7.5 Akarat szabadsága és determinizmus – Willensfreiheit und Determinismus

1. Képzeljük el, hogy egy nő rájön, hogy téves információt adott egy barátjának, akinek ez egy fontos döntés meghozatalához szükséges.

2. Elhallgathatná a tévedést, és így megkímélhetné magát egy kellemetlen beszélgetéstől.

3. Ehelyett azon töpreng, mit jelentene számára a hallgatása, és végül elmondja neki az igazat.

4. Arra a kérdésre, hogy miért tette ezt, azt válaszolja, hogy nem akarta kényelemből visszaélni a barátja bizalmával.

5. Úgy tűnik, hogy a döntés valóban az övé, éppen azért, mert habozott és mérlegelte az indokait.

6. Tegyük fel továbbá, hogy a világ teljes előzménye és a hatályos természeti törvények már egyértelműen meghatározták ezt a döntést.

7. Akkor a mérlegelése csupán a választás látszatát keltette volna, vagy ennek a meghatározottságnak ellenére is szabadon dönthetett volna?

8. Ez a kiegészítő feltételezés a determinizmust írja le.

9. Ez alatt azt a tételt értjük, hogy a világ teljes állapota a hatályos törvényekkel együtt egyértelműen meghatározza minden későbbi állapotot.

10. Ide tartoznának az emlékek, a vágyak és a mérlegelések is, amennyiben azok a világ történései során felmerülnek.

11. Pontosan ugyanazon előzmények és pontosan ugyanazon törvények mellett a nő tehát végül nem hallgathatna.

12. Ez többet állít, mint hogy döntésének vannak okai, vagy hogy az jól magyarázható a jelleméből kiindulva.

13. Egy hatás erős lehet anélkül, hogy egyetlen további lehetséges lefolyást is megengedne.

14. A döntő a hiánytalan meghatározottság, nem pedig pusztán az okok jelenléte.

15. A meghatározottság azonban nem jelenti azt, hogy valaki számára előre jelezhető lenne.

16. Még ha egy lefolyás egyértelműen meghatározott is lenne, hiányozhatnak a szükséges információk vagy a számítási lehetőségek.

17. A determinizmus azt sem jelenti, hogy a nő gondolkodásától függetlenül mindenképpen az igazat mondaná.

18. E feltételezés szerint a gondolkodása azokhoz a folyamatokhoz tartozik, amelyek révén döntése létrejön.

19. Ha nem gondolkodna el, máris más előzmények lennének, amelyekből más lefolyás következhetne.

20. A sorshitet, amely szerint egy bizonyos eredménynek a saját cselekedeteitől függetlenül be kell következnie, ezért mást állít.

21. A determinizmus nem pusztán azzal veszi el a gondolkodás hatékonyságát, hogy azt maga is meghatározottnak tekinti.

22. A szabadság problémája ott kezdődik, ahol azt kérdezzük, milyen mértékű ellenőrzést kellene a nőnek gyakorolnia a döntése felett.

23. Az akarat szabadságának egy igényes értelmezése azt követeli meg, hogy teljesen változatlan feltételek mellett a nő egyaránt tudjon beszélni és hallgatni is.

24. Egy másik értelmezés azt követeli meg, hogy döntése saját gondolataiból fakadjon, ahelyett, hogy rá lenne kényszerítve.

25. Egy harmadik jelentés azt emeli ki, hogy képes másképp dönteni, ha a döntő okok megváltoznak.

26. Ezeket a jelentéseket nem lehet egyszerűen egymással felcserélni.

27. Aki a beszéd és a hallgatás között mérlegel, mindkettőt figyelembe veendő lehetőségként éli meg, de ezzel még nem ismeri döntése összes feltételét.

28. A nyitott választás élménye ezért nem bizonyítja, hogy mindkét kimenetel pontosan ugyanolyan előzmények mellett lehetséges lenne.

29. Az első szabadság-jelentés esetében erős érv merül fel a determinizmusmal való összeegyeztethetetlenség mellett.

30. A nő sem a világ távoli múltját választotta, sem a természet törvényeit nem határozta meg.

31. Ha mindkettő együttesen kényszerítően vonja maga után mai döntését, úgy tűnik, hogy annak kimeneteléről sem rendelkezhet.

32. Ahhoz, hogy másképp döntsön, vagy az előzményeknek másnak kellett volna lenniük, vagy egy törvénynek nem kellett volna érvényesülnie.

33. Mindkettő a döntés pillanatában nem áll rendelkezésére cselekvésként.

34. Az érv döntő feltételezése az, hogy az ilyen előfeltételek feletti kontroll hiánya átterjed arra is, ami azokból szükségszerűen következik.

35. Aki elismeri ezt az átmenetet, és a szabadságot a ténylegesen nyitott kimenetelek közötti választásként értelmezi, annak a szabadságot és a determinizmust összeegyeztethetetlennek kell tekintenie.

36. Ezt a nézetet inkompatibilizmusnak nevezik, bár a név még nem dönti el, hogy léteznek-e szabad döntések.

37. A kifogás nemcsak a lehetséges hallgatásra vonatkozik, hanem arra az állításra is, hogy a nő a döntése forrása.

38. Gondolkodása lehet a közvetlen forrás, de annak is lenne előzménye, amely felett a nő nem rendelkezik teljes mértékben.

39. Ebből adódik egy második kérdés, amely összefügg az alternatívák kérdésével, de nem esik egybe azzal.

40. Meg kell tisztázni, hogy származhat-e egy cselekvés a személyből anélkül, hogy ő maga határozta volna meg minden saját vágyának és képességének eredetét.

41. Lehetséges, hogy egy személy előtt több lehetséges kimenetel áll, és mégis egy külső beavatkozás irányítja.

42. Fordítva: átgondolt cselekedete sajátjának tekinthető, noha az alternatívák bizonyos értelmezése kizárt.

43. Itt jön képbe a kompatibilizmus, az a nézet, hogy az akarat szabadsága és a determinizmus összeegyeztethetőek lehetnek.

44. Egy ilyen megközelítés szerint az a döntő, hogy a személy saját képességei, megfontolásai és indítékai alapján irányítja-e döntését.

45. Az igazság esetében ezt támasztja alá, hogy a nő felismeri a tévedést, figyelembe veszi barátja érdekeit, és kényelmét elégtelen oknak ítéli a hallgatásra.

46. Az, hogy ez a mérlegelés döntése egyik oka lenne, nem szüntetné meg annak jelentőségét.

47. A nő ilyenkor nem állna az ok-okozati eseményen kívül, hanem ezen eseményen belül cselekvőként hatna.

48. Ennek a megközelítésnek alternatívájaként például az számít, hogy hallgatna, ha megfelelő mérlegelés után más következtetésre jutna.

49. Ezzel nem ugyanazon teljes előzménysorozat második folytatását állítják, hanem egy megváltozott körülmények közötti képességet írnak le.

50. A vita továbbra is fennáll, mert az inkompatibilista éppen ezt a feltételes képességet tartja elégtelennek.

51. Egy erőteljesebb kompatibilista megközelítés ezért pontosabban azt vizsgálja, hogyan reagál a gondolkodás az indokokra.

52. Ha a nő megtudná, hogy a barátja már régóta észrevette a tévedést, másképp folytathatná a beszélgetést, vagy a helyesbítést már lezártnak tekintené.

53. Ha kiderülne, hogy az általa állított igazság maga is téves, képesnek kellene lennie meggyőződésének felülvizsgálatára.

54. Az ilyen változások nem önkényes ingadozások lennének, hanem a megváltozott indokokra adott érthető válaszok.

55. Az ellenőrzés abban áll, hogy a személy képes felismerni a releváns különbségeket, és ennek megfelelően irányítani cselekedeteit.

56. Egyetlen helyes döntés azonban még nem bizonyítja, hogy ez a képesség valóban megvan.

57. Valaki véletlenül is mondhatja a helyes dolgot, vagy adhat egy begyakorolt választ anélkül, hogy nyitott lenne az ellenvetésekre.

58. E megközelítés legnagyobb nehézsége egy elképzelt manipuláción látszik meg.

59. Tegyük fel, hogy valaki célzottan beültethetne a nőbe azt a vágyat, hogy az igazat mondja a barátjának, és egyúttal kikapcsolhatná a képességét, hogy ezt a vágyat kritikusan vizsgálja meg.

60. A nő akkor azt tenné, amit akar, de éppen ez az akarat lenne az irányításának eszköze.

61. A vágy és a cselekvés puszta összhangja ezért nem magyarázná kielégítően a szabadságát.

62. Egy komoly kompatibilista válasz ennél többet követel: a nőnek képesnek kell lennie motivációi vizsgálatára, az ellenvetések megértésére és saját akaratához való viszonyulásra.

63. Ez azt jelenti, hogy nem csupán megtapasztal egy vágyat, hanem azt jóvá is hagyhatja, elutasíthatja vagy megpróbálhatja megváltoztatni.

64. De ezeknek a képességeknek is lenne kialakulási történetük, és egy kifinomult manipulációs eset ezeket is a beavatkozás tárgyává tehetné.

65. A nyilvánvaló nehézség ezért az, hogy hogyan lehet a szokásos nevelést és az önrendelkezést aláásó irányítást egymástól megalapozottan megkülönböztetni.

66. Aki valódi nyitottságot követel, és egyúttal ragaszkodik a szabad döntésekhez, az az akarat szabadságának libertárius felfogását képviseli.

67. A kifejezés itt a döntéshozatalhoz való hozzáállást jelöli, nem pedig politikai tanítást.

68. Eszerint az előzmények nem határozzák meg teljes mértékben a szabad döntést, bár az okok és képességek részt vesznek annak kialakulásában.

69. A nő ugyanazon feltételek mellett beszélhetne vagy hallgathatna, és a kimenetelnek mindazonáltal tőle kellene függenie.

70. Az indeterminizmus azonban – vagyis a teljes meghatározottság hiánya – önmagában nem biztosítja ezt az irányítást.

71. Ha egy véletlen fordulat döntene arról, hogy tájékoztatja-e a barátját, azzal ugyan egy további lehetőséget nyerne, de még nem érné el az önrendelkezést.

72. Egy libertárius magyarázatnak ezért érthetővé kell tennie, hogy a személy hogyan idézi elő egy kimenetelt anélkül, hogy az előre meg lenne határozva, vagy pusztán véletlenül érné.

73. Az okok érthetővé tehetik a döntést anélkül, hogy kényszerítenék azt, de ezzel még mindig meg kell magyarázni, hogy mi teszi éppen ezt a döntést a sajátjává.

74. Az eddigi értelmezéseket a valós eseten lehet ellenőrizni anélkül, hogy a vitát pusztán a példa megváltoztatásával döntenénk el.

75. Tegyük fel, hogy a nő csak azért szólalna meg, mert ellenkező esetben valaki erőszakkal fenyegette volna.

76. Vagy hamis információk alapján győződött volna meg arról, hogy a tájékoztatást ki kell javítani.

77. Az ilyen változatok megváltoztatják a nő, az indokai és a kimondott mondat közötti viszonyt, még akkor is, ha minden változat esetében ugyanazt a determinisztikus világot feltételezzük.

78. Fenyegetés esetén szerepet játszana a döntés szerzőségének megítélésében, hogy valaki más nyomást gyakorol a döntésére.

79. Megtévesztés esetén meg kellene különböztetni a saját gondolkodását és e gondolkodás manipulált előfeltételeit.

80. A szokásos gondolkodás nem azonosítható ezekkel a folyamatokkal pusztán azért, mert mindegyiknek van előzménye.

81. Mindazonáltal ezek a különbségek nem bizonyítják, hogy a szokásos döntés szigorúbb értelemben is szabad lenne.

82. Az inkompatibilista elismerheti ezt, és továbbra is vitathatja, hogy azonos múlt mellett bármelyik kimenetel is lehetséges lett volna.

83. A kompatibilistának viszont meg kell indokolnia, miért elegendő az okok által gyakorolt kontroll, annak ellenére, hogy a személy nem választotta ki teljes mértékben a feltételeit.

84. A libertárius nézetnek meg kell magyaráznia, hogyan válik a nyitottság a személy által irányított döntéssé.

85. Az, hogy a nő kimondja az igazságot, önmagában egyik kérdésre sem ad választ.

86. Habozása determinisztikus körülmények között nem feltétlenül lenne haszontalan, és egy bizonytalan kimenetel nem feltétlenül lenne általa irányított.

87. Az, hogy szabadon dönt-e, attól függ, hogy tőle ugyanazon múlt másfajta folytatását várjuk-e el, vagy azt a képességet, hogy cselekedeteiben megvizsgált okok vezéreljék.

88. A kellemetlen beszélgetés így a gondolkodás valódi teljesítményét mutatja, miközben nyitott kérdés marad, hogy a szabadság ezen túlmenően hatalmat igényel-e az alternatív kimenetelek felett.

1. Stellen wir uns vor, eine Frau bemerkt, dass sie einem Freund eine falsche Auskunft gegeben hat, auf die er sich bei einer wichtigen Entscheidung verlassen will.

2. Sie könnte den Irrtum verschweigen und sich ein unangenehmes Gespräch ersparen.

3. Stattdessen überlegt sie, was ihr Schweigen für ihn bedeuten würde, und sagt ihm schließlich die Wahrheit.

4. Auf die Frage, warum sie das getan habe, erklärt sie, sie wolle sein Vertrauen nicht aus Bequemlichkeit ausnutzen.

5. Ihre Entscheidung scheint ihr selbst zu gehören, gerade weil sie gezögert und ihre Gründe gegeneinander abgewogen hat.

6. Nehmen wir nun zusätzlich an, dass die gesamte Vorgeschichte der Welt und die geltenden Naturgesetze diese Entscheidung bereits eindeutig festgelegt haben.

7. Wäre ihre Überlegung dann nur der Eindruck einer Wahl, oder könnte sie trotz dieser Festlegung frei entschieden haben?

8. Die zusätzliche Annahme beschreibt den Determinismus.

9. Damit ist hier die These gemeint, dass ein vollständiger Zustand der Welt zusammen mit den geltenden Gesetzen jeden späteren Zustand eindeutig bestimmt.

10. Dazu würden auch Erinnerungen, Wünsche und Überlegungen gehören, sofern sie im Verlauf der Welt auftreten.

11. Bei genau derselben Vorgeschichte und genau denselben Gesetzen könnte die Frau demnach nicht schließlich schweigen.

12. Das behauptet mehr, als dass ihre Entscheidung Ursachen hat oder sich aus ihrem Charakter gut erklären lässt.

13. Ein Einfluss kann stark sein, ohne nur einen einzigen weiteren Verlauf zuzulassen.

14. Entscheidend ist die lückenlose Festlegung, nicht schon die Anwesenheit von Ursachen.

15. Festgelegt zu sein bedeutet allerdings nicht, für jemanden vorhersagbar zu sein.

16. Auch wenn ein Verlauf eindeutig bestimmt wäre, könnten die erforderlichen Informationen oder Berechnungsmöglichkeiten fehlen.

17. Ebenso wenig besagt Determinismus, dass die Frau unabhängig von ihrem Nachdenken ohnehin die Wahrheit sagen würde.

18. Ihre Überlegung gehört unter dieser Annahme zu den Vorgängen, durch die ihre Entscheidung zustande kommt.

19. Würde sie nicht nachdenken, wäre bereits eine andere Vorgeschichte gegeben, aus der ein anderer Verlauf folgen könnte.

20. Ein Schicksalsglaube, nach dem ein bestimmtes Ergebnis ungeachtet des eigenen Tuns eintreten müsse, behauptet deshalb etwas anderes.

21. Der Determinismus nimmt dem Nachdenken nicht allein dadurch seine Wirksamkeit, dass er es selbst für bestimmt hält.

22. Das Freiheitsproblem beginnt dort, wo wir fragen, welche Kontrolle die Frau über ihre Entscheidung haben müsste.

23. Eine anspruchsvolle Bedeutung von Willensfreiheit verlangt, dass sie bei vollständig unveränderten Voraussetzungen sowohl sprechen als auch schweigen könnte.

24. Eine andere Bedeutung verlangt, dass ihre Entscheidung aus ihren eigenen Überlegungen hervorgeht, statt ihr aufgezwungen zu werden.

25. Eine dritte hebt die Fähigkeit hervor, anders zu entscheiden, wenn sich die entscheidenden Gründe ändern.

26. Diese Bedeutungen lassen sich nicht ohne Weiteres gegeneinander austauschen.

27. Wer zwischen Sprechen und Schweigen abwägt, erlebt beide als erwägenswerte Möglichkeiten, kennt aber damit noch nicht alle Bedingungen seiner Entscheidung.

28. Das Erleben einer offenen Wahl beweist deshalb nicht, dass beide Ausgänge bei exakt gleicher Vorgeschichte möglich wären.

29. Für die erste Freiheitsbedeutung entsteht ein starkes Argument gegen die Vereinbarkeit mit dem Determinismus.

30. Die Frau hat weder die ferne Vergangenheit der Welt gewählt noch die Naturgesetze festgelegt.

31. Wenn beides zusammen ihre heutige Entscheidung zwingend nach sich zieht, scheint sie auch über deren Ausgang nicht verfügen zu können.

32. Um anders zu entscheiden, müsste dann entweder die Vorgeschichte anders gewesen sein oder ein Gesetz nicht gelten.

33. Beides steht ihr im Augenblick der Entscheidung nicht als Handlung zur Verfügung.

34. Die entscheidende Annahme des Arguments lautet, dass sich fehlende Kontrolle über solche Voraussetzungen auf das überträgt, was notwendig aus ihnen folgt.

35. Wer diesen Übergang anerkennt und Freiheit als Wahl zwischen tatsächlich offenen Ausgängen versteht, muss Freiheit und Determinismus für unvereinbar halten.

36. Diese Auffassung heißt Inkompatibilismus, wobei mit dem Namen noch nicht entschieden ist, ob es freie Entscheidungen gibt.

37. Der Einwand trifft nicht nur das mögliche Schweigen, sondern auch die Behauptung, die Frau sei der Ursprung ihrer Entscheidung.

38. Ihre Überlegung mag der unmittelbare Ursprung sein, doch auch sie hätte eine Vorgeschichte, über die die Frau nicht vollständig verfügt.

39. Daraus entsteht eine zweite Frage, die mit der Frage nach Alternativen zusammenhängt, aber nicht mit ihr zusammenfällt.

40. Es ist zu klären, ob eine Handlung der Person entspringen kann, ohne dass diese auch den Ursprung aller eigenen Wünsche und Fähigkeiten bestimmt hat.

41. Eine Person könnte mehrere mögliche Ausgänge vor sich haben und dennoch durch einen fremden Eingriff gesteuert werden.

42. Umgekehrt könnte ihr überlegtes Handeln als ihr eigenes gelten, obwohl ein bestimmtes Verständnis von Alternativen ausgeschlossen ist.

43. Hier setzt der Kompatibilismus an, die Auffassung, dass Willensfreiheit und Determinismus miteinander vereinbar sein können.

44. Nach einem solchen Ansatz kommt es darauf an, ob die Person ihre Entscheidung durch eigene Fähigkeiten, Überlegungen und Motive steuert.

45. Im Wahrheitsfall spricht dafür, dass die Frau den Irrtum erkennt, die Interessen ihres Freundes berücksichtigt und ihre Bequemlichkeit als unzureichenden Grund zum Schweigen beurteilt.

46. Dass dieses Prüfen eine Ursache ihrer Entscheidung wäre, würde seine Bedeutung nicht beseitigen.

47. Die Frau stünde dann nicht außerhalb des ursächlichen Geschehens, sondern würde innerhalb dieses Geschehens handelnd wirksam.

48. Als Alternative zählt für diesen Ansatz etwa, dass sie schweigen könnte, wenn sie nach einer angemessenen Prüfung zu einem anderen Urteil käme.

49. Damit wird keine zweite Fortsetzung derselben vollständigen Vorgeschichte behauptet, sondern eine Fähigkeit unter veränderten Bedingungen beschrieben.

50. Der Streit bleibt bestehen, weil der Inkompatibilist gerade diese bedingte Fähigkeit für unzureichend hält.

51. Ein stärkerer kompatibilistischer Ansatz fragt deshalb genauer, wie die Überlegung auf Gründe reagiert.

52. Würde die Frau erfahren, dass der Freund den Irrtum längst bemerkt hat, könnte sie ihr Gespräch anders führen oder die Korrektur für erledigt halten.

53. Würde sich herausstellen, dass ihre angebliche Wahrheit selbst falsch ist, müsste sie ihre Überzeugung überprüfen können.

54. Solche Veränderungen wären keine beliebigen Schwankungen, sondern verständliche Antworten auf veränderte Gründe.

55. Kontrolle besteht dann darin, dass die Person relevante Unterschiede erfassen und ihr Handeln entsprechend steuern kann.

56. Allerdings belegt eine einzige passende Entscheidung noch nicht, dass diese Fähigkeit tatsächlich vorhanden ist.

57. Jemand könnte zufällig das Richtige sagen oder eine eingeübte Antwort geben, ohne für Einwände zugänglich zu sein.

58. Die größte Schwierigkeit dieses Ansatzes zeigt sich an einer gedachten Manipulation.

59. Angenommen, jemand könnte der Frau gezielt den Wunsch einsetzen, dem Freund die Wahrheit zu sagen, und zugleich ihre Fähigkeit ausschalten, diesen Wunsch kritisch zu prüfen.

60. Sie täte dann, was sie will, doch dieses Wollen wäre gerade das Mittel ihrer Steuerung.

61. Der bloße Gleichklang von Wunsch und Handlung würde ihre Freiheit daher nicht ausreichend erklären.

62. Eine ernsthafte kompatibilistische Antwort verlangt mehr: Die Frau müsste ihre Motive prüfen, Einwände verstehen und sich zu ihrem eigenen Wollen verhalten können.

63. Damit ist gemeint, dass sie einen Wunsch nicht nur erlebt, sondern ihn auch billigen, zurückweisen oder zu verändern versuchen kann.

64. Aber auch diese Fähigkeiten hätten eine Entstehungsgeschichte, und ein raffinierter Manipulationsfall könnte sie ebenfalls zum Gegenstand des Eingriffs machen.

65. Die offene Schwierigkeit lautet deshalb, wie gewöhnliche Prägung und eine Steuerung, die Selbstbestimmung untergräbt, begründet voneinander unterschieden werden können.

66. Wer echte Offenheit verlangt und zugleich an freien Entscheidungen festhält, vertritt eine libertäre Auffassung der Willensfreiheit.

67. Das Wort bezeichnet hier eine Position zum Entscheiden, keine politische Lehre.

68. Ihr zufolge legen die vorausgehenden Bedingungen eine freie Entscheidung nicht vollständig fest, obwohl Gründe und Fähigkeiten an ihrem Zustandekommen beteiligt sind.

69. Die Frau könnte dann unter denselben Voraussetzungen sprechen oder schweigen, und welcher Ausgang eintritt, müsste dennoch von ihr abhängen.

70. Doch Indeterminismus, also das Fehlen vollständiger Festlegung, liefert diese Kontrolle nicht schon mit.

71. Würde ein zufälliger Ausschlag entscheiden, ob sie den Freund aufklärt, wäre damit eine weitere Möglichkeit gewonnen, aber noch keine Selbstbestimmung.

72. Eine libertäre Erklärung muss daher verständlich machen, wie die Person einen Ausgang herbeiführt, ohne dass er entweder vorher feststeht oder ihr bloß zufällt.

73. Gründe könnten die Entscheidung verständlich machen, ohne sie zu erzwingen, doch damit bleibt zu erklären, wodurch gerade diese Entscheidung ihre eigene wird.

74. Die bisherigen Deutungen lassen sich am Wahrheitsfall prüfen, ohne den Streit durch eine bloße Veränderung des Beispiels zu entscheiden.

75. Angenommen, die Frau spräche nur deshalb, weil jemand ihr andernfalls Gewalt androhte.

76. Oder sie wäre durch gefälschte Informationen zu der Überzeugung gebracht worden, die Auskunft müsse korrigiert werden.

77. Solche Varianten verändern das Verhältnis zwischen ihr, ihren Gründen und dem ausgesprochenen Satz, selbst wenn wir für alle Varianten dieselbe deterministische Welt annehmen.

78. Bei einer Drohung würde es für die Beurteilung ihrer Urheberschaft eine Rolle spielen, dass ein anderer ihre Entscheidung unter Druck setzt.

79. Bei der Täuschung müsste zwischen ihrer eigenen Überlegung und den manipulierten Voraussetzungen dieser Überlegung unterschieden werden.

80. Das gewöhnliche Nachdenken lässt sich mit diesen Vorgängen nicht schon deshalb gleichsetzen, weil alle eine Vorgeschichte haben.

81. Dennoch beweisen diese Unterschiede nicht, dass die gewöhnliche Entscheidung auch im strengeren Sinn frei wäre.

82. Der Inkompatibilist kann sie anerkennen und weiterhin bestreiten, dass irgendeiner der Ausgänge bei gleicher Vergangenheit offenstand.

83. Der Kompatibilist muss umgekehrt begründen, weshalb eine durch Gründe ausgeübte Kontrolle genügt, obwohl die Person ihre Voraussetzungen nicht vollständig gewählt hat.

84. Die libertäre Auffassung muss erklären, wie Offenheit zu einer von der Person gelenkten Entscheidung wird.

85. Dass die Frau die Wahrheit ausspricht, beantwortet keine dieser Fragen allein.

86. Ihr Zögern wäre unter deterministischen Bedingungen nicht notwendig nutzlos, und ein unbestimmter Ausgang wäre nicht notwendig von ihr gesteuert.

87. Ob sie frei entscheidet, hängt daran, ob wir von ihr eine andere Fortsetzung derselben Vergangenheit verlangen oder eine Fähigkeit, sich im Handeln von geprüften Gründen leiten zu lassen.

88. Das unangenehme Gespräch zeigt damit eine wirkliche Leistung des Überlegens, während offenbleibt, ob Freiheit darüber hinaus eine Macht über alternative Ausgänge erfordert.