15.6 Az emberi fejlesztés és a poszt-humán eszme – Menschliche Verbesserung und die Idee des Posthumanen

1. Képzeljünk el egy intézményt, amely a koncentráció tartós javítására szolgáló eljárást kínál.

2. Először olyan emberek keresi fel, akik súlyos korlátai miatt alig képesek követni egy beszélgetést vagy végigvinni egy mindennapi feladatot.

3. Az egyik érintett abban reménykedik, hogy a beavatkozás után újra önállóan tud majd bevásárolni és intézni a dolgaikat.

4. Néhány évvel később – tegyük fel – olyan emberek is igénybe veszik az eljárást, akiknek nincsenek ilyen nehézségeik, hogy hosszabb ideig és kitartóbban tudjanak dolgozni.

5. Végül a munkáltatók ezt a teljesítménynövekedést elvárják minden pályázótól, bár senkit sem köteleznek kifejezetten a beavatkozásra.

6. Aki elutasítja, annak rosszabb kilátásai vannak a munkaerőpiacon.

7. A módszer kitalált, és ez nem mond semmit egy valójában elérhető technika hatékonyságáról vagy biztonságáról.

8. De már a feltételezett fejlemény is rávilágít arra, hogyan válhat egy segítségből követelmény.

9. Az érintett személy és a munkáltató ugyanazt a változást kívánhatja, és mégis más-más dolgot érthetnek a „javulás” alatt.

10. Az egyik számára a saját életében nagyobb mozgásteret jelent, a másik számára pedig magasabb munkateljesítményt.

11. A kezelés, más néven terápia, egy betegségre vagy fogyatékosságra reagál, és célja a tünetek enyhítése vagy a képességek helyreállítása.

12. A fejlesztés ezzel szemben a képességeket egy kiválasztott kiindulási állapotnál magasabb szintre emeli.

13. Az alkalmazkodás pedig olyan változást jelöl, amelynek révén valaki jobban megfelel az előírt követelményeknek.

14. Ez a három leírás ugyanarra a beavatkozásra vonatkozhat anélkül, hogy ugyanazokat az indokokat adná meg rá.

15. A fokozott koncentráció ezért elsősorban a hatás pontosabb leírása, és még nem elegendő ítélet arról, hogy ezáltal jobbá válik-e az élet.

16. A helyreállítás és a fejlesztés közötti látszólag egyszerű határ egy bonyolult kérdést vet fel a „normális” fogalmával kapcsolatban.

17. Ez alatt érthetjük azt, ami a legtöbb embernél előfordul, ami egy adott tevékenységhez szükséges, vagy ami egy ember számára elviselhető életet tesz lehetővé.

18. Ezek a mércék nem feltétlenül egyeznek meg egymással.

19. Egy gyakori korlátozottság is terhet jelenthet, míg egy ritka képességet nem feltétlenül kell ezért támogatni.

20. A feltételezett esetben a munkáltató megváltoztatja a követelményeket anélkül, hogy a jelentkezők fizikai állapota előzetesen megváltozott volna.

21. Azok az emberek, akik tegnap még kellően koncentráltak voltak, ma már nem tekinthetők elégséges teljesítményűnek.

22. Ebből a változásból sem lehet új betegséget levezetni, sem pedig minden támogatási kérést puszta alkalmazkodási kívánságként elutasítani.

23. A változás szabadsága mellett először is egy erős érv szól.

24. Az embereknek okuk van arra, hogy maguk rendelkezzenek testükről és képességeikről, mert közvetlenül viselik életük terheit és lehetőségeit.

25. Aki könnyebben szeretne kommunikálni, kitartóbban tanulni vagy kevésbé szenvedni egy korlátozástól, annak nem kell előbb bizonyítania, hogy a kívánt állapot átlagosnak minősül.

26. Egy eddig megszokott teljesítőképességet meghaladó kiegészítő képesség is szolgálhat egy önként választott cél elérését.

27. A megszokott védelme érdekében hozott tilalom önmagában a jelenlegi állapotot mindenki számára kötelezővé tenné.

28. Az önrendelkezés – más néven autonómia – tiszteletben tartása ezért megköveteli, hogy az érintett személy kívánságát komolyan vegyük.

29. Ugyanakkor azt is megköveteli, hogy az érintett személy megértse a lehetséges következményeket, és ne téves ígéretekkel rábeszéljék a beleegyezésre.

30. A beleegyezési nyilatkozatra tett aláírás nem szünteti meg a kiindulási helyzetben fennálló társadalmi nyomást.

31. Ha a beavatkozás elutasítása a reális szakmai kilátások elvesztését jelenti, akkor ugyan papíron létezik választási lehetőség, de annak költségei egyenlőtlenül oszlanak meg.

32. Egy pályázó elutasíthatja a továbbképzést, és ugyanakkor ésszerűen attól tarthat, hogy ezzel veszélybe sodorja megélhetését.

33. Mindazonáltal túl durva lenne minden, versenyhelyzetben születő kívánságot hamisnak minősíteni.

34. Valaki valóban vágyhat egy képességre, és ugyanakkor nyomás alatt állhat annak elsajátítására.

35. A döntő vizsgálat ezért a döntés feltételeire és arra is kiterjed, hogy beavatkozás nélkül is lehetséges-e fenntartható életet élni.

36. Ha ugyanaz a munka hosszabb szünetekkel vagy más feladatmegosztással is elvégezhető lenne, indokolni kellene, miért kellene ehelyett a munkavállalóknak a testüket megváltoztatniuk.

37. Még egy szabadon választott beavatkozás is rossz döntés lehet, ha kockázatait alábecsülik.

38. Hogy ezek mennyire súlyosak, többek között attól függ, hogy a változás visszafordítható-e, és mennyire megbízhatóan ismertek-e következményei.

39. Egy ideiglenesen alkalmazott segédeszköz más korrekciós lehetőségeket hagy nyitva, mint egy tartós beavatkozás a testbe.

40. Ha az észlelés megváltozik, azt is figyelembe kell venni, hogy az érintett személy továbbra is megbízhatóan tudja-e értékelni, mi történik vele.

41. A genetikai anyag olyan megváltoztatása esetén, amely az utódokra is hatással lenne, olyan emberek viselnék a következményeket, akik nem tudták jóváhagyni a döntést.

42. A beavatkozás technikai jellege önmagában nem ad választ az erkölcsi kérdésre, de megváltoztatja azokat az indokokat, amelyek a megengedhetőségéhez szükségesek lennének.

43. Az óvatosság ebben az esetben nem jelent teljes biztonságra való igényt, hiszen a segítségnyújtás elmulasztása is fennmaradhat a terhek.

44. A visszafogott hozzáállás emellett utalhat a megszokott életmód esetleges elvesztésére is.

45. A megszokottságnak ott van érthető értéke, ahol az emberek felmérik képességeiket, megértik a közös tevékenységeket és támaszkodhatnak egymásra.

46. Ha egy beavatkozás alapvetően megváltoztatná az észlelést vagy a gondolkodást, ez a jól bevált megértés nehezebbé válhatna.

47. Ez a kapcsolatok lehetséges elvesztését jelentené, nem csupán valami új iránti idegenkedést.

48. Az ismerős életmód azonban maga is kizárás vagy felesleges terhelés által jellemezhető lehet.

49. A megőrzésére irányuló vágy ezért nem elegendő ahhoz, hogy megtagadjuk valakitől egy hasznos változást.

50. Meg kell jelölnie, hogy konkrétan mi kerülne veszélybe, és miért számít ez a veszteség jelentősebbnek, mint a nyert mozgástér.

51. A hozzáférés kérdésével egy újabb nehézség merül fel.

52. Ha a kiválasztási eljárás drága lenne és csak kevesek számára elérhető, a tehetős jelentkezők olyan előnyt szerezhetnének, amelyet mások ugyanolyan erőfeszítés ellenére sem érhetnének el.

53. Ha ez az előny később általános mércévé válna, az egyenlőtlen feltételek a kizártak személyes kudarcának tűnnének.

54. Az egyenlő hozzáférés enyhíthetné ezt az egyenlőtlenséget, de nem szüntetné meg automatikusan a részvételre nehezedő nyomást.

55. Ezzel szemben igazságtalan lenne, ha a jelentős korlátozásokkal élő emberektől megvonnák minden hasznos változást, csak azért, hogy senki ne legyen teljesítményesebb másoknál.

56. Az egyenlő tisztelet nem követeli meg az összes képesség egyenlőségét.

57. Inkább azt követeli meg, hogy indokolják, kinek az igényei élveznek elsőbbséget, és miért nem jár az egyesek számára elért nyereség mások számára elkerülhető hátrányokkal.

58. Éppen a „javulásról” való beszéd sértheti az embereket, ha hallgatólagosan mércét állít fel az értékükre vonatkozóan.

59. Aki gyorsabban gondolkodik vagy többet tud teljesíteni, az ezért nem jogosult nagyobb tiszteletre.

60. A méltóság itt azt jelenti, hogy olyan személyként vegyék figyelembe az embert, akinek érdekei és korlátai számítanak, függetlenül az átlagos teljesítőképességétől.

61. A fogyatékosság támogatást tehet szükségessé anélkül, hogy az érintett személy életét összességében kudarcnak minősítené.

62. Hasonlóképpen, ez a személy változást kívánhat anélkül, hogy ezzel minden hasonló képességű embert leértékelne.

63. A tisztelethez tartozik, hogy meghallgassuk az illető véleményét a saját terheiről, és ugyanakkor ne tegyük a jogosultságait a változásra való hajlandóságtól függővé.

64. A poszt-humán fogalom ennél is tovább nyúlik.

65. Itt egy olyan élet elképzelését jelenti, amelynek képességei vagy önmagához való viszonya messze túlmutatnak azon, ami számunkra jelenleg ismerős.

66. Egy ilyen lény egy gondolati kísérletben sokkal többet érzékelhetne, érthetne vagy emlékezhetne, mint az emberek ma.

67. Az erre irányuló remény erejét abból meríti, hogy olyan tapasztalatokra és ismeretekre nyílik kilátás, amelyek a jelenlegi körülmények között elérhetetlenek lennének.

68. Egy ismeretlen képesség nem azért értéktelen, mert még nem tudjuk konkrétan leírni annak gyakorlását.

69. De egy nagyobb képesség lehetőségéből még nem következik sem annak technikai megvalósíthatósága, sem az érintett személyek számára jelentett értéke.

70. Még egy radikálisan kibővített életet is annak alapján kellene értékelni, hogy kinek kedveznek a lehetőségei, és milyen feltételek mellett lehetne azokat kihasználni.

71. A kérdés különösen élesre vált, ha a képességnövekedés megváltoztatja a különböző képességű emberek közötti kapcsolatokat.

72. Az érintettek továbbra is meg tudnának-e egyezni, ellentmondani egymásnak és közösen dönteni életkörülményeikről, vagy egyesek tartósan mások ítéleteitől függővé válnának?

73. Még egy kiemelkedő megismerési képesség sem adná automatikusan annak birtokosának a jogot, hogy mindenki más számára kötelezően meghatározza, mire van szükségük.

74. Ugyanakkor a kibővített képesség olyan intézményekhez köthető, amelyek ellenőrzik a karbantartást, az ellátást vagy a hozzáférést.

75. A képesség növekedése ilyenkor a függetlenség elvesztésével járhat.

76. Még nagyobb az indokolási teher, ha felnőttek döntenek egy gyermekre vonatkozó tartós beavatkozásról, amelynek következményeit később a gyermeknek magának kell viselnie.

77. A gyermek javát szolgáló döntésnek a megalapozottan várható lehetőségeken és terheken kell alapulnia, és a későbbi felnőttnek a lehető legtöbb teret kell hagynia a saját döntéseihez.

78. A személyes vágy, a külső alkalmazkodási nyomás és a tényleges jólét között tehát nincs megbízható összhang.

79. A jólétet itt olyan megalapozott jelek alapján lehet vizsgálni, mint a kisebb terhelés, a kihasználható cselekvési lehetőségek és a tartós kapcsolatok, anélkül, hogy azt egyetlen teljesítményértékre redukálnánk.

80. Ugyanígy nem a képesség eredete dönti el, hogy az jó-e, hiszen egy természetes korlát fájdalmat okozhat, míg egy mesterséges segítség önállóságot tehet lehetővé.

81. Ez nem teszi lehetővé minden fejlesztés melletti általános ítéletet, hanem szükségessé teszi az egyes beavatkozások és azok feltételeinek vizsgálatát.

82. Az elején érintett személy ugyanazon eljárás révén nyerhet szabadságot, amely más körülmények között a jelentkezőket tartós változásra kényszeríti.

83. Ezért jó okkal beszélhetünk javulásról, ha a megszerzett mozgástér valóban annak a személynek is a tulajdona, akinek a megváltozott testtel kell élnie.

1. Stellen wir uns eine Einrichtung vor, die ein Verfahren zur dauerhaften Steigerung der Konzentration anbietet.

2. Zunächst kommen Menschen zu ihr, denen es wegen schwerer Einschränkungen kaum gelingt, einem Gespräch zu folgen oder eine alltägliche Aufgabe zu Ende zu führen.

3. Eine der Betroffenen hofft, nach dem Eingriff wieder selbstständig einkaufen und ihre Angelegenheiten regeln zu können.

4. Einige Jahre später, so nehmen wir an, nutzen auch Menschen ohne solche Schwierigkeiten das Verfahren, um länger und ausdauernder zu arbeiten.

5. Schließlich erwarten Arbeitgeber diese Steigerung von allen Bewerbern, obwohl niemand ausdrücklich zu dem Eingriff verpflichtet wird.

6. Wer ihn ablehnt, hat auf dem Arbeitsmarkt schlechtere Aussichten.

7. Das Verfahren ist erfunden, und über die Wirksamkeit oder Sicherheit einer tatsächlich verfügbaren Technik ist damit nichts gesagt.

8. Aber schon die angenommene Entwicklung lässt erkennen, wie aus einer Hilfe eine Anforderung werden könnte.

9. Die Betroffene und der Arbeitgeber können dieselbe Veränderung wünschen und dennoch etwas Verschiedenes unter Verbesserung verstehen.

10. Für die eine geht es um einen größeren Spielraum im eigenen Leben, für den anderen um eine höhere Arbeitsleistung.

11. Eine Behandlung, auch Therapie genannt, antwortet auf eine Krankheit oder Beeinträchtigung und soll Beschwerden lindern oder Fähigkeiten wiederherstellen.

12. Eine Verbesserung steigert dagegen Fähigkeiten über einen gewählten Ausgangszustand hinaus.

13. Anpassung bezeichnet wiederum eine Veränderung, durch die jemand vorgegebenen Anforderungen besser entspricht.

14. Diese drei Beschreibungen können auf denselben Eingriff zutreffen, ohne dieselben Gründe für ihn zu liefern.

15. Mehr Konzentration ist deshalb zunächst eine nähere Beschreibung der Wirkung und noch kein ausreichendes Urteil darüber, ob das Leben dadurch besser wird.

16. Die scheinbar einfache Grenze zwischen Wiederherstellung und Steigerung führt zu einer schwierigen Frage nach dem Normalen.

17. Gemeint sein kann, was bei den meisten Menschen vorkommt, was für eine bestimmte Tätigkeit nötig ist oder was einem Menschen ein erträgliches Leben ermöglicht.

18. Diese Maßstäbe stimmen nicht notwendig überein.

19. Auch eine häufige Einschränkung kann belastend sein, während eine seltene Fähigkeit nicht schon deshalb gefördert werden muss.

20. Im gedachten Fall verändert der Arbeitgeber die Anforderungen, ohne dass sich zuvor die Körper der Bewerber verändert hätten.

21. Menschen, die gestern ausreichend konzentriert waren, gelten nun als unzureichend leistungsfähig.

22. Aus dieser Verschiebung lässt sich weder eine neue Krankheit ableiten noch jede Bitte um Unterstützung als bloßer Anpassungswunsch abtun.

23. Für die Freiheit zur Veränderung spricht zunächst ein starkes Argument.

24. Menschen haben Gründe, über ihren Körper und ihre Fähigkeiten selbst zu bestimmen, weil sie die Belastungen und Möglichkeiten ihres Lebens unmittelbar tragen.

25. Wer sich leichter verständigen, ausdauernder lernen oder weniger unter einer Einschränkung leiden möchte, muss dafür nicht erst beweisen, dass der gewünschte Zustand durchschnittlich ist.

26. Auch über eine bisher übliche Leistungsfähigkeit hinaus kann eine zusätzliche Fähigkeit einem selbst gewählten Vorhaben dienen.

27. Ein Verbot allein zum Schutz des Gewohnten würde den bisherigen Zustand zur Vorschrift für alle machen.

28. Die Achtung vor Selbstbestimmung, auch Autonomie genannt, verlangt deshalb, den Wunsch der betroffenen Person ernst zu nehmen.

29. Sie verlangt allerdings ebenso, dass die Person die möglichen Folgen versteht und nicht durch irreführende Versprechen zur Zustimmung bewegt wird.

30. Eine Unterschrift unter einer Einwilligung beseitigt den sozialen Druck im Ausgangsfall nicht.

31. Wenn der Verzicht auf den Eingriff den Verlust realistischer Berufsaussichten bedeutet, steht zwar eine Wahl auf dem Papier, aber ihre Kosten sind ungleich verteilt.

32. Ein Bewerber kann die Steigerung ablehnen und zugleich vernünftigerweise fürchten, dadurch seine Existenz zu gefährden.

33. Dennoch wäre es zu grob, jeden Wunsch, der unter Konkurrenz entsteht, als unecht abzutun.

34. Jemand kann sich eine Fähigkeit wirklich wünschen und zugleich unter Druck stehen, sie zu erwerben.

35. Die entscheidende Prüfung betrifft deshalb auch die Bedingungen der Entscheidung und die Möglichkeiten, ohne Eingriff ein tragfähiges Leben zu führen.

36. Würde dieselbe Arbeit mit längeren Pausen oder einer anderen Aufgabenverteilung möglich, müsste begründet werden, weshalb stattdessen die Beschäftigten ihre Körper verändern sollen.

37. Auch ein frei gewählter Eingriff kann eine schlechte Entscheidung sein, wenn seine Risiken unterschätzt werden.

38. Wie schwer diese wiegen, hängt unter anderem davon ab, ob die Veränderung rückgängig gemacht werden kann und wie verlässlich ihre Folgen bekannt sind.

39. Eine zeitweise verwendete Hilfe lässt andere Möglichkeiten zur Korrektur offen als ein dauerhafter Eingriff in den Körper.

40. Wird die Wahrnehmung verändert, muss außerdem bedacht werden, ob die Person weiterhin zuverlässig beurteilen kann, was ihr widerfährt.

41. Bei einer Veränderung des Erbguts, die auch Nachkommen beträfe, würden Menschen Folgen tragen, die der Entscheidung nicht zustimmen konnten.

42. Die technische Art des Eingriffs beantwortet die moralische Frage nicht allein, verändert aber die Gründe, die für seine Zulässigkeit nötig wären.

43. Vorsicht ist dabei kein Anspruch auf völlige Sicherheit, denn auch das Unterlassen einer Hilfe kann Belastungen fortbestehen lassen.

44. Eine zurückhaltende Haltung kann außerdem auf den möglichen Verlust vertrauter Lebensweisen verweisen.

45. Vertrautheit hat dort einen nachvollziehbaren Wert, wo Menschen ihre Fähigkeiten einschätzen, gemeinsame Tätigkeiten verstehen und sich aufeinander verlassen können.

46. Würde ein Eingriff die Wahrnehmung oder das Denken grundlegend verändern, könnte diese eingespielte Verständigung schwieriger werden.

47. Das wäre ein möglicher Verlust an Beziehungen, nicht bloß ein Befremden über etwas Neues.

48. Doch die vertraute Lebensweise kann selbst von Ausschluss oder unnötiger Belastung geprägt sein.

49. Der Wunsch, sie zu erhalten, reicht daher nicht aus, um jemandem eine hilfreiche Veränderung zu verwehren.

50. Er muss angeben, was konkret gefährdet wäre und weshalb dieser Verlust gegenüber dem gewonnenen Spielraum ins Gewicht fällt.

51. Mit der Frage nach dem Zugang tritt eine weitere Schwierigkeit hervor.

52. Wäre das Konzentrationsverfahren teuer und nur wenigen zugänglich, könnten wohlhabende Bewerber einen Vorteil erwerben, den andere trotz gleicher Anstrengung nicht erreichen.

53. Würde dieser Vorteil anschließend zum allgemeinen Maßstab, erschiene eine ungleiche Ausstattung als persönliches Versagen der Ausgeschlossenen.

54. Ein gleicher Zugang könnte diese Ungleichheit mindern, würde aber den Druck zur Teilnahme nicht automatisch beseitigen.

55. Umgekehrt wäre es ungerecht, Menschen mit erheblichen Einschränkungen jede hilfreiche Veränderung vorzuenthalten, nur damit niemand leistungsfähiger als jemand anderes wird.

56. Gleiche Achtung fordert keine Gleichheit sämtlicher Fähigkeiten.

57. Sie fordert vielmehr Gründe dafür, wessen Bedürfnisse Vorrang erhalten und weshalb ein Zugewinn für die einen nicht mit vermeidbaren Nachteilen für andere erkauft wird.

58. Gerade die Rede von Verbesserung kann Menschen verletzen, wenn sie stillschweigend einen Maßstab für ihren Wert setzt.

59. Wer schneller denkt oder mehr leisten kann, besitzt deshalb keinen höheren Anspruch auf Achtung.

60. Würde meint hier den Anspruch, als jemand berücksichtigt zu werden, dessen Interessen und Grenzen zählen, unabhängig von durchschnittlicher Leistungsfähigkeit.

61. Eine Behinderung kann Unterstützung nötig machen, ohne das Leben der betroffenen Person insgesamt als misslungen auszuweisen.

62. Ebenso kann diese Person eine Veränderung wünschen, ohne damit alle Menschen mit ähnlichen Fähigkeiten abzuwerten.

63. Zur Achtung gehört, ihr Urteil über die eigene Belastung zu hören und zugleich ihre Ansprüche nicht von der Bereitschaft zur Veränderung abhängig zu machen.

64. Noch weiter reicht die Idee des Posthumanen.

65. Sie bezeichnet hier die Vorstellung eines Lebens, dessen Fähigkeiten oder Verhältnis zu sich selbst weit über das hinausgehen, was uns gegenwärtig vertraut ist.

66. Ein solches Wesen könnte im Gedankenexperiment sehr viel mehr wahrnehmen, verstehen oder erinnern, als Menschen heute können.

67. Die Hoffnung darauf gewinnt ihre Kraft aus der Aussicht auf Erfahrungen und Erkenntnisse, die unter bisherigen Bedingungen unerreichbar wären.

68. Eine unbekannte Fähigkeit ist nicht allein deshalb wertlos, weil wir ihre Ausübung noch nicht anschaulich beschreiben können.

69. Aber aus der Möglichkeit eines größeren Vermögens folgt weder seine technische Erreichbarkeit noch sein Wert für jede betroffene Person.

70. Auch ein radikal erweitertes Leben müsste danach beurteilt werden, wem seine Möglichkeiten zugutekommen und unter welchen Bedingungen sie genutzt werden könnten.

71. Besonders scharf wird die Frage, wenn die Steigerung Beziehungen zwischen unterschiedlich befähigten Menschen verändert.

72. Könnten sich die Beteiligten noch verständigen, einander widersprechen und gemeinsam über ihre Lebensbedingungen entscheiden, oder würden einige dauerhaft von den Urteilen anderer abhängig?

73. Selbst eine überragende Erkenntnisfähigkeit gäbe ihrem Träger nicht ohne Weiteres das Recht, für alle anderen verbindlich zu bestimmen, was sie brauchen.

74. Zugleich könnte die erweiterte Fähigkeit an Einrichtungen gebunden sein, die Wartung, Versorgung oder Zugang kontrollieren.

75. Der Zugewinn an Können könnte dann mit einem Verlust an Unabhängigkeit verbunden sein.

76. Noch größer ist die Rechtfertigungslast, wenn Erwachsene über einen dauerhaften Eingriff bei einem Kind entscheiden, das seine Folgen später selbst tragen muss.

77. Eine Entscheidung zu dessen Wohl müsste sich an begründet erwartbaren Möglichkeiten und Belastungen orientieren und dem späteren Menschen möglichst viel Raum für eigene Entscheidungen lassen.

78. Zwischen persönlichem Wunsch, äußerem Anpassungsdruck und tatsächlichem Wohlergehen besteht also kein verlässlicher Gleichklang.

79. Wohlergehen lässt sich hier an begründbaren Anzeichen wie geringerer Belastung, nutzbaren Handlungsmöglichkeiten und tragfähigen Beziehungen prüfen, ohne es auf einen einzigen Leistungswert zu reduzieren.

80. Ebenso wenig entscheidet die Herkunft einer Fähigkeit darüber, ob sie gut ist, denn eine natürliche Grenze kann schmerzen und eine künstliche Hilfe kann Selbstständigkeit ermöglichen.

81. Das erlaubt kein pauschales Urteil zugunsten jeder Steigerung, sondern macht die Prüfung des einzelnen Eingriffs und seiner Bedingungen nötig.

82. Die Betroffene am Anfang könnte durch dasselbe Verfahren Freiheit gewinnen, das unter anderen Bedingungen Bewerber zu einer dauerhaften Veränderung drängt.

83. Von einer Verbesserung ließe sich deshalb mit gutem Grund sprechen, wenn der gewonnene Spielraum auch der Person gehört, die mit dem veränderten Körper leben muss.