8.5 Thomas Morus és Tommaso Campanella: utópiák és a meglévő társadalom kritikája – Thomas Morus und Tommaso Campanella: Utopien und Kritik der bestehenden Gesellschaft

1. Az „Utopia” első könyvében Thomas Morus egy utazót szólaltat meg, aki vádat emel egy olyan társadalom ellen, amely kivégez a tolvajokat, miközben maga is hozzájárul ahhoz, hogy az emberek megélhetésüket elveszítsék.

2. Raphael Hythlodaeus, e kritika szószólója, a mezőgazdasági területek juhlegelőkké alakítására és a paraszti családok elűzésére irányítja a figyelmet.

3. Ahol kevés földbirtokos gyapjúval keresi a kenyerét, azok, akik korábban a földet művelték, elveszíthetik munkájukat és lakóhelyüket.

4. Aki ezután szükségből lop, a bíróság előtt egyedülálló elkövetőként jelenik meg, míg azok a szabályok, amelyek elősegítették szükséghelyzetét, vitathatatlanok maradnak.

5. A vád így a tolvaj gonoszságának kérdését egy olyan rendszer felelősségére tereli, amely megsemmisíti a megélhetési lehetőségeket, majd büntetésekkel küzd a következményeik ellen.

6. A kerítések ugyan nem magyarázzák a 16. század eleji Angliában tapasztalható szegénység teljes egészét, de az irodalmi érvelésben láthatóvá tesznek egy összefüggést, amelyet a szigorú büntetések iránti csodálat eltakar.

7. Egy igazságos társadalmat annak alapján is meg kell ítélni, hogy milyen lehetőségeket kínál az embereknek a bűncselekmények nélküli életre.

8. Morus 1516-ban latin nyelven adta ki az „Utopia” című művet, amellyel az európai tudósok köréhez fordult, akiknek humanista műveltsége magában foglalta az ókori szövegek alapos tanulmányozását.

9. Könyve ötvözi a filozófiai párbeszédet egy kitalált szigetről szóló utazási beszámolóval, amelynek lakói sok tekintetben másképp rendezik be életüket, mint az európaiak.

10. Az „Utopia” név a görög szóalkotásokkal játszik, amelyek egy nem létező helyre és egy jó helyre utalnak, így már a cím is a megtalálhatatlanság és az ígéret között lebeg.

11. Az utazási műfaj az európai felfedező- és hódítóutak korszakába illeszkedik, amelyek beszámolói idegen életmódokat tettek ismertté, ugyanakkor erőszak és egyenlőtlen hatalmi viszonyok jellemezték őket.

12. A sziget ezért sem egy dokumentált idegen társadalom, sem pedig egyértelműen olyan tervrajz, amelyet a szerző megvalósításra ajánl.

13. Gondosan meg kell különböztetni a történelmi Thomas Morust, az azonos nevű beszélgetőpartnert és az utazó Hythlodaeust, mert a könyv éppen a különböző ítéleteikből nyeri mozgását.

14. Mielőtt Hythlodaeus részletesen leírná a szigetet, vita alakul ki arról, hogy egy fejedelem szolgálatában álló filozófus egyáltalán képes-e hatékony tanácsot adni.

15. Az utazó úgy véli, hogy az udvarok olyan helyek, ahol a hódítási tervek, a pénzszerzés és a már meghozott döntések megerősítése többet számít, mint az ésszerű tanács.

16. Aki ott a politika alapjait vonja kétségbe, azt vagy figyelmen kívül hagyják, vagy olyan döntésekbe vonják be, amelyekért nem tud felelősséget vállalni.

17. Morus karakter ezzel szemben olyan tanácsadást véd, amely számol a rendelkezésre álló emberekkel és körülményekkel, és legalábbis megakadályozza, hogy a rossz viszonyok még rosszabbá váljanak.

18. Így két érthető igény áll egymással szemben: az ítélet függetlensége és az a felelősség, hogy ne adjuk fel a megvalósítható javulási lehetőségeket.

19. Hythlodaeus számára a alkalmazkodás azzal fenyeget, hogy a kritikát hatástalanná teszi, míg beszélgetőtársa a kompromisszumoktól mentes távolságtartásból felismeri a gyakorlati hatástalanság veszélyét.

20. A szigetről szóló beszámoló úgy válaszol erre a vitára, hogy bemutatja: milyen messzire kellene elmennie egy változásnak, ha az egyes reformok nem érik el a nyomor okát.

21. Válaszának középpontjában a közösségi tulajdon áll, vagyis egy olyan rend, amelyben a döntő fontosságú javak közösségi rendelkezésre állnak, és nem halmozódnak fel magánvagyonként.

22. Hythlodaeus szerint a tulajdon és a pénz összekapcsolódása olyan társadalmat hoz létre, amelyben azok, akik a legkevesebbet járulnak hozzá, bizonyos körülmények között a legbiztonságosabban élnek.

23. A dolgozó embereknek viszont továbbra is az a gondjuk, hogy teljesítményük ellenére sem részesülnek megfelelő ellátásban.

24. Az alternatív elképzelés ezért az intézményekre, az ellátás, a munka és a döntéshozatal tartós szabályaira épít, ahelyett, hogy kizárólag a jómódúaktól követelne nagyobb nagylelkűséget.

25. Ha biztosítják a létfenntartáshoz szükséges dolgokhoz való hozzáférést, a saját tönkremeneteltől való félelem részben elveszíti a cselekvés feletti hatalmát.

26. Ebből azonban egy komoly ellenvetés fakad, amelyet a beszélgetés formája nem hallgat el: személyes haszon reménye nélkül az emberek kísértésbe eshetnek, hogy mások munkájából éljenek.

27. A szigeti jelentésnek ezért meg kell magyaráznia, hogy a közös ellátást hogyan kell összekapcsolni azzal a hajlandósággal, hogy maguk is hozzájáruljanak a közös jóhoz.

28. Utópiában a szokásos napi munkaidő hat óra, mivel a szükséges tevékenységeket a lakosság nagyobb részére osztják el.

29. Hythlodaeus a munkaidő-csökkentést azzal indokolja, hogy máshol sokan mások munkájából élnek, vagy a munkaerőt felesleges luxusra fordítják.

30. Az általánosabb részvétel és az ilyen szükségletek korlátozása lehetővé teszi, hogy elegendő mennyiséget állítsanak elő anélkül, hogy a dolgozókat kimerülésig terhelnék.

31. A megtakarított idő értelmet nyer az oktatás révén, amelynek keretét nyilvános előadások és az önálló tanulás biztosítja.

32. A nők is részt vesznek ebben a szellemi tevékenységben, bár ebből nem következik átfogó egyenjogúság az élet minden területén.

33. A munkamodell hátterében tehát egy igényes jóléti elképzelés áll, amely az elegendő ellátást a saját szellemi képességek fejlesztésének lehetőségével ötvözi.

34. Ennek hihetősége azonban attól függ, hogy a szükséges teljesítmények valóban így eloszthatók-e, és hogy a közösség alátámaszthatja-e a megfelelő szükségletekről alkotott elképzeléseit.

35. Éppen a biztos ellátásnak van a szigeten egy ára, amelyet első ránézésre – a rendezett életmód látszatában – könnyen figyelmen kívül hagyunk.

36. Az utazáshoz engedély szükséges, és a mindennapi életet nagymértékben a közösségi előírások és a társadalmi felügyelet határozza meg.

37. A család megmarad, de hierarchikus rendet követ, amelyben nem minden tag rendelkezik azonos döntési jogkörrel.

38. A rabszolgaság különösen egyértelműen korlátozza a közös tehermentesítés ígéretét, mivel az emberek egy része kényszer alatt dolgozik és kellemetlen feladatokat lát el.

39. A rabszolgák közé tartoznak azok is, akiket bűncselekmény miatt ítéltek el, így a halálbüntetéssel szembeni kritika egyáltalán nem vezet a szigorú alárendeltség elutasításához.

40. A közvagyon itt az javak feletti meghatározott rendelkezési jogot jelenti, ezért nem szabad összetéveszteni a mindenki számára egyenlő jogokkal.

41. A sziget vizsgálata megköveteli, hogy együtt gondoljuk át polgárai biztos megélhetését és azok függőségét, akiknek munkája alátámasztja ezt a rendet.

42. Hasonló határvonal rajzolódik ki a vallás terén is, hiszen Utópiában a különböző hitformákat tolerálják, míg az erőszakos hitérvényesítést elutasítják.

43. Ez a tolerancia azon a felismerésen alapul, hogy a meggyőződés inkább ésszerű vitán keresztül alakulhat ki, mint kényszer révén.

44. Aki azonban tagadja a lélek halhatatlanságát és az isteni gondviselést, azt kizárják a közjogi kitüntetésekből és tisztségekből.

45. Mindez mögött az a félelem húzódik meg, hogy az emberek, akiknek nincs kilátásuk a túlvilági ítéletre, nem lehetnek a közös erkölcs megbízható hordozói.

46. A sziget így figyelemre méltó teret biztosít a vallási sokféleségnek, a politikai elismerést azonban olyan feltételekhez köti, amelyeket a modern vallásszabadság nem követelne meg.

47. Végül Morus karakter kijelenti, hogy egyáltalán nem tud egyetérteni mindazzal, amit Hythlodaeus elmesélt, mégis szeretné, ha a szigeten néhány dolog megvalósulna.

48. Ez a fenntartás nyitva hagyja az értelmezés lehetőségét, mert az egyes intézmények iránti csodálat és a teljes rendszerrel való összefüggésük iránti kétségek egymás mellett maradnak fenn.

49. A szerző életútja sem redukálható egy jóindulatú álmodozó szerepére, aki a politikai konfliktusoktól távol egy jobb világot tervez.

50. Morus királyi szolgálatba lépett, és lordkancellárrá emelkedett, mielőtt az VIII. Henrik idején végbemenő egyházi átszervezéssel kapcsolatos konfliktusa 1535-ben kivégzésével végződött.

51. A későbbi összecsapás a királyi hatalom és a vallási elkötelezettség között érthetővé teszi, mennyire komollyá válhatott a szolgálat határainak kérdése.

52. Ugyanakkor nem ad utólagos kulcsot, amellyel a korábbi könyv minden kijelentése egyértelműen megfejthető lenne.

53. Jól nyolc évtizeddel az „Utopia” megjelenése után a dél-olasz domonkos szerzetes, Tommaso Campanella egy másik, a hatalomért és a társadalmi megújulásért folyó konfliktusba keveredett.

54. A kalabriai spanyol uralom elleni összeesküvésben való részvétele 1599-ben letartóztatásához és hosszú fogsághoz vezetett, amelynek során kidolgozta a „Napváros” tervét.

55. Az olasz „La città del Sole” először 1602 körül keletkezett, míg a latin változat, a „Civitas Solis” 1623-ban jelent meg nyomtatásban.

56. Campanella is egy beszélgetést választ formaként, amelyben egy tengerész egy johannita rendi tagnak mesél egy idegen közösségről.

57. Városa azonban egyértelműbben egy ésszerű és isteni alapon nyugvó természeti rend összefüggő megvalósításaként van felépítve, mint ahogyan azt Morus többértelmű szigetbeszámolója sugallja.

58. Az élén egy pap-uralkodó áll, akit „metafizikusnak” neveznek, és aki a politikai vezetést az átfogó ismeretre való igényével ötvözi.

59. A metafizika itt a valóság alapvető összefüggéseinek vizsgálatát jelenti, amelyek ismerete révén az uralkodó képes lesz az emberi közösséget is helyesen rendezni.

60. Mellette három vezető tisztségviselő áll, akiknek a „Hatalom”, „Bölcsesség” és „Szeretet” elnevezései a város fő feladatköreit fejezik ki.

61. Egy ilyen rend teokratikus, mert az uralkodás jogosultsága lényegében vallási alapú megértésből fakad.

62. Akárcsak Morusnál, a közösségi tulajdon célja a bőség és a nélkülözés közötti ellentétek leküzdése, Campanella azonban ezt az átalakítást szorosabban köti össze a személyes kötelékek megváltozásával.

63. A lakosok úgy vélik, hogy a kizárólag saját ház, saját család és kiváltságos utódok iránti törekvés az önző előnyök forrása.

64. Ahol az emberek elsősorban hozzátartozóik számára akarnak előnyöket biztosítani, a közfeladatok a magánmeggazdagodás eszközévé válhatnak.

65. Ezért a közösségnek azokat az életterületeket is magában kell foglalnia, ahol ilyen különérdekek alakulnak ki és generációkon át fennmaradnak.

66. A közös munka a tervben körülbelül négyórás munkanapot tesz lehetővé, miközben a fizikai tevékenységek kifejezett elismerésben részesülnek.

67. Ezben rejlik a társadalmi ranggal szembeni kritika, amely a vagyonból és a származásból fakad, anélkül, hogy másokért megfelelő teljesítményt követelne.

68. Campanella oktatási elképzelése különösen szemléletesen tükröződik a város festett falain, amelyek a természetről, az országokról és az emberi művészetekről szóló ismereteket nyilvánosan láthatóvá teszik.

69. A gyermekeknek a megfigyelés és az útmutatás segítségével kell tanulniuk, így környezetük maga is rendezett taneszközzé válik.

70. A városfalnak így kettős feladata van: egyrészt védi a közösséget a külvilágtól, másrészt megnyitja a világot lakói előtt.

71. Ez az oktatási koncepció ötvözi az érzéki megfigyelést a magyarázó jellegű oktatással, és a kézművességet olyan tantárgyként kezeli, amely ugyanolyan figyelmet érdemel, mint a tudományos ismeretek.

72. A közös munka teret ad a tanulásnak, míg az oktatásnak segítenie kell a képességek felismerésében és a feladatok szakszerű elosztásában.

73. Ugyanakkor egy irányadó rend határozza meg, hogy a képek milyen tudást közvetítenek, és hogyan kell azt értelmezni.

74. Ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy egy általánosan hozzáférhető oktatás megkönnyíti-e a saját előfeltételeivel szembeni ellentmondást, vagy elsősorban azok elfogadását erősíti-e meg.

75. A Napváros akkor avatkozik be leginkább az életvitelbe, amikor a szaporodást közrendészeti szabályozás tárgyává teszi.

76. A tisztségviselőknek kell eldönteniük, mely férfiak és nők nemzzenek együtt gyermekeket, figyelembe véve a testi tulajdonságokat és az állítólag kedvező feltételeket.

77. Az égitestek hatására vonatkozó asztrológiai feltételezések szintén ehhez a rendhez tartoznak, és nem kezelhetők tudományosan alátámasztott ismeretekként.

78. Az indoklás szerint a jövőbeli tagok születése és nevelése az egész közösség ügye, ezért nem hagyható a személyes kívánságok véletlenére.

79. Campanella így komolyan veszi a gyermekek jólétéért viselt felelősséget, azonban azt egy olyan eljárásra ruházza át, amely messzemenő rendelkezési jogot követel az emberek felett.

80. Mai szemmel nézve egy ilyen szabályozás sérti az érintettek önrendelkezési jogát, még akkor is, ha a tervezet ésszerű gondoskodásként igazolja azt.

81. A kifogás arra a határátlépésre vonatkozik, amely a mások jólétével kapcsolatos jogos érdekből a mások kapcsolataik és testük irányítására vonatkozó jogosultsággá válik.

82. A tudás és a hatalom koncentrációja miatt ez a nehézség az egész politikai rend problémájává válik.

83. Aki egyszerre magyarázza el, mi felel meg a természetnek, és dönt a végrehajtásról, könnyen saját tévedését a vele ellentmondók puszta ésszerűtlenségének tekintheti.

84. Campanella mindenképpen előirányozza a tanácskozásokat és a tisztségviselők értékelésének lehetőségét, így városát nem szabad egyszerűen olyan közösségként leírni, amelyben nincs semmiféle beleszólás.

85. Az ilyen eljárások azonban még nem adnak kielégítő választ arra, hogy egy egyén hogyan védheti meg magát a legfőbb vezetés azon igényével szemben, hogy ismeri a helyes életmódot.

86. A hozzáértő uralkodókba vetett remény nem helyettesíti annak magyarázatát, hogy a hozzáértő embereket is hogyan lehet helyreigazítani, ha visszaélnek a hatalmukkal, vagy figyelmen kívül hagyják a fontos tapasztalatokat.

87. Ezzel a kritikával szemben felhozható az az ellenérv, hogy a közös ellátás és a megbízható munkamegosztás valóban kötelező érvényű döntéseket igényel.

88. A szükséges koordináció és az átfogó rendelkezés között azonban továbbra is fennáll egy különbség, amelyet a közjóra való hivatkozás önmagában nem szüntet meg.

89. Ebből a határból kiindulva változik a Morus-szal való összehasonlítás is, akinek szigete szintén szigorú szabályok árán biztosítja a közösségi biztonságot.

90. Mindkét elképzelés világossá teszi, hogy a nélkülözés és a társadalomra káros viselkedés részben az intézmények által is alakítható, és ezért nem tűnik el kizárólag erkölcsi intés révén.

91. A tulajdon, a munka és az oktatás tekintetében mindkét terv megmutatja, hogy az erőforrások és feladatok másfajta elosztása hogyan teremthetne más életlehetőségeket is.

92. Morus nyitva hagyja a vitát a különböző álláspontok között, míg Campanella jobban bízik abban, hogy a helyes megértés harmonikus rendet teremthet.

93. Ezáltal a szövegek abban is különböznek egymástól, hogy mennyi teret engednek a saját megoldásukkal kapcsolatos kétségeknek.

94. Ha csupán a marxizmus vagy a modern totalitárius államok korai előfutárainak neveznénk őket, az eltakarná vallási előfeltételeiket, irodalmi formáikat és sajátos történelmi kérdéseiket.

95. Egy utópia abból nyeri filozófiai erejét, hogy a megszokott szabályokat kiszabadítja látszólagos magától értetődőségükből, és azok következményeit más szabályok következményei mellé állítja.

96. Normatív tervként leírja, mi tekinthető kívánatosnak, anélkül, hogy emiatt máris gyakorlatban megvalósítható reformterv lenne.

97. Az a kijelentése, hogy egy rend jobb lehet, az általa megnyitott életlehetőségek, valamint az általa egyidejűleg létrehozott függőségek alapján kell megvizsgálni.

98. Az a vád, amely szerint egy társadalom az embereket szükségbe sodorja, majd megbünteti őket, ezért a képzeletbeli, jobb közösségre is irányítható.

99. Ahol az ellátás kényszerű alárendeltséghez kötődik, az igazságosság kérdése még nem kapott választ.

100. A „nem-hely” új nézőpontot kínál a valós világra, ugyanakkor azt is megköveteli, hogy alaposan megvizsgáljuk azokat, akik az ígért harmóniában nem beszélhetnek szabadon, és nem hozhatnak önálló döntéseket.

1. Im ersten Buch der „Utopia“ lässt Thomas Morus einen Reisenden eine Gesellschaft anklagen, die Diebe hinrichtet, obwohl sie selbst dazu beiträgt, dass Menschen ihren Lebensunterhalt verlieren.

2. Raphael Hythlodaeus, der Sprecher dieser Kritik, richtet den Blick auf die Umwandlung landwirtschaftlich genutzter Flächen in Schafweiden und auf die Vertreibung bäuerlicher Familien.

3. Wo wenige Grundbesitzer mit Wolle verdienen, können diejenigen, die zuvor den Boden bewirtschafteten, Arbeit und Unterkunft einbüßen.

4. Wer anschließend aus Not stiehlt, erscheint vor Gericht als einzelner Täter, während die Regeln, die seine Not begünstigt haben, unangefochten bleiben.

5. Die Anklage verschiebt damit die Frage von der Bosheit des Diebes zur Verantwortung einer Ordnung, die Erwerbsmöglichkeiten zerstört und ihre Folgen mit Strafen bekämpft.

6. Einhegungen erklären zwar nicht sämtliche Armut im England des frühen sechzehnten Jahrhunderts, doch im literarischen Argument machen sie einen Zusammenhang sichtbar, den die Bewunderung harter Strafen verdeckt.

7. Eine gerechte Gesellschaft muss sich auch daran messen lassen, welche Möglichkeiten sie Menschen eröffnet, ohne Verbrechen zu leben.

8. Morus veröffentlichte die „Utopia“ 1516 auf Latein und wandte sich damit an eine europäische Gelehrtenwelt, deren humanistische Bildung die genaue Beschäftigung mit antiken Texten einschloss.

9. Sein Buch verbindet das philosophische Gespräch mit einem Reisebericht über eine erfundene Insel, deren Bewohner vieles anders einrichten als die Europäer.

10. Der Name „Utopia“ spielt mit griechischen Wortbildungen für einen Nichtort und einen guten Ort, sodass schon der Titel zwischen Unauffindbarkeit und Verheißung schwebt.

11. Die Reiseform gehört in eine Zeit europäischer Entdeckungs- und Eroberungsfahrten, deren Berichte fremde Lebensweisen bekannt machten und zugleich von Gewalt und ungleicher Macht geprägt waren.

12. Die Insel ist deshalb weder eine dokumentierte fremde Gesellschaft noch ohne Weiteres ein Bauplan, den der Autor zur Ausführung empfiehlt.

13. Zwischen dem historischen Thomas Morus, der gleichnamigen Gesprächsfigur und dem reisenden Hythlodaeus muss sorgfältig unterschieden werden, weil das Buch gerade aus ihren verschiedenen Urteilen seine Bewegung gewinnt.

14. Bevor Hythlodaeus die Insel ausführlich beschreibt, entsteht ein Streit darüber, ob ein Philosoph im Dienst eines Fürsten überhaupt wirksam beraten kann.

15. Der Reisende hält die Höfe für Orte, an denen Eroberungspläne, Geldbeschaffung und die Bestätigung bereits gefasster Entschlüsse mehr zählen als vernünftiger Rat.

16. Wer dort die Grundlagen der Politik angreife, werde entweder überhört oder in Entscheidungen hineingezogen, die er nicht verantworten könne.

17. Die Figur Morus verteidigt dagegen eine Beratung, die mit den vorhandenen Menschen und Umständen rechnet und wenigstens verhindert, dass schlechte Verhältnisse noch schlechter werden.

18. Damit treten zwei verständliche Ansprüche gegeneinander an: die Unabhängigkeit des Urteils und die Verantwortung, erreichbare Verbesserungen nicht preiszugeben.

19. Für Hythlodaeus droht Anpassung die Kritik zu entkräften, während sein Gesprächspartner im kompromisslosen Abstand die Gefahr praktischer Wirkungslosigkeit erkennt.

20. Der Inselbericht antwortet auf diesen Streit, indem er vorführt, wie weit eine Veränderung reichen müsste, wenn einzelne Reformen die Ursachen des Elends nicht erreichen.

21. Den Kern seiner Antwort bildet das Gemeineigentum, also eine Ordnung, in der die entscheidenden Güter gemeinschaftlich verfügbar sind und nicht als privater Reichtum angehäuft werden.

22. Hythlodaeus zufolge erzeugt die Verbindung von Eigentum und Geld eine Gesellschaft, in der diejenigen, die am wenigsten beitragen, unter Umständen am sichersten leben.

23. Den arbeitenden Menschen bleibt hingegen die Sorge, trotz ihrer Leistungen nicht ausreichend versorgt zu werden.

24. Der Gegenentwurf setzt deshalb bei Institutionen an, bei dauerhaften Regeln der Versorgung, Arbeit und Entscheidungsfindung, statt allein mehr Großzügigkeit von Wohlhabenden zu verlangen.

25. Wird der Zugang zum Lebensnotwendigen gesichert, verliert die Angst vor dem eigenen Absturz einen Teil ihrer Macht über das Handeln.

26. Daraus ergibt sich jedoch ein ernsthafter Einwand, den die Gesprächsform nicht verschweigt: Ohne Aussicht auf persönlichen Gewinn könnten Menschen versucht sein, von der Arbeit anderer zu leben.

27. Der Inselbericht muss daher erklären, wodurch gemeinsame Versorgung mit der Bereitschaft verbunden werden soll, selbst zum gemeinsamen Wohl beizutragen.

28. Die gewöhnliche tägliche Arbeitszeit beträgt auf Utopia sechs Stunden, weil die notwendigen Tätigkeiten auf einen größeren Teil der Bevölkerung verteilt werden.

29. Hythlodaeus begründet die Verkürzung damit, dass andernorts viele Menschen von fremder Arbeit leben oder Arbeitskraft für entbehrlichen Luxus gebunden wird.

30. Allgemeinere Beteiligung und eine Beschränkung solcher Bedürfnisse sollen ermöglichen, genug herzustellen, ohne die Arbeitenden bis zur Erschöpfung zu beanspruchen.

31. Die eingesparte Zeit erhält ihren Sinn durch Bildung, für die öffentliche Vorträge und selbstständiges Lernen Raum schaffen.

32. Auch Frauen nehmen an dieser geistigen Tätigkeit teil, obwohl daraus keine umfassende Gleichstellung in allen Lebensbereichen folgt.

33. Hinter dem Arbeitsmodell steht somit eine anspruchsvolle Vorstellung von Wohlstand, die ausreichende Versorgung mit der Möglichkeit verbindet, die eigenen geistigen Fähigkeiten auszubilden.

34. Seine Plausibilität hängt allerdings daran, ob sich die notwendigen Leistungen tatsächlich so verteilen lassen und ob die Gemeinschaft ihre Vorstellungen vom richtigen Bedarf begründen kann.

35. Gerade die gesicherte Versorgung hat auf der Insel einen Preis, der im ersten Eindruck ihrer geordneten Lebensführung leicht übersehen wird.

36. Reisen bedürfen einer Erlaubnis, und der Alltag ist in hohem Maß durch gemeinschaftliche Vorgaben und soziale Aufsicht bestimmt.

37. Die Familie bleibt bestehen, trägt jedoch eine hierarchische Ordnung, in der nicht alle Mitglieder dieselbe Entscheidungsgewalt besitzen.

38. Besonders deutlich begrenzt die Sklaverei das Versprechen gemeinsamer Entlastung, weil ein Teil der Menschen unter Zwang arbeitet und unangenehme Dienste übernimmt.

39. Zu den Versklavten gehören Menschen, die wegen Verbrechen verurteilt wurden, sodass die Kritik an der Todesstrafe keineswegs in eine Absage an harte Unterordnung mündet.

40. Gemeineigentum bezeichnet hier eine bestimmte Verfügung über Güter und darf deshalb nicht mit gleichen Rechten für alle verwechselt werden.

41. Die Prüfung der Insel verlangt, den gesicherten Lebensunterhalt ihrer Bürger und die Abhängigkeit derjenigen zusammenzudenken, deren Arbeit diese Ordnung mitträgt.

42. Eine vergleichbare Grenze zeigt sich in der Religion, denn auf Utopia werden unterschiedliche Glaubensformen geduldet, während gewaltsame Glaubensdurchsetzung zurückgewiesen wird.

43. Diese Duldung beruht auf der Einsicht, dass Überzeugung durch vernünftige Auseinandersetzung eher entstehen kann als durch Zwang.

44. Wer jedoch die Unsterblichkeit der Seele und eine göttliche Vorsehung bestreitet, wird von öffentlichen Ehren und Ämtern ausgeschlossen.

45. Dahinter steht die Befürchtung, dass Menschen ohne Aussicht auf ein jenseitiges Urteil keine verlässlichen Träger der gemeinsamen Moral seien.

46. Die Insel gewährt damit einen bemerkenswerten Spielraum religiöser Verschiedenheit, bindet politische Anerkennung aber an Voraussetzungen, die moderne Glaubensfreiheit nicht verlangen würde.

47. Am Ende erklärt die Figur Morus, dass sie keineswegs allem zustimmen könne, was Hythlodaeus berichtet hat, und dennoch manches auf der Insel verwirklicht wünsche.

48. Dieser Vorbehalt hält die Deutung offen, weil Bewunderung einzelner Einrichtungen und Zweifel an ihrer Verbindung zu einem Ganzen nebeneinander bestehen bleiben.

49. Auch der Lebensweg des Autors lässt sich nicht auf die Rolle eines wohlwollenden Träumers reduzieren, der außerhalb politischer Konflikte eine bessere Welt entwirft.

50. Morus trat in den königlichen Dienst und stieg zum Lordkanzler auf, bevor sein Konflikt mit der kirchenpolitischen Neuordnung unter Heinrich dem Achten 1535 in seiner Hinrichtung endete.

51. Der spätere Zusammenstoß von königlicher Macht und religiöser Bindung macht verständlich, wie ernst die Frage nach den Grenzen des Dienstes werden konnte.

52. Er liefert jedoch keinen nachträglichen Schlüssel, mit dem sich jede Äußerung des früheren Buches eindeutig entschlüsseln ließe.

53. Gut acht Jahrzehnte nach dem Erscheinen der „Utopia“ geriet der süditalienische Dominikaner Tommaso Campanella in einen anderen Konflikt um Herrschaft und gesellschaftliche Erneuerung.

54. Seine Beteiligung an einer Verschwörung gegen die spanische Herrschaft in Kalabrien führte 1599 zur Verhaftung und zu einer langen Gefangenschaft, während der er seinen Entwurf der „Sonnenstadt“ ausarbeitete.

55. Die italienische „La città del Sole“ entstand zunächst um 1602, während die lateinische Fassung „Civitas Solis“ 1623 gedruckt wurde.

56. Auch Campanella wählt ein Gespräch, in dem ein Seefahrer einem Angehörigen des Johanniterordens von einer fremden Gemeinschaft erzählt.

57. Seine Stadt ist jedoch deutlicher als zusammenhängende Verwirklichung einer vernünftigen und göttlich begründeten Naturordnung angelegt, als es Morus' mehrdeutiger Inselbericht erkennen lässt.

58. An ihrer Spitze steht ein Priesterherrscher, der „Metaphysiker“ genannt wird und politische Leitung mit dem Anspruch auf umfassende Erkenntnis verbindet.

59. Metaphysik bezeichnet dabei die Untersuchung grundlegender Zusammenhänge der Wirklichkeit, durch deren Kenntnis der Herrscher auch die menschliche Gemeinschaft richtig ordnen können soll.

60. Ihm stehen drei leitende Amtsträger zur Seite, deren Bezeichnungen Macht, Weisheit und Liebe die großen Aufgabenbereiche der Stadt ausdrücken.

61. Eine solche Ordnung ist theokratisch, weil die Berechtigung zur Herrschaft wesentlich aus religiös begründeter Einsicht hervorgeht.

62. Wie bei Morus soll gemeinschaftlicher Besitz die Gegensätze zwischen Überfluss und Entbehrung überwinden, doch Campanella verbindet diese Umgestaltung enger mit einer Veränderung persönlicher Bindungen.

63. Die Bewohner halten das Streben nach einem ausschließlich eigenen Haus, einer eigenen Familie und bevorzugten Nachkommen für eine Quelle eigennütziger Begünstigung.

64. Wo Menschen Vorteile vor allem für ihre Angehörigen sichern wollen, können öffentliche Aufgaben zum Mittel privater Bereicherung werden.

65. Deshalb soll die Gemeinschaft auch jene Lebensbereiche umfassen, in denen sich solche Sonderinteressen bilden und über Generationen fortsetzen.

66. Die gemeinsame Arbeit ermöglicht im Entwurf einen Arbeitstag von ungefähr vier Stunden, während körperliche Tätigkeiten ausdrücklich Anerkennung erhalten.

67. Darin liegt eine Kritik an gesellschaftlichem Rang, der sich aus Besitz und Herkunft ergibt, ohne entsprechende Leistung für andere zu verlangen.

68. Campanellas Vorstellung von Bildung wird besonders anschaulich an den bemalten Mauern der Stadt, die Wissen über Natur, Länder und menschliche Künste öffentlich sichtbar machen.

69. Kinder sollen beim Betrachten und unter Anleitung lernen, sodass ihre Umgebung selbst zu einem geordneten Lehrmittel wird.

70. Die Stadtmauer hat damit eine doppelte Aufgabe, denn sie schützt die Gemeinschaft nach außen und erschließt ihren Bewohnern die Welt.

71. Dieser Bildungsentwurf verbindet sinnliche Anschauung mit erklärender Unterweisung und behandelt Handwerk als einen Gegenstand, der ebenso Aufmerksamkeit verdient wie gelehrte Kenntnisse.

72. Gemeinsame Arbeit schafft Zeit zum Lernen, während die Bildung helfen soll, Fähigkeiten zu erkennen und Aufgaben sachkundig zu verteilen.

73. Zugleich entscheidet eine leitende Ordnung darüber, welches Wissen die Bilder vermitteln und wie es auszulegen ist.

74. An diesem Punkt entsteht die Frage, ob eine allgemein zugängliche Bildung auch den Widerspruch gegen ihre eigenen Voraussetzungen erleichtert oder vor allem die Zustimmung zu ihnen festigt.

75. Am weitesten greift die Sonnenstadt in die Lebensführung ein, wenn sie die Fortpflanzung zum Gegenstand öffentlicher Regelung macht.

76. Amtsträger sollen bestimmen, welche Männer und Frauen miteinander Kinder zeugen, wobei körperliche Eigenschaften und vermeintlich günstige Bedingungen berücksichtigt werden.

77. Astrologische Annahmen über den Einfluss der Gestirne gehören ebenfalls zu dieser Ordnung und dürfen nicht als wissenschaftlich gesicherte Erkenntnisse behandelt werden.

78. Die Begründung lautet, dass die Entstehung und Erziehung künftiger Mitglieder eine Angelegenheit der ganzen Gemeinschaft sei und daher nicht dem Zufall persönlicher Wünsche überlassen werden dürfe.

79. Campanella nimmt damit die Verantwortung für das Wohlergehen von Kindern ernst, überträgt sie jedoch in ein Verfahren, das weitreichende Verfügung über Menschen beansprucht.

80. Aus heutiger Sicht verletzt eine solche Regelung die Selbstbestimmung der Betroffenen, auch wenn der Entwurf sie als vernünftige Fürsorge rechtfertigt.

81. Der Einwand trifft den Übergang vom berechtigten Interesse am Wohlergehen anderer zur Befugnis, ihre Beziehungen und ihren Körper zu steuern.

82. Die Konzentration von Wissen und Herrschaft macht diese Schwierigkeit zu einem Problem der gesamten politischen Ordnung.

83. Wer zugleich erklärt, was der Natur entspricht, und über die Durchführung entscheidet, kann den eigenen Irrtum leicht als bloße Unvernunft der Widersprechenden verstehen.

84. Campanella sieht durchaus Beratungen und die Möglichkeit vor, Amtsträger zu beurteilen, sodass seine Stadt nicht einfach als Gemeinschaft ohne jede Mitsprache beschrieben werden sollte.

85. Solche Verfahren beantworten aber noch nicht ausreichend, wie ein Einzelner sich gegen den Anspruch der höchsten Leitung schützen kann, die richtige Lebensform zu kennen.

86. Die Hoffnung auf sachkundige Herrscher ersetzt keine Erklärung dafür, wie auch sachkundige Menschen korrigiert werden, wenn sie Macht missbrauchen oder wichtige Erfahrungen übersehen.

87. Gegen diese Kritik lässt sich einwenden, dass gemeinsame Versorgung und eine verlässliche Arbeitsverteilung tatsächlich verbindliche Entscheidungen erfordern.

88. Zwischen notwendiger Koordination und umfassender Verfügung bleibt jedoch ein Unterschied, den die Berufung auf das Gemeinwohl allein nicht aufhebt.

89. Von dieser Grenze aus verändert sich auch der Vergleich mit Morus, dessen Insel ebenfalls gemeinschaftliche Sicherheit durch engmaschige Regeln erkauft.

90. Beide Entwürfe machen verständlich, dass Not und gesellschaftlich schädliches Verhalten durch Einrichtungen mitgeprägt werden und deshalb nicht ausschließlich durch moralische Ermahnung verschwinden.

91. Bei Eigentum, Arbeit und Bildung zeigen sie jeweils, wie eine andere Verteilung von Mitteln und Aufgaben auch andere Lebensmöglichkeiten hervorbringen könnte.

92. Morus hält die Auseinandersetzung zwischen den Gesprächspositionen offen, während Campanella stärker darauf vertraut, dass die richtige Einsicht eine harmonische Ordnung begründen kann.

93. Damit unterscheiden sich die Texte auch darin, wie viel Raum sie dem Zweifel an ihrer eigenen Lösung geben.

94. Sie lediglich als frühe Vorläufer des Marxismus oder moderner totalitärer Staaten zu bezeichnen, würde ihre religiösen Voraussetzungen, literarischen Formen und besonderen historischen Fragen verdecken.

95. Eine Utopie gewinnt philosophische Kraft dadurch, dass sie vertraute Regeln aus ihrer scheinbaren Selbstverständlichkeit löst und ihre Folgen neben die Folgen anderer Regeln stellt.

96. Als normativer Entwurf beschreibt sie, was als wünschenswert gelten soll, ohne deshalb schon ein praktisch ausführbarer Reformplan zu sein.

97. Ihre Behauptung, eine Ordnung könne besser sein, muss an den Lebensmöglichkeiten geprüft werden, die sie eröffnet, und an den Abhängigkeiten, die sie zugleich schafft.

98. Die Anklage gegen eine Gesellschaft, die Menschen in Not bringt und anschließend bestraft, lässt sich deshalb auch an die erdachte bessere Gemeinschaft richten.

99. Wo Versorgung an erzwungene Unterordnung gebunden wird, ist die Frage nach Gerechtigkeit noch nicht beantwortet.

100. Der Nichtort erlaubt einen neuen Blick auf die wirkliche Welt, verlangt aber ebenso einen genauen Blick auf diejenigen, die in der versprochenen Harmonie nicht frei sprechen oder selbst entscheiden können.