2.8.4 Természet és törvény: a társadalmi rend alapjairól szóló vita – Natur und Gesetz: Der Streit um die Grundlagen gesellschaftlicher Ordnung

1. Aki titokban megszegi egy társadalmi szabályt, bizonyos körülmények között elkerülheti a büntetést; aki pedig figyelmen kívül hagyja testi szükségleteit, azt nem védi a tanúk hiánya.

2. Ezzel az összehasonlítással Antiphon a csupán töredékesen fennmaradt „Az igazságról” című írásában egy megszokott igazságosság-képet vet alá próbának.

3. Ha az igazságos cselekvés elsősorban a saját város törvényeinek betartását jelenti, akkor az egyén számára sok minden attól függ, hogy mások figyelik-e a viselkedését.

4. A természeti körülmények viszont olyan hatással bírnak, amely nem függ a nyilvános elismeréstől.

5. Példaként gondoljunk egy hipotetikus esetre: az ember észrevétlenül megszegheti az asztali illemtan szabályait, míg a tartós élelmiszerhiány akkor is károsítja a testét, ha erről senki sem tud.

6. Az összehasonlítás elsősorban a viselkedés különböző következményeit érinti, anélkül, hogy máris eldöntené, melyik viselkedés legyen megengedett.

7. Éppen ez a határ teszi Antiphon gondolatmenetét filozófiailag gyümölcsözővé, hiszen a büntetés elkerülésének lehetősége még nem jelenti a cselekmény igazolását.

8. A szabály, annak érvényesítése és az engedelmesség iránti igény között rés nyílik.

9. E vitára a görög gondolkodók két szót használnak, amelyek jelentése messzebb nyúlik, mint a német „Természet” és „Törvény” fordítások.

10. A nomos egy hivatalosan elfogadott törvényt jelölhet, de ugyanúgy egy hagyományos szokást vagy egy általánosan elismert viselkedési szabályt is.

11. Aki a nomos szerint cselekszik, nem feltétlenül egy írott jogszabályhoz igazodik.

12. A „physis” ezzel szemben egy ember vagy dolog természetes tulajdonságait jelenti, bár a társadalmi vitákban ez magában foglalhatja a szükségleteket, képességeket és az állítólagosan természetes hierarchiákat is.

13. Már csak ezért is minden, a természetre való hivatkozáskor tisztázni kell, hogy mely tulajdonság szolgáljon valójában mércéül.

14. Ez az ellentét nem redukálható a fizikai természettörvény és a parlamenti törvény közötti különbségre.

15. A „konvenció” – amely egy ember által meghatározott vagy közösen elismert gyakorlatot jelöl – sem jelenti automatikusan a megtévesztést vagy az alaptalan önkényességet.

16. Egy szabályt emberek hozhatnak létre, és mégis megoldást nyújthat egy olyan nehézségre, amelyet más határozattal nem lehet kiküszöbölni.

17. Az i. e. 5. században a görög világ számos lehetőséget kínált az ilyen különbségek észlelésére.

18. A polis – egy városból és annak környékéből álló politikai közösség – saját törvényeivel és szokásaival szabályozta az együttélést.

19. Aki különböző közösségeket ismert meg, észrevehette, hogy ugyanazt a cselekményt eltérően ítélték meg, és ugyanazt a társadalmi helyzetet eltérő módon szabályozták.

20. A nem görög népekkel való kapcsolatok kiterjesztették ezt az összehasonlítást a görög életformák határain túlra.

21. Az utazó tanítók számára – akiket általában a szofisták közé sorolnak – a változó politikai és kulturális viszonyok tevékenységük szerves részét képezték.

22. Ebből a tapasztalatból azonban nem született olyan közös tanulság, amely szerint minden szabály értéktelen lenne, vagy minden életforma egyformán jó lenne.

23. A rendek közötti különbség inkább egy korábban gyakran elrejtett kérdést tett láthatóvá: milyen okok szólnak egy bizonyos szabály mellett, ha más emberek anélkül vagy egy másik szabály szerint élnek?

24. Az, hogy valamit máshol másképp kezelnek, megrengeti annak magától értetődőségét, de még nem dönti el annak jogosságát.

25. Antiphon hagyományozott gondolatai még élesebbé teszik ezt a kérdést azzal, hogy a társadalmi előírások terheit a természetes szükségletek hasznával hasonlítják össze.

26. Ezzel kapcsolatban óvatosságra van szükség, mert a papirusz-töredékek nem alkotnak egy teljesen fennmaradt értekezést, és eredeti összefüggésük csak részben rekonstruálható.

27. Vitatható továbbá, hogy a szerző azonos-e az azonos nevű athéni szónokkal.

28. A fennmaradt gondolatmenetben a törvényi szabályok tanúk előtt való betartása előnyösnek tűnik, míg a megfigyelés nélküli cselekvésnek a természetes szükségletekhez kell igazodnia.

29. Ezzel megkülönböztetik a szabály nyilvános érvényességét annak közvetlen jelentőségétől a jólét szempontjából.

30. Saját ellenérvként azonban hozzá lehet tenni, hogy egy titkos szabályszegés másoknak is kárt okozhat, még akkor is, ha elkövetőjét sem fedezik fel, sem büntetik meg.

31. Aki például észrevétlenül megrongál egy közösen használt eszközt, büntetlensége révén nem szünteti meg a többi érintett számára okozott hátrányokat.

32. Antiphon következmények közötti megkülönböztetése továbbra is tanulságos, de a saját előny szempontja nem ad teljes választ az igazságosság kérdésére.

33. A természetes hivatás más irányt kap ott, ahol Antiphon kiemeli a görögök és a nem görögök közös testi adottságait.

34. A fennmaradt szavak többek között a légzésre és a táplálékfelvételre utalnak, vagyis olyan tevékenységekre, amelyek révén a társadalmi rangbeli különbségek nem erősödnek meg.

35. Egy tekintélyes embernek ebben a tekintetben nincs más teste, mint annak, akinek származását alacsonyabb rendűnek tartják.

36. Az ilyen megfigyelések megkérdőjelezhetik azt az állítást, miszerint a hagyományos kiváltságok közvetlenül az emberi természetben gyökereznek.

37. A közös szükségletek azonban még nem jelentenek azt, hogy az emberek minden képességükben vagy élethelyzetükben egyenlőek lennének.

38. Ugyanígy ez a megállapítás még nem tartalmaz egy kidolgozott tanítást az egyenlő emberi jogokról.

39. A közös természeti tulajdonságoktól az egyenlő politikai jogokig való átmenethez azt is meg kellene magyarázni, hogy miért éppen ezek a közös vonások legyenek meghatározóak a jogok elosztásában.

40. Az elméleti haszon elsősorban abban áll, hogy a társadalmi rang elveszíti állítólagos természetes magától értetődőségét.

41. Platón „Protagoras” című párbeszédében egy hasonló természeti hivatással találkozunk Hippiasnál, aki a jelen lévő beszélgetőtársakat egymással rokonként szólítja meg.

42. Ezt a rokonságot természetes hasonlóságukra alapozza, míg a törvény az embereket a természetellenes viselkedésre kényszerítheti.

43. Szavai egy irodalmilag megalkotott beszélgetési helyzethez tartoznak, ezért nem tekinthetők egy történelmi beszéd szó szerinti jegyzőkönyvének.

44. Ezenkívül a kijelentés elsősorban az összegyűlt beszélgetőtársakhoz szól, így abból nem lehet egyértelműen átfogó egyenlőségi tanítást levezetni.

45. Mindazonáltal a szakasz rámutat arra, hogy a természet hogyan szolgálhat olyan hivatkozási pontként, amely túlmutat az egyes városokhoz fűződő jogi hovatartozáson.

46. Azok az emberek, akiket a helyi szabályok elválasztanak egymástól, közös tulajdonságaik alapján mégis egymáshoz tartozónak tűnhetnek.

47. A természetre való hivatkozás itt feloldja a társadalmi rend által felállított határokat, és ezzel egy másfajta nézőpontot nyit meg a hovatartozásra vonatkozóan.

48. Hogy mennyire nem egyértelmű ez a hivatkozási pont, azt Kallikles mutatja meg, aki Platón „Gorgias” című művében szinte ellentétes következtetést von le.

49. Nem biztos, hogy e párbeszédbeli szereplő mögött történelmi személy áll; érvelését ezért először is platóni megfogalmazású álláspontként kell értelmezni.

50. Kallikles azt állítja, hogy a sok gyenge ember azért hozott létre törvényeket és erkölcsi értékeléseket, hogy korlátozza a kevés felsőbbrendűt.

51. Amit általában igazságtalanságnak tekintenek, nevezetesen, hogy valaki többet vegyen magához, mint mások, az ő véleménye szerint éppen jogos a természet által felsőbbrendűnek tekintett számára.

52. Alátámasztásként az állatok közötti uralmi viszonyokra, valamint egész népek és államok hatalmára hivatkozik.

53. Természetes hivatása tehát elsőbbségre való jogot alapozna meg, míg a közösségi szabály akadálynak tűnik.

54. Ez az elképzelés hihetőnek tűnhet, ha a hagyományos egyenlőségi követeléseket a rendkívüli képességek visszaszorításának eszközének tekintjük.

55. Ez azonban pontos magyarázatot igényel arra, hogy mit jelent a „felsőbbrendűség”, és miért indokolná a felsőbbrendűség a nagyobb részesedést.

56. Platón Szókratésze először is e érvelésen belüli egy nehézséget vesz alapul.

57. Ha az erő azt jelenti, hogy valaki érvényesíti akaratát, akkor egy nagy számú, egyenként gyenge ember együttesen erősebb lehet, mint egy egyetlen, különösen erős ember.

58. Ekkor éppen a többségi szabályok lennének a kallikleszi mércének megfelelő felsőbbrendű hatalom kifejeződései.

59. Kallikles nem hajlandó elfogadni ezt a következtetést, és megkülönbözteti az általa értett felsőbbrendűeket a pusztán számbeli erővel rendelkező tömegtől.

60. A további beszélgetés során azokra az emberekre irányítja a figyelmét, akik jobban értik a politikai ügyeket, és rendelkeznek a terveik végrehajtásához szükséges bátorsággal.

61. Ezzel azonban megváltozik a mérce: a fizikai erő, a közös érvényesítő erő és a politikai alkalmasság már nem esnek egybe.

62. Az a tulajdonság, amellyel valaki másokat legyőz, nem azonos azzal a képességgel, amellyel jól vezeti a közösséget.

63. A természet ezért nem ad egyértelmű rangsort pusztán a különbségek megléte alapján.

64. E pontosítás után is fennmarad egy második nehézség, amely az érvelés különálló vizsgálataként fogalmazható meg.

65. Még ha valaki jobban is érti egy feladatot, mint mások, az még nem tisztázza, hogy emiatt több vagyont vagy szélesebb körű jogokat kell-e kapnia.

66. Egy különleges képesség szólhat egy bizonyos feladat átruházása mellett anélkül, hogy igazolná annak birtokosának bármilyen személyes előnyét.

67. Aki tényleges hatalmából uralkodási jogot szerez, annak egy további feltételt kell bevezetnie, például azt az állítást, hogy a felsőbbrendűség mindig elsőbbséget érdemel.

68. Ez a feltétel már önmagában is értékítélet, és nem bizonyítható pusztán a sikeres hatalomgyakorlás megfigyelésével.

69. Egy állítás akkor normatív, ha meghatározza vagy indokolja, mi érvényes és hogyan kell cselekedni.

70. Egy empirikus állítás ezzel szemben egy megfigyelhető tényt ír le, például azt, hogy egy csoport legyőzött egy másikat.

71. A győzelem leírása és annak igazságosnak való értékelése között egy indokolási feladat áll, amelyet a „természet” szó nem old meg.

72. A társadalmi szabályok kritikája viszont más irányt vesz, amikor Platón a „Politeia”-ban Thrasymachost a törvényes igazságosságról beszélni hagyja.

73. Ő a törvényeket az éppen hatalmon lévők eszközének magyarázza, akik saját előnyüket biztosítják, és ezeknek a szabályoknak való engedelmességet igazságosnak nevezik.

74. Míg Kallikles a törvényeket a gyengék védelmeként értelmezi, Thrasymachos a hatalom birtokosainak hasznára irányítja a figyelmet.

75. A két elemzés azt mutatja, hogy a szabályok önérdekű eredetére vonatkozó állítás nagyon különböző viszonyokra vonatkozhat.

76. Egy konkrét szabály vizsgálatához ezért döntő fontosságú, hogy kinek használ valójában, és milyen terheket ró másokra.

77. A szabály keletkezése gyanút kelthet, de nem helyettesíti a tartalmának vizsgálatát.

78. Egy szabály nem attól válik igazságtalanná, hogy alkotója profitál belőle, és az általános egyetértés sem teszi automatikusan igazságossá.

79. A jogi kötelező érvényt és az indokolt igényt meg kell különböztetni, ha a kritika többet akar elérni, mint mások érdekeinek feltárását.

80. Egy közösségi ellenperspektívát dolgoz ki Protagoras, akit Platón az azonos című párbeszédében szerepeltet.

81. Mitikus elbeszélésében az emberek eleinte rendelkeznek technikai készségekkel, de ennek ellenére nem tudnak biztosítani tartós együttélést, mert egymásnak ártanak.

82. Csak az igazságosságban való közös részvétel és az a tisztelet, amely korlátozza a másokkal szembeni viselkedést, teszi lehetővé egy tartós politikai közösséget.

83. A mítosz nem az első városok történelmi leírása, hanem az emberi együttélés előfeltételeiről szóló érvelést hordoz.

84. A technikai jártasság tehát nem elegendő, amíg az emberek közötti kapcsolatok megbízhatatlanok maradnak.

85. A közös szabályok alátámaszthatják ezeket a kapcsolatokat, és így olyan funkciót kapnak, amely túlmutat a titokban cselekvő egyén előnyén.

86. Ebből a szempontból emberi jellegük éppen az emberi közösségek sebezhetőségére adott szükséges válasz.

87. A közös rend szükségessége azonban még nem igazol minden olyan szabályt, amelyet egy meglévő város érvényesít.

88. Még egy olyan rend is, amely védelmet ígér, hátrányosan érinthet egyes csoportokat, vagy hatalmi eszközeit jogos kritikával szemben is felhasználhatja.

89. A közös haszon elve ezért megköveteli, hogy az állítólagos védelmet tényleges következményei alapján vizsgáljuk meg.

90. Hipotetikus példaként elképzelhető egy szabály, amely a közösen szükséges vízhez való hozzáférést szabályozza, és ezáltal hivatott csökkenteni a vitákat.

91. Az, hogy valamilyen elosztásra van szükség, nem bizonyítja sem egy adott elosztás megfelelőségét, sem az állandó kiváltságok jogosultságát.

92. Pontosan azért, mert az emberek hozták létre a szabályt, megvizsgálhatják annak hatását, és helyébe egy megalapozottan jobb szabályt állíthatnak.

93. Ezzel megváltozik a megváltoztathatóság jelentése is, amely eleinte a társadalmi rend kötelező érvényességével szembeni kifogásnak tűnt.

94. Egy szabály, amelyet lehet javítani, ezért nem feltétlenül veszíti el jelentőségét már érvényessége alatt.

95. Eredete magyarázza, hogyan jött létre, funkciója leírja, mit eredményez, igazolása pedig azokat az okokat érinti, amelyek miatt az embereknek el kell fogadniuk.

96. Ezek a kérdések összefüggenek egymással, de nem oldhatók meg ugyanazzal a válasszal.

97. A közös szükségletek a társadalmi kirekesztés ellen szólhatnak, míg a különböző képességek különböző feladatok szempontjából jelentősek lehetnek.

98. Hogy ebből milyen következmények származnak a jogok, a kötelességek és a hatalom tekintetében, az minden esetben indoklást igényel.

99. Antiphon megfigyelés nélküli embere ezért végül egy igényesebb problémával szembesül, mint pusztán annak a kilátása, hogy büntetlenül marad.

100. Az, hogy senki sem figyeli, még nem ad választ arra a kérdésre, kinek árt a cselekedete, és milyen okok kötik őt a többiekhez.

1. Wer eine gesellschaftliche Regel heimlich verletzt, kann unter Umständen der Strafe entgehen; wer die Bedürfnisse seines Körpers missachtet, wird durch die Abwesenheit von Zeugen nicht geschützt.

2. Mit dieser Gegenüberstellung stellt Antiphon in seiner nur bruchstückhaft erhaltenen Schrift „Über die Wahrheit“ eine vertraute Vorstellung von Gerechtigkeit auf die Probe.

3. Wenn gerecht zu handeln zunächst bedeutet, die Gesetze der eigenen Stadt zu befolgen, scheint für den Einzelnen viel davon abzuhängen, ob andere sein Verhalten beobachten.

4. Natürliche Bedingungen besitzen dagegen eine Wirksamkeit, die sich nicht nach öffentlicher Anerkennung richtet.

5. Zur Veranschaulichung lässt sich ein hypothetischer Fall denken: Ein Mensch kann unbemerkt gegen eine Tischsitte verstoßen, während anhaltender Nahrungsmangel seinem Körper auch dann schadet, wenn niemand davon erfährt.

6. Der Vergleich betrifft zunächst die verschiedenen Folgen eines Verhaltens, ohne bereits zu entscheiden, welches Verhalten erlaubt sein soll.

7. Gerade diese Grenze macht Antiphons Überlegung philosophisch ergiebig, denn aus der Möglichkeit, einer Strafe zu entgehen, folgt noch keine Rechtfertigung der Tat.

8. Zwischen einer Regel, ihrer Durchsetzung und ihrem Anspruch auf Gehorsam öffnet sich ein Abstand.

9. Für diesen Streit verwenden griechische Denker zwei Wörter, deren Bedeutungen weiter reichen als die deutschen Übersetzungen „Natur“ und „Gesetz“.

10. Nomos kann ein förmlich beschlossenes Gesetz bezeichnen, aber ebenso einen überlieferten Brauch oder eine allgemein anerkannte Verhaltensregel.

11. Wer sich nach dem Nomos richtet, orientiert sich also nicht notwendig an einem geschriebenen Rechtssatz.

12. Physis meint demgegenüber die natürliche Beschaffenheit eines Menschen oder einer Sache, wobei in gesellschaftlichen Debatten auch Bedürfnisse, Fähigkeiten und vermeintlich natürliche Rangordnungen gemeint sein können.

13. Schon deshalb muss bei jeder Berufung auf Natur geklärt werden, welche Eigenschaft tatsächlich als Maßstab dienen soll.

14. Der Gegensatz lässt sich nicht auf den Unterschied zwischen einem physikalischen Naturgesetz und einem Parlamentsgesetz reduzieren.

15. Auch „Konvention“, die Bezeichnung für eine menschlich festgelegte oder gemeinsam anerkannte Praxis, bedeutet keineswegs automatisch Täuschung oder grundlose Willkür.

16. Eine Regel kann von Menschen geschaffen sein und trotzdem auf eine Schwierigkeit antworten, die sich nicht durch einen anderen Beschluss aus der Welt schaffen lässt.

17. Im fünften Jahrhundert vor unserer Zeitrechnung bot die griechische Welt zahlreiche Gelegenheiten, solche Unterschiede wahrzunehmen.

18. Die Polis, eine politische Gemeinschaft mit Stadt und Umland, ordnete das Zusammenleben jeweils durch eigene Gesetze und Gewohnheiten.

19. Wer verschiedene Gemeinwesen kennenlernte, konnte feststellen, dass dieselbe Handlung unterschiedlich beurteilt und dieselbe gesellschaftliche Stellung verschieden geregelt wurde.

20. Kontakte mit nichtgriechischen Völkern erweiterten diesen Vergleich über die Grenzen der griechischen Lebensformen hinaus.

21. Für reisende Lehrer, die gewöhnlich zu den Sophisten gerechnet werden, gehörten wechselnde politische und kulturelle Verhältnisse zum Horizont ihrer Tätigkeit.

22. Aus dieser Erfahrung ergab sich jedoch keine gemeinsame Lehre, nach der alle Regeln wertlos oder alle Lebensformen gleich gut wären.

23. Die Verschiedenheit von Ordnungen machte vielmehr eine zuvor oft verdeckte Frage sichtbar: Welche Gründe sprechen für eine bestimmte Regel, wenn andere Menschen ohne sie oder mit einer anderen Regel leben?

24. Dass etwas anderswo anders gehandhabt wird, erschüttert seine Selbstverständlichkeit, entscheidet aber noch nicht über seine Berechtigung.

25. Antiphons überlieferte Überlegungen verschärfen diese Frage, indem sie die Belastungen gesellschaftlicher Vorschriften mit dem Nutzen natürlicher Bedürfnisse vergleichen.

26. Dabei ist Vorsicht erforderlich, weil die Papyrusfragmente keine vollständig erhaltene Abhandlung bilden und ihr ursprünglicher Zusammenhang nur teilweise erschlossen werden kann.

27. Auch bleibt umstritten, ob der Verfasser mit dem gleichnamigen athenischen Redner identisch ist.

28. In dem erhaltenen Gedankengang erscheint die Befolgung gesetzlicher Regeln vor Zeugen als vorteilhaft, während unbeobachtetes Handeln sich an natürlichen Erfordernissen orientieren soll.

29. Damit wird die öffentliche Geltung einer Vorschrift von ihrer unmittelbaren Bedeutung für das Wohlergehen unterschieden.

30. Als eigene Gegenprüfung lässt sich jedoch ergänzen, dass ein heimlicher Regelverstoß anderen schaden kann, selbst wenn sein Urheber weder entdeckt noch bestraft wird.

31. Wer etwa unbemerkt eine gemeinsam benötigte Vorrichtung beschädigt, beseitigt durch seine Straflosigkeit nicht die Nachteile der übrigen Beteiligten.

32. Antiphons Unterscheidung der Folgen bleibt aufschlussreich, doch die Perspektive des eigenen Vorteils beantwortet die Frage nach Gerechtigkeit nicht vollständig.

33. Eine andere Stoßrichtung erhält die Naturberufung dort, wo Antiphon gemeinsame körperliche Voraussetzungen von Griechen und Nichtgriechen hervorhebt.

34. Die erhaltenen Worte verweisen unter anderem auf das Atmen und die Nahrungsaufnahme, also auf Tätigkeiten, durch die gesellschaftliche Rangunterschiede nicht bestätigt werden.

35. Ein angesehener Mensch besitzt in dieser Hinsicht keinen anderen Körper als jemand, dessen Herkunft geringer geschätzt wird.

36. Solche Beobachtungen können den Anspruch erschüttern, überlieferte Vorrechte seien unmittelbar in der menschlichen Natur begründet.

37. Allerdings bedeutet gemeinsame Bedürftigkeit noch nicht, dass Menschen in jeder Fähigkeit oder Lebenslage gleich sind.

38. Ebenso wenig enthält die Feststellung bereits eine ausgearbeitete Lehre gleicher Menschenrechte.

39. Für den Übergang von gemeinsamen natürlichen Eigenschaften zu gleichen politischen Ansprüchen wäre zusätzlich zu erklären, weshalb gerade diese Gemeinsamkeiten für die Verteilung von Rechten maßgeblich sein sollen.

40. Der gedankliche Gewinn besteht zunächst darin, dass gesellschaftlicher Rang seine vermeintliche natürliche Selbstverständlichkeit verliert.

41. In Platons Dialog „Protagoras“ begegnet eine verwandte Naturberufung bei Hippias, der die anwesenden Gesprächspartner als miteinander verwandt anspricht.

42. Diese Verwandtschaft gründet er auf ihre natürliche Ähnlichkeit, während das Gesetz Menschen zu naturwidrigem Verhalten zwingen könne.

43. Seine Worte gehören zu einer literarisch gestalteten Gesprächssituation und sind deshalb kein ungebrochenes Protokoll einer historischen Rede.

44. Außerdem richtet sich die Aussage zunächst an die versammelten Gesprächspartner, sodass man daraus nicht ohne Weiteres eine umfassende Gleichheitslehre gewinnen darf.

45. Dennoch zeigt die Stelle, wie Natur als Bezugspunkt dienen kann, der über die rechtliche Zugehörigkeit zu einzelnen Städten hinausweist.

46. Menschen, die durch örtliche Regeln voneinander getrennt werden, können aufgrund gemeinsamer Eigenschaften als zusammengehörig erscheinen.

47. Die Berufung auf Natur lockert hier Grenzen, die gesellschaftliche Ordnung gezogen hat, und eröffnet damit eine andere Sicht auf Zugehörigkeit.

48. Wie wenig eindeutig dieser Bezugspunkt ist, zeigt Kallikles, der in Platons „Gorgias“ eine fast entgegengesetzte Folgerung entwickelt.

49. Ob hinter dieser Dialogfigur ein historischer Mensch steht, ist nicht gesichert; ihre Argumentation muss daher zunächst als platonisch gestaltete Position gelesen werden.

50. Kallikles behauptet, die vielen Schwachen hätten Gesetze und moralische Bewertungen eingerichtet, um die wenigen Überlegenen zu begrenzen.

51. Was gewöhnlich als Unrecht gelte, nämlich sich mehr zu nehmen als andere, sei nach seiner Auffassung für den von Natur Überlegenen gerade berechtigt.

52. Zur Unterstützung verweist er auf Herrschaftsverhältnisse zwischen Tieren und auf die Macht ganzer Völker und Staaten.

53. Seine Naturberufung soll somit einen Anspruch auf Vorrang begründen, während die gemeinschaftliche Regel als Hemmnis erscheint.

54. Die Vorstellung kann plausibel wirken, wenn man überlieferte Gleichheitsforderungen für ein Mittel hält, außergewöhnliche Fähigkeiten kleinzuhalten.

55. Sie verlangt jedoch eine genaue Erklärung dessen, was „überlegen“ bedeutet und weshalb Überlegenheit einen größeren Anteil rechtfertigen soll.

56. Platons Sokrates setzt zunächst an einer Schwierigkeit innerhalb dieses Arguments an.

57. Wenn Stärke die Fähigkeit bedeutet, sich durchzusetzen, kann eine große Zahl einzeln schwacher Menschen gemeinsam stärker sein als ein einzelner besonders kräftiger Mensch.

58. Dann wären gerade die Regeln der Mehrheit Ausdruck der überlegenen Macht, die Kallikles zum Maßstab erhoben hat.

59. Kallikles will diesen Schluss nicht hinnehmen und unterscheidet die von ihm gemeinten Überlegenen von einer bloß zahlenmäßig mächtigen Menge.

60. Im weiteren Gespräch richtet er den Blick auf Menschen, die politische Angelegenheiten besser verstehen und den Mut besitzen, ihre Vorhaben durchzuführen.

61. Dadurch verändert sich jedoch der Maßstab: Körperkraft, gemeinsame Durchsetzungsmacht und politische Befähigung fallen nicht mehr zusammen.

62. Eine Eigenschaft, mit der jemand andere überwältigt, ist etwas anderes als eine Fähigkeit, durch die er ein Gemeinwesen gut leitet.

63. Die Natur liefert deshalb nicht schon durch das Vorhandensein von Unterschieden eine eindeutige Rangordnung.

64. Auch nach dieser Präzisierung bleibt eine zweite Schwierigkeit bestehen, die sich als eigene Prüfung des Arguments formulieren lässt.

65. Selbst wenn jemand eine Aufgabe besser versteht als andere, ist damit noch nicht geklärt, ob er deshalb mehr Besitz oder weitergehende Rechte erhalten soll.

66. Eine besondere Fähigkeit kann für die Übertragung einer bestimmten Aufgabe sprechen, ohne jeden persönlichen Vorteil ihres Trägers zu rechtfertigen.

67. Wer aus tatsächlicher Macht einen Anspruch auf Herrschaft gewinnt, muss eine zusätzliche Voraussetzung einführen, etwa die Behauptung, dass Überlegenheit stets Vorrang verdient.

68. Diese Voraussetzung ist bereits eine Wertung und lässt sich nicht allein durch die Beobachtung erfolgreicher Machtausübung beweisen.

69. Normativ heißt eine Aussage, wenn sie festlegt oder begründet, was gelten und wie gehandelt werden soll.

70. Eine empirische Aussage beschreibt dagegen einen beobachtbaren Sachverhalt, beispielsweise dass eine Gruppe eine andere besiegt hat.

71. Zwischen der Beschreibung des Sieges und seiner Bewertung als gerecht liegt eine Begründungsaufgabe, die das Wort „Natur“ nicht erledigt.

72. Die Kritik an gesellschaftlichen Regeln nimmt wiederum eine andere Richtung, wenn Platon in der „Politeia“ Thrasymachos über gesetzliche Gerechtigkeit sprechen lässt.

73. Dieser erklärt die Gesetze als Mittel der jeweils Herrschenden, die ihren eigenen Vorteil sichern und Gehorsam gegenüber diesen Vorschriften gerecht nennen.

74. Während Kallikles die Gesetze als Schutz der Schwachen deutet, richtet Thrasymachos den Blick auf den Nutzen der Machthaber.

75. Die beiden Diagnosen zeigen, dass sich die Behauptung einer eigennützigen Herkunft von Regeln auf sehr verschiedene Verhältnisse beziehen kann.

76. Für die Prüfung einer konkreten Vorschrift ist deshalb entscheidend, wem sie tatsächlich nützt und welche Belastungen sie anderen auferlegt.

77. Ihre Entstehung kann einen Verdacht begründen, ersetzt aber nicht die Untersuchung ihres Inhalts.

78. Eine Regel wird nicht allein dadurch ungerecht, dass ihr Urheber von ihr profitiert, ebenso wenig wird sie durch allgemeine Zustimmung automatisch gerecht.

79. Gesetzliche Verbindlichkeit und gerechtfertigter Anspruch müssen auseinandergehalten werden, wenn Kritik mehr leisten soll als die Aufdeckung fremder Interessen.

80. Eine gemeinschaftliche Gegenperspektive entwickelt der Protagoras, den Platon im gleichnamigen Dialog auftreten lässt.

81. In seiner mythischen Erzählung verfügen Menschen zunächst über technische Fertigkeiten, können aber dennoch kein dauerhaftes Zusammenleben sichern, weil sie einander Unrecht zufügen.

82. Erst die gemeinsame Teilhabe an Gerechtigkeit und an einer Achtung, die das Verhalten gegenüber anderen begrenzt, ermöglicht eine beständige politische Gemeinschaft.

83. Der Mythos ist keine historische Beschreibung der ersten Städte, sondern trägt ein Argument über die Voraussetzungen menschlichen Zusammenlebens.

84. Technisches Können reicht demnach nicht aus, solange die Beziehungen zwischen den Menschen unzuverlässig bleiben.

85. Gemeinsame Regeln können diese Beziehungen stützen und erhalten damit eine Funktion, die über den Vorteil eines heimlich handelnden Einzelnen hinausgeht.

86. Ihre menschliche Gestaltung ist aus dieser Perspektive gerade eine notwendige Antwort auf die Verletzlichkeit menschlicher Gemeinschaften.

87. Allerdings rechtfertigt die Notwendigkeit einer gemeinsamen Ordnung noch nicht jede Vorschrift, die eine bestehende Stadt durchsetzt.

88. Auch eine Ordnung, die Schutz verspricht, kann einzelne Gruppen benachteiligen oder ihre Machtmittel gegen berechtigte Kritik verwenden.

89. Der Gedanke des gemeinsamen Nutzens verlangt deshalb, den behaupteten Schutz an seinen tatsächlichen Folgen zu prüfen.

90. Als hypothetische Veranschaulichung lässt sich eine Regel vorstellen, die den Zugang zu gemeinsam benötigtem Wasser ordnet und dadurch Streit vermindern soll.

91. Dass irgendeine Verteilung erforderlich ist, beweist weder die Angemessenheit einer bestimmten Verteilung noch die Berechtigung dauerhafter Vorrechte.

92. Gerade weil Menschen die Regel eingerichtet haben, können sie ihre Wirkung untersuchen und eine begründet bessere Regel an ihre Stelle setzen.

93. Damit verändert sich auch der Sinn von Veränderbarkeit, die zunächst wie ein Einwand gegen die Verbindlichkeit gesellschaftlicher Ordnung erschien.

94. Eine Regel, die verbessert werden kann, muss deshalb nicht schon während ihrer Geltung bedeutungslos sein.

95. Ihre Herkunft erklärt, wie sie zustande gekommen ist, ihre Funktion beschreibt, was sie bewirkt, und ihre Rechtfertigung betrifft die Gründe, aus denen Menschen sie anerkennen sollen.

96. Diese Fragen hängen zusammen, lassen sich aber nicht durch dieselbe Antwort erledigen.

97. Gemeinsame Bedürfnisse können gegen einen gesellschaftlichen Ausschluss sprechen, während unterschiedliche Fähigkeiten für verschiedene Aufgaben bedeutsam sein können.

98. Welche Folgen daraus für Rechte, Pflichten und Herrschaft entstehen sollen, bleibt jeweils begründungsbedürftig.

99. Antiphons unbeobachteter Mensch steht am Ende deshalb vor einem anspruchsvolleren Problem als der bloßen Aussicht, unbestraft zu bleiben.

100. Dass niemand zusieht, beantwortet noch nicht die Frage, wem sein Handeln schadet und welche Gründe ihn mit den anderen verbinden.