12.7 Igazságtalan jog, ellenállás és polgári engedetlenség – Ungerechtes Recht, Widerstand und ziviler Ungehorsam

1. Képzeljünk el egy várost, ahol egy rendelet megtiltja a helyi lakcímmel nem rendelkező embereknek, hogy a központi nyilvános téren tartózkodjanak.

2. Aki ott lakik, továbbra is pihenhet a padokon, találkozhat barátaival, vagy egyszerűen csak ott állhat.

3. A feltételezett esetünkben a többiek kizárására nincs olyan tárgyilagos ok, amely viselkedésükhöz kapcsolódna.

4. Néhány érintett ezért bejelenti, hogy támogatóikkal együtt átlépik a kordont, és a téren maradnak.

5. Azt akarják elérni, hogy mindenki számára biztosított legyen a hozzáférés, és nyilvánosan kifejtik, miért szegik meg a rendeletet.

6. A vizsgálat céljából tegyük fel, hogy a rendelkezés hatályos jogszabály, és annak megszegése jogi következményekkel járhat.

7. Ezzel felmerül az a nehéz kérdés, hogy az érintettek megtehetnek-e valami tiltottat, vagy akár meg is kell-e tenniük.

8. A jogsértés megállapítása még nem ad választ erre a kérdésre.

9. Ez elsősorban egy cselekmény és egy hatályos rendelkezés közötti ütközést jelöl, míg az erkölcsi ítélet a cselekmény mellett és ellen szóló érveket vizsgálja.

10. Egy jogilag tiltott tiltakozás erkölcsileg indokolt lehet anélkül, hogy ez az ítélet automatikusan jogszerűvé tenné azt.

11. Ugyanígy egy fenyegető szankció sem bizonyítja, hogy a tüntetők erkölcsileg tévednének.

12. Ezzel szemben jogos felháborodásuk még nem teszi minden eszközt megengedhetővé.

13. A helyszínen ezért külön kell vizsgálnunk az igazságtalan kizárást, a tüntetés jellegét és annak előre látható következményeit.

14. Először is az érintettek kritizálhatnák a rendeletet, módosítását követelhetnék, vagy a rendelkezésre álló jogi eszközökkel megtámadhatnák azt.

15. Még a kordonnál tartott tüntetés is – amint ebben az esetben feltételezzük – a megengedett cselekvési keretek között maradhatna.

16. Aki viszont éjszaka titokban lép be a térre, hogy ott észrevétlenül egy órát töltsön el, megkerüli a tilalmat anélkül, hogy azt szükségszerűen nyilvánosan döntésre bocsátaná.

17. A bejelentett közös szabályszegés más célt szolgál: maga a látható szabályszegés hivatott érthetővé tenni a módosítás iránti követelést.

18. Egy ilyen tudatos, nyilvánosan képviselt és politikailag indokolt jogsértés polgári engedetlenségként írható le.

19. A résztvevők ezzel egy korrekciót céloznak meg, és ezért nem kell elutasítaniuk a teljes jogrendet.

20. Hogy eljárásuk indokolt-e, az külön kérdés; a megnevezés még nem ad neki erkölcsi felhatalmazást.

21. A visszafogottság mellett szól először is egy olyan ok, amelyet a kizártak is komolyan vehetnek.

22. A közös szabályok lehetővé teszik az emberek számára, hogy megbízhassanak a döntésekben, még akkor is, ha azok tartalmáról vitatkoznak.

23. Ha kizárólag a személyes egyetértés döntene a betartásukról, akkor éppen a befolyásos csoportok szerezhetnének maguknak tetszés szerint kivételeket.

24. A felülvizsgálatra és módosításra vonatkozó rendezett eljárásoknak ezért azt kell megakadályozniuk, hogy az adott esetben az erősebb vagy elszántabb fél közvetlenül érvényesítse akaratát.

25. Aki egy döntésben alulmaradt, nem vonhat le pusztán ebből a vereségből azt a következtetést, hogy joga van a szabályok figyelmen kívül hagyására.

26. Ez a megfontolás különösen akkor érvényesül, ha az érintettek hatékonyan előterjeszthetik indokaikat, és a helyzet időben történő orvoslása ténylegesen elérhető.

27. Ez azonban azt feltételezi, amit az igazságtalan belépési tilalom esetében éppen meg kell vizsgálni: hogy a felkínált lehetőségek a kizártak számára is komoly esélyt nyújtsanak a helyzet orvoslására.

28. Egy eljárás papíron nyitott lehet, mégis gyakorlatilag elérhetetlen, például ha az érintetteknek hiányoznak a szükséges eszközök.

29. Ezenkívül olyan lassan is működhet, hogy a kizárás az egész vizsgálat ideje alatt fennmarad.

30. A kezdeti türelmes várakozásra való felszólítás így a rendezett eljárás terhét azokra hárítja, akiket már eleve megfosztottak a közös életterülettől.

31. Másrészt minden késedelem még nem teszi szükségessé az azonnali szabályszegést.

32. Döntő fontosságú, hogy létezik-e olyan elérhető út, amely ésszerű erőfeszítéssel és az igazságtalanságra tekintettel elfogadható időn belül orvoslást ígér.

33. Az a követelés, hogy minden elképzelhető lehetőséget ki kell meríteni, túlzott lenne, ha az érintetteket végtelen, eredménytelen kísérletekbe kényszerítené.

34. Ha viszont indok nélkül kihagynak egy elérhető és ígéretes vizsgálati lehetőséget, az gyengíti a jogsértés igazolását.

35. A lelkiismeret egy további szempontot hoz játékba.

36. Ez alatt itt egy személy komoly elkötelezettségét értjük azok iránt a meggyőződések iránt, amelyek szerint mit tartozik másoknak, és miben nem vehet részt ő maga.

37. Képzeljünk el emellett egy alkalmazottat, akinek el kell távolítania a kizártakat a helyről, és aki ebben súlyos jogsértésben való részvételt lát.

38. A hatályos rendeletre való hivatkozás nem menti fel őt a saját cselekedeteiért viselt erkölcsi felelősség alól.

39. Ebből súlyos ok származhat az együttműködés megtagadására, még akkor is, ha a megtagadás jogilag továbbra is tilos marad.

40. Az őszinteség azonban önmagában nem dönti el a konfliktust, hiszen egy diszkriminatív meggyőződést is nagy belső meggyőződéssel lehet képviselni.

41. Aki a lelkiismeretére hivatkozik, annak ezért meg kell vizsgálnia meggyőződése okait, és komolyan kell vennie az érintettek kifogásait.

42. A megtagadott közreműködés ráadásul nem minősül polgári engedetlenségnek, amíg elsősorban a saját részvételt akadályozza meg, és nem tartalmaz nyilvános változásra való felhívást.

43. A korlát közös átlépése esetén a cselekvés kifejezetten másokhoz szól.

44. A tüntetők azt hangoztatják, hogy az emberek nem veszíthetik el a nyilvános térhez való jogukat pusztán lakóhelyük alapján, ha nincs tárgyilagos indok erre a megkülönböztetésre.

45. Saját helyzetüket ezzel olyan mércéhez kötik, amely a nézőket és a felelősöket is érinti.

46. A nyilvános indoklás itt azt jelenti, hogy mások által is ellenőrizhető, érthető okokat kell felhozni, ahelyett, hogy csupán a saját felháborodásuk erejét mutogatnák.

47. Az a tény, hogy maguk az érintettek is profitálnának a sikerből, nem csökkenti indokaik értékét.

48. Az egyenlő tisztelethez való jog nem attól válik hitelesebbé, hogy valaki saját érdek nélkül képviseli azt.

49. A szabályszegés láthatóvá teheti a közös tér és az indokolatlan kizárás közötti ellentmondást, de az, hogy a közvélemény reagál-e erre, a mi esetünkben nyitott kérdés.

50. Az erőszakmentességet gyakran a polgári engedetlenség szükséges jellemzőjeként értelmezik, mert a cselekvésnek érvekkel kell megszólítania másokat.

51. Tágabb értelmezések vitatják, hogy a fogalom minden határa kizárólag ezen a jellemzőn alapulhat.

52. Az erkölcsi ítélet szempontjából – függetlenül ettől a fogalmi kérdéstől – az a lényeges, hogy embereket fenyegetnek-e, bántanak-e vagy megfosztanak-e cselekvési lehetőségeiktől.

53. A téren a tüntetők láthatóan megsérthetik a tilalmat anélkül, hogy személyeket támadnának meg; ezért egy támadáshoz további indoklásra lenne szükség, amelyet az igazságtalan kizárás önmagában nem nyújt.

54. Az erőszakmentes fellépés azonban másokat is érzékenyen terhelhet, például ha a nem részt vevő látogatók számára az egyetlen bejáratot elzárják.

55. Az arányosság elve megköveteli, hogy a választott eszközök a célzott védelem fényében indokoltak legyenek, és hogy az elkerülhető terheket korlátozzák.

56. A jó követelés tehát még nem ad választ arra a kérdésre, hogy éppen ez a cselekmény, ezen a helyen és ebben a mértékben megengedhető-e.

57. Egy különösen komoly ellenvetés mindazonáltal fennmarad: a kizárás támogatói is igazságtalanul kezeltnek érezhetik magukat, és maguk is megszeghetik a szabályokat.

58. Ha minden csoport a saját meggyőződését tekinti elegendő engedélynek, akkor a jogi vita könnyen a végrehajtóerő versengésévé válhat.

59. Ez az ellenvetés többet igényel, mint azt a biztosítékot, hogy ezúttal a „jó oldal” áll a kordonnal szemben.

60. Az indoklásnak meg kell mutatnia, miben áll a jogsértés, milyen súlyos az, és miért előnyösebb a választott eljárás a lehetséges alternatívákkal szemben.

61. A feltételezett belépési tilalom mellett szól az a tény, hogy egy megnevezett csoportot tárgyilagos ok nélkül megfosztanak egy olyan hozzáféréstől, amely mások számára természetesen megilleti.

62. Aki viszont vissza kívánja állítani a kizárást, annak meg kellene magyaráznia, miért indokolja a lakóhely a feltételezett körülmények között egy ilyen megkülönböztetést.

63. A két fél álláspontjának nyilvános vizsgálata ezért nem jelenti azt, hogy indokaiknak előre azonos súlyt kellene tulajdonítani.

64. Vitatható továbbá, hogy a polgári engedetlenség feltételezi-e a szankció elfogadására való hajlandóságot.

65. Egy ilyen hajlandóság azt jelezheti, hogy valaki kiáll a szabályszegés mellett, és nem csupán titokban akar előnyt szerezni.

66. Ez azonban sem a követelés helyességét, sem a szankció igazságosságát nem bizonyítja.

67. Aki jogi úton fellebbez egy büntetés ellen, azzal nem feltétlenül vonja vissza a cselekményért viselt felelősségét.

68. Ráadásul ugyanazok a jogi következmények nagyon eltérő módon érinthetik az embereket, ha egyesek pénzzel, biztos munkahellyel és támogatással rendelkeznek, míg mások megélhetésüket kockáztatják.

69. Ha csak azok lennének hitelesnek tekinthetők, akik ellenkezés nélkül vállalják ezeket a kockázatokat, akkor a jobb anyagi háttérrel rendelkező résztvevők indokolatlan előnyt élveznének.

70. Azt a követelést is meg kell vizsgálni, hogy minden nevet előzetesen nyilvánosságra kell-e hozni, ha a nyilvános indoklás lehetséges, de ezáltal egyes érintettek különös veszélynek lennének kitéve.

71. A nyilvánosság láthatóvá teheti a felelősséget anélkül, hogy bármilyen elképzelhető formájú személyes kitárulkozást követelne.

72. Az eddigi eset feltételezi, hogy egy korlátozott korrekció egyáltalán értelmes célnak tűnik.

73. Egy átfogóan elnyomó rendszerben, amely üldözi az embereket és szisztematikusan megakadályozza a hatékony ellenállást, más formákra is szükség lehet.

74. Az ellenállás ilyenkor a folyamatos elnyomás ellen irányuló cselekvéseket jelent, és túlmutathat egy-egy szabály nyilvános megszegésén.

75. Az üldözöttek védelmére irányuló titkos cselekvés nem minden értelemben minősülne polgári engedetlenségnek, de éppen a szükséges titoktartás miatt indokolt lehet.

76. Ezzel szemben az elnyomás súlyossága nem teszi megengedetté válogatás nélkül minden eszközt, mert az ellenállás más embereket is károsíthat, és figyelembe kell vennie az ő érdekeiket is.

77. A nyilvános felhívás feltételeit ezért nem szabad ellenőrzés nélkül minden olyan helyzetre átvinni, amelyben az emberek az igazságtalanság ellen védekeznek.

78. Végül is az, hogy valaki cselekedhet-e, nem ugyanaz a kérdés, mint az, hogy éppen ennek a személynek kell-e cselekednie.

79. A megtagadás kötelezettsége különösen nagy jelentőségre tesz szert, ha a saját közreműködés közvetlenül súlyos igazságtalanságot tesz lehetővé, és létezik ésszerű lehetőség annak elkerülésére.

80. Egy adott tiltakozáson való részvétel kötelezettsége további indokokat igényel, amelyek figyelembe veszik az adott személy képességeit, a veszélyeket és egyéb kötelezettségeit.

81. A kizártaknak ezért nem szabad még azt a kizárólagos felelősséget is ráhárítani, hogy véget vessenek a kizárásnak.

82. A korlát indokolt átlépése továbbra is ahhoz a feladathoz kötődik, hogy elfogadható eszközökkel követeljék az egyenlő hozzáférést.

83. Pontosan azért, mert ez a követelés túlmutat a saját csoporton, egyúttal korlátozza azt is, hogy a tüntetők mit tehetnek másokkal.

1. Stellen wir uns eine Stadt vor, in der eine Verordnung Menschen ohne örtlichen Wohnsitz den Aufenthalt auf dem zentralen öffentlichen Platz verbietet.

2. Wer dort wohnt, darf sich weiter auf den Bänken ausruhen, Freunde treffen oder einfach stehen bleiben.

3. Für den Ausschluss der anderen gibt es in unserem angenommenen Fall keinen sachlichen Grund, der mit ihrem Verhalten zusammenhängt.

4. Einige Betroffene kündigen deshalb an, gemeinsam mit Unterstützern die Absperrung zu überschreiten und auf dem Platz zu bleiben.

5. Sie wollen den Zugang für alle erreichen und erklären öffentlich, warum sie die Verordnung missachten.

6. Nehmen wir für die Prüfung an, dass die Vorschrift geltendes Recht ist und ihre Missachtung rechtliche Folgen haben kann.

7. Damit steht die schwierige Frage im Raum, ob die Beteiligten etwas Verbotenes tun dürfen oder sogar tun sollen.

8. Die Feststellung eines Rechtsverstoßes beantwortet diese Frage noch nicht.

9. Sie bezeichnet zunächst den Konflikt einer Handlung mit einer geltenden Vorschrift, während das moralische Urteil nach den Gründen für und gegen diese Handlung fragt.

10. Ein rechtlich verbotener Protest kann moralisch gerechtfertigt sein, ohne durch dieses Urteil automatisch rechtmäßig zu werden.

11. Ebenso wenig beweist eine drohende Sanktion, dass die Protestierenden moralisch im Unrecht sind.

12. Umgekehrt macht ihre berechtigte Empörung noch nicht jedes Mittel zulässig.

13. Am Platz müssen wir deshalb den ungerechten Ausschluss, die Art des Protests und dessen absehbare Folgen gesondert betrachten.

14. Zunächst könnten die Betroffenen die Verordnung kritisieren, ihre Änderung verlangen oder sie mit den verfügbaren rechtlichen Mitteln anfechten.

15. Auch eine Kundgebung vor der Absperrung könnte, wie wir für diesen Fall annehmen, innerhalb des erlaubten Handlungsspielraums bleiben.

16. Wer dagegen heimlich nachts den Platz betritt, um dort unbemerkt eine Stunde zu verbringen, umgeht das Verbot, ohne es notwendig öffentlich zur Entscheidung zu stellen.

17. Das angekündigte gemeinsame Überschreiten verfolgt einen anderen Zweck: Der sichtbare Regelbruch selbst soll die Forderung nach Änderung verständlich machen.

18. Ein solcher bewusster, öffentlich vertretener und politisch begründeter Rechtsbruch lässt sich als ziviler Ungehorsam beschreiben.

19. Die Beteiligten streben dabei eine Korrektur an und müssen deshalb nicht die gesamte Rechtsordnung ablehnen.

20. Ob ihr Vorgehen gerechtfertigt ist, bleibt eine eigene Frage; die Bezeichnung verleiht ihm noch keinen moralischen Freibrief.

21. Für Zurückhaltung spricht zunächst ein Grund, den auch die Ausgeschlossenen ernst nehmen können.

22. Gemeinsame Regeln ermöglichen es Menschen, sich auf Entscheidungen zu verlassen, selbst wenn sie über deren Inhalt streiten.

23. Würde allein die persönliche Zustimmung über ihre Befolgung entscheiden, könnten sich gerade einflussreiche Gruppen nach Belieben Ausnahmen verschaffen.

24. Geordnete Verfahren zur Überprüfung und Änderung sollen deshalb verhindern, dass jeweils die stärkere oder entschlossenere Seite ihren Willen unmittelbar durchsetzt.

25. Wer eine Entscheidung verloren hat, kann nicht schon aus dieser Niederlage auf ein Recht zur Missachtung schließen.

26. Diese Überlegung trägt besonders dann, wenn Betroffene ihre Gründe wirksam vorbringen können und eine rechtzeitige Abhilfe tatsächlich erreichbar ist.

27. Sie setzt aber voraus, was am ungerechten Platzverbot gerade geprüft werden muss: dass die angebotenen Wege auch den Ausgeschlossenen eine ernsthafte Möglichkeit zur Korrektur geben.

28. Ein Verfahren kann auf dem Papier offenstehen und dennoch praktisch unerreichbar sein, etwa wenn den Betroffenen die notwendigen Mittel fehlen.

29. Es kann außerdem so langsam arbeiten, dass der Ausschluss während der gesamten Prüfung fortdauert.

30. Die Aufforderung, zunächst geduldig zu warten, verteilt dann die Last des geordneten Vorgehens auf Menschen, denen bereits ein gemeinsamer Lebensbereich entzogen wird.

31. Auf der anderen Seite macht jede Verzögerung einen sofortigen Regelbruch noch nicht erforderlich.

32. Entscheidend ist, ob ein zugänglicher Weg mit vertretbarem Aufwand und innerhalb einer angesichts des Unrechts zumutbaren Zeit Abhilfe verspricht.

33. Die Forderung, alle denkbaren Möglichkeiten auszuschöpfen, wäre überzogen, wenn sie Betroffene in endlose wirkungslose Versuche schickt.

34. Eine erreichbare und aussichtsreiche Prüfung ohne weiteren Grund zu überspringen, schwächt dagegen die Rechtfertigung des Rechtsbruchs.

35. Das Gewissen bringt einen weiteren Gesichtspunkt ins Spiel.

36. Damit ist hier die ernsthafte Bindung einer Person an Überzeugungen darüber gemeint, was sie anderen schuldet und woran sie selbst nicht mitwirken darf.

37. Stellen wir uns zusätzlich eine Beschäftigte vor, die die Ausgeschlossenen vom Platz verweisen soll und darin eine Beteiligung an schwerem Unrecht erkennt.

38. Der Hinweis auf die geltende Verordnung nimmt ihr die moralische Verantwortung für das eigene Handeln nicht ab.

39. Daraus kann ein gewichtiger Grund entstehen, die Mitwirkung zu verweigern, auch wenn die Verweigerung rechtlich verboten bleibt.

40. Doch Aufrichtigkeit allein entscheidet den Konflikt nicht, denn auch eine diskriminierende Überzeugung kann mit großer innerer Festigkeit vertreten werden.

41. Wer sich auf sein Gewissen beruft, muss deshalb die Gründe seiner Überzeugung prüfen und Einwände der Betroffenen ernst nehmen.

42. Die verweigerte Mitwirkung ist zudem nicht schon ziviler Ungehorsam, solange sie vor allem die eigene Beteiligung verhindert und keinen öffentlichen Änderungsappell enthält.

43. Beim gemeinsamen Überschreiten der Absperrung richtet sich die Handlung ausdrücklich an andere.

44. Die Protestierenden machen geltend, dass Menschen einen öffentlichen Platz nicht allein aufgrund ihres Wohnsitzes verlieren sollten, wenn kein sachlicher Grund für diese Unterscheidung besteht.

45. Sie verbinden ihre eigene Lage damit mit einem Maßstab, der auch die Zuschauer und die Verantwortlichen angeht.

46. Öffentlich begründen heißt hier, nachvollziehbare Gründe anzubieten, die andere prüfen können, statt nur die Stärke der eigenen Empörung vorzuführen.

47. Dass die Betroffenen selbst vom Erfolg profitieren würden, entwertet ihre Gründe nicht.

48. Ein Anspruch auf gleiche Achtung wird nicht erst dadurch glaubwürdig, dass ihn jemand ohne eigenes Interesse vertritt.

49. Der Regelbruch kann den Widerspruch zwischen dem gemeinsamen Platz und dem unbegründeten Ausschluss sichtbar machen, doch ob die Öffentlichkeit darauf eingeht, ist in unserem Fall offen.

50. Häufig wird Gewaltfreiheit als notwendiges Merkmal zivilen Ungehorsams verstanden, weil die Handlung andere durch Gründe ansprechen soll.

51. Weiter gefasste Auffassungen bestreiten, dass sich jede Grenze des Begriffs allein an diesem Merkmal festlegen lässt.

52. Für das moralische Urteil ist unabhängig von dieser Begriffsfrage erheblich, ob Menschen bedroht, verletzt oder ihrer Handlungsmöglichkeiten beraubt werden.

53. Am Platz können die Protestierenden das Verbot sichtbar missachten, ohne Personen anzugreifen; deshalb bedürfte ein Angriff einer zusätzlichen Rechtfertigung, die der ungerechte Ausschluss für sich nicht liefert.

54. Auch ein gewaltfreies Vorgehen kann jedoch andere empfindlich belasten, beispielsweise wenn der einzige Zugang für unbeteiligte Besucher versperrt wird.

55. Verhältnismäßigkeit verlangt, dass die gewählten Mittel angesichts des angestrebten Schutzes vertretbar sind und vermeidbare Belastungen begrenzt werden.

56. Die gute Forderung beantwortet also nicht schon die Frage, ob gerade diese Handlung, an diesem Ort und in diesem Umfang, zulässig ist.

57. Ein besonders ernsthafter Einwand bleibt trotzdem bestehen: Auch die Befürworter des Ausschlusses könnten sich ungerecht behandelt fühlen und ihrerseits Regeln missachten.

58. Wenn jede Gruppe ihre Überzeugung zur ausreichenden Erlaubnis erklärt, droht aus dem Streit um Recht ein Wettbewerb der Durchsetzungskraft zu werden.

59. Dieser Einwand verlangt mehr als die Versicherung, diesmal stehe die richtige Seite vor der Absperrung.

60. Die Begründung muss zeigen, worin das Unrecht besteht, wie schwer es wiegt und weshalb das gewählte Vorgehen gegenüber erreichbaren Alternativen vorzuziehen ist.

61. Am angenommenen Platzverbot spricht für den Protest, dass einer benannten Gruppe ohne sachlichen Grund ein Zugang vorenthalten wird, den andere selbstverständlich besitzen.

62. Wer dagegen den Ausschluss wiederherstellen will, müsste erklären, weshalb der Wohnsitz unter den angenommenen Umständen einen solchen Unterschied rechtfertigt.

63. Beide Seiten öffentlich prüfen zu lassen bedeutet deshalb nicht, ihren Gründen im Voraus dasselbe Gewicht zu geben.

64. Strittig ist außerdem, ob ziviler Ungehorsam die Bereitschaft voraussetzt, eine Sanktion hinzunehmen.

65. Eine solche Bereitschaft kann zeigen, dass jemand für den Regelbruch einsteht und nicht bloß heimlich einen Vorteil erlangen will.

66. Sie beweist aber weder die Richtigkeit der Forderung noch die Gerechtigkeit der Sanktion.

67. Wer eine Strafe rechtlich anficht, widerruft damit nicht notwendig seine Verantwortung für die Handlung.

68. Zudem können dieselben rechtlichen Folgen Menschen sehr unterschiedlich treffen, wenn einige Geld, einen sicheren Arbeitsplatz und Unterstützung besitzen, während andere ihre Lebensgrundlage riskieren.

69. Würde nur als glaubwürdig gelten, wer diese Risiken ohne Widerspruch übernimmt, erhielten die besser abgesicherten Beteiligten einen ungerechtfertigten Vorrang.

70. Auch die Forderung, alle Namen vorher offenzulegen, muss geprüft werden, wenn die öffentliche Begründung möglich ist, einzelne Beteiligte dadurch aber besonderen Gefahren ausgesetzt würden.

71. Öffentlichkeit kann Verantwortung sichtbar machen, ohne jede denkbare Form persönlicher Preisgabe zu verlangen.

72. Der bisherige Fall setzt voraus, dass eine begrenzte Korrektur überhaupt als Ziel sinnvoll erscheint.

73. Unter einer umfassend unterdrückenden Ordnung, die Menschen verfolgt und wirksame Anfechtung systematisch verhindert, können andere Formen des Widerstands erforderlich werden.

74. Widerstand meint dann Handlungen gegen die fortgesetzte Unterdrückung selbst und kann über den öffentlichen Bruch einer einzelnen Vorschrift hinausgehen.

75. Ein heimliches Handeln zum Schutz Verfolgter wäre nicht nach jeder Auffassung ziviler Ungehorsam, könnte aber gerade durch die notwendige Geheimhaltung gerechtfertigt sein.

76. Umgekehrt erlaubt die Schwere der Unterdrückung nicht unterschiedslos jedes Mittel, weil auch Widerstand andere Menschen schädigen kann und ihre Ansprüche berücksichtigen muss.

77. Die Bedingungen eines öffentlichen Appells dürfen deshalb nicht ungeprüft auf jede Lage übertragen werden, in der Menschen Unrecht abwehren.

78. Ob jemand handeln darf, ist schließlich noch nicht dieselbe Frage wie die, ob gerade diese Person handeln muss.

79. Eine Pflicht zur Verweigerung wird besonders gewichtig, wenn die eigene Mitwirkung schweres Unrecht unmittelbar ermöglicht und eine zumutbare Möglichkeit besteht, sie zu unterlassen.

80. Eine Pflicht, an einem bestimmten Protest teilzunehmen, verlangt weitere Gründe, die Fähigkeiten, Gefahren und andere Verpflichtungen der Person berücksichtigen.

81. Den Ausgeschlossenen am Platz darf deshalb nicht auch noch die alleinige Verantwortung dafür zugeschoben werden, den Ausschluss zu beenden.

82. Ein begründetes Überschreiten der Absperrung bleibt an die Aufgabe gebunden, den gleichen Zugang mit vertretbaren Mitteln einzufordern.

83. Gerade weil dieser Anspruch über die eigene Gruppe hinausreicht, begrenzt er zugleich, was die Protestierenden anderen antun dürfen.