques Derrida als auch Michel Foucault stellten die Idee einer festen, endgültigen Wahrheit grundsätzlich infrage.

46. An die Stelle der einen Wahrheit traten viele Lesarten, viele Deutungen und viele Machtverhältnisse.

47. Diese Vervielfältigung der Wahrheiten machte den Poststrukturalismus zu einem Vorboten der Postmoderne.

48. Kritiker warfen dem Poststrukturalismus vor, mit der Auflösung jeder festen Bedeutung jede klare Aussage unmöglich zu machen.

49. Wenn kein Zeichen mehr sicher etwas bedeutet, so der Einwand, droht das Denken in Beliebigkeit zu zerfließen.

50. Die Verteidiger des Poststrukturalismus antworteten, gerade das Bewusstsein für diese Offenheit schütze vor falscher Sicherheit.

51. Wer die Vieldeutigkeit der Sprache anerkennt, so die Antwort, hört genauer hin und durchschaut versteckte Machtansprüche leichter.

52. Unbestreitbar veränderten der Strukturalismus und der Poststrukturalismus den Blick auf die Sprache dauerhaft.

53. Die Sprache gilt seither nicht mehr als bloßer Spiegel der Wirklichkeit, sondern als ein System, das die Wirklichkeit mitformt.

54. Was Menschen denken und wahrnehmen können, hängt nach dieser Auffassung von den verfügbaren Zeichen und Begriffen ab.

55. Die Grenzen der Sprache werden so zu Grenzen des Denkens und der Welt, die sich darin zeigt.

56. Die Lehre vom Zeichen führte damit von einer engen Sprachfrage zu einer umfassenden Frage nach Wirklichkeit und Bedeutung.

57. Der Strukturalismus hatte gezeigt, dass Bedeutung aus festen Unterschieden im System entsteht.

58. Der Poststrukturalismus zeigte, dass diese Unterschiede nie ganz festliegen und immer in Bewegung bleiben.

59. Zwischen diesen beiden Einsichten spannt sich das moderne Nachdenken über Zeichen, Sprache und Bedeutung auf.

60. Am Ende bleibt die Einsicht, dass der Mensch in einer Welt der Zeichen lebt, die er deutet und die zugleich ihn deutet.